Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Korai magömlés

ámokfutó
Létrehozva: 2009. március 2. 21:20

(Először is a viccelődni próbáló topiktársakat kérném, hogy menjenek máshová, épp elég hülye topik nyílt ma, ez komoly! Köszönöm!)

 

Szóval a probléma adott, erre keresek megoldást. 4 éve vagyunk együtt, a helyzet azóta semmit nem javult! 

 

Sok mindent olvasgattunk már e témában, de eredménytelenül, bízom benne, hogy azért van erre megoldás a párom lecserélésén kívül, azt ne is ajánljátok!

 

Főleg olyanok segítségét keresem, aki találkozott már ezzel a helyzettel, esetleg sikeresen meg is oldotta! 1-2 régebbi topikot olvastam korábban, de ott is olyanok adtak tanácsot, akik csak olvastak erről, de tapasztalatuk kevés volt.

 

Szóval, léteznek olyan emberek/párok, akik találtak megoldást? 

 

 

  1. 2014. november 14. 19:27348.


     


    IGEN ! A szakemberek két dolgot mondanak az ok:


    1. rossz beidegződés, azaz rossz hozzászokás okozza


    vagy


    2. prosztata gyulladás okozza


    hozzáteszik, hogy egyik sem gyógyítható


     


    Marad tehát a tüneti kezelés, ami azt jelenti, hogy aktusonként előre megtervezett módon kell valamit bevenni, vagy valamivel bekenni, vagy valamit csinálni/nemcsinálni.


    EZT A SZAKEMBER MONDJA AMIKOR ODAMEGY VALAKI, és felír egy antidepresszánst, egy potencianövelőt és egy érzéstelenítő spray-t, illetve most van egy új gyógyszer kifejezetten a korai magömlésre tüneti alkalmankénti kezelésre egy antidepresszáns hatóanyaggal.


    MINT MAGÁNEMBER és LAIKUS további infót priviben adok 

    előzmény:
    ámokfutó (1)
    2009-03-02  21:20
  2. 2014. november 2. 07:51347.

    Hat nezd en mint praktikusan gondolkodo no egyszeruen nem kezdenek ilyen ferfivel . szerintem akinek ilyen gondja van az menjen szakemberhez es ne kiserletezzen hulyesegekkel.

    előzmény:
    szpring (346)
    2014-11-01  20:16
  3. 2014. november 1. 20:16346.

    minden tiszteletem a praktikusan gondolkodó nőké, és azt is elismerem, hogy a nők az okosabbak. Ami ellen felvettem a harcot az egyrészt a probléma elbagatelizálása másrész az álmegoldások. Ha már meg kell oldani, akkor nem az elszorítás meg a PC izmok meg a sok gyakorlás, mert ezek semmit az égvilágon nem segítenek, ezt tudja mindenki, de azért megy ez a maszatolás.

    előzmény:
    Amarynda (344)
    2014-10-31  08:31
  4. 2014. október 31. 08:33345.

    Lehet hogy google nem tartozik a baratai koze.

    előzmény:
    Nikita 666 (342)
    2014-10-31  00:26
  5. 2014. október 31. 08:31344.

    Nem pontosan ertem hogy az altalad felsorolt csoport 2. reszebol  miert kell tovabbjutnod, foleg ha a korai magomleses a problemad.


    ami viszont nem azonos az impotenciaval. az impotencia az amikor a ferfi merevedesre se kepes , magyarul nem tud egyaltalan kozosulni.


    a 3 csoporton kivul van meg jopar szerintem, szerencsemre sem nekem nem volt impotensekkel meg korai magomlesesekkel   gondom sosem. Ill.most jut eszembe anno kozepiskolas koromban akadtam ossze egy fiuval aki impotens volt de ez csak az elso probalkozas utan derult ki amit aztan tobb nem kovetett mert elkuldtem a fiut, nem volt tobb eselye.

    előzmény:
    szpring (341)
    2014-10-30  20:07
  6. 2014. október 31. 00:29343.

    Tehát impotens vagy?Semmi baj, előfordul. Jó a rosszban, veled biztosan nem lesz afférom.

    előzmény:
    szpring (341)
    2014-10-30  20:07
  7. 2014. október 31. 00:26342.

    Azt írja, amelyik férfi túl gyorsan elélvez, az impotens. Aha.


    Léket kapott a fórum...

    előzmény:
    Amarynda (340)
    2014-10-30  09:17
  8. 2014. október 30. 20:07341.

    3 féle pasi van


    aki azonnal elélvez az aktus kezdetekor, ő impotens


    aki normálisan dug, aztán egyszercsak elélvez


    aki teljesen kontrollálni tudja magát


     


     Ami érdekes az egészben, hogy hogyan lehet az első két csoportból továbbjutni ??? Az biztos hogy nem úgy hogy sok türelemmel meg gyakorlással meg majcsak jobb lesz. nem lesz jobb. És ha nő vagy, menekülj az impotens pasiktól. Ráadásul még féltékenyek is általában, magamról tudom.

    előzmény:
    Amarynda (340)
    2014-10-30  09:17
  9. 2014. október 30. 09:17340.

    Teged nem zavar hogy ez ot eves topic? azota vagy megvaltozott vagy ugyanolyan felesleges mar itt pocsekolni  a szot ra.


    Mellesleg ha egy pasi a kezdettol ilyen akkor nem sok ertelme van kinlodni vele, rememytelen es gusztustalan az egesz, hogy a no meg ra se tudott hangolodni a pasi meg mar ott liheg kielegulten.


    nalam az ilyen ferfi max. 1 kiserletig jutott volna el aztan lapat.


    mas ha egy kialakult kapcsolatban van ilyen  gond de ha elejetol akkor az nem eri meg a vacakolast vele.


     


    egyebkent a masik ugyanilyen cimu topicban teljesen mast mondtal nem baj?

    előzmény:
    szpring (339)
    2014-10-29  16:48
  10. 2014. október 29. 16:48339.

     


    A KORAI MAGÖMLÉS oka a prosztata. Ez nem gyógyítható. Mégis van megoldás, de ez nem a türelem, és nem a gyakorlás, és nem különböző lelki vagy elszorításos technikák. Ezekkel a javasolt technikákkal nem jutsz előbbre egy millimétert sem.


    A megoldás az aktus egy előre tudatosan megkomponált módon zajlik le, gyógyszer nélkül, de az izgalmi szint és az ingerületi szint minimalizálásával. A férfi orgazmus egy thermo reflex, és ebben a reflex folyamatban csökkenteni kell az ingerület szintjét és növelni a reakció szintet. Ez utóbbi rendkívül alacsony ebben a betegségben. Mindezek gyógyszerekkel potencianövelővel, antidepresszánssal, vagy egyes béta blokkolóval tünetileg azonnal elérhetőek, de gyógyszer nélkül is lehet eredményt elérni de csak a megfelelő pozitúrával, a megfelelő sikosítóval, az aktus során megfelelően használt vibrivel, és a prosztata megfelelő étrenddel és üritésével való előkészítésével. Bonyolultan hangzik, de ez van. további infó priviben


     


     



    előzmény:
    Kati38 (332)
    2010-03-08  12:52
  11. Torolt_felhasznalo_832743
    Torolt_felhasznalo_832743
    2013. december 14. 17:59338.

    ...és még talán a hoszabb előjáték a férfi részéről.

    Próbáljátok ki azt, hogy Ő kényeztet addig, amíg úgy érzed, hogy az orgazmushoz már nem kell túl sok.

     

    Érdekes, hogy sok esetben izgatóbb a hosszú sé finom előjáték, mint maga az aktus..és az is teljesen kielégítő tud lenni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_832743 (337)
    2013-12-14  17:42
  12. Torolt_felhasznalo_832743
    Torolt_felhasznalo_832743
    2013. december 14. 17:42337.

    Maszturbálással kontrollálható talán.

    Valahol egyszer azt olvastam, hogy azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen maszturbálnak kialakulhat egy kontroll, amivel a korai magömlés orvosolható.

     

    Igazándiból a felnőtt filmes férfi szereplőket is erre buzdítják, hogy ha lehet maszturbáljanak minél többet. 

    előzmény:
    ámokfutó (1)
    2009-03-02  21:20
  13. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. december 14. 07:23336.
    Nekem olyan is volt, aki 3,5 órán keresztül bírta 42 évesen!! 60-90 perc simán megvan egy átlagos pasinál is. Vagy csak én találkoztam ilyen egyedi esetekkel? 2 percesnek mi értelme? Bele se kezdenék.
    idézet:
    girl27 (88)
    2009-03-02 23:58:12
    bevonzottad??...  agykontrollozott , viagraval kemenyitve a hitet
    előzmény:
    girl27 (88)
    2009-03-02  23:58
  14. 2013. augusztus 2. 07:37335.

    Szerintem forduljon orvoshoz akit ez érint.

    Komoly betegség is lehet a háttérben.

    előzmény:
    sector315 (334)
    2013-08-02  07:28
  15. 2013. augusztus 2. 07:28334.
    Tabletta a korai magömlés ellen - climaxcontrol.hu Megkaptam a rendelésem, mely időben érkezett, és a pirulák is tökéletesen hatnak.
    előzmény:
    sinne (327)
    2009-04-08  17:35
  16. 2010. március 8. 14:37333.

    a privi a megoldás.

     

    különben teljesen világos a probléma lénege. a korai magömlés lehetetlenné teszi, hogy közösülés közben élvezz el.

     

    nekem is volt ilyenbajom, amikor leszereltem, és amikor tiikoroman kezdő voltam.

     

    nincsegységes megoldás. lehet pölö, hogy előtte kielégítenek. sok nő kedveli ezt a megoldást. de lehetolyan is,hogy hosszasabb gyakorlással a ffimegtanulja késleltetnia magömlését. én ezt tettem. sok idő, és türelem.

     

    rajtad áll.

    előzmény:
    Kati38 (332)
    2010-03-08  12:52
  17. 2010. március 8. 12:52332.

    Szia,

     

    Ez nálunk is probléma, még nekünk sem sikerült megoldást találni.

    Mi 20 éve vagyunk együtt. Eleinte talán nem is volt akkora gond, (illetve én is elég tapasztalatlan voltam), de most azt gondolom, hogy szakemberhez kellene menni vele. Csak azt nem tudom merre induljunk vele.

    Esetleg priviben értekezhetnénk, ha gondolod.

    Mert itt úgy látom, hogy sokan nem értik a probléma lényegét.

    előzmény:
    ámokfutó (1)
    2009-03-02  21:20
  18. 2009. Április 10. 18:50331.

    Ha egy tizenéves srácról beszélnénk akkor egyetértenék...na de egy huszonéves gondolhatod hogy nem most kezdte a dolgot...kérdeztem tőlük,hogy nem e próbálták,hogy másra gondoljon(ocsmány vén nő stb) azt mondta a bnőm h már mindent végig próbáltak...ez nem olyan kezdeti korai magömlés...ez már betegség.

    Sinne,hát megmondom a  bnőmnek...bár kissé tartok attól h lefejez h utána jártam,de én csak jót akarok neki.És köszi a válaszodat:)

    előzmény:
    Dorian.hu (329)
    2009-04-08  20:21
  19. 2009. Április 8. 20:24330.

    Szia!

    Először az UP! nevű kapszulát szedte, ez nagyon jó, csak kicsit túl jó is. Arra gondolok, hogy a kis huncut testrésze nem igényelt időkben is felébredt. De 3-4 napig tart a hatása. (Másik, kellemesebb mellékhatása a kialvatlanság ezidő alatt, ha érted mire gondolok )

    Ezt gyógynövényboltban is lehet kapni, de mi áttértünk egy Hard night nevűre (micsoda név, mi?) ezt a neten lehet rendelni, szépen borítékba csomagolva lehet a postán átvenni. Ez kicsit light-osabb.

    Nem tudom az oldal címét, de ha rákeres a barátnőd vagy a barátja, biztos megtalálják.

    Egyébként nem olcsók, egy kapcszula olyan 1000 ft-ra jön ki, talán kicsit többre is.

    De sztem megéri. És a másik hogy a fiúknak önbizalmat is ad, aztán ha valakinek esetleg csak a gátlásai miatt van ilyen baja, azt át is lendíthetni a kezdeti nehézségeken.

    Amúgy lehet ginzenget is szedni, ez még természetesebb, meg hallottam vmi lícium gyümölcs nevű dologról is, ezeket mi még nem próbáltunk. Ja és homeopátiás bogyó is létezik, de az nekünk nem használt. 

    előzmény:
    doria007 (328)
    2009-04-08  18:06
  20. 2009. Április 8. 20:21329.
    Szerintem nem kell ezt túlragozni, taoizmus, miegymás... Gyakoroljon magán a férfi, úgy könnyebben tudja az eseményeket kontrollálni, és húzza szándékosan, amíg bírja. Aztán majd megszokja és ez lesz a normális.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. Április 8. 18:06328.

    szia!

    A barátnőm elárulta múlt héten,hogy nagyon szerelmes a párjába(24éves) 2éve együtt vannak,de a párja ilyen gondokkal küzd,barátosném meg hát eléggé aktív leányzó.Nagyon szereti,nem akarja megcsalni,a srác is már kipróbálta a lidocainos sprayt,volt orvosnál stb nem használt...viszont ő is attól fél,hogy a barátnőm elhagyja.Megtudnád mondani annak a gyógyszernek a nevét és hogy hol lehet beszerezni?

    köszi:)

    előzmény:
    sinne (327)
    2009-04-08  17:35
  22. 2009. Április 8. 17:35327.

    Szia ámokfutó!

     

    Remélem még visszaátogatsz ide. Most olvastam végig a topikot, merthát sajna én is ugyanebben a cipőben járok mint te.

    Nálunk is elég kritikus a dolog, kb. fél perc, néha 2-3 perc is sikerül, de olyan óvatoskodva, hogy azért az sem az igazi.

    És nálunk is nagy a szerelem és eszem ágában sincs ezért elhagyni, annyira nem lehet jó a szex senki mással, hogy minden mást elcseréljek rá.

    Szóval, a mi tapasztalataink vegyesek. Őt előttem már hagyták el lányok emiatt, így már a kapcsolat elején azt mondta, hogy bármit megtesz azért hogy ez megoldódjon, bármit kérek tőle mindent kipróbál.

    Így több száz ezer forinttal szegényebben elmondhatom, hogy a szexuálpszichológus sem tuti megoldás sajnos. Nekünk legalábbis nem használt. Igaz 4 hónapnál tovább nem bírtuk a hetente 10 ezer ft/60 perces beszélgetést sem idegileg, sem anyagilag. Szimpla beszélgetés volt és semmi javulást nem éreztünk. Talán azoknak akiknek valami trauma váltotta ki, jót tehet, de nálunk is az van, amit azt hiszem te is írtál, hogy amióta csak szexuális életet él, ez van.

    A visszatartásról meg az egyedül gyakorlástól annyit, hogy egyedül egy napig is megy neki. Nem tudom a te párod hogy van ezzel, de az én párocskám csak is és kizárólag akkor ilyen érzékeny ha a szerszámkája a "helyén" van

    Hogy valami tippet is adjak, mi azt szoktuk, hogy vannak ugyebár gyógynövényes, nem viagra, de ahhoz hasonló hatású táplálékkiegészítők. Na, ha hosszabb estére vágyunk, akkor bevesz egy ilyet. Ezzel sem hat természetesen egész éjszaka, de pihenésekkel nettó 20 perc azért megvan.

    Itt is megkérdeztem a szexológust, hogy ezek károsak-e, de elvileg néhány hetente, havonta semmi bajt nem okoz. A többi estére meg marad a többi huncutság.

    Van egyébként mindenféle cuccunk, lidokainos spraytól kezdve a  speciális zenei cd-ig, amin egy női hang ilyeneket mond hogy "férfias vagyok és szeretem a testemet és a nemi szervemet, amivel gyönyört fakaszthatok"Hát ez utóbbi nem tudom mennyit használ, de a lényeg hogy próbálkozunk és addig is igyekszünk játékosan és humorral megoldani a dolgot.

    A legrosszabb nálunk, hogy az én párom tudom hogy nagyon szorong amiatt, hogy esetleg egyszer megunom és elhagyom vagy megcsalom, ezt próbálom benne minden erőmmel eloszlatni, de ez a legnehezebb feladat az olyan csajok után akik elvették az önbizalmát.

     

    Ha van kedved még tapasztalatokat cserélgetni, benne vagyok!

    előzmény:
    ámokfutó (1)
    2009-03-02  21:20
  23. Torolt_felhasznalo_395364
    Torolt_felhasznalo_395364
    2009. március 31. 02:32326.

    Szia Ámokfutó!

     Sajnos nem tudom, hogy mi érdekel, így a könyvajánlás sem egyszerű. A téma több oldalról közelíthető meg. A két említett könyv csak a jéghegy tetszetős csúcsa . Ezen kívül még sok filozófiai, ill. leíró jellegű mű is van. A weboldalon a Szexuális Bölcsességek Taoja oldalon sok ezzel a témával foglalkozó írásra mutat link. Ezek közül ki tudod választani azt, ami ebből a témából leginkább testhez álló számodra. A Könyv ajánló oldalon pedig erről is találsz több könyvet.  Sajnos ez nem az a dolog, amit az ember lánya, fia könyvből elsajátíthat, de étvágygerjesztőnek talán jók ezek az írások...

    Szép Napot!

    wperx

    előzmény:
    ámokfutó (325)
    2009-03-31  00:32
  24. 2009. március 31. 00:32325.

    Köszönöm a válaszod! Tudnál ajánlani könyveket a témában? A két multiorgazmusost már ismerem.

     

    Majd még lehet, hogy kérdeznék, de perpill nincs nagyon időm a témával foglalkozni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_395364 (324)
    2009-03-27  17:40

Címlap

top