Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sértő? Megbocsájtanátok?

macarones
Létrehozva: 2014. május 18. 18:31

Régóta dolgozom a munkahelyemen, nemrég jött egy új srác és nagyon bejövök neki. Ezt a tudtomra is adta. Én azt mondtam neki, hogy nem randizom-most éppen a "jó pasi nélkül" időszakban vagyok.

Ma szintén rám írt chaten és dumáltunk.

Rákérdezett, hogy miért utálom a pasikat.

Erre írtam hogy nem utálom a pasikat, csak a legtöbbjük az elején teszi a szépet és utána lelépnek vagy elveszítik az érdeklődésüket és ennyi.

Erre írta hogy "ha ennyire általánosítasz és így ismersz mindenkit azt kell mondanom, hogy nem kellett volna mindent kipróbálni :) "

Ez számomra elég sértő volt. Lett is belőle jókora vita kettőnk között.

Kiderült hogy ez egy netes poén volt régen-és csak poénnak szánta, mert neki meg rosszul esett az általánosítás.

 

Alapból egy bunkó természetű pasiról van szó, de BOCSÁNATOT kért, azt mondta tirpák volt, és nem akart megbántani, bocsássak meg neki,mert ez a helyzet őt most bántja.

 

VÉLEMÉNY??

  1. 2014. december 24. 08:3514.

    ha alapból bunkó természetű akkor mit foglalkozol vele ?!


    kinek van szüksége egy bunkóra


     


    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  2. 2014. december 22. 10:2913.

    VÉLEMÉNY??


     


    Isten óvjon minden férfit a buta nőktől!

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  3. Torolt_felhasznalo_433356
    Torolt_felhasznalo_433356
    2014. december 21. 03:0212.

    a...a....a....


    HOLGYEIM!


     


    Nem  vette'tek  me'g  eszre,  hogy  ez  az  alak  MINDIG  ilyen  temakrol  beszel,  szimplan  AZERT,  mert  az  NLC-nek  dolgozik???


    Ha  nincsenek  uj  topikok,   ilyenekkel  jonnek  elo"


     


    JAJJJJJ  de  unnnnyalmas!!!!!!!!!!!!!!!


     


    Ne  doljetek  be  neki  (marmint  a  forum-nyitonak!)

    előzmény:
    csutak51 (7)
    2014-05-18  19:07
  4. Torolt_felhasznalo_433356
    Torolt_felhasznalo_433356
    2014. december 21. 02:5811.

    Miert  KELL  egyaltalan  fojtatni  ezt  a  VITAT?


    Miert  erzed  ugy,  hogy  beszelgetned   KELL  ezzel  a  pacakkal?  Azert,  mert  szinten  ott  dolgozik?


     


    Ez  az  ember  nem  mas  mint  egy  proli - paraszt.


     


    SLUSSZ!!!---e'rted???????????    Nem szabad  az  ilyen alakokkal  szoba  allni.  


     

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  5. 2014. május 20. 09:3810.
    "Erre írta hogy "ha ennyire általánosítasz és így ismersz mindenkit azt kell mondanom, hogy nem kellett volna mindent kipróbálni :) "

    Ez számomra elég sértő volt. Lett is belőle jókora vita kettőnk között."

     

    Bizonyára még nem hallottad a szőke nős viccet, így nem érthetted meg az utalást. Különben egy flörtölős dumának vetted volna, és akként is reagálsz rá. 

     

    A vicc: 

    - Az összes férfi hülye és szemét.

    - Miért próbáltad ki az összeset?

     

    Vigasztaljon a gondolat, hogy milliószámra vannak nők, akik nem tudnak flörtölni. (Nem próbáltam ki mindet.)

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  6. 2014. május 18. 19:239.
    Netalántán leszbikus,és így akarja nekünk szép lassan beadagolni.
    előzmény:
    felicienne (8)
    2014-05-18  19:21
  7. 2014. május 18. 19:218.

    Mit szol ehhez a gumis pasas?

     Vagy a kollega? 

     

    Hosszu tomott sorokban jarulnak eled a jobbnal jobb pasasok es neked egy se tetszik? 

     

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  8. 2014. május 18. 19:077.

    Hogy Te mindig ilyenekbe botlasz?!(ráadásul mindig más-más nicknéven)

     

    "Alapból egy bunkó természetű pasiról van szó,", írod erről a legújabbról is.

    Áruld már el, kell Neked egy ilyen alapból-satöbbi???

    Ha nem, akkor miért csetelgetsz vele?

     

    Mi van a gumiszerelő-nagypapival, teszi még a szépet Neked?

     

     

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  9. 2014. május 18. 18:596.
    Ha azt írja hogy 45,én már azon sem csodálkoznék!
    előzmény:
    Csendike (5)
    2014-05-18  18:53
  10. 2014. május 18. 18:535.
    Mond csak, hány éves vagy?
    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  11. 2014. május 18. 18:404.

    Nem is kell járni vele.De az őszinteségi roham is végzetes lehet számodra egy munkahelyen.

     

    előzmény:
    macarones (2)
    2014-05-18  18:36
  12. 2014. május 18. 18:393.

    Akármilyen tirpák is ez a pali, abban igazat mondott hogy nem kell mindent megtenni  egy nőnek amit a pasi mond.

    Látom, milyen versenyfutás van a lányok között azért hogy ezeknek a nyámnyila takony kölkeknek a kívánságait teljesítsék.Meg a csak sexre szakosodott nagyvilági  élvhajhászásnak.

    Buli a wc ben, bokorban, lépcsőházban és minden  testüregben.

    Tudja ő nagyon is jól hogy miről beszél.

    előzmény:
    macarones (1)
    2014-05-18  18:31
  13. 2014. május 18. 18:362.

    JÓ beszélgetni vele, tetszik a stílusa, a modora, de a külseje nem jön be.

    AZt hiszem fair voltam vele szemben, hogy elmondtam hogy NEM randizom és NEM szeretnék ismerkedni. De az akkora probléma, hogy alapnak tartom, hogy ennek ellenére ne legyen velem bunkó és alpári ha én sem vagyok az vele???

     

    Ez a 22es csapda. Én jól érzem magam a társaságában, és picit bántja az egomat, ha pl. napközben nem köszön rám vagy nem beszélget velem, de NEM JÁRNÉK vele.  Ő meg azt hiszi, hogy a randival kapcsolatban kéretem magam és leígéri a csillagokat is az égről.

     

    A dologhoz azonban hozzátartozik, hogyha bejönne sem szabadna kezdenem vele, mivel valami belül azt súgja hogy elég sáros és csak a baj lenne vele....

     

    HOGYAN TOVÁBB EBBŐL A SZITUBÓL??

Címlap

top