Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szerelem nélkül baba
Létrehozva: 2015. október 23. 11:18
Sziasztok!
Új felhasználónéven nyitom ezt a topikot, mert a sajátomon nem vállalom be, viszont muszáj ki(s)írnom magamból. 
Kb egy éve vagyunk együtt a barátommal, ismertük már egymást, szép lassan alakult ki a kapcsolat, az elején egyikünk oldaláról sem volt az a lángoló szerelem, de egy nagyon meghitt, meleg kapcsolat volt. Később voltak fellángolások mindkettőnk részéről, már-már szerelem, voltunk nyaralni is együtt, az is nagyon jól sikerült. Az elmúlt időben ő lányegesen lelkesebb a kapcsolatunk tekintetében, mint én, én inkább csak úgy elvagyok. Mivel volt korábban több embertpróbáló kapcsolatom is, ezért egyik oldalról nagyon tudom értékelni azt a nyugodalmat és harmóniát, amiben most élünk még ha nem is érzem magam szerelmesnek egyáltalán. A csavar most jött a történetbe, ugyanis terhes lettem. Elsőre nagyon örültem, hiszen 30 éves vagyok, tehát a korban bőven benne és úgy gondoltam, hogy egyrészt elég erős vagyok akár egyedül is vállalni a babát, másrészt erre a nyugodt kapcsolatra lehet építeni családot is. Azóta viszont ez teljesen megkérdőjeleződött bennem minden és mindennap sírok a kételyeim miatt . Eszembe jutnak azok az idők egy korábbi kapcsolatból, amikor igazán szerelmes voltam (5 évig tartott, a végére megromlott, én vetettem véget neki, tehát szó sincs róla, hogy azt kívánnám vissza), vagy kalandokról amikor igazán lángoltam. Miután állandóan ezek járnak a fejemben óhatatlanul a páromnak az elmúlt időben csak a hibáit látom és egyáltalán nem vágyom vele lenni. Ő mindent megtesz, hogy engem boldoggá tegyen, mellettem állt eddig a terhesség minden nehézségében és végtelen, már-már bosszantó türelemmel áll hozzám, miközben én elég elutasító vagyok vele szemben.
Őszintén szólva azt fontolgatom, hogy szakítok vele, mert nem vagyok képes vele boldognak lenni és hiába nagyon segítőkész én tényleg csak a hibáit látom. Az a kérdés, hogy szerintetek nagyon önző dolog vele és a babával szemben, ha véget vettek ennek csak azért mert nem vagyok szerelmes?? Racionálisabban kellene gondolkodnom és örülnöm, hogy mellettem van egy megbízható és segítőkész ember a gyerekvállalásban és elengedni a szerelem iránti vágyat?
Szia, férfiként a véleményem, hogy megértem az érzéseidet, amikor a lányom született én talán pont ezt éreztem amit most te. Én sem a régi szerelmemet vágytam vissza de azt is éreztem, hogy gyermekem anyjával nem tudom elképzelni a köv. 20 évet. Nálam mondjuk nem voltak ennyire erősek a negatív érzések mint ahogy te leírod a pároddal kapcsolatban. Ha tényleg csak a hibáit látod akkor bizony nem túl jók a kilátásaitok. A "tisztességes" az lenne, ha elmondanád neki és a gyerekvállalás ellenére is szétválnának az útjaitok így mindkettőtöknek esélye nyílik egy olyan kapcsolatra amire vágytok. Persze sokkal nehezebb lesz ez egy gyerekkel de még mindig jobb mint egy álszent kapcsolat ahol csak idő kérdése a szerető felbukkanása és az azzal járó hazugságok.
Másrészről sajnos ha körülnéz az ember azt látja, hogy sokkal több a nem működő kapcsolat mint a jó és ez nem csak a szerelem hiányára vezethető vissza, mert sok ismerősöm házasodott v. élt élettársi kapcsolatban a szerelmével ami aztán igen csúnya véget ért méghozzá egész rövid időn belül. Mivel a házasság és család sokkal többet kíván mint egy sima szerelmi kapcsolat.
A furcsa az, hogy te gyakorlatilag pont ellentétesen cselekedsz az evolúciós késztetésednek ill a kialakult társadalmi normáknak, hiszen bizonyított tény, hogy a nők peteéréskor az úgynevezett alfa hímet tartják vonzónak és tőle akarnak utódot, míg a ciklus többi részében pont olyan egyedeket keresnek mint a te mostani párod, akik jó társak és apák lennének. Te ezt a feje tetejére állítottad.
A csonka család nem egyenlő a rideg, szeretetmentes környezettel ahogy te írod. Én egy "teljes" családban nőttem fel ahol a szüleim állandó balhéit kellett átélnem és végig azt kívántam bárcsak elválnának, akkor talán apámból is jó szülő lett volna ha csak hetente v. kéthetente egyszer is. Én is elváltam, a lányom mégis rengeteg szeretetet kap az anyjától és tőlem is ill. mindkettőnk családjától. Nem ez az ideális de olyan talán csak ha 1000 kapcsolatból egy van vagy talán még annyi sem.
Szia Cabron!
De rég láttalak, már azt hittem, te is eltűntél (mint ahogy sokan mások is). Örülök, hogy vagy még.
Bocs, az OFF-ért.
Nálam ugyanez volt. 16 évig éltünk együtt, szépen (mi nem a gyerek miatt házasodzunk, de nem volt szerelem). Állandóan ott motoszkált bennem, hogy elég-e ez. Aztán szépen elváltunk. Ma is jóban vagyunk, de nem lett volna szabad hozzámennem.
Próbáld a gondolataidat megerőszakolni, mert megnyomorítod magadat (megérdemled) és azáltal a gyereked lelkét (na ő nem érdemli), ha undorodsz aputól. Ezzel nem lenne akkora baj, szomorú, meg minden, de 30+ évesen nagyon jól tudtad, hogy a digidugiból lesz a gyerek, így az is világos volt, hogyan lesz majd felnevelve. Mentsd ami menthető, kötelességed mert te vagy a felelős, egy párterápiával foglalkozó pszichoterapeutát keress föl! Agyban dől el sokminden, talán segít rendezni.
Szia,
mostanság olvasom ezt a blogot:
http://piroskukorica.blogspot.hu/2015/10/hazassag-vs-gyer ek.html
Én mondjuk meg vagyok attól rökönyödve, talán mert öreg vagyok hogy némely nőnek annyira evidens, hogy egyedül vállal gyereket. Szül magának egyet. Sőt még mást is erre biztat. Azzal a ténnyel, hogy a gyerekének jó ez nem is törödik. :(
csonka családban felnőni rossz dolog. rideg szeretmentes környezetben felnőni rossz dolog.
Aztán csodálkozunk, hogy milyen a világ milyen emberek vannak köztünk, miért van ennyi lelkibeteg, deviáns gyermek / felnőtt. A válasz meg ott bújik meg: honnan jöttünk? Kik a szüleink? Mit láttunk, tapasztaltunk, éltünk meg gyerekorunkban. Ezt a bagyut cipeljük egy életen át.
Szerintem el kell elgondolkodnod azon, hogy érzelmileg elég lesz-e ez NEKED egy életre. De úgy, hogy vedd számításba, most terhes vagy, hormonális káosz uralkodik benned, ilyenkor az is normális, ha egy rózsaszínködös full szerelmes kapcsolatban úgy érzi a kismama, hogy nem szereti a párját, idegesíti stb.
Mit éreztél terhesség előtt? Most váltál csak bizonytalanná, vagy már előtte is?
Nekem volt egy baromi klassz, nyugodt, meghitt, intellektuálisan remek kapcsolatom. Én 4 hónapig bírtam. Hiányzott a fűszer. :) De nem vagyunk egyformák, ezt neked kell tudnod.
De szerintem ne most hozz végleges döntést. Azt mondod őszinte a kapcsolatotok, én a helyedben kicsit lazítanék a madzagon. Beszéld meg vele, hogy ritkítsátok az együttléteket, legyél többet magadban, próbáljatok meg átmenetileg pusztán baráti kapcsolatot fenntartani. A lényeg, hogy ne érezd a "nyomást", hogy úristen, gyerek, család, férj stb.
Alakulni fognak a dolgok, és ha majd végképp úgy érzed, hogy ez a párkapcsolat így, ebben a formában neked kevés lesz, ne kösd gúzsba a kezedet a gyerek miatt. Ha megmarad köztetek ez a jó viszony, a gyereknek kevésbé lesz hátrányos, ha nem hagyományos családmodellben nevelkedik, mint egy magát valamibe belekényszerítő, frusztrált anya.
De persze az is lehet - és ez lenne az ideális - hogy időközben rájössz, hogy érzelmeket, élethelyzeteket hasonlítgattál egymáshoz, álmokat kergettél, miközben végig előtted volt az, amire mindig is igazán szükséged volt.
Sok sikert!
Hasonlóan gondolkodunk, mert nálatok ugyanaz a szitu mint nálunk.
Van itt a fórumon még néhány ilyen nő, az egyikkel beszélgetni is szoktam. Ő lepődött meg jobban, hogy ÉN lennék a fórum egyik vezér trollja...??? 
Én is értem hogy te mire gondolsz, és mit érzel.
Ugyanezt átéltem, hidd el. Megismertem életem szerelmét, de éretlenek voltunk még a megéléséhez, így szépen elváltak útjaink. De nem volt olyan nap, hogy ne gondoltunk volna egymásra, noha semmit nem tudtunk egymásról. Én közben állapotos lettem, megszültem vállaltam, és az apjával nevelgettem. Viszont eljött az az idő, amikor valami "felsőbb hatalom" úgy gondolta hogy most már összeereszthet bennünket. És amit fiatalon egy esküvővel elrontottunk volna noha szeretjük egymást, az érett fejjel beteljesedett.
Én (és ő is, hiszen megvárt) a megismerkedésünk óta hiszek az egyetlen, és igazi szerelemben. Erről beszélgettem már vele, és ő mondta, hogy ezt csak teljesen felkészülten és éretten lehet igazán megélni. Fiatalon csak tudja az ember, hogy az a másik az igazi, de képtelen azzal az érzéssel mit kezdeni, tapasztalatok híján.
Az idő általában meghozza a megoldást mindenre. Főleg ha mindketten érzitek hogy ezt az érzést nem élhetitek át senki mással. Semmihez nem hasonlítható érzés, lelki kapcsolat. Ekkor már nem csak a férfit-nőt-embert látod a másikban, hanem jóval többet.
Ha megtartod a babát, és mellette maradsz, sőt, ő (az apa)is tudja hogy nem ő életed szerelme, akkor érdemes leülni vele egy komoly, őszinte beszélgetésre. Amiben benne lenne az, hogy együtt éltek harmóniában, segítitek egymást, de akár neked lesz adott újra a lehetőség életed szerelmével, akár ő érzi úgy hogy megtalálta egy másik nőben élete szerelmét, akkor elengeditek egymást. Ha így, ezt megbeszélve képesek lesztek együtt élni, akkor az átlag házasemberekénél jobb életetek lesz. Ugyanis nem lesznek titkok, tabuk, ha a legkényesebb témán túl tudtok lépni. És ide tartozik az is, amit az emberek többsége nem ér fel ésszel, hogy ha a másik embert nem birtokoljuk csak azért, mert ő a miénk, esetleg utód is született, az már az érzelem legmagasabb szintje. Márpedig te ezt már elérted, (el tudtad engedni azt a férfit akit szeretsz) tanítsad meg rá a gyermeked apját is.
Nem vagyok benne biztos, de lehet hogy csak én értem mitől estél pánikba. Ne tedd. Soha ne mondj le arról, amiben hiszel, bármi megtörténhet.
Hátborzongató dolgot éltem át, amit lehet hogy te is át fogsz élni. Ha arra kerül a sor, ne ijedj meg. Elmesélem. Egyetlen egy emlékem maradt a szerelmemtől, és egyszer a kamasz gyerekem rákérdezett, hogy miért őrizgetem? Őszintén elmeséltem neki, hogy van egy ember, akit szeretek, és tőle kaptam... a gyerek megértette, felfogta, és az apjának sem tett említést erről. Látta hogy a családért mindent megteszek, de a szívem egy darabja másé. Ő azóta felnőtt, és az esetünkből merített erőt, kedveli a társamat, szinte az apjának tekinti. Nos, ez veled is megeshet, de ha feladod, akkor valóban reménytelen.
Megkérdezhetem, hogy életed szerelmével miért nem jött össze? Én néhány ilyen esetről tudok, és mindegyiknél időeltolódás volt a gond. Vagy a nő, vagy a férfi volt házas. Az igaz, valódi szerelemről egyébként kevés szó esik, alig néhányan élik át.
Hidd el, tökéletesen értem, amit mondasz. Pár evvel ezelőttig en pontosan igy gondolkodtam, sőt még most is ezt tartom az ideálisnak, ha összejön. Az a fajta szerelem es feltétel nélküli összetartozás érzés, amiről írsz viszont nem sokszor jön el az ember életében. Nekem volt egyszer, hosszú es nagyon szép kapcsolat volt, de a végén megsem jött össze es békében, nagy fájdalommal, de elváltak útjaink es ebben mindketten (de különösen en) biztosak voltunk, vagyunk, hogy számunkra nem volt más megoldás. Azóta is tartjuk a kapcsolatot es sajnos mindketten tudjuk, hogy "ez volt az es ilyen több nem lesz". Ennek megfelelően sajnos nem hiszek a szerelemben, vagyis abban, hogy erdemes ra várni es arra épiteni mindent.
Jelen helyzetben valószínűleg meg fogom tartani a babát, es igyekszem a páromat értékelni. Neki nem hazudok, soha nem is tettem, nem ringatja magát abban a hitben, hogy ő életem szerelme, de azt tudja ami a valóság is, hogy harmóniát es nyugalmat hozott az életembe es igyekszik a mindennapok lehető legminőségibb eltoltesere.
Amiert a topikot indítottam az talán egy pánik a felismerestol, hogy ezzel tényleg végleg elengedem azt, amiben valaha hittem.
Nem is írok már a topic indítónak választ, mert te megfogalmaztad amit én is meg akartam... (már megint egyetértünk)
Nem értettél meg.
Azok, akik azt tanácsolják hogy a gyereket mindenképpen tartsd meg, csak ő a fontos, csak az ő érdekeit kell szem előtt tartanod, azok tévednek. Rengetegen élnek rossz kapcsolatban, vegetálnak, életük értelme A GYEREK. Számukra a férfi másodlagos, a szerelem elmúlik szavakkal illetik a házasságukat.
A gyerek szó szerint a szerelem gyümölcse kell hogy legyen, nem azért megtartani mert becsúszott és etikátlan elvetetni. Akkor kellene megfogannia, amikor két ember minden kétséget kizáróan felelősséget vállal egymásért, és az elkövetkezendő közös, gyermekáldásos életükért.
Én nem azt mondtam, hogy nem most kellene lecserélned ezt a férfit, hanem azt kérdeztem, hogy kell-e most neked ez a gyerek. Ennek a férfinek a hosszútávú léte melletted már kétséges. Nem azért szeretünk egy másik embert hogy mit cselekszik. A szerelem meghatározhatatlan.
Nálatok lecsengett a kémiai vonzalom, amit az emberek többsége tévesen szerelemnek hív. Ha valóban szerelmes lennél, egy pillanatig sem gondolkodnál azon, hogy mit tegyél, örömmel várnád életed szerelmétől a kis gyümölcsöt. Így viszont most vetettél keresztet az életedre, a gyerek megtartásával. Drasztikusan fogalmaztam, de érthetően. Ha nem késő, vetesd el a babát, gyászold meg, és várj egy olyan férfire, aki mellett nem fogsz topicot nyitni hogy mit tegyél, mert boldogok lesztek.
Ilyesmit viszont senki nem mer tanácsolni, mert a mai társadalomban kizárólag a gyerek az érték, a boldogságot sokan már pénzért veszik.
De ha eddig kibírtad amit írtam, és elolvastál, akkor még hozzátennék valamit. A gyerek a legönzőbb teremtés a világon. Még akkor is ha szereti és tiszteli a szüleit, a saját élete és a majdani családja a legfontosabb. A gyerek soha nem a szülőé, nem saját magának szüli. A gyerek idővel felnő, és annak a szülőnek aki a gyerekét tartotta élete értelmének, céltalanná válik az élete. Tehát, ha megtartod a babát, úgy saccperkábé 22 év utánra tervezz, addig el leszel vele is, akár egyedül is. No de mi lesz utána? Odáig a gyereked kezét fogod fogni, akár képletesen is. De 22 év múlva kinek a kezét fogod fogni, aki feltétel nélkül szeret, és megbízik benned?
Emlékszem erre a nickedre...hát...nem irigyellek. Sőt, valamennyire sajnállak.
Kapuzarasi panikodban osszekevered a szerelmet a hirtelen fellobano nemi vaggyal. ha osszehoztatok egy babat, akkor gondolom volt szexeles. Te is vagytal akkor a parod olelesere, es Te is reszt vettel az elvezetekben, vagy csak jokislanykent szettetted a labacskaidat azon drukkolva, hogy legyen vege minel elobb? Ha Te is vagytal a szexre a paroddal, akkor a mostani bepanikolasodat ertekeld csak "kapuzarasi panik"-nak, a nokkel ez teherbeesesukkor sokszor megesik, a ferfiaknal inkabb eskuvokor/40 eves kor fele. Szerintem ha szereted a parodat, ha elotte meg szexelni is kivantal vele, es harmoniaban eltek egyutt, ennel jobb legkor nem kell egy jo csaladi elethez. Ha viszont neked allandoan az kell, hogy langolj, es inkabb eldobhato termekkent bannal a ferfiakkal, hogy mihelyst mar nem langolsz felejuk, johet a kovetkezo, akkor kar is volt meg babat vallalnod. ezeeken jol gondolkodj el, es beszelj a paroddal is ketelyeidrol, normalis hangnemben miutan mar atgondoltad a soraimat.
Hat ez az, egy nem teljesen bizonyos helyzetbe csoppent bele a baba. De belecsoppent, es ebben o az artatlan. O dongeti az ajtot es itt lesz hamarosan. Most be kell latnod, hogy ebben a helyzetben nemigen vagy sajat magad. Igy nem lehet dontest hozni. Probalj meg uralkodni magadon es turelmesebb lenni a "parod"hoz. Neki magyarazd el, hogy o is legyen turelemmel, mert ilyen helyzetben meg sosem voltal es remeled, ha meglesz a baba, magadhoz fogsz terni. Azt most jelen pillanatban nem kell tulreszketni, mi lesz, ha meglesz baba. Majd kialakul. Persze, maga a teny, a babavars is eleg izgalom. En nem ajanlanam egyedul, ha van melletted egy rendes ferfi. En is egyedul neveltem fel a lanyomat, csodalatosan szep de nagyon nehez volt.
Meghozza milyen jo emlékeim vannak!!! Nem vágyom most új szerelemre, eszem ágában se lenne most új part keresni, csúnya öngól lenne az egomnak. Inkabb csak úgy érzem, hogy ebben a pillanatban tudnék a párom nélkül is élni, sőt néha könnyebb is lenne (mindig jól éreztem magam a szingli életben) es régebben amikor ilyen érzéseim voltak tovabballtam. Most viszont kicsit más a helyzet...
Ezzel a gondolatmenettel en nem értek egyet. Többen írtak, hogy nem most kene lecserélni a pasit... En ebben a pillanatban nem a cseren gondolkodtam, hanem hogy neki vagok egyedul... Meg sem fordult a fejemben új pasi utan nézni, az ha úgy van úgyis jön. Voltam előtte is egyedul saját döntéstől es egy percig sem volt problémám vele. Sosem maradnék egy pocsék kapcsolatban csak a gyerek miatt. A mostani kapcsolatom nem pocsék a paromban nem sok kivetni valót találok, a baj bennem van.
Igen, sokat gondolkodtam mostanában es olvasgattalak is titeket. Valószínűleg tényleg a hormonok miatt is van az egész... Ráadásul tényleg végig gondoltam, hogy a mindennapokban nem sok minden mást vagy többet várhatnék el egy férfitól, mindenben segít es hihetetlen türelmes, pedig sokszor en is tudom, hogy elviselhetetlen vagyok... (Talán kereshetne kicsit jobban, mert egyelőre en vagyok a fokereso, de engem ez zavar a legkevésbé)
probalok előre nézni es a babára koncentrálni es időközben úgyis alakulnak majd a dolgok.
Szia!
Döntened természetesen neked kell, befolyásolni sem szeretnélek, de javaslom, hogy a következő két objektív tényt vedd figyelembe a mérlegelésnél.
1. Terhes vagy, a hormonjaid "megbolondultak", valószínű érzékenyebb vagy, eltúlozva látod a dolgokat.
2. Egy kisbabával egyedül nagyon nehéz.
Minden jót!
Érdekes megfigyelni, hogyan vélekedik a nők többsége. Egy gyerekért odáig vannak, a férfiak viszont mellékes szereplőkké válnak, szükséges rosszá. Eléldegélnek életfogytiglan egy pocsék kapcsolatban, ahol a gyerek az úr, őt emelték oltárra. A férfi pedig lássa el a családot, dolgozzon rájuk még úgy is ha a nő nem szereti, ellenkező esetben ki lesz rúgva és jöhet a következő.
Nem fordítva kellene, hogy a megfelelő férfinek szüljenek gyereket?
Akarod te ezt a gyereket? Ha igen, akkor minek? Mit vársz tőle?
Az, hogy a gyerek adja meg a legnagyobb boldogságot, illúzió.
Masreszt en is ugy latom, hogy
bepanikoltal.
Az uj kis joveveny mar keszen all, 
nemsokara bekopogtat, 
es neked bizony a kisagyban levo kis kovetelozore kell majd koncentralnod es nem uj szerelmes pasikra. 
Es milyen jo lesz, ha ejszakankent nem csak egyedul dolongelsz a kisbaba folott, hanem lesz melletted egy szereto tars is. Talan ha megjon a baba, minden szepen kialakul, a ma fenyegeto bizonytalansag ott sivalkodik majd az almos anyukaja mellett. Sok no orulne, ha lenne egy megbizhato rendes tarsa. Ha neked ez nem jelent semmit? 
Nem egy ertelmes pasival beszeltem, akik azt mondtak, ha meg egyszer nosulnenenek, soha nem tennek szerelembol. Ugyanis a szerelmuket vettek el, es vegigcivakodtak egy eletet. Hat kit kell elvenni? Akivel bekeben, szeretetben, szepen lehet elni, mondtak. Es igazuk van. Persze, biztos van, ahol vannak egybeesesek is. De a szerelem vak. En mar lattam pocis pasit is vagany izmos felsotestunek. A pocit akkor lattam meg, amikor mar kijozanodtam. 
Pl.
elkell= el kell
A jovodre, gyereked eletere nezve, akivel majd elsz, mas erzes, hogy valaha valakikbe szerelmes voltal??? Ezt nem tudom hova tenni. A regi szep emlekeink a mienk, senki nem veheti el tolunk. Legfeljebb, ha mai magyaroknak elmondjuk, megprobalnak durvan belenk ronditani. emmondjuk el, ami memlekeink. Gyermekem mar javaban felnott, es meg csak most beszeltem neki az apja elotti szerelmemrol. Hat a Titanic-ban szereplo oregasszony?
Neked is vannak mar emlekeid. Most mit akarsz? Ezt a gyermeket egy olyan emberrel kell/ene felnevelned, aki teged elsosorban megbecsul,meg szeret. Nemhiaba mondjak, hogy a kutya is jo dolgaban...terj eszhez. Tulajdonkeppen tisztaban vagy azzal, hogy mit akarsz es minek mi lesz a kovetkezmenye? Nagy pocakkal, ujszulott babaval vagysz uj szerelemre? Az idozites valahol elcsuszott.
De, maskepp nezek olyanra, akibe szerelmes voltam. Ma mar semmit nem jelent. Mert csupan szerelem volt, semmi egyeb, amibol ma mar semmi sincs. Akibe nem voltam szerelmes, ott semmi sem valtozott. Most se vagyok.
De nem nézel másképpen egy olyan emberre, akibe legalább egyszer valamikor szerelmes voltál, mint olyanra, akibe soha?
De megis : akkor miert dugtal Vele?
Kulonben : nagyon sok kismama fel attol, ami var ra. Nem vagy am egyedul! E miatt ne legyen rossz "lelkiismereted" . Ettol meg a vilag legjobb mamacskaja leszel...es boldog!
Minden meg fog valtozni az eletedben : de ez olyan isteni...Erosebb erzelmekkel fogsz talalkozni , mint egy-egy jottment him nemiszerve...
Nincs abban szegyen , hogy felsz.
Ezert kellene , mert felsz es kapkodsz , hogy ha tenyleg bepanikolsz es magadtol csak a "minden " szetrugasat talalod , hogy menj el beszelgetni egy pszichologossal...
De maga a nogyogyaszod is tud tanacsolni , magyarazni azt, hogy tulajdonkeppen mitol felsz...De el kell Neki mondani, mi gyotor! Fizetsz erte es ezert van ott!
Szuloknek, baratoknak elkell mondani : szeretnek es megertenek, Ok is tanacsolhatnak , vagy ha nem , akkor "tartanak a kezedet"....
Hogy csak a lényegre koncentráljak, a kérdésedre válaszolva: igen, önző dolog lenne a babával szemben, ha most szakítanál az apjával pusztán azért, mert éppen most jöttél rá, hogy nem indít be úgy igazán.
Ha idáig "el voltál" vele, eddig jó volt neked így, és még gyereket is vállaltatok, akinek először örültél is, akkor szerintem ne pont most találd ki, hogy inkább lecserélnéd, ez nem épp a legmegfelelőbb pillanat. Szerintem el sem tudod képzelni, hogy milyen lehet egyedülálló anyának lenni, és hogy milyen hatással lehet ez a gyerekre, kicsit nekem úgy tűnik, hogy túl könnyelműen veszed ezeket a dolgokat, nem igazán érzed át a helyzet komolyságát.
Valóban nem volt túl jó ötlet ilyen ingatag kapcsolatban gyereket vállalni, de ha már így alakult, akkor ez van, és viselned kell a következményeit felnőttként. Ez a véleményem.
Végül a régi felhasználónevemmel írtam, de végülis mindegy, ez is en vagyok...
Nem arra várok, hogy most kilepek es holnap szerelmes leszek. Voltam sokat egyedul is es azzal sem volt bajom. Minden szerelem elmúlik ez tény. De nem nézel másképpen egy olyan emberre, akibe legalább egyszer valamikor szerelmes voltál, mint olyanra, akibe soha?
Igen, tisztában vagyok vele, hogy a szerelem elmúlik, csak talán úgy más érzés, ha legalább van mire emlékezni.
Nekem nagyon furcsa, hogy hamarosan nagy pocakkal akarsz langolo szerelembe esni. Pont igy van,az en szerelmemnek is vege lett, aztan mi maradt utana? SEMMI. Legalabb hamuja maradt volna, de az sem. Ha mar tanacsot kertel, akkor vizsgald meg magadat, szereted-e te ezt az embert. Ha igen, akkor maradj vele, es ha o kedves hozzad, legy te is az, es jarj a kedveben. Az a lenyeg, hogy ket ember szeresse egymast. Egyebkent nagy pocakkal hova akarsz ugralni? A szerelem egybkent is elmulik es vagy szeretet lesz belole vagy nem. Hiszen ezt te magad is tudod. A szerelem meg egyebkent sem ugy jon, hogy Jo napot, szerelmes akarok lenni, es lasd, hipp, hopp. Aztan majd egy gyerekkel, kapos leszel, na jo....Ha meg nem szereted ezt az embert, kar volt vele gyereket kesziteni. De a gyerek mar utban van. Ha szereted az apjat, maradj vele es elj boldogan. Ha meg nem, keress valakit, aki segit a gyermeket felnevelni. Ott tolonganak, ni. En nagy pocakkal semmikeppen nem ugralnek most, mert nagy pocakkal nehezkes az ugralas.
Sokkal jobb a családi léthez egy meleg, bensőséges, lángolásmentes, stabil kapcsolat. Épp erre van szükség a jelenlegi élethelyzetedben. Gyereket nevelni és őrült szerelemben élni buta illúzió, felejtsd el.
A szerelem egy drog. Drog hatása alatt hozzuk az életreszóló döntéseinket. A szerelem egy hormonális izé, amit jó átélni, de életet alapozni rá nettó hülyeség, csak ezt a legtöbb ember későn tapasztalja meg.
Ha szereted a párodat, jó lesz a család vele. Persze, jól tennéd, ha leszámolnál a szerelem nevű hormonális átveréssel. Na EZ nem könnyű.
Sok sikert a döntéshez!
A VILAG , a lét! legszebb megtortenheto dolgat éled!
30 eves vagy ?
Baba-nem baba, szebb mar nem leszel.
Baba , nem baba , kivanatosabb mar nem leszel....csak gyurottebb, oregebb , egyre kevesbbe frissebb ...
Mi lenne , ha a vart babara koncentralnal , annak orulnel az apukaval , az erkezeset keszitenetek, mint a normalis gerlicek: fészek, festés , kisagy, pelenka, stafirung , a magad es szexualis siralmaid helyett ?
Itt , a szipogo/nyafizo/onmagadsajnalo esetedben talan pszichologus segitsege kellene : kar volt innet kicseszni a semiramist...
Kukac , mar megint hulye voltal
Szerintem te magaddal sem vagy tisztában, ha ennyire nem jó vele, minek kellett teherbe esni? És miert rögtön azzal jössz, hogy szakítasz?
Gondolkodj el, mit akarsz. Esetleg azon is, hogy a nagy lángoló szerelmeknek miért nem akartál szülni. Csak mert most már 30 éves vagy?
Azt is vedd figyelembe, hogy a leglángolóbb szerelem is három-négy év alatt alábbszáll, mert nem lehet folyamatosan lángolni, akkor hamuba holnánk... vagy azokból lesznek az ilyen se veled, se nélküled kapcsolatok, amikor a felek egymás idegein táncolnak - bár végülis most is úgy érzed, hogy az idegeiden táncol a párod, de ez végülis belőled fakad, benned van! Végülis saját magaddal kell szembenézned! Ami nem könnyű, az biztos.
Egyébként meg lehet, hogy a rádszakadt felelősség és a dolgok "megváltoztathatatlansága" miatt estél kétségbe, mert írod, hogy azelőtt nagyon is el tudtad magatokat képzelni családban... ez teljesen természetes és normális! Óriási felelősség egy család, ugyanakkor azért a dolgok bizonyos szinten működnek maguktól is, ha odateszik magukat a felek, szóval azért pánikolni sem kell! :) Majd kialakulnak a dolgok, kérdezni mindig lehet, a kételyeidet meg nyugodtan megbeszélheted valakivel, akinek van már tapasztalata férjhezmenésben/gyerekvállalásban (nagy döntések meghozatalában). A babával is biztosan lesznek bizonytalanságaid, mert minden anyukának vannak, de azért a gyerekek többsége csak felnő valahogy, és elég elenyésző százalékuk lesz börtönlakó!
Hát, ez sz@rügy. :(
Az szerintem túl durva lenne, ha simán szakítanál vele. Én a helyedben egy kicsit türelmesebb lennék magunkhoz, ha már a baba biztosan jön, nem sietném el a lépéseket. Tehát nem szakítanék, de nem is fűzném szorosabbra a kapcsolatot - tehát tutira nem állnék most gyorsan oltár elé, és nem is kezdenék esküvőt tervezgetni.
Összeköltözés már volt, vagy tervben, vagy hogy álltok?
Ha egyedül maradsz, szüleid tudnak támogatni?
Vedd egy kicsit lazábban az érzelmi részét szerintem, mert most senkinek nem tesz jót, ha túldramatizálod a helyzetet! Szüld meg a babát, nézd meg, hogy hogyan változnak az érzéseid, próbálj kicsit türelmesebb lenni a pároddal, sosem tudhatod, hogy nem a baba érkezése után szeretsz bele halálosan! Ha meg mégsem, akkor még mindig lehet lépni utána is, egy normális láthatásban megállapodni, hogy ő se érezze teljesen kisemmizve magát, legyen köze a gyerekéhez! Mivel a baba ellen már semmit nem tehetsz, ha jól értem... igen, harminc évesen eléggé időszerűnek tűnik...