Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülinapi zsúr---

Consuela
Létrehozva: 2009. december 9. 21:13

Vasárnap rendezek a 7 éves nagyfiamnak egy pici szülinapi zsúrt. Nem sok vendéget hívott, 3 kisbarát és hozzájuk tartozó 4 szülő lesz a vendégünk.

Tortát rendeltünk (gesztenyés), erre nem lesz gondom, gondoltam sütök mellé egy kis sajtos rudacskát, hogy az édes mellé legyen egy kis sós is.

 

Szeretnék szendvicseket csinálni, ehhez kérnék ötleteket, esetleg fotókat, könnyen, otthon elkészíthető szendvicsekről.

Milyen kenyérből a legcélszerűbb? Milyen zöldségeket tennétek rá így télvíz idején? Esetleg valami könnyű szendvicskrém?

 

Ennyi dolog (torta, sós süti, szendvicsek, üdítő) mellé kell még valami?

 

Köszönöm az ötleteket, tapasztalatokat!

  1. 2009. december 10. 21:3214.

    A leveles tésztáról jutott eszembe: mini hot-dog.

     

    Megveszed a mélyhűtött leveles tésztát, meghajtogatod (nem muszáj), kinyújtod és kis háromszögekre szabod késsel. Megkened mustárral, kechuppal, bele egy minivirsli (költségtakarékosabb megoldás a pár centisre vágott hagyományos virsli), egyenként felgöngyölöd, kifli-formára hajtod, tetejét tojással kened és be a sütőbe. Nagyon hamar megvan, gyerekek és felnőttek is szeretik.

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13
  2. 2009. december 10. 01:3413.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13
  3. 2009. december 10. 00:2312.
    Ha szendvicskenyérből van a szendvics (=szögletes), körbe lehet vágni különböző alakúakra (csillag, kör, szív).
    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13
  4. 2009. december 9. 23:3311.

    Köszönöm szépen a jókívánságokat is, és az ötleteket is!

    előzmény:
    kiscucuka2 (10)
    2009-12-09  23:18
  5. 2009. december 9. 23:1810.

    Szia!

     

    Az én lányom szeptemberben volt 7 éves és hasonlóan kicsi bulit csaptunk. 2 barátnője volt itt, akikkel sülve főve együtt van, meg szüleik, na meg az öccse. Igaz a 3 család is jóban van.

     

    Leveles tésztából csináltam mini sonkás, sajtos kifliket, meg toast kenyérből szendvicseket. Kenyér, vaj, felvágott v. sajt (egyik kislány nem eszik meg semmi felvágottat) majd sütiszaggatóval formákat szaggattam és díszítettem. Körökből arcot: haja reszelt sajt, szája piros paprika, szeme uborka karika. Virágokat is szaggatam, meg kis holdakat, csillagokat, szíveket, macikat.

    Díszítésnek kiváló a savanyú uborka,konzerv kukorica, paradicsom, kechup, esetleg (ezt most ötleteltem) sűrű tejföllel "írni" is lehetne a falatokra ;-)

     

    Boldog szülinapot a fiadnak, neked meg jó szervezkedést!

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13
  6. 2009. december 9. 22:209.

    ez de jóóóó!

    a keresztlányom jövőhéten lesz 3 éves, csinálok egy ilyet a családi ünneplésre. biztos nagy sikere lesz! köszi nagyon!

     

    Fincedi: a túrós-tejfölös krémek nálunk is nagy kedvencek. a kígyóuborkás és a paradicsomos különösenpiritóson

    előzmény:
    lángszívű (7)
    2009-12-09  22:15
  7. 2009. december 9. 22:158.

    Tojáskrém:

    6-8-10 főtt tojás villával összetörve, mustár, vaj, só, bors, hagyma felaprózva (ha valaki nem szereti, el is maradhat, úgy is finom, de nekem a gyengém a hagyma), összekeverve. Lazításképpen tejfölt szoktam belekeverni. Pirítóson a legfinomabb. Én nem szoktam megkenni előtte, nagy tálban tálalom, mindenki kenegeti magának. Ja, snidling is mehet bele.

     

    Még egy kedvenc, gyerekek is imádni szokták és jól variálható:

    Túrós szendvicskrém:

    1/2 kg túró (én villával áttöröm), tejföl, só, bors, vaj (én nem szoktam sok vajat tenni bele) , és az alábbiak közül keverjünk még bele:

     

    - kígyóuborka+fokhagyma

    - fokhagyma

    - snidling

    - pritaminpaprika

    - ízlés szerint bármit, nekünk az uborkás, fokhagymás a kedvencünk.

    Szintén pirítóson a legfinomabb.

     

    Jó bulizást!!! 

     

    előzmény:
    Consuela (5)
    2009-12-09  21:53
  8. 2009. december 9. 22:157.

    Készíts felezett fejes káposztából sünit!

     

    Apró fasírtgolyókat kell hozzá sütni és fogvájóra tűzni, apró sajtkockákkal, uborka, paprika, paradicsom, retekdarabok.....kreatívan, amit gondolsz....

     

    Finom, jól néz ki és kis falatok..

     

    A gyerekeknél a lényeg, hogy  a "sok kicsi, sokra megy"

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13
  9. 2009. december 9. 21:535.

    Na, ez is egy tök jó ötlet!

     

    Valahol olvastam tojáskrém receptet, lehet hogy megkeresem, hátha az is bejön, bár gondolom az is inkább szülőknek való.

    De igazad van, a gyerekeknek mindig van fontosabb dolguk, mint az evés.

    előzmény:
    sziga (4)
    2009-12-09  21:48
  10. 2009. december 9. 21:484.

    Nálunk a gyerekek sosem érnek rá enni:)

     

    Én mindig tálra szoktam rakni illetve tálcára a felvágottat, külön a sajtot és külön a zöldségeket (én ilyenkor is veszek parit, paprikát, uborkát, esetleg retket) A bagettet felkarikázom és megkenem 3-4 féle krémmel: sima margarin, magyaros vajkérm, sima vajkrém esetleg töpörtyűkérm (ezt a szülők szeretni szokták). Ezek után mindenki úgy állítja össze magának a szendvicsét ahogy tetszik. A maradék meg simán mehet a hűtőbe.

    előzmény:
    Consuela (3)
    2009-12-09  21:42
  11. 2009. december 9. 21:423.

    De jó ötlet ez a gyümölcstál, tényleg, eszembe se jutott. Köszi!

     

    Azt hiszem akkor bagett lesz, azok olyan kis helyes pici szendvicsek lesznek! :)

     

    Köszi.

    előzmény:
    siobhan (2)
    2009-12-09  21:33
  12. 2009. december 9. 21:332.

    szió!

    én javasolnám, hogy a szendvicsekhez kiflit vagy francia bagettet vágj karikára, mert könnyebben fogyasztható, mint mondjuk egy fél szelet kenyér.illetve mi minden buli, party alkalmával szoktunk egy kis gyümölcstálat is csinálni. esetleg csinálhatsz gyümölcs saslikot kiviből, narancsból, mandarinból,nem csak egészséges, de jól is mutat, nálunk népszerű szokott lenni. vagy egy naracsot vágj négyfelé, de ne vágd szét az alját, és tegyél a közepébe egy fél banánt...szerintem ez is jól mutat.

    mivel "fiús party" a szendvicseket díszítheted zászlókkal, kisebb kardokkal is, ilyeneket minden hipermarketben kapni, és szerintem egy egyszerű sonkás szendvicset is nagyon feldob.

    remélem, segítettem valamit

    jó készülődést

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-12-09  21:13

Címlap

top