Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyerek a szeretőtől

mancika65
Létrehozva: 2008. február 4. 12:54
Sziasztok!
Elnézést, hogy egy topikot telpakoltam smile-kal...
Csak nagyon el vagyok keseredve... Nemrég tudtam meg, hogy a férjemnek pár hónapja gyereke született a szeretőjétől. E gy "kedves" ismerős hívta fel rá a figyelmemet. Kérdőre vontam a férjem, és bevallotta.
Röviden rólunk.
20 éve élünk együtt boldog családban két kamasz fiúnk van. Én mindent megteszek a családért a férjem pedig rengeteget dolgozik.
A szex az elején igen jó volt vele, aztán kezdett az én drágám igénytelenné válni, képes volt úgy mellém feküdni az ágyban, hogy nem mosott fogat, vagy "illatozott" a lába. Ilyenkor természetesen elküldtem, elutasíottam. A közeledései megritkultak poteniazavarral küzdött (elhízás miatt), aztán abba is maradtak. Gondoltam az életünk e részét letudtuk, nem idegesített adolog, hiszen szerettük egymást, és szépen éltünk egymás mellett. Kb. 9 éve megtudtam, hogy van egy jóval fiatalabb "barátnője, nagyon kiakadtam, de megbocsájtottam, mert úgy gondoltam szex úgysincs közöttük. De továbbra is el-eljárogatott a kis ribihez. (Gondolom annak is csak a férjem pénze tetszett) Aztán derült égből a villámcsapás, a nőnek gyereke született, és a férjem még a nevére is vette!!! Teljesen meg vagyok alázva. Megőrülök a féltékenységtől amikor a picit megy látogatni! És a másik dolog... Ott vannak a kamasz fiaim, rettegek, hogy mi lesz ha megtudják!
Mit tegyek, hogyan szerezzem vissza a családi boldogságot?
  1. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. december 1. 12:471553.
    És nem fognak boldogan élni míg meg nem halnak....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839481 (1552)
    2008-12-01  12:45
  2. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. december 1. 12:451552.
    És a történetnek sosem lesz vége.........
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (1550)
    2008-02-08  16:23
  3. 2008. február 9. 16:361551.

     

     Jól van....anci 67 ! Akkor részemről ezt megbeszéltük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (1550)
    2008-02-08  16:23
  4. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2008. február 8. 16:231550.
    Bocsánat:Büdilábúnak én neveztem el,az indító hsz alapján...Mancikának megtetszett és így rajtamaradt a kedvesén,de Mancika nem haragszik érte.   
    előzmény:
    sugár (1545)
    2008-02-08  14:54
  5. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2008. február 8. 16:201549.
    Tönkre volt az már menve mikor Büdiné mellől hzzád fordult Büdilábú...És attl,hogy nem veled él,még nem vagy ribi,kilenc év azért az nem semmi,ribi az,aki nap mint nap,óráról órára mással dug és pénzt szerez ebből kifolyólag.Na meg az,aki tudja,hogy másé a pasi,és neki áll elcsábítani.Nekem mondhatják,hogy csak akkor lehet elcsábítani valakit,ha otthon nincs rendben valami,ez nem igaz.Mindenkit el lehet,legyen nő,vagy férfi.Csak nem decens egy működő kapcsolatba belenyúlni.Mert itt a kezdeményezőről van szó.Ha a pasi volt,akkor nyilván szar az élet otthon,de ha valaki rámászik a pasira tudván azt amit fentebb írtam,akkor az ribi.TE nem vagy az.NA midjárt kapok egy rakoány követ a fejemre,pro és kontra...
    előzmény:
    mancika65 (1539)
    2008-02-07  21:13
  6. 2008. február 8. 15:091548.

     Bocsánat ... értem én !

    Viszont te nem érted , hogy én mire gondolok.

    De  nincs jelentősége!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_318687 (1546)
    2008-02-08  14:59
  7. 2008. február 8. 15:041547.

    Tudod  kiskicsicsiga ! aki lenyeli a dolgokat, az nyelje !

    Az ő dolga. A zabihugi meg nem tehet semmiröl.

    Aki nem,,spilázz az ne tegye .... 

                         szia

    előzmény:
    kiskicsicsiga (1540)
    2008-02-07  21:35
  8. Torolt_felhasznalo_318687
    Torolt_felhasznalo_318687
    2008. február 8. 14:591546.
    azért hívja így, mert veled ellentétben tudja, miről van szó. ha végigolvastad volna a topikot, értenéd
    előzmény:
    sugár (1545)
    2008-02-08  14:54
  9. 2008. február 8. 14:541545.

    Drágám ...ha egy kicsit magadba nézzel, akkor csak tudni fogod a feltett kérdésedre a választ.

    Ami igy szól,, Én tettem tönkre a családi életüket? ,,

    Miért hivod a szerelmedet Büdilábúnak?  Hmmm !!! 

    Szebben is becézhetnéd!!! 

    előzmény:
    mancika65 (1539)
    2008-02-07  21:13
  10. 2008. február 7. 22:211544.
    amikor kiderült h terhes a csaj nagy patália volt, nem tudtam h mivan ,csak láttam h sokat veszekszenek.mert akkor apám már ott akarta hagyni a libust,de ő gondolt egyet és terhes lett...
    aztán amikor megszületett,igazábol aznap mondta el apu.

    nem esett tul jól, de mindigis egy szarházinak tartottam apámat amiatt,h csak a farka vezeti...
    aztán lecsillapodtak az indulatok,és elvagyunk
    előzmény:
    mancika65 (1541)
    2008-02-07  21:42
  11. 2008. február 7. 22:161543.
    Aha! Ok! Mar vilagos!
    előzmény:
    mancika65 (1539)
    2008-02-07  21:13
  12. 2008. február 7. 22:141542.
    Kiderült,hogy ki kivel van?
    előzmény:
    mancika65 (1541)
    2008-02-07  21:42
  13. 2008. február 7. 21:421541.
    Meglepődtél mikor megtudtad, hogy van egy zabihugid? Nem estt túl jól a dolog ugye?
    előzmény:
    kiskicsicsiga (1540)
    2008-02-07  21:35
  14. 2008. február 7. 21:351540.
    hát igazábol én komoylan mondom h nálunk is u.eza szappanopera,én vagyok a legnagyobb lány
    nálunk senkinek nincs tökretéve az élete,anyám szült még egy hugit uh a zabihugim a középső hugim, de igy legalább anyu is levan fogalalva,valahogy jól lenyeli a dolgokat.

    mi nem köszönünk a nőnek, a zabihugit2-3hetente elhozza apu ,nálunk van egy fél napot,kb mint egy unokateso és ennyi

    mi nem spilázzuk tull,élünk,mint hal a vizben.
    apumat pedig megverte a sors,mert nins trónörökös,csak 4lány
    előzmény:
    mancika65 (1539)
    2008-02-07  21:13
  15. 2008. február 7. 21:131539.
    TEHÁT: Itt vagyok én, aki már 9 éve egy nős férfi szeretője. Voltam én is anno házas még az őskorban,de abszolút nem jött be a házasság. Egyedül nevelgettem a gyerekem mikor megismertem Mr. Büdilábút (akkor még teljesen illatos volt) A szerelem máig tart. Feleség szinte az elejétől tudja a dolgot ribizget, néha hisztizik de annyiban hagyja a dolgot. Nagyon szerettem volna még egy gyereket, de ebben a felállásban igen rizikós a gyrekvállalás. El akartam emiatt hagyni a kedvesem és "normális" életet kezdeni, de egyszerűen nem ment , mindig visszataláltunk egymás karjaiba. Arra gondoltam, hogy kitől legyen gyerekem, ha nem attól az embertől akit a világon a legjobban szeretek? Ugyhogy jött a pici. Feleség tudja, mégjobban ribizik, foggal-körömmel ragaszkodik mr. Büdilábúhoz. Állítólag én tettem tönkre a családi életüket. Szóval én tettem tönkre?
    előzmény:
    sugár (1537)
    2008-02-07  20:18
  16. 2008. február 7. 21:011538.
    A történet tök igaz. Teljesen mindegy, hogy a feleség vagy a szerető írta. de tudjátok mit? Leírom a saját szemszögemből is
    előzmény:
    sugár (1535)
    2008-02-07  20:06
  17. 2008. február 7. 20:181537.

     

    Erről beszélek! Van aki ezzen szorakozik.Nem igaz , hogy nem lehet értelmes dolgokról beszélgetni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839481 (1536)
    2008-02-07  20:08
  18. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. február 7. 20:081536.
    Sosem fogod megtudni  
    előzmény:
    sugár (1535)
    2008-02-07  20:06
  19. 2008. február 7. 20:061535.

    Lehet hogy nem voltam elég figyelmes !

    Viszont ezért , sokszor nem szeretek hozzá szólni semmihez, .....mert bocsi de sokszor annyi baromságokat irnak.

    Ha feltetted a topicod....akkor miért nem válaltad be?

    Végül is kitalácíó az egész? vagy ?????

    előzmény:
    mancika65 (1521)
    2008-02-07  16:49
  20. Torolt_felhasznalo_288824
    Torolt_felhasznalo_288824
    2008. február 7. 20:041534.
    okos csaj vagy...jó kis tükröt kaptunk, mi olvasók, és hozzászólók
    előzmény:
    mancika65 (1521)
    2008-02-07  16:49
  21. 2008. február 7. 19:511533.
     Kurva jó ez a topik!!!!  Már olvasgatom eg y ideje, nagyon pörögnek az események!!!  Csak így tovább csajok!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. február 7. 19:471532.
    A pasinak a legjobb az egészben!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934426 (1530)
    2008-02-07  18:41
  23. Torolt_felhasznalo_716685
    Torolt_felhasznalo_716685
    2008. február 7. 18:531531.
    Már az elején sem tudtam.
    előzmény:
    moncsikám (1529)
    2008-02-07  18:40
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. február 7. 18:411530.
    Te nem szerető vagy, nem is feleség, hanem BETEG!

    Szegény pasi....
    előzmény:
    mancika65 (1520)
    2008-02-07  16:47

Címlap

top