Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyaralás gyerekekkel2016

fkriszta13
Létrehozva: 2016. június 19. 22:09

Sziasztok!





Olyan helyet szeretnék keresni nyárra, ahol lehet fürdeni (Balcsi kizárva, mert az időjárást nem lehet kiszámítani), tehát legyen fürdő, de legyen élet is napközben, este. Kehidán voltunk, de utóbbi miatt nem jött be, hogy semmi nem volt ott. Tavaly Hajdúszoboszlón voltunk, az nagyon tetszett a gyerekeknek. Most máshova mennénk, mit ajánlanátok? Zalakarosról jókat hallottam, ott van élet? 3,5 és 6 éves gyerekekkel mennénk!





Köszönöm!

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. június 21. 06:4930.

    te csillagos


    ez az idióta már a baromságait elővezette


    rahedli tippet adtál




    harangocka

    2016-01-21 08:591911.

     




    Ez tényleg jól hangzik!




    Én ma chilisbabot csinálok.Vasárnapra meg töltött káposztát gondoltam. Szombaton férjem dolgozik, mi meg gyerekkel szüleimhez megyünk át. Anyummal még átbeszéljük az utazás részleteit, addig faterom majd elviszi valamerre az uncsit.


     


     


    2016-01-19  16:00mesekeksz (1910)előzmény:

     

    előzmény:
    évi* (28)
    2016-06-20  19:28
  2. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 21:0229.

    Ööö...most már azert nekünk is egyre könnyebb. ;)


    Még szoktuk azt csinálni, ha barátokkal megyünk, akkor egyik autoban, anyucik a 2 kölökkel, másikban meg apucik ülnek. 

    előzmény:
    évi* (28)
    2016-06-20  19:28
  3. 2016. június 20. 19:2828.

    Akkor meg miről beszélünk?  ☺

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (27)
    2016-06-20  18:40
  4. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 18:4027.

    Na, ez már egy magasabb szint. :)


    Télen, mikor repülőztünk, fiam olyan simán birta, hogy csak pislogtam, pedig 14 ora volt. ;)

    előzmény:
    évi* (25)
    2016-06-20  15:10
  5. 2016. június 20. 15:1126.

    Nekünk van, és nagyon aranyos játék, régebben többet játszottunk vele, most meg Harry Potter...

    előzmény:
    germami (24)
    2016-06-20  15:05
  6. 2016. június 20. 15:1025.

    2 órát féllábon guggolva is. :-) Nyaralást egy 7 órás úttal kezdjük Saalbach-Hinterglemmig. Onnan 3 óra lesz Tirol 4 nappal később, majd még 4 nap múlva 6 óra Genovaig, onnan 2 részletben haza egy héttel később.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (22)
    2016-06-20  14:46
  7. 2016. június 20. 15:0524.

    ezt ismeritek? http://www.okosjatek.hu/ott_vagyunk_mar_116


    nálunk ezzel egész jól elvannak a kocsiban

  8. 2016. június 20. 14:5023.

    Igen, be lehet iktatni egy két várost, falvakat két autópályás szakasz közé, az is egyfajta élmény.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (22)
    2016-06-20  14:46
  9. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 14:4622.

    Igen, minél nagyobbak annál figyelmesebbek tudnak lenni. ;) Mondjuk 2 óra autópálya tényleg extrém uncsi, ezt el kell ismerni. Viszont kisfalvakon, városokon átmenni azért a legtöbb kisgyereknek érdekes. :)

    előzmény:
    évi* (17)
    2016-06-20  14:42
  10. 2016. június 20. 14:4621.

    Hogy a viharba ne. És ahogy mondod, közben lehet nézelődni is.

    előzmény:
    évi* (19)
    2016-06-20  14:43
  11. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 14:4420.

    Csakúgy otthon a hangoskönyv enyémet sem érdekelné sztem. Ő is imádja, ha olvasok neki. :)


    De utazás alatt tudják, hogy ti elöl ültök, nem tudtok felolvasni. Ergo biztos figyelnének a mesére..már ha nem épp egymás hajtépésével vannak elfoglalva.

    előzmény:
    mesekeksz (16)
    2016-06-20  14:41
  12. 2016. június 20. 14:4319.

    Otthon nálunk is én olvasok, és naná, hogy nem ülnének a fotelben, de autóban úgyis oda vannak kötözve. :-)


    Szerintem durván sokat dobott a hangoskönyv az utazás komfortfokozatán. :-)

    előzmény:
    mesekeksz (16)
    2016-06-20  14:41
  13. 2016. június 20. 14:4218.

    Általában az embereknek maga az utazás a nyaralás egy szükséges rossz része, ami valahogy "túl kell élni". Pedig igazi kalanddá lehet azt is varázsolni.

    előzmény:
    évi* (12)
    2016-06-20  14:31
  14. 2016. június 20. 14:4217.

    Szerintem az sem duuurva, ha a gyereket érdekli a fészkén ülő gólya, meg a traktorok, különböző színű mezők, földek, hegyek, vonatok - mittudoménmi... :-)


    Nálunk akkor kerül elő az okosteló, amikor geoládát keresünk, akkor is GPS-ként működik. Maga a játék a bokorban van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (14)
    2016-06-20  14:37
  15. 2016. június 20. 14:4116.

    no mi még nem hallgattunk hangoskönyvet utazás alatt - annál inkább hangos kölköket...- de most biz isten töltök le és kipróbáljuk :)) valahogy otthon se érdekli őket, inkább könyv vagy én olvassak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (10)
    2016-06-20  14:29
  16. 2016. június 20. 14:3715.

    Tényleg nagyon beteg.

    előzmény:
    évi* (11)
    2016-06-20  14:29
  17. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 14:3714.

    A kisokos csak xtra vészhelyzetben kerül elő. Had szokja csak a gyerek az utazást. Ennyi könnyebbséget kap tőlünk, hogy mesét hallgatunk, de a kütyüzés a legeslegutolsó, ha kocsikázunk. Illetve ő még képes délelőtt 11-kor is bepilledni 1 órácskára ha rázza a kocsi a popóját. :) 


    Köszi a tippeket, utánaolvasok!

    előzmény:
    évi* (12)
    2016-06-20  14:31
  18. 2016. június 20. 14:3213.

    Kis Herceg, Tündér biciklin, Mary Poppins. Szerintem ezek is jók, és nem 3 perces mesék, hosszabb útra is jók.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (10)
    2016-06-20  14:29
  19. 2016. június 20. 14:3112.

    Szerintem nálunk sem érti a kicsi összefüggéseiben, de marhára tetszik neki.


    DVD-t pl. már nem raknék be. Hangoskönyv mellett lehet nézelődni, és nem azért indulunk neki, hogy a gyerek kussban zombuljon bele valami képernyőbe, aztán azt se tudja, hol jártunk...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (10)
    2016-06-20  14:29
  20. 2016. június 20. 14:2911.

    Csak átfutottam: Azért "jók" ezek az appok, mert a végén elhiszi az ember, hogy durva lenne, ha letenné az okos telót akár egyetlen percre is. Beteg...

    előzmény:
    cabron (9)
    2016-06-20  14:10
  21. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. június 20. 14:2910.

    Úúúú,az se rossz. ;) Bár azt még kicsi nem értené. Erre a nyárra én is fogok újakat letölteni, csak ml nemtom mit. :)


    Zenéből gyereknek Alma a kedvenc, de azt ritkán hallgatjuk. Én vagyok olyan "gyereklelkű" hogy szívesen beteszem a cd-t, de csak ha férj nincs a kocsiban. :D

    előzmény:
    évi* (7)
    2016-06-20  14:06
  22. 2016. június 20. 14:109.

    Aztán a kedves utazó nehogy magától kitaláljon valami izgalmas elfoglaltságot...

    előzmény:
    csannus (4)
    2016-06-20  13:37
  23. 2016. június 20. 14:078.

    Mi számít unalmas időnek? 


    Zuhogó eső? Vihar? Vagy csak simán az este?


    Mi viszünk egy halom társast, kártyát, aztán vagy kell, vagy épp nem.

    előzmény:
    csannus (4)
    2016-06-20  13:37
  24. 2016. június 20. 14:067.

    Nálunk most a Harry Potter hangoskönyv megy út közben. Férjem 45 órányit töltött le, az szerintem a 2 hetes nyaralásra is elég lesz - na meg az új RHCP album... :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (5)
    2016-06-20  13:59

Címlap

top