Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vers HAJNALHOZ

Torolt_felhasznalo_217675
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL

Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!

De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!

Radnóti Miklós - HAJNAL

Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.

A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.

Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,

nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:

halihó ha-hó ha-hó halihó!

Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

  1. 2022. Április 25. 09:521341.

    Ismét meghallgattam. Mellbe vágott. Minden szava igaz!  Utolsó lélegzésemig hiszem, hogy létezik igaz szerelem, tiszta lélek!


           Mert  VELE az volt!

            "  Nem sírok már többet  "   Azért ezt nem hiszem!

    ( Megjegyzés:  Ezt a dalt hallgattam előbb, nem a másikat. )

    előzmény:
    attila18B (1335)
    2019-12-25  17:16
  2. 2022. január 22. 18:341340.

    Várnai Zseni: Mintha örökig élnél...
     


    Úgy tégy, mintha örökig élnél,
    úgy folytasd minden dolgodat,
    mintha már semmitől se félnél,
    az elmúlás se riogat...
    Mert nem lehet fölérni ésszel,
    hogy jön a Perc!
    s mindent bevégzel...
    megszűnsz létezni,
    nem leszel!
    Mintha sose lettél volna...
    s ez lenne minden élők sorsa?!
    Ne gondolj erre,
    nem szabad!
    Csak folytasd minden dolgodat.
    Úgy tégy, mintha örökig élnél!
    Hinned is kell, hogy így igaz!
    Megérik majd munkád gyümölcse,
    kertedből kipusztul a gaz...
    Teremtő zápor hull a földre,
    jogod van fényre
    és örömre...
    minden megérik, teljesül
    a földön és a föld körül...
    Ember és világegyetem
    egy véghetetlen értelem...
    Mondom magamnak vigaszul,
    mert égek olthatatlanul...
    s ha kérded tőlem:
    mi a végcél?!
    Folytasd, mintha örökig élnél!
  3. 2021. október 20. 11:451339.

    Dobos Attila  -  Kövek a vízparton

    előzmény:
    attila18B (1338)
    2021-08-05  17:28
  4. 2021. augusztus 5. 17:281338.

    Augusztus 5 - Krisztina nap.

  5. 2021. június 20. 11:301337.

    LELKECSKE!  Soha nem  tudlak elfeledni! 

  6. 2020. augusztus 5. 17:211336.

    Köszöntelek  LELKECSKE!


     


    Utoljára küldöm neked, ezt a csokor orgonát.


    Elfeledni mégsem lehet . . . .  „


     

  7. 2019. december 25. 17:161335.

    Antal Kovac  -  Nem tudom az életemet hol rontottam én el

    https://www.youtube.com/watch?v=KEsaSgf7li4


     


    Antal Kovac  -  Nem sírok már többet



    https://www.youtube.com/watch?v=WwqPRir760c


     


     


     

    előzmény:
    attila18B (1334)
    2018-11-11  15:29
  8. 2018. november 11. 15:291334.

    Dalszöveg: 


    Szövegíró:   Hatvani Emese
                       Jakab György
                       Pásztor László


    HOLNAP HAJNALIG


    Ne hidd azt, hogy senki se szeret,
    Szoríts jobban, melletted vagyok én.
    Új kedvest egy még újabb követ,
    De barátságunk csillag-időt ígér.
    Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
    Leláncolnád önmagad, s közben szabadságod
    Kéred, visszakéred.


     


    Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk.
    Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
    Érintsd meg a lelkem még egyszer,
    Érintsd meg és aztán engedj el.
    Holnap hajnalig őszintén ölelj még,
    Ölelj még.


    Ha úgy érzed, hogy senki se szeret,
    Rohanj hozzám, melletted leszek én.
    Éjszakánk már nem lehet ilyen,
    De barátságunk védeni fog, ne félj!
    Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
    Leláncolnád önmagad, s közben szabadságod
    Kéred, visszakéred.


    Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk.
    Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
    Érints meg a lelkem még egyszer,
    Érintsd meg és aztán engedj el.
    Holnap hajnalig őszintén ölelj még,
    Ölelj még.


     

  9. 2018. november 2. 08:551333.

    Szomorú vasárnap


    Zeneszerző:Seress Rezső
    Szövegíró:Jávor László


    Dalszöveg


    Szomorú vasárnap
    száz fehér virággal
    vártalak kedvesem
    templomi imával.
    Álmokat kergető
    vasárnap délelőtt,
    bánatom hintaja
    nélküled visszajött.
    Azóta szomorú
    mindig a vasárnap,
    könny csak az italom,
    kenyerem a bánat.


    Szomorú vasárnap.


    Utolsó vasárnap
    kedvesem gyere el,
    pap is lesz, koporsó,
    ravatal, gyászlepel.
    Akkor is virág vár,
    virág és - koporsó.
    Virágos fák alatt
    utam az utolsó.
    Nyitva lesz szemem, hogy
    még egyszer lássalak.
    Ne félj a szememtől,
    holtan is áldalak...


    Utolsó vasárnap.


    https://www.youtube.com/watch?v=i9noh3mwjtQ


    Google keresőbe beír és megnyit.


     


     

  10. 2018. október 14. 19:361332.

    Oxigén infúzióra kell kötni az eggyé vált két lelket, aztán jöhet a nagy csók az időgépen!
    De más bolygón, mert itt erősebb a konvencionális tépelődés, mint a mindent elsöprő érzelem.
    Sajnos, belőlem a bölcs  beszél.

    Szintén úgy tapasztalod, hogy mióta átszerkesztették NLC FÓRUM - ot, azóta nem lehet privit írni?

    Szép estét Neked!

    előzmény:
    Kövesdiági (1331)
    2018-10-14  15:02
  11. 2018. október 14. 15:021331.

    Elég egy puszi is, csak forró csók legyen...


    Elég a kevés is, csak végtelen legyen...

  12. 2018. október 13. 16:251330.

    Ki vagy? Áruld el! Mi célból?


     

    előzmény:
    sophiajohnson (1330)
    2018-10-13  15:54
  13. 2018. október 11. 12:031329.

    Maradj velem


    Előadó:Korál
    Album:Homok a szélben
    Megjelenés:1993
    Zeneszerző:Balázs Ferenc
    Szövegíró:Horváth Attila


    Dalszöveg


    Amikor vége az utolsó dalnak is
    az utolsó hang is szétfoszlott már
    magányos tárgyak az elhagyott színpadon
    fölborult székek és konok homály
    papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt
    ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt


    maradj velem, segíts nekem
    vigyél haza, fogd a kezem
    szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
    vigasztalj meg, ha nem is hiszed,
    hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
    mondd, hogy lehet, ha nem is tudod, hogy hiszek neked


    amikor vége az utolsó dalnak is
    és a varázslat szétfoszlott már
    mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg
    sebzett vagy és te sem tudod, hol a helyed


    maradj velem, segíts nekem
    vigyél haza, fogd a kezem
    szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
    vigasztalj meg, ha nem is hiszed
    hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
    mindig lehet, ha nem is tudod, ha nem is hiszed


  14. 2017. augusztus 5. 17:471328.

    Boldog  névnapot kívánok KRISZTINA!


     


    https://www.youtube.com/watch?v=0MCSZ8m5sIE


     


     

  15. 2017. március 19. 17:131327.

    Boldog születésnapot Krisztike!

  16. 2016. október 6. 15:321326.

    Ady Endre


    Párisban járt az Ősz


    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.



    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.


    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az uton
    Tréfás falevelek.


    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.


    előzmény:
    attila18B (1325)
    2016-09-16  12:15
  17. 2016. szeptember 16. 12:151325.

    Zeneszerző:Pataky Attila  

    Szövegíró:Zselencz László


    Előadó:Edda Művek


     


    Dalszöveg


     


    Ment a hűtlen nehéz fejjel


    Visszamenne, de ő már nem kell, 


    Érzi, hálátlan lett sorsa.


    Keserű könnye arcát mossa.


     


    Arra gondol, őt ki szerette.


    Ha szerette, el mért engedte.


    Vissza nem jön többé soha.


    Bárcsak békén hagyták volna.


     


    Minden hajnal övé marad.


    Látja szállni a madarakat.


    Hosszú, hosszú ideje már. 


    Nem számolja a napokat már.


     


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


     


    Megállt egyszer, visszanézett


    Nézte, nézte a messzeséget.


    Sárga lámpák jelzik útját.


    Otthon hagyta minden múltját.


     


    Ment a hűtlen nehéz fejjel.


    Tudja jól, hogy ő már nem kell.


    Ég veletek! Mást nem mondott.


    Szeme túlragyogott minden csillagot


     


    Minden hajnal övé marad.


    Látja szállni a madarakat.


    Hosszú, hosszú ideje már. 


    Nem számolja a napokat már.


     


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


     


    Minden hajnal övé marad.


    Látja szállni a madarakat.


    Hosszú, hosszú ideje már. 


    Nem számolja a napokat már.


     


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


    De amíg él, el nem felejti, 


    hogy a múltat ki nem tépheti 


    szívéből.


     

  18. 2016. augusztus 5. 17:341324.

    BOLDOG KRISZTINA NAPOT KÍVÁNOK KICSIKE ! 

  19. 2016. augusztus 4. 10:461323.

     


    Jövő nyárig nem bírom már


    Szívem türelmetlenül vár,


    Veled szállok fel az égbe,


    S veled zuhanok a mélybe.


     


    Gyorsan múlik el a nyár,


    Neved súgd fülembe már,


    Jövő nyárig nem bírom, fáj,


    Szemembe is könny szökik már.


                        


                         Gabriello dalszövegéből részlet


     

  20. 2016. február 5. 16:351322.

     


    Betli – Duo: Az alvilágnak nincs romantikája


     


    Dalszöveg


    Estefelé, ha leszáll az alkony,


    szívem újra zakatolni kezd,


    elmerengve visszacseng a hangod,


    siralmas lesz újra ez az est.


     


    Újra látom két szemét ragyogni,


    Újra nyújtja nékem a kezét,


    Újra látom gúnyosan kacagni,


    mint mikor a szívem tépte szét.


     


    A neonfények tarka tengerében


    egy sötét mellékutcán ballagok,


    hol álldogálnak áldozatra lesve,


    sok sápadt arcú züllött angyalok.


     


    Egy kávéháznak ajtaján betérnek,


    s én önfeledten utánuk megyek,


    a sötétben harmonika nyávog,


    s én hallgatom a fájó éneket.


     


    Nem tudok már tenélküled élni,


    sem éjjelem, sem nappalom nekem,


    szívemet is ki kéne cserélni,


    hogy vidámabb s boldogabb legyen.


     


    Ezt a kis dalt úgy szívembe zárom,


    még álmomban is ezt dúdolgatom,


    nem csábít a nyárspolgári élet,


    sem otthonom, sem színes bútorom.


     


    Az alvilágnak nincs romantikája,


    az alvilágban nincsen szerelem,


    én mégis eljárok az alvilágba,


    a jó ég tudja, hogy mért szeretem.


     


    Terítetlen asztalokhoz vágytam,


    s megpihenni csámpás székeken,


    mert, ki lesüllyedt az alvilágba,


    az mind csalódott s bűnhődött velem.


     


    Hát arra kérlek, holnap este hatkor,


    gondolj majd egy percre csak reám,


    nem tudom, hogy mi történik akkor,


    esküvőm lesz odaát Budán.


     


    Sok idegen nézi majd az arcom,


    s azt hiszik, hogy boldog vagyok én,


    könnyes szemmel kell majd mosolyognom,


    mert fájó szívem csak teérted ég.


     


    könnyes szemmel kell majd mosolyognom,


    mert fájó szívem csak teérted ég.


     

    előzmény:
    attila18B (1321)
    2015-08-05  16:40
  21. 2015. augusztus 5. 16:401321.

    Dió - fa alatt harangvirág . . . . 

  22. 2015. január 13. 17:251320.

     


                           Drága Kyotoi Lányka!   


    Nagyon - nagyon tiszta, igaz, őszinte, hatalmas és elmúlhatatlan szerelemmel éreztem irántad!
    IGAZ GYÖNGY voltál nekem!
    Soha senki más nem érzett irántam olyan igaz, tiszta szívvel, mint Kyotoi Lányka!
    Soha senki nem adott annyi szeretetet egy életen át, mint TE három hónap alatt!
    Hálás vagyok a sorsnak, hogy Téged küldött felém! Hálával gondolok Rád!
    Bocsáss meg , hogy vétkeztem, bántottalak!!!!


     ISTEN ÁLDJON MEG LÁNYKA!!!!        


                                                                             // attila //




     



     
     




     



  23. 2015. január 7. 20:151319.

    . . . . 


    "Nem tudom, miért, meddig


    Maradok meg még neked,



    De a kezedet fogom



    S őrizem a szemedet."


    . . . . 


     

    előzmény:
    Kyotoi Lányka (1315)
    2015-01-01  21:54
  24. 2015. január 7. 20:111318.

    Üdvözöllek tisztelettel. Igen, ezt a verset korábban feltettem.


    Kérlek, hogy is hívták Kyotoban a legkedvesebb kollégiumi  barátnődet?


    Szép estét!


     

    előzmény:
    Kyotoi Lányka (1316)
    2015-01-01  22:01

Címlap

top