Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ti mire gondoltok közben?

tapsifüles
Létrehozva: 2005. június 20. 09:33
Nagyon szeretek különféle zenéket hallgatni, és, ha olyanok a körülmények, lehunyom a szemem és a zene hatására, a hangulatát átvéve különféle történetek kezdenek kirajzolódni lelki szemeim előtt. Ezeket sok minden befolyásolhatja, pl. ha a számnak van szövege (akár magyar, akár idegen nyelvű), vagy, ha van videoklipje.
Arra lennék kíváncsi, kinek milyen asszociációi vannak, mikor éppen a kedvenc számát hallgatja.
Íme most az enyém: Norah Jones – Don’t miss you at all (itt hatott rám a szövege, ezért leírom)

Norah Jones: Don’t miss you at all

As I sit and watch the snow
Fallin' down
I don't miss you at all
I hear children playin' laughin' so loud
I don't think of your smile

So if you never come to me
You'll stay a distant memory
Out my window I see lights going dark
Your dark eyes don't haunt me

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand

And then I wonder who I am
Without the warm touch of your hand
As I sit and watch the snow
Fallin' down

I don't miss you at all
I don't miss you at all
I don't miss you at all

"December közepén, egy hóeséses szombaton késő délután a szobában ülök az íróasztalom előtt. Hallom, ahogy a hátam mögött a kandallóban pattog a tűz, és közben elgondolkozva nézek ki a félig elfüggönyözött ablakon. A szomszéd gyerkőcök éppen hóembert építenek, össze-vissza viháncolnak, miközben próbálják elhelyezni a répát a hóemberen… Mosolygásra késztetnek, ahogy közben megfürdetik egymást a hóban, hógolyóznak, vagy éppen a hóban csücsülve nevetnek a többieken. De megrázom magam, és visszatérek ahhoz, amit idáig csináltam: levelet írok Neki, a Férfinak. Ránézek a félig telerótt papírlapra, majd hirtelen a kezemben lévő töltőtoll önálló életre kel, szélsebesen szántja a papírt, míg végül a lap aljára érve bevégzi feladatát. Szokásomhoz híven újra elolvasom az irományomat, és mire a végére érek rájövök, csak annyit kellett volna írnom: HIÁNYZOL!"
  1. 2022. július 5. 11:04624.

    Kedves Kosaras! 


    Azért írok, mert most tudtam meg, hogy holnaptól megszűnik az nlc fóruma, már nem lehet több hozzászólást írni a topikokhoz... :(


    Éppen ezért szeretnék elköszönni és szeretném megköszönni az évek óta tartó hűségedet és azt, hogy életben tartottad velem a topikomat. 


    Nagyon jól éreztem magam, imádtam ezt az asszociációs játékot, a néha furfangos feladványokat, vagy az éppen ismerős dalokat, amik nosztalgikus érzést okoztak.


    Nagyon remélem, Neked is okozott kellemes perceket a játék és vittél/viszel magaddal valamit belőle!


    Ja, és így a végére - a feladványod megoldása a human volt, bár a dal, amit először adtál, nem volt ismerős, de az ismertebb dalt azért már tudtam hova tenni :) 


    Nagyon köszönök mindent, további kellemes zenei asszociációkat Neked! :)


    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (623)
    2022-06-01  13:30
  2. 2022. június 1. 13:30623.

    Kedves Tapsi!


     


    Nos, és is kihagytam egy kis időt, de újra itt és örömmel hallgatom a zenéket, válogatok, gondolkodom a kis játékunkon. Egyébként mintha helyettem írtad volna, (kivéve a felvételit), de céges átszervezés, sok-sok többletfeladat, munka, stb...stb...


    "Node", haladjunk sorban. A megoldásod helyes, azaz a fegyver volt a kapcsolat. A feladványoddal kapcsolatban a "fatboy'-ra gondoltam, azaz a nagyobb termetű férfi ember.


    Az én feladványon nagyon-nagyon egyszerű lesz, biztosan nem fogod sokat törni a fejed (inkább csak mosolyogsz rajta és akkor már megérte), azonban az első pillanatban ez a szám jutott eszembe és számomra egy igen-igen kellemes zene a 80-as évekből.


    Ha esetleg nem ismernéd az előadót, akkor egy másik híresebb számuk, 'hamár úgy a 80-as években járunk. Szeretem ezeket a zenéket a "felhőtlen" gyerekkoromat idézik...:-) és olyan viccesek (főleg mai szemmel) a sminkek, ruhák, frizurák, szóval minden.


    K.

    előzmény:
    tapsifüles (622)
    2022-04-26  13:58
  3. 2022. Április 26. 13:58622.

    Kedves Kosaras!

    Jó nagy kihagyás után csak eljutottam idáig :) Volt itt minden az utóbbi időben - munka, munkahelyi átszervezés és abból adódó többletmunka, középiskolai felvételi (na nem nekem, a fiamnak), egyéb ilyen-olyan teendők, nagyon remélem, hogy a májusom már nyugalmasabb lesz :)

    Visszatérve a játékunkra - igen, eltaláltad, a rózsára gondoltam. Te meg valószínű a gun-weapon vonal miatt adhattad ezt a Fatboy Slim dalt, remélem eltaláltam :)

    Én sokat gondolkoztam, mit adhatnék, de azt hiszem megtaláltam a megfelelőt, talán nem olyan nehéz a feladvány (bár akár ezt is adhattam volna).

    Szépséges tavaszi napokat!
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (621)
    2022-02-16  17:42
  4. 2022. február 16. 17:42621.

    Kedves Tapsi!


     


    :-) én is kívánok Neked Boldog új évet és szintén remélem, hogy Te is ki tudtál kapcsolódni, fel tudtál töltődni az ünnepek alatt, nem csak a"hajtásról" szóltak azok a napok. Én teljesen új lendülettel kezdtem az új évet, szükség is volt rá...:-)...


    Nos, lehet (sőt biztos), hogy a Sting dal szerepelt már korábban, de valahogy ez egy jó zene, plusz próbálom nehezíteni a dolgod...de nem sikerül, mert eltaláltad: a szikes talaj volt a közös pont. Az én ötletem a rózsa, számos okból, Guns and Roses, Axl Rose, stb...Szerintem ezt most elsőre eltaláltam...


    Nekem számos, jobbnál jobb zene jutott eszembe például ez vagy ez vagy ez, (érdemes mind meghallgatni!) de ezek mind túl egyszerűek lettek volna a játékunk szempontjából, így a feladványom egy kicsit bonyolultabb megközelítésben ez a zene lett. A kérdés adott, várom az ötleteket...persze elég egy is, ha az pont jó.


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (620)
    2022-01-12  09:55
  5. 2022. január 12. 09:55620.

    Kedves Kosaras!

    Először is nagyon boldog új évet, remélem az ünnepi időszak szép és nyugis volt és volt idő kicsit feltöltődni! :)

    A játékhoz visszatérve - igen, eltaláltad, a felsoroltak közül a 3. számúra gondoltam (Madonna fekete leple hasonlít a halál figurájára a Gorillaz klipben):
    A Te Sting dalod viszont feladta a leckét, mert már többször is szerepelt a játékunkban, és most nem igazán tudom, mit mondhatnék. Talán a kietlen, sivatagos táj, a repedezett száraz talaj? Vagy az túl egyszerű lenne?

    Mindenesetre és most adok egy újabb feladványt Sting-re válaszul, ami szerintem iszonyat könnyű, csak hogy simán induljon ez az év! :)

    Szépséges napot:
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (619)
    2021-10-27  15:25
  6. 2021. október 27. 15:25619.

    Kedves Tapsi!


    Igen, igen a második lehetőség, azaz a Bruno Mars klip nem lett volna méltó hozzád :-), egy ilyen egyszerű feladvány, minhogy Gorilla....azonban a Madonna klip win-win helyzet, mivel nagyon szeretem azt a zenét, és kicsit gondolkodtam is. Az alábbiakra jutottam, mint lehetséges kapcsolat:


    - Sivatagos, kietlen táj szárazság, hegyek a háttérben.


    - Gorillaz klipben rajzfigurák vannak és a Madonna klip címe egy jó kis rajzfilm címe is (Frozen).


    - Madonna fekete leple hasonlít a halál figurájára a Gorillaz klipben.


    - Fekete varjak és gyorsan mozgó felhők (is) vannak mind a kép klipben.


    Azt gondolom, hogy ennyiből eltaláltam, persze majd érdekel, hogy Te melyikre gondoltál.


    Az én feladványom biztosan nem  lesz nehéz, de ez a dal megéri azt a közel 5 percet...:-)


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (618)
    2021-10-18  13:30
  7. 2021. október 18. 13:30618.

    Kedves Kosaras!
    Nagyon örülök, hogy végül eltaláltam, tényleg nem voltam biztos benne, mert az autók terén én nagyon "szőke" vagyok (max. az autók színét tudom megjegyezni, semmi többet) . :D
    Akkor viszont íme a feladványom. Természetesen lehetett volna ez is, de én inkább mégis az elsőt választom, azon talán egy kicsivel több gondolkodnivaló van. ;) Érdekes, ennek a másodiknak a klipjét most először néztem meg, hááát, nem semmi... :)
    Szép őszi napokat:
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (617)
    2021-10-17  20:22
  8. 2021. október 17. 20:22617.

    Kedves Tapsi!


     


    Nagyon köszönöm a nagyvonalúságod, igazán hálás vagyok....:-) Bízhattál volna magadban, hiszen általában jók a megérzéseid, így történt ez most is. Természetesen az autó márkája nem számít, az autó volt a középpontban. Persze hasonló autók voltak, de az már nem számít, eltaláltad. Várom a következő furmányos feladványod.


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (616)
    2021-09-21  11:34
  9. 2021. szeptember 21. 11:34616.

    Kedves Kosaras!

    Előbújok egy rövid bejelentkezés erejéig :)

    A Te megfejtésed nem volt teljesen jó, bár ezekre (vörös szín, vörös ruha, erotikus tánc) is gondolhattam volna. Mivel nagyon közel jártál, ezért megmondom - mindkét klipben van földön fekvő női erotikus mozgás, amit felülről fényképeztek. :)

    Én sokat gondolkoztam a Te feladványodon, hogy mi lehet a közös - egyes egyedül az autó jutott eszembe. Mivel sajnos a márkákat nem ismerem, annyit vettem észre, hogy az Amerikai szépség egyik jelenetében, ahogy kinyílik a garázsautó, látszik egy szépséges piros autó, és a Gorillaz klipjében is szépséges és gyors autók szerepelnek.

    És, mivel ennyire bizonytalan vagyok, új feladványt nem adok fel, csak ha már biztos vagyok benne, hogy eltaláltam a Tiédet. ;)

    További szépséges napot:
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (615)
    2021-07-16  13:40
  10. 2021. július 16. 13:40615.

    Kedves Tapsi!


     


    Igazán nem szükséges mentegetőznöd, én is el szoktam "tűnni", aminek oka nagyon hasonló, mint a Te esetedben: elfoglaltság, szabadság, stb. Nincs ezzel semmi probléma.


    A megoldásod helyes, azaz a gyertya volt a közös pont, egyik klipben mindössze egy, a másikban számos. Te nem írtad, de akkor én valószínűleg eltaláltam az előző megoldást.


    Igen, az Amerikai szépség egy különleges film számomra is, kedvelem, nagyon sok-minden van abban a filmben, nagyom sok üzenete van. A megoldás talán a vörös szín, vörös ruha, erotikus tánc?


    Az én feladványom egy kis alternatív rock. A klipet nem szabad komolyan venni, mert akkor durva, de ha a komikus oldalát nézzük, akkor jót lehet rajta mulatni. Ha már "mulatás", akkor én is jót mulattam az "alternatív" Madonna klipen.


    És egy kis plusz rock, mint plusz dal...szerintem ez is (már) klasszikus...MTV Unplugged előadás


     


    K.

    előzmény:
    tapsifüles (614)
    2021-07-08  12:07
  11. 2021. július 8. 12:07614.

    Kedves Kosaras!

    Ismét mentegetőzöm, amiért megint eltűntem, kicsit sok minden történt mostanában, ami lekötött, és persze a nyári szabadságok is elkezdődtek.

    De most visszatértem, és hoztam egy lehetséges megoldást, egy új feladványt, és a szokásos, de rendhagyó plusz dalt is.

    Kezdjük a megoldással - az Emberek és a Madonna klipben szerintem a gyertya lehet a közös pont, nagyon remélem, hogy eltaláltam.

    Én ezt a filmzenei klipet hoztam a Madonna klipre válaszul. Mint látszik, a hozott zenémnek nincs szövege, így biztos, hogy nem ott kell keresni a megoldást :) A film egyébként nagy "kedvencem", már ha lehet ilyet mondani egy ilyen jellegű filmre. Sajnos a főszereplő személyéről azóta kiderült ez+az az utóbbi években, ami azért újranézéskor rányomja a bélyegét az élményre, de maga a film témája és a megoldások szerintem zseniálisak.

    És a plusz dalom - nekem először ez jutott eszembe a Madonna dalodról. :D

    További szép, pihenős nyarat! :)
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (613)
    2021-05-11  11:20
  12. 2021. május 11. 11:20613.

    Kedves Tapsi!


    A lényeg, hogy itt vagy, aminek örülök. Kicsit aggódtam, de inkább arra gondoltam, hogy elfoglalt lehetsz. Sok mindent kell "megbeszélnünk", így ,menjünk sorban:


    - Te eltaláltad, azaz a "céltalan" országúti barangolás volt a közös az én feladványomban.


    - Amit elsőre nem sikerült eltalálnom, azt másodszorra talán: az édesség?...:-) vagy a sivatag?...:-)...olyan egyformák (angolul).


    - A plusz dalomat (Moloko) egy reklámból lehet ismerni, amit mostanában gyakran lehet hallani a TV-ben, és minden alkalommal "megüti" a fülem, anno nagyon tetszett, persze most is. Persze már a tavasz is itt van.


    - A te feladványodban a tűz és a máglya (bonfire) lehet a közös pont, vagy esetleg az "emberek", ami mind a két kliphez kapcsolódik. Remélem, hogy most elsőre sikerült ha mégsem, akkor kérek segítséget...:-)


    - Az én feladványom egy "klasszikus", kíváncsi vagyok, hogy kitalálod-e, mire is gondoltam, mint közös pont (bár Te általában rájössz).


    - A plusz dalod nagyon kedvelem (Say Something), gyakran hallgatom. Ha szereted a "sitt nélküli" megoldásokat, akkor talán érdekes lehet számodra az 1917 című film, amiben mindössze egyetlen vágás van. Alapvetően nem kedvelem a háborús filmeket, mert szörnyű dolognak tartom és ebben a filmben is vannak olyan jelenetek  melyek "megviselnek", de a képi világ kivételes.


    - És a már lassan szokásos plusz dal, amit mostanában szintén gyakran hallgatok. Két nagyszerű zenész, számomra igazán kivételes alkotás...


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (612)
    2021-04-26  13:12
  13. 2021. Április 26. 13:12612.

    Kedves Kosaras!

    Először is sajnálom, hogy ilyen régóta nem válaszoltam, elég sok minden volt mostanában, ami elvette az időmet, de most itt vagyok. :)

    Másodszor pedig - sajnálom, de nem tudom elfogadni a válaszodat, én egy kicsit másra gondoltam. Az Everything but the girl szám refrénjében van egy jellemző szó, ami valamiért kötődik a Sting szám címéhez, ez szerintem már elég sok segítség... ;)

    Hogy Te miért adtad a James Blunt dalt a Stingre? Nem néztem most a szöveget, csak a képi világot, és ebből leginkább a hasonló jellegű "céltalan" utazás, és az utazás alatti élmények megörökítése volt nálam a közös pont...

    És akkor én is adok egy új dalt, nem is igazán azért, mert annyira nagyon rajongójuk voltam, egyszerűen csak találtam valami közös pontot.

    A plusz dalok: nagyon finomak és kellemesek. Hogy a Moloko-t miért adtad, csak sejtem, talán az "Itt az idő" a tavaszra utalhat...
    Én pluszként ezt a dalt hoztam - nem feltétlenül az előadó, vagy a dal miatt, hanem a snitt nélküli összetett videó ötlete és szerintem tökéletes megvalósítása miatt. :)

    Szép tavaszi napokat:
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (610)
    2021-02-15  13:48
  14. 2021. Április 14. 08:45611.

    Kedves Tapsi!


    Mostanában a fülembe mászott egy dal, gondolom megosztom veled. Ismerted? És tudod, hogy miért mászhatott a fülembe :-) ?


    k.

  15. 2021. február 15. 13:48610.

    Kedves Tapsi, 


     


    Igen, igen, a "minden", mindent visz :-), eltaláltad, mint oly sokszor. A Te feladványod egy örök klasszikus számomra, bármikor nagyon szívesen meghallgatom. Azonban sokat gondolkodtam a feladványon és többször el is olvastam, hogy mit is írtál, mert talán ott (is) találhatok segítséget. Apró részletek, jó zene hallgatást? Tehát nem nézni kell a megfejtéshez? Nézzük: 


    Első ötletem a hasonló hangzásban van, azaz a "kongák"-ban. Mint két dalban hangsúlyos. 


    Második ötletem a hasonló téma: nő/férfi hiányzás, vágyakozás, szerelem (rózsa?).


    Harmadik a képi világhoz kapcsolódik: éjszaki utcai fények. Nos, lehet, hogy eltaláltam?


     


    Az én feladványom egy olyan klip, aminek a - zenén túl - tetszik a története és a képi világa is....De nem árulok el többet...:-)


     


    De lenne egy ráadás klipem is (nem feladvány!), amit mostanában sokat hallgatok/nézek. Egyértelműen a lágy, lírai "zeneénem"-hez kapcsolódik, de nagyon-nagyon tetszik: íme. Mi a véleményed? 


     


    k. 


     

    előzmény:
    tapsifüles (609)
    2021-01-28  12:11
  16. 2021. január 28. 12:11609.

    Szia Kosaras!

    Igen, eltaláltad, az ugly volt a közös pont! ;) A Te feladványodban az az egyetlen szó az everything lehet, remélem jó a tippem. :)

    És akkor most jöjjön az újabb feladványom - ez a dal mindig közel állt a szívemhez, az az erő és lüktetés, ami benne van nagyon az enyém is. Sok pici részlet van benne (mármint magában a dal felépítésében), ami nagyon meg tud fogni a kongák ritmusától egészen a keleties énektémáin át az előadó összetéveszthetetlen énekhagjáig.

    Jó gondolkodást, jó zenehallgatást! :)
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (608)
    2021-01-15  14:18
  17. 2021. január 15. 14:18608.

    Szia!


     


    Örülök, hogy sikerült meglepetést okoznom :-), és kezdem is a lényeggel: Ugly.....:-):-):-):-):-) Ugye eltaláltam? Most szinte biztos vagyok benne, mármint a megfejtés a feladványodra - magyarázat nélkül. Persze sokat segítettél, de jó móka volt ráébredni a dologra.


    Természetesen a megfejtésed helyes, mint általában. Számos ötletem volt az Ugly Kid Joe klipre, volt olyan is, amihez nagyon jól meg kellet volna "nézni" a klipet, de az zeneileg nem éppen tetszett, végül megtaláltam azt a klipet, amit inkább hallgatni kell, mert nagyon jó zene, de a feladvány szempontjából sem a hallgatás sem a nézés nem segít. Akár ez is lehetne a feladványom.....nekem akár jobban is tetszene...:-) A megoldás egyetlen szó.....nos?


    Nem hiszem megkavartalak volna, de lehet, hogy sikerült?


     


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (607)
    2021-01-07  15:00
  18. 2021. január 7. 15:00607.

    És micsoda meglepetés! :)
    Köszönöm, Kosaras, ez szép karácsonyi ajándék volt, már kezdtem feladni a reményt...

    És akkor egyúttal boldog új évet, ha már ez az idei első hozzászólás ;)

    A játékra visszatérve - igen, eltaláltad, a paradicsomra gondoltam, de egy kicsit más megvilágításban: a Coldplay dal címe Paradise (magyarul paradicsom, mennyország), az általam adott dal előadója pedig a Las Ketchup, a ketchup pedig alapvetően paradicsomból készül... :) bocsi... :)

    És akkor most jövök én - talán a pulton/asztalon való táncolás lehet a közös a két klipnél, legalábbis remélem.

    Én a következő dalt adom, ami a 90-es években elég menő volt, sokat hallgattam és ráztam a hajamat rá :) Talán annyira nem nehéz rájönni, annyit segítségül, hogy nem a klipekben van hasonlóság.

    Igen, ez a karácsony és szilveszter kicsit más volt, halkabb és szerintem nyugodtabb is, igazából nem bántam volna, ha még egy kicsit tovább tart ez a relax, de ma már elindult a munka és itt ülök a gép előtt. Az oltással remélhetőleg sikerül visszatérni valamennyire a régi kerékvágásba, már csak el kell jutni odáig, hogy megkapjuk. Mert már nagyon hiányzik az utazás, hogy egy kicsit messzebbre is merészkedhessünk a világban végre.

    Szépséges napot:
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (606)
    2020-12-15  11:01
  19. 2020. december 15. 11:01606.

    Kedves Tapsi!


     


    Gondoltam, hogy karácsonyi elő-meglepetésként felhozom a topikunkat :-). Én eléggé elvesztem a legutóbbi zűrzavarunkban (ami jó régen is volt...), már arra sem emlékszem, hogy mire is gondoltan, amikor feladtam Coldplay-t.........De emlékszem, hát persze, hogy a jelmez volt, és mint mindig, könnyedén el is találtad.


    A Te feladványodban a (1) paradicsom lehet a közös pont, ahol a lányok táncolnak és ahová a kis elefánt is megérkezett vagy (2) a szabad ég alatti zenélés vagy (3) a szabad ég alatti táncolás vagy (4) csak a buli...:-) ((talán ez egyik csak jó lesz......))


    Az én feladványom, egy filmzene, lehet nem annyira híres, "nagy" film, de a zene nekem tetszik. Ez jutott eszembe az első pillanatban a ketchup-os klipről.


     


    És "hamár" közeleg a karácsony, egy ráadás dal, ami szerintem egy kicsit rendhagyó karácsonyi dal, de nekem sok-sok éve jut ez a dal eszembe, amikor közelednek az ünnepek.


    Nagy valószínűséggel ez a karácsony is rendhagyó lesz (mint a fenti dal), mert nem fogunk ugyan úgy, ugyan olyan körben ünnepelni, mint a korábbi években, szem előtt tartva a szülők, nagyszülők egészségét.


     


    K.


     

    előzmény:
    tapsifüles (605)
    2020-07-29  19:30
  20. 2020. július 29. 19:30605.

    Kedves Kosaras!

    Most már értem, így már teljesen világos! :)
    Egyébként meg a "mentésed" tökéletes - a George Michael klipben és az általam adott Shanice szám klipjében is ott egy fotós.

    De, ha már ez így alakult, szerintem maradjunk a Te feladványod és az én plusz dalom összefüggésénél - nekem feltűnt valami, bár nem tudom, erre gondoltál-e. A Robert Miles klipben van egy rövid jelenet, ahol egy bohóc jelmezbe öltözött ember "bohóckodik", a Coldplay klipben pedig elefánt jelmezbe van öltözve a zenekar, tehát mindkét klipben van jelmez.... lehet, hogy gyenge próbálkozás, de azért hátha... :)

    És akkor én már adok is egy újat a Coldplay-re, ami szerintem nem lesz nehéz, íme. :)

    További szép nyarat, nyaralásokat, pihenést és kevés munkát! :)
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (604)
    2020-07-14  15:01
  21. 2020. július 14. 15:01604.

    Kedves Tapsi!


     


    Egy "kicsit" elsodortak a vírussal kapcsolatos plusz feladatok, ezért el is felejtkeztem a kis játékunkról - bocsánat! - Elolvasva a segítséged és visszaolvasva az eredeti hozzászólást jöttem rá, hogy összekevertem a dolgokat, mivel a plusz dalod és az előző dal között kerestem a kapcsolatot. Ha megnézed, akkor így logikus válaszokat adtam (apa-gyerek, stb). :-):-):-)


    Ha az eredeti feladványodat nézzük, akkor logikusan a fotózás, fotómodell illetve a fotós lehet a közös pont  (így könnyű).


    Nos, én még nem készültem feladvánnyal, de hamarosan....:-)


     


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (603)
    2020-05-18  17:36
  22. 2020. május 18. 17:36603.

    Kedves Kosaras!

    Örülök, hogy én eltaláltam, vacilláltam, hogy odaírjam-e, hogy New York-i a taxi, végül inkább nem mertem, nehogy rosszat írjak...

    Viszont sajnos a Te megoldásaid nem olyanok, amikre én gondoltam... Egy kis segítség, hogy mindkét klipben van egy olyan tevékenység (foglalkozás), ami végülis egy fő motívum mindkettőben. Remélem így már kicsit könnyebb lesz...

    Addig még nem fejteném meg a Tiédet, egyelőre megvárom, kell-e még segítség. :)

    Szép napot: Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (602)
    2020-05-05  12:07
  23. 2020. május 5. 12:07602.

    Kedves Tapsi!


    Hmmm, Hmmm. Félmegoldás :-) Még céloztam is rá az előző körben, hogy az érintett klipeket nagyvárosban forgatták, melyekből az egyik New York. Az a taxi, pedig egy tipikus New York-i taxi, de elfogadom, mert mégse annyira szőrös a szívem.


    A te feladványoddal kapcsolatban az alábbi ötleteim vannak (a lépcső óta többet gyűjtök):


    - Kapcsolat a címben : apa - gyerekek,


    - Mindkét klipben van mozgás, autóval haladás,


    - Hasonló színvilág, bár ez még nekem is kétséges.


    Ha esetleg nem találtam volna el akkor kérek segítséget. Az én feladványom egy kellemes kis nóta, nagyon kedvelem.


    Szerintem szerencsés vagyok, mert HomeOffice is van de "terepen" is dolgozom, így nem vagyok bezárva, mozoghatok, ami általában jól esik. Persze az egyéb kimozdulások szinte nullára csökkentve, ahogy írtad, segítség a szülőknek, stb. Egyszer csak vége lesz ennek, bár szerintem még türelmesnek kell lennünk.


    k.

    előzmény:
    tapsifüles (601)
    2020-04-15  13:48
  24. 2020. Április 15. 13:48601.

    Kedves Kosaras!

    Köszönöm, hogy válaszoltál, és hát hogy egyből kettőt... és elvitted a hatszázast! :)

    Igen, eltaláltad, a nagyvárosi, felhőkarcolós környezet a közös, a Te feladványodban pedig talán a taxi lehet a megoldás... remélem...

    Én azért találtam egy feladványt, bár valószínű már volt a játékunk során, de talán nem ebben az értelemben, mint amire most gondolok közös pontként. ;)

    Nekem pedig itt egy plusz dal, ez nálam örök favorit ebben a műfajban - van benne finomság, de pörgés is, és szerintem nagyon jól össze lett rakva. :)

    És egy kis személyes - tényleg nagyot fordult a világ 1 hónap alatt mindenkinek, minden szempontból. Mi szülők full home office-ban (szerencsére nálam teljesen megoldató, a vállalati szintű engedélyeztetés volt egy darabig kérdéses, de végül sikerült), gyermek home school-ban (élvezi azért, hogy nem kell korán kelni, de persze rendesen noszogatni kell, hogy csinálja, amit kell), alig járunk ki, csak vásárolni időnként, akkor is maszkban, kesztyűben. Anyum bezárkózva, neki is vagy mi vásárolunk, vagy Tesco-t rendel, ő néha unatkozik, apum idősotthonban, ott remélhetőleg vigyáznak, amennyire lehet, hogy ne jusson be a fertőzés... Valamilyen szinten szabadság ez az egész, mert nem kell bejárni dolgozni, de rabság is ez a korlátozás, és rengeteg kétség és félelem, hogy mi lesz a közeljövőben... És persze beindult az allergia is, ami néha para, hogy most mitől is prüszkökök és folyik a szemem, de hát ez van... Persze, alapvetően nincs hiszti itthon, de nem mindig egyszerű a helyzet. De van pozitív oldala is, legalább ki tudunk festeni ez alatt az idő alatt, ezt amúgy is meg akartuk már csinálni. :) Remélem nálad is a körülményekhez képest normális a helyzet...

    Szép napot, sok napsütést - remélem ismét egyre több lesz belőle :)
    Tapsi

    előzmény:
    Kosaras (599)
    2020-04-06  15:29

Címlap

top