Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az esküvő költségei

d.panka
Létrehozva: 2003. május 27. 14:52
Ha mostanában volt az esküvőtök, biztosan tudjátok, hogy milyen sokba került. Eléggé meg vagyok döbbenve, mert a vendéglőben, ahol a vacsora helyszíne lesz, azt mondták, egy 50 literes hordó sört 28. 000. -Ft-ért számolnak fel nekünk (Arany Ászok). Egy korsó tehát 280. -Ft. Megkérdeztem valakit, aki a nagykerből a boltjába hozat ilyet, egy hordó 10. 800. -Ft-ba kerül. Majdnem 200%-os haszonnal dolgozik a vendéglős! És ez csak a sör, a tömény italt és a borokat, meg az ásványvizet még nem is tudom. Szerintetek ez normális, vagy nagyon nyerészkedni akar rajtunk?
  1. 2007. január 31. 08:50329.
    Sziasztok! Szeretnélek titeket bátorítani, hogy igenis, megéri megházasodni. Íme a házasságunk gyümölcse: 2006. november 8-án született 56 cm-rel és 3380 g-mal.    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. január 27. 22:29328.

    sziasztok

     

    ma én is voltam a   kiállításon, gyönyörű ruhák voltak, d e csak nagyon kevés ami közelít az én elképzeléseimhez, ráadásúl olyan drága  a  kölcsönzés.. szóval én inkább varratni szeretném.

    tehát , ha valaki tud olyasvalakit aki nagyon jó fűzőt tud varrni , az szuper lenne....

    ezenkivűl budán keresek olyan éttermet , panziót ahol megoldható lenne a fogadás-vaccsora és ahol van szabad tér is , mert juliusban gondolom elég meleg lesz, no meg   cigis vendégek miatt is jobb. olyan 3800-5600 Ft / fő körül gondolkodunk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_412387
    Torolt_felhasznalo_412387
    2006. június 21. 12:04327.

    Szaisztok,

    Bár látom, hogy elég régóta beszélgettek szeretnék csatlakozni és tanácsokat, segítséget kérni. Októberben lesz az esküvőnk kb. 60 fő Miskolcon. Ha valalki tud miskolci éttermet, fotóst zenészt, kérem ossza meg velem a tapasztalatait. Na meg az árakat.

    Most kezdtem csak a szervezést (múlt héten volt az eljegyzés  &nbsp és még teljesen tapasztalatlan vagyok az árak tekintetében. Azt mondjuk tudom hogy nem fogok 100 ezret fizetni a ruháért, meg kétszer annyit a dekorosnak  .

    Szóval ha tudtok segíteni miskolci árakkal, címekkel, praktikus tanácsokkal akkor légyszi....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_813954
    Torolt_felhasznalo_813954
    2006. május 6. 22:00326.
    helo.szeretnénk a képeket megnézni.köszi.
  5. Torolt_felhasznalo_504693
    Torolt_felhasznalo_504693
    2006. Április 24. 12:20325.

    szia

     

    Azt az ifjú pár szokta fizetni, mert senkit nem terhelhetsz azza, hogy a koszorúslányod legyen és ez neki sok pénzbe kerüljön.

    előzmény:
    krisztaaaa (321)
    2005-09-25  21:01
  6. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2006. február 7. 11:34324.

    Sziasztok!

    Nekem is ha minden jól megy nekünk is meglesz az esküvőnk. Csak van egy tippem, amivel hátha jót okozhatok nektek.  

    Tudom, hogy nem a reklám helye, de a párom zenész és a falusi báloktól elkezdve a muzeológusok báljáig mindenütt játszott már. Ő szerintem, és mások szerint is, mert panaszt még soha nem hallottam, egy nagyon tehetséges és borzasztó jó hangulatot csináló és fenntartó ember! Imád zenélni és énekelni. Talán ezért szeretik őt annyira.

    Hát ha esetleg valakit érdekel, szívesen megadom a számát, elérhetőségét. Csak keressetek engem.

    Különben azért írom, mert az egyik nehéz feladat egy esküvővel kapcsolatban a zenész kiválasztása, akin nagyon sok múlik. Az ember jókedve is többek között, meg ugye az ára sem kisebb probléma. Mi még mindig nem fixáltunk le senkit. Pedig már minden itt van a nyakunkon...

    Remélem, nem voltam túl tolakodó... igazából csak egy hertelen ötlet volt, hogy ezt leírjam.

    Puszi mindenkinek!

    Bori

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. november 30. 11:34323.
    Bocs, lehet h. valaki már írta... Nem tudtok hozni piát, muszáj ott megvennetek? Mert pl. Romániába harmadannyiba kerül.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_165958
    Torolt_felhasznalo_165958
    2005. november 29. 21:29322.
    Sziasztok! Tudna valaki segíteni nekem abban, hogy egy kb 100 fős lagzira mennyi italt(üdítő, sör, bör, stb...) kell venni!? Tigriss 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. szeptember 25. 21:01321.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megkérdezni, hogy a koszorúslányruhát az ifjú pár szokta fizetni vagy akinek a gyermeke lesz beöltözve.

    ELőre is köszi a választ, még nem voltam ilyen helyzetben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. december 20. 14:43320.
    Szia!
    Meg tudnád adni a sütis néni elérhetőségét? Aug-ban lesz az esküvőnk, és szeretnék sósat is, édeset is rendelni tőle.
    Köszi!
    Gyöngyi
    előzmény:
    d.panka (316)
     
  11. Torolt_felhasznalo_782094
    Torolt_felhasznalo_782094
    2004. március 11. 09:52319.
    Koszi Ory,
    ez nagyon jol esett.
    Mikor volt az eskuvotok, es hol?
    Udv, Dzso
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_905087 (318)
     
  12. Torolt_felhasznalo_905087
    Torolt_felhasznalo_905087
    2004. március 6. 10:59318.
    De jó! :-)
    Nekem nagyon szimpi az ilyen megoldás. Semmi felhajtás, semmi extra. Ha most esküvőt tartanánk, biztos a miénk is ilyen lenne!:-)
    előzmény:
    Dzsoppi (317)
     
  13. Torolt_felhasznalo_782094
    Torolt_felhasznalo_782094
    2004. március 5. 12:04317.
    Szsiasztok!

    Remelem tudtok belole otleteket meriteni. Ime:
    Nekem februar 7-en volt az eskuvom, igaz nem Magyarorszagon. Fiatal parhoz hiven, foleg egy lakasvasarlas utan mi is probaltuk a legolcsobban meguszni az eskuvot. Nekunk egy csodaszep boraszatban volt a ceremonia es a vacsora is. Csak polgari volt, a templomit -ha lesz- Magyarorszagon szeretnenk. Mi nem fogadtunk hivatalos fenykepeszt, hanem a szuleim, ket baratunk, a ferjem szulei es a ferjem nagybacsija fotozott. A kepekrol szinte meg sem lehet mondani, hogy nem profi csinalta. Rengeteg kep keszult, harmuknak volt digitalis fenykepezogepuk, igy osszesen mintegy 500kep keszult, igaz a nagyreszuk cd-n van, de a legjobbakat kivalogatom, es elohivatom photo shop-ban. Raadasul a papirkepek negativjait is megkaptuk. Semmibe nem kerult, es tenyleg nagyon jo kepek lettek. (Szivesen megmutatnam, oket, de meg nem raktam fel oket a netre, par nap mulva megteszem es jelentkezem). A ceremonia utan amig mi a szulokkel csinaltunk "par" extra kepet, a tobbi vendeg borkostolon vett reszt. Majd utana vacsora, ami alatt is szolt mar a zene. Eskuvo elott osszeszedtuk a kedvenc szamainkat, rairtuk cd-re, (osszesen 6 volt belole mintegy 6-7orai zeneanyaggal, tancolos-zenehallgatos). Nem kerult semmibe, 6 cd ara szinte elhanyagolhato.
    Este 7 korul kezdodott a vacsi, es mi ejjel 11 korul be is fejeztuk a mulatozast. A ruhamat en is es a ferjem is kolcsonoztuk. A viragcsokrom egy egyszeru kis halvanyrozsaszin rozsacsokor volt. Es mi osszesen 20-an voltunk az eskuvon. Nagyon kellemes bensoseges hangulatu eskuvo volt. Jo keszulodest minden leendo menyasszonynak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2003. október 22. 10:29316.
    Még eszembe jutott, hogy a sütiket egy nénivel készíttettük, aki kifejezetten ezzel foglalkozik. Egy adag édes sütemény 1. 600. -Ft volt, ez egy nagy gáztepsit jelent. Nem darabra adta, mint a cukrászok, így sokkal olcsóbb volt, és igazi lagzis ízei voltak, meg látványosak is. A sós süti 800. -Ft/kg volt. Mivel ő is tapasztalt már az esküvőkben, tudott segíteni abban, hogy mennyit rendeljünk. Panka
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2003. október 22. 10:11315.
    Mi a következőképp spóroltunk: aug. 31-én volt az esküvőnk, de már előző évben elkezdtünk készülődni. Pl. a menyasszonyi cipőmet előző évben, szezon végén vettem, így rögtön kettőt is vettem: az egyik 2. 500. -Ft volt (szatén, fehér talppal), a másik 6. 000. -Ft (bőr, pántos). A férjem a Cipő- és Ruhavásáron vette meg a cipőjét, szintén 6. 000. -Ft-ért (ami rendesen 25. 000. -Ft lett volna). A meghívót a Salibertől rendeltük, 250. -Ft volt darabja, csodálatosan szépek voltak. Mi írtuk meg számítógéppel, így kb. 4. 000. -Ft-ot spóroltunk rajta. Nem volt vőfélyünk (de ezt nem mindenkinek ajánlom). A templomdíszítést egy másik párral közösen intéztük, mi vállaltuk az asztaldíszt, ők a többit (virágok a padokra stb. ), és megfeleztük a költségeket. Olyan helyet választottunk a lagzinak, ahol minden együtt volt, így nem kellett buszt bérelnünk, ráadásul a teremdíszítést is elvállalta az étterem. Nem kellett mást fizetni, csak az étel-italfogyasztást, a bort, a házisütit és a tortákat mi vihettük. Minden vendéggel nyomatékosan közöltük, szóljon vissza az esküvő előtt két héttel, hogy hányan jönnek. Ne akkor szóljanak, ha nem jönnek. Így nagyon sok pénzt megspóroltunk, mert kb. 20 emberrel kevesebb jött, ami kb. 100. 000. -Ft-ot jelentett a kajában. Aki nem szólt vissza, azt felhívtam telefonon, vagy elmentem hozzá. Senki nem sértődött meg, mindenki megértett minket.
    Jó minél hamarabb elkezdeni a készülődést, mert így minden hónapban meg tudtok venni valamit, és nem egyszerre kellett kiadni egy csomó pénzt, ráadásul tudtok válogatni is, nem kerültök kényszerhelyzetbe, hogy a drágább szolgáltatást fizessétek meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554287 (314)
     
  16. Torolt_felhasznalo_554287
    Torolt_felhasznalo_554287
    2003. október 20. 17:08314.
    Köszi a sok véleményt és hogy megosztjátok a tapasztalatotokat mással (velem) is!!! Nagyon nehéz ez az egész, hiszen az ember azt akarja, hogy az a nap a legtökéletesebb legyen és mi (a pár) a legszebbek!
    Írok majd, ha van vmi fejlemény a szervezéssel, ruhával kapcsolatban! Köszi nektek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2003. október 20. 16:57313.
    Sziasztok!

    Utólagosan meg tudom osztani a közzel, hogy min lehet spórolni:)))

    Most volt az esküvőnk. Vidéken. talán ez volt a legnagyobb szerencsénk.

    Komolyra fordítva a szót.
    Sajnos csak budapestieknek: érdemes időt feccölni a menyasszonyi ruha kiválasztásába. A nagykörúton egymást érik a menyaszonyi ruha kölcsönzők, van olyan kapualj ahol kettő is van. Az árak mindenhol nagyjából azonosak, de van ahol kisebb diszkontot adnak. Ezeket érdemes átgondolni: sokat számít, ha adják a kiegészítőket /fátyol, nyakék, kesztyű, szütyő: ezek apró kiadások de 10 ezrekre rúghatnak/.
    Viszont ami a legfontosabb: tényleg meg kell találni az 'igazit' ruhában is. Amiben gyönyörűnek érzed magad!!

    Meghívó: mi magunk csináltuk. Amikor meghallottam, hogy mennyibe kerül egy db meghívó elájultam. Mi merített papírt vettünk 200 FT/ A4 oldal, A5-ös formátumú gyönyörű meghívót készítettünk és sárga szalaggal átkötöttük.

    Menyecskeruha: egy teljesen egyszerű utcai ruhát választottam, amit később is fel fogok venni: piros szoknya és apró rózsamintás blúz, érdemes volt utána menni. . .

    Cipő: nagyonnagyonnagyon fontos!!! KÉNYELEM! Mindenki gondoljon arra, ha nagy lagzija lesz: esetleg 24 órát is talpon van, és legalább a felét a cipedlijében tölti. . .
    Két megoldás: kényelmes laposabb cipő, amit jól bejárat: ehhez kell próbálni a ruhát is!!
    Vagy két cipő: én ezt csináltam: Volt egy menyasszonyi cipőm: fehér szatén, kölcsönbe /HÚgomé volt a szalagavatóján/: ugyanis én soha többet nem venném fel. . . és vettem egy eldobós cipőt: ugyanis már előre számítottam arra, hogy be fog dagadni a lábam a sok ácsorgástól. A templomi esküvő után a Hugi előcsempészte nekem:)))

    Smink/fodrász: Ha van olyan barátnőd aki nagyon jól sminkel akkor Vele csináltasd: így többet ki tudtok próbálni, és útközben is fissíthetitek; Engem a barátnőm sminkelt, szerintem profi módon. Frizura: hát erre kellett költenem: próbakonty és igazi. . .
    Ezt is ki kell próbálni!!! Jól áll e az elképzelésed!

    Csokor: Virágostól függ.
    Kocsidísz: szintén lehet sk.
    Teremdísz: szintén tőletek függ. Mi a bartátnőimmel díszítettük: Vagyis ők díszítették én alapanyaggyáros voltam: marha béna vagyok:)))

    Hirtelen ennyi jutott eszembe.

    Igazság szerint nagyon sok minden apróság van amit szervezéssel és utánajárással meg lehet oldani.

    Üdv: Léha
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_186259
    Torolt_felhasznalo_186259
    2003. október 20. 16:37312.
    Hali!
    A ceglédi Héjja szalont ajánlom, de Pesten is van vagy 3-4 helyen üzletük. . Gyönyörű ruhákat varrnak, az idei év szenzációja a Swarowsky kristályos ruhák voltak. az enyém is olyan volt, az uszállyal együtt, kb. 130 e Ft uszállyal együtt+kesztű meg fátyol. . Mindez ugyanazzal a motívummal kirakva. . . Gyönyörűen tündöklött az egész ruha. . . Bárcsak újra férjhez mehetnék. . (ugyancsak a jelenlegi férjemhez. . . :) ) újra onnan vásárolnék mindent. . . Olyan kedvesek, aranyosak. . . És addig nem engednek el, míg tökéletes nem vagy. . . És ha neked az egyik ruhán a fölső a másikon az alsó része tetszik, természetesen megvarrják neked olyanra. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2003. október 20. 16:28311.
    Sziasztok !
    Nagyon tudom ajánlani az érdi szalont ! Én végül megvettem a ruhámat , de így is olcsóbb volt , mint egy bp-i kölcsönzés :))
    Sok boldogságot nektek !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2003. október 20. 16:12310.
    Fóton lakunk. Szerintem is érdemes ruhát ott nézni ahol laksz, kevésbé macerás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554287 (307)
     
  21. 2003. október 20. 13:36309.
    Nagyon ajánlom mindenkinek (aki Pest környékén lakik) az Esküvői Kiállítás és Vásárt, amit minden év elején tartanak meg. Ingyenes, és mindenki felvonul, aki számít.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554287 (307)
     
  22. 2003. október 20. 13:35308.
    Szia! Én ott kezdtem, hogy megvettem egy pár esküvői újságot, és elolvastam. Nagyon sok segítséget kaptam onnan. Aztán bújtam az internetet, az eskuvo. hu oldalt, ahol az egyik újság csinált egy esküvői szervezőt, ha beírod a nagy nap dátumát, napra pontosan lebontja, hogy mikor mit kell csinálni. Sokat segített az éttermünk tulajdonosa is, ahol már sok esküvőt lebonyolítottak, és nagyjából elmondta, hogy mit illik csinálni, mit érdemes. A többi meg jött magától. Sok minden nem úgy történt, ahogy először elképzeltük, de úgy érzem, mindenből sikerült a legjobb választást megtalálnunk. Nekünk azért is volt nehezebb, mert nem volt vőfélyünk, pedig az sok terhet levett volna a vállunkról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554287 (304)
     
  23. Torolt_felhasznalo_554287
    Torolt_felhasznalo_554287
    2003. október 20. 13:02307.
    :-))))))) Ok, mgbeszélhetjük!!

    Anda: Merre laktok? Én csak azért szeretném a ruhát Pesten intézni, mert gondolom, többször el kell menni (méretre szabás, próba, meg eleve mire kiválasztom. . . ) és ezeket könnyebb helyben intézni, a lagzit uis Sátoraljaújhelyben tervezzük megtartani.
    Azt mondják általában, hogy érdemes már most elkezdeni a ruhakeresést. . . én egyébként is vacilálós vagyok.
    Tudtok címeket adni (az eskuvo. hu lapot ismerem), ha valakinek vmelyik szalon bevált. . .
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_812420 (305)
     
  24. 2003. október 15. 15:29306.
    Kérdezz nyugodtan mivel van helyismeretem, hátha tudok segíteni. Szüleim még ott élnek, mi már 2. éve egy Bp. melletti falucskában.
    Hol tervezitek a nagy napot?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_554287 (304)
     

Címlap

top