Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ne dobjátok el a szerelmet
Torolt_felhasznalo_858700
Létrehozva: 2014. március 5. 17:03
Kerestem sok pénzt, beutaztam fél Európát. Másztam hegyet, úsztam tengerben. Szültem és nevelek gyereket. Voltam sikeres a munkámban, voltak barátaim, szép gyerekkorom volt. De az egyetlen tartós boldogság a Másik Felem oldalán volt, akivel számunkra nagyon kevés idő adatott...
Az átlagélet -100 és +100 között mozog. Nekem Vele volt 10 000 és -10 000.
Amióta elvesztettem, minden értelmetlen, bármennyire is keresem a boldogságot másban. Lényegtelenek.
Igazából csak le akartam írni.
Egyrészt, mert találtam egy képet, arról az időről, amikor az egyik legboldogabb voltam.
Másrészt, mert hátha valakin éppen ez a pár gondolat segít, hogy megértse, mennyit is ér a szerelem, és merje vállalni, esetleg anyagi problémák, büszkeség, szülői ellenérzések vagy meglévő már nem érzelmeken alapuló kapcsolat ellenére, bármi ellenére.
Érdekes amit írsz, én is szeretek egyedül lenni csak úgy magamban..
De miért kellene hogy függjön a boldogság teljesen másik személytől az életben?
Teljesen persze nem lehet kizárni a szerelmet hiszen csodálatos de csak úgy élni hogy csak akkor vagyok boldog ha szerelmes vagyok számomra elképzelhetetlen.
En pont igy tettem, a 2. ferjemmel, kitartottam minden nehezseg ellenere es o is.
37 eve vagyunk egyutt
Bizonyos, hogy nem dobom el, hiszem a legnagyobb szerelmem önmagam. Önmagamat nem tudom kirúgni saját testemből.....
Amúgy meg szeretek egyedül lenni, ezért a más ember iránti szerelem az bizony ki van rakva.Csak púp lenne a hátamra egy idegen ember, aki be akarja osztani a maradék kicsi szabadidőmet az ő saját szájíze szerint.
Én nem dobnál el, de hol van? 40 körül, két gyerekkel még ismerni sem ismerek férfit, aki szóba jönne. Elképzelni nem tudom, hogy találjak valakit, akit "csak" szerethetek, a férfiak eltűntek, felszívódtak.
Szerelem? Tökéletesen reménytelen ügy.
Sajnálom, hogy nektek csak három év jutott, bezzeg sok rossz kapcsolat tízszer 3 évig tart.
Együttérzésem amiért elvesztetted akit ennyire szerettél. Sajnos van amikor ilyen rövid idő adatott meg azzal, aki a mindent jelenti számunkra.
Egy tanácsot engedj meg nekem! Sok éve én is elvesztettem egy hatalmas szerelmemet (nekünk is csak 3 év adatott), és amit iránta éreztem soha nem felejtem el, soha nem múlik el, ma is bennem él, örökké hálás leszek a sorsnak hogy ismerhettem őt és szerethettük egymást. Ezért őt én a szívemben őrzöm egy fiókban, amit néha-néha kinyitok, előveszem az emlékét, esetleg meg is könnyezem, majd visszateszem oda és becsukom a fiókot. Mert nekem tovább kell élnem! Ne őt keresd másban, mert soha nem fogod megtalálni ugyanazt az érzést. A boldogságodat önmagadban kell megtalálnod, amit persze nehéz, amíg még friss a seb, de idővel azért menni fog, ha akarod. És amikor megtaláltad ezt a boldogságot önmagadban, akkor ha akarod, jönni fog egy másik ember, aki másként mint Ő, de hozzátesz a boldogságodhoz és teljessé teszi majd az életedet.
De egyetértek veled: ha az ember biztos az érzéseiben, akkor ne habozzon, vágjon bele, szeressen és engedje, hogy szeressék! Nincs garancia semmire sem az életben, de ha esélyt sem adunk magunknak, egymásnak, akkor egész életünkben bánni fogjuk, hogy nem tettük meg. Én is megtettem 3 éve már, és bár nem volt könnyű, sok akadály volt az utunkban, de az akadályok csak feladatok voltak, amiket szép sorban megoldottunk. Soha, egyetlen percig sem bántam, hogy vállaltam az érzéseimet és mertem szeretni és vállalni ami ezzel jár.
Nagyon sajnálom...
Mennyi ideig lehettetek együtt?