Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megtartanád a gyereket?

helvécia
Létrehozva: 2014. augusztus 3. 12:47
Sziasztok!
Legjobb barátnőm otthagyta az orvosit és sztyuviként kezdett dolgozni a Travel Service-nél.Szüksége volt egy kis pénzre, mivel mostoha apukája elhunyt és nem volt miből fizetni a sulit, így kénytelen volt otthagyni.Több nyelven beszél, felvették sztyuvinak, barátnőm örült, hogy ilyen jó munkát kapott, és nem egy üzletben kell dolgoznia fillérekért.Most már bánja...hogy nem a Tesco-s melót vállalta
Amikor elkezdett dolgozni stewardessként, az egyik  gép kapitánya azonnal udvarolni kezdett neki, barátnőmnek sem kellett sok, mivel bukott a világos szőke, kék szemű egyenruhás pasikra, ezért a kapitánynak nem volt nehéz megdönteni a szállodában a barátnőmet.Viszonyuk másfél évig tartott, barátnőm állapotos lett a kapitánytól. Amikor megtudta, hogy terhes, közölte a pasival a hírt, még a pasi aznap szakított a barátnőmmel sms-ben, azzal az indokkal, hogy ő még nem akar babázni-megjegyzem túl van már a 30-on. Közben kiderült hogy a pasinak még 2 másik nővel is viszonya volt, és amikor a 2 közül az egyik terhes lett, ugyanúgy szakított vele a pasi, mint a barátnőmmel, meg tudnám ölni azt a szélhámos csákót.
Barátnőm most teljesen ki van, nem tudja, megtartsa-e a gyereket,vagy sem. MIndenesetre sztyuviként már nem akar dolgozni.
Ti ilyenkor mit tennétek?


  1. 2014. október 1. 08:16126.

    Szerintem is kellett volna látni, hogy milyen a pasi. Bár lehet, hogy ezt csak idös korom mondatja velem.


    Szerintem lehet latni, ki megbizható es ki link.

    előzmény:
    helvécia (125)
    2014-09-30  18:43
  2. 2014. szeptember 30. 18:43125.

    ez igaz, bár én mbiztosan nem kezdenék kapcsolatot ilyen férfival

    előzmény:
    Sushi (124)
    2014-09-30  15:51
  3. 2014. szeptember 30. 15:51124.

    Persze, de a gyerek összeköt.


    És hogy tudna valaki ilyen elözmények után semleges maradni a gyerek miatt. Semmit nem utálok jobban, mint amikor az egyik fél szülö kigyót-békát mond a másikra. Szegény gyerek.


    Jobb igy

    előzmény:
    helvécia (122)
    2014-09-30  15:39
  4. 2014. szeptember 30. 15:47123.

    bocsánat, igy látom jobbnak

    előzmény:
    helvécia (122)
    2014-09-30  15:39
  5. 2014. szeptember 30. 15:39122.

    Én is látom jobbnak. Bár nem akart a pasival együtt maradni.

    előzmény:
    Sushi (121)
    2014-09-30  15:23
  6. 2014. szeptember 30. 15:23121.

    Sajnalom a barátnödet, de talán igy jobb. Én legalábbis nem szeretnék egy eletre összekötve lenni egy ilyen pasival.


    Tudom, gonoszul hangzik, de majd ha a barátnöd is annyi idös lesz mint én most, akkor majd ö is látni fogja.


    De tényleg sajnálom.

    előzmény:
    helvécia (120)
    2014-09-30  14:59
  7. 2014. szeptember 30. 14:59120.

    Sziasztok!


    Van időm géphez ülni, leírom a fejleményeket:


    Barátnőm augusztusban elvetélt,  az embernek nem nevezhető volt pasija meg felhívta, és kiabált vele, hogy kivel csalta meg, míg együtt voltak. A pasi szerint nem tőle van a gyerek, mert ő mindig "időben kivette", és nem tőle volt terhes.

    előzmény:
    helvécia (1)
    2014-08-03  12:47
  8. 2014. augusztus 28. 21:46119.

    Nem feltétlenül személy szerint rád vonatkozott, hogy fejtél-e tehenet, vagy sem, hogy tudod-e miből készül a ruhád vagy sem. Az a baj, hogy a nagy átlag így él, és miközben azt gondolja, hogy a lombik valami természettől elrugaszkodott dolog, észre sem veszi, hogy őt magát csupa természettől elrugaszkodott dolog veszi körül.


     


    Egyébként, ha nem Te írtad ezt a szóösszetételt, akkor bocs...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (117)
    2014-08-28  09:07
  9. 2014. augusztus 28. 09:20118.

    mar mondtam hogy nem en irtam, keress mar vissza.


     


    nem tudom hova menne el, azt tudom orokbe nem fogadtak es most se tenne. fogalmam sincs mennyi aldozatra lenne hajlando sose  beszeltunk ilyesmirol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (114)
    2014-08-26  22:12
  10. 2014. augusztus 28. 09:07117.

    nem emlkeszem erre a szoosszetetelre hogy en irtam volna..


    azt irtam penzbe kerul.


    A pelda amiket nalam felsoroltal egytol egyig hibas . en mar 22 eves koromban Pestre dolgozni 120 kmt ingaztam naponta, kozben otthon hizobikat neveltunk es 40 kecsket fejtem meg naponta hajnali fel otkor, ugyhogy viszonylag pontos ismereteim vannak arrol hogy mit mibol es hol keszitenek stb.


     


    Nem tartoztam soha azok koze akik azt hittek hogy a tej a dobozban terem, ma is farmon elek 13 hold foldunk van, ahol amit lehet mindent megtermelunk meghozza a termeszetes gazdalkodas keretein belul.


    Igy fogalmam nincs honnet vetted az ismereteidet amiket felsoroltal velem kapcsolatban.


    annyi igaz hogy kenyelmes es nagy hazban elek minden modern komforttal felszerelve, terepjaroval jarok es nem kezzel kell kivinni a takarmanyt az allatok elo hanem legkondicionalt traktorral, de ez nem mindig volt igy.


    Ahol en elek igen termeszetes a telen kaphato paradicsom, mango meg akarmi mert az orszag jo nagy reszen soha nincs tel, de ahol van oda elviszik egy masik allambol ahol viszont nincs.


    nekem egyebkent nincs bajom a lombikkal, ugyanugy ahogy nincs bajom az abortusszal sem. szerintem nem en irtam a termeszet megeroszakolasa kifjezest... valakivel keversz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (111)
    2014-08-26  21:34
  11. 2014. augusztus 27. 21:19116.

    Persze, hogy van akinek nem sikerül. Nem állítottam én sem soha, hogy ha valaki eleget tesz érte, akkor biztos, hogy sikerrel jár majd. Ez is egy amolyan urban legend, általában azok áltatják vele magukat, akiknek könnyen összejött a baba. (Ha nekem olyan könnyű volt teherbe esni, akkor majd neked is biztos sikerül előbb vagy utóbb...)

    előzmény:
    S.Carol (115)
    2014-08-27  00:21
  12. 2014. augusztus 27. 00:21115.

    Bár nem tőlem kérdezted, de szerintem ha a Természet hagyja magát - azaz lesz gyerek - akkor talán már nem is erőszak.


    Amit viszont írtam még régebben, hogy van, akinek nem sikerül... régóta topikolok gyerek és lombik témában itt, úgyhogy tapasztalatból mondtam. Volt, aki Ukrajnát is megjárta, mégsem sikerült. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (114)
    2014-08-26  22:12
  13. 2014. augusztus 26. 22:12114.

    Egyébként csak egy kérdés: Nyilván az az ismerősöd, akinek kivették a méhét belenyugodott, hogy nem lehet gyereke. Nem erőszakolta meg a természetet. Ha ma lenne húsz éves, és elmenne béranyához, akkor megerőszakolná a természetet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (94)
    2014-08-26  14:35
  14. 2014. augusztus 26. 21:49113.

    Nem értem, több ezer éven keresztül a pasik simán otthagyhatták a házasságon kívül teherbe ejtett nőt, a nő meg azt csinálhatott a zabigyerekkel amit akart. Ti komolyan ezt sírjátok vissza?


     


    Most, hogy végre van DNS vizsgálat, a férfiaknak fel kéne nőni ahhoz a feladathoz, hogy a jövőben kicsit jobban vigyázzanak arra, hogy hogyan, hova szórják a spermájukat. Már mi nők nem vagyunk egy darab húsok, akiket nyugodtan ott lehet hagyni, ha nem gondoskodtak jó előre a papírról. Hozzáteszem ez esetben, viszont, ha egy pasi aláírta azt a bizonyos papírt, akkor az egész életre szólt! Nem volt válás, ha mégsem tetszett gyermekei jó előre kiválasztott anyja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (104)
    2014-08-26  15:41
  15. 2014. augusztus 26. 21:42112.

    Nem jött össze a 9. lombik, és pont az egészségügyi kockázatok miatt nem csináltunk több lombikot. Pont az a baj, azokkal, akik itt hozzászólnak, hogy azt gondolják, hogy aki küzd a gyerekért az eleve lelkileg tropára van menve és elsírja magát egy babakocsis anyuka látványától. Pedig a kettőt külön lehet választani, és aki már elég sok mindenen túl van az el is jut erre a pontra. Mi a férjemmel már vártunk az örökbefogadandó babára, de közben nem adtuk fel a küzdelmet sem.Van olyan ismerősöm, aki örökbefogadott babát, és utána pár évvel megint elmentek lombikra. Teljesen rendben volt a lány (akkor már) lelkileg. Az a lényeg, hogy az ember, ha döntési helyzetben van, akkor a számára legmegfelelőbb döntést hozza, ha meg nincs abban, akkor el tudja fogadni azt, amin úgysem tud változtatni. Csak az itt hozzászólók többsége azt hiszi, hogy aki aktívan tesz azért, hogy gyermeke születhessen, az már "megerőszakolja a természetet", "nem képes elfogadni, amit a sors adott", hiszen "ha egy gyerek nem akar megszületni, akkor annak oka van".


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (98)
    2014-08-26  14:46
  16. 2014. augusztus 26. 21:34111.

    Ez a szívás esete! Csak realistán! Nem írtam sehol, hogy mindenkinek lesz is gyereke! Pusztán azt írtam, hogy mindenki saját maga dönthesse el, hogy meddig megy el a hőn áhított gyerekprojekt ügyben.


    Tudod nálam a természet megerőszakolása szóösszetételed verte ki egy kissé a biztosítékot. Ne papoljon a természet megerőszakolásáról az, aki egy hűtött/fűtött lakásban veregeti a laptopja billentyűit - amit biztos a laptopfáról szedett, olyan kávét szürcsölget közben, aminek az alapanyagát 10.000 km-ről szerzik be, laza csuklómozdulattal tejet önt bele, holott sose fejt meg még életében egyetlen tehenet se, halvány lila gőze nincs arról, hogy miből és hogyan készül a rajta lévő ruha és cipő, és természetesnek tartja, hogy télvíz idején paradicsomot lehet kapni a sarki zöldségesnél. Tudod, ha sorba állítanánk az emberiség természet megerőszakolása ügyében elkövetett bűneit a lombik nagyon-nagyon a sor végén kullogna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (95)
    2014-08-26  14:36
  17. 2014. augusztus 26. 21:28110.

    Nézd, ha valakinek nem volt méhe, annak húsz évvel ezelőtt még nem lehetett gyereke, legalábbis vér szerinti nem. Ha nagyon vágyott gyermekre, akkor örökbefogadhatott. Ma elmehet Ukrajnába béranyához, és lehet saját vér szerinti gyereke.


    Akinek nincs petefészke annak se ma se húsz évvel ezelőtt nem lehetett saját vér szerinti gyereke. Neki is csak az örökbefogadás marad.


    Adalék még hozzá, hogy szerintem teljesen elfogadható, ha valaki nem akar örökbefogadni, számára ez nem járható út.


     


    A fentiekhez én csak annyit fűznék még hozzá, hogy az ember legyen realista. Amit biztos, hogy nem kaphat meg a sorstól, az után kár ácsingózni, meg sírni. Amíg meg van mit tenni az ügy érdekében, addig meg küzdjön érte. Nagyon - nagyon téves hozzáállás a témában nem érintett emberektől az, hogy "ha majd nem görcsölsz az ügyben, akkor magától is teherbe esel" - ja persze, mintha nem lenne olyan, akinek esélye sincs természetes úton teherbe esni, "ne görcsölj rajta, előbb utóbb úgyis bekopogtat a gólya" -  mintha soha a világtörténelemben ne lett volna olyan nő, aki gyermektelenül halt meg, "amit már te csinálsz az a természet megerőszakolása" - ja persze, mert ha valaki nem adja fel olyan könnyen, mint az átlag, az már gyanús. Ezek mind mind klisék! Mindenki had döntse el saját maga, hogy mennyit hajlandó megtenni a hőn áhított gyerekvállalás ügyében! Szerintem ez a lényeg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (94)
    2014-08-26  14:35
  18. 2014. augusztus 26. 16:04109.

    Igen, ez a másik fele. És sokszor még akkor sem, ha a gyermek megszületett, és még a tartást is fizeti…

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (108)
    2014-08-26  16:01
  19. 2014. augusztus 26. 16:01108.

    Nőként én amondó vagyok, hogy mivel az enyém az igazi kockázat, én mondom ki a végszót, az én felelősségem a nagyobb. Tehát elsősorban én legyek az, aki önmegtartóztat adott esetben és ne legyenek követeléseim.


    Igen, az élet igazságtalan, de ha a másik oldalról nézem, egy férfi sem fogja soha a gyerekét a karjában tartani és felnevelni, ha a nő úgy dönt, hogy nem szül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (106)
    2014-08-26  15:49
  20. 2014. augusztus 26. 15:50107.

    Nos, valami ilyet írtam. Az egy kifejezetten beteg anya–fiú kapcsolat lehet :P

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (105)
    2014-08-26  15:49
  21. 2014. augusztus 26. 15:49106.

    Szerintem se. Bár ez kicsit már más dolog: ugyanis mondom: ha valaki nem sterilizáltatja magát és nem is él az önmegtartóztatás lehetőségével, akkor már kockáztat. És tudomásul kell vennie, hogy a döntésének lehet következménye.


    Ugyanis: egy nőnek kockázat az abortusz is, és a gyermek egyedüli felnevelése is.


    Nem igazán fair, hogy csupán egy ember viseljen minden negatívumot, míg a másik semmit. Ha nem is életre szóló gyerektartást ítélnék meg, valamilyen anyagi kompenzációt mindenképpen. És nem csak az abortusz költségét, főleg, mert az hihetetlenül minimális (vagy nincs is? ezt sajnos nem tudom) a veszélyhez és/vagy esetleges lelki teherhez képest.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (104)
    2014-08-26  15:41
  22. 2014. augusztus 26. 15:49105.

    Ez teljesen nonszensz gondolat. az "anyos" semmifele joggal nem rendelkezik afelol hogy a fia spermaja altal megtermekenyult no hogyan dont a jovorol.


     


    aki ilyet gondol az a fiat orokre tulajdonanak kepzeli, ami teljesen eletszerutlen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (103)
    2014-08-26  15:34
  23. 2014. augusztus 26. 15:41104.

    Én tökéletesen egyetértek veled. Azzal kiegészíteném és elnézést, ha már írtad, hogy gyerektartásra se legyen kényszerítés!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (101)
    2014-08-26  15:18
  24. 2014. augusztus 26. 15:34103.

    Muszáj, hogy legyen apja, ha az apahiány és egy a topikindítóban leírt pöcs között lehet választani? Én nem hiszem.


    Minden másban igazad van.


    Egyáltalán azért írtam ebbe a topikba, mert felvetette egy hozzászóló, hogy miért ne lehetne akár a spermatulajdonos (ez esetben, ugye, nem beszélhetünk apáról) anyja által meghatározni, hogy a nő elvetesse a fiától fogant magzatot.


    Erre írtam, hogy egyáltalán hogy a pékbe' merülhet fel bárkiben, hogy abortuszra kényszerítsen egy nőt?


    Nem egy elvetemült gondolat? Már eleve az ilyesfajta kényszerítés…

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (102)
    2014-08-26  15:26

Címlap

top