Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. Iza
    Iza
    2019. szeptember 11. 22:1216701.

    Kedves Penelope!


     


    Koszi a visszajelzesed es az idot, amit ram szantal.


    A legjobbakat kivanom Neked!

    előzmény:
    Penelopé (16695)
    2019-08-28  19:39
  2. 2019. szeptember 13. 02:2316702.

    Azt szeretném kérdezni mit jelent az ha valakinek a képletében nagyon nagyon kicsi az egyes ház. Szinte alig van. Azt gondolom nem jót jelent, hiszen az az Én háza. Koshoz tartozik az első ház  a fejet jelképezi.


    Utalhat ez szellemi sérültségre? Vagy rövid életre?

  3. 2019. szeptember 13. 07:2916703.

    Kedves uranusz38!


    Ez a házméret oroszlán és rák aszcendens esetén lehetséges a mi szélességi körünkön, de nem jár fizikai jellemzőkkel. Asszem kb 17 fok szélességig szűkül le. Ha viszont mondjuk Osloban született az illető, akkor ennél is kisebb lesz, illetve északabbra méginkább. Mondjuk a Placidus-házrendszer szerint egészen pár fokig is mehet ez a torzulás, ami a Föld fizikai jellemzői miatt alakul így és nem jelzi mondjuk a fejjel való problémákat.


    Az egót illetően lehet jelentősége - szerintem -, mert odafent a hideg északon nem hiszem, hogy lehet akkora egója bárkinek, mint itt, a melegebb éghajlatokon. Eleve a túlélési esélyeket csökkentené és ezt jelezheti napjainkban a radix az életterület csökkentésével az egó oldaláról. De ismétlem, ez csak az én magánvéleményem, tapasztalati alap nélkül.


    Amúgy a nagyon magasan, vagy nagyon délen születettekre az angolszász környezetben gyakrabban használt egyenlő házas felosztást használjuk elemzéskor - a tapasztalat szerint. Így legfeljebb a szélességi kör 60-ik fokáig számolunk a Placidussal.


    Fontos, hogy a radixban soha nincsen jó és rossz jelzés semmire! Azért nincs, mert nem dönthetjük el egyénileg, hogy valakinek adott adottsága, vagy sorsállapota rossz, vagy jó. Mindenki a saját életéhez, lehetőségeihez kapta a radixot, a születése időpillanatát. Ehhez pedig maximálisan illik mindig az élethelyzetünk, bár legtöbbször egyáltalán nem értünk ezzel egyet, mert a vágyaink miatt a sorsunk szinte sohasem egó-komfortos. És persze mindenki - én is - mást szeretnénk, mint amit lehet. :)


     


     

    előzmény:
    uranusz38 (16702)
    2019-09-13  02:23
  4. 2019. szeptember 13. 07:4316704.

    Ez lemaradt: "Utalhat ez szellemi sérültségre? Vagy rövid életre?"


    Ismerek személyesen olyan menő asztrológust, aki szerint igen, az egyes ház mérete fokban az élet hosszával arányosítható. Ugyanakkor szintén személyesen ismerek másik híres asztrológust, aki szerint ez nem igaz. Azért nem, mert az élet hossza attól függ, hogy a megéléseinket mennyire vagyunk hajlandóak elfogadni és megélni. Azaz a sors által hozott, számunkra pozitív, vagy negatív eseményeket egyaránt fogadnunk kell, és reagálni rájuk. Ez egy nem lineáris görbe, ami az egyensúlyi állapotot ide-oda billentve folyamatosan halad előre és ha valamelyik irányba túlzottan is kitér, akkor a sors billenti vissza mindig. Az élet hossza attól függ, hogy ez a visszabillentés mennyire kompenzálható általunk, mennyire tudjuk elfogadni és megélni az általa hozott életeseményeket.


    Ezzel az elgondolással értek egyet, ez a gyakorlatiasabb. Azaz nem utalhat rá.

    előzmény:
    Arany (16703)
    2019-09-13  07:29
  5. 2019. szeptember 14. 20:1216705.

    Kedves Lari !


    Alapszemélyiségedre jellemző a tűz a lendület. Ebben a Szolár évedben (2019.08.18- 2020.08.18) azonban  nem igazán ez fog dominálni. Most a Szolár Napod arra világít rá ami a legbensődben van. Ezért  igényt érzel a visszahúzódásra, elmélkedőbb vagy. Passzívabb vagy mint máskor, nehezebben hozol döntéseket. Végiggondolod, hogy mit hozott neked az elmúlt életszakasz., szembesülsz a cselekedeteid eredményével, mi az amibe belekezdtél és nem fejeztél be. Az érzelmi életed érted kerül most a középpontba, és befolyásolhatóbb vagy, mint máskor. Ami inspirálólag hat rád  az valószínűleg a zene, a költészet vagy a tánc ,ami segítségedre szolgál a belső úton a  meditációk vagy vizualizációk.


    Az érzelmek most nem igazán tudnak kifejeződni. Mintha nem is tudnál azonosulni velük. Alapszemélyiséged szerint nagyon tudsz szeretni, viszont a gondoskodást inkább a partnertől igényled. Most ezt a Szolár megerősíti. A társ révén tudod megélni. Azt a tökéletes társat szeretnéd akivel igazán mély, lelki és érzelmi alapon nyugvó kapcsolatot tudsz létesíteni. Most könnyen bele is látsz olyanokat amelyek nem feltétlenül sajátjai. Alapjában véve azonban nem egy tüzes, szenvedélyes férfit hoz a sors hanem egy szilárd érzelmeit kevésbé kimutatót, aki szereti a közös együttléteket, de ritkán szenvedélyes.


    A szerelem háza fölött haladt tranzitál egy bolygó aminek analógiái a megújítás, a régi rendek szétbontása és új mederbe terelése. lassan kifelé halad így már gondolom túl vagy a "nehezén". 


    És légy egy kicsit körültekintőbb ebben az évben mert könnyen megtéveszthető vagy.


    Egészségi állapotról kérdeztél még. Előfordulhat nálad a comb és far területén törés, vagy meszesedés. Vegetatív idegrendszeri problémák, a szívbillentyű betegségei. Gyógyulás: önmeghaladás, saját falak, korlátok, gátlások ledöntése, meghaladása. Okulni a tapasztalatokból. 


    A krónikus betegségek házában egy olyan jelölő áll, ami nemi szervek problémáját mutatja, végbél, vastagbél betegségeit, húgyvezeték, tobozmirigy. De ez a regenerálódás bolygója is.  Tehát adott az esély a gyógyulásra. :)


     

    előzmény:
    lari (16700)
    2019-09-03  08:34
  6. 2019. szeptember 14. 20:1516706.

    Kedves Pinkcloud !


    Légyszíves írd meg, hogy a születésnapodon hol tartózkodtál.


    Szép estét!

    előzmény:
    pinkcloud (16699)
    2019-09-02  20:39
  7. 2019. szeptember 15. 01:5316707.

    Kedves Penelope!


     


    Atkuldtem a penelope.nlcforum@gmail.com a kert infot.


    Koszonom szepen!

    előzmény:
    Penelopé (16706)
    2019-09-14  20:15
  8. 2019. szeptember 16. 08:1016708.

    Kedves Penelopé,


    köszönöm szépen a segítségedet. Elgodolkodtató, amiket írtál, talán kicsit még jobban össze is zavarodtam, de ezt az én hibámból, sajnos újabban az átlagosnál is nehezebben megy a határozottság.

    További szép napot kívánok mindenkinek! 

    előzmény:
    Penelopé (16705)
    2019-09-14  20:12
  9. 2019. szeptember 20. 20:1516709.

    Kedves Pinkcloud!


    Jelenlegi tartózkodási helyed szerint az alábbiak szerint alakul a Szolár éved. Ebben az évben az energiád arra irányul, hogy önmagad mások által megismerd. Most láthatod magad másokban tükröződve.  Másokban találkozol azokkal a „részeiddel” amelyektől félsz és elrejted magadban, nem hoztad a tudatba.  Felszínre tudnak kerülni ezek a tulajdonságok úgy hogy másokban találkozol velük.  A kapcsolataidat a külvilággal való viszonyodat világítja most meg a Napod.  Itt kerülnek most felszínre a problémák, azok a dolgok amik eddig esetleg nehézséget okoztak, de nem derült rá fény.  Igaz nem kellemes ha az ember szembesül azzal, hogy eddig mit nem csinált jól, vagy mit nem vett észre, de egyben jó is, mert így már lehet vele dolgozni.  felismered általa, hogy milyen elvárásaid is vannak másokkal, és hogy mennyi és miylen energiát fektetsz be a kapcsolataidba.  Ha felismered a saját felelősségedet a történetben, akkor új lappal indíthatsz. ami kicsit nehezít a tisztán látáson az az itt álló Neptunod. Érdemes résen lenni, mert könnyen áldozattá válhatsz. Esetleg a párodat is megélheted Neptuninak, azaz művészlélek, vagy beteg, esetleg iszik.  Most lehetőleg ne társulj senkivel és ne is kezdj pereskedni. Nem jól jönnél ki belőle. Mennyire vagy elégedett azzal amid van azzal amit eddig elértél? Az életörömök nem ebben az évben fognak elhalmozni, és ha babát tervezel akkor az nem ebben az évben fog foganni.  Az asztrológia jól jön most ebben az évben abban megélhetsz sok mindent.  Annak tanulására is használhatod ezt az évet. Vannak online képzések is.


    A család, otthon házában egy bolygó áll ami kicsit felnagyítva láttat itt dolgokat , és a következő Szolár évedben nyílik majd lehetőség rá, hogy  mindezt helyreigazítsd.  Foglalkozhatsz majd a lakás szépítgetésével és kicsit jobban fogod szeretni az otthonlétet. De jelezheti a költözést is, lakás eladást, vagy vásárlást.

    előzmény:
    lari (16708)
    2019-09-16  08:10
  10. 2019. október 6. 10:4716710.

    Sziasztok, véleményt szeretnék kérni, ugyanis nézegetem a jövő évi tranzitjaimat és a tranzit Szaturnusz (9. házból) háromszor is kvadrátolni fogja a Plútómat (6. ház) és a Napomat (12. ház). Mamóka korábbi jegyzeteiből olvastam, hogy hozhat haláleseteket is ez a kellemetlen tranzit, ezért érdeklődni szeretnék hogy ti hogy éltétek meg a Szaturnusz harmadik kvadrátját 36 éves korotok körül?

  11. 2019. október 7. 22:1116711.

    Kedves Zsuzsi!


    Szerintem ne aggódj a halálesetek miatt, mert tranzitban évente többször is lehet ilyesmi, mondjuk a tr. Mars - rad. Plútó által is. A Szaturnusz tranzitjai inkább adott életterületen hozhatnak változást, mint mondjuk nálad a házasság, jogi ügyek, egyetem, külföld. Csak az egyszerűbb, alapanalógiákat nézve. Valamit akadályozhat az életedben. De tranzitot előre nem érdemes félni, mert sosem tudhatjuk, hogy pontosan mit is hoz. Illetve mindig azt, amire szükségünk van, életünk folyamata szerint. A Szaturnusz tanít, feladatot ad, neked itt most az említett dolgokkal kapcsolatban lehet ez. Persze épp úgy nem kell kellemetlennek lennie, mint kellemesnek - egyszerűen hoz egy megélést.


    Érdemben erről az időszakról az tudna nyilatkozni, akinek kilences házban járt ekkor a Szaturnusz és kvadrátolta a Napot. Mondjuk bele tudok gondolni egy válást, pervesztést, vagy csak annyit, hogy nem mehet az illető külföldre éppen, amikor szeretne.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    ballánézsuzsi (16710)
    2019-10-06  10:47
  12. 2019. október 7. 22:1116712.

    Kedves Zsuzsi!


    Szerintem ne aggódj a halálesetek miatt, mert tranzitban évente többször is lehet ilyesmi, mondjuk a tr. Mars - rad. Plútó által is. A Szaturnusz tranzitjai inkább adott életterületen hozhatnak változást, mint mondjuk nálad a házasság, jogi ügyek, egyetem, külföld. Csak az egyszerűbb, alapanalógiákat nézve. Valamit akadályozhat az életedben. De tranzitot előre nem érdemes félni, mert sosem tudhatjuk, hogy pontosan mit is hoz. Illetve mindig azt, amire szükségünk van, életünk folyamata szerint. A Szaturnusz tanít, feladatot ad, neked itt most az említett dolgokkal kapcsolatban lehet ez. Persze épp úgy nem kell kellemetlennek lennie, mint kellemesnek - egyszerűen hoz egy megélést.


    Érdemben erről az időszakról az tudna nyilatkozni, akinek kilences házban járt ekkor a Szaturnusz és kvadrátolta a Napot. Mondjuk bele tudok gondolni egy válást, pervesztést, vagy csak annyit, hogy nem mehet az illető külföldre éppen, amikor szeretne.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    ballánézsuzsi (16710)
    2019-10-06  10:47
  13. 2019. október 8. 19:4016713.

    Köszönöm a választ, bár a válás kissé megijesztett.

    előzmény:
    Arany (16712)
    2019-10-07  22:11
  14. 2019. november 29. 13:2716714.


    Köszöntelek kedves Penelopé!


     És elnézést kérnék, hogy csak így belegázolok a fórumba. Ugyanis nem találtam más megoldást a kapcsolatteremtésre. Ha nem zavarnálak, megkérdezném, hogy van-e lehetőség egy privát "beszélgetésre"? Természetesen, amennyiből lehetséges.


     Üdvözöllek,


    Molnár Csaba, Erdélyből

  15. 2019. december 1. 15:0316715.

    Kedves Csaba !


     


    Természetesen.Örülök Neked már régen hallottam rólad. Írj nyugodtan a penelope.nlcforum@gmail.com címre, ezt csak én olvasom. 


     

    előzmény:
    Mcsaba (16714)
    2019-11-29  13:27
  16. 2019. december 8. 19:1016716.

    Sziasztok!  Már régen írtam, érdekelne, hogy az aszcendens urára vetett pozitív fényszögek is hozhatnak-e ugyanúgy szerelmet, mint az aszcendendre? + Ha az 5. ház ura vet az uralkodóra fényszöget és a másik ember személyes bolygója az 5. házban? Mit gondoltok? Melyik a legerősebb jel?


    A válaszokat előre is köszi!


    Üdv: Blue249

  17. 2019. december 11. 17:1716717.

    A "szerelmet hozhatnak"-ot hogyan kell értelmezni?


    A Mars Vénusz együttállás a legerősebb jelölő egy párkapcsolat esetén.

    előzmény:
    Blue249 (16716)
    2019-12-08  19:10
  18. 2019. december 11. 18:4516718.

    Úgy értem, hogy valahol azt olvastam, hogy szimpatikus az illető, ha az asc-re vetnek jó fényszöget a belső bolygók és hogy ez igaz-e az asc urára is?

    előzmény:
    Arany (16717)
    2019-12-11  17:17
  19. 2019. december 12. 05:4616719.

    Szimpátia lehet, de hogy ebből lesz-e szerelem, az szerintem nem egyértelmű. Ezernyi viszonyulás van, ami vonzalom a másik felé és nem lesz belőle semmi. Ahhoz, hogy szerelem legyen, a ffi/női jelölők aktivitása is kellhet. Persze gyakran van, hogy szeretnénk szerelmet, de alaposan vizsgálva csak vonzalom lesz az. Főleg sorsjelölőknél hozhat olyan érzést, hogy hú, de szerelmes vagyok. Aztán nem is, csak nagyon elbűvölt.


    Ha meg az AC urára nézzük, sztem még kevésbé egyértelmű.

    előzmény:
    Blue249 (16718)
    2019-12-11  18:45
  20. 2019. december 22. 14:4316720.

     


     


    Minden kedves fórumozónak Békés Boldog Karácsonyt kívánok !


     


  21. 2020. január 20. 14:0416721.


    Üdvözöllek Mindnyájatokat, itt a fórumban!


    Annak ellenére, hogy évek óta nem tettem itt látogatást, ha meg engeditek, most egy egészségügyi témát érintő kérdéssel szeretnék bejelentkezni. A feleségemmel 39 éve élünk együtt, akinek most Szaturnusz visszatérése van. Már a tavalytól kezdődően a bal középső ujja egyre jobban kezd merevedni. Enyhén be van görbülve és nem hajlik. És ami aggaszt az, hogy ez talán még fokozódhat is… Próbáltam érdeklődni efelől, de nem nagyon kaptam megfelelő válaszokat. Hisz' ez nem is olyan könnyen megy. Ezzel a problémával jövök és kérek segítséget, hátha valakinek sikerül észrevennie valami lényegeset.


    Az adatai: Kézdivásárhely (H 26°07'  / Sz 46°00') 1961.11.13. - reggel 6 óra.


    (a fix 6 óra nem egy belőtt idő, mert ha nem épp szakszerűen is, de sokat pontosítottam, míg véglegesítettem ezt az időpontot / tulajdonképpen 6:00:23, amire persze, azért mégsem esküdnék meg)


     Köszönöm, hogy befogadtok, és talán időt szántok a kérdésemre!


     Tisztelettel,


    Molnár Csaba


     

  22. 2020. január 24. 18:5416722.

    Kedves Csaba!


    Örülünk Neked, hogy újra itt vagy. Nézem a képletet, de mielőtt elkezdjük elemezni szeretném megkérdezni, hogy a feleséged étrendjében mennyire jellemző a növényi olajok, olajos magvak (dió, mogyoró, mák, kókusz...) fogyasztása? 


     


    Minden Jót!

    előzmény:
    Mcsaba (16721)
    2020-01-20  14:04
  23. 2020. január 24. 19:3616723.

    Kedves Csaba !


    A sokizületi gyulladás tűnik problémának. A Bak Szaturnuszával mások céljait kellene megvalósítania. Hogyan viseli a párod azt ha más irányit, és nem Ő?


    Szomszédokkal, testvérekkel, közvetlen környezetével milyen a viszonya?

    előzmény:
    Mcsaba (16721)
    2020-01-20  14:04
  24. 2020. január 24. 22:0816724.


    Kedves Penelopé!


     


    Köszönöm a választ!


    A horoszkópot nézve talán kissé csalóka az a sok Skorpió. Ugyanis, amit a képlet mutat, az gyerekkorában, lánykorában passzolt. (Gyerekkorunktól ismerjük egymást) A házaséletem során élethűen tapasztaltam meg, hogy milyen hatalmas változásokra képes a Skorpió kiemeltsége. .. Jól tudom, hogy nagymértékben részem van úgy a betegségében, mint a megváltozásában. Tudattalanul alárendeltségbe hajszoltam bele. Nem Ő irányít! Semmiképpen sem. Pedig én nem követeltem Tőle soha alárendeltséget. (Legalábbis ezt írom. Tudattalanul talán más a helyzet) És ezt a visszafogottságot látom én, ami annyira megakasztja érzelmileg. (A Hold-Szaturnusz is közre játszik)


     A közvetlen környezetével is sokkal oldottabb viszonyban volt régebb. Mindketten nyugdíjba jöttünk és egy kicsit elmagányosodtunk. De különben nem táplálunk senkivel, semmiféle feszültséget

    előzmény:
    Penelopé (16723)
    2020-01-24  19:36
  25. 2020. január 24. 22:3516725.

    Kedves Csaba!


     


    A párodnak a kiszolgáltatottságra van szüksége, ami azt jelenti, hogy vagy ő van kiszolgáltatva másoknak, vagy mások neki. Ez végigkíséri egész életét. Élheti érzelmileg is, amit aztán nem fogad el ebben a formában és így szenved.

    előzmény:
    Mcsaba (16724)
    2020-01-24  22:08
  26. 2020. január 25. 16:0916726.

    Kedves Penelopé!


    Az említett növények nem szerepelnek az étrendjében. Ezek valamiként kimaradnak. Nem visszük túlzásba a táplálkozást, de azért nagyjából a jó székely kaját pártoljuk fel. Mértékletesen.

    előzmény:
    Penelopé (16722)
    2020-01-24  18:54
  27. 2020. január 25. 16:1416727.

    Köszöntelek kedves Arany!


    És köszönöm a hozzászólást. Az 1. házas Neptun jelölné a kiszolgáltatottságot?


    Amelyre valamiként törekszik is. Vagy talán az élet sodrása épp arra viszi rá.


    Nagyon magába zárkozó.

    előzmény:
    Arany (16725)
    2020-01-24  22:35
  28. 2020. január 25. 19:0916728.

    Nem, a kiszolgáltatottság a Vízöntő. A szolárja szerint amúgy is ezt az elzárkózást éli idén.

    előzmény:
    Mcsaba (16727)
    2020-01-25  16:14
  29. 2020. január 26. 16:1716729.

    A 2019.november13./5:47:23/ Szolárban Skorpió aszcendens van.


    Ez a képlet nem 2020.november13-ig érvényes?


    A Vízöntő aszcendens a 2020.november12./11:33:32/


    Most akkor melyiket kell nézni?

    előzmény:
    Arany (16728)
    2020-01-25  19:09
  30. 2020. január 26. 19:0316730.

    Kedves Csaba !


    A Skorpió nagyon végletes tud lenni. És az I ház is tele van tehát mindenképpen dolgozik belülről az Ego az akarat. Nincs egy darab tűz jegye sem, így nyílván nem fogja kiharcolna magának amit akar.  Azt gondolom úgy tudod őt segíteni, ha Te magad szerethető válsz és akkor Ő meg tud nyílni feléd. Akkor tud oldódni a sok benne rejlő feszültség. Ugyanis a merevség, a görcsösség elsősorban a Szaturnusz és Uránusz bolygókhoz kapcsolódik. A Szaturnusz és Uránusz a váratlan eseményektől , kiszámíthatatlan jövőtől való félelmet jelöl. Az újj megmerevedett ízületei a megfogás, megtartás görcsösségére vagy tehetetlen elengedésére figyelmeztet. az elfojtott érzések , amelyeknek nem szabad megmutatkozni, egyre jobban gátolják a testműködést. Szellemi, lelki merevedés.

    előzmény:
    Mcsaba (16724)
    2020-01-24  22:08
  31. 2020. január 26. 20:1716731.

    A kiszolgáltatottság a radixban van. A szolárban az idei évet néztem, amire igaz a Skorpió AC.

    előzmény:
    Mcsaba (16729)
    2020-01-26  16:17
  32. 2020. január 27. 17:5816732.

    Köszönöm szépen a válaszokat!


    A Szolár horoszkópot nézve megkérdezném, hogy a Szolár Hold állása mennyire támogatja az érzelmi elzártságban?


    Nagyon támadott, és éppen a 7. házban... Ez azt jelentené, hogy a párkapcsolati területen képtelen megnyílni?


    Nagyon nehezére esik az érzelmeit a tudtomra adni?


    És az mennyire számít, hogy a Szolár Merkúr és a Neptun jóban vannak egymással?


    Talán kommunikáció által lehetne menni valamire?

  33. 2020. január 27. 20:1816733.

    Mit értesz azon, hogy "jóban vannak"? 


    A Hold miatt lehet féltékeny, vagy érzelmi oldalról megközelíthető. De ez a hetes miatt vonatkozik nem csak a párkapcsolatra, hanem minden emberre.

    előzmény:
    Mcsaba (16732)
    2020-01-27  17:58
  34. 2020. január 28. 19:1216734.

    Kedves Csaba !


    A VII házban álló Hold a tőlünk legtávolabb eső házban van. Fontos számára, mit gondolnak róla mások, mert nem találja magát. Hold jellegű férfira vágyik.


    A kommunikáció célravezető tud lenni.  Bár a párodnak kevés pontja van a levegős jegyekben, gondolom nem túl kommunikatív. Neki inkább az érzések dominálnak, amibe hajlamos beleragadni is. Ő inkább kimutatja vagy éppen elfojtja amit érez mintsem beszél róla. Szerintem kedvességgel, odafigyeléssel lehet őt feloldani.  :)

    előzmény:
    Mcsaba (16732)
    2020-01-27  17:58
  35. 2020. január 29. 12:0516735.

    A Szolárban a Merkúr-Neptun trigonjára gondoltam.

    előzmény:
    Arany (16733)
    2020-01-27  20:18
  36. 2020. január 29. 12:1716736.

    Kedves Penelopé!


    Úgy van, amint mondod: Beleragad az érzelmeibe, és ennek feloldása az én feladatom is lenne.


    Arra gondolok, hogy a Szolárban a Merkúr, Szaturnusz, Neptun trigon és szextilek talán adnának némi segítséget az érzelem és a racionalitás közt való elrendeződéseknek.


    Aztán nem is tudom pontosan, hogy a Szolár képletet olyan formában kell-e elemezni, mint a Radixot.


    - És az összetevésnél hasonlóan-e, mint például a Szekunder direkciós képletnél. Vagyis, a ház urak, mint életterületek mutatnak valamilyen fajta sors-eseményt. (Csak példaképpen: amikor a 8. ház ura fényszögben valamelyik bolygóval és az valamilyen fajta veszteségre, vagy végzetre utal)


    Ezzel nem vagyok tisztában.

    előzmény:
    Penelopé (16734)
    2020-01-28  19:12
  37. 2020. január 29. 19:2616737.

    Ezt értem. Csak azt, hogy jóban vannak, azt te miként fordítod? Neked mit jelent? Nekem azt, hogy a 12 Merkúr ha megtörténik, akkor simán, mindenféle akadály és probléma nélkül aktiválja a 4 Neptunt. És ezzel bajt hoz. Magyarán az a gyújtózsinór, ami felrobbanthatja az otthont - legrosszabb esetben. És ezt akkor ő még csak nem is fogja bánni nagyon.


    Ha megtörténik. Szóval én vigyáznék, hogy a 12 Merkúr ne működjön nála semmi miatt. Pl azért, mert magányos, vagy úgy érzi, hogy azzá vált. Vagy bármi, amit nálad ez a bolygó jelent a te kapcsolatodban.

    előzmény:
    Mcsaba (16735)
    2020-01-29  12:05
  38. 2020. január 30. 17:2216738.

    Én legfentebb arra gondoltam, hogy valamilyen eltemetett, mélyre-ásott titkok (mondanivalók) felszínre léphetnek és érzelmileg megnyilvánulhatnak az otthon területén. (kibeszélés, megbeszélés...)


    - De, hát ezt többféleképpen is lehet értelmezni...

    előzmény:
    Arany (16737)
    2020-01-29  19:26
  39. 2020. január 30. 17:2816739.

    Aztán az összetevésben tovább bonyolódik a helyzet, mert, hát a radix helyek is számításba jönnek. Itt aztán már elakadok!

    előzmény:
    Arany (16737)
    2020-01-29  19:26
  40. 2020. január 30. 20:5816740.

    Mire vagy kíváncsi az összevetésben? Csak a két radixról beszélünk, gondolom.


    A Merkúr Neptun trigonra: lehet otthoni titok a Merkúr, de akkor mi a Neptun? Elhazudja? Akkor nem tudod meg, ezt jelenti számodra.


     

    előzmény:
    Mcsaba (16739)
    2020-01-30  17:28
  41. 2020. január 31. 13:5116741.

    A Szolár és a Radix összetevésre gondoltam.


    Azt nem tudom jól elemezni.


    A Szolár Merkúr a Radix 1. házba kerül.


    A Szolár Neptun a Radix 5. házba kerül.


    Azzal nem vagyok tisztában, hogy ebben az esetben mi lenne a fontossági sorrend az analógiákban? Ugyanis van Szolár Merkúr és Neptun. ... Van Szolár+Radix Merkúr és Neptun. ... Aztán mindkét bolygónak csak a radix helyzetei.


    Itt nem tudok eligazodni, hogy milyen szabályok szerint kell összekapcsolni az analógiákat.


    És aztán persze még belépnek a tranzit állások is...


    Efelől, ha tudnál adni némi útmutatást. Vagy a legjobb lenne egy jó példaelemzés, ha lehetséges.

    előzmény:
    Arany (16740)
    2020-01-30  20:58
  42. 2020. január 31. 21:4016742.

    Sajnálom, kedves Csaba, ezt az elemzés verziót nem használom, amit itt írsz. Úgy érzem, hogy nem annyira a cselekvés, mint a lehetőségek kergetése számít inkább és ez azt mutatja, hogy nem tudsz dönteni. Ezt nem szeretném táplálni.


    Konkrét kérdésre keresek választ, de csak ennyi, oktatást nem vállalok, se időm, sem energiám, elnézésed kérem. Nem két oldal anyag lenne, nem beszélve a kérdésekről.


     


     

    előzmény:
    Mcsaba (16741)
    2020-01-31  13:51
  43. 2020. február 1. 19:1216743.

    Értettem.

    előzmény:
    Arany (16742)
    2020-01-31  21:40
  44. 2020. március 30. 21:0016744.

    Kopp-kopp ...


    Sziasztok!


    Működik még ez a topic? 


     

  45. 2020. Április 6. 17:1316745.

    Szia !


     


    Igen.  Köszönöm, hogy írsz.  Miben segíthetünk? 

    előzmény:
    Cerceruska (16744)
    2020-03-30  21:00
  46. 2020. Április 6. 17:1316746.

    Szia !


     


    Igen.  Köszönöm, hogy írsz.  Miben segíthetünk? 

    előzmény:
    Cerceruska (16744)
    2020-03-30  21:00
  47. 2020. Április 6. 17:1316747.

    Szia !


     


    Igen.  Köszönöm, hogy írsz.  Miben segíthetünk? 

    előzmény:
    Cerceruska (16744)
    2020-03-30  21:00
  48. 2020. Április 6. 17:2316748.

    Kedves Fórumozók !


    Mondhatni kivétel nélkül mindenkit foglalkoztat ez a jelenleg kialakult helyzet. Sokat olvashatunk is különböző oldalakon arról, hogy milyen bolygóállásokhoz köthetőek az események. Így ezt most nem kezdeném hosszasan fejtegetni, csak ha külön kíváncsiak vagytok rá.


    Ez az időszak az életünkben segíti a belső munkát, most valamivel több időnk marad magunkra. A Szaturnusz  május első hetéig halad előre, majd hátráló mozgásba kezd. Ezzel egyidejűleg érezhetjük majd azt, hogy a korlátok, korlátozások elkezdenek feloldódni szépen lassan.  Július 1-én lép vissza a Bak jegyébe, amikor azt gondoljuk kicsit fellélegezhetünk a közösségi korlátok alól. De ez csak egy időre szól.  Ízelítőt kaptunk, hogy tanulhassunk, felkészülhessünk a következő feladatra.


    Az, hogy ezek az elkövetkező jelentős bolygóállások milyen életterületeket fognak érinteni életedben személyes képletedből olvasható ki.


    Amennyiben érdekel,  kérlek írj.  Ha személyes adataidat nem a fórumon  szeretnéd megadni akkor erre az e-mail címre küldheted.


    penelope.nlcforum@gmail.com">penelope.nlcforum@gmail.c om


    Szép napot ! 

  49. 2020. Április 22. 19:1716749.

    Kedves Cerceruska


    Bolygóid szinte mind a Déli félteken találhatóak, ami azt mutatja, hogy extrovertált személyiség vagy. Önmagad irányítod a sorsod ami nem feltétlenül esik egyben azzal, hogy az van amit Te akarsz. Egy tanítói állást látni a képletedben ami azt jelöli bármit is teszel és döntesz másokra fog visszahatni. ha döntéshelyzetbe kerülsz akkor a jövőre vetíted elő, aszerint döntesz. Fontosak számodra a kitűzött célok. Elemek tekintetében a Tűz és a Levegő hangsúlyos ami egymást élteti. Tudsz lobbanékony lenni, aktív személyiséget takar. Képes vagy az érzelmeket a háttérbe szorítani.


    Az újra kezdés és az élet élvezete  nem jellemző, inkább a gyűjtögetés a félelem az elmúlástól. Vagy ragaszkodsz, vagy változtatsz.


    Vízöntő az Aszcendensed ami egy olyan személyiséget takar aki szereti a társaságot, szeret kicsit más lenni mint a többiek.


    Az úgynevezett Hyleg azaz erőt adó a képletedben a NAP.  Fontos szerepet kap az életedben az apukád a férjed , azaz meghatározó lesz az életedre nézve. Milyen a kapcsolatod a papáddal? Férjnél vagy?


    Sok bolygód áll a Nyilas jegyében. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy hogyan éled ezt meg? Mi a jellemzőbb rád az alábbi 3 dolog közül.


    -          Minden úgy jó ahogy van


    -          nem feltétlenül vagy kitartó, ha valami nem úgy megy könnyen váltasz másba


    -          másoknak adsz célt


    Életfeladatod. A belső út megélése. Mennyire tudsz megbocsájtani, érzelmileg elengedni?  Régi sérelmek, fájdalmakhoz való ragaszkodás. tanulandó, hogy a másik nem azt érzi és nem úgy lát dolgokat ahogyan én. Sokszor érezheted azt, hogy egyedül vagy és senki nem támogat.  Megoldás a közös cél, és az, hogy elfogadd a másik álláspontját is.


     

  50. 2020. május 24. 14:2416750.

    Sziasztok,


    Szeretnék tanácsot kérni. Főleg munka élet területén.


    Az a bajom nem nagyon találom még mindig mi az amit nekem érdemes volna csinálni vagy úgy ki tudnék teljesedni benne. Sok minden érdekelt de néha vmit elkezdtem akkor vagy nem jött össze úgy ahogy szerettem volna vagy a végére már kiégtem benne.


    Uránuszom együtt áll az MCmel. Ezt nem tudom átkos vagy áldásos kapcsolat e. Olvastam erről egy jó cikket egyszer ami jól megfogalmazta azt ahogy én is érzek. Mintha az ember valami kilővő állásban lenne hogy vmi nagyot alkothasson csak még nem tudja mi lesz az ezért belülről feszitő az érzés. Engem is ez zavar egy ideje.


    Illetve az hogy eddig akár hány asztrológust kérdeztem valahogy nem tudtak hathatós tanácsot adni. Közel negyven évesen nem szeretnék pszichiáter , sem egyetemi tanár sem lenni. Egyetemre sem hiszem hogy járnék már valaha. Pl érdekel a pszichológia gondolom ez látszott a képletemben de annyira nem hogy másokéval foglalkozzam. De volt aki azt mondta lehetnék egyetemi docens is, csak mert a napom a 9. házban van. Míg más azt mondta szakmunkás nem lehetek 9. házas nappal. Pedig a felszállom a 6. házban van ami ennek ellent mond mert az a szolgálat háza.


    Egyébként Amerikában élek már 10 éve.


    És mivel súlyos beszédhibám van igy minden olyan állás kilőve ahol nekem "szerepelni" kell vagy nagyon központba lenni. Ez a másik ami nagyon lekorlátozza a lehetőségeim sajnos.


    Szeretek kreativkodni festettem egy ideig adtam is el képet, de mióta gyermekem van nincs rá időm. Meg vhogy mindig az jut eszembe mások biztos jobbak nálam.


    Most kedvet kaptam cukrászkodáshoz, online tanfolyamra járok. Gyerekkoromban cukrász szerettem volna lenni. Csináltam még instagram oldalt is.  Már gondoltam arra esetleg komolyabban foglalkozzam ezzel de nem tudom a képletem ezt "támogatja" e. Meg van bennem némi bizonytalankodás elég jó lennék e benne. Már azon is gondolkoztam talán amolyan "tökélyre" vivős kényszerem van és ez jó is meg rossz is valahol.


    Egyébként régen elvégeztem még masszázs tanfolyamot is mert érdekelt, most is , főleg anyukákat és nőkkel foglalkozni de mai világban nem merek házhoz járni már sehová.


    Szeretnék valami használható útmutaást kapni vkitől hogy a csillagok alapján nekem milyen foglalkozás lehetne amiben sikeres lehetnék. Mit lenne érdemes csinálnom. Mi az életfeladatom.


    Előre is köszönöm.


    1981, november 11 délelőtt 12,04 perc, Budapest


     

  51. 2020. május 24. 14:3016751.

    Még az lenne a kérdésem.


    Nemsokára a tranzit Szaturnusz és később a tranzit Plútó is az 1 házamba fog érkezni. Ezt hogy lehet jól megélni? Vagy mire lehet számitani?


    Illetve van egy másik ami még "aggaszt" , igaz még odébb van de a tranzit Uránusz rá megy majd az IC-mre? Ez halál esetet hoz?

  52. 2020. május 25. 20:3316752.

    Szia !


    A hétvégén megnézem részletesen a képletedet, de addig is egy lényeges dolog amire szeretném felhívni a figyelmed. Az Uránusz az MC-n. A fő problémát abban látom, hogy ennek a hatása az, hogy abból táplálkozik, semmi nem elég jó.  És úgy érzem emiatt nem találod meg az igazán téged érdeklő, lekötő dolgot. Az van benned, hogy a másik dolog talán jobb . Úgy tűnik mintha az jobb lenne. És máris kezdesz egy újba. A dolgok lényege abban rejlik, hogy nem jobb lesz hanem más. :)


    Így most két dolgot látok megoldásnak. Az egyik hogy elfogadod, hogy mindíg más dolog érdekel és nem látod problémának ezt. A másik hogy belátod nem lesz jobb csak más és így nem váltasz. 


    Ebből fakad az a megtapasztalásod is, hogy az egyik ember ezt tanácsolja a másik azt és egyik sem jó. Ez a mai világ hozzá is tesz egy lapáttal, hiszen tele van látszólag kecsegtető ajánlatokkal. De vajon jó ez? Te már érzed, hogy nem annyira jó ez a kielégületlenség érzet.  Szerintem így tudsz tenni ellene, ha ezt tudatosítod. 


    Jelentkezem még, addig is szép napot. De ha vannak erről még gondolataid akkor várom :)


     


     

    előzmény:
    uranusz38 (16750)
    2020-05-24  14:24
  53. 2020. május 29. 14:3816753.

    Szia,


     


    Igen ezzel kb egyet is értek, valahogy igy is meg lehet fogalmazni amit érzek időnként. Valahogy túl sok minden érdekel, néha úgy érzem egy élet is kevés lesz ahhoz hogy megtanuljam őket. Pl én simán lennék egyszerre ürkutató és cukrász is. Némi szélsőségesebb példával ábrázolva.


    Más felől azt hozzá tenném hogy azért sok ember korábban tényleg hülyeségeket javasolt pl milyen munka lenne jó nekem a horoszkópom alapján mert a szokásos sablont mondják. De lassan 40 évesen például elég esztelenség lenne magánnyomozótól kezdve, egyetemi docens lenni. Főleg hogy ez egyik sem érdekel és a beszédhiba akadály.


    valahogy sokan a felső tanulmányokat mondják a 9-es ház miatt de jelenleg a hátam közepére nem kivánom. Jártam de a beszédhiba miatt eltanácsoltak.


    Az interneten is pl uránuszos állásra olyanokat irnak ami biztos nem leszek. Pl villanyszerelő. :D


    Valahogy használható , kézenfogható dolgot nem tudok ezekből meriteni pedig jó volna. Egyedül az asztrolgia volt ami nagyjából bele talált. Járok tanfolyamra de egyelőre a magam szórakoztatása miatt. Mert érdekel.


    Ez amit irtál amúgy egy jó meglátás a problémámra majd azért megpróbálom igy tudatositani.


    De kiváncsi leszek majd az elemzésedre is.


     

    előzmény:
    Penelopé (16752)
    2020-05-25  20:33
  54. 2020. május 30. 17:1616754.

    Szia !


    Elkezdtem nézni a képletedet, de lenne egy kérdésem még. Volt valaha pontosítva? Nagyon a határon áll most az Aszcendensed és inkább gondolnám azt hogy az MC-d a Nyilasban áll az AC pedig Vízöntő. Mundán pontosítással a Bak AC nem jó.  Tudok ajánlani olyat aki bepontosít ha szeretnéd. 

    előzmény:
    uranusz38 (16753)
    2020-05-29  14:38
  55. 2020. május 31. 15:0716755.

    Szia


    Ez már egy bepontositott idő. De valószinü jó mert a család is igy tudja. De mivel senki nem tévedhetetlen igy ha gondolod ird le miért gondolod hogy Nyilasban áll az Mc-m. Ha az segit én szivesen ügyködök magamban mint sem csoportban. Nem vagyok jó csapatjátékos mert nem szeretek függeni mások teljesitményétől, hangulatától stb. Ha muszáj persze csinálom és rugalmas vagyok de magamban nem szeretem.


     

    előzmény:
    Penelopé (16754)
    2020-05-30  17:16
  56. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. május 31. 15:2216756.

    Sziasztok!


    Régen jártam erre, Penelopé talán még emlékszik rám kicsit. Majd én is szeretnék kérdezni tőle, de most látom Uránusz képletét, és gondoltam, hozzászólok, mert kicsit hasonlít az enyémhez, miközben azért egész más...


    Az Uránusz az MC-n/10. házban abszolút okozhatja a karrier furcsaságait, váltásait - nekem is a 10. házban van, és teljesen átérzem, amiket írtál, én is ezerfelé próbálkoztam már...


    A 9. házas Napod a külföldön élést is jelentheti, és ez pont oppozícióban van a 3. házas Holddal, ami sérült (Chironnal is együttáll) - ez a beszédproblémádra utal. Szerintem érdekes lehet ez a Nap-Hold oppozíció, és el tudom képzelni, hogy esetleg a beszédhiba is kapcsolatban van vele.


    Ha jó helyen van az MC-d, akkor nemcsak az Uránusz, de a Júnó és a Lilith is közel van hozzá, szóval ennek szerintem lehet köze a feleség szerepedhez (egy nőnél az is lehet hivatás), és a nőkkel való foglalkozásnak/masszázsnak - azt írod, ezt most nem tudod végezni, mert nem tudsz házhoz menni, de az Uránusz az Internetet is jelenti, szóval lehet, hogy meg kéne próbálnod ezt valamilyen online formába önteni? A beszédhiba miatt nehéz, de mégsem olyan lehetetlen talán, mint élőben, és manapság sokaknak bejött az online oktatás, ilyesmik... A 6. házad ura a 3. házban lévő Hold, tehát rendszeres gyakorlással elvileg leküzdhető a probléma.


    Még a Nap progresszióját nézegettem így elsőre, jelenleg a 11. házban van, ami a társadalommal kapcsolatos, de később átmegy a 12. házba, ami pedig már valamiféle elvonulást, vagy a külvilág szeme elől rejtett tevékenységet jelez majd.


    Remélem, nem baj, hogy így belekottyintottam, csak a 10. házas Uránusz birizgálta a fantáziámat. :)

  57. 2020. június 1. 13:2716757.

    Kedves Uránusz!


    Abból gondolom, hogy nem pontos az időpont, mert a mundán pontosítás alapján Bak Ac-re nem stimmel az analógia. Ha csak 1 percel is később születtél, már Vízöntő az AC, és akkor az analógiák is passzolnak. Ekkor még marad a Skorpió MC. Ha szívesebben csinálsz dolgokat egyedül akkor az inkább a Skorpió.


    A Víz, Levegő, föld elem eléggé kiegyensúlyozott, de tűz az kevés. És talán ez is ad egy magyarázatot a kérdésedre. Ha nincs cél  vagy csak ritkán, akkor ez is eredményezheti a keresgélést, hogy mit is lenne jó csinálni.


    Kvadránsok tekintetében a 3 kvadránsod a kiemelkedő. Ez pedig azt jelzi, hogy nem neked kell döntened. A sors hozza mindig a lehetőségeket amelyekkel  Neked befogadónak kell lenned.


    Ha mégis döntés előtt állsz, azt tanácsolom, hogy soha ne az alapján dönts, hogy mit nem akarsz már, hanem az alapján mit szeretnél.


    Sorsjelölőid a Mérleg jegyében állnak. Itt az a kérdés, hogy mennyire vagy magabiztos, és mennyire tudsz Önmagad lenni.  Mi a fontos  a párkapcsolat, a közvetlen sikerek vagy a külső sikereket keresed?  Feladatod az, hogy bízz magadban, és fogadd el magad.


    Mennyire vagy makacs? Van egy nagy földtrigon a képletedben. Ez egy zárt energiarendszer ahol a a Bika makacs ragaszkodását támogatja a Szűz precizitása és a Bak tudatossága.


    Meg szabad kérdezni a beszédhibád milyen jellegű?


    Kérdezted még a Szaturnusz és Plútó tranzitot az 1 házban. Külső megjelenésünket, az én területét érintve egy lélekbeli megerősödés, bölcsebbé válás időszakát jelzik. Egyfajta egyszerűség és elszigeteltség jelenik meg életünk hétköznapjaiban.  Az élethelyzeteket jobban tudod majd irányítani, kár a test mozgását is jobban koordinálod majd,  jobban az ellenőrzésed alá tudod vonni. Főleg a racionális döntések kerülnek előtérbe. Jobban érzed magad az idősebb, tapasztaltabb emberek között.  Azt nem mondom hogy nem hozhat esetleg depressziós időszakot is de úgy gondolom aki a spiritualitás útján jár annak nem ez jut. Jó hogy  tanulod az asztrológiát , mert segít az önismeretben és az elfogadásban is. Szépen lépkedj ezen az úton és meglátod nem lesz gond. A Plútó érkezésével mindenképpen meg tudsz majd újulni. Persze hozhatnak életeseményeket amelyekkel erre kényszerít a sors, de szerintem nálad magadtól is menni fog.


    Az Uránusz az IC-n.  Itt lesz egy szembenállás az MC-n ülő Uránuszoddal, ami fog feszültséget eredményezni, de alapjában véve, nem kell halálesetre gondolni. Ez inkább egy kiszolgáltatott helyzet, vagy változás. Pl. hitelt veszel fel ingatlanfedezettel, vagy  költözöl, teljesen átrendezetd a lakást, átalakítod, vagy pl elköltözik az egyik gyermeked otthonról… hasonlókra gondolj.

    előzmény:
    uranusz38 (16755)
    2020-05-31  15:07
  58. 2020. június 1. 13:2916758.

    Szia Müge !


    Persze emlékszem rád. Örülök, hogy újra itt vagy és értékes gondolatokkal segíted Uránuszt. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16756)
    2020-05-31  15:22
  59. 2020. június 3. 19:4216759.

    Szia Müge !


    Most nézem csak hogy progressziót is írtál. A születési helyet vetted alapul? Itt a tartózkodási helye számít ahol éppen él. 

    előzmény:
    Penelopé (16758)
    2020-06-01  13:29
  60. 2020. június 3. 20:0116760.

    Kedves Uránusz !


    Még kicsit tovább elemezve a képletedet.


    A feladatodat akkor éled jól, ha el tudod fogadni, hogy mások másként gondolkodnak ezért a saját gondolatainkkal valahol mindig egyedül vagyunk. El kell tudni fogadnod, hogy kicsit más vagy mint többiek és mégis biztonságban vagy.  Szóval merj hinni és bízni Önmagadban. Vállald magad viszonzás nélkül, és megszeretnek érte. Tudod egy skorpió mindig gyanakvó, de most ezt tedd félre és hidd el szeretnek és szerethető vagy úgy ahogyan vagy.


    Ezzel a karrier kérdés is rendeződhet. A masszázs egészen jónak tűnik.


    A beszéd hibád csak nyilvánosság előtt érzékelhető, vagy akkor is  ha egyedül vagy? Azt gyanítom igen és ez a Merkúr Hold szembenállásának köszönhető. Azt érzem csak akkor tudsz fesztelen lenni ha biztonságban érzed magad. Ha nem akkor frusztrált vagy és ez hozzájárul a beszédhibához.

    előzmény:
    Penelopé (16757)
    2020-06-01  13:27
  61. 2020. június 4. 16:0416761.

    Elnézést még nem volt időm válaszolni, holnap fogok! 

  62. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 4. 17:2216762.

    Szia! Köszönöm, kedves vagy. :)


    Jó, hogy írtad ezt a kvadrátos dolgot Uránusznak, mert nekem is nagyon sok kvadrátom van, és mindig próbálom irányítani a dolgaimat, de most már teljesen belefáradtam. Viszont elfogadni is nagyon nehéz, amit a sors kínál, mint lehetőséget, mert néha ezek abszolút ellenemre lévő, vagy akár erkölcstelen dolgok is lehetnek. Pl. háromgyerekes apukával kikezdeni nekem nem műfajom, mégis a sors ilyeneket hoz mostanában elém. Akad persze más lehetőség is néha, de igazából mindegy, milyen kapcsolatba kezdek, mert egy-két hónapon belül úgyis kifúj. Az én kvadrátjaim főleg a női minőségeket érintik, és Mamókával annó ezeknek csak egy részére jutott idő természetesen. Viszont később felfedeztem még a képletemben, hogy a kisbolygók is elég érdekesen állnak. Születtem: Budapest, 1979.09.29. 13:35-kor. Szóval ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy én úgy látom, van egy keresztkvadrátom is a Hold-Júnó és Vénusz-Ceres oppozícióból adódóan, erre rápakolódik még egy Jupiter félkvadrát, és ehhez képest a Chiron már csak pozitív hatást gyakorolhat, bár nem tudom, bele kell/lehet-e venni ebbe a kombinációba... és úgy emlékszem, hogy a Chiron kapcsán volt valami, hogy idővel feloldódik a hatása, talán 50-52 év múlva? Amikor visszatérése van? Ha Így van, akkor a többi kisbolygóra is van ilyen feloldó időpont? Persze, van egy 7-es házas Marsom is, de láttam már olyat, hogy simán férjhez ment ilyennel valaki, szóval attól tartok, valami komplikáltabb "bigyó" van a háttérben... Vagy inkább hagyjam ezt a témát, elvégre úgyis túl sok energiát visz el egy párkapcsolat?

    előzmény:
    Penelopé (16758)
    2020-06-01  13:29
  63. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 4. 17:2616763.

    Progresszió címén csak annyit csináltam, hogy gondolatban előreléptettem a Napot egy fok/évvel.


    De jó, hogy mondod, mert azt hittem, csak a szolárnál kell nézni az aktuális helyet, majd újraolvasom Mamóka anyagait, mert régen volt már... :)

    előzmény:
    Penelopé (16759)
    2020-06-03  19:42
  64. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 4. 17:4816764.

    A tranzitokkal kapcsolatban én annyit fűznék hozzá, mivel pont ezek vannak nekem is (a Plútó-Szati már csak a végében van az 1-es házamnak, szóval az nagyrészt lecsengett): A Plútó nekem hozott életeseményt, de ahogy írod, ez azért kellett, hogy egyáltalán foglalkozzak a témájával, mert azelőtt nem nagyon volt vele dolgom - szóval gondolom, számít, hogy előzőleg milyen tapasztalatunk van vele. A Szaturnuszt azok után már szinte meg sem éreztem, mert kb. 10-12 éve úgyis állandóan szadizott...


    Az Uránusz nekem eddig úgy jött elő, hogy pl. elvágtam a fűnyírózsinórt, meg most a mosógép vacakol... családtag elköltözött itthonról... én is gondolkodom mindenféle nagy váltáson, de még nem látom pontosan, merre...

    előzmény:
    Penelopé (16757)
    2020-06-01  13:27
  65. 2020. június 5. 14:3116765.

    Nekem is 7-es házas Marsom van és már kb 20 éve kapcsolatban vagyok és abból 18 éve házas is. Szóval szerintem csak simán 7-es házas Marsú ember simán köthet házasságot. Szerintem ez mindig attól is függ az egyén saját maga hogy éli a képletét. 7 -es házas marsra olyanokat irt egy könyv hogy csak néztem. Én nem vettem magamra mert például nem vagyok kákán is csomót kereső ember pedig van olyan asztrológus aki szerint a 7-es házas Marsú az csak háborúzik másokkal. Nekem a Szüzben van én elvileg ilyen "szóval verősnek" kéne hogy legyek. Nem vagyok még sem az.


    Neked igaz az Oroszlánban van. Arra van aki azt mondja meg eszik reggelire a párjukat az a baj. Nehezen találnak olyan férfit aki valahogy birja velük a tempót vagy nem elég erős jellemek.


    Bár szerintem nálad nem a 7-es házas mars adja magában a gondot. Inkább az 1-es házas Holdra gondolnék. Családba van ilyen és ők nagyon érzékenyek szerintem. És mivel neked a 7-esben is van bolygód igy lehet valahogy kivetül ez a párkapcsolatban is.


    Meg a Hold Vénusz kvadrát talán. Bár azt egy asztrológus azt mondta az inkább pl az anyaságnál jelentene gondot. Vagy nehezen szánja magát arra hogy gyereket szeretne vagy nem tudja anya legyen vagy szerető a férjének.


    Bár nekem nincs kvadrátban de mondjuk néha még én sem tudom :DDDDD Szóval erről ennyit. :D


    Amúgy szerintem irtó nehéz normális párt találni főleg manapság!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16762)
    2020-06-04  17:22
  66. 2020. június 5. 14:4616766.

    Nálam lehet a Plútó valamiféle ego romboló hatású lesz vagy lehet. Meg testi átalakulást is hozott szerintem. Mióta szültem teljesen át kell változtatni az életem mivel nincsenek nagyszülők sem már. Még a ruhatáram le nulláztam és újra csináltam egy teljesen másra is mert alig van időm és mindenben a praktikus és gyors megoldást kell keresnem. MEg szülés óta hiába van normál súlyom mint előtte de pl nagyobb lett a lábam, és a hátam meg mellem. A 11 kilós gyerek emeléstől meg úgy nézek ki mint aki gyúrni járt. Elejében fura volt de már megbarátkoztam ezzel az új helyzettel.


    A Szaturnusztól én azt érzem néha mintha letartóztatnának. Nem tudom máshogy megfogalmazni de vhogy ezt. Meg igy férfiaktól mostanában kiráz a hideg vmiért. Szerintem ez igy kivetül a 7-es házba vhogy.


    Az Uránusznál szerintem most az lehet hogy lakás ilyen olyan felújításban gondolkodunk majd. Meg cserélődtek ki szomszédok. Ami jobban idegesitő én egy ideje folyton mindehová beverem magam. Tele vagyok már kék zöld foltokkal. Meg igy felrobbannak vagy leesnek dolgok. Mikróban mindig felrobban a kaja. De volt hogy a gyerek játéka az éjszaka közepén úgy mond életre kelt. Itt azon gondolkodtam lehet a halott apósom nyomogatja. Egy éve halt meg és még nem tettem túl magam rajta.


    Az Uránusz IC tranzittól én fosok megmondom az őszintét mert jó pár olyat tudok akinek a saját halálát hozta be bár tudom ehhez több minden összecsengése kell. Kobe Bryant kosarasnak is én megnéztem pont ráment az uránusz az ic-ére. De ott neki volt még más is.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16764)
    2020-06-04  17:48
  67. 2020. június 5. 15:0316767.

    A beszédhiba születési rendellenességből adódó izom elhalás. Ezt úgy kell elképzelni hogy későn mütöttek és máshogy is tanultam meg hangot képezni mint az átlag ember ez miatt jó pár izom elhalt ami pl egy B betű képzéshez kell. Nálam azt néha M-nek értik. Rosszabb ez mint pl a pöszeség mert az javitható logopédiával még felnőtt korban is. Ez nem már. Igy marad. Logopédus is mondta hogy elhalt izmon nem lehet csinálni semmit.


    Inkább annyi van hogy van aki olyan mintha észre se venné de van aki igen és vagy azt hiszi ürből vagyok jobb esetben hogy töröm a magyart vagy náthás vagyok. Ha ideges vagyok folyik az orrom az olyankor rosszabbit a dolgon. De az is ha nagyon zajos helyen kell beszélnem mert nagyon halk a hangom és kicsit rossz a hallásom is olyankor.


    Én szerintem amúgy ez nálam valami előre beállitott karmás dolog lehet, hogy ebben az életben ne vigyem túl magasra vagy nem ist tudom ne ilyen központi helyen dolgozzak. Ha ugyanis nem lenne ez a testi fogyatékosság akkor én pl politikus lettem volna vagy olyan aki tömegekhez simán beszélne , szónokolna megállás nélkül.


     


    Majd még gondolkodom a masszázson kiépítsem e a házhoz menős dolgot, csak még a poronty mellett nehéz. Most belefolytam ebbe a cukrászos sütögetésbe mert éjszaka van időm ezt csinálni. Meg ebben most van sikerélményem is, meg ilyen kipattanó ötleteim. Csak ennek meg nem sok köze van a nőiséghez , meg az uránusz MC-mhez. (szájba robbanós sütivel talán :D)


    Amúgy teljesen igaz én akkor vagyok fesztelen ha pl a környezetet biztonságnak  érzem mikor beszélni kell valakivel vagy találkozni. Meg akkor ha tudom hogy belül és kívül is sikerült pl aznapra is jól összeraknom magam. Azt már megfigyeltem magamon hogy nagyon fontos hogy harmóniában legyek kívül belül, ahhoz hogy másokkal is normális legyek meg normálisan végezzek dolgokat.


     


     

    előzmény:
    Penelopé (16760)
    2020-06-03  20:01
  68. 2020. június 5. 15:0916768.

    Azt néztem hogy a Lilith nálam teljesen rajta van az MC-n és URánuszon. Ez mit jelent?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16756)
    2020-05-31  15:22
  69. 2020. június 5. 15:2116769.

    Majd van még pár kérdésem amire kiváncsi lennék nektek mi a véleményetek.


    Az egyik. Nem rég volt 20. éve hogy Till Tamás eltünt Baján. Talán ismeritek a történetet.


    Én megnéztem a fiú képletét mert nagyon kiváncsi voltam. Lehet e látni belőle vmit meg az az napi tranzitot mikor eltünt.


    Szerintem durva.


    Olyan mintha a Tamás képlete valahogy arra lett volna bekódolva hogy eltünik. Szerintem sosem fog lehet kiderülni hol nyugszik a teste vagy mi történt valójában.


    Meg pl a Tranzit Plútó ami a tranzit Chironnal is együttállásban ment az ráment a Tamás IC-jére is. Szerintem amúgy meghalt és sokat szenvedett. Egy ismerősömnek a Tranzit Plútó mikor ráment az IC-jére mütötték és felébredt. Majdnem meghalt és úgy érezte élve szeletelik.


    Majd belinklelem holnap a dátumokat. Meg ráadásul azt hiszem a Tamásnak a saját Plútója is az IC-jén van. Az azt hiszem sok esetben nem "szép" életvéget jelölhet.

  70. 2020. június 5. 15:2716770.

    Szerintetek a 8-as házas Jupiter, Szaturnusz, Plútó okozhat ilyen túlvilági kapcsolódásokat? Csak Mérlegben nem kéne hogy jellemző legyen szerintem.....Nem tudom nálam a képletemben mi okozza de volt már olyan hogy pl a férjem főnökét mikor láttam pár éve mondtam neki hogy nem fogja már sokáig látni. Aztán nem sokra rá bőrrákot kapott és ilyen 3 hónap alatt meghalt. Meg van hogy álmodok vkiről és megtörténik ugyanaz vagy információhoz jutok róla amit nem is tudtam. Vagy visszajön egy halott lélek úgy mond elbúcsúzni.

  71. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 5. 17:3716771.

    Hú, jó sokat írtál te is! :)


    Szájban robbanós süti!Ez tetszett. :)

    előzmény:
    uranusz38 (16767)
    2020-06-05  15:03
  72. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 5. 17:4316772.

    Én kizárásos alapon a Plútóra gyanakodnék - mert a Szaturnusz és a Jupiter nekem is 8. házas, de nincsenek ilyen erős és durva megérzéseim. Olyan van, hogy mondjuk mondok valakinek valamit, és már akkor sejtem, hogy nem csinálja meg, mert érzem, hogy nem ment át... Nekem a Szűzben vannak ezek a bolygók, és inkább  az jellemző, hogy kiszúrok valami hibát, meg jól átlátok néha nagyobb kupac rendbetennivalót, ilyesmik... Te meg alapból Skorpió vagy, már az is hajlamosít ezekre a megérzésekre, nem?

    előzmény:
    uranusz38 (16770)
    2020-06-05  15:27
  73. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 5. 17:4916773.

    Na tessék! Itt a Skorpió MC-s halottkémünk jelentkezik...


    Én is meg szoktam nézni a képletét, ha valaki meghal, mostanában, de csak úgy felületesen... De felőlem nézhetünk ilyeneket (is) - én mindig szeretném megtalálni az eltűnteket, lehetőleg élve... Egyszer egy barátnőmnek eltűnt a húga, és egy jós csak annyit tudott mondani, hogy valami víz mellett van - akkor jutott eszükbe egy barátnője, aki a Duna-parton lakik, és meg is lett a csajszi!

    előzmény:
    uranusz38 (16769)
    2020-06-05  15:21
  74. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 5. 17:5816774.

    Gyűjtögettem pár anyagot a Lilithről, majd megnézem akkor, mert fejből nem vagyok elég okos. A Lilith ugye Ádám első felesége, akit száműztek - a nőiségünk sötét oldalát jelképezi, azt a részt, amivel nem vagyunk magunkban kibékülve (főként a társadalmi elfojtások miatt), és emiatt galibákat okoz. Szóval szerintem ha kiemelt helyen van a képletben, akkor dolgod lehet ezzel, és esetleg segíthetsz vele másoknak (ha már magadban megoldottad).

    előzmény:
    uranusz38 (16768)
    2020-06-05  15:09
  75. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 5. 18:1216775.

    A terhesség után nekem is nőtt a lábam, jobban mondva szélesedett a lábfejem. :( Lehet, a Bak Aszc. miatt, ami az erős csontozattal összefügg.


    Az anyaság nálam azt hozta, hogy pl. képtelen vagyok miniszoknyát hordani, pedig amúgy jó lábaim vannak. Szóval nm tudom, hogy ez a férfiaktól való irtózás a Szaturnusz műve-e nálad, de némi "prűdéria" szerintem hormonálisan normális ilyenkor. :) De ettől még lehet... én inkább próbálom összegezni mostanában, hogy milyen férfiak illenének hozzám, meg hogy aki tetszik, az esetleg miért nem illik mégsem... de én szingli vagyok, szóval lehet, hogy élethelyzethez ez passzol nálam, nálad meg az. Nekem pont a Marsommal szemben van a Szati (volt egy rövid kapcsolatom most is amúgy, de vége, inkább csak "karanténszexnek" mondanám szellemi extrákkal).


    Uhh, hát meghalni azért komolyan nem szeretnék, mégha kacérkodom is olykor a gondolattal... talán ahhoz az Aszc.-re os hatnia kell az Uránusznak, negatívan, vagy nem tudom... Szerintem nekem költöznöm kéne, csak nagyon ragaszkodós vagyok - sokkal jobban, mint gondoltam magamról! A hivatásomat is most kezdem megtalálni, vagyis szeretném, hogy az írás legyen az, de egyelőre kicsit döcögős a rögös út... 


    Apropó, te nem gondoltál írásra? 3. házas Holddal, én úgy tudom, hogy pont neked való az is... meg a 9. házas Nap is jó a publikáláshoz, asszem. Ha mást nem, majd egy cukrász képeskönyvet, a robbanó sütikről!

    előzmény:
    uranusz38 (16766)
    2020-06-05  14:46
  76. 2020. június 6. 16:3516776.

    Sziasztok!


     


    Kérdezhetek a képletetekkel kapcsolatban? Látok eltéréseket, meg tudok is rájuk magyarázatot, de kellene hozzá élethelyzet.


    Illetve lenne tippen Mügének, hogy miért nem talál tartós pasit.

  77. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 17:3016777.

    Szia!


    Rólam annyit lehet tudni, hogy 23 évesen leányanya lettem, nem voltam férjnél sosem, és hosszabb kapcsolatom is csak tinikoromban volt. A Szaturnusz visszatérésem környékén lettek volna lehetőségeim talán ezen a téren, de valahogy elbaltáztam, főleg, mivel egészen másra koncentráltam akkor. Érdekes, hogy volt akkor egy olyan kapcsolatom, ami utólag megnézve a képleteket, rejtély, hogy miért nem működött jobban, és tovább... Utóbbi években meg inkább ilyen csak-szex kapcsolatok jöttek (mondjuk az egyik ilyen több évet is felölelt, csak ugye vele inkább időszakosan találkoztunk), meg mostanában egy-két nagyon vallásos többgyerekes apuka úszott be a képbe futólag, amit nem is értek, hogy ilyenekkel miért kísért a sors - őket, vagy engem (ezek megmaradtak az érdeklődés szintjén, nem lett belőlük kapcsolat). Interneten is ismerkedtem, és semmi rossz élményem nincs, de különösebb sikerem sem (onnan is volt egy-két rövid kapcsolat). Kérdezz nyugodtan, ha kell még infó.

    előzmény:
    Arany (16776)
    2020-06-06  16:35
  78. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 19:0416778.

    Én szerintem állatorvosi lónak születtem, mert rám minden igaz.


    Nem kifejezetten kötekedős vagyok, hanem versengő típus. Pl. elmegyünk kirándulni, és ha a férfi nem olyan fürge/gyors/erős, mint én vagyok, akkor azért fintorgok magamban...(nyilván én sem vagyok tökéletes, de amikor épp jó passzban vagyok erőnlétileg, akkor jajj a "gyengéknek"!) Amúgy meg ez az Oroszlán Mars inkább olyan, hogy sok energiát teszek az elején a kapcsolatba, nem annyira gondoskodás/anyagi energiát, hanem inkább szellemi (odafigyelés, beszéd, lelkesítés).


    Az első házas Bak Hold is igaz, hogy érzékeny, kb. szemezni sem vagyok képes egy idegennel, mert az túl sok kockázat nekem. Ezért is próbálkoztam többször a társkeresővel, mert ott legalább az első kört ki lehet játszani - amikor találkozunk, már nem kérdés, hogy mindketten párt keresünk, és valami közöset találtunk egymásban.


    A Vénusz-Hold kapcsolódás: egyenesen megsértődtem, ha megnézett valaki, amikor a gyerekkel mentem ide-oda (mit képzel? hiszen gyerekem van, és azt kéne gondolnia, hogy férjnél vagyok, tehát tabunak számítok?!)


    Az biztos, hogy a férfiak sem százasok sokszor. De úgy vagyok vele, hogy mások is megtalálták egymást, szóval miért ne találhatná meg zsák a foltját?

    előzmény:
    uranusz38 (16765)
    2020-06-05  14:31
  79. 2020. június 6. 19:3916779.

    Sziasztok !


    A VII  házban álló Mars nem kizáró ok párkapcsolatra.  Válassz pl .sportolót, tűzoltót, katonát párodul.  Ezt a Marsot nem feltétlenül tudod élni, csak a külvilágon, a párodon  keresztül. Müge nem biztos hogy házasságban kell gondolkodnod, esetleg csak élettársi kapcsolatban. Még annyit mondanék a párkapcsolatról , kapcsolatokról, hogy  kapcsolataink nagy része az érzésekben dől  el, nem az eseményekben!  Az események csak követik az érzéseinket.  Ha benned megbillen egy érzés akkor jön az esemény.  De a többit majd  Arannyal megbeszéled. J


    Uránusz az IC-n. Én sem azoknál akiknek elemeztem sem a családunkban nem tapasztaltam halálesetet az IC-n áthaladó Uránusszal.  Inkább ahogyan Müge is mondja, elromlottak sorra a háztartási gépek , lakás felújítás volt stb.


    A 3 házban járó Uránusz hozza a szomszédokkal az eseményt. Nálam pl.  3 szor adták el a házat mellettünk, vagy átköltözött a macskája kiscicástól ….


    Müge emlegetted a Lilith-et. Neked a Szűz jegyben az alávetettség állapotának a gyakorlását kéri. Mivel a szenvedésből, a mellőzöttségből és az alárendeltségből nyeri az energiát, általában kiharcolja, hogy ártsanak neki, sőt kifejezetten „élvezi „ a számára megalázó helyzeteket. Ennek köszönhető, hogy a számodra kedvező, harmonikus kapcsolat nem jön össze viszont tudat alatt keresed  azt, amelyben lekezelően bánnak veled. Hogy érzed? Voltál ilyen élethelyzetekbe?


    Uránusz, Neked a Nyilas jegyében áll.  Itt az illúziókat táplálja, abban „segít”, hogy a valóságot a saját képedre formáld.  Veszélye ennek az, hogy a szép látszat az illúzió fenntartásánál a valódi  érzelmek háttérbe szorulnak, és a környezeted nem érzékeli jól őket.


     


    Uránusz, ha tetszik a cukrászat az is jó lehet. A lényeg szerintem az, hogy amit csinálsz azt valahogy másképp csináld mind mások, vagy valami újat találj ki és ez a másság fenntartja majd hosszabb távon az érdeklődésedet egy egy szakmában. Pl Robbanós süti J Talán emlékeztek régebben lehetett kapni olyan apró cukorkát ami a szádban pattogott. 


     

  80. 2020. június 6. 20:4316780.

    Alapvetően független típusnak látlak, aki nem, vagy nehezen tudja felvállalni, hogy másoktól függjön érzelmileg, vagy anyagilag, így pedig nagyon nehezen találsz magadnak olyant, aki mondjuk gondoskodna rólad. Nem tudom, hogy milyen formában dolgozol, de valószínűsítem, hogy nem tudnád elképzelni, hogy valaki mondjuk eltartson.


    Pár olyan jó neked, ahogy Pénelopé is utalt rá, aki valahogy irányít, parancsol a kapcsolatban - csakhogy ezt te hogyan tudnád vállalni? Van egy csalfa állás a képletedben, hogy azt hiszed tudat alatt, hogy ha a párod irányít, akkor az nem jó neked.


    Amikor anya lettél a sors kiszolgáltatottá tett mert a gyermek számára te lettél a kizárólagos világ. Ha tovább szeretnéd vinni az analógiát akkor azt gondolom, hogy neked kellene kiszolgáltatottá válni. Így lehetne tartós kapcsolatod. A kérdés az hogy ezt képes lennél-e vállalni ha belefutsz? Ennek a kiszolgáltatottságnak az ellenpárja, hogy pl. nős apukák jönnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16777)
    2020-06-06  17:30
  81. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 21:2416781.

    Gondolom nem okozok meglepetést, de a Lilith is működik, igen. Nem csak szerelemben, hanem úgy általában.


    És lehet, hogy igaz, hogy megborul bennem az érzés (talán a bizalom leginkább), de ez hirtelen történik, és azonnal ott az esemény is kábé. És sosincs visszaút. Ezt nem lehetne valahogy megváltoztatni? Mert így szerintem örökre csak ilyen semmilyen kapcsolataim lesznek, ilyen nyúlfarknyiak. Azt érzem, hogy a férfiaknak sem fontos, hogy folytatódjon a kapcsolat.


    Ha meg próbálok hosszabban ismerkedni, akkor meg nem elég intenzív az érzés. Túl kevés az energia, inkább olyan baráti az érzés.


    Katonával nem próbálkoznék, mert uniformis iszonyom van, vagy inkább fegyveriszonyom. A lényeg, hogy rendőr, katona stb. ne legyen a közelemben lehetőleg. Szerintem én sem érdekelném őket, nem volt ilyen élményem.


    Még a sportolók talán szóba jöhetnének, de azokkal meg nem találkozom, nem járok olyan helyeken. Az első nagy szerelmeim jók voltak sportban, de ezek csak plátói szerelmek voltak (plátóiban jó vagyok!). A csak szex kapcsolatnak is volt sport múltja, de amikor komolyabbat akartam, azt ő nem akarta. Igazából ma már mindenki sportol, nem? Volt régebben, hogy simán összeismerkedtem biciklistákkal, mikor egyszer egyedül kirándultam (barátnőm nem jött el) - de nem lett belőle semmi, szóval nálam nincsenek ilyen nagy találkozások és első látásra szerelmek sem. Vagyis de, a két-, ma már háromgyerekes apukával - csak akkor még nem tudtam róla, na, ővele első látásra volt, de mostanra már elsikkadt a dolog (végülis hála istennek, mert ez elég cifra lett volna)...


    Ami még jellemző rám: ha véletlenül kezdeményezőbb lennék, odanézek pl. akkor tutira nem jövök be az illetőnek, de ha meg nem nézek oda valakire, akkor úgy érzem, én rontottam el a lehetőséget. Szóval tisztára vergődés az egész - ezért kérdeztem most a keresztkvadrátot, meg ezt a feloldási időt, hogy van-e...

    előzmény:
    Penelopé (16779)
    2020-06-06  19:39
  82. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 21:4116782.

    Nagyon jókat írtál, köszönöm! Ez érdekes, mert valóban nehezen fogadnám el, a teljes függést főleg, és főleg, ha az orrom alá dörgölik, vagy ha egyébként is korlátoznának a szabadságomban. Egyébként jelenleg az anyukám és a testvérem tart el (a munkahelyeimen is általában én mondok fel) - szóval ez különösen érdekes, mert erre eddig Így nem gondoltam, hogy ezek között van összefüggés. Hmmm...


    Szeretem egyébként, ha irányítanak (na, ez sem nagyon megy a mai férfiaknak), de nyilván nem tűrném, ha olyasmit akarnának, ami nekem valami miatt nem tetszik. De amúgy kifejezetten igényelném. És mi az a csalfa állás? Mondd konkrétan légyszi a fényszöget, mert nekem az is segít megérteni.


    Az anyaságról is érdekes a párhuzam - de nem értem, hogy a nős férfiak hogyan az ellenpárja ennek?


    Pár évvel ezelőtt netről ismertem meg egy apukát, aki éppen válófélben volt, és ő volt az egyetlen, aki elég sok pénzt költött rám a randikon - tehát vele pl. kerülhettem volna függő helyzetbe anyagilag. Kicsit fura is volt, hogy mennyit költ az első randin rögtön. De végül kb. egy hónap után valamiféle féltékenységi mizéria tört ki rajtam, és félrekommunikáltam, és aztán természetesen nem volt második esély, hiába próbáltam kimagyarázni.

    előzmény:
    Arany (16780)
    2020-06-06  20:43
  83. 2020. június 6. 21:5316783.

    Ha jó a képleted, akkor sajnos te nem nagyon szólhatsz bele, hogy ki legyen a párod. Legfeljebb úgy hogy "ő biztos nem". Inbkább azt lenne érdemes csinálni, hogy elfogadod hogy akit a sors küld, az jó neked. Ahogy a nagyim mondta régen: nem baj, ha nincs szerelem, majd megjön az idővel. Ha meg nem, akkor is szeretni fogod. A régiek tudtak valamit, amit mi a mai időkben nem szeretünk: tudták,hogy a sors értük van és nem biztos, hogy mi jobban tudjuk, mi a jó nekünk. Persze ez nagyon nehezen, vagy sehogy sem elfogadható manapság.


    Az otthonodban várható változás, vagy feladat ebben az évben, illetve már tudnod is kellene, mi az. Nem feltétlenül kellemes, mert hozhat egyedüllétet, vagy anyagi nehézséget. A következő szolárodban lehetséges a veszteség, ami megérint. Ezt a négyes tranzit Uránusz mellé tenném. Bár ott inkább anyagi, tulajdoni dolgokkal lesz feladat.


    Alkalmazotti, vagy vállalkozói szférában dolgozol? Illetve jártál külföldön munka miatt?

    előzmény:
    Arany (16780)
    2020-06-06  20:43
  84. 2020. június 6. 22:0616784.

    Ó, így akkor módosíthatok a szoláros gondolataimon. Szóval idén a feladat, hogy az otthonodban a családod biztosítsa neked a megélhetést. Ez is kiszolgáltatott helyzet, ezt is át lehet váltani pasis dologra, mondjuk a következő évedben. Bár oda is jelez anyagi függést, de ott már kényszerből valószínűleg, megteremted a saját egzisztenciát - akár egy pasin keresztül is. Bár ebbe így ne éld bele magad, mert ha pasihoz kerülsz, akkor ott el kell engedned a függetlenséget... Nagyon, nagyon nehéz lesz. Ötös Uránuszt mutat a képlet, fényszög nélkül, tehát ha egy szerelem "fajul együttéléssé" ahol neked problémáid lesznek az új élethelyzettel, akkor gondolj arra, hogy a gyereked problémái helyett éled ezt.


    Ez most biztos nagyon ijesztően hangzik, de ezt nem tudom szépen csomagolni.


    A csalfa fényszög a Mars Jupier félszextil.


    Három éve történt anyukáddal kórház?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16782)
    2020-06-06  21:41
  85. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 22:1016785.

    Jelenleg nem dolgozom, és lehet, hogy külföldre kéne mennem, csak jelenleg több szól ellene, mint mellette. Az érzelmeim teljesen ellene szólnak. Nagyon nagy veszteségélmény lenne. Már rágondolni is az. Pedig mindig szerettem volna külföldön élni, csak nem gondoltam bele a valóságába.


    Hát, én simán nemet mondok bárkire igazából. Szerintem felesleges egy langyos pisiben tengődni, vagy ahol nem tudsz kiteljesedni, esetleg még bántanak is. Akkor inkább egyedül küzdök.

    előzmény:
    Arany (16783)
    2020-06-06  21:53
  86. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 6. 22:3216786.

    "a gyereked problémái helyett éled ezt" Mármint az ő problémáit/életeseményeit váltom ki ezzel, vagy a gyerek és az én közöttem felmerülhető problémák helyett élem meg a párkapcsolatban a problémákat?


    Három éve? A Plútó átvonuláskor? Nem, az apukám halt meg itthon, már inkább négy éve volt ez, illetve a cicáink haldokoltak és haltak meg  a szemem előtt még kicsit korábban. Három éve a "pótanyukám" halt meg, a szomszéd néni, a barátnőim anyukája, akikhez mindig átjártam (elhúzódó rákbetegségben, és bár nem én ápoltam, de egy héttel előtte kvázi elbúcsúztunk egymástól). Miért kérded?


    Bocsánat, de közben lehet, hogy lelépek egyszercsak, mert fáj a fejem - bár most jobb lett kicsit...


    Mindenkinek nagyon szépen köszönöm az eddigieket is!

    előzmény:
    Arany (16784)
    2020-06-06  22:06
  87. 2020. június 7. 14:4516787.

    Mehetsz külföldre, nem lesz könnyű, de megoldod vele a dolgaid.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16786)
    2020-06-06  22:32
  88. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 11:0216788.

    Igazából elég gyengék szerintem a történések körülöttem, tehát ez a szint nem elég, hogy engem kimozdítson másfelé, mint eddig. Annyi mindent próbáltam már sikertelenül, hogy semmi drive nem maradt bennem kb. Reggelente legszívesebben ki sem kelnék az ágyból, mert minek. És igazából fogalmam sincs, mit kéne csinálnom.


    Nem lehet, hogy az Uránusz átvonulás inkább akkor hat majd jelentősebben, amikor a születési Uránuszommal fog szembenállni? És akkor pedig inkább a karrier terén?

  89. 2020. június 11. 11:1716789.

    Milyen karrier? Már bocsánat, de éppen azt taglaltad, hogy nincs semmi. Jöhet az égből egy ajánlat, hogy munkát kapsz kint. Ez lehet karrier, bár ezt a fogalmat másképpen használnám. Minden más csak pocsolyacsapkodás. Szerintem örülj, ha mehetsz, mert változást hoz, és a változás az élet mindig. Van mit megélni, nem kell betegen szenvedni, meg sajnálatban lubickolni, hogy ó, de szar az élet.


    Bocsánat az őszinteségért, de sok-sok év alatt azt tapasztaltam, hogy az emberek nem akarnak változtatni, nem akarnak változni. Csak legyen minden úgy, ahogy ők szeretnék, ahogy nekik kényelmes és lehetőleg ne legyen semmi ára, legfeljebb, amit ők jónak gondolnak. De a valóság nem ilyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16788)
    2020-06-11  11:02
  90. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 11:3616790.

    Persze, hogy mehetek bármikor! Takarítónőnek! Bár ha sokáig hülyéskednek a vírussal, akkor annak sem.


    Karrier alatt azt értem, hogy esetleg a saját projektem (írás) jön be.


    Lehet, hogy hihetetlen, de igazából körülöttem nem szoktak maguktól történni a dolgok. Vagy én csinálok valamit, ami felborítja az életemet, vagy ülök a langyos pisiben. Nem igazán látom, hogy bármi másra van kilátás. Ha nem robbantok, akkor az Uránusz kényelmesen alukál tovább.

    előzmény:
    Arany (16789)
    2020-06-11  11:17
  91. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 11:3716791.

    Csak momentán a legszimpatikusabb robbantás az a kivonulás a társadalomból. Onnan meg nincs visszaút, szóval azért megfontolandó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16790)
    2020-06-11  11:36
  92. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 11:4116792.

    Egyébként elmenni nem egy népünnepély, mert itt kell hagynom azt a kevés szerettemet is, aki maradt nekem. Tehát kimegyek külföldre gyakorlatilag azért, hogy még sivárabb lehessen az életem. Ezt jelenti.

    előzmény:
    Arany (16789)
    2020-06-11  11:17
  93. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 11:5116793.

    Gondolom, ha valaha is hasznosnak találtam volna bármilyen változást, másképp gondolkodnék. De igazából semmilyen változás nem vitte előbbre a dolgaimat. Hiába volt minden.

    előzmény:
    Arany (16789)
    2020-06-11  11:17
  94. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 12:0116794.

    Egyébként meg nem mi találtuk ki ezt a hülyeséget, hogy fejlődni kelljen. Simán ki lehetett volna hagyni az embert a teremtésből, és akkor nem kéne itt elgondolkodni semmin, és minden pont ugyanolyan jó lenne, vagy inkább még jobb. Sőt, igazából nem is kellett volna teremteni semmit.

    előzmény:
    Arany (16789)
    2020-06-11  11:17
  95. 2020. június 11. 13:1616795.

    Ezen nevettem. Ezzel egyet tudok érteni.


    Az Uránusz, meg a többi transzbolygó nem hoz kényelmes dolgokat. Négyes házban neked hozhat mondjuk kapcsolati változást családdal, szeretőt, családi bármit. Függetlenedést a családdal kapcsolatban - azaz ha tetszik, ha nem, valahogy változtatni kell. Hozza. Ha nem mész vele, elvisz és nagyon. Halált is hozhat, de nem érdemes rugózni ezen, mert egyik transzbolygó sem olyan, ami megállítható, vagy elnyomható az ezoterikus hittel. Meg nem is biztos, hogy hoz valamit.


    Azt gondolom, meg azt szoktam javasolni az ügyfeleimnek, hogy tegyenek valamit, amivel változtatnak az életükön. Ha már igénybevettek - mert ha nem jön hozzám, akkor nincs semmi baja az életével.


    A 2019-es szolárod szerint, ha közel pontos az AC, akkor a feladat az otthonoddal kapcsolatos, illetve saját magaddal, hogy változz meg. Ideje lehet talán. Bár ezt neked kell érezni. :)


    Nagyjából ennyi.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16794)
    2020-06-11  12:01
  96. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 14:2416796.

    :)


    Köszönöm, tényleg.


    Nem tudom, mi jelenthetne változást számomra. Nyilván kéne valami a megújuláshoz, ami nincs meg bennem. Most pl. olyanokon gondolkozom, hogy kivonulok a társadalomból, és valami vízparthoz közel kéne élni, úgy, hogy ne vegyenek észre... és kéne csatornát ásni, hogy ne kelljen mindig a folyóból hordani a vizet... De valószínűleg ilyet csak kényszer hatására csinálnék, ha pl. megszűnne az otthonom létezni. Mondjuk olyanon is gondolkodtam, hogy végigjárni a saját Caminomat, szintén így, hogy elkerülve az embereket, és nem a Camino útvonalat, hanem amerre visz az út, köröskörül a nagyvilágban... Ezek mind elég szélsőséges dolgok, mert megszakítanám a kapcsolatot az emberekkel - bár eddig is mindig ez volt a tendencia. Csak nem tudom, ez vajon fejlődés? Ezek inkább ilyen elmélkedések, itthon nem tudom, milyen átütő változást tudnék véghezvinni... erre is leginkább az izolációt tudom kitalálni: elszakadni a nettől, és csak az írással foglalkozni. Nem tudom, használna-e, mert már így sincs semmilyen kapcsolatom szinte a külvilággal.


    Na mindegy, majd írok, ha történik valami... hacsaknem a net szűnik meg, mert akkor nem írok...

    előzmény:
    Arany (16795)
    2020-06-11  13:16
  97. Torolt_felhasznalo_491524
    Torolt_felhasznalo_491524
    2020. június 11. 14:2816797.

    Meg be kéne festenem a hajamat... ez lehetne az áttörés!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16796)
    2020-06-11  14:24
  98. 2020. június 11. 17:4316798.

    Vörösre festesd.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_491524 (16797)
    2020-06-11  14:28
  99. 2020. június 14. 13:5816799.

    Köszönöm a tanácsot. Majd igyekszem ennek fényében alakitani a dolgaim hátha jobban mennek. Meg úgy nézni ahogy irtad igy jobban kitarthatok az aktuális dolog mellett. 

    előzmény:
    Penelopé (16779)
    2020-06-06  19:39

Címlap

top