Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Házasság mentése, minek?
Létrehozva: 2013. február 3. 16:17
Férfi vagyok, ez itt szokatlan.
Csak megosztok egy sztorit, nem várok semmilyen tanácsot, egyszerűen csak kiírom magamból.
Összeházasodtunk, szerelemből tettük, együtt képzeltük el az életünket. Az első gyerek hamarosan érkezett, egy csodálatos kislány. Kapcsolatunk kezdetétől sokat veszekedtünk, de mindig gyorsan jött a békülés.
A gyerek néhány hónapos volt, mikor már úgy éreztem, hogy távolodunk egymástól, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.
Mentek a hétköznapok, rengeteget dolgoztam, nem éltünk rosszul. Mire a gyerek egy éves lett kezdtem magam nem jól érezni ebben a kapcsolatban, de ezt magamnak sem ismertem be, éltük a "rendes" családi életet.
A feleségem mindenáron szeretett volna egy másik gyereket. Én nem, mert akkor már erőteljesen éreztem, hogy ebbe a kapcsolatba nem kéne, de persze nem mertem nemet mondani.
Amikor a gyermek megfogant, kapcsolatunk minden volt, csak nem éppen harmonikus. Persze hallgattam, hogy a gyerek majd újra összehoz minket, megmenti a kapcsolatunkat. Ezt a dumát, soha senki ne higgye el, összehoz fizikálisan a kötelesség miatt, azonban érzelmileg soha.
Az általam nagyon nem várt gyerek megszületett egy kisfiú, és persze szeretem. Imádom a gyerekeimet.
A második gyerek születése után nem sokkal szerelmes lettem egy csodálatos nőbe. Régóta ismertük egymást a munkánk kapcsán találkoztunk, mindig is jó viszonyban voltunk.
A munka miatt sokszor találkoztunk és egyre többet és többet beszélgettünk. Hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk, és folyamatosan vágytam a társaságára, a közelségére.
Elhívtam vacsorázni, ő nemet mondott, mert házas vagyok, Ő többször elküldött engem, hogy próbáljam rendbe tenni a házasságom. Miután összejöttünk akkor is többször szakított velem a házasságom miatt, azonban én mindig visszahódítottam, mert nagyon szerettem. Ha létezik olyan, hogy Igazi, akkor Ő volt az.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, és gondolataim legfőképp a gyerekeken jártak, hogy hogyan lehet ezt megoldani, hogy ők a legkevésbé se sérüljenek.
Kb 8 hónapja voltunk együtt mikor lebuktunk, smsekkel, emailekkel, híváslista ellenőrzéssel. Egyértelmű volt minden.
Egyszer csak eléd lép a feleséged és mindezt a fejedhez vágja. Nem vagy felkészülve, derült égből a villámcsapás és
ott állsz a feleséged előtt, aki kérdőre von, áll előtted idegesen, kiborulva, megalázva és te szeretnél bocsánatot kérni, mérsékelni a fájdalmát, magyarázkodni, és nem mered azt mondani, hogy a másikat szereted és szeretnél ebből a házasságból kilépni, hanem a lehetőségekhez képest kíméletes verziót adod elő, letagadsz mindent amit csak lehet és bizonygatod, hogy őt szereted, ez csak egy félreértés volt, ő a legfontosabb és persze a család.
És füllentesz és ferdítesz és hazudsz folyamatosan, és oscar díjas színészeket megszégyenítő módon szerepet játszol, kitűnő
kommunikációval és megjátszással próbálod tompítani a történteket. És működik, annak ellenére, elhiszi amit mondasz, hogy az ellenkezőjét olvasta az emailekben, sms-ekben, és hogy ő is tisztában van vele, hogy házasságotok több éve nem működik normálisan.
A feleségem előtt felhívtam a szerelmemet és szakítottam vele.
Odafigyelsz a hibáidra, korábban jársz haza, a gyerekekkel is többet foglalkozol, próbálsz gyengéd lenni, közeledni.
Hogy mindezt miért így teszed? Nem tudom. Mert szégyelled magad, hogy megbántottad, mert valójában zavar, hogy ez a kapcsolat nem úgy
alakult, ahogy szeretted volna, mert a környezetedben mindenki azt mondogatja, hogy mentsd meg a házasságod, felejtsd el a szeretőd, a gyerekek miatt együtt kell maradnotok...stb És azért mert félsz, hogy miután elküldted a szerelmedet, egyedül maradsz, ha a feleséged kidob.
És egy darabig el is hiszed amit mondasz, amit teszel.
A szerelmemet megbántottam, ellöktem magamtól. Soha nem szerettem még így nőt, és mégis így viselkedtem vele.
Már tudom, hogy hiába sok könyv, a sok jó tanács, a pszichológus, a tönkrement kapcsolatba nem lehet visszahozni a meghittséget, a bizalmat, a szerelmet.
És elkezdtél egy játszmát, egy házasság mentő játszmát és ilyenkor már hogyan fordítsd vissza?! Hogy te valójában nem ezt szeretnéd.
Mára lecsillapodtak a kedélyek, megmentettem a házasságom, elveszítettem a szerelmem, és nem érzem jól magam a bőrömben.
A feleségem érzéseivel nem vagyok tisztában, de úgy gondolom számára sem ez az ideális kapcsolat, őt is inkább az vezérelte a házasság fenntartásában, hogy nehéz kilépni, nehéz változtatni és nagyon nehéz feldolgozni, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban elképzeltük.
Jobb lett volna, ha az első gondolata szerint cselekszik, azaz kidob otthonról.
Nem beszéltem a szerelmemmel hónapok óta, valószínűleg ő hallani sem akar rólam, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, és ne őrjítene meg a gondolat, hogy ezt nagyon elszúrtam.
Te vagy a lapátra tett szerető, aki nős hapsi nevében ír!!!
Ez egy lassan 2 éves történet, jó lenne tudni mi lett a vége, de nem fogjuk megtudni sosem, mert nem jött vissza TI, nem beszélgetni akart, csak kiírni magából...
Szia.
Hát azt kell mondjam, tényleg baromi sürgősen kell neked egy pszihomókus. Ugyanis nem megy a döntéshozás, de nagyon. Így tökmindegy kivel élsz éppen együtt, mindig el fogod cseszni.
Nem az a kérdés, hogy meg tudod-e menteni a házasságodat. Az a kérdés, hogy meg tudsz-e tanulni felnőtt módra, felelősségteljes, megfelelő döntéseket hozni és vállalni azok szükségszerű következményeit.
Nőjél fel. A családod érdekében.
Ne haragudj, de ez egy nagy f*szság.
A másik nő is csak az első 3-4 évben lenne érdekes, mert ti pasik, mindig az elérhetetlenért ácsingóztok. Ezt gyűlölöm. Nem azért tudom, mert kipróbáltam az összes hapit - még mielőtt ezt az orbitális baromságot vágná hozzám valaki. Van családom, vannak barátnőim, volt (nem sok, de tartós) kapcsolatom.
Elfelejtitek azt értékelni, aki nap, mint nap ott van veletek. Aki teát főzött, ha beteg voltál, aki bevetette az ágyad, aki meghallgatta a kirohanásaid, mikor hazaértél a melóból.
Aztám mit kapsz érte? Elfelejtést. Szépen lassan kiszorítanak a hétköznapok, a munka, a szürkeség lep el. Aztán jön egy pillangó, aki szálldos színesen, csicsergő kismadárként is leírhatnám, tökmindegy. A lényeg, hogy nem én, nem ő, nem az, akit megszoktál. Nem vigyázunk egymásra. Hagyjuk hogy elsodorjon egymástól az élet, hogy pillangók, meg madarak repkedjenek olykor a képben. Eb*sszuk.
Soha sem jó semmi úgy ahogy van. Barátaim, akik 7-8-9-10-25 éve voltak együtt, elválnak, szétmennek, különköltöznek. Jómagam is épp különköltözéshez szedem össze az erőt. Hogy feldolgozzam, hogy egyedül maradok, mint a kisujjam. A családom, a barátaim messze tőlem. évente párszor látom őket.
És erre ezt történik. Itt. Velünk. Most. Nem hiszem el.
tudod, sokszor vagyok úgy vele, mégis, ki találta ki és milyen ostoba tréfából, hogy férfi és nő együtt éljen, mikor ennyire, de ennyire mást akarunk egymástól...
Ti meg csak kergessétek a csattogó madárkákat, gúvadjon a szemetek a modellek fotóira, ácsingózzatok a nemlehet' tiltott' és nemszabad' után.
Persze, biztosan tudom, hogy nem vagyok én se tökéletes. De az egyik legnagyobb problémát abban látom: a férfi csak addig nem rest, míg el nem érte, meg nem kapta azt a bizonyos hölgyet, azt a bizonyos hőfokot, csókszámot - ha így tetszik, hogy tetőzzön a cinizmusom,
szóval hülyeség. Ne gondolj rá, idővel őt is eldobtad volna. Még hogy igazi?! Hol létezik az? Hollywoodban kreálják, a filmvászonokra festik, el ne hidd hogy létezik. Ennyi.
- lehet engem támadni, hogy megkeseredett volnék, lehet. Vagy az is lehet, hogy látom milyenekké válnak az emberek és kapcsolataik....
Röhögőgölcs kerülget mikor ilyeneket olvasok. Nem azért van felháborodva valaki, mert 8 hónapig átverték a házastársat, hanem mert a házastárs nem akart a hülyék tudatlanságával éldegélni és merészelte lebuktatni a párját! Ahelyett, hogy vállon veregette volna és asszisztált volna hozzá még vagy 8 évig!
Tehát nem az a baj, amikor nap mint nap a pofádba hazudnak, átvernek, hülyére vesznek, hanem hogy belenéztél egy telefonba!
Kész vagyok az ilyenektől!
Sziasztok!
Én azt gondolom, hogy senkinek nincs joga ítélkezni mások felett.
Mindenki maga dönti el, hogy mit tesz az életével, legyen az fájdalmas, vagy örömteli (persze ha saját magáról van szó). Mások életével nem játszhatunk...másokat nem lehet megváltoztatni, csak saját magunkat!
Gabo125! Szerintem magadon kellene változtatni, javítani, hogy másképp lásd a feleségeddel való kapcsolatot!
Véleményem szerint lehet segíteni a te problémádban, nem könnyű, de megoldható(nem pszichológus a megfelelő segítségforrás)!
Üdv:
Nikoletty
Tényleg nagyon hasonló a sorsunk. De ne sírj, ez még nem a legrosszabb helyzet, értékes nők vagyunk, hogy párhuzamosan több pasi is küzd értünk.
Egyszerűen a kezünkbe kell vennünk végre az életünk irányítását.
Érd el a férjednél sok beszélgetéssel és határozott kitartással a terveid és céljaid mellett, hogy észrevegye, hogy felnőttél, nem vagy többé gyerek és eddig sem kezelhetett úgy, mint 1 gyereket, mostantól, ha ennyire akar, akkor meg pléne nem. Sorold fel neki a feltételeidet, melyek teljesülése esetén hajlandó vagy még 1 esélyt adni az újrakezdésre a gyerek és az együtt megszerzett anyagiak miatt. Én ezt csinálom, nagyon kegyetlen dolog, sokszor úgy érzem annyira megbántom a kemény őszinteségemmel, hogy itt a vég és másnap beadja a válópert, de nem.
Egyre jobban hajlik rá, hogy megvalósítsuk az elképzeléseimet, amiket korábban semmibe vett.
Végül is nem akarunk mi rosszat nekik, csak 1 szebb, felszabadultabb, örömtelibb, teljesebb életet.
Igen, van rá esély, hogy igaz a kapott válasz...Férfiaknak és nőknek a legtöbb esetben teljesen más az értékítéletük,a meglátásuk, más a fontossági sorrend az életükben.
Viszont nehezen tudom elképzelni, hogy ha megkéred, hogy komolyan alaposan beszéljétek át,akkor az ennyire eredménytelen lenne.
Nem feltétlenül a közös nevező az első cél, hanem , hogy megismerjétek az adott témában a másik gondolatait.
Ezután persze lehet emészteni és talán csak aztán kellene a két véleményt csiszolgatni, közelíteni egymás felé..
Mindehhez persze tudni kell hallgatni, nem beleszólni, mert különben az egésznek semmi értelme, úgy csak vitába torkollik. Idegesen, feszülten meg nem nagyon születnek jó dolgok..
....és mindenkinek meg van a maga "valósága"....-nem feltétlenül ugyan az, mint a másik félnek.
Pl. kerüli a témát, kitérő választ ad, vagy nyilvánvalóan nem azt mondja ami a valóság. Az ilyen válaszokkal nem lehet mit kezdeni. Persze az is lehet, hogy az adott válasz úgy igaz ahogy van, csak épp a kérdező gondolkodásmódja szerint értelmezhetetlen, elfogadhatatlan.
Valószínűleg olyan férfi aki két nőnek is kell......páran ezt nem mondhatják el magukról..
Én azért megfordítanám....Milyen az a nő akitől félnie kell egy férfinek ???? Félreértés ne essék , részemről megelőlegezem a bizalmat, hogy vagy senki sem hibás ebben az egészben, vagy mindketten egyformán, de a halálom amikor ilyen személyiségromboló megjegyzéseket tesznek egymásra emberek.....
Ha ismeretlenekre akkor nagy felelőtlenség és udvariatlanság, ha olyanra akit amúgy szeretsz , akkor csupán unintelligenciának nevezném. Nem az az érdekünk, hogy letörjük a partnerünk önbizalmát, nemiségét, mivel a kettő szorosan összefügg, így nem ártana árnyaltabban fogalmazni néha.
Kemény szavak.... de akkor a feleség is megbukott, mint feleség, mert ugye nem gondolod komolyan, hogy neki ebben nincs legalább ekkora része ?Azt hiszem épp Te írtad Csupaszp-val-vel kapcsolatban,hogy ő választotta , tudnia kellett volna , hogy nem lesz jó a pasi mint férj, vagy mint apa...Nos ebben az esetben ennek a feleségnek is tudnia kellett volna..... Bűnös ? -hülyeség!!!!!!
Lehet, hogy két abszolút normális felfogású , értékrendű emberről van szó, csak együtt nem működnek valamiért. Ez számtalan esetben így van. Egy jónak induló kapcsolat elején még nem látni a későbbi buktatókat, nem egyezőségeket.... Ami az egyiknek jónak tűnik és együtt élhetőnek, az a másiknak teljességgel élhetetlennek.
Épp ezért én nem vonnék le ennyire messzemenő következtetéseket mindebből.. Ez a mai kor találmánya...hogy valaki mindig hibáztatható, pedig dehogy !
Mellesleg az ilyen puhap....-ös megjegyzések miatt lesz sok férfi impotens, némelyik nővel szemben és megjegyzem én nem is csodálom...Pfff.....
Az, hogy felveszem igen. De az,, hogy az sms-ét nézegessem,hogy jött-e fontos nevetséges. Ha valami fontos van, mivel én intézem általában az ügyeket inkább az én számomat vagy mailemet adja meg.
Ez a legbénább takarózás a "mindig tudni akarom, hogy kivel beszél,ír stb" dologra...
Magam nő vagyok és nyámnyila sem vagyok és nincs mit titkolnom...
Nem olvastam a hsz-eket, csak a nyitóra válaszolok.
Ez egy szar helyzet, nagyon szar.
Ott hibáztál/hibáztatok a legnagyobbat, hogy bevállaltátok a második gyereket a "semmire". Arra, hogy kihűlt már a kapcsolat, arra, hogy tudtad, te már nem érzed jól magad a kapcsolatban.
Ott és akkor kellett volna leülni beszélgetni. Sok ember elköveti ezt a hibát, hogy megszokásból együtt marad, meg mások mit szólnak,meg a rohadék otthagyta a nőt 2 gyerekkel stb.
Ez a gyerekeknek sem jó, ha a szülők megjátszák, hogy hú de jó minden, pedig a gyerek érzi, ha valami nincs rendben. Nem hülye, csak kicsi.
Neked kell eldöntened, hogyan tovább. "Megmentettetek" valamit, amit igazából ahogy a szavaidból kiveszem egyikőtök sem akart. CSak sem te, sem ő nem mer lépni.
Igen, látom, hogy februári az indító, csak gondoltam leírom ami elsőre eszembe jutott.
Nem lesz ez már sosem az igazi. De hát mégis csak ő a gyermekeim apja.
Ez sajnos egy erőltetett családi, gazdasági egység, sokszor feszült a hangulat. De egyedül sem éreztem jobban magamat.
A régi vár, bármikor szívesen újrakezdené. Hiányzik, de nem hívom, nem írok neki, mert nem szeretnék megint szomorúságot okozni a gyerekeimnek.
Várok, hátha alakul majd valami " üdvözítő " megoldás.
Emlekszem a topicodra, de akkor azt irtad nem vagy boldog hogy visszakoltoztel. Azota valtozott a helyzet? Mi lett a regi kapcsolattal?
Kéne- kéne, de ha nem lehet??? Egy kívülálló talán könnyebben elmondja, mit érez a hasonló helyzetében.
Egy történet jutott eszembe, ahol a férj és a feleség egy megszokott dolgot csináltak már évek óta és már egyiknek sem esett jól, de azt hitték a házastársuknak jó. Így mindektten csak és kizárólag a másik kedvéért tették, mert nem beszéltek róla.
Tudom hogy mindig azzal kell megbeszélni a problémákat, akire tartozik, de ha ez lehetetlen???
Én 4 hónapja költöztem vissza. Eleinte borzasztó volt, de mostmár sokkal
jobban érzem magam. Rossz volt a gyerekek nélkül, egyedül... nem minden a bulizás, a sex.
Most megpróbálom átültetni a jó dolgokat az előző kapcsolatomból a férjemmel való kapcsolatba. Mostmár Ő is jobban hajlik a változtatásokra, mert ha egyszer meg mertem tenni, hogy elköltözök, akkor másodszor is.
Ki kell állnunk saját magunkért, vágyainkért.
Szerintem kezdj el randizni a férjeddel, legyenek vele a kellemes órák, mint a kapcsolatotok elején. Én így kezdtem kb. 5 hónappal ezelőtt.
Sétáljatok, beszélgessetek sokat a férjeddel.
Vajon mi lehetne egy ilyen helyzetben a mkinek jó megoldás?
Erre komolyan kíváncsi vagyok, sajnos megítélésem szerint ezekben a kapcsolatokban valaki minidg szívni fog, rosszabb esetben mind a hárman...
Nekem a feleséggel hasonló a helyzetem. Érdekes lenne leülnünk egy beszélgetésre. Mindenki más szemszögből lát rá ugyanarra a témára.
Amit otthon nem lehet megbeszélni, az így könnyebben menne. Megérteni dolgokat, kitalálni a másik, harmadik félnek mi lenne a jó megoldás. Mitől félünk és mit gondolunk rosszul az érintettek szemszögéből.
Na latod....jo pelda es raadasul egy ferfitol. Hiaban a nagy szerelem, imadat..a nagy O..megis a szereto repult. Ilyenkor senki sem "szarik ra" a szereto lelkivilagara....sajnalom, de ugy igaz.
Es O egy rossz hazassagban van, de a te pasid egy jo, csak egy kicsit unalmas hazassagban el.
Nagyon sajnállak, hogy nem tudtál bátor lenni.
Nem tudom mit képzeltél, ha eddig nem volt jó a háasságod, akkor miért javulna meg?
Általában az emberek a házasság szent szövetségét védik, de a szeretődre, a szerelmedre nem gondoltál, ha annyira szeretted, h tudtad ezt megtenni vele, ha neki is Te voltál a nagy Ő, szted nem törted össze a szívét? Milyen lehetett neki? Sztem neki is hidegzuhany, nem gyengén.
Ahogy elovastam, elkeseredtem, mert uolyan szituban vagyok, mint Te, csak épp a másik oldalon. Én vagyok a szerlme egy házas embernek. Megijedtem, nálunk is ezer fokkal megy a hevület, az érzelem, de ha lebuknánk engem is egy pillanat alatt letudnának, szakítanának velem? Elszomorító, csak bízhatok benne, hogy én nem járok így.
És az a szomorú, ha szerelmed már nem tudja a vívódásodat, ő csak a megalázottságot, a hazugságot érzékeli.
Jajj Istenem, csak nehogy így járjak én is.
Elolvastam a sztorydat es bar hazassagparti vagyok, megis ugy erzem ,hogy
ez akompromiszumos megoldas ,csak ideig-oraig hoz nemi megoldast .
Talan helyere kerulnek a dolgok, adj idot magatoknak, de ha nem erzed magad jol otthon, akkor lepj tovabb.