Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vajon történt megcsalás?

Charis
Létrehozva: 2016. Április 7. 10:20

A következő kijelentés az egyik férfi ismerősömtől származik, aki a barátnője mellett flörtöl más nőkkel: "A nők hiúak, és szeretik a szép dicséretet hallani." Ezzel magyarázta azt hogy a barátnője mellett miért flörtölget másokkal, akiktől állítólag semmit nem akar. Barátnőm kérdőre vonta, hogy miből gondolja hogy minden nőnek az ő széptevéseire van szüksége? Ráadásul a flörtöket mindig a férfi kezdi, a barátnőm meg erősen gondolkodik a szakításon.


 


 


 


Tudom hogy gyerekes dolog talán, de a barátnőm egyszer a barátja egyik exére "féltékeny" lett, vagyis szerintem nem is féltékenység volt, hanem jogos kérés. Az történt, hogy a drágalátós barátja elkezdte feltűnően dicsérni az egykori gyerekkori exét a közösségi oldalon. Állítólag anno semmi nem volt köztük, csak gyerekszerelem kamaszkorban. Az exe meg nyilvánosan becézgető válaszokat irogatott vissza. Barátnőm szóvá tette ezt, hogy neki ez nem esik jól, és hogy nincs-e valami emögött az egész mögött. A barátja tagadja hogy volna, de a kommentek hangvétele eléggé "intim", meg a tény is hogy becézgeti az exe....Barátnőm megkérte a férfit hogy hagyja ezt abba, állítsa le a nőt, de ha megengedi neki hogy becézgesse, akkor menjen hozzá. Azt is felvetette neki hogy tiltsa le a nőt, erre kapásból azt a választ kapta, hogy mit szólna az exe ha letiltaná, és hogy ezzel ne zsarolja, majd le fogja tiltani magától, csak ne erőszakoskodjon a barátnőm, és hogy megnyugodjon, semmire nem fog reagálni az exével kapcsolatban. A barátnőm türelmesen várt hónapokat, de az a bizonyos ex még mindig ott van. Finoman szóvá tette, és azt a választ kapta ismét hogy ez zsarolás, nem bízik meg benne, ő férfi, neki szüksége van arra hogy udvarolgasson más nőknek, és higgye el hogy nem csalja meg, még csak nőként sem tekint erre az exére. barátnőm nem féltékeny típus, kiskorunk óta barátnők vagyunk, tehát ismerem hogy nem egy féltékeny hp. Egyedül ez az ex zavarja, és a barátja azzal magyarázza a nem tiltást, hogy az exe nem adott rá okot hogy letiltsa. A barátnőm teljesen kivan, mert úgy érzi semmibe van véve, és hülyét csinálnak belőle. A barátja meg közte 22 év korkülönbség van, a barátnőm a fiatalabb. A férfi meg vele egykorúnak teszi a szépet, és azt is elmondta magát védve, hogy semmit nem jelent neki az exe, még csak nem is tetszik neki (de akkor minek dicsérgeti az meg minek becézgeti...) de csakazért sem fogja kitörölni az ismerősei közül sem, és kiderült hogy csak akkor állította le magát flörtölésileg amikor a barátnőm észrevette ezt, de ezek szerint más nőknek is udvarolgathatott ez az "úriember". A barátnőm igen kivan, leginkább a barátja hozzáállása zavarja, és az hogy féltékenységgel van megvádolva, meg hogy a kérése az zsarolás. Mondta a férfinek hogy értse meg, azzal tudná valójában bizonyítani hogy nincs semmi az exével (meg a férfi elmondása szerint még csak nem is beszélnek) akkor tiltsa le. Erre azt a választ kapta, hogy higgyen a szavának, és hogyha letiltaná az exét, akkor azzal bizonyítaná hogy volt köztük valami,meg hogy az exe megkeresnék közös ismerősökön keresztül is. A barátnőm annyi kifogást és magyarázatot kapott, hogy már tényleg féltékeny lett komoly szinte erre az exre. Szerintetek van oka rá, a barátja tényleg megcsalja? Hogyan lehet ilyen helyzetben bizonyítani a megcsalást? (ha tényleg megtörtént, de szerintem ez ebben az ügyben igen esélyes)

  1. 2016. május 18. 08:4474.

    Persze hogy nem, de utólag visszagondolva mesélte, hogy elég korán, a kapcsolatuk elején is voltak furcsa jelek, csak ugye a rózsaszín köd...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (73)
    2016-05-17  16:52
  2. 2016. május 17. 16:5273.

    " a barátnőm meg kikészült teljesen, hogy kibe is volt szerelmes"


     


    A kemia nem erkolcs alapjan valogat 
    :)

    előzmény:
    Charis (70)
    2016-05-15  10:31
  3. 2016. május 15. 15:3672.

    Varhato volt a fordulat. Egy pasi, aki a noje mellett mas noket is hajkurasz, az mindenkeppen ganaj. Nos, van, akiknek kezzel foghato, szemmel lathato, fullel hallhato bizonyitek kell. Van, akiknek a megerzes nem eleg, az sem eleg, ahogyan banik OVELUK a ganaj.

    előzmény:
    Charis (70)
    2016-05-15  10:31
  4. 2016. május 15. 12:2571.

    Ha csak azt mantrázza, amikor eszébe jut az ex, - hogy milyen mázlija volt, hogy időben felismerte, mennyire nem méltó helyzetben lenne, ha marad a kapcsolatban, - talán gyorsabban menne túllépni rajta.

    előzmény:
    Charis (70)
    2016-05-15  10:31
  5. 2016. május 15. 10:3170.

    Sziasztok! Régen jelentkeztem, leírom a fejleményeket. A legfontosabb, hogy a barátnőm otthagyta, mert bizony fény derült a dolgokra. Ez az "úriember" bevallotta hogy még decemberben összefutott egyik régi nőismerősével (nem az exével) akit meghívott egy kávéra, és bevallása szerint elgondolkodott azon hogy szakítani kéne a barátnőmmel. A barátnőm végig ezt érezte, csak mint kiderült nem az exével volt ez a kávézás, hanem mással. Egyébként ebben a kávézásban nincs semmi rossz, viszont ha egy ilyen összefutás után megfordul valakiben hogy elhagyja a párját, az már durva. Viszont ez még mind semmi! Kiderült, hogy a volt feleségét úgy vette el, hogy nem is szerette, és innentől fogva gyomorforgató lesz minden, ugyanis elmesélte az eljegyzést is, amitől normális lelkületű ember rosszul lesz. Másik városban szerették volna megvenni a gyűrűt, és a leendő anyós valami libát levásott az útra. Elmentek a másik városba megvenni a gyűrűket, viszont ott vették észre hogy otthon maradt a liba! Hát ebből akkora patáliát csinált, hogy bosszúból gyűrű helyett cipőt vett magának, merthogy ő tekintélyt akart a leendő felesége családjába, és vele ezt nem tehetik meg, és ő aznap libát akart enni, de az meg otthon maradt véletlenül. Szóval ez valami nagyon nagy pszichopata volt már akkor is... A barátnőm miután hallotta ezt a történetet, mintha leforrázták volna, a szerelem helyébe undor, és iszony lépett, ami érthető is szerintem. A barátnőmnek olyanokat mondogatott hogy ölni is tudna érte, de meg is halna miatta. Ez volt a végszó, barátnőm azonnal szakított, és otthagyta. Ennyi történt amióta nem jelentkeztem. Magam is iszonyodom ettől az egész történettől, a barátnőm meg kikészült teljesen, hogy kibe is volt szerelmes, és leginkább érthetetlenül áll a mögött, hogy hogyan lehet valaki ennyire hidegvérű, mint ez a férfi akivel volt, akit szeretett. Ez az egész olyan mint a filmekben, csak sajnos ez a valóság, amit szerintem nagyon nehéz lesz feldolgoznia neki. 

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  6. 2016. Április 22. 11:3369.

    Masreszt figyelj anyoka. Igen, kerdesedre, tortent es naponta tortenik megcsalas a kedves "parod????" reszerol. Ha neked a megcsalas a vesszoparipad. Mert megcsalas nemcsak fizikailag letezik. Egyaltalan hogy elhet egy no egy ilyen "kapcsolat???"-ban, aki egy icurka picurkat is ad magara???

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  7. 2016. Április 21. 02:3468.

    IGAZAD  VAN,  Sissi!  Es  jobb  mar  koran  rajonni  az  ilen  dolgokra  mint  kesobb,  amikor  mar  hazasok.

    előzmény:
    Sissi52 (65)
    2016-04-12  21:55
  8. 2016. Április 15. 13:1167.

    Es meg egy. Aki keptelen a multat lezarni, mi a fenenek kezd "uj" eletet???


    Az, hogy valaki az exevel enyeleg, engem meg lehulyez, no comment. Itt a vege, fuss el vele. Hogy en nem ertem ezt meg? Sajnos, dragam, de nem.

    előzmény:
    Sissi52 (66)
    2016-04-12  22:00
  9. 2016. Április 12. 22:0066.

    En nem megcsal-as-on tornem a fejemet, hanem a minel hamarabbi kirugason. Igaz, az mar tegnap is keson volt. Mert kit is erdekel, egy gyoker mikor kit csal meg?


    Amelyik no azt mondja nekem, hogy o szeret egy ilyen pasit, aki meg a ruhes kutyaval is kulonbul banik, azt koreberohogom.

    előzmény:
    Sissi52 (65)
    2016-04-12  21:55
  10. 2016. Április 12. 21:5565.

    Egyetlen kerdes merul fel bennem. Milyen no az, aki egy ilyen gyoker mellett szenvedi el az eletet, holott fiatal, es meg biztosan lenne alkalma ertelmes, szep eletet elni. Pasival, vagy anelkul. Elore nem tudta, a pasi milyen. Na, de hat ma mar tudja. Ennyi.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 11. 10:3764.

    egy hülye csajjal meg nincs mit kezdeni


    szívjon, ha neki az jó

    előzmény:
    Charis (60)
    2016-04-08  22:25
  12. 2016. Április 10. 16:4563.

    Igen, beszél vele ha hagyja, ha nem rázza le azzal, hogy részéről ez a téma lezárva. Nagyon régi (általános iskoláskori) barátnők vagyunk, együtt nőttünk fel, láttuk egymást sírni-nevetni, átsegítettük a másikat a nehézségeken. Azt hiszem ez a természetes egy barátságban. Most úgy néz ki lenyugodtak a kedélyek, gondolom majd megbeszélik még (vagy megpróbálják) ezt a dolgot. Mindenesetre nem lennék a helyében, nem lehet könnyű helyzet a bizonytalanság. 

    előzmény:
    FullMoon (62)
    2016-04-09  14:04
  13. 2016. Április 9. 14:0462.

    Reméljük a barátnőd a barátjával is beszél annyit mint veled... Hogy kell amúgy képzelni, folyamatos kapcsolatban vagytok és mindenről beszámol amit tesz vagy mond a párja? Téged amúgy ez miért foglalkoztat ennyit? Milyen segítséget vársz itt a fórumon, amivel a barátnőd segítségére lehetsz? Még ha te lennél a történet egyik szereplője (...) akkor valami értelme lenne ennek a topiknak, de így se a pro se a kontra oldalt nem ismerjük, az egyik oldal barátnőjének interpretációjában ismerjük a történet felét...


    Vajon történt-e megcsalás...?


    Vajon biztosan nem, de konyhaasztalon, ágyban, szőnyegen, csilláron lógva lehet. Vagy nem.


    Hogy bizalmasan levelezget valakivel, az semmire nem bizonyíték. Illetve de, egy valamire: valamiben hiányt szenved a kapcsolatuk, amit így pótol. Hogy egyéb pótlékra is szüksége van-e, azt ebből nem lehet megállapítani. Nyilván nem az orra előtt fogja csinálni, ha csinálja... ha nem bízik benne akkor viszont megette a fene, rááll az agya (meg a tiéd, és ezzel erősíted benne ezt a gondolatot), hogy valami van és mindenben ezt fogja látni. 


    Ja és a legjobb, hogy a barátnőm megkérdezte tőle, hogy szerinte mégis mit kéne tennie ahhoz hogy változzon ez az "elmérgesedett" helyzet? 


    Nem b.sztatni...

    előzmény:
    Charis (61)
    2016-04-08  22:27
  14. 2016. Április 8. 22:2761.

    Ja és a legjobb, hogy a barátnőm megkérdezte tőle, hogy szerinte mégis mit kéne tennie ahhoz hogy változzon ez az "elmérgesedett" helyzet? A válasz a következő volt: nem tudom azt neked kell tudnod... Milyen korrekt "úriember" nem? 

    előzmény:
    Róza555 (59)
    2016-04-08  21:28
  15. 2016. Április 8. 22:2560.

    Valaki kérdezte hogy a barátnőm a lakhatás miatt marad-e vele. Nem, banális tudom de szerette, vagy szereti ezt a ... 


    Igen, rafinált az biztos, de nekem inkább már aljasnak tűnik, és mintha szándékosan szenvedtetné a barátnőmet, aki jobbat érdemelne, sőt sokkal jobbat mint ez a ... 


    Valahogy pofátlanság ez az egész a férfi részéről, lehet annyira nagy "kannak" hiszi magát és azért ilyen vele, vagy ez az alapjárat nála.  

    előzmény:
    Róza555 (59)
    2016-04-08  21:28
  16. 2016. Április 8. 21:2859.

    "Nagyjából azt a választ kapta, hogy nagyon túllőtt a célon, vérig sértette, és ameddig a barátnőm nem látja be hogy ő csak az "alapelveitől vezérelve" (valami ilyesmi) nem tiltja le azt az exét, addig semmilyen érzelmi közeledésre ne számítson. Magyarán fogadja el feltétel nélkül a barátja ezen alapelveit, merthogy neki emberi méltóságot ad az hogy nem tiltja le az exét. Meg hogy a barátnőm gondolkozzon el azon, hogy mivel tehetné jóvá..."


    Mi van??? Á, ez kész...  Lapátra mielőbb a rafinált vénemberrel, ha már eddig nem jött rá, hogy ez a pasi mennyire gáz.

    előzmény:
    Charis (56)
    2016-04-08  11:48
  17. 2016. Április 8. 17:2058.

    Kicsim, ha az ex le is lenne tiltva, az min változtatna? Megsúgom, baszni nem a fészen keresztül szoktak. Bármikor beszélhetnek telefonon, nem? Egy letiltás nem jelent semmit, gyerekes dolog. Az pedig hogy valakit cuncimókusnak becéznek esetleg, nem egyenlő a szexuális élettel. Miért kell féltékenynek lennie? Egy kis flört miatt?


    Miért akar magának egy olyan férfit, aki miatt állandóan sír? Annyira rossz nő, hogy csak ennek az egy idősebbnek kellett? Mi a bánatot szeret egy pojácán, aki gyötri?


    Az, hogy testileg érettek vagytok, nem jelenti azt, hogy fel is nőttetek. Először ezzel kellene foglalkozni, mielőtt valaki komoly párkapcsolatot szeretne, akár nő, akár férfi az illető.


    Ha a barátnőd érett lenne, akkor azon a kérésen nem gondolkodna hogy mivel tehetné jóvá amit elhibázott. Egyetlen dologgal. Kilép a férfi életéből.

    előzmény:
    Charis (56)
    2016-04-08  11:48
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 8. 11:5857.

    47.


    a lakhatás miatt nem lép le a csaj?


    de ezt már kéedeztem

    előzmény:
    Charis (56)
    2016-04-08  11:48
  19. 2016. Április 8. 11:4856.

    Bocsánat hogy csak most tudok válaszolni. Kezdem ott, hogy felőlem aki azt akarja hinni hogy magamról írtam ki ezt az egészet, az higgye azt, az ő dolga. Lényeg hogy a barátnőm tegnap este beszélt (vagyis próbálta megbeszélni) a barátjával az érzéseiről, hogy hogyan érzi magát. Nem is a tiltás-nem tiltás miatt, hanem úgy összességében véve. Nagyjából azt a választ kapta, hogy nagyon túllőtt a célon, vérig sértette, és ameddig a barátnőm nem látja be hogy ő csak az "alapelveitől vezérelve" (valami ilyesmi) nem tiltja le azt az exét, addig semmilyen érzelmi közeledésre ne számítson. Magyarán fogadja el feltétel nélkül a barátja ezen alapelveit, merthogy neki emberi méltóságot ad az hogy nem tiltja le az exét. Meg hogy a barátnőm gondolkozzon el azon, hogy mivel tehetné jóvá... Kb ennyi a jelen helyzet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (55)
    2016-04-08  10:51
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 8. 10:5155.

    csoda, hogy eddig nem kaptad meg az itteni úriasszonyoktól, hogy hazug vagy


    ami késett az meg is jött

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  21. 2016. Április 8. 10:4254.

    Előttem Róza555 nagyjából már elmondta, hogy aggályos kissé ez a korkülönbség...


    Érdemes féltékenynek lenni egy 22 évvel idősebb nőre? Szerintem ha lenne köztük valami, akkor azt nem a Te szemed láttára tennék. Ismerni kellene kicsit a 22 évvel idősebb nők mentalitását. Főleg ha olyan típus, akkor minden szemérem nélkül lesz bizalmas, becézgetős, mert ő már olyan korban van, hogy megteheti. Nem kell különösebben megjátszania magát egy olyan ember előtt, akit esetleg régebben ismer, mint hogy a pasi mostani barátnője megszületett volna. És miután más előnye nem nagyon van, így arra építhet, hogy kommunikációban jobb.


    Igazából én azon gondolkodnék el, hogy milyen kilátások várnak egy olyan nőre, aki apja korú férfival él együtt?


    (És csak zárójelben mondom, hogy szerintem a barátnőd Te magad vagy, ami természetesen semmit nem von le a történet valódiságából, megértem ha szeretnél ebből a dologból "kimaradni". Csak most nehogy mentegetőzni kezdj, mert én sem tudom a sejtésemet igazolni, Te sem tudod bizonyítani. És nem is kell, mert nem ez a lényeg!!!Te csak annyit vonj le tanulságul ebből a dologból, hogy érdemes-e egy ilyen felemás kapcsolatba belemenni? És mennyi időre?)

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 8. 10:2853.

    fasza üresfejű nő szöveg


    mint ha a fiatal pasik nem akarnák a többi nőt is megdugni


    elárulom, minél fiatalabb a pasi, annál több nőt akar dugni


    villogni duma is jó (ki a tököt érdekel a külvilág???) jó csaj azért kell a normális férfinek, mert arra áll a cerka és nem a csámpás-rozikra


    attól, hogy valaki 16-24 éves NEM garancia, hogy jó csaj


    az itteni érintettet ugye nem láttuk


    írásból azt látni, hogy a pasi proli-tahó és a csajnak meg ilyen is megfelel


    tehát nem valami jóházból való


     

    előzmény:
    Róza555 (52)
    2016-04-08  09:54
  23. 2016. Április 8. 09:5452.

    A barátnődnek ez a férfi apja lehetne. A "vénember" kapuzár és imponál neki, hogy ilyen fiatal nővel villoghat, közben megy a krumplira is, ha nem gurul el.


    Szánalom ez a letiltom/nem tiltom le játék. Miért nincs a nőkben egy fikarcnyi büszkeség sem?


    Vénembert lapátra tenni és a barátnődnek egy korban hozzáillőt beújítani, akinek eszébe nem jut senkit lájkolgatni, mert a barátnődért őrül meg.


    Mert ez nem kapcsolat, hanem bohózat, ahol a barátnőd a Paprikajancsi. 


     

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-04-07  10:20
  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 7. 18:5151.

    a barinő a pasinál lakik?


    van saját kérója?

    előzmény:
    Charis (48)
    2016-04-07  15:16

Címlap

top