Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi van közöttünk?

macika41
Létrehozva: 2014. július 23. 17:05
kedves forumozók. egy kérdésre szeretnék megközelítő választ kapni. 2014 februárjában közös megegyezés alapján egy viszont kezdtem egy férfivel ami mai napig tart. Mindketten éjszakai életet élünk, ő DJ én pedig báros és animátor vagyok. Egyikünk se az az ember akit társául szeretne valaki, így mindkettőnknek megfelelt. Az elején minden jó volt, heti 2-3 találkozó, az ágyban tökéletesen passzoltunk mígnem egyszer elmentünk moziba, majd megismétlődött, teázások, közös főzicskélések, borozások, segitettem munkát talalni neki abba a clubba ahol én dolgozok. Naponta, kétnaponta beszélünk, a lepedőgyűrést párszor felváltotta a közös összebújos alvás, néha egy kézfogás mozi közben egy csók a kocsiban bucsúzáskor.. Be kellett valljam magamanak, lehet beleszerettem.. de sajnos róla nem tudok semmit és nem is vagyok olyan státuszban, hogy megkérdezzem, van-e valakije netán akar e többet.. Tanácstalan vagyok, nem tudom értelmezni az általa adott jeleket. Jól esik vele lenni, szeretem amikor megölel és megpuszilja a vállamat stb. Nem akarok hamis ábrándokat kergetni. Kellene lépjek vagy várjak rá? Netán lehet e szexpartnerből szerelem? 





Férfiak válaszát is szivesen várom! 
  1. 2014. július 28. 08:507.
    Semmi.
    előzmény:
    macika41 (1)
    2014-07-23  17:05
  2. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 24. 10:406.
    Szia, szerintem egyelőre egyszerűen csak örülj, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok, ne akarj címkét aggatni rá, nem kell mindig mindent kimondani. Ha közös főzőcskézés meg együttalvás van, akkor nem hiszem, hogy más is lenne a képben. Nyugi, 5 hónap még nem sok, majd apránként jobban megismered.
    idézet:
    baklava2 (3)
    2014-07-23 20:03:02
    a hétnek 7 napja van, mindegyiken eszünk, mindegyiket szívesen töltjük kellemesen
    nem ragaszkodunk az 1 játékoshoz
    sőt, minél több van, annál kellemesebb, élvezetesebb
    előzmény:
    baklava2 (3)
    2014-07-23  20:03
  3. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 24. 10:355.
    kb 36 éve én is csak így megegyezek lányokkal

    normális, ha nem csak kefe van
    van akinek van agya, kellemes a személyisége és a kefélésen túl többre is jó

    de az nem azt jelenti, hogy átakarnék bárkivel is hagyományos monogám párkapcsolatra váltani

    ha nekem elkezdett valaki a megegyezéstől eltérő ábrándokat kelteni magában
    az azonnali elfelejtést vonja maga után

    viszont nem etalon az én személyiségem

    senki nem fogja tudni neked megmondani, hogy az a discos mit gondol
    előzmény:
    macika41 (1)
    2014-07-23  17:05
  4. 2014. július 24. 08:244.
    Élvezd!
    Ne akarj azonnal mindent megtudni és kategorizálni.

    előzmény:
    macika41 (1)
    2014-07-23  17:05
  5. 2014. július 23. 20:033.
    Szia, szerintem egyelőre egyszerűen csak örülj, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok, ne akarj címkét aggatni rá, nem kell mindig mindent kimondani. Ha közös főzőcskézés meg együttalvás van, akkor nem hiszem, hogy más is lenne a képben. Nyugi, 5 hónap még nem sok, majd apránként jobban megismered.
    előzmény:
    macika41 (1)
    2014-07-23  17:05
  6. 2014. július 23. 17:322.
    Lehet-e sexpartnerbol szerelem? Persze, hogy lehet. Tartos kapcsolat lehet-e? Nem biztos!
    előzmény:
    macika41 (1)
    2014-07-23  17:05

Címlap

top