Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ex-szerető

Konfetti28
Létrehozva: 2013. október 6. 17:04

Szerintetek egy ex-szerető meddig "jogosult" keresni a volt kapcsolatát?

Tényállás: 1 évig külön éltünk a férjemmel, 3 hónapig volt egy szeretője, áprilisban kibékültünk és hazaköltözött hozzánk, a családjához. Igyekeztünk tiszta lapot nyitni az életünkben, minden klasszul is alakul, nincsenek már viták, veszekedések, újra "jó" család lettünk a két gyerekünk is nagyon örül.

Azonban: időről időre felbukkan a férjem ex-szeretője, aki mellesleg maga is házas, szintén két gyerekkel és egy férjjel. Csak köszönget e-mail-ben, SMS-ben, egyéb közösségi oldalon illetve próbál találkozót kezdeményezni.  A férjem nem akar semmit tőle, szeretné elfelejteni, de ő nem hagyja, időként "bejelentkezik", akkor is, ha nem vesz róla tudomást. Ez nagyon rossz érzés, hiszen tényleg csak az új és jobb jövőre, egymásra, a családra szeretnénk már koncentrálni. 

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy megértse, végleg vége, keressen valaki mást? Én már tanácstalan vagyok és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jön elő ilyenkor a "zöldszemű szörny". Pedig bízom a férjemben!  

  1. 2015. január 16. 20:24129.

    Nem hiszek az ilyen szeretői viszonyból alakult barátságokban, úgy gondolom ez csak arról szól, hogy valamelyik fél nem tudja lezárni a dolgot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141270 (128)
    2015-01-16  16:00
  2. Torolt_felhasznalo_141270
    Torolt_felhasznalo_141270
    2015. január 16. 16:00128.

    Számomra nem kérdés, de kíváncsi vagyok, hátha csak én görcsölöm túl a dolgokat...


    szerintetek mennyire OK, egy volt szeretői viszony átalakulása baráti viszonnyá... ? Mármint házasság alatti, elviekben lezárt... szeretői viszony?


     

    előzmény:
    Konfetti28 (1)
    2013-10-06  17:04
  3. 2015. január 15. 08:25127.

    Látom, régi fórum, de azért megkérdem, mi a helyzet azóta?lekopott az exnő?

    előzmény:
    Konfetti28 (1)
    2013-10-06  17:04
  4. Torolt_felhasznalo_833625
    Torolt_felhasznalo_833625
    2013. október 18. 07:37126.

    Nagyon félreértetted, amit írtam.

    Én csak egy hozzászólásra reagáltam, aki beépített cselédnek hív egyes feleségeket, bővebben kifejtve azt írtam, hogy ezeknek a feleségeknek a kötelesség és a muszáj marad, az élvezet pedig a szeretőé. 

    Nem én találtam ki, hogy vannak kötelezettségei egy feleségnek, mindenki annyit gyárt magának,amennyit akar.

    előzmény:
    zoncsi2 (116)
    2013-10-17  18:33
  5. 2013. október 17. 21:08125.

    mucika ne légy közönséges!!!!

     

    Te is tisztes családanya vagy! Vagy talán NEM???

     

    AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (124)
    2013-10-17  21:02
  6. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 21:02124.

    Szerető vagyok mucika, mi ez ha nem érintettség? :)

     

    Az az érdekes, hogy TE miért sertepertélsz a szeretős topikok körül tisztes családanya létedre? 

     

    annyira hiányzik?

     

    Mondtam már, hogy ne személyeskedjünk, Ok?

     

    előzmény:
    KN18 (123)
    2013-10-17  20:44
  7. 2013. október 17. 20:44123.
    De miért is vetted magdra? Miért is érzed magad érintettnek??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (120)
    2013-10-17  19:05
  8. 2013. október 17. 20:42122.

    Nem tudom, hogy az így tartott férfiak pontosan hogyan is csinálják!!!

     

    A végeredmény viszont önmagáért beszél  

     

    Neked biztosan sokkal több tapasztalatod van!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (119)
    2013-10-17  19:01
  9. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 19:14121.
    TE pl. miért nem akartad, hogy együtt élj a szeretőiddel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (120)
    2013-10-17  19:05
  10. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 19:05120.
    Jajj te mindig ezzel az elhagyással jössz. Ez a vesszőparipád?  Ezer és egy szerető van aki NEM AKARJA, hogy a pasi elhagyja a családját. Értve??
    előzmény:
    KN18 (117)
    2013-10-17  18:47
  11. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 19:01119.

    Így van önállóságra szoktatják: Apukám nincs itthon se kaja se pia, se pina, jobb ha máshol szerzed be a napi betevőt :)

     

    Vagy nem így csinálják? 

    előzmény:
    KN18 (117)
    2013-10-17  18:47
  12. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 19:00118.
    Nem mos, nem főz, nem szexel, nem tesz semmit, de akkor ezt nevezhetjük házasságnak? Vagy minek nevezzük?
    előzmény:
    zoncsi2 (116)
    2013-10-17  18:33
  13. 2013. október 17. 18:47117.

    Az tuti, hogy vannak bőven olyan feleségek akik nem dolgozzák szét az agyukat a családért, sőt aput már az első perctől teljes önállóságra szokatják. 

    Csak erről a szertők nem szeretnek beszélni, mert olyan ciki, hogy még így sem hagyja el a pasi a családját.  

    előzmény:
    zoncsi2 (116)
    2013-10-17  18:33
  14. 2013. október 17. 18:33116.
    Milyen kotelessegrol beszelsz? Senki nem koteles csinalni semmi. Van egy baratnom aki 10 eve van a nos pasijaval akinek a felesege 20 eve se nem foz se nem mos a ferjere. Megis megkap mindent a ferjetol (anyagiakra ertem). Es szex az csak 2x egy evben otthon (feleseg allitasa szerint). Te milyen kotelessegre gondoltal? Ha egy hazassagban kotelessegek vannak es azok el is vannak varva azt a hazassagot mar megette a fene. Mar ha kotelessegrol beszelsz, akkor a ferjnek milyen kotelessegei vannak egy hazassagban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833625 (105)
    2013-10-17  08:06
  15. 2013. október 17. 13:58115.
      amúgy valóba így lesz....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (111)
    2013-10-17  12:15
  16. 2013. október 17. 13:55114.

    Nálam az benn a szép, h nem is dugok vele, lehet az is a fiúkat szereti ????....impotens, tele van pénzzel s imád velem utazni, étterembe járni stb.....

    15 éve ua azzal a nős Kedvesemmel szeretkezem...

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (108)
    2013-10-17  12:06
  17. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 12:31113.
    Igen, meg vagyok érintve. Többször is :)
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (112)
    2013-10-17  12:28
  18. 2013. október 17. 12:28112.

    Gondolom érintettnek tetszik lenni. :)

     

    Természetesen igazad van, egy se k.rva, mind királylány.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (111)
    2013-10-17  12:15
  19. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 12:15111.
    Addig tart inkább Ő téged míg kemény a farkad és tudsz produkálni ... Utána sajnos már több pénzt kell áldoznod ha akarsz valamit.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (108)
    2013-10-17  12:06
  20. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 12:12110.
    Na végre megszólalt a témában a teremtés koronája is 
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (108)
    2013-10-17  12:06
  21. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. október 17. 12:10109.

    Hát igen, ha otthon csak lábszéttevős szex van, nem csoda ha a pasi valami másra is vágyik :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833625 (105)
    2013-10-17  08:06
  22. 2013. október 17. 12:06108.

    Nekem is van ilyen.

    Fillérre kiszámolom mennyire jön ki vele egy dugás. Addig tartom míg olcsóbb, mint egy prosti.  Már úgy értem egy hivatásos, nem olyan műkedvelő, mint ő.

    előzmény:
    csupaszp (107)
    2013-10-17  11:55
  23. 2013. október 17. 11:55107.

    Nagyon jól csinálod, azonosulni tudok veled...teljes mértékbe igazad van....

    Addig jó nekünk, ameddig vannak nős pasik, - bár nekem van ilyen függetlenbe is, csicska, másra nem kéne, csak h anyagilag kényeztessen -  akik unják az otthoni langyos szart....

    előzmény:
    articulo mortis (100)
    2013-10-16  15:02
  24. 2013. október 17. 09:40106.

    Nálunk ez is megtörtént. A (velem) békülő félben lévő párom 3 hónapja szakított a nővel. Eleinte csak érdeklődött a nő a hogyléte felől,aztán amikor csak a közöny,a fel nem vett telefon,válaszolatlan sms volt a reakció,akkor elkezdett durvulni a helyzet. A legutóbbi a tegnap esti akciója volt,fenyegetőzéssel fűszerezve. Elhangzott a gyerekem apja szájából,nem is egyszer a fenti és hasonló mondat,végül a férjét hívta fel, elmondta neki,hogy ha nem hagyja abba az őrületét,elmegy a helyi gyámügyre, a bölcsibe és beszámol a nő viselt dolgairól... 1 óra mulva küldött a nő 1 sms-t,hogy rendben,nem hívja többé. De minden létező eszközt, a legaljasabb hazugságokat is bevetve igyekezett aláaknázni a lehetséges békülésünket. Mindenkit megviselt nagyon. És nem,nem használt az "elmsz a ku..",nem használt az ignorálás. Feltöltőkártyás okoson nincs (ezen legalábbis) feketelista,rejtett és mindig más számmal meg nem is tudsz mit kezedeni; a számcsere meg túl sok tennivalót,esetleg munka veszteséget vonna maga után.

     

    Én is azt mondtam eddig,hogy nincsenek ilyen nők,ezt csak azok a ffi.-ak állitják be így akiknek ez így kényelemes,tetszik nekik az érdeklődés,vagy egyenesen v an is valami még,csak anyát könnyű ezzel altatni,hülyíteni. Ha nem a saját bőrömön tapasztalom,nem hiszem el.

    Remélem befejezte... Ha nem,akkor van valakinek ötlete??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144923 (18)
    2013-10-06  20:47

Címlap

top