Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi izgat föl legjobban?

Koncentráció
Létrehozva: 2014. december 25. 17:54

Ide írhattok olyan dolgokat, amik leginkább fölizgatnak titeket szex közben, vagy előtte.





Én imádom ha a fülembe nyalnak.:) Teljesen odavagyok érte, ha a fülkagylómat szurkálják a nyelvükkel





Meg ha belesuttog a fülembe és izgató, mocskos dolgokat mond. Szerintem minden férfi szereti azt érezni, hogy akarják őt és ettől még inkább fölizgul és biztatást jelent számára. Sokaknál pedig épp ellenkezőleg, mert a párjuk nagyon akarása rémíti meg őket. Kit mi izgat föl legjobban? Netán a szex alatti beszéd? Szerintem sokakat izgatna ha a párja aktus közben is beszélne hozzá néha és az aktus nemcsak egy néma, néha nyögésekkel tarkított együttlét lenne, hanem egy érzéki- szenvedélyes játék, amiben fokozatosan fölingerelnék egymást a felek és a kezdeti lassú izgatás később egy igazán van és szenvedélyes szexcsatává csúcsosodhatna ki. 

  1. 2015. január 27. 19:1576.

    Jah. Nem véletlenül hívják Magyarországnak. Nézz meg pár youtube videós kommentet. Azokban is olyan alpári és primitív hozzászólások vannak, hogy valami elképesztő. Hihetetlen az itteni emberek gondolatvilága. Amúgy a parlamentben meg jót nevetnek a népen. Ahelyett, hogy segítenék egymást, nyírják egymást. Ez a célja a gépezetnek.

    előzmény:
    bigbob (75)
    2015-01-27  15:56
  2. 2015. január 27. 15:5675.

    Azt hittem, véégre egy izgalmas topic, oszt látom itt is egymás mardosása folyik... áááá.

  3. 2015. január 21. 20:1073.

    Nézegettem mostanában a szex masszázsokat és nagyon megtetszettek.


    Szívesen beszélgetnék a témáról. A férfi- nő kategóriában nem találtam kiemelkedő videókat, mivel a férfiak hamar abbahagyták a masszázst a legtöbb alkalommal és rögtön áttértek a szexre, így egy igazán érzéki és nagyon lassú leszbikus masszázsról linkelek egy videót.


    http://coffetube.com/slow-exotic-massage-1424586.html?cat =Massage

  4. 2015. január 21. 19:3472.

    Rendben, te akartad.


    Isten teljesítse az akaratod, legyen olyan nőd, amilyet kívánsz magadnak. Semmiben se különbözzön az általad felsoroltaktól.


    Az már csak a te gondolataidtól függ, hogy ez áldás, vagy átok. Meg fogod kapni amit kívánsz.

    előzmény:
    Koncentráció (70)
    2015-01-21  11:02
  5. 2015. január 21. 19:2971.

    Azt emelted ki, ami a leginkább zavar, így valós. Szóval depressziós vagy.


     

    előzmény:
    Koncentráció (69)
    2015-01-21  10:38
  6. 2015. január 21. 11:0270.

    Egy szép ducibb nő, akinek vannak testi hibái is, lehet ugyanannyira szép, mint egy csontsovány, kirakatbaba, tökéletes testű társa. Ezért rossz, ha egy ideához ragaszkodunk és nem nézzük a belső értékeket. Ez sajnos arra vall, hogy azért nem nézzük őket, mert nincs és ha nincs, akkor elkezdünk foglalkozni a külsővel. Nem a külső szépség a lényeg, mert az mulandó. A párok, akik tetszés alapján jönnek össze, az évek alatt majd ha elmúlik a tetszés megfakul a kapcsolat és elhidegülnek egymástól. Te sem szereted a jelenlegi párodat és ő sem téged. Létrehoztatok egy kirakatkapcsolatot, döngeted a melled, hogy jól nézel ki, de valamiért olyan szintű kisebbségi érzésed van, hogy az hihetetlen. Próbálsz fejbe likvidálni újszülötteket, akik nem felelnek meg a szimmetriavilágodnak és a belső szépség ideálodnak, mert ugye az őskorban, ókorban is azt tették velük. De gondolom azért, ha téged hajítottak volna ki az ablakon, hagytak volna újszülöttként meghalni, te sem örültél volna neki. Amilyen éles a nyelved és gyűlöletkeltő stílusban írsz, erre már nem gondolsz érdekes módon.


    Könnyebb mutogatni másokra, mint a kirakatkapcsolatodban vájkálni. Azért se nagyon vájkálsz benne, mert nincs mit. Üres az egész.


    Úgy ismerkedtél meg a pároddal, hogy te csak hallgattál, ő beszélt és egy mondatát sem értetted, meg ilyen dolgokat írtál korábban. Ez nem egy életképes kapcsolat kezdési folyamata és általában amilyen a kezdés olyan a későbbiekben is a dolog, vagy annál rosszabb. Unod magad mellette, azért jársz fel meglett nő létedre fórumozni és közbe köpködöd a zabigyerekeket, meg a mutánsokat. A kis kandúrkádnak, a kis kedvesednek otthon csitt van? Befenyítetted a drágát?


    Nem is értem mi értelme a megnyomorító kapcsolatoknak és ha olyasvalakivel vagyunk együtt, akinek még a mondandója sem érdekel minket. Ha a kapcsolatotok hiányokra épül, azokat a hiányokat a fórumon sem fogod tudni pótolni. Ezen gondolkozz el egy kicsit 666Fejvadász!

    előzmény:
    Nikita 666 (66)
    2015-01-21  08:41
  7. 2015. január 21. 10:3869.

    "Egyedinek pedig nem nevezném azt, aki nem meri vállalni önmagát úgy, hogy az előnytelen vonásait és a negatív belső tulajdonságait is teljes mértékben elfogadja, és hasznossá teszi."


     


    "Az egészségesek életben maradása érdekében pusztították el a gyenge láncszemet."


     


    "amik a természettel függnek össze"


     


    "A depressziót önmagunk váltjuk ki önmagunkból"


     


    "Ha nő az illető, akkor óriási kisebbségi érzése lehet."


     


    "Én a normálistól merőben eltérő egyedekre írtam, hogy pusztítani."


     


    Olyan szintű butaságokat írsz, amivel fölösleges vitatkozni.


    Egyik mondandóddal ütöd a másikat és nem valósak a következtetéseid sem. Megértem, hogy így van ez, hiszen az ember arra támaszkodik, amit elé raktak és nincs önálló véleménye és józan logikája sem.


    A depressziót sem önmagunk váltjuk ki önmagunkból. Számos oka lehet, de ez egy rendkívül elmaradott felfogásra vall.

    előzmény:
    Nikita 666 (67)
    2015-01-21  09:09
  8. 2015. január 21. 09:1068.

    És ezt vajon hányan tudják? Az anyák hajlamosak hárítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (63)
    2015-01-20  23:18
  9. 2015. január 21. 09:0967.

    Aki annyira nem képes tisztán látni, hogy csak a rosszat veszi észre, azzal gond van.


    Amiről írtam, amire dühös lehet: depresszió, mutáció lapátra tevése, emberi szépség, egyediség. Valamelyikkel vagy rendelkezik, vagy pedig hiánya van. Normális embert az ilyen gondolatok, amik a természettel függnek össze, nem bántanak. Ha elmenne egy budhhához, ugyanezeket hallaná. A depressziót önmagunk váltjuk ki önmagunkból. Az emberi faj jelenlegi fennmaradása érdekében a mutáns egyedeket vagy el kell pusztítani, vagy pedig a szaporodásukat kell kiiktatni. Ha valakinek az emberi szépségről kizárólag a szilikonos mellek jutnak eszébe, az azt jelenti hogy valószínűleg saját magán is végeztetne valamilyen beavatkozást, ha lenne rá lehetősége. Ha valaki nem a szép, arányos arc mellett teszi le a voksát, az valószínűleg önmaga is rút, esetleg e mellé még önbizalom hiányos, kishitű. Nem is mondanám álszentnek, mert szent meggyőződése az ilyennek, hogy a csúnya is lehet szép. Márpedig amiről ír, az a belső kisugárzás, amiről viszont úgy látom fogalma sincs, emiatt keveri a külső és belső szépséget.


    Egyedinek pedig nem nevezném azt, aki nem meri vállalni önmagát úgy, hogy az előnytelen vonásait és a negatív belső tulajdonságait is teljes mértékben elfogadja, és hasznossá teszi.


    Bele ment velem egy olyan beszélgetésbe, amiről egyre inkább lejött neki, hogy rá nézve kínos lesz. Ilyen beszélgetéseknél csakis az igaz, valós dolgok hozzák elő a kellemetlen érzést, ami miután felgyülemlett, robban. Ha nő az illető, akkor óriási kisebbségi érzése lehet. Ha férfi, akkor sem nevezném férfinek teljesen. A macho férfiakat elítéli, noha férfiként nem állt velük olyan kapcsolatban, mint egy nő. Legfeljebb azt látja, hogy a machok elszedik az orra elől a legjobb nőket.


    Elfelejtett valamit, amit már írtam. Az ellenséget tisztelni kell. ha macho az illető, akkor el lehet lesni hogy mi az, amit jól tesz.


    Egyébként nemhiába nincs partnere. Ha férfi, akkor nem tud bánni a nőkkel. Ha viszont nő, akkor ilyen habitussal egyetlen férfit sem lehet találni. beszélgetni tudni kell a másikkal, nem pedig arcul csapni a társat ha valamit nem a szám íze szerint mond.


    Én a normálistól merőben eltérő egyedekre írtam, hogy pusztítani. Koncentráció viszont a topicjait pusztítja, kivágja azokat az embereket, akik neki nem felelnek meg, nem tetszenek. Bizonyos szempontból ő is szelektál, tehát joga nincs azt mondani, hogy rosszabb vagyok nála.

  10. 2015. január 21. 08:4166.

    Nem igazán beteg dolog. Amikor azt írom hogy régen, akkor nem csupán 100-200 évvel ezelőttre gondolok. fogamzásgátlás nem létezett, ha esetleg felismerték az összefüggést az ondó és az állapotosság között, akkor állatbelet használtak. Megszületett annyi gyerek, amennyit már képtelenek voltak etetni, ruházni. Az egészségesek életben maradása érdekében pusztították el a gyenge láncszemet. És a nőnek minden bizonnyal fájt, viszont otthon várta még a 10-15 gyereke, akikkel törődnie kellett. Ennek a dolognak mára már változnia kellett volna, hiszen a segítség megvan minden téren, és mégis, a felesleget kiirtják néhányan. Ezzel viszont nem is kell messzire menni, jó példa rá a múlt század. De ha azt nézzük hogy a betegeken az orvostudomány képes segíteni, és tünetmentesek, attól még a korcs gént tovább adhatják. Ki tudja, 20000 év múlva hogy fognak kinézni az emberek, ha ki nem halnak? Lehet hogy csak 4 ujjuk lesz, hiszen a kisujj teljesen fölösleges. Esetleg a szemeik lesznek túlságosan két oldalt, vagy pedig egy vesével születnek.


    Nem igazán érted. Nem kimondottan a szépséget említem, hanem a szimmetrikus arcról beszélek. És tudat alatt azt látjuk szépnek.


     

    előzmény:
    Koncentráció (62)
    2015-01-20  21:49
  11. 2015. január 20. 23:4665.

    Gondolom, aki szülő és van is gyereke az örül neki, hogy egészséges.


    De mondjuk a szülőnek példát is kell mutatnia a gyermekei felé, mert különben hiteltelenné válnak a szemében.


    Milyen példát tudnál te mutatni a gyerekednek, amikor ilyen hóhányó és galád módon ontod magadból a hülyeséget?

  12. 2015. január 20. 23:2464.

    Szép eszméket prédikál Nikita a gyermekek és újszülöttek elhaláloztatásáról, attól függően, hogy van e valami kis testi éltérésük.


    Elnézést, hogy nem bólogattam neki hozzá, hogy hát ő elfogadhatónak tartja a csecsemőgyilkosságot is, hiszen elvégre a lényeg a jó szaporulat fenntartása. Biztos, hogy beteg emberek vagytok.

  13. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. január 20. 23:1863.

    A csecsemő zéró tudással születik, az hogy az alapot megtanulja, az anyának kell érzelmileg táplálnia.


     


    Bizony ez igy van. Es ezert mondjak azt pszi-k es lelekgyogyaszok , hogy "anyad tehet rola"

    előzmény:
    Nikita 666 (61)
    2015-01-20  21:26
  14. 2015. január 20. 21:4962.

    "de réges régen elfogadott volt, ha egy csecsemő eltért a normálistól, veszni hagyták. Nem a látvány miatt. Ők még nem tudták, de érezték hogy a mutáns egyed a rossz gént is képes tovább adni. Az hogy a fajunk nagyjából megmaradt emberi külleműnek, nekik köszönhető. És félre ne érts, nem a szép arc a lényeg. Hanem a nagyjából szimmetrikus arc. És mivel ezt szoktuk meg, ezt nevezzük szépnek. Nem mű dolgokról beszélek. Épp a mű dolgok a megtévesztőek."


     


    Réges régen is hasonlóan beteg dolgok voltak elfogadottak, mint ma.


    Igazából az az anya, aki eldobná a gyermekét, csak mert az nem illik a bútorhoz az nem anya és régen sem volt az.


    Ennyit változnak az idők.


    A szépség a legnagyobb mű dolog. A szépség is egy genetikai deformáció, ugyanúgy, ahogyan a csúnyaság is.


    Nálam ez a gyerekedet kinyírnád mentalitás, ha nem lenne asszimetrikus arca kicsit kiverte a biztosítékot.


    Te sem vagy aztán sokkal jobb, mint az átlag emberek. Ugyanaz a közhelyes közgondolkodás és persze még egyedinek is tartod magad.


    Válassz másik topikot!


    Én itt végeztem is veled. A többi gondolatod is nagyon gyér, kb a babással van egy szinten.


     

    előzmény:
    Nikita 666 (61)
    2015-01-20  21:26
  15. 2015. január 20. 21:2661.

    Én másféle köre gondoltam. Tegyük fel, a puszta közepén iskolát akarnak építeni, nincs rá pénz, jöhet a köz ereje. Ha van gyerekem, akkor segítek. Ha nincs, akkor nem áll érdekemben. Vagy faültetés. Ha a közvetlen közelemben történik, akkor oké, jó buli. De ha a város másik oldalán, akkor semmi közöm hozzá. Ez alól vannak kivételek, amik már katasztrófa jellegűek. Ilyenkor viszont aki kihúzza magát a munka alól, az az ember egy minimális szinten lézeng.


    Tanulás nélkül nincs műveltség, iskola nélkül pedig hiába az értelem. Egyszeri paraszt marad az illető. A tanuláshoz, műveltséghez hasonló adottságú szülők szükségesek, az iskolához pedig bizony pénz kell. A csecsemő zéró tudással születik, az hogy az alapot megtanulja, az anyának kell érzelmileg táplálnia. A csecsemő a kellemes érzést feldolgozza, és arra épít intelligenciát. Ez a veleszületett intelligencia. A gyerek megtanul logikusan gondolkodni. Például, ha sír, enni kap, esetleg kielégítik más szükségleteit. Megtanul értelmezni. Egy jó édesanya mellet erre már csak rá kell tanulnia. És lesz belőle egy érzelmileg és értelmileg magas szintű intelligens ember. Valóban, rengeteg dolog nem tanulható, de az ember vagy előveszi egy régebben megtanult majd szükségét vesztve elfelejtett hasonló történetét, és azt behelyettesíti, vagy pedig kikombinálja hogy az adott szituációban mit is kellene tennie vagy mondania. Minél gyorsabb ez az átfutási idő, annál intelligensebb az illető. Az a baj, ha valakit olyan édesanya nevelt aki alkalmatlan volt a feladatára, akkor az illető a képzettségét sem képes megfelelően használni.


    Pedig igen, a szépség határoz. nem a rosszat, hanem azt, hogy az illető mint említettem, esetleg mutáns. Az állatvilágban is meg vannak jelölve a mérgező állatok, akár színnel, akár hanggal, akár pedig az ízükkel jeleznek. Az emberből pedig a több tízezer év során a bekódolt információt nehéz kitörölni. Manapság ritkán eshet meg (messze tájakon), de réges régen elfogadott volt, ha egy csecsemő eltért a normálistól, veszni hagyták. Nem a látvány miatt. Ők még nem tudták, de érezték hogy a mutáns egyed a rossz gént is képes tovább adni. Az hogy a fajunk nagyjából megmaradt emberi külleműnek, nekik köszönhető. És félre ne érts, nem a szép arc a lényeg. Hanem a nagyjából szimmetrikus arc. És mivel ezt szoktuk meg, ezt nevezzük szépnek. Nem mű dolgokról beszélek. Épp a mű dolgok a megtévesztőek.


    Ha nem elsiklasz felette, hanem mélyen belegondolsz, akkor a csúnya emberekben ott él az, hogy a természet gonosz tréfát űzött velük. Az is intelligencia kérdése, hogy ezt hogyan képesek feldolgozni.


    Igen, a szomorúságnak oka van, ezért említettem úgy, mint következményt. Rövid távon nincs is baj vele, csak akkor, ha állandósul.


    A boldogság az elégedett emberek kiváltsága. Ez viszont már mindentől független, kinézettől, anyagi helyzettől teljesen független.


    Én például boldog vagyok, de közösségben nem röhögök szíre szóra, mert minek. Viszont látszik rajtam hogy minden rendben itt belül. A vidámság és az aljasság miért jár kéz a kézben? Erre így még nem gondoltam, ilyen társításban. Szerintem két dolgot keversz össze, az önfeledt vidámságot, és a tettetett műmosolyt. A kettő nagyon nem ugyanaz. De a szemeken látszik is.


    A szomorúság igen, normális állapot, de a depresszió nem az. Az már az agynak a kémiai problémája. Nem hiába hívják betegségnek. De az ilyen ember (ha nincs alap betegsége),  a depressziót önmagának köszönheti. Saját maga gerjeszti. Olyan nincs hogy valakit beteggé tesznek, ha az elme ellen áll, és nem engedi a direkt megbetegítést. Figyeld meg, az összes depressziós másokra panaszkodik. Az eszükbe sem jut, hogy ők maguk rágódtak egy problémán, és bekattant az agyuk, nem bírta a terhelést.


     


     


     


     

    előzmény:
    Koncentráció (59)
    2015-01-20  20:26
  16. 2015. január 20. 20:4660.

    Tiszteletreméltó, hogy valaki egyáltalán nem akar sehová sem beállni és egyedi, de a legtöbb viselkedésformánk tanult és programozott. Én nem kívánom neked azt a látásmódot amivel én látom a világot, mert nem sokáig akarnád teljes valójában látni annyira szörnyű. Sokszor írják, hogy az apró dolgokban is meg kell találni az örömet, meglátni a szépet, de ezek ilyen félremagyarázó szövegek. Óriási probléma van a világgal és ezt nem lehet félremagyarázni. Ami ennél aggasztóbb, hogy minden egyre rosszabb lesz.


     


    Ami a vallással kapcsolatban óriási tévhit még, hogy meg lehet tisztulni ha imádkozunk, vagy eljárunk templomba. A megtisztulást max sok szenvedéssel lehet elérni, de nem attól, hogy bámulok valakit szenvedni, vagy egy jót röhögök rajta. Az emberek ma már nem szoktak, nem szeretnek szenvedni és nem szégyellik el magukat, nincs bennük bűntudat sem. Ez egy erkölcsileg teljesen szétbomlott társadalom. Mikor a városban vagy nem szoktál emberekre ránézni hosszabb ideig? Nem tűnik fel valami a tekintetükben, vagy annak hiányában?

    előzmény:
    Nikita 666 (57)
    2015-01-20  19:12
  17. 2015. január 20. 20:2659.

    Mindenki a közt nézi. Van aki kevésbé és van, aki jobban. Én sem pártolom azt, hogy a közt nézzük és egy alapjaiban rossz rendszert kéne erősíteni, mégis valamilyen szinten sajnos figyelembe kell venni, mert ebben élünk. Így a viselkedésünk és gondolkodásunk is korlátolva van, még ha sokan nem is tudnak róla. Nálam nem a pénz, tanultság, iskola határozza meg az értelmet, hanem teljesen más. Amúgy pedig az életben rengeteg dolog van, ami nem tanítható sehol és sehogy sem.


     


    " A szépség nem csupán esztétikai elvárás. Egy szép, arányos emberi arc tulajdonosa genetikailag egészségesebb mint a rút."


    Nem hinném, hogy a szépség határozná meg azt, hogy mi a jó, vagy mi nem az. A szépség, ma már nem szépség, hanem egy mű dolog. Van igazi szépség, de szerintem az az egyszerűségéből, tisztaságából fakad és nem abból, hogy egy társadalom által felállított esztétikai látványnak és genetikai torzulásnak, mutációnak feleljen meg.


     


    "Szomorú, csóró, randa nő miért jobb, mint egy szép, pénzes és vidám?"


    Nem így határoznám meg a dolgot. Nem a pénz, szépség, vidámság, szegénység, rondaság, szomorúság az emberek megrontója, hanem a gondolkodásmódjuk. 


    Szép és csúnya is lehet egyaránt értelmes, őszinte és buta, hazug is.


     


    A szomorúságnak oka van és nem egy negatív tulajdonság, ahogyan ma sokan felcímkézik.


    A boldogságra is lehetne mondani, hogy negatív tulajdonság ennyi erővel. A boldogság miért pozitív dolog?


    Azért, mert a közgondolkodásban így lett elterjesztve és mert a többség társaságban vidám. A vidámság és az aljasság kéz a kézben járnak. A szomorúság és egyéb depresszív állapotok a szervezet, agy, érzelmek természetes védekező mechanizmusai. Éppoly szükségesek, mint a boldogság is.

    előzmény:
    Nikita 666 (57)
    2015-01-20  19:12
  18. 2015. január 20. 19:5658.

    Hatalmas tévedésben élnek az emberek, de én meghagyom nekik ezt az örömet.


    Ennyi még nekik is jár.

  19. 2015. január 20. 19:1257.

    Dehogynem, én elvárom. Önismerettel megvalósítható, ha valaki ismeri a korlátait, akkor képes függetleníteni magát másoktól.


    Társadalom...na ebben nem hiszek. Normális ember a saját érdekeit nézi először, akinek a köz az első, azt az embert már annyi csapás érte amennyit nem képes kiheverni. Olyan irányba lép, amerről a legkevesebb bántalmazást kapja.


    Ha azt vallod hogy soha senki nem lesz igazán macho vagy bomba, azzal önmagadnak mondasz ellent. Mivel állítod (én is), hogy sok a rosszul élő, céltalan ember, akiknek hatalmas a kisebbségi érzésük. Tehát senkik. Ha ezt veszed alapul, akkor kell lennie egy széles sávú közép rétegnek, és egy keskeny sávú kimagasló rétegnek is. Csak nem mindenki olyan szerencsés hogy találkozik velük. Ott, abban a rétegben pénz van, tanult, művelt emberek. Most nem azokról írok akik örököltek vagy nyertek, harácsoltak. Azokról, akiket más kiskoruktól olyan környezetben neveltek hogy kaptak egy alap műveltséget. Az lényegtelen hogy valaki szép arcú-e vagy van-e testi hibája. Egy tökéletes is lehet jó ember, és a másik nem tagjai nem fognak ellenérzéssel elfordulni tőle. Amiket felsoroltál és felsoroltam, azok is lehetnek értékek, ha nem élnek vissza vele. Csúnya nők hmmm, igen, lehet hogy jobbak mint a szépek. De nem biztos, figyelj csak hogy miért. A csúnya ember általában jósággal, vagy valami mással kompenzálja azt, ami neki nem adatott meg. De titkon talán irigy a többiekre. A szépség nem csupán esztétikai elvárás. Egy szép, arányos emberi arc tulajdonosa genetikailag egészségesebb mint a rút. A természet így hívja fel a figyelmet, valami gond van. Na most erre az "okos" fórumozó tyúkok azt mondanák hogy ostobaság. Pedig nem az. A természet jelez, csak tudni kell olvasni a jelekből. Az már teljesen más téma, ha valaki menet közben szenved sérülést, csonkolták, és abból fakad a testi hibája.


    Rákérdezek. Szomorú, csóró, randa nő miért jobb, mint egy szép, pénzes és vidám? Egy párkapcsolatba a randaság és a csóróság már magával hozza a szomorúságot, egy idő után ellehetetlenül a párkapcsolat. Nincs az a szerelem, amelyik búval baszott légkört nap nap után kibír.


    Az eszménykép nem elérhetetlen, csak rosszul használjuk. Sokan az eszményképhez szeretnének hasonlítani, a valóságban viszont olyan eszményeket kell találnunk, ami ránk illik. Az már csak az én saját véleményem, hogy nagyon nem szeretnék senkihez és semmilyen eszményképhez sem hasonlítani. Én ÉN vagyok a magam tökéletlenségében tökéletes.

    előzmény:
    Koncentráció (56)
    2015-01-20  15:45
  20. 2015. január 20. 15:4556.

    Ez a másoktól függés társadalma.


    Nem várhatod el senkitől, hogy ne függjön másoktól ezért a viselkedés az mindig is hazugságon fog alapulni részben és soha senkinél nem lesz kirívó. Soha senki sem lesz igazán egyedi, vagy macho. Az egész machoság és bomba nőség egy nagy hazugság, amit népámításként hintettek el a köztudatba, hogy legyen egy elérhetetlen eszménykép, amire az emberek megpróbálhatnak fölkapaszkodni. Ezek nem értékek. Ezek értéktelenségek. Nekem sosem kéne igazán jó nő. Legyen testi hibás, legyen szomorú, ne legyen bomba nő, ne keressen sokat se, mert egyik sem elvárás egy jó kapcsolathoz, csak egy felszínes kapcsolathoz.

    előzmény:
    Nikita 666 (55)
    2015-01-20  09:09
  21. 2015. január 20. 09:0955.

    Természetesen fontos az őszinteség, de nem mindenáron. Ha a társban a megbántottság érzete lesz tőle, és lényegtelen dologról van szó amin úgysem tud változtatni, akkor nagyvonalúan le kell nyelni az őszinteséget.


    Nálam az unalmas azt jelenti, hogy nem tudok vele beszélgetni. Esetleg tudok, de valahogy mindig csak az kerül szóba hogy ő és ő. Zéró hobby, zéró érdeklődés mások iránt. Ismerek ilyen férfiakat, nem tudtam kihozni belőlük semmi érdemlegeset. Pedig megpróbáltam, de egy néma bőbeszédűbb náluk. Tőszavakban válaszolnak, félnek hogy valami hülyeséget, oda nem illőt mondanak. A tartásuk sem a kihúzott gerinc alapú.


    Írod hogy a nők viselkedésétől függ az ilyen férfi nyíltsága. Részben. Annyira megnyílnak, hogy létrejöjjön egy szaggatott kommunikáció, de megnyílni teljesen talán soha nem fognak. Egy felnőtt ember nyíltsága ne a másik embertől függjön. Legyen nyílt az emberekkel, de legyenek olyan tabu témái, amiket valakinek tartogat. Az ilyen férfi már érdekes.


    Az érdekes kinek mit jelent. És attól is függ, hogy akivel beszélget az érdekes ember, az illető vevő-e a témára. A legtöbb ember érdekes lehet, csak tudni kell tőlük kérdezni, és tudni kell meghallgatni őket. És mivel az érdekesség is előbbre viszi az embert, szerintem örülnek neki hogy valamiben érdekesek. Vigyázat, nem azt írtam hogy többek másoknál, ezzel még nem többek, csak izgalmasabbak.


    Kérdés, hogy mit jelent a macho és a bomba nő. Én az egyikre tudok válaszolni az én szemszögemből. A macho nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden lehetőséget megragad arra, hogy lefektessen egy nőt. Ellenben van egyfajta kellemes kisugárzása, sármja, tud beszélgetni, a nőknek kivétel nélkül bókokat mond, a természetének megfelelően öltözik, a beszéde szabados de nem durva, figyel a másik emberre, és meri vállalni ha valamit nem tud.


     


     


     

    előzmény:
    Koncentráció (54)
    2015-01-19  14:31
  22. 2015. január 19. 14:3154.

    Számomra azért fontos az őszinteség, főleg egy párkapcsolatban.


    Nem minden unalmasnak látszó pasi unalmas különben.


    Sok olyan pasi van, aki izgalmasnak tűnik és ha egy nő jobban megismerni, akkor jön rá igazán, hogy nem is annyira izgalmas, mint amennyire eleinte annak tűnt. Sok pasi viselkedése, a nő viselkedésétől is függ.


    Vannak nők, akik irányítani szeretnének és olyankor a pasira jut a női szerep, ugyanis ennek azért alap esetben fordítva kéne lennie. Az a baj, hogy nagyon eltorzultak ma már az értékek és gyakran egy nőt nem mindig lehet őszinte keretek között megismerni. Szerintem ma már nincsenek olyan kiemelkedően izgalmas emberek. Az érdekes az mindig valami olyan, amit sokan nem szeretnek önmagukban sem. Egyedinek lenni és szembemenni a sablonnal elég nehéz feladat és ehhez egy kapcsolatban két ember kell. A macsó pasik nem egyediek, csak annak mutatják magukat. Az igazán bomba nők sem egyediek, csak sok pasi annak gondolja őket. Van egy szép arc, alkat, test, ami mögött gyakran egészen más van, mint amit kifelé mutat.

    előzmény:
    Nikita 666 (53)
    2015-01-18  20:38
  23. 2015. január 18. 20:3853.

    A kérdéseden még mindig gondolkodom. Ugyanis nem túl egyértelmű hogy ilyen vagy olyan tulajdonság fontos és ezáltal szimpatikus az illető.


    A te válaszod tetszene is, de nem mindig jó az őszinteség. Nem, egy párkapcsolatban sem kell mindig mindenáron őszintének lenni.


    Az érdeklődés is lehet tettetett a másik érdekében, és ez már őszintétlenség. A nyíltság pedig szerintem olyan, hogy nekem, aki meg szeretne ismerni valakit, tehát nekem kell megnyitni azt az ajtót. Falakat kell lebontani, és ez érdekes művelet. Amikor lebomlik egy fal, és találsz egy újabb izgalmas tulajdonságot a másikban, esetleg egy félelmeteset, ami szintén izgalmas lehet.


    Tehát, nem tudom nekem mi a fontos. Talán az, hogy az az ember akit meg szeretnék ismerni, összhangban legyen önmagával, ne billenjen a mérleg nyelve semerre. Nekem izgalmas ember a kiszámíthatatlan, tehát a túl jó tulajdonságokkal az ember egy idő után kiszámíthatóvá válik. És mint ilyen, túlságosan manipulálható, elveszítem a nő-férfi örök játék örömét.


    Ha a mérleg nyelve túlságosan csak a jó, vagy csak a rossz irányba mutat, az már kiszámítható. Nem teljes olyankor az összkép, úgy érzem hiányzik valami.

    előzmény:
    Koncentráció (52)
    2015-01-15  23:10

Címlap

top