Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spiritualitás

csiba
Létrehozva: 2014. Április 30. 16:04

Szeretném megtanulni a sorsfordítást. A neten már sok "angyalos"

oldalt néztem,  próbáltam sok módszert.

Jósoltattam többször, és ők is ajánlották a változást. De így nem megy.

 

Sürgősen változtatnom kell az életemen,  de a ahhoz sok körülménynek

változnia kell. Hiszem, ha valaki jó akar lenni, előbb-utóbb sikerülnie kell.

 

Nincsenek anyagi lehetőségeim, és kimozdulni sem tudok túl sokat

itthonról.  Próbált már valaki a netről elsajátítani olyat ami segített?

  1. 2014. május 4. 18:4836.

    Ez így igaz.  Da a társas magány sokkal rosszabb, mert akkor nem is

     

    tudsz hasonló érdeklődésü emberek közé menni. én még sose éltem

     

    egyedül , sose volt, hogy csak magamról kell gondoskodni.    néha

     

    szeretek egyedül lenni, álmodozni.  

     

    elég nehéz a helyzetem,  nem is szeretem részletezni,  úgysem tud

     

    senki tanácsot adn,  mindenki másképp éli meg a problémákat,  

     

    mindenki mást és mást visel nehezebben, attól függően, hgy milyen

     

    traumákat élt meg ebben,  vagy más életiben.

     

    hiszek a sorsfordításban,  a boszorkányságban,  az inga hatalmában,

     

    csak nem mindenki tudja alkalmazni.   engem,  az mellett, hogy 

     

    szükségem van spirituális segítségre,  nagyon érdekel a téma.

     

    Mindenkinek más az élete,  elvárása,  tűrőképessége,  úgy látom

     

    ez a fórum nekem nem tud segíteni.  tudom mit kéne tenni, mi segítene,

     

    de nem megy.   ezt már hiába ragozom,   nem jutok előrébb.

     

    köszi a hozzászólásokat,  sok sikert, és kitartást.

     

    találtam a facebookon pár oldalt, ahol érdekes dolgokat írnak

     

    a téma hozzáértői.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (35)
    2014-05-03  00:34
  2. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2014. május 3. 00:3435.

    Miből gondolod, hogy lejárt?

     

    Én úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van az élete kiteljesítésére. Az idősebbek azért magányosodnak el, mert nincsenek kapcsolódási pontjaik - lassan egyedül maradnak a korosztályukban - de mindenki magányos, ha kapcsolódási pontjai  nincsenek.

     

    A szakítás, vagy elválás azért rossz, mert hirtelen megszűnik az addig jól működő kapcsolatrendszer. A képződő űrt elég nehéz betölteni.

     

    A hasonló problémákkal küzdőket fel kell/ene/ kutatni, új kapcsolatokat kiépíteni, ami eléggé nagy munka. Nem is mindig tudatos. 

     

    Alkalmazkodó képességünknek vannak határai. Ha nem birjuk "szusszal" a kapcsolatkeresést, nagy bajba kerülünk. /Minden öngyilkossági kísérlet mögött  elmagányosodás áll, ami persze szerencsétlen helyzetek összejátszásából is adódhat./

     

    Ezért én nem hiszek bármiféle "sorsfordító" praktikában. Ha tudatosabban keressük a kapcsolódási pontokat, előbb-utóbb egyensúlyba kerülünk.

     

    A "kapcsolódási pont" alatt közös hobbit, közös - és hasznos - munkát, tartalmas, építő beszélgetéseket stb. értek. Minden párkapcsolat is lényegében ez, mert a felek egymás kiegészítését keresik.  

     

     

    előzmény:
    csiba (34)
    2014-05-02  18:51
  3. 2014. május 2. 18:5134.

    Köszönöm a hozzászólásokat.

     

    Ez a topik azt hiszem lejárt.

     

    Sok sikert, és szép napokat mindenkinek.

    előzmény:
    csiba (33)
    2014-05-01  19:04
  4. 2014. május 1. 19:0433.

    talán a középkorban kezdődött a 'felsőbbrendűség'

    lényeg,  hogy kicsit el vannak varázsolva egyesek.

    de hiszem hogy nem mind.

    de ha megnézed, több köztük az önpusztító, azért nem is törődnek

    az egészségükkel.

    de vannak kivételek. eddig úgy láttam, hogy a ff.akat kicsi nevelni

    kell,egy kezdésnél.

    de nem akarok általánosítani.

    ismerek jó embereket is. ami az érdekes:  a türelmes kedves emberek,

    mindig kifogják azokat a nőket, aki ezzel visszaél.  mert nőben is van

    ilyen.

    sok természetgyógyász is ff.  de az is tény,  hogy a fiukat legtöbbször

    jobban elkényezteti az anyja,  aztán had kínlódjon vele a felesége.

    de ezzel sem akarok általánosítani.

     

    de egyszer azt olvastam,hogy a szerelem kémiai folyamat, ami

    kb 7 évig összeköti a párokat,persze a szex útján.

    utána ebből kiakulhat a szeretet, ami már megint összeköt.

    szeretném ha így lenne,   ha a szerelem nem csak a nemzésre lenne,

    mint az állatoknál.

    biztos van benünk ősemberi is,  de kell hogy legyen egy 'isteni' is,

    ami az állatokban nincs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (32)
    2014-05-01  17:13
  5. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2014. május 1. 17:1332.
    Genetikailag sincs igazuk, az ember ősei koedukált hordában éltek, és a hímek is kivették a részüket az utódgondozásból. Egy magányos anya egy (két-hat-nyolc) 10-12 évig önvédelemre képtelen utóddal evolúciós nonszensz lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (30)
    2014-05-01  15:49
  6. 2014. május 1. 16:4831.

    kell hogy legyen olyan is, akinek van felelősségtudata. 

     

    talán, még inteligencia is kell kicsit hozzá.

     

    természet, és

     

    nevelés függő.        ha vki szereti a párját,  szerintem össze tudnak

     

    csiszolódni .   ha akarnak. 

     

    persze, mindenki akar családot.  de a gyerekek kirepülnek lassan.

     

    attól, ha egyedül él, és független vki,  még nem kell magányosnak

     

    lennie.        van esélye olyanokkal lenni, akivel jól érzi magát.

     

    persze ebből előbb-utóbb megint párkapcsolat lesz.

     

    a társas magány sokkal rosszabb.  igy esély sincs rá,  hogy legyen

     

    valakid.      van felelősséged,  de  nem kapsz érte szeretetet.

     

    külföldön ez nem gond,   különköltöznek, és kész.  még az is megesik,

     

    hogy újra összejönnek.   itthon  meg évekig  "nyúzzák" egymást,

     

    ha egyáltalán  sikerül külön menni.

     

    minimálbérekből nem lehet albérletet, gyerektartást,  külön lakást

     

    fizetni, és hiába vállal az ember több munkát,nem jut előre.

     

      szerencse kell inkább hozzá.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (30)
    2014-05-01  15:49
  7. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2014. május 1. 15:4930.

    Az én tapasztalatom szerint annak működik jól az egyedüllét, aki a helyzeteket könnyedén /?/ uralni tudja, és megfelelő társasági kapcsolatokkal rendelkezik. Christine Laguard - ha jól irtam a nevét - egyedül él, persze könnyű neki, anyagilag jól van /mint a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, nem szűlölködik/, de ez kevés, jó kapcsolatok is kellenek. 

    Minden kapcsolat alapja a kölcsönösség, tehát annak vannak jó kapcsolatai, aki megfelelően adni tud.

    A nők helyzete külön téma. Minden fiatal gyerekre vágyik, ezt persze csak jó partnerrel képzelhető el. Ennek sok összetevője van, a fő baj, a szerelemnek nevezett kábítószer hatás /Sajnos/ Ez ugyanis a gondolkodást fékezi, bizony könnyen félremegy a jól induló együttélés. /Persze vastagon ludasak a férfiak is, még az a jobbik eset, ha nincsenek tudatában annak, hogy mennyire/

    Ők ugyanis az esetek nagy részében egészen másképpen képzelik el a párkapcsolatot, a gyermekkel járó felelősség vállalását. /Most kicsit mentegetek: genetikailag persze igazuk van, az élővilágban csak az anya neveli fel a gyereket, de a homo s-nél ez nem mentség!!/ 

    előzmény:
    csiba (29)
    2014-05-01  15:27
  8. 2014. május 1. 15:2729.

    igen.

     

    a teljes függetlenség lenne jó, de a mai világban nagyon nehéz.

     

    régen sem sikerült minden házasság, de nem váltak, tűrtek a hők.

     

    a mi gyerekeink már megkapják a  támogatást otthonról, bárhogy

     

    döntenek. nem jó mindjárt összeköltözni,  mint ma teszik,  de az sem

     

    volt jó, hogy az esküvő után döbbent rá az ember, hogy mit kapott.

     

    más dolog szórakozni járni,  és együtt élni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (28)
    2014-05-01  15:12
  9. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2014. május 1. 15:1228.

    Egy rossz partnerrel semmi nem működik. Sajnos, a párkapcsolat olyan bonyolult, hogy férjhezmenés/nősülés előtt tanfolyamot kellene végezni./Lehet, hogy most már tanulnak a fiatalok valamit családi életre nevelés címén, nem tudom/

    Azért olyan sok a válás, mert a párok az alapfogalmakkal sincsenek tisztában.

    Az alkoholizmus - és minden kábítószerélvezet - egy külön szörnyűség, szabadulni tőle nagyon nehéz /a legegyszerűbb el sem kezdeni./

    Boldog csak akkor lehetsz, ha magaddal békében élsz. Természetes, hogy a mostani párodban nem bízol, a lehetőséghez képest gyorsan válni kellene, saját egyensúlyodat megtalálni. Az együttélés szerintem nem feltétlenül szükséges a boldogsághoz! 

    előzmény:
    csiba (24)
    2014-05-01  12:05
  10. 2014. május 1. 13:1027.

    ez mind jó,    de ha magamon segítek,  az adott helyzetben,  akkor

    több embernek ártok vele, akiknek azután rosszabb lehet mint most.

    ezért kérem az égiektől,  hogy a körülményeken javítson.

    ahogy ártani is tud a sors a körülmények változásával, mint ahogy már megtette,   úgy javítani is tud(na).

    vagy, ez csak rossz dolgokkal működik?

    Elfogadom, hogy ez (volt) a karmám, meg kellett tapasztalni ezt is.   de már ledolgoztam,  már kellene hogy vmi jó is legyen.

    vagy csak lelki gyötrelmekkel  javulhat itt a földön az életem?

    nem mindenki van így!      Most az adott helyzet miatt van lelkifurdalásom,   ha csak magammal törődve elmennék,  akkor meg azért lenne.

    miért nem lehet itt úgy élni,  hogy békében segítve másokat.

     minden vágyam, -   és ezt egyszer egy kineziológus mondta, hogy ezt kell tennem, ha  magamat helyrehoztam,    -  hogy viszonylagos biztonságban, szeretetben élni,  hogy saját életem ne fájjon,   segíteni,  gyógyítani

    másokat,   akik talán ugyan olyan kilátástalan helyzetbe vannak mint én.

    előzmény:
    csiba (25)
    2014-05-01  12:14
  11. 2014. május 1. 12:4526.
    Ne bánts senkit, ne legyél önző, csak saját magadat is sorold be végre azok közé, akiket nem akarsz bántani, akikkel jót akarsz tenni. Ne legyél jobb magadhoz, mint másokhoz, de ugyanannyira igenis legyél jó magadhoz is, mint amennyire jó vagy másokhoz.
    előzmény:
    csiba (22)
    2014-05-01  10:56
  12. 2014. május 1. 12:1425.

    valami hasonló nem lehet online megtanulni? ami működik.

    nincs lehetőségem tanfolyamra járni.

    ráadásul vidéken élek.

    köszönöm. a módszer jó lenne.  itt a környéken hipnózist csak nagyon indokolt esetben csinálnak.   1x még el tudnék menni pszichológushoz,

    de rendszeresen sorozatban,nem megy,

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (10)
    2014-04-30  18:00
  13. 2014. május 1. 12:0524.

    mikor még érdekelt a férjem,kértem hogy kérjünk segítséget.

    a szexben is.

    sok ideig durva volt a helyzet,nagyon ivott.

    persze hogy így a szex sem működik. undorodtam.

    neki jó volt így is.

    mikor józan volt, rendes volt hozzám. de bármikor előfordult hogy leitta

    magát,függetlenül attól, hogy ment el itthonról.  utáltam az ünnepeket.

    próbáltam elérni hogy pl karácsonykor ne menjen el bármi dolga akad is, hogy legalább szenteste józan legyen.

    ez már azért javult.

    most már próbálkozna,de nem érdekel,és bízni sem tudok.

    egy iszákos bármikor visszaeshet. elég hirtelen a természete is.

    sokat dolgoziok,  ennyit tett a családért.  lelkileg nem számíthattak rá a gyerekek sem.  persze, ez is nagy szó, becsülöm érte,  de nem tudom szeretni. így védekezik a lélek a fájdalom ellen. 

    jártam orvoshoz, szedtem gyógxszert, mert állandó hullafáradtsággal küszködtem.  legelőször javultak a tünetek,de nem tökéletes.

    ingával,és mással is foglalkozom,  az többet segített. már nem szedek semmit, de boldog szeretnék egyszer lenni,

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (20)
    2014-04-30  22:38
  14. 2014. május 1. 10:5923.

    évekig szedtem gyógyszert depresszióra  hulla fárdtság ellen ,

    hogy elviseljem. mióta foglalkozom az égi dolgokkal,  talán jobban

    viselem.   de már szeretnék jót is megélni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (20)
    2014-04-30  22:38
  15. 2014. május 1. 10:5622.

    de nem tudom merre..

    nem tudok bántani senkit. nem tudok önző lenni.

    előzmény:
    tamtamtam (19)
    2014-04-30  21:42
  16. 2014. Április 30. 23:1621.

    Legy egy kicsit onzo.

     

    ne foglalkozz vele, mit enged a ferjed.

    Ne foglalkozz azzal, hogy szerinted a felnott gyerekeid segitsegere legyel. Felnottek, megoldajak maguk.

    Ne foglalkozz azzal, mit szolnak masok, ha igy vagy ugy teszel.

     

    Es ne menj tobbet joshoz meg latnokhoz meg mifenehez, az csak kicsalja a keves penzedet is. Ezt koltsd magadra. Csak magadra. 

     

    előzmény:
    csiba (18)
    2014-04-30  20:25
  17. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2014. Április 30. 22:3820.

    Pszichiáternél jártál már?

     

    Az emberi kapcsolatok kezelése a legnehezebb dolgok egyike.  Ha konkrét hiba van valahol, az orvos biztosan tud alternatívát ajánlani. /Persze nem olcsó, mert ez csak magánúton megy eredményesen./ 

    előzmény:
    csiba (1)
    2014-04-30  16:04
  18. 2014. Április 30. 21:4219.
    Az ember sokkal több dolgot álmodik, mint amennyire aztán emlékszik. Attól, hogy csak a marhaságokra emlékszel, még lehet, hogy már meg is tárgyaltad a dolgot az őrangyaloddal, aki elmagyarázta, hogy igen, azért van melletted, hogy segítsen neked legyőzni az akadályokat - nem pedig azért, hogy elgördítse az akadályokat az utadból. Tehát most te jössz: szedd össze magad, legalább próbáld meg legyőzni azokat az akadályokat - vagy egyszerűen kerüld ki őket, ha lehet. Segíts magadon, az Isten is megsegít! :)
    előzmény:
    csiba (18)
    2014-04-30  20:25
  19. 2014. Április 30. 20:2518.

    talán neki hatalma van, hogy segítsen,  ne gördítsen mindig újabb akadályt az utamban.  azért van mellettünk, hogy vigyázzon ránk.   tudom nehéz a feladata,  tisztelem őket eléggé,  de szivesen 'beszélnék'velük legalább álmomban.

     

    még álmodni sem tudok rendeset. csak se-füle-se-farka marhaságokat.

    előzmény:
    tamtamtam (17)
    2014-04-30  20:17
  20. 2014. Április 30. 20:1717.
    Ha az őrzőangyalod adna tanácsot, nem mondanád, hogy "de nem tudom meglépni"?
    előzmény:
    csiba (16)
    2014-04-30  20:13
  21. 2014. Április 30. 20:1316.

    igen, még elbírtam, de már elegem van belőle.

     

    rossznak, lelkiismeretlennek kell lenni, hogy ne álljon az utamba az öszes nehézség ami csak lehet?  

     

    a jósok szerint már megoldottam azt a karmát, amit elvileg nem tudok elengedni, és tovább kéne lépnem, mert teljesen rámegy már az egészségem.

    ehhez kéne a sorstól kis segítség.

     

    tudom, hogy 'löködnek" hogy menjek, mert így nem jó,  de nem tudm meglépni.

     

    ismerek olyat, aki tanácsot kapott az örzóangyaltól,  sőt tudást is.

    előzmény:
    tamtamtam (13)
    2014-04-30  19:38
  22. 2014. Április 30. 19:5715.
    igazad van, a csodára várok.
    előzmény:
    tamtamtam (14)
    2014-04-30  19:40
  23. 2014. Április 30. 19:4014.

    "a körulményeimet szeretném javítani, ami most rossz, forduljon jobb irányba"

     

    Javítani szeretnéd, vagy azt várod, hogy maguktól javuljanak a körülmények? Talán nem árt tisztázni. 

    előzmény:
    csiba (8)
    2014-04-30  17:45
  24. 2014. Április 30. 19:3813.

    Nem büntet, csak úgy látod. Sokan ugyanazokat a dolgokat, amiket te büntetésnek látsz, egész máshogyan fogják fel. Próbáld meg te is úgy látni, ahogyan ők.

    Egyébként meg elbírod, másképp már nem lennél itt. ;-) 

    előzmény:
    csiba (3)
    2014-04-30  16:39

Címlap

top