Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A méret lehet vég?

latabarr
Létrehozva: 2014. július 29. 23:32
Kedves Hölgyek,


némi (nemi) segítséget kérek szépen. 45 fölötti, 2. házasságában élő férfiként kérdezem, hogy a jelenlegi párom mérete-igénye ha nagyobb, mint az én lehetőségem, van-e esélyem őt megtartani? Az elmúlt évek gyereknevelési dolgaiban megfeneklett a kapcsolatunk, de pár hónapja ezen együtt próbálunk segíteni. Eddig úgy tűnik, eséllyel. Egy fizikai gond azonban mégis van: az én (szerintem átlagos, de lehet, hogy mégsem) nemi szervem. Erről persze tudomásom volt, még jóhogy, az előző kapcsolataimbam nem éreztem ennek a gyakorlati hátrányát sem, de a feleségemnél az aktus közben bizony érezhetően az ő barlangja nagyobb. Tudom, hogy mennyire vágyik egy igazi erőteljes kielégülésre, amit én a saját lehetőségeimmel nem tudok megadni. Természetesen kézzel, nyelvvel, és a hagyományos módon elérem nála a kielégülést, de tudom, hogy ettől van még feljebb...
A kérdésem: engedjem-e el, hogy szexuálisan be tudjon teljesedni az élete, akár kalandokban, más testtel (s lehet, hogy lélekkel), vagy segíthet-e egy méretes vibrátor - amiben egyébként benne is lenne? Hölgyek lelki, testi tapasztalatát, segítségét várom. Köszönettel, L.K.
  1. 2014. december 8. 08:495.

    Saját tapasztalatom az hogy az intim torna csak egy bizonyos határig segít, aztán már nem. Szóval én azt mondanám szerezzetek be egy vagy több méretesebb vibrátort, esetleg sima dildót ha rezgésmentes élményre vágyik inkább az asszony.

    előzmény:
    latabarr (1)
    2014-07-29  23:32
  2. 2014. december 7. 23:014.

    Nos, nekem a legkevésbé sincs kis farkam, de ha a leányzót olyan orgazmusban akarom részesíteni,m hogy az agyát is eldobja, a szex záró akkordja nem a dugás lesz, hanem nyalás.
    Persze egy apró trükkel.
    Egyrészt én használom a kezem is közben, és ha közelít a leányzó az orgazmushoz, lelassítok, elhúzom a dolgot, megpróbálom minél hosszabb ideig orgazmus közeli állapotban tartani,m anélkül hogy elélvezne. Ezt persze szokták ám utálni rendesen, viszont korrekt mennyiségű feszülség felgyülemlése után, az orgazmus sem csapnivaló :D
    Próbáld ki a párodon, és ha orgazmusközelben nagyon ficánkol, meg fészkelődik, légy vele akaratos, határozott, szorítsd le, satöbbi :)

  3. 2014. július 30. 18:003.
    Ha már így, ezt kérdezed, akkor inkább a vibrátor.
    előzmény:
    latabarr (1)
    2014-07-29  23:32
  4. 2014. július 30. 11:032.
    latabarr: Küldd el nagybarlangú párodat intim tornára. Valószínűleg kitágult a gyerekszüléssel/korral.

    Fura, amit mondasz, mert a méretet technikával lehet kompenzálni, hozzáállás kérdése.

    Ennyit a technikai részről. Másik pedig - érzelmileg tuti rendben vagytok? Ahol szerelem van, ott olajozottabbak ezek a dolgok, még a nagyobb különbségeket is jobban lehet tolerálni. Mindenesetre, intim torna, sok gyakorlás a nejednek, ez fokozza az orgazmus-készségét is.

    A nyitott kapcsolat is működhet, ismerősi körben több pár is van, aki évek óta így él, de ennek is van egy csomó buktatója. Ti tudjátok, mi fér bele a kapcsolatotokba.
    előzmény:
    latabarr (1)
    2014-07-29  23:32

Címlap

top