Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kínos randik

Torolt_felhasznalo_349690
Torolt_felhasznalo_349690
Létrehozva: 2007. június 28. 09:25
Kinek milyen kellemetlen és kínos randiélménye volt?

Elmondok egyet: egy olyan sráccal randiztam, akit nem ismertem behatóan, és nem is beszélgettünk sokat még. Állatkertbe mentünk, én az alkalomnak megfelelően csinin felöltözve, ő egy randa régi pólóban érkezett. És képzeljétek el, az egész randi alatt ha szólt kb. 10 szót!!! És nem azért, mert én jártattam a számat, az idő 80%-ában néma csendben néztük az állatokat. Kísérleteimre és vicces sztorijaimra kuncogott, vagy max. 2 szóban válaszolt, de amúgy semmi. 1-2 óra után boldogan leléptem. Másnap jön az üzenet, hogy nagyon jól érezte magát, és szeretné megismételni!!! Nem hittem a szememnek!!! Azt írtam vissza, hogy azt hiszem, nem találtuk meg a közös témákat

Sztorizzatok Ti is!
  1. 2018. július 24. 10:082320.

    Gimis korunkban volt az osztályban 2Laci - barátok voltak. Nekem tetszett az egyik....A másik Laci egyszer a kezembe adott egy levélkét, hogy :Találkozzunk -Laci!   Én boldogam odamentem , ahol a másik Laci várt   - én kerestem-kérdeztem az egyikLacit"...Ő bambán nézett...én is...aztán mivel nem jött  az én választottam - hazamentem....Hónapok múlva tudtam meg  , hogy az a süket, nem mondta, hogy ő akar velem randizni...persze nekem eszem ágában sem volt...Kínos volt!

  2. 2018. július 5. 20:012319.

    18 eves voltam, mikor egy bulin voltam, ahol a fiu, akibe mar evek ota szerelmes voltam csak es kizarolag velem tancolt vegig. Hajnalfele megkert, hogy menjunk ki beszelgetni, mert bent a zenetol nem lehet. Kis ido mulva (szerintem egy 5-10 perc mulva, lehet tobb volt, egeszen elveszitettem az idoerzekelesemet) egyszercsak megjelent a baratnom az ajtoban azzal, hogy ideje hazamenni, en meg felpattantam es egy szo nelkul otthagytam a lovagomat. Nem igaz, hogy mennyire elszurtam ezt, azota is banom.


    Ezzel a fiuval a talalkozasok (most mar ferfi es csaladja van, kb. 10 evente viszontlatom) azota is igy zajlanak, valami mindig elrontja: mikor ujbol talalkoztunk, jo sok ido mulva, meghivott egy vendeglobe ebedelni, beszelgetni. En mar napokkal elotte keszultem ra, minden tokeletes kellett legyen rajtam, eletem randijara keszultem. Ebed kozben meg ereztem, hogy valami furcsa tortenik velem, nem tudom kovetni a beszelgetest, nem vagyok szellemes, ulok nagy benan es az arcom furcsan bizsereg. Mikor kimentem es tukorbe neztem, az arcom el volt rendesen torzulva, nem ismertem magamra. Allergia, ami pont ott es akkor jott elo. O csupa baj es varazs, en meg ott uldogelek vele szemben az eltorzult arcommal 


    A harmadik talalkozas is valahogy ugy zajlott, mint az elso,  en meg ujbol otthagytam, pedig a szivem verzett erte. Azota sem lattam viszont ...

    előzmény:
    Kercsi (2317)
    2018-07-05  19:27
  3. 2018. július 5. 19:302318.

    Esetleg koaliciora leptetek volna, van ugy, hogy a kulonbozo partok a cel erdekeben (kormanyzas) kompromisszumot kotnek 

    előzmény:
    CarolaKennicott (2316)
    2018-07-05  14:18
  4. 2018. július 5. 19:272317.

    Hihetetlen jo tortenetek vannak ebben a topicban! itt csemegezek, de egyik jobb, mint a masik, megall az esz, hogy mennyi bena pasi van, de a lanyok sem semmi :-)


    Nekem is van egy par jo sztorim:


    1. Anno, meg az internet hoskoraban megismerkedtem egy egyetemi oktatoval, kutatoval, akit talalkozas elott furfangosan leellenoriztem, hogy valoban az-e, akinek kiadja magat  (nem akartam elhinni, hogy interneten ismerkedik egy vilaghiru szaktekintely). Irtam az egyetemi e-mail cimere es o onnan kellett visszavalaszoljon nekem, igazolando, hogy tenyleg o. Valoban o volt, igy megejtettuk a szemelyes talalkozast is. Az elso randi egy vendegloben tortent, ahol az osszes zoldseges etelt megrendelte, ami az etlapon volt, mikor a pincerek kihoztak, az egesz asztalt teleraktak tanyerokkal. Akkor tudtam meg, hogy vegetarianus. Elotte meg kikovetelte, hogy bepillanthasson a konyhaba is, szerencse a szakacs jofej volt, csak en bujtam az etlap moge es ugy tettem, mintha semmi kozom nem lenne az egeszhez.  De legalabb sajtot es vorosbort is ivott es biztatott, hogy nyugodtan rendeljek hust :-) Ugyano, mikor mar a randi vegenel tartottunk, megjegyezte, hogy a fenykep alapjan vekonyabbnak gondolt, en meg iszonyuan felhaborodtam, hogy milyen felszines es ezt meg is mondtam neki. Abban az idoben anorexia fele kozelitettem es mai szemmel nezve hihetetlenul vekony. Utana mentegetozott, hogy nem kritika a reszerol. Valoban nem kritika volt, 2 ev utan felesegul akart venni.


    2. Ugyancsak vele, meg az ismerkedes szakaszaban meghivott egy eloadasara, 2. randira, ugyanabban a szallodaban foglaltunk helyet mindketten . Reggeli elott a hallban levo szamitogepnel a levelesladamba akartam belepni es latom, hogy o is mar ott jart es nem lepett ki a ladajabol, en meg kicsit bongesztem az uzenetei kozt ... Hat, nem en voltam az egyeduli, akivel randizgatott  Abban a nehany percben sokmindent megtudtam rola, amit nem bantam meg, bar nem volt elegans a reszemrol es semmi olyan nem derult ki, amit mar ne tudtam volna, de a karaktererol eleg pontos kepet kaptam. Utolag elmeseltem neki es azt mondta, hogy senki olyan jol nem ismeri ot, mint en es valahogyan meg ez is pozitiv volt neki.


    3. A tudosom a harmadik randira egy csaladi nyaralast szervezett az edesanyjaval, unokatestverevel es engem is meghivott. Eletem legrosszabb utazasa volt es ezt o is belatta utolag, hogy hiba volt a reszerol a csaladjat ram eroltetni, mikor meg mi sem ismerjuk egymast eleg jol. Egyebkent jo pasi volt es szerettem is, de mikor vele voltam mindig valahogy elobujt belolem a kisordog es hihetetlenul undok tudtam lenni vele, elotte se es azota sem tapasztaltam ezt magamon, nem tudom ma sem, hogy miert viselkedtem igy vele, pedig o ritka rendes es megerto volt. 

  5. 2018. július 5. 14:182316.

    Sziasztok ! En anno dazumal, amikor meg Magyarorszagon eltem, s a szocialistak voltak hatalmon ( 1995-ben), megismerkedtem egy parlamenti kepviselövel.


    Nem arulta el, melyik partot kepviseli, s megkerdezte tölem, mit tartok a kormanyrol. Nos, en nem sok jot tartottam, ezt balga modon kis is nyilatkoztattam.


    A randevunk megmaradt randevu szintjen, ugyanis mint kiderült, a ferfiu szocialista parti kepviselö volt. Igy, utolag nem is banom ( függetlenül a mostani eletemtöl), mert meggyözödeses jobboldali leven, nem sok jövöt josoltam volna egy kapcsolatnak, amelyben a partnerek ket különbözö politikai iranyzatot kepviselnek. A mostani ferjemmel, s a volttal is azonos oldalon ver(t) a szivünk.

  6. 2018. július 4. 19:072315.

    Sziasztok! Elég régóta vagyok már fent társkereső oldalakon és a valóság az első randik alkalmával időnként tényleg vicces tud lenni. Legutóbb egy olyan pasival randiztam, akinek valami miatt csak az arcának egyik felét borotválta le a másik borostás volt. Nem értetettem és nem tudtam hova tenni, nem bírtam ki végül röhögés nélkül. Mint utólag kiderült valami ellen tüntetett ezzel és a figyelmet akarta elhívni, de kérem már így eljönni egy randira. Kicsit szétnéztem a neten és találtam egy nagyon ide illő cikket a kínos randik furcsaságairól. Hát nem is tudom, hogy jó nevetést vagy inkább elgondolkozást kívánok azoknak akik társkeresésre adnák vagy adták a fejüket... :) A szexuál pszichológusos randi történet a kedvencem.


    Klau.

  7. 2017. augusztus 6. 13:412314.

    Látom, hogy jó ideje nincs új hozzászólás, azért írok egy sztorit. Hátha újra indul ez topic ;)


     


    Netes randi. Fényképek alapján nem annyira tetszett a lány, de volt a fotói között egy amin még egész csinosnak tűnt az arca. Úgy gondoltam hátha csak a képek előnytelenek. Én sem vagyok fotogén. Megbeszéltük a randit.


    Találkozáskor már láttam, hogy nem valószínű a folytatás, de mégsem a külsejével volt  gond.


    Sokat fecserészett, de olyan semmi dolgokról amikhez nem lehetett hozzászólni. Gondoltam elindítok valami olyan témát ami érdekesebb és ami során még egymásról is megismerhetünk valamit. Tehát megkérdeztem, hogy van-e kedvenc írója vagy könyve amit mostanában olvasott.


    Ekkor nagyon megdöbbenve rám nézett. De olyan csodálkozó tekintettel, mintha valami hihetetlen dolgot jelentettem volna be. Majd rövid mélázás után fennhangon közli, hogy "Hülye vagy! Olvasni?! Az mekkora időpocséklás! Kinek van arra ideje??"


    Huh! Nem tudtam mást, csak óvatosan helyeseltem és elkezdtem keresni a menekülési útvonalakat.


    Ezek után arról folyt még a társalgás, hogy nemrég valami kivizsgálásra kellett utaznia Budapestre és ott milyen hosszú villamosok járnak.


    Gyorsan távoznom kellett erről a randiról :)

  8. 2015. augusztus 31. 16:082313.

    Naa, velem nem akarna valaki randizni? Valahonnan beszerzek rubikkockát, meg szandált, zoknim már van!!

    előzmény:
    tinacska99 (2310)
    2015-07-31  15:37
  9. 2015. augusztus 23. 14:422312.

    :) Folytassátok a történeteket, iszonyat jókat lehet röhögni ezeken (kínból, vagy csak úgy, de jók). Nem mellesleg lehet jó dolgokat is tanulni ezekből.

  10. Torolt_felhasznalo_251558
    Torolt_felhasznalo_251558
    2015. július 31. 16:442311.


    Ez mekkora sztoriiii!


     


    ....Na Neked meg egy čletre szňlň emlčk lesz ez a randitok a pŕroddal! 


    előzmény:
    tinacska99 (2310)
    2015-07-31  15:37
  11. 2015. július 31. 15:372310.

    Életem legborzalmasabb randija egybeköthető életem legnagyobb szerencséjével. :D Bocsánat hogy hosszú lett, de egy élmény volt leírni :D


     


    Idén tavasszal csak unalomból regisztráltam egy társkeresőre, de nem fűztem hozzá túl nagy reményeket, elnézve az ottani emberek nagy többségét. :D 3 nap múlva kaptam egy üzenetet, a srác 19, magas, izmos, szőke, vízilabdás (a feltöltött képei bizonyították), nagyon lelkes volt, és találkozót "követelt".


    A randi reggelén üzent a srác, hogy alig várja a találkozót, egy fehér pólóban lesz, piros New York felirattal, hogy megtaláljam. Odamentem, találkozó Deák tér templom előtt, kerestem a szőke Ken-babámat, de sehol. New Yorkos póló viszont annál inkább.....nos a srác nemhogy nem hasonlított a képeken lévő önmagára, de konkrétan NEM Ő VOLT. Sokkal rosszabb. Nem viccelek, Harry Potter szemüveg, a szája felett a korán érő kamaszfiúkra jellemző bajuszka, az a se nem rövid, se nem hosszú, kb. sípcsontig érő sokzsebes halászgatya, és fehér zokni+szandál, a kezében pedig egy SZATYOR. Fél mp alatt 100x meggondoltam, hogy elfutok, mielőtt észrevesz, de nem akartam bunkó lenni, szóval gondoltam adok neki egy esélyt. Hiba volt. Fél órán keresztül egy padon beszélgettünk (én felajánlottam hogy üljünk be valahova, de ő közölte hogy nem akar megmozdulni, később kiderült, miért). Finoman rákérdeztem, hogy "miért tett fel ilyen régi képet, amin nem is hasonlít a mostani "önmagára"" :DDD Erre közölte, hogy az egy barátja képe volt, mert ő könnyebben csajozik. De szerinte "ha megvan a szimpátia, akkor mindegy ki hogy néz ki." Bocs, főnök.. Fél óra után kezdtem feszengeni, szóval burkoltan de közöltem, hogy menjünk valamerre, vagy viszlát. Oké, elindultunk, sétáltunk kb 1 perce, amikor is a Meki előtt megtorpant és berohant. Utána mentem, és kérdeztem hogy mi a baj, miközben a wc felé tartott. (tudjátok, a kicsi meki, ahol kb. félcentire van a budi az asztaloktól) Mire sírásra görbülő szájjal közölte (de ordítva, hogy az egész étterem jól hallja), hogy azért nem akart megmozdulni, mert napok óta gondok vannak a beleivel, folyton csikar a hasa, és ha sétál akkor ez jobban beindul. Én nem hittem el, ami történik. Aztán, mikor már hallható és érezhető lett a probléma (fúj!), gyorsan magára zárta az ajtót.


    Lerogytam a legközelebbi székre és kb. a fejemet vertem az asztalba, mit sem törődve a velem szemben ülő (barna hajú, barna szemű, izmos, borostás, 'álompasi') taggal, aki nyilván végignézte és hallgatta a esetet, és nem bírta abbahagyni a röhögést. Rászóltam, persze én is nevetve, hogy hagyja már abba, mire mondta, hogy képtelen rá, kiégett, de legalább meghívhat valamire, ha már így alakult. (epic csajozás, akkor nem esett le). Elfogadtam, egy feltétellel, hogy ne itt, meneküljünk. (Oké, szemétség volt a másikkal szemben, de talán érthető.) Pont mint a filmekben, rohadt jól elvoltunk a sráccal, és nem azért, mert nem volt nála szatyor meg szandálzokni sem a lábán. 1 órája lehettünk együtt, a Bazilikánál jártunk, amikor is hallottam hogy valaki a nevemet kiáltja. Bélproblémás lovagom egy Bubin ülve tekert felém, kb 200-al. Hallottam hogy a másik srác a hátam mögül kérdezi, hogy "Fussunk?" :D A szatyros fiú, bocsánatot kért a kínos esetért, és mondta hogy egy órája köröz a városban, hogy megtaláljon, és csak azt akarja mondani, hogy nagyon jól érezte magát és este hív, hogy mikor találkozzunk legközelebb. A jópasi nyüszítve kezdett el röhögni mögöttem én meg kissé szemét módon, de azért mondtam a szatyrosnak, hogy várom a hívását. Vigyorgott mint a tejbetök, aztán elhajtott, de a kormányra akasztott szatyra kiszakadt és kiesett belőle egy Rubik-kocka(!), és darabokra tört. Elkezdte felszedegetni a tér közepén, akkor döntöttük el a másik sráccal, hogy angolosan távozunk 


    4 hónapja volt, a szatyros még két hétig hívogatott, de aztán feladta, a borostás megmentőmmel azóta együtt vagyunk. :)


     




  12. 2015. május 16. 01:012309.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804640 (2308)
    2015-04-20  07:59
  13. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 20. 07:592308.

    Vagy meleg puncival és nedves étellel? Hát persze!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228371 (2307)
    2015-04-20  07:50
  14. Torolt_felhasznalo_228371
    Torolt_felhasznalo_228371
    2015. Április 20. 07:502307.

    "1. Nagyon magas beosztásban dolgozó férfi, rátarti, pökhendi. Találkozunk, egyáltalán nem tetszik. Hamar kiderül, hogy MINDEN HÉTVÉGÉN külföldön tanít. Hétközben ugyan nem dolgozik sokáig, de heti 3x vagy 4x gyúrni jár, alkalmanként 2 órát. 


     


    Mélyen elgondolkoztam, hogy mikor is találkoznánk."


     


     


     


    Otthon varod meleg etellel es nedves puncival? Mert akkor szivesen megy haza.


    Egyebkent meg pl en mondtam a volt paromnak,hogy ha megnyernem a lotto 5-ost ,akkor sem keverednek sokkal hamarabb haza - ugyanis annyi minden van az eletben,amit ki kell probalni. Azt meg meg kell szervezni ,osszerakni stb. Pl versenyauto tartasa a ringen, vitorlazorepulozes, repulogep vezetes,ejtoernyozes es a sor veg nelkul folytathato. A penz "csak" megnoveli a horizontot illetoleg konnyitest ad sok dologra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804640 (2305)
    2015-04-17  10:45
  15. Torolt_felhasznalo_755660
    Torolt_felhasznalo_755660
    2015. Április 19. 19:422306.

    Nagyon jó levelezgetés. Utána rendes élő randi. Mozi, vacsi, beszélgetés tóparton.
    Aztán a beszélgetés 10 perc után átfordul abba, hogy a csaj szenvedélyesen fikázza az exét, hogy az mekkora egy szemét.


    (Ebből kb. levágtam, fix tipp, hogy nem telik bele fél év és újra együtt lesznek, mivel érzelmileg nem szakadt le az exéről. Így is történt.)


    És ez X időt át folyt, elterelhetetlenül, "beszélgetés" fedőnév alatt. Azután leléptem.



  16. Torolt_felhasznalo_804640
    Torolt_felhasznalo_804640
    2015. Április 17. 10:452305.

    3 utolsó netes randim:


    1. Nagyon magas beosztásban dolgozó férfi, rátarti, pökhendi. Találkozunk, egyáltalán nem tetszik. Hamar kiderül, hogy MINDEN HÉTVÉGÉN külföldön tanít. Hétközben ugyan nem dolgozik sokáig, de heti 3x vagy 4x gyúrni jár, alkalmanként 2 órát. 


    Mélyen elgondolkoztam, hogy mikor is találkoznánk.


    2. Kutyás srác. Három kutyája van, a randi alatt csak a kutyákról beszélgetünk kábé. Nem igazán tud sehova elmenni, mert a kutyákat vagy "bébiszitterhez" kell beadni, ami azért nem olcsó, vagy magával kell vinnie. Vidéken lakik, Budapestre nem jár. Randi utáni levelezésben leírja, hogy tulajdonképpen inkább van a kutyáival, mint emberi társaságban. (He? Akkor miért van fent a társkeresőn és miért írt?)


    3. Gyerekeit állítólag egyedül nevelő férfi. Kisebb gyerekei még általános iskolások. Ehhez képest nyugodtan üldögél este 7-kor velem egy kávézóban. Még egy állásajánlatot is kapok, miután alaposan végigmustrálja (végigmustrálná) a lábam (de nem tudja, mert hosszú szoknya van rajtam, hehe). Na, asszem a legutolsó randimon tényleg belefutottam valakibe, aki feleség mellett keres valakit. 

  17. 2015. Április 16. 15:462304.

    Fúú, kedves csajok, annyira szépen és tökéletesen megfogalmazzátok azt, hogy miért nem randizok!! :D


    Éljen a világ túlnépesedése elleni harc!!


     

  18. 2015. Április 16. 02:382303.

     Lehet, hogy senki nem fogja már olvasni, de nekem egy élmény lesz leírni. (legalábbis örülök, hogy nem kell több katasztrófális találkában részt vennem. )


    Egy srác (25-6 éves volt), akit neten ismertem meg, -történetesen elég messziről- elkocsikázott, hogy randizzunk. Jól éreztük magunkat, bár alig tudtam megszólalni, annyira féltem a tapasztalataim alapján egyáltalán nem számítottam arra, hogy jó lesz a napom.. Ahogy a kocsijához visszamentünk megcsókolt, aztán mondta, hogy már mennie kellene haza, mert anyukájának nem szólt arról, hogy eljön. Még vagy fél órát búcsúzkodtunk, elment.. Én is mentem a buszomhoz, aztán jött a meglepetés: hétvégén 17:20-kor megy az utolsó busz, azaz kb. fél órája. 


    Felhívtam, hogy baj van, senkit nem tudok megkérni, hogy vigyen haza, taxira nincs 5000 Ft-om. Visszajött, mondta, hogy navigáljam. Okéé, köszi szépen (*te leszel a férjem*(gondoltam)).


    Kis kerülővel hazavitt, kicsit félrenavigáltam, de erről nem kell tudnia. :D


    Aztán megbeszéltük, hogy elég nehéz lenne mindig találkozni, ritkábban beszélgettünk skypeon, nyár végén mondta, hogy találkozzunk, eljön a húgaival rokonokhoz. Nagyon örültem, órákig készülődtem, hamarabb is mentem, nehogy elkéssek. Igen...ám de! Hova is menjek? Hogy lehetek ilyen gyökér idióta? Felhívom, hátha már vár.. neeeee, mi az, hogy nincs meg a száma? persze, hogy 1x véletlen kitöröltem az összes számot, de ő majd felhív.


    Nálam volt 1 netkártya, amit a plázában lehetett használni.. gondoltam akkor felmegyek és írok neki fb-on. Már a mozgólépcsőn állok, amikor látom, hogy ő és a rokonai mellettem mennek lefele. Kiugrott a szívem a helyéről, ahogy felértem mentem is a lefele menő lépcsőhöz.. ketté vált a család, ő és egy férfi bementek egy eléggé elegáns üzletbe. Háttal állt, megkopogtattam a vállát.


    -Szia Xy. Ugye te vagy az?


    Igen, rég láttalak. Mizu? 


    -Épp randira megyek. Te nem?


    -Hú, ma? Háát... de, persze.


     Otthagytuk egyedül a férfit. Beszélgettünk, de semmi értelmes dologról nem esett szó.


     


    Nem mondanám, hogy összehasonlítható lenne a 2 randi.. még most sem értem, hogy történhet ekkora véletlen, hogy összefutottam vele, mennyi esélye volt annak, hogy pont akkor menjenek plázázni és hogy jött az a gondolat, hogy majd a Mekis netkártya lesz a megmentője az általam is elszúrt randinak. :D

  19. 2013. szeptember 29. 01:422302.

    Sajnos nekem is volt szerencsém kínos randikhoz...

     

    És az a durva, hogy mikor megláttam őket a találkozó helyszínén, 2 másodperc alatt tudtam, hogy nem ő az igazi, nem így képzeltem el. Emiatt megértem, ha valaki kileste és nem ment végül oda :) Én olyat nem tettem, keresni kell hozzá egy erre alkalmas helyet is! :D

     

    Nekem nem is konkrét ciki sztorik, bár nekem az volt az első :) Hanem inkább társkereső tapasztalatok, mert látom nektek is van bőven :)

     

    Szóval az első srác ígéretesnek tűnt: egy utcával arrébb lakott, informatikus, levélben nagyon jó helyesírással, humorral, alig vártam. Sajnos a fantáziám túl élénk lehet, de jobbat képzeltem el. A fogai közötti ötperces szünetek sem segítettek az élményben, és bár tudtam, hogy kisportolt, de olyan járása volt, amint csak nevetni tudok: dülöngélt jobbra-balra, akkor muszklijai voltak és a karja olyan távolságra volt a felsőtestétől, mintha két görögdinnyét cipelt volna! Komolyan mondom, mikor a Westendben levette a dzsekijét és a piros izompólóban feszített, úgy éreztem, mintha mindenki minket (őt) nézné... Továbbá, és ezt több pasinál is éreztem, túl kedves, mézes-mázos volt. Én szeretem ha határozott, erős jelleme van egy pasinak, nekem ettől férfi.

    Nem volt folytatása, pedig ő szerette volna.  

     

    Második gyerek:

    kedves, jófejnek tűnt, viszont alkatra gizda és nem is túl magas. Nem tartom férfiasnak, ha vékonyabb combja van egy pasinak, mint nekem (és nem azért, mert nekem nagy lenne :D).

    Adtam neki második esélyt, jól eldumáltunk, de mint párkapcsolat, nem tudtam volna vele elképzelni.

     

    Itt abbahagytam az interneten való böngészést, agyamra ment.

    Fél év múlva unalomból ismét ott voltam:

     

    Harmadik gyerek:

    helyesnek tűnik, ígéretes karrier, stb.

    Sajnos a 175 cm kis hazugság lehetett, pár cm-rel alacsonyabb volt és én meg a 167 cm-es magasságommal úgy éreztem magam vele mint elefánt a porcelánboltban.

    És tényleg helyes volt és értelmes, többször is találkoztunk, de nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy nem érzem magam nőiesnek és nőnek egy alacsony és vékonyabb testalkatú pasi mellett. Végül ami a legnagyobb probléma volt, az az agyában volt, mert vagy engem nem akart, vagy alapból kapcsolatra nem volt készen (ezt mondta), de dobott sms-ben aznap, mikor én meg akartam neki írni, hogy akkor hagyjuk, mert én meg megismertem egy óóó igazi férfit 

     

     

    Szóval remélem többet nem kell interneten keresgélnem, mert nekem ez nem megy! És pedig nem is a külsőre megyek (persze azért bizonyos szintig el kell jutnia :D mert eddig minden pasim belsőre tetszett meg és így külsőre is helyesnek láttam. De neten annyira kiéleződnek a negatív dolgok, nekem kell az első kisugárzás, a gesztusok. És szumma: eddig mindig ismerősi körből, suliból, munkahelyről voltak kapcsolataim, nem véletlen, nekem kell az ismeretség előtte. 

    Na, jól kiöntöttem a lelkem 

  20. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. szeptember 1. 09:232301.

    Meg nem voltam felnott , de mar eleg nagy voltam... elso rendez-vous egy titkos szerelmemmel .

     

    torkomban dobogott a szivem ...

    Vett nekem bocicsokit a kajapenzen es beszelgettunk , nevettunk , fogdostuk egymas kezet , nagyon jo volt ... aztan kapu elotti bucsuzkodasnal megkerdezi : mikor talalkozunk ? ...Hallom kibujni a szambol , hogy : Bizzuk a veletlenre

    Haaaat

    Elsapadt  , koszont es elment

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349690 (1)
    2007-06-28  09:25
  21. 2013. szeptember 1. 08:402300.

    nekem is volt pár "best of"-om:

     

    1.egy pizzázóba mentünk, képek és beszélgetés alapján szimpi, helyeske sráccal. én 174 vagyok, magassarkúban 180,így, mivell úgy tudtam, hogy ő 185, nem tartottam attól, hogy alacsonyabb lesz nálam. pedig de. totál csalódott voltam, hogy hazudott a magasságáról, max 178 lehetett. gondolta, nem veszem észre?? hát mindegy, ha már ott voltunk, bementünk a pizzériába. leültünk, aztán amikor megláttam a fogát, legszívesebben elszaladtam volna. a metszőfogai le voltak csiszolva, tehát hegyesek voltak, lehet, hogy porcelánhéjat, vagy koronát rakatott fel  és útközben elhagyta:-DD borzalmasan nézett ki. nem tudtam másra figyelni, mert állandóan oda kellett néznem.alig vártam, hogy leléphessek.

     

    2. egy elég jó megjelenésű sráccal mentünk a Szimplába, elég közvetlen volt. én ír kávét ittam. az első félórában általános témákról beszélgettünk. aztán elkezdte részletezni, hogy az elmúlt egy évben 40 csajt d..gott meg, egyikkel se védekezett, de az egyiktől összeszedett valami durva betegséget, amiből 2-3 hónapig nem gyógyult ki.

    öö...nem tudom, azt hitte, hogy ez menő? én erre gerjedek? azt hittem, lefordulok a székről, pedig szerintem a 41-es sorszám már a kezében volt. csak remélni tudtam, hogy még véletlenül se értem hozzá sehol és mentem Domestossal kezet mosni.

     

    3.:egy nagyon jó pasival Újpestre mentünk, a Cafe 5-ba, ami az egyik kedvenc helyem. jó idő volt, kiültünk. valami nagyon menő, drága autóval jött értem. elkezdtünk dumlni, de láttam, hogy teljesen máshol jár, egy idő után nagyo zavart már és rákérdeztem, hogy egyébként látom, hogy fizikailag itt van, de gyébként hol van? az exén még nem volt túl, mint kiderült. pár napja szakítottak, aki mellesleg ősi foglalkozást űzött. havonta járt külföldre a csaj és ilyenkor milliókat szedett össze. a pasi mondta neki, hogy hagyja abba,de nem hagyta. ezért szakítottak. már majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor közölte, hogy 5 évig ült egy spanyol börtönben drogdílerkedésért. de azóta már jófiú. hát ez isteni!! kívánni se lehetne jobbat!! a helyszínről sietősen távoztam.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349690 (1)
    2007-06-28  09:25
  22. 2013. augusztus 31. 19:262299.

    Sziasztok, most olvastam vegig a topikot, remekul szorakoztam :) Nekem is van egy sztorim, legalabb folhozom a topikot, hatha majd masnak is eszebe jut valami.

    Par eve neten probaltam ismerkedni. Irt egy pasi, kepe nem volt kint, azt mondta a munkaja miatt. Parszor beszeltunk telefonon es a hangja alapjan nagyon szimpi volt. Ugy tunt, megvan a kozos hullamhossz :). Kerdeztem, hogy nezel ki, azt mondta teljesen atlagos, de talalkozzunk es meglatod. A hangjahoz en naivan odakepzeltem egy altalam ferfiasnak gondolt kulsot es izlesesen kioltozve elindultam. Egy parkoloban vart... Mar messzirol integetett es vigyorgott,mikozben en elborzadva neztem, egy kover, csupa szor alacsony ferfira es ketsegbeesve azon tortem a fejem, hogy fogok en ebbol kimaszni. Mar visszafordulni nem tudtam, es tudvan, hogy egy rendes emberrol van szo, nem is szerettem volna megserteni. Mire magamhoz tertem mar adott egy puszit es a kocsijaban ultem, mikozben elindult es mondta meghiv egy italra. Kozben oldalrol meregettem es probaltam udvarias maradni, gondoltam egy kolaba nem halok bele es soha tobbet nem talakozom vele. Kozben ereztem, hogy nem sok kell es sirok,(amugy konnyen elsirom magam tipus vagyok). Megerkeztunk valami szorakozohely ele, magalltunk, kozben, persze, kerdezgette, mi bajom, gondolom, az arcomra volt irva, hogy valami nem ok. Meg mielott beleptunk volna ahova mentunk volna, en egyszer csak ereztem, hogy a jardahoz fagyott a labam es nem birok egyet sem lepni. Ekkor kitort belolem a visszafojtott siras! Szegeny ember, kerdezgetett mi a baj? En annyit birtam kinyogni, hogy ne haragudj de nekem ez nem megy, szeretnek hazamenni. :( Latni kellett volna a dobbenetet az arcan... Elkezdtem futni a buszmegallo fele. Vak randit tobbet soha, ez az egy biztos. Nagyon kinosan ereztem magam utana egesz este.

  23. 2012. január 25. 12:592298.
    előzmény:
    mizuki (2297)
    2012-01-24  22:59
  24. 2012. január 24. 22:592297.

    Nagyon régóta olvasgatom a topikot. Hosszú volt mire a végére jutottam, kár, hogy az utóbbi időbem megritkultak a sztorik pedig a mai világban biztos van / volt több, még több randis történet!!

     

    Nekem csak egy régi aranyos jutott eszembe.

     

    Éppen egyedül maradtam, a fiam még kicsi volt, társkeresőről randiztam egy férfivel aki Amerikából jött haza és nem titkolt szándéka volt, hogy valami rendes, kedves lányt találjon magának. Én már mindent el is terveztem magamban - Amerikába akkor is nagyon vágytam. Gondoltam elég rendes, kedves is  vagyok. Olyan ideálisnak tartottam magam (á, nem voltam naív!).

     

    Találkoztunk. Hát nem volt éppen álmaim férfija , de úgy voltam vele, Amerikáért bármit. Alacsony volt, túl optimista és az a típus aki angol szavakat kever a beszédébe mert attól menőbbnek hiszi magát, de mindegy, elnéztem neki mindent. Az eszembe sem jutott, hogy ő mit szól hozzám.

     

    eljött a búcsú , csók.

     

    És akkor egy szempillantás alatt összetörtek amerikai életemről szőtt álmaim. Tudtam, hogy vele, most, így nem jutok el  a tengeren túlra. Borzasztó volt a csókja. Mint egy csiga? Összenyálazott... brrrrr... azóta sem kaptam , nemhogy rossz, de ilyen borzalmas csókot. ..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top