Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A család gyűlöli a párom

Torolt_felhasznalo_278760
Torolt_felhasznalo_278760
Létrehozva: 2003. november 29. 12:07
Sziasztok!

A helyzet a következő:
5 éve vagyok együtt a párommal.
Nekem is nehéz volt megszokni, elfogadni a barátom sokszor igencsak különc természetét és gondolkodásmódját, de a családom és a barátaim egyáltalán nem hajlandóak tolerálni őt.

Eleinte Édesanyámmal is jól kijött, mitöbb hozzánk is költözött, de nemsokkal később megromlott a viszonyuk.
A legnehezebb számomra az, hogy mind a barátom, mind a családom és barátaim engem "támadnak" utálatuk tárgyával. Tehát nekem szidja mindenki a másikat.

Persze mindannyian azt várják el tőlem, hogy mellettük döntsek és a másikkal szóba se álljak többet. Én erre nem vagyok képes és nem hiszem, hogy jó úton haladna bárki is aki érzelmileg ilyen szinten zsarol engem.

Odáig fajult a dolog, hogy 27 évesen csak úgy tudok találkozni a barátommal, ha itthon azt hazudom, hogy máshova megyek. És miután átmegyek hozzá, ő kezd el balhézni velem, hogy miért nem alszom ott nála, miért nem ez v. miért nem az...

Bizonyos fokig meg tudok érteni mindenkit. A barátomat azért, mert 5 éve vagyunk együtt ebből 1 évet nála laktam, mikor anyukámmal összeveszett és én is vele mentem.
És természetesen, ha nem is kedvelték és mindig megjegyzéseket tett mindenki, ha hozzá mentem, azért ott aludtam amikor csak akartam, volt hogy napokat haza se jöttem.
A családomat azért értem meg, mert tudom, hogy szeretnek és tudom, hogy csakis a javamat akarják.
Tisztában vagyok vele, hogy azért akarnak elszakítani a barátomtól, mert ők úgy látják, hogy nem illünk össze és kifejezetten rossz hatással van rám. Némileg igazuk is lehet...
De! Én akkor is úgy érzem, hogy ez az én döntésem! Nem vagyok egy naiv liba aki számára átláthatatlan a saját párkapcsolata. Nem azzal van gond, hogy nem látom a problémákat. Inkább az, hogy látom és mégsem teszek ellene. Állítom, hogy ez még rosszabb mintha nem is látnám...

Na mind1. Nem dühöngök. Csak olyan elkeseredett vagyok. Már nem telik el nap úgy, hogy valaki ne zaklasson.
Egyetlen esélyét látom a dolog megoldásának, azt, hogy most áruljuk a házunkat és ha eladtuk akkor én is külön mehetek végre.
És ha akarom becsukom az ajtót...

Lányok! Ha lenne ötletetek, hogyan javíthatnék a helyzeten, kérlek benneteket írjátok meg.
Köszönöm!
  1. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. május 19. 12:0638.

    Igazad van

    Azota marcsak eldolt a kapcsolatuk sorsa

    dE ugy latszik nem voltam egyedul 

    előzmény:
    Whiparam (33)
    2011-05-19  11:50
  2. 2011. május 19. 12:0437.

    csak úgy h leválsz a családról és a párodra koncentrálsz, vele élsz, vele tervezel...

     

    fel kell nőni, döntéseket kell hozni, sokszor nehéz döntéseket.

     

    a családot keményen le kell állítani, h ha nem veszik le napirnderől a témát téged sem fognak látni mert erre a monologjukra nem vagy kíváncsi...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_278760 (1)
    2003-11-29  12:07
  3. 2011. május 19. 12:0036.
    Ja :D fura, hogy él a topic .. Nem néztem a dátumot. Sorry
    előzmény:
    Whiparam (33)
    2011-05-19  11:50
  4. 2011. május 19. 11:5835.

    Az én párom nálam 15 évvel idősebb "vén hozzám" így sejtheted, hogy nálunk mi megy mi mehet egymás háta mögött. Mindig mindenki nekem mondja, mert a "te párod", te "szüleid"... Hidd el nekem is elegem van belőle! Nálunk is 5éve megy ez, de gyerekünk is van.

    Az, hogy nem alszol nála miattuk.... Ne haragudj, de nem vagy normális. Aludj, ott és kész! Nem kötelező hazavinned, ha nem kíváncsiak rá, de te akkor  menj hozzá amikor akarsz. Ha panpognak menj a szobádba, nem kell vighalgatni őket. Ha megkérdezik hova mész - "el"

    A lényeg, hogy ne a családod miatt szakíts!! Ne hagyd magad!! Magad miatt változtass, ne mások miatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_278760 (1)
    2003-11-29  12:07
  5. 2011. május 19. 11:5134.

    :-))))))))))) ennek is már 5 éve volt! :-)))

     

    előzmény:
    kiakiraly (32)
    2011-05-19  11:49
  6. 2011. május 19. 11:5033.

    Gratulálok! 

     

    Válaszoltál valakinek egy 8 !!! évvel ezelőtt feltett kérdésére! :-)))))))))))))))))))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-05-19  11:41
  7. 2011. május 19. 11:4932.
    A párod a férjed? Mert ha nem akkor nem csodálkozom, hogy nem akarják keresztapának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804196 (28)
    2006-01-26  15:18
  8. 2011. május 18. 21:5631.

    sziasztok!

    én is hasonló helyzetben vagyok, de nekem anyám senkit nem tud elfogadni, akit én választok. az előző párkapcsolatom részben miatta is ment tönkre, ezt a mostaninál már nem hagyom.

     

    jelenleg ott tartunk, hogy nem beszélek senkivel a családból (ami azért nagyon nehéz, mert vannak testvéreim is, meg a többiekkel nem lenne gond, csak éppen anyám pártját fogják ebben a kérdésben és uszitanak a párom ellen), és lehet, hogy az esküvőnkre is csak a párom hiv majd rokonokat.

    elég furcsán fog kinézni, meg biztos kérdezgetnek majd, hogy hogy van ez, de nem akarom megkockáztatni, hogy anyám elrontsa életem egyik legfontosabb napját valamivel. annyira durva dolgokra képes, még 20 éves koromban is megvert meg ilyesmi. a barátomról meg kitalál dolgokat a rendőrségnek...

     

    ha van valaki hasonló helyzetben szivesen leveleznék vele, mert nem könnyű ezt azért feldolgozni. a párom családja sok mindenben segit nekünk, és én felőlem ez a rész nem mondható el, emiatt elég kellemetlenül is érzem magam. meg azért szivem szerint felvenném pár rokonommal a kapcsolatot, de egyszerűen nem merem. :( 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_668628
    Torolt_felhasznalo_668628
    2011. január 25. 19:1130.
    volt egy srác, aki 5 cm-vel alacsonyabb volt nálam és hiába voltunk 3 évig boldogok, a családom nem szerette, mert azt gondolták nem illik hozzám a magassága miatt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_804196
    Torolt_felhasznalo_804196
    2006. január 26. 15:3029.
    deviszont ő kijelentette hogy ha nem hivjak el keresztapának akkor nem jöna keresztelőre se mert hogy néz az ki hogy ha egy másik pasival keresztelem mert a sógornőm az öccsét akarja keresztapának.a páromnak meg azt mondták ez után (megnyugtatáskáppen)hogy akkor is őt fogják keresztapának tekinteni. akkor meg miért nem őt hivják?
    előzmény:
    adrieri (27)
    2006-01-25  19:57
  11. Torolt_felhasznalo_804196
    Torolt_felhasznalo_804196
    2006. január 26. 15:1828.
    keresztszülönek.
    előzmény:
    adrieri (27)
    2006-01-25  19:57
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. január 25. 19:5727.

    a párodat keresztszülőnek nem hívták, vagy magára a keresztelőre?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804196 (24)
    2006-01-25  17:48
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. január 25. 19:5526.
    Miért van rád rossz hatással?
    előzmény:
    nae (1)
    2003-11-29  12:07
  14. Torolt_felhasznalo_804196
    Torolt_felhasznalo_804196
    2006. január 25. 19:3025.
    legyszi adjatok tanacsot minel hamarrabb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804196 (24)
    2006-01-25  17:48
  15. Torolt_felhasznalo_804196
    Torolt_felhasznalo_804196
    2006. január 25. 17:4824.
    sziasztok.az én páromat sem llátták szivesen de egy idő után már ugy tűnt hogy elfogadják.Most viszont amikor már kezdtek rendbejönni a dolgok a családi viták után a bátyámnak kislánya született és elhivtak keresztszülőnek.A probléma ott kezdődik hogy a páromat viszont nem hivták ami érthetően rosszul esett neki.a keresztelő még előttünk áll de nem tudom mit csináljak hogy senkit se bántsak meg.ti mit csinálnátok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_816428 (23)
    2004-09-07  17:34
  16. Torolt_felhasznalo_816428
    Torolt_felhasznalo_816428
    2004. szeptember 7. 17:3423.
    Sziasztok. Én is voltam hasonló helyzetben. Igaz nekem csak a családom egy része nem fogadta el a barátomat (aki már 11 éve a férjem). Ha fontos neked és szereted a barátodat akkor őt válaszd. Ha te vagy fontos a rokonoknak előbb-utóbb úgyis ők fognak megkeresni téged. Akinek nem számít a boldogságod azt felejtsd el. Hiszen nem az idős rokonokkal fogod leélni az életedet, hanem a szerelmeddel. Ő az aki melletted lesz több 10 év múlva is. Persze mindezt csak akkor, ha úgy érzed, hogy ő az igazi és boldogok vagytok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2003. december 1. 01:0022.
    Nae, ezt tudnád illusztrálni példákkal?: :)
    "nehéz volt megszokni, elfogadni a barátom sokszor igencsak különc természetét és gondolkodásmódját"

    Mert ebbe a személyiségzavartól a drogos képzelgésekig bármi belefér. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2003. december 1. 00:5521.
    Csak túl sokféle ember utálja egyszerre. . . A barátai is. . .
    Én is szókimondó vagyok, gyakran obszcén is, mégis szerettek mindig is. . . Azért sem értem. . . Főleg így hogy egy egyáltalán nem homogén közeg kb azonos elszántsággal és kérlelhetlenül utálja a srácot. . .
    előzmény:
    Milu (20)
     
  19. 2003. november 30. 23:2020.
    Ez egyáltalán nem biztos. Sok ember szemében már az is ok lehet az utálatra, ha valaki őszinte, szókimondó, van véleménye a dolgokról. Vagy csak egyszerűen más, mint ők, akár okosabb, valamiben jobb, sikeresebb. Vagy bármi. Azért nae mégiscsak 5 éve vele van, csak jobban ismeri és pláne jobban tudja, hogy neki mire van szüksége. Az ilyen családtól mentsen meg mindenkit a jóisten, nem irigylem szegény srácot:-(((
    előzmény:
    Kakaska! (19)
     
  20. 2003. november 30. 23:0119.
    Ahogyan nae írt róla, egyszerűen utálják a srácot, és nem egyszerű "nemhozzádvalókislányom"-ról van szó :)

    De nyilván oka van, amikor valakit ennyire szenvedéllyel utálnak. . . Főként hogyha azt feltéelezem, hogy a családja és a barátai is szeretik nae-t. . . Oka kell hogy legyen ilyen szintű utálatnak. . .
    előzmény:
    Milu (18)
     
  21. 2003. november 30. 22:1518.
    Én inkább a barátod oldalán állok. Miben nyilvánul meg, hogy ő nem elég toleráns? Mert konkrétumokat nem írtál és nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az ő "bűne" egy ilyen helyzetben. Szerintem egy 27 éves ember párválasztásába szülőknek, családnak beleszólni pofátlanság. El lehet mondani a véleményüket egyszer, kétszer még az elején, de utána (főleg 5 év után) direkt mérgezni a saját gyerekük kapcsolatát, az nonszensz. Hogy egy 27 éves felnőtt embert olyan helyzetbe hozzanak, hogy hazudoznia kelljen, mint egy tininek, ennél nem lehet rosszabb, amit a párod csinál. De róla konkrétumot még nem írtál.
    előzmény:
    nae (4)
     
  22. Torolt_felhasznalo_597732
    Torolt_felhasznalo_597732
    2003. november 30. 21:4817.
    Ha összeköltözöl vele, akkor még nehezebb lesz az elszakadás. Akkor már sokkal több minden fog hozzákötni. Még most dönts, de ha összecuccolsz vele, akkor tuti nem lesz kiút.

    Jól fontold meg, hogy hogyan tovább!!!
    előzmény:
    nae (14)
     
  23. Torolt_felhasznalo_705070
    Torolt_felhasznalo_705070
    2003. november 30. 20:5516.
    Biztos mazohid alkat vagy, vagyis szeretsz szenvedni. Akkor meg ne is lépj ki ebből a kapcsolatból. Ebben olyan jókat lehet vergődni, és olyan klasszul megaláz mindenki, és akkor lehet rájuk haragudni, hogy milyenek, nem?
    előzmény:
    nae (14)
     
  24. 2003. november 30. 19:4715.
    A döntésednél azt vedd alapul, hogyha szakítanál pótolhatatlan embert veszítenél -e el? Rosszabb lenne e az életed? Ha a válasz bármelyikre vagy együttesen ne, akkor lépj :) Általános, pótolható, semleges férfiakért értelmetlen a legszebb éveid, az érzelmeid, az energiád áldozni. . . S leginkább már az is gáz, hogy ezt az egész valami missziónak vagy valami tudatosan fentartandó kapcsolatnak éled meg. A szerelem nem szólhat erről, de még egy egyszerű haveri kapcsolat sem. . .
    előzmény:
    nae (14)
     

Címlap

top