Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Időt, de mennyit?

lindia
Létrehozva: 2015. december 26. 19:12

Adott a párom, és én akivel 10 hónapja együtt vagyunk. Neki van egy nyolc éves kisfia. Amikor megismerkedtünk már két éve külön élt a volt párjától és a gyerekétől, azaz a gyereknek 5 éves kora óta nem részese a mindennapjainak!


6 hónapja közösen bérelünk egy lakást, de a gyerekkel két hete "találkozhattam" először, mert szerinte nem volt rá felkészülve addig...


A kisfiú két hetente van nála, olyankor én haza jövök anyukámhoz, és ez így történt az ünnepek alatt is! 23-24.-én délutánig nála volt a gyerek (ketten öltöztették a karácsonyfát a közös lakásunkban), csak este jött hozzám az ünnepi vacsorára (nálunk is van karácsonyfa amit én öltöztettem egyedül)...


Ma déltől újra együtt vannak holnap estig, és lehetőséget kaptam arra, hogy a nagyszülőknél "véletlenül" összefussunk és odaadjam az ajándékot!


Teljesen felemészt ez a helyzet, és soha nem kérném hogy válasszon kettőnk közül, de egyre nehezebb elfogadni, hogy nem lehetek teljes mértékben az élete része, és nem osztozhatok vele azokban az örömökben, melyek az életének meghatározó pillanatai... nem láthatom őket együtt játszani, együtt nevetni...


Nekem nincsen gyerekem, így nem tudom átérezni az Ő helyzetét, de úgy érzem ez a helyzet senkihez sem méltó,de nem tudom tudok e többet tenni azért hogy valami változzon...


 


 


 

  1. 2016. január 30. 02:39278.

    Brrrrr,ez a no szent....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_888009 (276)
    2016-01-09  19:53
  2. 2016. január 10. 18:02277.

    Mellesleg, hogy megsugjam, ennek a pasinak sosem a gyereke volt az elso. De hat te nem is ehhez a topikhoz szolsz hozza.

    előzmény:
    borgo45 (271)
    2016-01-08  07:32
  3. Torolt_felhasznalo_589264
    Torolt_felhasznalo_589264
    2016. január 9. 19:53276.

    Nicsak, mit találtam - azt hiszem, elgondolkodtató már az is, hogy egyáltalán születnek ilyen videók:


    Leltár...

  4. 2016. január 9. 02:53275.

    Hello  Jucus-bumerang ,hat teged tenyleg nem lehet eldobni eleg messzire....

    előzmény:
    borgo45 (271)
    2016-01-08  07:32
  5. 2016. január 8. 13:24274.

    Te melyik topikhoz is szolsz hozza? Itt nem is errol van szo. O ne fogadta volna el a gyereket? A pasi tiltotta.


    De mar teljesen mindegy, a kapcsolatnak vege.


    IT jobban jar, meg van eselye egy rendes ferfit talalni.

    előzmény:
    borgo45 (271)
    2016-01-08  07:32
  6. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. január 8. 09:46273.

    Pontosan hol is olvastad, hogy nem akarja elfogadni?

    előzmény:
    borgo45 (271)
    2016-01-08  07:32
  7. 2016. január 8. 09:24272.

    Azert neha nem artana elolvasni a hozzaszolasokat. Ugyanis mar reg nem a gyerekröl szol a dolog. De szerintem mindenki örül a hozzaszolasodnak.

    előzmény:
    borgo45 (271)
    2016-01-08  07:32
  8. 2016. január 8. 07:32271.

    a  ferfinak  mindig  a  gyereke  lesz  az  ELSO"   !!!


    Miert  nem  akarod  elfogadni  azt  a  szegeny  kis  gyereket,  aki  semmit  sem  tehet  az  apja  viselkedese  miatt??


     


    Bantott  teged  az  a  kisgyerek??


    Hidd  el,  ha  oszinte  szeretettel  viselkedsz  a  kisgyerek irant,   akkor  a pasid  is  jobban  fog  szeretni  teged.


     


     

    előzmény:
    lindia (1)
    2015-12-26  19:12
  9. 2016. január 8. 00:40270.

    Hipp Hipp Hurra!Belevalo csajszi vagy!Ha nem is nezel korul a pasi piacon,egyedul sem rossz egy ideig,aztan majd kialakul!

    előzmény:
    lindia (269)
    2016-01-07  15:25
  10. 2016. január 7. 15:25269.


    Neeeem :)


    Szerencsére iszonyatos pörgéssel indult az új év! Munka- munka munka!


    Beszéltünk, mert hívott, hogy maradt még pár cuccom vigyem el, de még nem találkoztunk!


    Nem érdekel se a telefon mentés, sem az összes többi kérdés...


    Teljes közönnyel gondolok rá, amit nem hittem volna hogy ilyen hamar sikerül

    előzmény:
    FullMoon (268)
    2016-01-07  09:48
  11. 2016. január 7. 09:48268.

    mi történt mégis újra együtt? nagyon csöndben vagy...:)

    előzmény:
    lindia (1)
    2015-12-26  19:12
  12. 2016. január 5. 11:31267.

    Ez persze várható volt. A szegény, kicsi, ártatlan, hűséges "én", akit a nők csak kihasználnak, akivel csak kiabálnak, megcsalják. Szánalom a köbön.


    Ez a rafinált pityogás még eltart egy darabig, neked meg éppen itt az ideje, hogy szétnézz a férfiak között.

    előzmény:
    lindia (262)
    2016-01-04  19:21
  13. 2016. január 5. 10:49266.

    Mekkora egy csapda volt mar ez a topikindito is. Az egyiknek felre kell, KELL? vonulnia az unnepeken, hogy a masik azt csinaljon, amit akar kedvere, o ne legyen utban. Es a csavar, hogy sokan meg az aldozatot hibaztatjak. Es o maga sem volt vele tisztaban, mit muvelnek vele.


    Az ex-el en egeszen biztosan nem levelezgettem volna, mifele levelezgetes volt ez, es honnan szerezte meg a cimet?

    előzmény:
    lindia (1)
    2015-12-26  19:12
  14. 2016. január 5. 00:45265.

    Most lathatod, hogy mekkora egy szemetlada. Es hogy mitol menekultel meg meg jokor, jo idoben. Mindezt a csaladod elore latta, de ugye a szerelem, a lila kod milyen hulyeve es vakka teszi az embert?


    Ez az alak, a pszichopata soha az eletben nem ismeri be, hogy o hibazhat, de felelosseget sem vallal soha semmiert.


    Ettol mar lejjebb nem sullyedhet ez az alak. Nem veszi eszre, hogy teged felvallrol kezelt, es nem is torodott veked.


    Ha tudsz valtoztass telefonszamot, ot torold, hogy nem fogadsz tole hivasokat, ilyesmi. En megvalaszolnek neki ugy, hogy nem tenne ki az ablakaba. Es eltunnek orokre. Adj halat a Joistennek, hogy megszbaditott vegre tole. Es idejeben, mielott meg roncs lettel volna. Mindazt a mocskot, amit most egyben rad zudit, kesobb aprankent kaptad volna meg, mint lassan olo merget. Egyedul ettol mennyivel jobb.


    Mindenfele vallalkozast szuntess meg vele.

    előzmény:
    lindia (262)
    2016-01-04  19:21
  15. 2016. január 4. 19:34264.

    Az hogy miért ért véget a kapcsolata, egyre homályosabb!


    Az Ő állítása szerint az ex folyamatosan veszekedett vele, és féltékeny volt... és tiltotta a barátaitól, és a családjától...


    Az ex nekem azt írta, hogy a folyamatos hűtlensége miatt....


     


    Egyre inkább azt érzem, hogy a veszekedéseknek volt alapja, és Ő volt az aki nem tudott elfogadni semmilyen észrevételt, és nem tudott teljesíteni semmilyen kérést...

    előzmény:
    Nikita 666 (256)
    2016-01-03  20:59
  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. január 4. 19:28263.

    Mindaz, amit leirt, tökéletesen jellemző RÁ.


     


     

    előzmény:
    lindia (262)
    2016-01-04  19:21
  17. 2016. január 4. 19:21262.

    A mai eseményekre számítottam, de egyben meg is leptek!


    Számítottam arra, hogy vádaskodni fog, de azok a beteges agyszülemények melyeket órákon át üzenetben hozzám vágott még engem is megleptek!


    ÉN hordtam egész végig álarcot, de most már kiismerte az igazi énemet, fondorlatosan kiterveltem ezt az egészet, mert biztos másik pasi van a dologban, direkt konfliktust kerestem, és egy ürügyet hogy eljöhessek...


    Olyan vagyok, mint az ex-e , kiabálok vele ok nélkül!


    Megaláztam őt, és nem nézem semmibe, az akit megszeretett nem is létezik, mert a kedves énem csak egy megjátszott dolog...


    Stb...


    Viccen kívül: félelmetes volt olvasni!

    előzmény:
    Sacica19 (255)
    2016-01-03  20:20
  18. 2016. január 4. 12:46261.

    Ezen most jót nevettem. "-10 fokban elköltözni"


    Ilyen marhaságot  a fejedhez vágni  :)


     

    előzmény:
    lindia (247)
    2016-01-03  19:33
  19. 2016. január 3. 23:01260.

    Hat abbol, hogy a szilveszter koruli napokbol suru 3-at az unokatesoval tolt. De ahogy utolag kiderult, hogy ott is aludt olykor. Meg a rekamen meghitten kettesben heveresztek, aztan mikor TI megjelent, szetrebbentek. Uncsiteso meg sebteben tavozott. Ja, kozos foto, stb. persze, de elsore ki gyanakodna. Ugy ertem, mig friss a kapcsolat. Mind erre rajonni ido kell. De valszeg biszex, mert voltak ott noi telefonok is, meg szajfeny alakasban. A gane a kozos lakasukba hordott noket.


    Lehet ez az elejen meg alom volt, de hogy mara remalom, az biztos.


    A topikinditobol minderre keptelenseg lett volna kovetkeztetni. De arra igen, hogy ez maris egy jol elszurt kapcsolat volt. Ahol eppen hogy nem a no, hanem a pasi dirigal. A no eppen hogy elnyomott volt, amikor is azt irja: "engedelyt kaptam."

    előzmény:
    Róza555 (259)
    2016-01-03  21:50
  20. 2016. január 3. 21:50259.

    Nekem is ez volt az első gondolatom, meg még cifrábbak.

    előzmény:
    Nikita 666 (256)
    2016-01-03  20:59
  21. 2016. január 3. 21:32258.

    Hat egy pszichopata aldozata nem is pszichopata. Az exenek meg jo is, hogy tud meg sivalkodni, tud meg panaszkodni, egyaltalan, hogy fajdalmanak meg hangot tud adni. Mert ha befele fordul, szamara az mar a veg, a teljes megsemmisules. Akkor keplekeny babja lesz ennek a szornyetegnek.


    Valaki mondta, hogy legkozelebb vigazz, hogy legkozelebb fel fogod ismerni az ilyen alakot. Nem fogod. Annal ok sokkal kitanultabbak, sokkal rafinaltabbak,hogy egybol le le hessen oket leplezni. Okos nonek, aki mar megjarta ilyennel, ido kell. Talan nem tul sok ido. A jelekre kell nagyon figyelni, hogy az normalis kedvessegbol vagy aljas indokbol valok. Mert mint mondtam, nem minden kedves ember pszichopata vagy narcisztikus es kar volna kionteni a furdovizzel a gyereket. Inkabb arra kell ugyelni, hogy a kezdetekkor ne adja ki magat az ember lanya teljesen, hogy ne legyen erezheto, hogy sebezheto. Bar az ilyen megerzi ezt a szagarol.


    Masreszt ha valaki pzichopata, az nem biztos, hogy csupan pszichopata, lehet meg narcisztikus is meg meg egyeb agyi nyavalyaja.


    Hat te nagyon a bogyeben lehetsz am. Megis hogy kepzeled, hogy te csak ugy uk mukk fukk lelepsz,, tuljarsz az o eszen, hiszen milyen sok energiat feccolt mar beled, na meg idot is. O, te joszagu eg.


    Na ugye hogy ugye mar majdnem gyozott, hiszen teged mar-mar bolondda tett. Teljes folenyben erezte magat,ezt bizonyitja, hogy mar az ocsmny beszedet is megengedte maganak veled. Plane, hogy ott volt az unokaoccs is, akinel ezzel csak bizonyitott, hogy minden no egy sz..senki.


    Hogy nem aludgatott otthon, meg ejszaka noi telefonok, na te joszagu Uristen. Az ember lanya mikkel teszi bolondda magat. Ne aggodj, mas is, ha szerelmes, mert akkor elmegy az ember esze.


    Na jo, szerencsere eljott szamodra a felvilagosodas. Meg az uzleti ugyeidet tedd tisztava, ha lehet, szabadulj meg tole teljesen..

    előzmény:
    lindia (213)
    2016-01-03  13:58
  22. 2016. január 3. 21:01257.

    Szerintem írhatsz neki. Azt, hogy te is egy álomból ébredtél, és köszönöd, kialudtad magad.

    előzmény:
    lindia (247)
    2016-01-03  19:33
  23. 2016. január 3. 20:59256.

    Apró jelek már a legelejétől: első közös kiruccanás, ahol a telefonját a kezembe nyomta hogy készítsek már egy közös képet róla és az unokatestvéréről...

    idézet:
    lindia (233)
    2016-01-03 18:17:44

    A legelső gondolatom az volt ahogy olvastalak, hogy ez a férfi meleg. Esetleg biszex, unokatesó ugyanúgy. Márpedig a megérzéseim nem szoktak cserben hagyni.


    Azt már tudod, hogy miért vált el? Mi volt a valódi oka?

    előzmény:
    lindia (233)
    2016-01-03  18:17
  24. 2016. január 3. 20:20255.

    Lehet, hogy még egy darabig bombáz ilyen esemesekkel,amiben hol sír utánad,  hol meg vádaskodik, és persze csakis téged hoz ki hibásnak és felelősnek a helyzetért.


    Ignoráld és akkor lekopik.


    Ne hagyd magad manipulálni!

    előzmény:
    lindia (252)
    2016-01-03  19:58

Címlap

top