Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkamánia? Hogyan tovább?

Lilien0420
Létrehozva: 2014. október 31. 10:12

Sziasztok! Házasságommal kapcsolatban szeretnék építő véleményeket kérni tőletek. 22 éve élünk együtt, két  nagy gyermekünk van.
Férjem mindig is rengeteget dolgozott, én ezt a helyzetet valameddig tolerálom, időnként azonban „elszakad a cérna”, ilyenkor megpróbálok vele beszélgetni, de mindig csak addig jutunk, hogy ezen nem tud változtatni, mert kell a pénz.
Ma odáig jutottam egymagamban a gondolataimmal, hogy szerintem ez már nála nagyon súlyos munkamánia, és lehet, hogy szakember segítségére lenne szüksége, néha viszont azt gondolom, hogy lehet, hogy ez a normális, csak én túlzom el a dolgot. Magam sem tudom, mit gondoljak. Írok néhány konkrétumot. Minden hétköznap reggel 8-tól estig dolgozik, 8 óra előtt sosem ér haza. A szombat is szinte minden héten ugyanilyen munkanapnak számít a munkahelyén. Jól keres, kifizetik a túlórát, és a hétvégét is. Ezen kívül még késő estére, illetve a hétvége fennmaradó részére otthon is vállal munkát, ismerősnek, barátnak, és azok ismerőseinek is. Mindig azt mondja, addig kell dolgozni, amíg van munka, és ameddig bírja, egyelőre bírja. Én meg aggódok, és vagy magamban kesergek, vagy rázúdítom az aggodalmaim, de ennek mindig veszekedés a vége, mert nem érti, miről beszélek. Munka után minden este meleg vacsorával várom haza, leülök hozzá, amíg eszik, de nem igazán tudunk miről beszélgetni. Ő nem mond semmit, bár mindig megkérdezi, mi újság, pár szóval elmondom, de nem reagál semmire, konkrét dolgokra nem kérdez rá, hiszen fogalma sincs sem az én, sem a gyerekek napi dolgairól. Vacsora után leül a TV elé, vagy még folytatja 10-11 óráig a munkát. Én 10 felé kidőlök, Ő éjfél, 1 óránál előbb nem fekszik le. Közös hálószobában, franciaágyon alszunk, de sosem bújik oda, majdnem minden éjjel észreveszem, amikor lefekszik, van, hogy odabújok, de semmi reakció, amint leteszi a fejét már alszik is. Persze, ezt megértem, hiszen állati fáradt, én napi 8 óra munka és a háztartás mellett már sokkal hamarabb elfáradok, nem tudom, Ő ezt hogy bírja. Mindig attól félek, hogy egy ideig bírja, aztán mi lesz? De erről sem lehet vele beszélgetni, általában elbagatellizálja a dolgot. 
Most utoljára amitől kiborultam, itt volt a négynapos hétvége az ünnep miatt. A nálunk sokkal rosszabb anyagi helyzetben lévő ismerőseink és barátaink is szerveztek valamilyen családi programot, kivéve minket. Persze, én a gyerekekkel, a férjem nélkül mentem ide-oda, mi hárman legalább együtt voltunk. Szépen kértem, csak egy fél napot szánjon ránk, a családra, semmi extra igényem nem volt, csak sétáljunk, vagy kiránduljunk egyet akár a környéken, vagy valahol, hogy együtt legyünk, kikapcsolódjunk. Ez igazán nem került volna sokba sem, de persze nem volt rá idő. A 4-ből 1 napot dolgozott a munkahelyén, 2 napot otthon dolgozott, majd vasárnap az anyukájának segített. Az otthoni dolgokkal már nem is igazán akarom terhelni, mivel látom, hogy tele a feje a gondokkal, de nem mond semmit. Ő az erős férfi, neki kell mindent megoldani egyedül – Őszerinte.
Él valaki ilyen helyzetben, Ti hogy oldjátok meg? Hogyan kezdeményezzek úgy beszélgetést, hogy ne bántsam meg a férjem, és Ő is megértse végre, hogy baj van. 

  1. 2014. november 4. 21:0273.

    Egy fiú gyermek CSAK, az apjától tanulhat.


    Pont azért van rengeteg párkapcsolati probléma, széthullott család mert a szerepek összemosódtak és a férfiak döntő többsége NEM akar felelősséget vállalni sem a feleségéért (már ha egyáltalán köt házasságot....) sem a gyermekeiért.


    Jajj ez a "sosincs otthon" ez erős túlzás, egy családban élnek/éltek és szerves része a mindennapjaiknak. De egy 17 és 20 éves már nem igényli az esti mesemondást stb... 


    A boldogtalanság egy relatív dolog, kérdezz meg 10,  gyermekeit egyedül nevelő anyát, akik pl. 8-10 éve vagy akár már hosszabb ideje (mert nem ritka!) élnek férjeik nélkül, hogy mit szólnának egy ilyen férjhez? Ezzel a feleséggel mind boldogan cserélne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (72)
    2014-11-04  18:12
  2. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. november 4. 18:1272.

    Szerinted a felelősségvállalást, munkamorált csak az apjától tanulhatja meg egy gyerek...? Kérdem én, az apától hogy tanulja meg ha sosincs otthon...? ha azt látja, hogy ettől az anyja boldogtalan, ha azt tapasztalja hogy az apja gyakorlatilag nem ismeri őt, akkor szerinted követni fogja a példáját..?

    előzmény:
    KN18 (71)
    2014-11-04  16:46
  3. 2014. november 4. 16:4671.

    T indító férjének egyetlen hibája van, hogy nem viszi a családot kirándulni, anyut wellness hétvégére, meg bulizni. Tökéletes ember pedig nincs.


    De ettől az apától a gyermekei láttak felelősségvállalást és munkamorált, ami -ahogyan olvasom- a mai fiatal férfiakból igencsak hiányzik. De hát akiket anyu egyedül nevelt azoknak nem is volt aki megtanítsa, mert 2 hetente 2 napban nem is lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (70)
    2014-11-03  10:58
  4. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. november 3. 10:5870.

    Dehogynem olvasol bulvárt, azért vagy itt..


     


    Szerintem óriási a különbség a között, hogy valaki napi 16 órát dolgozik, hogy újraépítse a saját életét a nulláról és MELLETTE 110%-ban támogatja anyagilag a volt feleségét + a gyerekeit, ennek viszont az az "ára" hogy keveset látja a gyerekeket, akikkel nyilván szívesen eltöltene több időt - csak nem úgy, hogy nem tud velük elmenni sehova, vagy szülinapra a vateráról gubiz ajándékot, mert arra már nincs pénz...


    és a között, hogy a családja, akikkel egy fedél alatt él, nem látják, mert látástól mikulásig dolgozik úgy, hogy arra valójában nem lenne szükség, mert hiába van a pénz ha nincs idő elkölteni sem... :)


    És nem a férjemnek írom a bejegyzést, mert ezt a topikot nem követi... :)ÉS egyik sem a mi élethelyzetünk jelenleg, tehát még csak nem is magamról írok, már megint.. ;) csak jelzem, ha így lenne sem lehetne egy mérlegre pakolni a kettőt...


    "vagy dolgozik és ad nektek pénzt, vagy a gyerekekkel van 2 hetente 2 napot." ez meg eredetileg úgy volt, hogy vagy ad pénzt ÉS a gyerekekkel van minden második hétvégén, vagy kiveszi a gyereknevelésből a maga 50%-át, tehát minden második teljes hét az övé, a szünidők fele az övé, csak akkor nyilván a gyerekekkel kapcsolatos költségeknek is csak a fele az övé, mert nem tud dolgozni is meg legózni is egyszerre... amíg meg a másik felét nem tudom lerakni, addig ezért kár pattogni. De az élet nem ennyire fekete-fehér, a szívárvány rengeteg árnyalata van a kettő véglet között, a mi életünk pedig elég színes... ;)

    előzmény:
    KN18 (69)
    2014-11-03  09:32
  5. 2014. november 3. 09:3269.

    Nem, nem vagyok kíváncsi, bulvárt meg nem olvasok , csak mikor láttalak rákérdeztem, te meg nem válaszoltál.


    A témával kapcsolatban emlékszem, te is simán elfogadtad a férjed álláspontját, miszerint vagy dolgozik és ad nektek pénzt, vagy a gyerekekkel van 2 hetente 2 napot. Ehhez képest t indító még ne is panaszkodjon, mert ők legalább naponta találkozhatnak a családfővel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (68)
    2014-11-03  09:03
  6. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. november 3. 09:0368.

    Nincs itt semmi pálforulás... :) ÉN nem szeretnék az életben többé alkalmazottként dolgozni, hacsak nem szakmai titkok ellesése és ezzel időspórolás érdekében... ;) DE akkor is és most is úgy gondolom, hogy mindenki ezt nem tudja megvalósítani, tehát tanácsolni senkinek sem fogom az életben hogy miért nem vállalkozik, mert ha megvan benne hozzá minden, akkor úgyis fog, ha meg nem, akkor max. haragudhat rám 5-10 év múlva amikor épp elárverezik a házát.. A marketing és vállalkozásfejlesztő anyagokat olvasgatom ;), amit tudok, használok is, köszönöm! ;)


    Látom kíváncsi vagy mi a történet vége, de mint tudod, megígértem, hogy nem teregetem többé nyílvánosan a magánéletem, így nem fogom leírni... ;) Majd talán pár év múlva kapsz egy dedikált könyvet... ;)

    előzmény:
    KN18 (67)
    2014-11-03  07:23
  7. 2014. november 3. 07:2367.

    Alkalmazottként azt és olyan munkát kell végezni amit rád bíznak. Itt is olvashattuk, hogy a nap fénypontja a munkaidő vége. 


    A "tudod te ezt kérdésedre a válasz+ Igen!


    Ezért értem el, hogy 3 év alatt egyetlen fizetett hirdetés nélkül a goggle kereső találati listájából az első 11 közül már 7-8 az én termékem volt. És  pontosan 5 évvel a nulla forintos vállalkozás indítása után 5 alkalmazottal dolgozom egy belvárosi üzletben. 2009 novemberében az indulo webáruházam termékeinek feltöltése idején még a számítógépet sem ismertem Emlékszel egyszer még adtam is neked tanácsot, hogy milyen ingyenes marketing és vállalkozásfejlesztő tananyagokat érdemes a netről letölteni  


    De mi ez a pálfordulás? Néhány hónapja még ezt olvashattuk, hogy a saját vállalkozásodat építed, amit olyan szintre szeretnél hozni, hogy a három gyerköccel soha ne kelljen függenetek a külön élő férjed szeszélyeitől anyagi szempontból soha többé.


    Most meg itt favorizálod az alkalmazotti létet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (66)
    2014-11-02  22:41
  8. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. november 2. 22:4166.

    Normális esetben az ember alkalmazottként is azt csinálja, amit szeret, nem? ;)


    Mindennek megvan az előnye és a hátránya. Egy valóban jól működő vállalkozáshoz sokminden kell. Jó időben, jó helyen lenni, megfelelő kapcsolatokat kialakítani, érteni kell marketinghez, kell egy olyan szolgáltatás vagy termék, amivel kitűnsz a piacról stb. stb. tudod te ezt. :) Máskülönben hiába csinálja amit szeret, a maga szekerét tolja, de nem biztos hogy előrébb van, mint alkalmazottként... és mivel előrébb akar jutni, ugyanígy kigürizi a belét mert azt gondolja majd ha lesz egy kis félretett pénze és már annyi a megrendelés amit egyedül nem tud teljesíteni akkor felvesz valakit... csak itt szokott megbukni a dolog mert mire kifizeti a tb-jét, stb. gyakorlatialg ugyanott van mint amikor egyedül dolgozott, kevesebbet...:p


    Igen, hát ez lehet egy irány, hogy ha a gyerekek úgyis kirepülnek lassan, akkor saját szerelőműhelyet létrehozni, de ne a 20020. Kisjóska megszereli féláron vagy ingyen műhelyet, hanem valamire szakosodni és abban a legjobbá válni, te pedig tudod segíteni ebben, adminisztrációval, marketinggel, ügyfélkezeléssel, ő szépen kineveli a megfelelő alkalmazottakat és csak sűrűn a körmkre néz.... de ehhez nyilván tőke kell, meg hogy mindketten ezt akarjátok.


    Mi különbözteti meg a jól teljesítő embert a munkamántól cikk:
    http://www.munkaugy.co.hu/emberi_tenyezo/2007/
    (ez alapján Te, KN18, jól teljesítő ember vagy, közöd nincs a munkamániához... ti. férje viszont gyaníthatóan tényleg az...)

    előzmény:
    KN18 (65)
    2014-11-02  20:31
  9. 2014. november 2. 20:3165.

    "egy saját munkahelyet tud működtetni, amiben az egyetlen pozitvum, hogy nem rúgják ki, "


    Háááát, meg lehet még az sem elhanyagolandó, hogy azt csinálja amit valóban szeret, maga osztja be az idejét, és nem más, hanem a a saját családja szekerét tolja és nem igát húz.....


     


    T indító férje akkor égetné gyorsabban a gyertyát, ha a munka tempó mellet még inna, cigizne, eljárna az éjszakába szórakozni stb...


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (63)
    2014-11-02  16:47
  10. 2014. november 2. 17:3364.

    Szia!


    Nagyon sajnálom ezt az állapotot, egy részét én is átélem, az én párom konkrétan munkamániás, és a hobbija is a munkája. :P


    Napi 12-14 órákat dolgozik, a munkahelyén általában 10 órát, a többit itthon és hétvégén is mindig. Ráadásul sokat kell külföldre utaznia, néha havonta 4-5 napot, máskor kéthavonta. Mondjuk ő boldog és kiegyensúlyozott a munkájától, mellesleg nagyon jól keres, de nem ez érdekli. Nálunk egyszerűbb, mert még nincs gyerek, azt mondta, ha majd lesz, akkor visszavesz a tempóból. Remélem is. Mi úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy engem is (akarva akaratlan) el kezdett érdekelni amit csinál, valamint a házimunka egy részét (elég kevés van) együtt végezzük. Néha kicsit rossz, hogy annyit dolgozik, de megszoktam és elfogadtam, meg én is lefoglalom magam a hobbimmal. 


    A hosszú hétvége nálunk úgy sült el, hogy a négy napból egyet itthon volt, főztünk közösen meg este sétáltunk, másnap külföldre utazott. :(


    Lehet, hogy úgy tudnád megtörni a jeget, ha nyitnál a munkája felé. 

    előzmény:
    Lilien0420 (1)
    2014-10-31  10:12
  11. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. november 2. 16:4763.

    KN:18 Az életed példaértékű ebben az esetben, viszont sajnos nem általánosítható recept... neked megvan hozzá a képességed, szemléleted, hogy saját üzletet vezess, de nagyon sokmindenkinek nincs. Egy szintig tanulható, de valakinek vagy van érzéke hozzá, vagy nincs. Ha nincs, akkor legjobb esetben egy saját munkahelyet tud működtetni, amiben az egyetlen pozitvum, hogy nem rúgják ki, DE betegszabadság már tutira nincs és nonstop húzza az igát...


    Topikindító férje - a válaszkeresőben leírja - autószerelőként dolgzik valahol főállásban és otthon további munkákat vállal ismerősöknek, barátoknak. persze a műhelybe is bemehetnek bármikor a gyerekek, meg szerelhetik együtt apuval az autót - ha érdekli őket. Ez mondjuk nem az a munka ami valaha is biztosítaná az előremenetlt, ha saját vállakozását vinné ugyanígy, akkor igen, de hogy alkalmazottként mellette otthon plussz munkákat vállal az tényleg csak arra jó hogy gyorsabban égesse a gyertyát némi plussz pénzért, remélem legalább megtakarításotok van arra az esetre, ha valami miatt nem tud tovább ilyen tempóban dolgozni... Ezlehet munkamánia, vagy egyszerűen menekülés valami elől...


    Lilien0420: nem tudom, a férjed mindig ennyit dolgozott...? Ha igen, miért épp most kezdett el zavarni? Neked van állásod, vagy otthon vagy?


    Régen mit csináltatok együtt? Miről beszélgettetek..? A gyerekekkel kapcsolatos napi dolgokról tényleg nehezen tud beszélni, ha nem vesz részt benne, bár már tényleg nagyok, ha eddig nem tudtad bevonni, akkor már ez a vonat elment. Most kezdjen szülőire járni? A gyerekekkel milyen a viszonya, velük tud bármiről beszélgetni?

    előzmény:
    KN18 (60)
    2014-11-01  08:13
  12. 2014. november 1. 20:3562.

    Én is erre gondolok, hogy ennek a férfinek ez a szeretetnyelve, hogy megteremt mindent és soha nem mond nemet a családnak. 22 évig elfogadta a felesége, most nagyon nehezen értené meg, hogy most már ez így nem jó. Sőt lehet elméleti szinten megelégedni a kevesebbel, de gyakorlatban már lehet a feleség sem lenne hiánytalanul boldog, a gyerekekről meg nem is beszélve.

    előzmény:
    elhamarnekszuliman (61)
    2014-11-01  09:19
  13. 2014. november 1. 09:1961.

    A soraid olvasása után egyből az jutott eszembe,hogy a Te férjed is az a típusú pasi akinek igazából nem szabadott volna családot alapítania. Ne haragudj, de mivel az én házasságommal is voltak gondok, bár egész más jellegűek, elég sok mindent olvastam a témában, és szerintem a gond az,hogy sokan talán csak azért házasodnak mert ez a társadalmi elvárás. Ne érts félre, nem azt akarom írni,hogy a férjed nem szeret vagy ilyesmi, de valószínű őt,bármilyen hihetetlen de a munkája teszi igazán boldoggá, persze szereti a családját is, de teljesen más formában mint azt az ember elvárná. Ő megvan róla győződve,hogy azzal,hogy ennyit dolgozik, és előteremti a pénzt számotokra, ezzel mutatja ki a szeretetét. Ha megnézed a sok különböző hozzászólást az emberek ezen a téren bizony nagyon különbözően gondolkodnak, tehát ne várd,hogy innen kapsz útmutatást, ugyanis a férjed az elmúlt közel 20 évben megmutatta,hogy számára mi a sorrend, szerintem nem fogsz tudni rajta változtatni. Talán számodra is azért lett mostanában zavaróbb, mert ahogy írtad a gyerekeidnek egyre kevésbé van szüksége szülőre, vagyis rád, tehát neked is egyre több szabad időd van, nincs ami annyira lekössön mint régen, ne érts félre,de talán néha unatkozol, és több időd van agyalni. Lehet,hogy az én meglátásom teljesen rossz, de a helyedben keresnék valami hobbit, vagy ahogy más is írta, hétvégi programot barátokkal, mert a férjed nem valószínű,hogy változni fog,persze a kérdés,hogy ezt el tudod-e fogadni és így élni.

    előzmény:
    Lilien0420 (1)
    2014-10-31  10:12
  14. 2014. november 1. 08:1360.

    Nagyon korán kelek, hogy előkészítsem a munkát a 8-ra érkezőknek. De mint írtam a család otthon együtt reggelizik. Délelőtt árut szerzek be, futárokat fogadok, pénzügyeket intézek, telefonokat megrendeléseket stb.-


    Délben ebédelek van, hogy a gyerekekkel a városban, és utána haza megyek szunyókálni. 


    Fél kettő magasságában vissza az üzletbe, átnézem az elkészült darabokat,a postát, lezárom a csomagokat, személyesen találkozom az időpontra érkező vevőkkel. 5-6 között indulok haza, és általában meleg vacsorát főzök és összevárjuk a családot, hogy együtt együnk.


    9 és 10 között céges F oldalt kell pörgetni, mert akkor van fenn a legtöbb ember., de este 10-ig fogadom a telefonokat mert sok a Bp-i és a külföldi vevő akik ekkor érnek rá rendelni, érdeklődni. Szombaton nem dolgozunk, a vasárnap pedig szent, mert akkor el sem megyünk itthonról. Kivéve a bronz, ezüst és arany.


    Szóval egy perccel sem töltök kevesebb időt a gyerekekkel mint az az anyuka aki egy hivatalban 8-tól 16 30-ig dolgozik. Sőt én napközben is bárhová el tudom őket vinni, bejöhetnek hozzám az üzletbe stb. 


    Szóval az, hogy valaki sokat dolgozik nem jelenti azt, hogy nem törődik a családjával és ez fordítva is nagyon igaz!!!


    Ja, nincs plazma tv, 2 okos telója csak a gyerekeknek van, az 1 db autónk 10 éves, anno szalonba vett közép kategóriás. Nekem nagyon fontos viszont az anyagi biztonság, hogyha most tudok pénzt keresni akkor mindent meg kell tennem, mert a világ nagyon bizonytalan. A másik nagyon fontos pedig az otthonunk, ami való igaz nagy és szép. nekem ez a státuszszimbólum, hogy hol élek és hol nevelem fel a gyerekeimet.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (59)
    2014-10-31  21:47
  15. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. október 31. 21:4759.

    Igen, én ezt értem. Csak ugye itt jön a képbe, mit is adsz? Értékes időt vagy értékes tárgyat (a megkeresett összegből).


    Én elhiszem, hogy te délben alszol, de akkor egyedül vagy otthon, mert család iskolában, munkahelyen..vagyis estére kell kipihenned magad, hogy tudj sokáig dolgozni (legalábbis én így értettem, amit írtál). Akkor viszont a családod hiányol.


    Szóval merre billenjen a mérleg? A legjobb persze, ha egyensúly van, bár ezt így, ahogy leírtad, nehezen tudom elképzelni. 

    előzmény:
    KN18 (56)
    2014-10-31  20:32
  16. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. október 31. 20:5958.

    ????? Most én magamról írtam szerinted....?


    Én bármikor le tudnék mondani anyagi dolgokról, ha annak a végeredménye, hogy minőségi időt kapok... DE elfogadom, ha valaki nem tud. Mert én én vagyok, ő meg ő. Azt is el tudom fogadni, ha valaki többre vágyik. Alapvetően szerintem mindenki többre vágyik, csak van aki hajlandó megfizetni az árát, van aki nem és van aki nem tudja milyen ára van, mert nem méri fel előre. Mitől vagyok farizeus, mondd már meg...?

    előzmény:
    KN18 (57)
    2014-10-31  20:38
  17. 2014. október 31. 20:3857.

    Na most vagy ám nagyon farizeus!!!


    Mert egy fél éve még egészen más dolgokról írtál.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984024 (55)
    2014-10-31  20:28
  18. 2014. október 31. 20:3256.

    Mert számodra a munka egy szükségszerű elvégzendő feladat, számomra pedig egy örömteli alkotás, ami rengeteg elismeréssel jár, és tisztes bevétellel. Miért? Mert "megkérem az árát." Pont ezért NEM szakadok bele, ha sokat kell dolgozni, sőt örömmel tölt el, hogy még többet tudok adni a gyerekeimnek.


    És igen én is nagyon vigyázom magamra, minden délben alszom 20-30 percet, mert megtehetem. Mert nem szól bele senki, 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (49)
    2014-10-31  16:23
  19. Torolt_felhasznalo_984024
    Torolt_felhasznalo_984024
    2014. október 31. 20:2855.

    Igen, tudod ez régen is így volt, meg ma is...


    van a mélyszegénységben élő réteg, na ők a turiból öltöznek, maradék csomagolt felvágott a hús az asztalon és nem mennek sehova, ha igen, lógnak a vonaton mert vonatjegyre sem telik...


    felettük vannak azok, akik már viszonylag nehézségek nélkül megélnek, spórolnak ezerrel amin tudnak, cserébe eljárnak nyaralni és kikapcsolódnak


    aztán van az a réteg, aki ebből igyekszik kettővel feljebb jutni de még csak egyel jutott feljebb... kigürizi a belét, már kétszer annyit keres, mégsem él jobban, mert ezen a szinten nem elfogadott hogy turiból öltözzön és ne legyen okostelefonja, mert egyszerűen "elvárás" (nem az ő sznobságának az elvárása). Így ő erre költi el a pénzét és sajna nyaralásra meg értelmes szabadidős programra lehet épp nem marad. Mindezt annak érdekében, hogy talán egyszer feljebb léphet oda,


    Ahol nem kell számolgatni a kajapénzt meg gondokozni hány fokra fűtsem be a lakást és kuponokat vágogatni hogy olcsóbb legyen a gyerek cipője, mégis elmehet főszezonban nyaralni. Egy csekély részének sikerül, a többiek meg megmaradnak a mókuskerékben. Sajna. aztán vagy észreveszi és visszalép egyet, de az már fájdalmas, mert akkor biza le kell mondani a már meglévő luxusdolgokról, cserébe lesz valódi élete.


     

    előzmény:
    dunakanyar (54)
    2014-10-31  16:57
  20. 2014. október 31. 16:5754.

    Igen, velem is történt hasonló. Amikor valahogy szóbajött a tengerparti nyaralásunk,  a sokkal több mint fél millió havi összjövedelemmel rendelkező házaspár hölgytagja közölte, hogy ja, hát nekik erre nem telik. Mindezt olyan stílusban közölte, mintha nekem kéne elszégyellnem magam azért, mert nekem meg telik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (53)
    2014-10-31  16:41
  21. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. október 31. 16:4153.

    Nagyon veled értek egyet. Emlékszem, anno barátaink kérdezték, hogy "ilyen kevés fizetésből ti hogy mentek 1 hét tengerpartra?? Én duplaannyit keresek mégsem jut.." Jaaa..persze, mert csak a napszemüvege volt 50ezer ft. És akkor nem néztem a fejénél lejjebb..de gondolhatja mindenki..

    előzmény:
    dunakanyar (51)
    2014-10-31  16:34
  22. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. október 31. 16:3752.

    Lájk.


    Van, aki megkeres egyedül is 300ezer forintot. Mi ketten a zurammal épp nem, mégis mindig van időnk, egymásra, gyerekre, programokra. Szinte sosem ülünk otthon, mondjuk hétvégén és nézzük a tévét. Mert arra mindig telik, hogy jólérezzük magunkat együtt.


     


    Ez egy elég keserűen hangzó mondat lesz (pedig nem az, de asszem tükrözi a mai Mo-ot): de azt mondom, inkább bemegyek a turiba és onnan veszek Etirel kabátot vagy Adidas cipőt, mintsem kihagyjak egy 2 napos őszi kirándulást a családommal Szilvásváradon.

    előzmény:
    dunakanyar (38)
    2014-10-31  14:35
  23. 2014. október 31. 16:3451.

    Detto. Mi is mindig össze tudtuk hozni arra, amire akartunk :) Bááááár nincs plazmatévénk, 10 éves autónk van, gyerekeknek ohne PS és nem jut eszembe a legújabb verziónak a neve, ami előtt még ugrálni is lehet :) Nincs okostelefonom, egy ócska Nokiám van, oldala tixóval megragasztva, mert különben szétesne :) A férjemnek sincs okostelefonja, a gyerekeknek viszont van. Még sorolhatnám, mi nincs, amikre nem is vágyunk.


    De: külföldön voltunk főszezonban nyaralni, az idén 1 kuponos wellness hétvége is belefért tavasszal, most a 4 napos ünnepben 1 napot Bécsben töltöttünk városnézéssel és még a belépőket is ki tudtuk fizetni, meg  szuvenírt is tudtunk hozni :)


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (49)
    2014-10-31  16:23
  24. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. október 31. 16:2750.

    Szerintem is.Ha az ember választ, hogy családot alapít, akkor igeni legyen velük. Mert megcsinálni kurva könnyű, de nem attól lesz apuci az apuci, hogy valamikor spermadonor volt, ma meg csak egy bankautomata.


     


     


    Én például már lazítok. Egri borocskát iszogatok, miközben a szombati tyúkhúsleves rotyog a tűzhelyen a második fogás meg már el is készült.(péntek van, munka sicc, 13 órakor!!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (41)
    2014-10-31  14:53

Címlap

top