Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dean R.Koontz kedvelők

Torolt_felhasznalo_852995
Torolt_felhasznalo_852995
Létrehozva: 2004. augusztus 31. 13:38
Sokáig csak "klaszzikusokat" olvastam, aztán egyszer,nem lévén más könyv a közelben, kezembe került egy Koontz könyv. Roppant érdekfeszítőnek, és jól megírt műnek tartottam, mostanra már több írását is elolvastam.
most valaki azt mondta, hogy ennél sokkal jobbak Stephen King könyvei.
így aztán olvastam tőle is!!
Hááát, nekem nagyon nem jött be ez az igazi horrorisztikus stílus.
Ami pedig roppant hiányzik, az a katarzis, a remény adása, hogy minden jóra fordulhat a végén!!! Kingnél a befejezés szörnyűbb mint maga a történet(ezt nem irodalmi értelemben mondom)
Nektek mi a véleményetek erről, és az ehhez hasonló "lektűrökről"?!!
  1. Torolt_felhasznalo_751114
    Torolt_felhasznalo_751114
    2009. február 26. 20:25189.

    Nagyon szeretem Dean R. Koontz regényeit úgyhogy itt a helyem

     

    Most is épp egy Koontz könyvet olvasok, az Éjszaka foglya címűt. Könyvtárból szoktam kikölcsönözni, szerencsére majdnem mindegyik könyve megvan nekik:)

     

    Stephen King-et is olvastam már egy párat, de Koontz nekem sokkal jobban bejött!(talán mert nem bírom a túl rémisztő, véres sztorikat) 

     

    Sok regényét olvastam már, szóval rá vagyok kattanva rendesen

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852995 (1)
    2004-08-31  13:38
  2. 2009. február 26. 20:09188.

    sziasztok!

    Sajnálom, hogy befagyott a topic én is nagy Koontz rajongó vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852995 (1)
    2004-08-31  13:38
  3. Torolt_felhasznalo_198259
    Torolt_felhasznalo_198259
    2007. március 16. 15:19187.

    Sziasztok!

    En most olvastam el Koontztol a Hideg Tuz-et, es nekem nagyon-nagyon tetszett!!!

    Nagyon megfogott ez a konyv es szeretnek tobb konyvet is elolvasni ettol az irotol!

    Ti melyik konyvet olvastatok es hogy tetszett?

    Irjatok  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. szeptember 12. 21:35186.

    Köszi  

    Ez akkor megvan!!! Most épp a Végsőkig van "olvasás alatt", aztán jön az Idegen emlékek, majd akkor a Szív sötét...

    A Hideg tűz is milyen jó! Nemrég fejeztem be   

    Honeybabe, kiderült már, hogy mi a legújabb könyv?

    előzmény:
    Greeneyed (184)
    2006-09-12  00:42
  5. 2006. szeptember 12. 15:06185.
    Én a Hideg tűz c. regényét szeretném legközelebb olvasni Alig várom, hogy meglegyen! A Tiktakot nem látom mostanában ehol, még korábban átfutottam a tartalmát... de nem emlékszem pontosan miről is szól. USA-ban most jelent meg asszem egy új műve, ami nagyon ígéretesnek bizonyul ,,, mindjárt meglesem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. szeptember 12. 00:42184.
    A szív sötét folyói: http://www.ekultura.hu/mutat.php?id=370
    előzmény:
    pazs (183)
    2006-09-11  23:38
  7. 2006. szeptember 11. 23:38183.

    Sziasztok,

    Én is nagyon kedvelem Koontz könyveit! Rendszerint elkezdem olvasni és képtelen vagyok letenni. Persze ez akkor gáz, ha hajnal 4-ig tart az olvasás és reggel kelni kell  Kimondottan kedvenc nincs, jöhet az összes!!!   

    Elég sok könyve megvan (majd egyszer megszámolom)! Most épp elhatároztam, hogy amelyikre nem emlékszem újraolvasom. És persze eszembe jutott az egyik könyv, amit nem találok: a story valami olyasmi, hogy egy Jeep-ben utazik egy nő és egy férfi, sivatagon, árkon-bokron keresztül, menekülnek vmi elől és a férfi megsebesült. Amire emlékszem még, hogy egyszer megállnak egy barlang körül, kifeszítenek egy katonai ponyvát és próbálnak műholddal kommunikálni (amit persze nem kellett volna). Ismerős valakinek? Mi a címe?

    Üdv, pazs

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. augusztus 7. 22:04182.
    A Rejtekhely nagyon jó A Mr. Murder jobb,mint filmben volt. Háát én a Tiktakot nem annyira értettem, és az állítólagos humoron sem röhögtem annyit...viszont a Szív sötét folyói, tényleg elég komor és rémisztő, főleg, hogy az ember el tudja képzelni, hogy vmi ilyesmi akár igaz is lehet....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_667002
    Torolt_felhasznalo_667002
    2006. augusztus 6. 12:11181.
    Én a Téli holdat olvastam tőle először, az is letehetetlen volt. A Rejtekhelynek csak a filmes változatát láttam, de így is tetszett. Viszont könyvben biztos jobb, tuti el fogom olvasni!
    Sajnos már lassan egy éve nem olvastam tőle semmit, ideje lenne pótolni a lemaradást
    előzmény:
    honeybabe (180)
    2006-08-05  21:24
  10. 2006. augusztus 5. 21:24180.
    A Maszkot én is egy nap alatt olvastam el, valahogy különleges varázsa van, hogy a kisgyerek a főszereplő... néha jobban lehet félni ilyen regényekem mintha filmet néznénk    Még eszembe jutott az Égi jel ami nagyon tetszett. Az első amit Koontztól olvastam a Rejtekhely volt évekkel ezelőtt, így kezdődött a szenvedélyem, azóta egész kis gyűjtemény sorakozik a polcon.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667002 (179)
    2006-08-05  14:53
  11. Torolt_felhasznalo_667002
    Torolt_felhasznalo_667002
    2006. augusztus 5. 14:53179.
    Sziasztok!

    Nálam a Maszk és a Téli hold az abszolút favorit. A Maszkot 1 nap alatt elolvastam, egyszerűen letehetetlen volt
    A másik kedvencem (hirtelen nem jut eszembe a címe... talán Végítélet), az amikor az anyuka menekül a fiával. De jó volt a Virrasztók és Az éjszaka hangjai is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852995 (1)
    2004-08-31  13:38
  12. 2006. augusztus 4. 21:42178.
    Sziasztok De jó, hogy még itt vagytok! Nagyon sok regényét olvastam Dean R. Koontznak, ma kezdtem Az eljövetelt  kedvenceim az Idegen emlékek, A maszk, A rettegés ajtaja... Ti melyiket szeretitek még?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. augusztus 4. 16:29177.
    Igen annak Virrasztók a címe. Bár szerintem van még több is ami jó, de ha csak néhányat olvastál, akkor hiába írom
    előzmény:
    shalimar* (176)
    2006-08-04  16:05
  14. 2006. augusztus 4. 16:05176.
    csak néhány könyvét olvastam Koontz-nak, de nekem is nagyon tetszetek. Szerintem a két legjobb a Virrasztók (ugye ez a címe a kutyásnak? ) és A téli hold.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852995 (1)
    2004-08-31  13:38
  15. 2006. augusztus 3. 12:44175.
    én még itt, de a többiek?
    előzmény:
    honeybabe (174)
    2006-07-11  20:35
  16. 2006. július 11. 20:35174.
    Hahó!!! Én is nagyon szeretem Koontz regényeit! Ugye még itt vagytok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2005. november 22. 15:45173.

    A Koontz könyvek mélyebb megértéséhez nem árt egy kicsit a szerzőről magáról tájékozódni - legalább egy kicsit. A gyermekkori - esetlegesen rossz - élmények, kedvenc kutyafajta vagy más írók befolyással lehetnek az íróra. Ilyen a vallásosság témája is. Egy idő után már észreveszed a történeten és a karaktereken a Mester világlátását.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    azelfafage (172)
    2005-11-20  18:28
  18. 2005. november 20. 18:28172.

    Hm... a Világok Harcát nem olvastam és nem is láttam (már ha arra a feldolgozásra gondolsz, amiben Tom Cruise menti a világot), de szerintem a " földönkívüli"s megoldás csak álca volt a könyben, és inkább mintha a vallásos magyarázat lenne az igazi. De én már tökre belebonyolódtam, és ettől az utóbbi magyarázattól valahogy húzódozom is. Szóval éppenséggel hihetek is Neked...  

    előzmény:
    bea1 (171)
    2005-11-16  21:53
  19. 2005. november 16. 21:53171.

    Nos, az ELJÖVETEL - legalábbis szerintem - leginkább a VILÁGOK

    HARCÁ-hoz hasonlítható, mint ahogy történik is utalás erre a

    műben. Persze csak ha muszáj v.mihez hasonlítani.

    Koontz ritkán nyúl direkt FÖLDÖNKÍVÜLI témákhoz, akkor is

    igyekszik elkerülni a sémákat.

    előzmény:
    azelfafage (160)
    2005-10-11  12:41
  20. 2005. október 27. 16:18170.
    Kááár    
    előzmény:
    caramba1 (169)
    2005-10-26  19:30
  21. 2005. október 26. 19:30169.
    Hóttbíztos!!!  
    előzmény:
    drszumedli (168)
    2005-10-26  14:50
  22. 2005. október 26. 14:50168.
    Biztos?   Nem kell egy hidegleléses hideg kéz a tarkódra? 
    előzmény:
    caramba1 (167)
    2005-10-20  17:20
  23. 2005. október 20. 17:20167.
    !!
    szerintem hideglelésből bőven elég egy is, sőt ha lehet egy sem kell!!!
    előzmény:
    drszumedli (166)
    2005-10-20  17:11
  24. 2005. október 20. 17:11166.
    CSak az a baj, hogy antikváriumokban is sokszor a régiek vannak meg. S mit kezdjek 10 Hidegleléssel? Ha van pécsi vagy pesti ismerősőd őket is ráugraszthatnád az antikváriumokra.
    előzmény:
    Mátéanyu (165)
    2005-10-16  14:08

Címlap

top