Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Álomkutya gazdát keres!

greysky
Létrehozva: 2012. szeptember 17. 16:10

Egy igazán kitartó agárlány történte:

Bár az igazi happy end még várat magára, de Angel eddigi hányattatott sorsa kicsit jobbra fordult mikor hosszú hosszú kóborlása után rátalálták Szalkszentmárton környékén. A hideg telet átvészelte ám rossz állapota miatt kölykeit elvesztette, és meg is sérült. Ami a legrosszabb hogy az idők során csonttá soványodott és jártányi ereje sem maradt. Talán itt lett volna vége az ő történetének, de kedves helyi emberek végül próbáltak neki segíteni, így találtak rá az állatmentők.

Egy álomgazdi jelentkezését várja, aki szerető otthont tudna neki biztosítani, hogy soha többé ne kelljen ilyen dolgokon keresztülmennie.

Angel egy igazi gyönyörűség, 3 éves angol agár lány.

Jelenleg Budapesten várja hogy érte menjen meleg szívű új gazdája.

Minden további kérdésre szívesen válaszolok vele kapcsolatban, csak kérdezzetek bátran!

  1. 2012. szeptember 29. 21:009.
    Ne haragudj, nem jártam erre, nem olvastam a kérdésed. Sajnos nem tudom, hogyan lehet oda feltenni, de szerintem kérdezz rá, ha még aktuális, bár nagyon remélem, hogy már van gazdija ennek a szépségnek!
    előzmény:
    greysky (8)
    2012-09-17  19:43
  2. 2012. szeptember 17. 19:438.
    Ide hogyan lehet feltölteni Angelt vajon? Annyira szeretném ha gazdit találna...
    előzmény:
    Sherryl1 (5)
    2012-09-17  18:01
  3. 2012. szeptember 17. 19:427.
    Igen teljesen odavagyok érte, nagyon várom hogy megnézhessem végre élőben is. Sajnos a hétvégén nem gazdisodott egy örökbefogadó napon. Viszont a testvére igen, akivel együtt kóboroltak a kis drágák.
    előzmény:
    vérmatska (6)
    2012-09-17  19:32
  4. 2012. szeptember 17. 19:326.

    Azok az ijedt őzikeszemek...

    Drukkolok neki, most csak ennyit tehetek.

     

  5. 2012. szeptember 17. 18:015.

    Sziaszto! A Fressnapf oldalán van már gazdikereső oldal

    http://fressnapf.hu/gazdikereso
    fel kellene ide is tenni ezt a gyönyörűséget, hátha...

  6. 2012. szeptember 17. 16:524.
    Igen, az agarak különösen igénylik az ember közelségét, neki is szüksége lenne valakire akihez ragaszkodhat. :) Ráadásul annyira szép kis kutya, legszívesebben hazavinném a sajátjaim mellé.
  7. 2012. szeptember 17. 16:453.

    Álomgazdik jelentkezzetek, megérdemelne egy kis boldogságot ez a kutyus is.

    Szívből kívánom hogy így legyen

    előzmény:
    greysky (1)
    2012-09-17  16:10
  8. 2012. szeptember 17. 16:382.

    Nagyon drukkolok, hogy minél hamarabb találkozzon a neki való gazdával.

    Igazán szép kutya, és megérdemli már, hogy jó sora legyen. 

    előzmény:
    greysky (1)
    2012-09-17  16:10

Címlap

top