Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem értem a viselkedését

kockásfülű
Létrehozva: 2014. szeptember 27. 16:33

Kedves Fórumozók!!





Érdekelne a véleményetek,ki mit tenne, ill . tenne-e valamit a helyemben.





5 évig volt egy kapcsolatom,egy szépséghibája volt,a pasi nem tudta eldönteni, ki merjen -e lépni a házasságából, vagy sem.





Közben jött (volna) valaki..végül is majdnem egy évet várt arra, hogy ebből a kapcsolatból kikászálódjak.Elszánt volt,nagyon tudta,mit hogy szeretne., totál szerelmes volt.Munkatársak voltunk,mindenki tudott róla, hogy áll hozzám., de én ezzel nem igazán tudtam akkor mit kezdeni. Igaza volt abban, amivel próbált meggyőzni,de én máshoz kötődtem.





Aztán egyszer-egyszer találkoztunk,de én még akkor sem tudtam neki jót mondani.





Nem értette, de napi szinten tartottuk a kapcsolatot,mint embert , barátot szerettem.





Aztán tavasszal elküldtem.,mert már nem akartam tovább kétségek között hagyni, bár addigra már e l tudtam volna vele képzelni , de valamiért mégsem .





Akkor ő kibukott,fájdalmat okoztam neki, tudom., de még akkor sem adta fel.





Végül is a nyáron öszejöttünk,és innen indul a kálvária.





Ezzel párhuzamosan beteg lett, és pszichésen is lettek gondjai. Munkahely,otthoni.





Állandóan fáradt volt,gyenge , fájt az epéje, semmire sem volt ideje...





Picit éreztem rajta, hogy nem annyira ég,ahogy megszoktam tőle, de betudtam annak, hogy egy pár lettünk.D szeretett, tervezgettünk, hogy elköltözünk ebből a városból,ő szerette volna, ha gyorsabban haladnak a dolgaink.





Aztán egyik nap még minden ok. volt,másnapra kibukott,hogy ő beteg, semmire se jó, nyomorult..és időt kért tőlem.





Mondtam, ha miattam van ez, kicsit félreállok, de nem akarta.





Aztán mégis.Megkért, hagyjam kicsit, ő most nem akar senkit,mindneki idegesíti kifordult önmagából,ő már senkinek sem akar megfelelni..





Az érzéseiről, a velem való viszonyáról annyit mondott, hogy most nem tud nekem boldogságot adni, időre van szüksége,amig helyre jön, elbizonytalanodott.





Zavaros volt, mert egyik mondatában azt mondta, hogy teljesen a párom akar lenni, ha helyre jön, a másikban, hogy elenged, mert nincs joga azt kérni tőlem, hogy várjak rá.





És én nem tudom, mi történt,hogy egyik napról a másikra így meg tudott változni velem. Egyik nap még kézenfogva sétáltunk,éreztette, hogy szeret...másnapra besokallt.





Egy hónapja semmi kommunikáció nincs köztünk.





Azt tudom, közös barátunkkal ,ismerőseivel is elutasító,lerázza őket.





Emberileg is rossz, mert egy éve napi szintem tartottuk a kapcsolatot, szoros volt köztünk a viszony annak ellenére, hogy nem voltunk egy pár.





És rossz azért is, mert tényleg megszerettem.





Gondoltam rá, megkeresem, de nem tudom, van -e értelme?Azt hiszem, most nem menne.





Még veletek megpróbálok beszélgetni róla, hátha ti jobban átlátjátok,mint én.





Köszi!!





 





 





 





 





 

  1. 2014. október 1. 03:1742.

    Fogd mar fel, hogy hulye, nem normalis. Az o agya nem ugy mukodik, mint egy normalis embere. Mit varsz tole? Kiszamithatatlan. Meg o maga sem tudja, hogy mit akar, ha egyaltalan akar valamit. Erre akarsz te alapozni egy eletet? Nincs jobb dolgod, mint hogy tonkretedd magadat?


    Mindig is ilyen volt, csak rovid idore megjatszotta magat, aztan rajott, hogy belefaradt.


    Mit szamit, hogy ki mit mond? A te egyetlen eletedet keszulsz tonkretenni oaltala. Nem erted, hogy ahol nincs, ott ne keress?

    előzmény:
    kockásfülű (41)
    2014-09-30  18:08
  2. 2014. szeptember 30. 18:0841.

    Ok. Pszichésen instabillá vált, ez biztos.Az is, hogy  nem ez a rá jellemző, ezt ő maga is tudja,mondja.Nem volt ő ilyen.


    Megértem, és azt is, hogy én nem tudok vele csodát tenni. Egyet szeretnék még (meg) tudni,hogy ez az állapota mennyire hat ki az érzelmi életére, vagy befolyásolhatja -e azt?


    Mert én nem gondolom, bár, nem vagyok a helyében,helyzetében hogy ettől még valaki ne tudná, hogy mit érez az iránt a nő iránt,akibe lassan egy éve szerelmes akit végre a párjának mondhatott,akivel egyik nap még tervezett,másnapra minden bizonytalanná vált olyan szinten, hogy nem is hajlandó kommunikálni vele. Szóval erről nem tudom eldönteni, hogy szimplán szemét( nincs rá oka, hogy így viselkedjen velem)vagy csakugyan baja van,és időre van szüksége.Egyébként valaki azt mondta róla, semmit sem lehet rajta észrevenni....


     

    előzmény:
    Sissi52 (40)
    2014-09-30  00:12
  3. 2014. szeptember 30. 00:1240.

    Takargassal neki, ne higgy nekem. En is ezt tettem, mert halvany lila gozom nem volt, milyen egy alkoholista. Amiket leirsz, mekem egybol az jutott eszembe, ennek a pasinak szuksege van pszichologiai es/meg/vagy pszichiatriai kezelesre. Hat van. Ha meg szerinted nem alkoholista, meg tenyleg nem az, akkor is komoly problemai vannak,mert normalisan nem viselkedik,az biztos. A vege ugyanaz, menekulj, amig nem keso. De te tudod, ha meg akarod szivni, meg a sajat karodon szeretsz tanulni, akkor tedd azt. Te komolyan gndolod, hogy majd szpen fogja magat es egy honap alatt stabilizalja sajat magat? Jo mulatast.!

    előzmény:
    kockásfülű (39)
    2014-09-29  18:31
  4. 2014. szeptember 29. 18:3139.

    Azért nem hiszem, hogy nála ennyire súlyos a helyzet.Úgy tippelem, 5 hónapról lehet szó, bár ha visszagondolok, alkalmakat említett korábban is, de azon felül, hogy közöltem vele a dologról a véleményemet,nem foglalkoztam vele,mert úgy tudtam, nem iszik.


    D az is lehet, kutya baja, mindez nem is igaz,amit elmond magáról,csak jó duma.( az igaz, hogy gondjai voltak, azt hiba lenne kétségbe vonni) . Ha pedig még így egy hónap után sem érez magában több erőt,nem stabilizálódik lelkileg,akkor tényleg lehet valami. De, ugye, ezt nem tudhatjuk.


     

    előzmény:
    Sissi52 (38)
    2014-09-28  23:26
  5. 2014. szeptember 28. 23:2638.

    Meg egy utolso,aztan befogom. Abban meg ne remenykedj, hogy majd te megvaltoztatod, vagy majd miattad nem fog inni. Sajnos, hogy ilyeneket is tudok sajat tapasztalatbol. Szivesen kihagytam volna. Envelem ugy kb 10 evre utaltatta meg a ferfitarsadalmat. Mar baratkent ok volt, de el nem tudtam kepzelni, hogy egy ferfi ferfikent hozzam erjen. Megeri? Nekem nem volt valasztasom. Amikor lett, leptem, leleptem.

    előzmény:
    kockásfülű (31)
    2014-09-28  19:49
  6. 2014. szeptember 28. 23:1137.

    A takarozasanak be ne dolj. Az en dragam se ivott nappal, mert dolgozni jart, tudta, hogy kell a penz,annyi esze volt. Es nem is ivott minden nap, csak kb heti 3-szor, 4-szer, este, de akkor egeszen a sargafoldig, mar mondtam, ossze is pisilte magat.

    előzmény:
    kockásfülű (31)
    2014-09-28  19:49
  7. 2014. szeptember 28. 23:0836.

    Egy alkoholista viselkedeset nem is fogod soha erteni. Mert nincs rajta semmi ertenivalo. Ha vele elsz, egy ido utan mar rajossz, hogy mi utan mi kovetkezik, de ez nem jelenti azt, hogy van benne valami logika, amit tesz. Az en hulyem hazajott, egy orahosszaig engem szidott, aztan ket orahosszaig sajat magat dicserte. Esti musor. Menekultem,amikor kesz volt a helyzet es le tudtam lepni, vegleg. Kiheverni nem rovid idoszak. Ugy megutalod miatta az osszes pasit, egy jo ideig, hogy meg sem erdemlik.

    előzmény:
    kockásfülű (31)
    2014-09-28  19:49
  8. 2014. szeptember 28. 23:0335.

    Magara kell hagyni. Aztan 100-bol egy majd visszajon, hogy vegleg leszokott a piarol. Mert ezt neki kell akarni, neki kell leszokni. Maskepp nem megy. Egyebkent jol elvan a butelliaval egyedul.

    előzmény:
    kockásfülű (31)
    2014-09-28  19:49
  9. 2014. szeptember 28. 22:5934.

    Tipikus alkoholista mond ilyet. Barmelyik mondhatta volna. A 22. hozzaszolast is. Jol megmagyarazza, hogy miert iszik, meg hogy o most miken megy keresztul, azert iszik. Temiattad is iszik, persze a te hibad, nem az ove. Az en hulyem meg olyat is mondott, hogy amikor en reszeg voltam. Marmint, hogy en, Sissi. Mondtam neki, erdekes modon te iszol es en vagyok reszeg? Nem erdemes, kar a vitaert, egyetlen szoert is vele. Mindig ugyanaz. Persze, egy darabig titkolja,aztan belafarad abba is. Engem is igy vert at Miszter hazank hose.

    előzmény:
    kockásfülű (23)
    2014-09-28  18:34
  10. 2014. szeptember 28. 22:5033.

    Hat most latom, ez a pasi alkoholista. Amit irsz a jelekbol nyilvanvalo, o mar elitta az eszenek javareszet. Javaslatom, menekulj,mint a veszett kutyatol, az ovele ellentetes iranyba. Fuss. Ahogy ez viselkedik, ez mar ma nem normalis. Tudom. En is megszivtam egy alkoholistaval. Lehetsz feltekeny, de csupan egy dologra,a piara. A pia gyoz,mert azt meg nalad is sokkal jobban szereti.


    Elvonokura, mar amelyik akarja. Ugy 99.9999999 %-ban nem sikerul vagy visszaesik.


     Lehetetlen alkoholistaval elni. Aki vele el, az maga is pszichiatriai eset. Errol is tanultam.


    Jovok dragam, este 6-ra otthon leszek. Meg ejfelkor sincs sehol. Majd hajnalban hazaallit, ugy, hogy osszepisilte magat. Kell ez neked? jobbat nem tudsz? Hatso zsebbe bedugja a penzt, amit ki is vesznek, amikor mar alig tud magarol. Kifigyelik.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  11. 2014. szeptember 28. 20:1432.

    A problémákat soha nem lumpen szintre süllyedve kell megoldani!


    Aki egyszer megteszi, többször is megfogja.


    Kényelmes indok arra, hogy miért hódol adott szenvedélynek.

    előzmény:
    kockásfülű (31)
    2014-09-28  19:49
  12. 2014. szeptember 28. 19:4931.

    Végül is, nem tudhatom, mennyire játszott szerepet az életében az alkohol.


    Tudok egy-egy alkalomról,amit elmondott,és azt is tudom, hogy miattam is .de ez 1-1 alkalom tényleg.Kollegánk is azt mondta,amig nálunk dolgozott nem ivott.

    előzmény:
    Zsánna (30)
    2014-09-28  19:42
  13. 2014. szeptember 28. 19:4230.

    Igen, mert nem tudtam, hogy szenvedély beteg.

    előzmény:
    kockásfülű (29)
    2014-09-28  19:40
  14. 2014. szeptember 28. 19:4029.

    Pedig Te voltál az első,aki azt tanácsolta, álljak mellé :)

    előzmény:
    Zsánna (28)
    2014-09-28  19:34
  15. 2014. szeptember 28. 19:3428.

    Önvédelem.


    Erre gondolj, és könnyebb lesz.

    előzmény:
    kockásfülű (27)
    2014-09-28  19:22
  16. 2014. szeptember 28. 19:2227.

    Le fogom tenni, csak mégis...nem olyan egyszerű..

    előzmény:
    Zsánna (25)
    2014-09-28  18:49
  17. 2014. szeptember 28. 19:1926.

    Eddig nem ivott.


    Igen.. nagyon beteg volt már vele.És annyi esze nem volt, hogy leálljon, pedig tudhatta.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_433679 (24)
    2014-09-28  18:46
  18. 2014. szeptember 28. 18:4925.

    Tudsz rajta változtatni? Nem.


    Akkor, miért jó neked szenvedni olyan miatt, amit nem befolyásolhatsz?


    Ha jólesik, egészségedre!


     

    előzmény:
    kockásfülű (23)
    2014-09-28  18:34
  19. Torolt_felhasznalo_433679
    Torolt_felhasznalo_433679
    2014. szeptember 28. 18:4624.

    Nem lehet, hogy itt a kulcs? Ez az ember alkoholista. Próbálja titkolni a környezete előtt, és főleg előtted, de eddig bírta a titkolózást. Lehet, azt gondolta, hogy melletted majd nem fogja kívánni az alkoholt - csak ez a dolog nyilván nem így működik. És gondolom, akkor emiatt fájhatott az epéje is. :(


    Ha erről van szó, akkor az a kérdés, hogy végigcsinálod-e vele az elvonókúrát...

    előzmény:
    kockásfülű (15)
    2014-09-28  17:24
  20. 2014. szeptember 28. 18:3423.

    Megértem,nem is keresem.Csak ő elvárta tőlem, hogy minden nap meghallgassam,mennyire fáj neki,amit teszek vele,mikor fogom szeretni,hiányzik-e, mért nem...? Ő pedig arra sem méltat, hogy írjon egy sort, pedig tudhatja, hogy legalább az érdekel, egészségileg hogy van.

    előzmény:
    Zsánna (22)
    2014-09-28  18:27
  21. 2014. szeptember 28. 18:2722.

     


    "..azt mondta, ez nem változott, csak most nem megy."


    Megmondta, finoman, meg kellene értened.

    előzmény:
    kockásfülű (18)
    2014-09-28  17:52
  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2014. szeptember 28. 18:2421.

    Nekem elhiheted: minden emberben más zajlódik le.


    Az egyik így reagál dolgokra a másik meg amúgy.


    És bizony a x. nem átall egészen másképp zajlódtatni magában az érzelmeket/eseményeket.

    előzmény:
    kockásfülű (11)
    2014-09-28  16:56
  23. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. szeptember 28. 18:0320.

    Mar  a  nicked  is  hulye....  


     


    te  is  az  vagy.


     


     


    MINEK  neked  egy  ilyen   luzer?????


     


     


    Magadra  vess.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  24. 2014. szeptember 28. 17:5819.

    Ez egy igen katyvaszos történet az elejétől fogva.


    Én nem is folytattam volna vagy kezdtem volna egyik mandróval sem.


    Egyik sem érdemelne egy percet sem a drága időből.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33

Címlap

top