Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

NEM TECHNIKA KELL

hamupip
Létrehozva: 2015. december 1. 19:29

CSŐDÖTT MONDOTT A TUDOMÁNY?
Előrejelezte az univerzum szétporladását milliárd évekre, de a menekültáradatot pár hónapra előre - képtelen volt becsöngetni!

A tudomány/technika csapdájába esünk, azt hisszük, megoldja az energiahiányt, a klímaátcsapást, a rák gyógyítását. Kritikátlanul engedjük be életünkbe a gépeket és azt hisszük, életünk sorsa függ tőlük. Bolondot csinálunk magunkból: számítógépes tolvajnyelveket tanulunk meg, újabb és újabb ketyeréket vásárolunk, hogy aztán pár év múlva elfelejtsük és kidobjuk, mert elavultak. A gombnyomogatók az életfönntartás alapjait nem tanulják: hogyan kell élelmet és meleget termelni. A technika nem fejlődik, csak szaporodik. Nagy a különbség a semmi és a bakelitlemez között, de kicsi a bakelit, a mágnesszalag, a CD között.
A tudomány egyetlen fontos kérdésre sem adott választ:
A világ szellemre és anyagra oszlik-e és mik ezek?
Alárendelt-e egyike a másiknak? Egységes-e a világ és van-e célja? Valóban vannak-e természeti törvények, vagy csak mi hiszünk a létezésünkben, velünk született rendszeretetünk okán? Van-e méltó élet és hogyan érhetjük el? (B. Russel, 1943)

Valójában problémáinknak csupán egy tört része függ a tudománytól. Ha elromlik a bojler vagy az autó, igazából nem érint tragikusan. Ám, ha válunk, gyermekünk drogozik vagy daganatot kapunk - megrendít és össze is törhet. Mindezek kivédése inkább ösztöneink, megérzéseink, élettapasztalataink feladata. Pálya- és párválasztás, szerelmeink, családalapítás, életveszélyek elhárítása mind-mind ősi, elsődleges képességeink vizsgáztatása. Hit és művészet, amelyek emberré tesznek bennünket, ezek fizikán túli, metafizikai életszemléletek. Ezeket a tudomány nem helyettesítheti. Ha meghalok, Einstein nevével az ajkamon leheljem ki lelkem?
Élhetünk kimért, száraz technokrata életet, de minek? Fölmentek a Holdra, ahol csak kő és pusztaság, megölték a romantikát és jöttek vissza a Földre, ahol minden van: bor, tánc, szerelem. Mi a holdutazó meséje a világ népmesei kincséhez képest?
A kvantummechanika szegény és monoton: számtani egyenletek végeláthatatlan sora; míg egy vers, egy festmény, egy zenemű ezer arcát mutathatja. A Higgs-(isteni!?)-részecske fölfedezése egy ország kincstárnyi pénzzel, egy hadsereg fizikus ügyködésével, 27 km-es, óriási földalatti masinákkal ahhoz vezetett, amit már az ősember is tudott: Istenhez.

  1. 2015. december 3. 12:3616.

    Tévedés: a Higgs-bozon felfedezése egyáltalán nem bizonyítja Isten létezését.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  2. 2015. december 2. 19:0415.

    asztaqrva! :-DDDD


     


    Képes a szkeptikus fórumra betolni egy ekkora ökörséget?


     


    Vadász, vadász...... - ha ismered a viccet....

    előzmény:
    sabangela (14)
    2015-12-02  17:11
  3. 2015. december 2. 17:1114.

    Van masik 


    CSŐDTUDOMÁNY? (84476)

     


     

    előzmény:
    antironia (5)
    2015-12-01  21:17
  4. 2015. december 2. 15:0413.

    Nem nagyon vágom mi a célod, de elárulnád milyen cuccot tolsz?


    Jól jönne ebben a hervasztó időjárásban.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  5. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 2. 13:1612.

    miltinick??= multinick

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11)
    2015-12-02  13:15
  6. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 2. 13:1511.

    Nem tudom , miert pont ezt linkelte a szkeptikusokhoz   angelasab/flygande/terdszelikatica miltinick....??????????????

    az abraham fiai szosszenet volt a mai nap erdekessege....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2015-12-01  22:43
  7. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 1. 22:4310.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. december 1. 22:109.

    A kvantummehánika igéző témám,kedvenc   profszen után szabadon.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. december 1. 22:018.

    Ha nem te vagy vilsi, kérj tőle elnézést.


    Az elő linkem tartalmazza vilsi odavésett szintúgy baromságát.


     



    vilsi
    2015-12-01 08:45:50   #1


    A tudomány/technika csapdájába esünk, azt hisszük, megoldja az energiahiányt, a klímaátcsapást, a rák gyógyítását.
    Kritikátlanul engedjük be életünkbe a gépeket és azt hisszük, életünk sorsa függ tőlük. Bolondot csinálunk magunkból: számítógépes tolvajnyelveket tanulunk meg, újabb és újabb ketyeréket vásárolunk, hogy aztán pár év múlva elfelejtsük és kidobjuk, mert elavultak. A gombnyomogatók az életfönntartás alapjait nem tanulják: hogyan kell élelmet és meleget termelni.

    A technika nem fejlődik, csak szaporodik. Nagy a különbség a semmi és a bakelitlemez között, de kicsi a bakelit, a mágnesszalag, a CD között.

    A tudomány egyetlen fontos kérdésre sem adott választ:
    A világ szellemre és anyagra oszlik-e és mik ezek?
    Alárendelt-e egyike a másiknak? Egységes-e a világ és van-e célja? Valóban vannak-e természeti törvények, vagy csak mi hiszünk a létezésünkben, velünk született rendszeretetünk okán? Van-e méltó élet és hogyan érhetjük el? (B. Russel, 1943)

    Valójában problémáinknak csupán egy tört része függ a tudománytól. Ha elromlik a bojler vagy az autó, igazából nem érint tragikusan. Ám, ha válunk, gyermekünk drogozik vagy daganatot kapunk - megrendít és össze is törhet. Mindezek kivédése inkább ösztöneink, megérzéseink, élettapasztalataink feladata. Pálya- és párválasztás, szerelmeink, családalapítás, életveszélyek elhárítása mind-mind ősi, elsődleges képességeink vizsgáztatása. Hit és művészet, amelyek emberré tesznek bennünket, ezek fizikán túli, metafizikai életszemléletek. Ezeket a tudomány nem helyettesítheti. Ha meghalok, Einstein nevével az ajkamon leheljem ki lelkem?
    Élhetünk kimért, száraz technokrata életet, de minek? Fölmentek a Holdra, ahol csak kő és pusztaság, megölték a romantikát és jöttek vissza a Földre, ahol minden van: bor, tánc, szerelem. Mi a holdutazó meséje a világ népmesei kincséhez képest?
    A kvantummechanika szegény és monoton: számtani egyenletek végeláthatatlan sora; míg egy vers, egy festmény, egy zenemű ezer arcát mutathatja. A Higgs-(isteni!?)-részecske fölfedezése egy ország kincstárnyi pénzzel, egy hadsereg fizikus ügyködésével, 27 km-es, óriási földalatti masinákkal ahhoz vezetett, amit már az ősember is tudott: Istenhez.


    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  10. 2015. december 1. 21:327.

    És akkor most hány éves a kapitány?

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  11. 2015. december 1. 21:246.

    hogy is hivja ezt a pszichiatria "elveszett az Isten helyette johet a  sotetseg ? Mi ennek a pontos neve az ilyen sindromanak ? Tudod amikor eloterbe kerulnek a taltosok, gyogyitok ordoguzok ....


    mi ennek a neve ?

    előzmény:
    antironia (5)
    2015-12-01  21:17
  12. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2015. december 1. 20:443.
    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29
  13. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 1. 20:272.

    psziches krizis

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-12-01  19:29

Címlap

top