Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Valóban udvarolt?

zserboo
Létrehozva: 2014. Április 13. 20:31

Sok helyre én mászkálok a családi autónkkal, ezért a nyári gumi csere rám maradt, szóval én vittem el a kocsit a gumishoz, akivel apumék és tesómék is jóban vannak.

 

Én előtte sosem voltam még ott, amikor először mentem a gumis férfi, aki ugye mint írtam ismerős-haver az elején totál normális volt velem.

 

De 2. alkalommal is én voltam a soros, éppen arra volt dolgom és be kellett ugranom, egy papír tartozás miatt, mivel apum megkért rá. De a lényeg nem is ez.

Na ekkor kezdtem el beszélgetni a férfival, aki szerintem simán van 50éves, de oké tény hogy jól tartja magát, ÉN MEG 21!

 

Na beszélgetünk totál hétköznapi témákról: munka, tanulás, költségek, autók stb Erre megkérdezi, hogy van-e kapcsolatom. Nézek rá, közöltem vele finoman hogy szerintem ez magánügy, erre a következő mondata az volt, hogy ő motorozik és menjek el vele én is. Nevettem rajta, utána mondta, hogy csinos vagyok, feldobtam a napját,  és menjünk el randizni.

Ezen szintén nevettem-gondoltam poénkodik, mivel van családja meg hasonlók... és nem foglalkoztam vele.

De amikor már sokadjára említette közöltem vele, hogy azért elég idős hozzám és nem az esetem. De nem állt le. Menni akartam haza a kocsinkkal, marasztalt még beszéltem vele pár percet aztán leléptem.

 

El is felejtettem volna az esetet. de amikor legközelebb apám ment hozzá érdeklődött felőlem O.o Elmesélte apámnak, hogy csapta nekem a szelet, és stb stb. Apám ezeket vigyorogva mesélte el nekem. Ekkor már kezdett felmenni a pumpa bennem. De úgy voltam vele, hogy tuti poén, majd leállnak.

 

Na mit áad Isten bátyám tegnap azzal fogad, hogy hallja randim lesz. Értetlenül néztem rá, erre kiderült hogy ő is volt a csávónál a műhelybe ÉS NEKI IS DICSEKEDETT az az idióta, mondván hogy: "Udvaroltam  a húgodnak, ahol láttam tetszett neki, bukik az ilyesmire"-hát engem olyan ideg kapott el.

 

Még nekem kellemetlen, rendesen azt hiszik és a forma is úgy állítja be, hogy én nem találok fiatal hozzám illő férfit hanem az ilyen kéjsóvár öreg majmokra vagyok ráindulva. 

Komolyan ennyire félreértik a felnőtt meglett férfiak, ha egy fiatal lány beszélget velük????

KOMOLYAN ERRE BÜSZKE???

AZÉRT VAN ESZEM, NEM UDVAROLT, HANEM CSAK MEG AKARNA D*GNI,rendkívül gusztusos. Idióta.

 

HA NEM ÁLL LE ÉS LEGKÖZELEBB IS ÉN VISZEM A KOCSIT, ÉS ELŐJÖN EZEKKEL AKKOR MIVEL OLTSAM LE????

 

SZERINTETEK APÁMNAK VAGY BÁTYÁMNAK NEM KELLETT VOLNA KICSIT KIÁLLNIUK MELLETTEM???

 

  1. 2014. Április 28. 18:2565.

    Persze látom, szegényt vagyis olvasom.:-)

     

    Csak nehogy ez legyen már a mérvadó hogy nem számít a férfiak véleménye  , ennyi   évesen ilyet írni házasságban élve hát ez elég furcsa.

     

     

     

    előzmény:
    az örök Éva (64)
    2014-04-27  20:48
  2. 2014. Április 27. 20:4864.

    Hagyjad Amaryndát, elég sok baj érte már, ezért olyan tüskés, plusz még ott él számkivetetten Ausztráliában, hát hadd mondja meg már a tutit onnan a messzeségből!

     Nem kell elolvasni.

    előzmény:
    varrólány (62)
    2014-04-22  13:37
  3. 2014. Április 23. 08:3463.

    Lehet hogy neked alszent, de en rohadtul nem szeretnem ha az 58  eves ferjem hulyet csinalna magabol es hetyegne egy fiatal novel. meg semmilyennel se.

     

    Az is eleg utalatos amikor egy fiatal no hulyit egy idosebb pasit es ugy viselkedik mint egy  rossz cafat  mert latja hogy tetszik.

     

    Nekem itt nem sok szuksegem van a ferfiak velemenyere (bizonyos temaktol eltekintve), azert jarok noi es nem ferfi forumra.

    előzmény:
    varrólány (62)
    2014-04-22  13:37
  4. 2014. Április 22. 13:3762.

    Elég baj hogy így gondolkozol, hogy a női fórumon nincs sok keresnivalója egy férfinek többnek meg biztos még úgy se.

    Azért olyan egyoldalú itt minden , a másik fél álláspontja nincs  a történetekben . Itt bárki leírhat bármit , főleg ha a férfi ellen szól a történet.

     Ezért is nem érti sok nő a férfiakat mert egymás közt megy locsi-fecsi.

     

    Akkor az milyen amikor egy fiatal kacérkodik az idősebbel , csak azért hogy tesztelje a nőiességét vonzerejét? 

    Nem feltétlenül erre  a történetre gondoltam de kizártnak tartom hogy akkor is nyomuljon egy férfi ha egy nő úgymond leszerelő a viselkedésű. 

     

    És ne legyünk már álszentek hogy mi illik vagy nem egy nős férfinek!

    előzmény:
    Amarynda (61)
    2014-04-22  09:02
  5. 2014. Április 22. 09:0261.

    A noi forumon amugy se sok keresnivaloja van egy ferfinek.

     

    ha egy 50 es igy viselkedik mint a topicinditoban ABBAN AZ ESETBEN mondjak ra hogy nyalcsorgato.

     

    egy 50 es nos ember ne "udvarolgasson, flortoljon" vagy nevezd ahogy akarod egy huszonevessel.

     

    Ugy latszik ezt eleg nehezen tudod ertelmezni.

    előzmény:
    varrólány (60)
    2014-04-21  14:05
  6. 2014. Április 21. 14:0560.
    Nem csodálkozok hogy elmenekülnek a fórumról a férfiak, amikor az ötvenes férfi nyálcsorgatónak van írva.
    előzmény:
    Amarynda (59)
    2014-04-21  06:48
  7. 2014. Április 21. 06:4859.

    Nem sok ertekelni valo van azon ha egy 30 evvel idosebb pasi aki raadasul hazas nyalcsorgatva bamul es "udvarol" egy huszonevesnek.

     

    nevetseges es taszito foleg a fiatal szamara.

     

    pont olyan mint az otvenakarhanyeves miniszoknyaban haspoloban.

    előzmény:
    varrólány (58)
    2014-04-20  14:18
  8. 2014. Április 20. 14:1858.

    Elhiszem hogy nem kell tanácsokat kérned , te vagy a mindent tudó a 37 éves házasságoddal.

    De néha olyan furcsán értékeled a női férfi viszonyokat, viselkedést.

    előzmény:
    Amarynda (57)
    2014-04-20  10:40
  9. 2014. Április 20. 10:4057.

    Attol hogy megnezi v alaki meg nem jelenti hogy le is akar vele fekudni.

     

    Talan elhiheted hogy tobb partnerrel es 37 evi hazassaggal a hatam mogott nem  kell tanacsokat kernem senkitol a ferfiak ismerete ugyeben

     

    Ennyit arrol hogy mennyire ismerem a ferfiakat

     

    Az en ferjem ha megnezi a noket akkor jol csinalja mert en nem szoktam eszrevenni, megjegyzest meg nem szokott tenni se szepet se csunyat a jelenletemben idegen nokre.

    előzmény:
    varrólány (55)
    2014-04-19  15:54
  10. 2014. Április 20. 10:3756.

    Az indítóban szereplő kérdésekre:

    1. Előfordul, hogy félreértik a pasik a nők számára csak normális beszélgetést, átlag kedvességet.

    2. Igen, elképzelhető, hogy az említett pasi, ezt sikerként könyvelte el magában, persze tévesen. Amúgy 100%, hogy csak akart egy jót dugni.

    3. A leoltásra adtak egészen jó tippeket már az előttem szólók, valami ilyen kemény szöveggel kell ezt megoldani, de nevetés (mosolygás) nélkül.

    4. Apunak, bátynak illet volna kiállni a "kislány" mellett.

    Kérdés nélkül:

    Magam is 50 éves pasi vagyok, huszonéves lányom van. Ha valaki ilyesmivel próbálkozott volna nála, akkor ő saját kezűleg oltja le a bátor önjelölt udvarlót, de úgy, hogy az fülét-farkát behúzva kerülné a továbbiakban. Ha ennek ellenére ilyen gusztustalan módon próbálná fényezni magát a lányom rovására, hát beütném a napi hírek közé a derék iparost. 

    előzmény:
    zserboo (1)
    2014-04-13  20:31
  11. 2014. Április 19. 15:5455.

    Így van ez a jóval idősebbek is naná hogy megnézik a fiatal nőket , csak nem mindegyik mondja meg hogy mit gondol vagy mit szeretne.

     

    Ha ezt nem hiszed el akkor nem ismered a férfiakat eléggé.

    A történet meg eléggé fel lett fújva , szerintem.

    előzmény:
    Amarynda (54)
    2014-04-19  11:17
  12. 2014. Április 19. 11:1754.

    a topicinditoban semmifele ertekek nem jottek szoba kizarolag az hogy a joval idosebb ferfi nyalcsorgatva bamul egy 20 eves lanyt  es azt gondolja ha sokaig szovegel meg is tudja donteni.

     

    Itt nem volt szo kapcsolatokrol meg vonzalomrol. arrol volt szo hogy egy 20 eveshez kepest oreg ferfi meg akar kefelni egy fiatal lanyt.

    előzmény:
    varrólány (43)
    2014-04-15  10:55
  13. 2014. Április 19. 11:1453.
    kizarolag arra reagaltam hogy te 50 evesen jobb voltal mint 20 evesen. marmint kulsoleg. erre mondtam hogy ez nevetseges osszehasonlitas.
    előzmény:
    nok_apja (45)
    2014-04-15  11:11
  14. 2014. Április 16. 09:4052.
    A vén kujon biztos. Csak jóérzésű fiatal kis pinusok undorodnak az ilyenektől. Okkal és joggal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261576 (49)
    2014-04-15  14:34
  15. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 15. 15:1751.
    Bírom a humorod.
    előzmény:
    nok_apja (46)
    2014-04-15  11:17
  16. Torolt_felhasznalo_261576
    Torolt_felhasznalo_261576
    2014. Április 15. 14:3650.
    Oreg kuki nem ven kuki,mi?
    előzmény:
    nok_apja (45)
    2014-04-15  11:11
  17. Torolt_felhasznalo_261576
    Torolt_felhasznalo_261576
    2014. Április 15. 14:3449.

    Nono! A lemeno napnak is van ereje!

     

    Lehet a gumis ugy alaverne a kis pinusnak,hogy masnap szambazna a boldogsagtol.

    előzmény:
    Eperke2222 (44)
    2014-04-15  10:57
  18. 2014. Április 15. 11:5348.
    Igazad lehet. És valóban, magam is ezt várnám el férfi családtagjaimtól hasonló esetben. Mondjuk én már kevésbé vagyok hamvas, nem ütköznék meg ha 51 éves gumis udvarolna - elküldeném magam melegebb éghajlatra, a kedves feleségéhez.
    előzmény:
    nok_apja (46)
    2014-04-15  11:17
  19. 2014. Április 15. 11:2147.
    Nyelvbotlás. röhögve vigyorogva
    előzmény:
    nok_apja (46)
    2014-04-15  11:17
  20. 2014. Április 15. 11:1746.

    "Igen, komolyan elhiszik. Megfelelő önbizalommal rendelkezve. Apád, bátyád viselkedése viszont nagyon gáz."

     

    Olvasd már el figyelmesen a nyitót és ott van benne, hogy röhögve mesélték. Az nem baj, ha a sértett egód felháborodik, de ez esetben az apa és a báty a gumis faszin röhögtek.

    Ha komolyan vették volna, akkor a gumist betakarták volna, mint Petrocelli a parkolóórát.

    előzmény:
    Eperke2222 (42)
    2014-04-15  10:55
  21. 2014. Április 15. 11:1145.

    Neked kéne tudnod, ha nő vagy, hogy a férfiben nem csak a bőre feszessége az érdekes, hanem sok minden más is. (Fordítva is így van, de azt, hogy mi, azt nem kötöm az orrodra.)

     

    Én erről beszéltem.

     

    Azt, meg hogy én mit láttam, tapasztaltam azt te SOHA nem élhetted meg, ergo nem tudhatod. Persze ettől még lehet véleményed róla, de hadd tudjam ÉN jobban. :-)

    előzmény:
    Amarynda (39)
    2014-04-15  09:28
  22. 2014. Április 15. 10:5744.
    A 21 éveshez képest az 51 éves családos bizony hogy vén kecske. Simán az apja lehetne.
    előzmény:
    Brünnhilde (10)
    2014-04-13  21:41
  23. 2014. Április 15. 10:5543.

    Arra nem gondolsz hogy nem a hamvas test számít elsősorban már egy érett személynek ? Legyen az nő vagy férfi az illető.

     

    Férfiaknál meg főleg nem a feszes fenék meg izomzat a döntő de lehet csak én vagyok ilyen hogy engem a személy egészben tud vonzani .

     

    Hiába  a feszes huszas ha nem kap kedvességet megértést , csak nyafizást , kritikát a férfi a nőtől .

    Gondolod a férfiaknak a szexért mindent el kell hogy viseljenek? 

    előzmény:
    Amarynda (39)
    2014-04-15  09:28
  24. 2014. Április 15. 10:5542.
    Igen, komolyan elhiszik. Megfelelő önbizalommal rendelkezve. Apád, bátyád viselkedése viszont nagyon gáz. Nekik kellett volna a hozzád képest vénembert elküldeni a francba, hogy kivel szórakozzon meg dicsekedjen. Nem elég, hogy apád lehetne, hogy még családos is és ezt ők is mind tudják, gusztustalan. Ennyit a férfi összetartásról. Ilyenkor rohadtul megértik egymást. Gratulálok. Ne foglalkozz velük de kerüld is a hapsit messziről. Majd az urak megoldják innentől a gumicserét.
    előzmény:
    zserboo (1)
    2014-04-13  20:31

Címlap

top