Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miről szólna a húsvét?

Mykee
Létrehozva: 2007. Április 6. 15:07
Helló mindenkinek!

Épp aktuális a topik témája, ugyanis szomorú, hogy így hagyjuk elsorvadni ezt az ünnepet, ráadásul a rossz nevelés és reakciók miatt.

Mostanában az a divat, hogy az összes locsoló a pénzre hajt. Ha valaki kedvességet, szeretetet, ételt-italt, vendéglátást kapna csak, akkor anyázva elmegy. De miért??? NEM ERRŐL SZÓL EZ AZ ÜNNEP!!! (nem a vallásos, hanem a hagyományörző részét nézem!!!)

Szerintem miről szólna? Hogyan érzem már gyerekkoromtól?

A lányok azért várják a fiúkat, mert így tudják meg, kinek számítanak, ki gondol rájuk. Mondhatni a locsolás egy ürügy, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy olyan (lányok által nem kedvelt) gesztus, hogy aki meglocsolta őket, annak számítanak. Nem véletlenül kívánják a lányoknak, hogy "sok locsolót" és a fiúknak, hogy "sok hímes tojást".
Egyrészt akit sokan locsolnak meg, sok ismerőse van, barátja. Aki meg sok tojást kap, sok lánnyal áll kapcsolatban. Ezért is kellett már hajnalban indulni locsolkodni, hogy mindenki, aki számít nekünk fiúknak, meg legyen locsolva.
Arról nem is szólva, hogy a tojásfestésnek olyan szerepe lenne, hogy akié a legszebb tojás, az a szívünknek legkedvesebb. A lányok is a legszebbetadják szívük kedvesének, a fiúk tojásai között is kitűnjön a többitől, ezzel jelezvén a fiúnak: a lánynak tetszik a srác.

Szeintem erről kéne szólnia és nem a pénzről. Ez egy olyan hagyomány lenne, amivel kifejezzük: ki és mennyire fontos számunkra. Éppen ezért tettem a Szeressünk csoportba.
  1. 2011. Április 23. 19:18103.

    Újra leporolom ezt a topikot. 

     

    Ti mivel készültök húsvétra?  

    előzmény:
    Mykee (102)
    2010-04-02  06:57
  2. 2010. Április 2. 06:57102.
    Gondolom, ez a topik ismét aktuális lesz...
    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  3. 2009. Április 14. 09:43101.
    Szerintem meg pont az lenne a jó, hogy aki a legszebb hímes tojást kapja, az jelent valamit a lánynak, mert a tojás elkészítésére sok időt és apróságokat áldozott a lány. Tehát a tojás, mint kézmű is mutatja, hogy mennyire fontos az a fiú a lánynak, aki azt a tojást kapja. Aki meg meglepődik, hogy tojás mellé nme kap pénzt, nos az legalább jövőre nem jön locsolkodni, ergo: csak a pénzed kell, nem voltál fontos neki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264124 (100)
    2009-04-12  14:08
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. Április 12. 14:08100.

    Kellemes Húsvétot!

     

     

    Teljesen egyetértek. Hál'Istenek engem már évek óta nem locsoltak meg , de általános iskolás koromban még mi is írtuk egy füzetbe, hogy hány locsolóm volt és kik. Viszont már akkor is voltak, akik a pénzre hajtottak, mert márkás cipőt akartak venni, vagy bármi drágábbat, nekünk meg maradt a bűz. Kb. 15 éve volt, hogy jött hozzám locsolkodni az osztálytársam az öccsével (mi voltunk kb. 10 évesek, az öcsi 6), aki meglepődött azon, hogy  a piros tojás mellé "csak egy huszast" kapott. Annak idején azért ez is pénz volt, úgyhogy nem mostanában "lett divat" a pénzért megyünk locsolkodni". 

    Sajnos, hogy vannak, akiknek csak ezt jelenti a Húsvét, egy újabb módszer a pénzszerzésre

    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  5. 2009. Április 9. 10:4999.
    Amit viszont nagyon nem szeretek, az a kicsibék és nyuszik kínzása, és ajándékozgatása! Aki kicsit és jó érzésű ember, az NE! ajándékozzon kisállatot húsvétra!!
    előzmény:
    egérkés (98)
    2009-04-09  10:20
  6. 2009. Április 9. 10:2098.

    Neeem...

    én például a húsvétban a barkát szeretem, meg a húsvéti díszeket :) 

    Locsolkodni nem járnak felénk, nem szokás már..

    A közeli rokonság kap egy kis parfümöt a csuklójára, és ennyi a locsolkodás!

     

    előzmény:
    Mykee (97)
    2009-04-09  10:15
  7. 2009. Április 9. 10:1597.
    Látom, senkit nem hatott meg a portörlés. Akkor "e nehéz gazdasági válságban" is maradtok a pénznél?
    előzmény:
    Mykee (96)
    2009-04-06  11:05
  8. 2009. Április 6. 11:0596.
    Ha már aktuális lesz, leporolom ezt a topikot
    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  9. 2008. március 21. 11:4995.
    A gonoszt bevállalom. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_320580 (94)
    2008-03-21  07:52
  10. Torolt_felhasznalo_320580
    Torolt_felhasznalo_320580
    2008. március 21. 07:5294.

     

    Gonosz kismalac vagy??

    előzmény:
    sercli (93)
    2008-03-21  06:59
  11. 2008. március 21. 06:5993.
    A tojás miatt.
    előzmény:
    FigysElek (91)
    2008-03-20  06:25
  12. Torolt_felhasznalo_320580
    Torolt_felhasznalo_320580
    2008. március 21. 06:4292.

     

    Ma tilos hust enni, és hust a szájba, vagy egyébb testrészekbe helyezni!

    Nappéntek van egész nap.

     

    Chipset sem ajánlom, az alábbiak miatt:

    Visszavonták az üzletekből Dél-Korea legnépszerűbb burgonyaszirmát, miután egy vásárló egy patkány fejét találta meg az egyik chipses zacskóban.
    forrás: http://inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-188385 

    előzmény:
    FigysElek (91)
    2008-03-20  06:25
  13. 2008. március 20. 06:2591.

    Szabad kerdezni:   miert eppen a  SZEX  alatt  nyitottad  ezt a  forumot????????????

     

     

     

     

    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  14. Torolt_felhasznalo_320580
    Torolt_felhasznalo_320580
    2008. március 20. 06:1590.

    Ma van nagycsütörtök, az utolsó vacsorát ennek a napnak az estéjén fogyasztotta el Jézus a tanitványaival.

    Katolikus szokás szerint: Ennek az emléknapja, az oltáriszentség alapításának ünnepe. A nagycsütörtök esti misét követően a szombat éjszakai vigíliáig elhallgatnak a harangok ( Rómába mennek ), és az orgonák sem szólnak a templomokban.

     

    Húsvétra lehetőleg ne ajándékozzunk élő állatot, nyulat... de ha mégis, akkor húsvét után befogadja őket az állatkert. Ott biztonságban lesznek. A többi állattal jól fogják magukat érezni, pl. a boa ketrecében lesz az ö utolsó vacsorájuk.

     

    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  15. 2007. Április 10. 09:3389.
       
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909554 (87)
    2007-04-10  09:15
  16. 2007. Április 10. 09:2388.
    Ez jóóó, ez bejött!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909554 (87)
    2007-04-10  09:15
  17. 2007. Április 10. 09:1587.
    A húsvét a szeretetről szól. Én pl. naon szeretem a húsvéti sonkát tormával, főtt tojással.
    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  18. 2007. Április 10. 09:0686.
    Röviden: igen.

    És a pasik azért részegedtek le a végére, mert a hajnali hidegben megkínálták egy kis szívmelegítővel, mire a végére ért, már nehezen állt a lábán, mert a szíveslátást nem illik visszautasítani.
    előzmény:
    23 (83)
    2007-04-09  11:52
  19. 2007. Április 10. 09:0585.
    versikékkel..
    előzmény:
    Mykee (84)
    2007-04-10  09:04
  20. 2007. Április 10. 09:0484.
    Igen, locsolni voltam a lentebb beírt verikékkel, pontosabban a harmadikkal.
    előzmény:
    fórumozok (81)
    2007-04-09  09:43
  21. 23
    23
    2007. Április 9. 11:5283.
    Ezek szerint a fordítottja is igaz szerinted? Akit ma kihagyunk Ő nem olyan fontos?
    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  22. 2007. Április 9. 11:2582.
    Teljesen egyetértek!
    előzmény:
    Mykee (1)
    2007-04-06  15:07
  23. 2007. Április 9. 09:4381.

    kedden?

    mert ma locsolni mentél?  

    előzmény:
    Mykee (78)
    2007-04-08  18:07
  24. Torolt_felhasznalo_614862
    Torolt_felhasznalo_614862
    2007. Április 8. 22:5580.
    Miről írtál?

    Hogy miről is szól a Húsvét?

    Ha ellébecolsz,akkor lassan megy...
    előzmény:
    Mykee (61)
    2007-04-08  10:07

Címlap

top