Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Álomfejtés, segítség

manovár
Létrehozva: 2008. június 11. 07:34

Nem tudja valaki mit jelent foggal álmondni?

Harmadszorra álmodom ugyanazt, hogy a fogsorom a kezemben van egyenként belehullott a tenyerembe és pánikszerűen keresem a sebészt aki visszaülteti. A mai álmomban már eljutottam addig, hogy megtaláltam a sebészt.

Megjegyezném, hogy a fogaim rendben vannak, semmiféle ilyen jellegű fóbiám nincs.

  1. 2015. október 29. 07:4053.

    Kihullanak a fogaid


    A fogakról szóló álmok összességében szorongást, elutasítástól való félelmet tükröznek, vagy rettegést az idő múlásától. Jung szerint az álomban kieső fogak azt jelzik, hogy készen állsz az újjászületésre, a megújulásra, de a maguktól kihulló fogak esetén érdemes azt is felülvizsgálnod, hogy mondtál-e valakinek a közelmúltban bántó dolgokat. A fogak fontos szerepet játszanak a flörtölésben, és ezek elvesztése alapvetően azt is jelentheti, hogy nem tartod magad elég vonzónak, míg mélyebb értelmezésben szégyenérzetet mutat. A fogak kihúzása általában arra utal, hogy erős töltetű érzelmek munkálkodnak benned, amiket nem tudsz megemészteni. A kieső fogak gyakran a kommunikációs készség és a hatalomérzés szimbólumaként is értelmezhetők, ezért lehet, hogy úgy érzed, elveszíted saját életed felett a kontrollt, vagy tehetetlennek érzed magad egy adott szituációban.


     

    előzmény:
    manovár (1)
    2008-06-11  07:34
  2. 2008. augusztus 7. 17:3352.
    Köszi! Hát nem tudom... Nagyon kíváncsi lennék, hogy mit jelent, mert pl. az édesapámmal nem álmodtam még soha, pedig már több, mint 20 éve meghalt.   Természetesen őhozzá sokkal, de sokkal közelebb álltam, mint anyukám második férjéhez.
    előzmény:
    fibi75 (51)
    2008-08-07  09:17
  3. 2008. augusztus 7. 09:1751.
    Lehetséges, hogy valami iránymutatást próbálnak adni, az épp aktuális problémáidban. Én mondhatni, rendszeresen álmodok halott nagyapámmal, megölelem, érzem az illatát és annyira jó érzéssel tölt el, hogy legalább így találkozhatok még vele.
    előzmény:
    töltőtoll (50)
    2008-08-06  18:32
  4. 2008. augusztus 6. 18:3250.

    Emlékeztem, hogy van egy ilyen topik... Látom elég régen írtak ide, azért megpróbálom hátha tud nekem valaki segíteni. Azt álmodtam, hogy bent vagyok a munkahelyemen, de nem a saját asztalomnál ültem, hanem egy másiknál. Szemben velem Sebestyén Balázs () egy másik asztalnál. Odanéztem a helyemre, és a székem melletti üres széken anyukám második férje - aki lassan 2 éve meghalt - ült ott! Kérdeztem Balázstól, hogy "te is látod, hogy ott ül valaki, vagy álmodom?" Azt mondta, hogy ő is látja. Ezután odamentem hozzá, adtam neki két puszit, és köszöntem neki. Ennyi volt. Tudja valaki, hogy ez mit jelenthet? Különösebben nem ragaszkodtam az elhunyt férfihez... Balázs pedig azért maradhatott meg az emlékezetemben, mert elalvás előtt este a Cool-on a Kész átverés ismétlését néztem.

    Ezt megelőzően viszont az anyukám egyik nagynénjével álmodtam, akit imádtam. Egy lakásba mentem be, ahol bent a nagynéni volt. Neki azt mondtam: "szia, de rég láttalak, hogy vagy?" Közben megöleltem őt, és az akkor nagyon jó érzés volt. Szerintetek mit jelent rövid időn belül két halottal is álmodni?

    Előre is köszönöm, ha valaki segít nekem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. június 25. 07:2949.

    Két eset lehetséges: 1. ha fiú vagy (nick nevedből), akkor talán egy lányért folytatod a küzdelmedet - de azt te tudod, és nem én, hogy kiről van szó, ha lány vagy (nick kép alapján), akkor pedig küzdelmet folytatsz egy férfiért egy nővel....

    előzmény:
    Peter78 (48)
    2008-06-24  22:14
  6. 2008. június 24. 22:1448.

    És ki volt a lány az álmomban... Elvégre miatta történt minden...

    :-)) 

    előzmény:
    zsaki71 (47)
    2008-06-24  21:14
  7. 2008. június 24. 21:1447.
    Akkor csak szeretnél tündökölni, mint egy filmsztár. Még több figyelmet szeretnél magadnak, te kis exhibicionista
    előzmény:
    Peter78 (46)
    2008-06-24  16:29
  8. 2008. június 24. 16:2946.
    Az életem nem unalmas, sőt! A kommunikációm...? Mondjuk lehet átlagon felülinek nevezni... Belső konfliktust egyik sem okoz... Nem volt rossz az álom... Kifejezetten szórakoztató volt. Közben beugrott, hogy az egész balhé egy szőke lány miatt tört ki... Nem emlékszem az arcára...
    előzmény:
    zsaki71 (45)
    2008-06-24  11:41
  9. 2008. június 24. 11:4145.

    Szia!

    Nem találod egy kicsit unalmasnak az életedet? Mennyire jó a kommunkációd másokkal? Okoz valamiféle belső konfliktust az említett két dolog?

    előzmény:
    Peter78 (44)
    2008-06-24  11:16
  10. 2008. június 24. 11:1644.

    Nagyon fura álmom volt! (nem vicc, amit leírok)

     

    Egy teremben ültem sokadmagammal. Talán előadás volt, vagy valami ilyesmi. A színpadon, vagy inkább emelvényen Bruce Willis dumált. Már nem emlékszem, hogy mit. Csak arra emlékszem, hogy egyszer csak felálltam és elindultam kifelé. Útközben a füléhez hajoltam és szépen elmagyaráztam neki, hogy mit miért csinál rosszul (ott a teremben), aztán távoztam...

     

    Felébredtem és visszaaludtam...

     

    Megint Bruce Willis volt ott az álmomban...

    Megint vita volt meg tettlegesség is.

    Nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem, hogy megvertem...

     

    Tudom, hogy hülyeség, de mit jelenthet? :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. június 23. 14:4543.

    Szia!

    A visszatérő álmok, mindig mélyen eltemetett bizonytalanságból fakadnak, általában stresszes helyzetben jelennek meg. Addig kísértenek bennünket, míg a probléma gyökerét meg nem találjuk. Az undor megjelenése egy álomban valami vagy valaki elől való menekülést szimbolizálja. Ideje szembenézned a problémáiddal és nem elmenekülni előlük. Nagy valószínűséggel egy új kapcsolatra vágysz, hogy ennek mi az oka azt magadban keresd. Egy idősebb ember mellett magabiztosabbnak és bölcsebbnek érzed magad, holott ezt a magabiztosságot és bölcsességet magadban kellene keresni. Erre utal a 10 év is, ami a számmisztikában az ego, energia, mindennek a kezdete.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830406 (42)
    2008-06-23  10:56
  12. Torolt_felhasznalo_830406
    Torolt_felhasznalo_830406
    2008. június 23. 10:5642.
    Valaki tudna nekem segíteni! Állandó visszatérő álmom van, és undorító. Erotikus álmaim vannak egy nálam 10 évvel idősebb férfival, aki valóban létezik a közelemben, és az életben talán őt utálom a legjobban. Az a legijesztőbb, hogy álmomban még élvezem is a dolgot, és undorodom magamtól, mikor felkelek. Amúgy boldog párkapcsolatban élek egy nálam 9 évvel idősebb férfival, aki már a vőlegényem. Félek, hogy tönkre megy emiatt a kapcsolatunk, mert a párom szereti tudni mit álmodom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_323644
    Torolt_felhasznalo_323644
    2008. június 18. 13:0541.

    "Az álomok szimbólumokon keresztül üzennek és ha megfigyeljük, hogy a hétköznapjainkban mit jelentenek az álmunkban előforduló dolgok, akkor könnyebb talán megfejteni is őket. "

     

     

    vannak negatív szimbólumok amiknek minden személynél ugyan az a jelentésük és figyelmeztetésül szolgálnak:

     

    ilyenek pl: a hernyók, pondrók és egyéb férgek.

     

    Közvetlen rejtett szellemi támadás előtt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_789423 (40)
    2008-06-18  12:43
  14. Torolt_felhasznalo_789423
    Torolt_felhasznalo_789423
    2008. június 18. 12:4340.

    Szia!

    Nem tisztem másokat megítélni, elítélni:-)))) Szerintem figyeldd továbbra is mi történik a tudatalattidban.... lehet érdemes lenne feljegyezned őket, ha visszaolvasod majd pár hét múlva, meg fogsz lepődni azon, hogy mennyire egyértelmű miről is szólnak.

    Sok sikert az álláskereséshez!

    Még egy dolog, mi saját magunk vagyunk boldogságunk és sikerünk kovácsa. Pozitív gondolkodás, pozitív hatást gyakorol az életünkre! ha állásinterjúra mész, gondolj erre. Ha pozitív a kisugárzásod, ezt az interjúztató is érezni fogja, így sikeresebb lehetsz!

    idézet:
    zsaki71 (39)
    2008-06-17 10:40:06

    Igen, én is ezt szeretném javasoni neked. Ez kicsit macerás dolog, de legyen az ágyadnál mindig kéznél papír és ceruza, hogy reggel, amíg emlékszel az álodra részletesen le tudd írni! Minél részletesebb, annál jobb. Az is érdekes, hogy látsz-e színeket, vagy fekete fehér minden. És ha van állandóan visszatérő szituáció vagy szereplő, az is fontos szimbólum. Az álomok szimbólumokon keresztül üzennek és ha megfigyeljük, hogy a hétköznapjainkban mit jelentenek az álmunkban előforduló dolgok, akkor könnyebb talán megfejteni is őket.

     

    Ha van lehetőséged, akkor próbáld megvenni az "Alkotó álom" c. könyvet, mert van benne megoldás a problémádra.

    Talán tudtam segíteni. 

    előzmény:
    zsaki71 (39)
    2008-06-17  10:40
  15. 2008. június 17. 10:4039.

    Szia!

    Nem tisztem másokat megítélni, elítélni:-)))) Szerintem figyeldd továbbra is mi történik a tudatalattidban.... lehet érdemes lenne feljegyezned őket, ha visszaolvasod majd pár hét múlva, meg fogsz lepődni azon, hogy mennyire egyértelmű miről is szólnak.

    Sok sikert az álláskereséshez!

    Még egy dolog, mi saját magunk vagyunk boldogságunk és sikerünk kovácsa. Pozitív gondolkodás, pozitív hatást gyakorol az életünkre! ha állásinterjúra mész, gondolj erre. Ha pozitív a kisugárzásod, ezt az interjúztató is érezni fogja, így sikeresebb lehetsz!

    előzmény:
    rayofsun (38)
    2008-06-17  09:45
  16. 2008. június 17. 09:4538.

    Szia!

     

    A páromnak mondtam, hogy figyeljen már, ha tud, mit csinálok álmomban. Azt mondja, hogy olyan édesen alszom és nem kaszabolok közben.

    A sebek valóságosak, ugyanakkor ha máskor beütöm magam valamibe, egy hétig is eltart, mire eltűnik.

    Ebben az új esetben pedig aznap estére nyomavész.

    Agyrém, de az is eszembe jutott, hogy lehet éjjel úgymond kiszállok a testemből és valahol egy másik évszázadban (úgy tűnik) élek.

    Amit írtál elgondolkoztam, mert jelenleg álláskereső vagyok. 2 hónapja a párom fizujából él(degél)ünk.

    Rettentően zavar, hogy alig tudok pénzzel hozzájárulni a háztartáshoz.

    Annyira vágyom arra, hogy más segítsége nélkül (ami persze önzetlen, mert a tenyerén hordoz) éljek! Számomra nem egyértelmű, hogy a férfi legyen a családfenntartó. Kiszolgáltatottnak érzem magam, pedig így is mindent megvesz nekem és tényleg önzetlenül.

    Csak azt meg biztosan tudom, hogy ha igazán jó fizum lenne, inkább egyedül élnék, alkalmi kapcsolatban. Mivel zavar, hogy az édesanyját is ő tartja el és utálom, ha nem én vagyok kizárólag az egyetlen. Gyereket nem merek vállalni sem mert inkább másodállást vállalna(ami mások szemében jónak tűnik) de akkor is pénzeli az anyukáját, aki mellesleg megjegyezve cigire költi a tízezreket.

    Szóval van még számomra megemészthetetlen probléma rengeteg.

    Csak azt is tudom, ha igazán függeltlen lennék anyagilag, szemét dolog lenne elküldeni, hogy eddig jó voltál, míg ki kellett fizetni a rezsit. Most biztos megvan a véleményed rólam, mégis én őrlődök.

     

     

     

    előzmény:
    zsaki71 (37)
    2008-06-17  07:13
  17. 2008. június 17. 07:1337.

    Szia!

    Az nem lehet, hogy saját magadat karmolod össze a nagy harcban? Mindenesetre a harc egy álomban a belső nyugtalanságot jelképezi. Ez a nyugtalanság saját belső konfliktusból származik. Ennek a konfliktusnak kellene utána járni, hogy mi az oka. Mivel a kés, kard és bot a férfias, állatias oldalunkat szimbolizálja (és mind a három egyben fallikus jelkép is) esetleg ez lehet rémálmaid oka....

    előzmény:
    rayofsun (32)
    2008-06-16  17:35
  18. Torolt_felhasznalo_789423
    Torolt_felhasznalo_789423
    2008. június 17. 00:4436.

    Sziasztok!

     

    Érdekes dolgok történnek velem mostanában.

    Kb. egy hónapja kezdődött és már-már félek elaludni.

    A történet az, hogy álmomban mindig harcolok késsel, karddal, bottal.

    Mikor felébredek furcsa módon vágások vannak rajtam.

    Kisebb sebek, kék foltok, hegek.

    És volt már, hogy a seb vérzik is, ahol álmomban megsértettek.

    Ugyanakkor estére teljesen eltűnik.

    Erről még senkinek nem meséltem, félek, hogy nem hiszik el, pedig a sérülések nyomai valósak.

    Hozzáteszem, az ágyam körül semmilyen tárgy nincs.

     

    idézet:
    rayofsun (32)
    2008-06-16 17:35:07
    Én elhiszem amit írtál! Erről eszembe jut egy könyv: Dr.Paul Tholey- Kaleb Utecht "Alkotó álom" című könyve.  Hihetetlen dolgokat ír le benne, pl. hogyan lehet legyőzni az álmunkban létező démonokat.  De arról is írnak, hogyan használhatjuk az álmainkat képességeink fejlesztésére. Technikákat ír le, hogy lehetünk képesek tudatosan álmodni és kérdéseinkre hogyan tudunk választ kapni. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy leírják azt is, hogy pl. ügyességi sportolókat ezzel a módszerrel hogyan térningeztek a tökéletes teljesítmény érdekében. Hozzáteszem, a módszer bevált, ezek a sportolók éles versenyben verhetetlennek bizonyultak.
    előzmény:
    rayofsun (32)
    2008-06-16  17:35
  19. 2008. június 16. 18:2635.
    Rendes családi életet élek... ez nem tetszene neki?
    előzmény:
    indexfinger (25)
    2008-06-14  23:11
  20. 2008. június 16. 18:2434.

    Igen, sajnos a vágyami korlátokba ütköznek.

    Az anyukám nem szól bele a dolgaimba szerencsére.  De azért majd beszélek vele!

    Köszi szépen neked is a választ!

    előzmény:
    zsaki71 (26)
    2008-06-15  13:16
  21. 2008. június 16. 18:2333.

    Nagyon igazad van!

    Köszönöm a válaszodat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_323644 (29)
    2008-06-15  18:18
  22. 2008. június 16. 17:3532.

    Sziasztok!

     

    Érdekes dolgok történnek velem mostanában.

    Kb. egy hónapja kezdődött és már-már félek elaludni.

    A történet az, hogy álmomban mindig harcolok késsel, karddal, bottal.

    Mikor felébredek furcsa módon vágások vannak rajtam.

    Kisebb sebek, kék foltok, hegek.

    És volt már, hogy a seb vérzik is, ahol álmomban megsértettek.

    Ugyanakkor estére teljesen eltűnik.

    Erről még senkinek nem meséltem, félek, hogy nem hiszik el, pedig a sérülések nyomai valósak.

    Hozzáteszem, az ágyam körül semmilyen tárgy nincs.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2008. június 16. 06:5231.

    Szia!

    Akkor valószínűleg a fuldoklás elfojtott érzelmekre utal. Gyakorlatilag nem tudja elfogadni a betegségét, és az ehhez kötödő érzelmeket pl. düh, félelem, agresszió stb. A visszatérő rémálmok mindig arra utalnak, hogy valami elől menekülünk, ahelyett, hogy szembe nézzünk a problémával, ezért találkozunk újra és újra ezekkel az álmokkal. Ezek a tudatalatti jelzései felénk. Tehát meg kell keresni a probléma gyökerét elsőként. Gondoltatok pszichiáter megkeresésére, vagy alternatív megoldásokra. Ha igen priviben tudok segíteni...

    Mielőbbi gyógyulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_106031 (27)
    2008-06-15  16:15
  24. Torolt_felhasznalo_789423
    Torolt_felhasznalo_789423
    2008. június 15. 19:3630.
    Szepes Mária szerint a fog az életerő, akarat jelképe. A mozgó fogak felnőtteknél halálfélelmet, férfiaknál potenciazavart jelenthet. A foghúzás pedig szorongást. De arra nincs utalás, hogy mit jelent, ha kiesik az egész fogsor. Ha az álom folyamatosan visszatér, annak több oka lehet, de szerintem nem lehet egyszerű álmoskönyvekből megfejteni a jelentését.  Álmunkban a tudatallatink üzen, de mindig szimbólumokon keresztül. Érdemes lejegyezni az álmokat minél részletesebben és szakember véleményét kikérni.
    előzmény:
    manovár (1)
    2008-06-11  07:34

Címlap

top