Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sorsfordítás, sűrgősen

ropy
Létrehozva: 2016. szeptember 18. 14:37

Mi van ha nem tudom elfogadni a sorsom,de tenni sem tudok? Mi van ha tudom,hogy mindenért az ÉN a  felelős, mégsem tudok mozdulni? Mi van, ha sem lehetőségem,sem  képességem hogy lépjek  ,de a sors már évek óta  keményen jelez,  betegséggel,hatalmas   lelki pofonokkal, hogy csinálni  kéne vmit? Hasonló gondokkal küzdő,vagy ilyenen átesett személyek véleményére tanácsára lennék kíváncsi,hátha tudunk egymásnak  segíteni.


Előre is köszönöm.

  1. 2016. október 3. 11:00133.

    Tudod, mindenki próbálkozik. a maga lehetősége és felfogása szerint. mindig változik vmi. vmikor elviselhetőbb,vmikor nehezebb. nem ítélkezhetsz a másik életéről, míg nem voltál a helyzetében. nem állt szándékomban a gyerekem betegségéről írni,nem állt szándékomban megmagyarázni,ismeretleneknek,akik nem tudják hogy élek,mit érzek,nem fogom kiteregetni a családi szennyest, mindenki csak a saját életéből merít,max az ismerőseiéből. Ez olyan mint a foci...! A lelátón mindenki okos. mindenki tudja mit kellett volna tenni. a topikkal,egyszerűen,csak arra kerestem választ, hogy ezoterikus oldalról közelítve, mit lehetne tenni. az elme oldalát,már ezerszer átrágtam. 


    és amire rájöttem: hiba megmagyarázni mit miért gondolok. ha nem akarják,úgysem értik.


    még annyit: ha sikerülne megtanulni békében lenni önmagammal, igen,segítenék annak,aki rászorul.aki kéri, a környezetemben,  aki boldogtalan.. ha vki önismeretet tanul, nem biztos hogy mindjárt az üzleten jár az esze.


    és hidd el,segít ez a sok "hókuszpókusz". lassan, lehetőséget ad arra,hogy kimásszunk a bajból. csak ez nem olyan mint egy fájdalomcsillapító,hogy rögtön hat. és persze a pzitív hozzáállás. persze ha az ember padlón van, nehéz pozitívnak lenni.


    Ha nem vagy negativ, mert elhiszem ha mondod, miért provokálod a népet? Vagy csak én érzem így? Úgy érzem, a többi hozzászólásod alapján is, mintha vitát szeretnél szítani. Erre én nem vagyok vevő.


    Érdekes,de sokat tanultam ezekből a fórumokból.. már megérte.

    idézet:
    ropy (131)
    2016-10-02 14:11:25

    Minden emberben benne van a negatív, és a pozitív energia.


    Olyan nincs hogy valaki csak pozitív, az az ember hülye.


    Mozdony írásai is attól függően hatnak valakire, hogy az illető milyen lelkiállapotban olvassa őket. Velem is ilyen volt, és most is ilyen. Én miért nem készültem ki tőle? Miért nem tartottam soha negatívnak?


    Nem provokálja a népet. Csak épp le mer írni olyasmit, amit mások nagyon nem szívesen olvasnak, mert önmagukra ismernek, és ez fáj nekik. A családi szennyesedet is magadnak kellene tisztára mosni, családi összefogással, nem pedig itt elemezgetni, külső segítséggel. Ha már használod az ezotéria szót, akkor tudd alkalmazni is. Máskülönben olyan mintha a levegőbe beszélnél.


    A lelátón nem mindenki okos. De. Van ott edző is, aki pontosan tudja hogy mit kellene tenni. Ha pedig a focista ennek ellenére idióta, akkor kérdés, hogy miért nem megy inkább a szőlőhegyre kapálni?


    Lehet asszociálni, gondolom menni fog.

    előzmény:
    ropy (131)
    2016-10-02  14:11
  2. 2016. október 2. 15:10132.

    ez az ok.   már csak a megoldás kéne.


    http://hasznaldfel.hu/2016/06/miert-csak-ennyi-jutott-nek ed.html


    talán lesz. kell legyen. a részemről akár le is zárom a topikot.


    sok sikert ,egészséget mindenkinek..

    előzmény:
    ropy (1)
    2016-09-18  14:37
  3. 2016. október 2. 14:11131.

    Tudod, mindenki próbálkozik. a maga lehetősége és felfogása szerint. mindig változik vmi. vmikor elviselhetőbb,vmikor nehezebb. nem ítélkezhetsz a másik életéről, míg nem voltál a helyzetében. nem állt szándékomban a gyerekem betegségéről írni,nem állt szándékomban megmagyarázni,ismeretleneknek,akik nem tudják hogy élek,mit érzek,nem fogom kiteregetni a családi szennyest, mindenki csak a saját életéből merít,max az ismerőseiéből. Ez olyan mint a foci...! A lelátón mindenki okos. mindenki tudja mit kellett volna tenni. a topikkal,egyszerűen,csak arra kerestem választ, hogy ezoterikus oldalról közelítve, mit lehetne tenni. az elme oldalát,már ezerszer átrágtam. 


    és amire rájöttem: hiba megmagyarázni mit miért gondolok. ha nem akarják,úgysem értik.


    még annyit: ha sikerülne megtanulni békében lenni önmagammal, igen,segítenék annak,aki rászorul.aki kéri, a környezetemben,  aki boldogtalan.. ha vki önismeretet tanul, nem biztos hogy mindjárt az üzleten jár az esze.


    és hidd el,segít ez a sok "hókuszpókusz". lassan, lehetőséget ad arra,hogy kimásszunk a bajból. csak ez nem olyan mint egy fájdalomcsillapító,hogy rögtön hat. és persze a pzitív hozzáállás. persze ha az ember padlón van, nehéz pozitívnak lenni.


    Ha nem vagy negativ, mert elhiszem ha mondod, miért provokálod a népet? Vagy csak én érzem így? Úgy érzem, a többi hozzászólásod alapján is, mintha vitát szeretnél szítani. Erre én nem vagyok vevő.


    Érdekes,de sokat tanultam ezekből a fórumokból.. már megérte.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (130)
    2016-10-02  13:49
  4. 2016. október 2. 13:49130.

    A gyerekeden akarsz segiteni? Mi baja is van ?


    Nem ezt irod. Belinkeltem.



    "a gyerek,még ha felnőtt is,nem tehet az én magányomról.boldogtalanságomról. de neki igy jó. kényelmes,, van apja,anyja.. míg nincs saját lakás élhet otthon..  és nem tolerálja, hogy nekem elegem van.. 2 éve majdnem elmentem.. bejelentettem neki.. teljesen kiakadt. rettegett minden naptól..  most ugy érzi nyugi van. a férjem is...  Pedig világgá mennék. van ház, munka,van mit enni, én mégis fuldoklok. és nem örülök hogy ilyen vagyok. és tanulni szeretnék, vmi "földöntúli" tudományt. segíteni a rászorulóknak, akik hozzám hasonlóan beleragadtak a sorsukba."


    Nem, nekem nincs negativ velemenyem mindenrol .
    Olvastad-e , mi a velemenyem az eletrol , az altalad nagyraertekelt elmebeteg , David Ickevel inditott topikodba irtam  ?


    Rengeteg pozitiv dolog van , amibe lehet kapaszkodni es hinni , ha rosszul erzi magat az ember a boreben...
    A harmattol vizes , libaszagu legelö es a tyukolbol kihallatszo kora reggeli szelid pityegés is tobbet uzen a vegtelenrol, arrol, hogy mindennek folytatasa van ,  mint egy sok penzert megvett  elmebeteg konyve  azzal, hogy rossza valtoztat a mindent leuralo/elozonlo foldonkivuli gyikember s bezabal... 


     

    előzmény:
    ropy (129)
    2016-10-02  12:41
  5. 2016. október 2. 12:41129.

    nem minden a pénzről szól..nem mindenkinél.  nem fogok praktizálni..de ha a gyerekemen segítek,már megérte.


    mindenről csak negatív véleményed van? az életben is így gondolkodsz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (128)
    2016-10-02  09:27
  6. 2016. október 2. 09:27128.

    Persze , hogy ki tudod tanulni a kineziologiat , s sokkal konnyebb mint a termeszetgyogyassza valas.
    Rengetegen valtak vele gazdagga...azok , akik csinaltak , persze . Azok , akik valoban betegek , azok kesobb, vagy tul keson erkeznek orvosi kezbe.
    El sem merem kepzelni, mi lesz egy beteggel, aki a Te kezeid koze kerul... egy fejfajos agydaganatos pl , egy Bajor Imre , vagy egy agardi martirkisfiu...
    Nagy felelosseg am , az ezosdoktorkodas s nem mindig sul ki, mert az ember szivos allat : ket het apolas helyett a szervezetet koptatva/terhelve  egy ev alatt is ki lehet gyogyulni nem halalos betegsegekbol...s gyogyulasra varakozva fizetni a hulyek adojat= az otthon unatkozo marineni uj ezos mestersegebol arado energia berbeadasat.....
    Az olyan dolog , a kinezologia, mint a meztelen kiraly uj ruhaja: csak ugy kell csinalni, mintha... es beszedni a penzt.
    Az egyik  faszi, aki ezt ,sikeresen kihasznalva a mediat, utnak inditotta , magat surgosen megoperaltatta , hererakkal, de a felesegenek , mellrak , bebeszelte az energiat es a gocpontokat : bele is halt a csaj...
    Igen. Dr Hamerrol beszelek, termeszetesen, arrol a Hamerrol, akinek a cuccat a mav-alkalmazott Barnai plagizalta s aki perre ment az aranyat tojo tyukja miatt a Barnai Roberto  biologikazo alakkal...
    Na ezek ma mind gazdagok s nem otthon unatkoznak szetrugva a mokuskerek békéjét...
    Egy minimum kis ész azért kell hozza, az energiagyogyitashoz , kulonben nem hiszi el a hiszekeny a szovegedet. S sok penz, mert nem adjak ingyen a tanitashoz/gyogyitashoz a jogot..huha
    Josno , az se rossz. Csak egy tancolo asztal kell hozza: ez elérhetobb lenne neked
    Ezoban keresed a hogyantovabbat.
    Csak azt nem ertem, hogy a fenebe akarsz masnak segiteni, amikor a sajat csaladodat is csak terrorizalod s szetvered az eletuket...
    Ciki.


    Azt tudod, hogy a leleknek nem csak a divatos alternativ ezosok a pasztorai ?
    A papbacsi , a pszichologus is lelekgyogyaszok.... olvashatnal pl Poppert Petert  a hüllökkel es gonosz foldonkivuliekkel ijesztgetö David Icke helyett ...


     

    előzmény:
    ropy (120)
    2016-09-24  19:52
  7. 2016. szeptember 27. 01:21127.

    Most hallgatok egy hipnózisról szóló hanganyagot. Ott azt mondja az oktató a transzba menésről, hogy ne próbáld, hanem hagyd megtörténni. Vagy fogd föl az egészet játéknak. Szerintem ugyanez a meditációra is érvényes, a kettő lényegében ugyanaz. Ja, és azt is mondta csomószor, hogy a transzállapotot a nap folyamán az ember számtalanszor átéli, anélkül, hogy tudna róla, tehát ez egy teljesen természetes tudatállapot. Az jellemzi, hogy a környezetednek ilyenkor abszolút nem vagy a tudatában, hanem a figyelmedet egyetlen dologra koncentrálod, ami teljesen leköti azt. Esetleg ez segít valamennyire?

    előzmény:
    ropy (125)
    2016-09-25  16:13
  8. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. szeptember 26. 19:19126.

    Pedig meg kell tanulnod meditálni, ez az alap, enélkül nincs kapcsolat az Univerzummal.

    előzmény:
    ropy (125)
    2016-09-25  16:13
  9. 2016. szeptember 25. 16:13125.

    Köszönöm a magyarázatot. Erre gondoltam én is. Sajna még a meditáció is gondot okoz. próbálkozom. keresem a választ. de már az ellazulás,a kikapcsolás gondot okoz. 


    a családi helyzetemből adódóan nem jutok el sehova szinte.


    de megkeresem van -e lehetőség megtanulni. köszi a módszer nevét.


    én nem hiszem hogy az univerzum segítsége nélkül képes vki érdemben gyógyítani.  Főleg mentális, vagy sorsszerű dolgokban.jó lenne ha képes lennék rá.


    köszönöm,és sok sikert kívánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (121)
    2016-09-25  12:23
  10. 2016. szeptember 25. 15:35124.

    Nos, hogy az legyel, aki nem vagy, az soha nem fog osszejonni, ahogy seriff is megirta, mindenki mas mar foglalt.


    Ez nevetseges, hogy van valakinek valamilyen kepessege, amivel veleszuletett, es egy szep napon jon valaki es egyszeruen elveszi tole. Akkor ha en szepen tudok enekelni es talalkozom egy pasival, akinek nem tetszik a kornyikalas, en erre mar soha tobbe nem tudok enekelni, csak krakogas meg nyivakolas jon ki a torkomon? Ugyan mar. Te is tudod, egy no, ha talal egy pasit, mi mindenre kepes, hogy megtartsa azt. Szives orommel feladja sajat magat miatta es csak a ferfi igenyei szamitanak nala attol kezdve. Leheto legsulyosabb hiba, amit egy no elkovethet. Az altalad emlitett kis no is megszunt angyal, azaz kedves kis no lenni azontul. Gratula. Majd ha elmulik  a nagy lamur a vallalkozoval, a no, aki ujra megfosztotta magat sajat magatol, szepen visszakanyarodik az italos flaska melle.


    Olvasni olvasgathatsz, artani nem art, de ne tul sokat es tul komolyan ne vedd. Konyvek altal nem leszel sem jobb, sem okosabb. Ill hasznosithatsz beloluk, de az eletedet nem oldjak meg, azt neked magadnak kell megtenned, megtalalnod a sajat utadat. Vagy nem.

    előzmény:
    ropy (120)
    2016-09-24  19:52
  11. 2016. szeptember 25. 15:23123.

    Meg egyszer: amilyen helyzetben vagy, nem KELL abban a helyzetben lenned. Sajat dontesed.


    Szoval varod ferjed engedelyet, hogy szabadon, egyedul elhess. Ebbol is latszik, hogy nem vagy epkezlab ember.


    Mi az a kedves rokon? Haman vagytok ebben a hazassagban es az o szava a donto? Te ilyenkor hol vagy? Nem terek magamhoz.

    előzmény:
    ropy (119)
    2016-09-24  19:30
  12. 2016. szeptember 25. 15:19122.

    Most valaszolok, nagyon sulyos problemaim vannak. A kollega gazsaga ehhez kepest semmi. Egeszseg, ami igazan fontos.


    Nos, nem igaz, hogy ezt kell megelned. Sajat valasztasod alapjan eled ezt meg. Mert ezt valasztod. Igen, eppen ebben van valasztasod. Es a valasztasod kovetkezmenyeit kell megelned. Azt igen, KELL. Es az ilyen szenvedes muszenvedes. Nem nem kell. Becsapod magadat.


    Annyit garantalok, hogy a mai langyos csoborben valo vergodesedbol ha vegre kikerulnel, nem vodorben, hanem palinkas poharban talalnad magadat. Abbol kellene ujbol kivergodnod es felnonod, felepitened ujbol magadat. Ettol felsz, gyava vagy, felsz a nehezsegektol, a megprobaltatasoktol. Igy job is, ha maradsz alangyos pocsolyadban. Ott mar nem ernek meglepetesek, tudod, mire szamithatsz. Felsz a hibak elkovetesetol. Pedig aki tesz valamit, hibat is kovet el. Aki cssk ul alangyos pocsolyaban, az nem kovet el hibat, hiszen ott minden kiszamithato. Jelenleg is eppen hibat kovetsz el, a langyos pocsolyaban uldogelesed az.


    Megis mit varsz az elettol? Mit konkretan, mit? Egyedul is fogsz enni, inni, aludni, dolgozni,de meg mi az, amit varsz? Es kinek akarod mindezt ahogy mondod, visszaadni. Tul nagy elvarasaid eppen neked nem lehetnek, aki semmit sem tesz meg.


    Milyen okokat keresel? Hiszen tudod. Ferjed iszik, hiaba kovet el barmit, neked mar nem kell o. Kell meg egyeb ok is arra, hogy elhagyd? Csak nem azt varod, hogy majd o reszegen usson verjen teged? Az o engedelyere varsz, hogy elhagyhasd ot? Hat ez tenyleg rohej.

    előzmény:
    ropy (118)
    2016-09-24  19:20
  13. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. szeptember 25. 12:23121.

    Nem kell adottság. A természetgyógyászatnak egy ága, a bioenergetika az, amelyben a kezelő összekapcsolódik az Univerzum energiájával. Az összes többi ág (kineziológia, reflexológia, akupresszúra stb) tanulható és az elsajátított módszerek csupán materiális szinten is működnek. Az más kérdés, hogy legtöbb természetgyógyász kezelés közben nemcsak a materiális szinten kezel, hanem kapcsolatot teremt az Univerzummal.


    Amit te adottságnak gondolsz, az tulajdonképpen ez a kapcsolatteremtő képesség, ami mindenkiben benne van. Ez a képesség meditációval fejleszthető.


    Létezik egy mostanában terjedő új módszer, a Theta Healing, ami tképpen a kineziológia azon irányzatának tekinthető, ami az Univerzummal összekapcsolódva működik, nem pusztán materiális szinten. Vannak ilyen tanfolyamok, de a képzés százezres nagyságrend.


    Amit szerintem jelenleg magadért tenni tudsz, az a relaxálás és meditáció, az önfejlesztés, valamint valamilyen fizikális vagy művészeti tevékenység elsajátítása és gyakorlása. Nagyon jó pl. a tánc, de bármi, amiben örömed leled vagy tehetséged van hozzá. 


    A megkapott és elvett képességben nem hiszek, abban viszont igen, hogy az addig nyitott tudatállapota beszűkült és bezárult a negativ lelki hatások miatt.


    Lényegében ennek a nyitott tudatállapotnak az elérése és fenntartása a cél. Ebben a tudatállapotban születnek a nagy müvek és nagy teljesítmények. A  művészek, sportolók, gyógyitók így tudnak "hihetetlen" dolgokat véghezvinni. 

    előzmény:
    ropy (120)
    2016-09-24  19:52
  14. 2016. szeptember 24. 19:52120.

    egy régebbi üzenetedre válaszolnék. vagy inkább a véleményed érdekelne. vagy bárkié .


    írtad,hogy ismerősöd tanfolyamon kitanulta a természetgyógyászatot,és rendelőt nyitott. Ha vki megtanulja,akkor tud segíteni másokon? Nem kell ehhez adottság? a fűben-fában gyógyászatot ki lehet tanulni. de pl a kineziologiát?


    volt 1 ismerősöm,aki ,elmondása szerint, egy angyali segítséggel tanult meg gyógyítani.  egy hosszú kapcsolat megszakadása után,az italba menekült. szép fiatal nő.  es megjelent neki vki (angyal),aki lelket öntött belé.. és kimászott a gödörből, megismert egy embert aki bevezette ebbe a tudományba. és az a nő,tényleg olyan volt mint 1 angyal. ha kijöttem tőle,szépnek láttam a világot.. de összejött 1 vállalkozóval,és elvesztette a képességét. tudott kommunikálni a magzattal az anyaméhben,és pici gyerekekkel is lélekszinten.


    de elvesztette. úgy ahogy kapta,elvették tőle. ezért nem hiszek benne,hogy elég megtanulni. emberektől,könyvből tanulni.. ők mondják,hogy tegyél magadért. a lélektől,az univerzumtól szeretnék tanulni. de hátha van vki, aki megtanit arra, hogy szerezzek képességet.. hogy segíteni tudjak azokon,akik hasonló cipőben vannak mint én. ha találok a környéken megfizethető tanfolyamot,elmegyek. de lehet hogy sose tudnék segíteni,ha a papír mellé nem kapok képességet rá. a régi ismerősöm szerint van rá képességem. de nrm érzem.  csak a vágyat,hogy olyan legyek ami nem vagyok,ugy éljek,ahogy nem tudok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (85)
    2016-09-21  07:22
  15. 2016. szeptember 24. 19:30119.

    furának találod a választ: el kell viselni. mint sok mást is. nem érdekel már. ha rendes,sajnálom miatta.  1 EZÓ oldalon olvastam, a mostani időkben, helyrerázódnak,alakulnak a kapcsolatok.. hát tényleg zajlik az élet.. alakulgat.   remélem sikerül békében elválni. de sajna ezt csak ő tudja meghozni. szenved ő is. azt is tudom megérdemli. de ő is fejlődik talán. most épp azt akarja hogy rendben legyünk. 1 kedves rokon már 2x alámtett.. tudja hogy hogy viselkedik velem a férjem,és mindent elkövet hogy -mondása szerint agyonverjük egymást-.  eddig rendeztük a dolgokat, mondtam ezt-azt neki, és ugy látom ragaszkodik hozzám. a kedvesrokon megint megpróbálta,megint mellém állt a férjem. most egész rendes, de akkor sem szeretem már,akármit tesz. mint férfi,nem kell.

    előzmény:
    Sissi52 (113)
    2016-09-23  00:58
  16. 2016. szeptember 24. 19:20118.

    pont ez a helyzet. jól látod.


    akkor is oka van hogy ezt kell megélnem.


    és mindig változik vmi. mindig lesz hozzá vmi rossz.. aztán kicsit jobb..de megint jön vmi. tudom.. vagy gondolom hogy tenni kell.. megjött a betegség(ek), megjött az érzés,hogy az élet rövid,az is megjött,hogy menni kell tovább. hova? csöbörből vödörbe? ki tudja ha megteszem jobb lesz-e. a mostani helyzetem akár jó is lehetne.ha elfogadnám. a menekülőútvonalak sem biztos hogy jobb helyzetet teremtenének. Azért keresem az EZOban a választ,mert értelmet keresek az életemben. Nem csak enni inni aludni dolgozni.. élni.


    tudom hogy túl magasak az igényeim. (amit vissza is tudok adni)


    tudom,hogy hiába várok arra amit nem nekem szán a sors.


    ezért totojázok. néha nyafogok. de  kínlódom magamban.mindig változik vmi. talán én is.    azért az okokat keresem, mert akkor kevesebbet hibázhatok.


     

    előzmény:
    Sissi52 (117)
    2016-09-24  11:15
  17. 2016. szeptember 24. 11:15117.

    Na, mi ujsag? Ugye semmi?


    A te bajodra egyetlen orvossag letezik: kilepni. Igen, megtette mas is, en is, nem is egyszer. En kilepek, ha valami nem jo. Egyszeruen nem tudok ugy elni, rossz helyzetben. Epp tegnap dobbentem ra az orvosnal, hogy az elet allati rovid. Sose tudjuk, talan eppen holnap vagy mar ma kicsengettek. Totojazni nincs ido. Vagy ha akarsz, jobb, ha nem haborogsz, hanem belenyugszol es megprobalod a magad szamara a leheto legjobbat kihozni, ha egyaltalan lehetseges. Vagy beleroppan az egeszseged es akkor veszharang, vege az egesznek. Ha kilepsz, azzal szamolni kell, hogy egyedul maradsz, ha egy szikrat is igenyes vagy. Egyedul nem jo, de sokkal jobb, mert sajat magad lehetsz. Az eleted legalabbis a tied.  

    előzmény:
    ropy (1)
    2016-09-18  14:37
  18. 2016. szeptember 24. 11:07116.

    Ja, abiztositasom 4 million dollarra van, ha kart okoznek valakiben. Ezt is elgepeltem, ebben muvesz vagyok.

    előzmény:
    Sissi52 (115)
    2016-09-24  11:03
  19. 2016. szeptember 24. 11:03115.

    Egy PRN-esnek (aki beugrik helyettesiteni) akart valszeg segiteni, de az sem az o dolga, hogy ilyen melyen ebbe beleavatkozzon. O PTA en meg COTA/L. Szoval mas a foglalkozasa, de teamwork-ban dolgozunk. A gepet ok is hasznaljak csak mas testreszekre. Latod, ez az en kerdesem is. Nem tudom minek, es hogyan banyaszta elo a regi papirt. A computeren vannak a dokumentek, es raadasul ki is nyomtatta. Ugy nagyjabol semmi koze nincs hozza. Szoval, hogy mit akartak, nem tudom, nem is erdekel. Ugy hulye, ahogy van. Hogy ki latta azelott utoljara a pacienst, aki hasznalta a gepet. Es? Ez meg nem ok arra, hogy kiassa a dokumentet. Ha most errol el kezdenek vele vitazni, ertelmetlen, feneketlen vita lenne. Aki nem erti, hogy hulye es miert hulye meg szemet, annak hiaba magyarazod. Sajat erdekemben jobb, ha mostmar hagyom az egeszet. Semmi nem valtozik, mert aki hulye, az ugy hulye, ahogy van. Baratot??? szandekosan bemartani? Tegnap kerdezte a fonokom, hogy ugye mostmar halkabb R. ? Mondtam, igen, meg kedvesebb, udvariasabb. Ez is valami haladas.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (114)
    2016-09-23  13:16
  20. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. szeptember 23. 13:16114.

    Őszintén szólva nem tudom. Nem tudom, hogy a kollégád mit láthatott azon a papiron, amitől annyira kiakadt. Lehet, hogy a frekvenciaszámot gépelted el, passz. 


    Ha nincs baja a páciensnek, akkor miért bányászta elő a papirt? 

    előzmény:
    Sissi52 (111)
    2016-09-23  00:18
  21. 2016. szeptember 23. 00:58113.

    Szoval ha egy agyban alusztok es meg van koztetek intim kapcsolat, akkor meg mindig van valami koztetek, vagy hogy?

    előzmény:
    ropy (108)
    2016-09-22  14:42
  22. 2016. szeptember 23. 00:50112.

    Ez egy tulajdonkeppen gep vagy mi, Diathermy a neve, es a paciens fajos testreszehez kell kozel tenni, hogy csokkentse a fajdalmat. En meg azelott soha nem hasznaltam, kerdeztem a kozvetlen kisfonokomet, hogy vegyuk at a hasznalatat, de azt mondta, o sem tudja. Ezert kertem meg ket rendes kollegamat, hogy mutassak meg, hogy kell beallitani. Szivesen segitettek. Hogy valami elallitodott vagy tenyleg elgepeltem, soha nem tudom meg. De nem okoztam semmi bajt. A papir miatt meg kerulhetek bajba vagy nem, vagy a fonok kiment alola. Meg engem hibaztattak, ahogy lenni szokott, amiert azt mondtam ennek a hulyenek, hogy hagyjon engem beken, en nemcsinaltam semmi rosszat. Aaaaaaaaaaaa tudod. (Akkor meg megalmodni sem tudtam, hogy ez a hulye mit muvel velem.) De csak azert mondtam, hogy nem en voltam, mert kiabalt at a termen, mindenki elott, hogy te meg mit csinaltal, --hogy jojjon oda hozzam es mondja el csendesen normalisan csak nekem, mi a baja velem. Szerinted? nem jo nagy cart kevert? Ezen mar nincs mit megbeszelni, beszeltem vele is, a fonokkel is. Ezt mar szobahozni tobbet nem szabad, lezert ugy. Ki hallott ilyet, a fonok azert hibaztatott engem, mert azt mondtam, hogy en nem voltam, vagy nem en voltam, akkor, amikor lila gozom nem volt rola, hogy mit lobogtat, --nem az elgepelesert.

    előzmény:
    Sissi52 (111)
    2016-09-23  00:18
  23. 2016. szeptember 23. 00:18111.

    Nem ertetted, vagy en nem voltam vilagos. Hat persze, hogy megmondtam neki, tudja. O (is) olyan ember, aki nem erzekeli, fel sem fogja, hogy hogyan bant meg masokat. Ezt nem csupan en mondom. Ez csak ugy lenne ertheto, ha tudnad, mi a szitu, mi tortent. Mondjam el? Az egesz nem olyan egyszeru, de szerintem szornyu. O nagyon sokat segitett mar nekem, es ezek utan el sem lehet kepzelni, mit tett. Meg azt sem mondom, hogy szandekosan? talan igen. Szerintem az esze nincs a helyen. Munkahelyi dolog. Te martanal be egy kollegadat, ha szerinted az mar valamiben hibazott, de a kutya sem vette eszre? Velem ott ordibalt mindenki elott, lobogtatta a papirt,es a fonoknek is megmondta. Az a lenyeg, hogy nekem lila gozom sem volt rola, hogy hibat csinaltam. Reg volt raadasul. Hogy honnan a francbol sikerult elohalasznia azt a papirt. Amit rairtam arra a papirra, okozhatott volna sulyos hibat, na de nem okozott. Meg a fonok is azt mondta, hogy valamit rosszul gepelhettem. Es valszeg nem azt akartam akkor odairni, de emlekszik mar a fene. Raadasul nem is a sajat hibambol, ill abbol, mert en irtam ala, de annak alapjan, amit  ket masik kollega mondott, mert ok mar regota csinaljak. Es tudjak. En meg akkor eloszor. Egy eszkoz, egy gepen, amit kezlesre hasznalunk, valami frekvencia vagy mia fene szam. Munkahelyen muszaj a jo hangulat, de bennem valami nagyon osszetort megint. Ha valami paciensben kart okoznek, van $40000-ra liability biztositasom, de nem akarok semmi bajt, persze.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (109)
    2016-09-22  15:31
  24. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. szeptember 22. 15:35110.

    Hát ez az, így hűlnek ki az érzelmek, a szőnyeg alá söpört, ki nem mondott sérelmekből.


    Nem is tudom, ilyen szintű eltávolodásnál már mennyit kellene önmagán dolgoznia mindkettőtöknek, hogy visszataláljatok egymáshoz. A férjednek különösen nehéz, mert még az italról is le kellene mondania, ha nem akar téged elveszíteni. Az italozás gyökere pedig lehet, hogy olyan mélyen rejtőzik, amihez segitség kellene, hogy feldolgozza (féltékenység, kisebbségi érzés stb...ezekből ki kellene gyógyulnia, azután tudná letenni a poharat és utána lehetne a kapcsolat helyreállításán dolgozni...nagy munka, kérdés, hogy képesek vagytok-e még rá.)

    előzmény:
    ropy (108)
    2016-09-22  14:42

Címlap

top