Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jogutód régi könyveknél

Alwara
Létrehozva: 2014. december 19. 13:15

Gyermekkoromtól megvan nekem Kurt Held Zora és pajtásai című könyv. Elég rossz állapotban van. Kedvenc könyveim kozé tartozott, ezért most elhatároztam, hogy lefénymásolom, számítógépesen kijavítom a hibás részeket, esetleg weboldalamon www.elvirafarkasova.cz


 


felkínálom letöltésre érdeklődőknek szimbolikus ellenértékért cserébe. De nem tudom kinyomozni, /írtam már két helyre is/, hogy nem követek-e el valmilyen szerzői jogsértést, nek akarok jóindulatom miatt kellemetlen helyzetbe kerülni. Már majdnem kész vagyok, nagy munka, de örömmel csinálom, közben kissé újraolvasom az eseményeket.


 


Lehetséges, hogy ilyen régi könyveknél már nincs is jogutód, akinek elszámolni tartoznék?


 


Köszönöm, ha valaki jótanáccsal szolgálna nekem.


 


 

  1. 2014. december 19. 21:548.

    Köszönöm a válaszokat, azt hiszem, hogy inkább csak anonym felteszem a netre, /aki majd keres, talál/, fáradtnak érzem magam most arra, hogy jogszabályokat tanulmányozzak, inkább lemondok minden jutalékról a munkámért, úgyiscsak kedvtelésből csinálom az egészet. Azt elárulom, hogy csehországi szerveren lesz, mert itt lakom. 

    előzmény:
    pms9 (2)
    2014-12-19  17:14
  2. 2014. december 19. 20:547.

    Érdekes cikk egy blogból, a szerzője Dr. Mezei Péter


    Tőle is kérdezősködhetsz, ott lesz vhol a linkekben az elérhetősége. (Illetve a cikk alatt is ott van egy ablakocska, ahol írhatsz kérdést is a cikkhez/témához)

  3. 2014. december 19. 20:376.

    A szerzői jogvédelem igencsak bonyolult, és csak beleolvastam az Artisjus-oldali infókba.


    Nem vagyok biztos benne, csak így sejtem, hogy a könyv fordítóinak -vagy azok jogutódjainak- is járhat némi appénz. Letöltésenként vajon?? Ez is érdekes kérdés.


    Az Artisjus oldalán van "Felosztási Szabályzat" is, de nem mélyedtem bele.


    Én biztosan nem próbálnék eligazodni egy efféle alaposan szabályozott jogi dologban, szerzői joghoz értő ügyvéd nélkül!(Ügyvédhez fordulni az ügyben nem igen vélem tanácsosnak, pénzbe kerülne, hogy megmondja, nem megvalósítható az ötleted.)


    Kíváncsi vagyok, mire jutsz! Megírod majd?


     

    előzmény:
    Alwara (1)
    2014-12-19  13:15
  4. 2014. december 19. 20:115.

    Svájci szerzői jogvédő iroda


    Svájci szerzői jogvédelem


    Svájci szerzői jogvédelmi szervezet neve


    ..rákeresésekre linkek.


    Keresgélj többféleképpen, és biztosan találsz infót, hogy hová fordulj, mielőtt a művel kapcsolatos tervedet megvalósítanád!


    A könyv magyar kiadója a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó is létezik, csak Zrt.-vé alakult időközben. Ők is tudhatnak az író jogutódjáról.


    Mivel ők is érintettek, -hiszen az övék a magyar nyelvű kiadás, amit Te fel akarsz tenni a netre/pénzt akarsz keresni vele-, szerintem őket se hagyd ki a számításból, ha nem akarsz pórul járni!


    Ügyvédet kérdeztél már?


     


     

    előzmény:
    Alwara (1)
    2014-12-19  13:15
  5. 2014. december 19. 19:454.

    Rákerestem így: Kurt Held művei, ki a jogutód


    http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://en.wikipedia.org/wiki/Held&prev=search


    Ebben írják a valódi nevét, és a felesége nevét, illetve említik a Svájci Nemzeti Könyvtárat.


    (a "fordítás"-t nyitottam meg a linknél, de próbáld eredetiben elolvasni, német nyelven, mert a fordítás nem pontos)


    Az Artisjus oldaláról a jogutódlás -téma


    Olvasgasd, vagy kérd a segítségüket.

    előzmény:
    Alwara (1)
    2014-12-19  13:15
  6. 2014. december 19. 17:333.

    Artisjusnal erdeklodj

    előzmény:
    Alwara (1)
    2014-12-19  13:15
  7. 2014. december 19. 17:142.

    Úgy tudom, az író halála után 70 évig védett a mű. Tehát valakinek kellene, hogy jogdíjat fizess, főleg, ha ebből bevételed is származik.

    előzmény:
    Alwara (1)
    2014-12-19  13:15

Címlap

top