Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Súlyos beteg Édesanyám miatt kérném a tanácsát.Évek óta fennálló alapbetegsége mellé 2 éve daganatos elváltozásokat is találtak nála.Úgy tűnik ezt sikerült megfékezni.Szándékosan nem a meggyógyitani szót irom....
A természete teljesen megváltozott.Természetesen megértem,hogy a kedélyállapota romlott,folytonosan hullámzik,az aktuális vizsgálatok függvényében.A gondom inkább az hogy rosszindulatú lett,és sokat gonoszkodik,főleg velem aki ugye nap mint nap mellette van.TAlán kevésbé érzi magát fogyatékosnak attól,hogy bennem hibát keres?
Én ezt úgy érzem tudom kezelni,de viszont a családunk többi része,édesapám, testvéreim viszont egyre kevésbé .Semmilyen kritikát nem tűr,sirva fakad,napokig meg sem szólal.
Nem szed olyan gyógyszert ami mentálisan befolyásolhatná. Attól tartok ha puszta kényelemből,vagy rosszul értelmezett jószándékból nem lépek,még jobban elferdül a személyisége,de nem gondolom,hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazhatom vele szemben mint egy egészséges embernél.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
Most 28 éves vagyok, de körülbelül 25 éves korom körül jöttem rá, hogy nem stimmelnek a dolgok. Mert nem bírtam befejezni a jogi egyetemet. Akkor jöttem rá, hogy lényegében az egész életem hazugságokra épül, és hogy rengeteg nevelési hibát követtek el rajtam: én a mintagyerek, túl-terhelt, mindig legyél a legjobb- legelső, legyél jogász kislányom gyerek vagyok. 25 évesen betelt a bili és kiborult. Viszont 2 éve keményen munkálkodom, hogy "rendberakjam magam". Nem akarok hazugság lenni, nem akarok félni, nem akarok állandó szorongásban élni, mint gyerekkoromban, és jó lenne, ha lenne önbizalmam. Elmennék a Doktor úrhoz személyesen, de 5 hónapja a párommal Hollandiában élünk, és most nincs lehetőségem rá.
Viszont 2 éve, keményen szembe nézegetek magammal, igen - volt, hogy ez nézegetés volt, ezért tart 2 éve, most már viszont NÉZÉS; és mindig újabb és újabb csúnyaságokat találok. Pl: félek a kuradctól, rengetegszer elkezdek valamit, és abba akarom hagyni. Nem nőttem még fel, (apám meghalt 22 éves koromban, és anyám is szönryű hazug, szerepjátszó mintával nevelt - de tudom, hogy ezt felismertem, innen ez már az én felelősségem).
Mit tudok tenni egyedül és innnen külföldről?
Még mindig nem sikerült elérnem a normális szintű önbizamlat, nyuszi vagyok, rettegek, félek az élettől, nem tudok lazítani, és egy senkinek érzem magam, mert az életben nem tudok semmit felmutatni. Tudom, az, hogy jogi doktor vagyok, az semmi, nem az a mérce. Viszont iszonyú nehéz a hazug és szerepjátszó anya után megtalálni a helyes nő szerepet.
Hogyna tudom feljleszteni a tartásom, az akareterőmet, azt, hogy magamat is végre meg tudjam becsülni. Szívesen váltalán később is pár levelet a Doktor úrral, de csak azért, mert Hollandiában élek, és így valóban nem tudnél elmenni személyesen.
Hihetetlen, hogy az ember mennyire nem őszinte magával, és ahogy haladok egyre beljebb, látom, hogy mi minden feltáratlan van még. De én merek a szemétel szemenézni, de egyelőre minden nap mást látok. EZ MIÉRT VAN? Mikor fogom látni, hogy mi és ki a valódi én, és nem a rámrakott szemét?
Üdvözlettel: Jáki Szilvia
Kedves Fórumozók!
Most muszáj elindulnom. De nagyon szívesen jövök máskor is!
Sziasztok, Csernus Imre
A kompromisszum és a megalkuvás között nagyon nagy különbség van. A kompromisszum vagy alkalmazkodás az két ember között zajló kölcsönös viszony, amikor mindkét ember enged önmaga makacsságából. A megalkuvás, az mindig egyoldalú, amikor az egyik behódol a másiknak. Ha behódolok, akkkor a feszültség növekszik bennem, különösen, ha gyáva vagyok azt kimondani, hogy ezért én vagyok a hunyó, majd ezt igyekszem megbosszulni a másikon. Majd ő ezt visszacsavarja rám, és elindul a háború. A háború kizárja a kiegyensúlyozott párkapcsolat lehetőségét, mivel háborúban rombolunk és gyilkoljuk egymást. Erről szól a játszma. Ez mindig két bizonytalan ember között kialakuló viszony. A bizonytalanság meg abból ered, hogy az illető emberekben a félelem sokkal erősebb, mint ők.
Ha ugyanakkor valaki rendben van önmagával, testével és lelkével egyaránt, az egy idő után találkozik olyannal, aki ugyanolyan mint ő, akit nem akar megváltoztatni, mert a másik sem akarja őt megváltoztatni. Kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, és ilyenkor nincs ordibálás, hanem békében meg tudják beszélni a dolgaikat, legyen az jó vagy rossz.
Örülök.....nem is azért írtam....azt még hozzá teszem..hg sztem neki is ban bűntudata amiatt ahogy viselkedik..csak nem tudja ő is hogyan változzon...
ez pedig....:
Én pont azért szolgálom ki ennyire mert tudom, hogy nagyon nehéz a suli, Egyébként nem hazudozik (régebben megpróbálta) ma már bátran mindent elmesél. Tudtam az első éjszakájától kezdve minden fontosabb történésről, és mindig megköszöntem, hogy ha őszinte volt. Mai napig azt mondja, ha beszélgetünk, hogy neki csodás gyerek kora volt, és tudja , hogy király lányként kezeltük.......akár magunkat látnám....
)))
húúú de sokat tudnék neked írni...na de inkább a doktor Úr tegye...
A 25. hozzászólásomhoz szeretnék még pár dolgot fűzni, hogy jobban értékelhető legyen. Azért fáj annyira a kislányom viselkedése mert ha nyugodt hetei (napjai) vannak egy tündér. Ő nem csak a lányom de jó barátnőm is. Igényli a ami napig, hogy akár éjszakáig beszélgessünk, sokszor nagyokat nevetünk, és az első fiújától kezdve az első éjszakáig mindent tudok. Én is hibáztam azt tudom, ők voltak a mindeneim, így nagyon nehezen engedtem el őt. Az igazság az, hogy elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz velem ha végleg kirepülnek a házból.Ma már sokkal több tervem van arra az időre.Ez azt jelenti, hogy szerettem volna mindig mindenről tudni és úgy éreztem minden ami vele történik azért felelős vagyok. Ma ezt már igaz sok tanulás árán, de tudom, hogy nem így van ,és nem védhetem meg az egész világtól és minden rossztól mert akkor ő úgy érzi helyette élem az életét. Tehát én is tanulok a hibáimból, remélem a következő gyermekemnél ezeket a dolgokat majd tudom hasznosítani. Tanáraival szemben tisztelet tudó. Mivel én nem tudtam tanulni ,ezért úgy gondoltam ha neki csak tanulnia kell, nagyban megkönnyítem a dolgát, ma már tudom ez nem volt helyes. Ha magamat nem becsülöm más sem fog!
Az is igaz, hogy nagyon hamar elkerültem otthonról a szüleimtől, így igazából nem tudom ezt a korszakot, hogy szokták átvészelni a szülők ill. a gyerekek. Arra még emlékszem, hogy az ember 15-16 éves korában kibírhatatlan saját számára is de 18 évessen ez már nem szokott megszűnni? Nagyon várom válaszát.
Tisztelettel:Zsuzsi
Ez még kimaradt, igaz, hogy a doktor úrnak írtam de azért küldöm el neked is ,hogy jobban lásd a próblémámat. Üdv:Zsuzsi
23 éves lány vagyok,fél éve elvesztettem a hallásomat,előtte 2 évig folyamatosan csökent.az orvosok nem találtak szervi bajt.én úgy érzem és gondolom hogy lelki okok vannak a háttérben,gyerekkoromban is már komoly önbizalomhiánnyal küzdöttem,görcsös voltam,féltem mindentől,szüleim pedig visszafogtak amitől csak lehetett,nagyon érdeklődő voltam de mindig azt kaptam hogy ehhez te kicsi vagy,ne szólj bele....mára megmaradt az önbizalomhiány és a félelem ,szorongás is.
szeretném kérdezni hogy ön szerint tényleg lehet e a hallásvesztésemnek lelki oka és ha igen hogyan tudnék javítani ezen.
A legújabb könyvét elolvasva máris sokmindenre rájöttem,eddig vak voltam,és most úgyérzem nem félek kinyitni a szemem még ha fájni is fog.tudom hogy nekem kell változtatnom csak még nem tudom hogyan.szeretnék újra hallani és hiszek abban hogy fogok is.
válaszát előre is köszönöm.Melinda
És köszönöm, hogy segített rajtam ehhez nem kellett önt megkeresnem, ön jött el hozzánk előadást tartani máj 3.-án és most nov 5.-én, sokat változott azóta az életem májusban akkora erőt adott az életem változtatásához amit nem feltételeztem volna ezért hálás vagyok, olyan volt az előadása számomra mintha csak nekem szólna, pedig tele volt a művelődésiház az ön rajongóival. Igen tudom, most arra gondol - befolyásolható!!!!! Igen igaza van De hasznomra vált! Még egyszer köszönöm, és remélem hamarossan újra eljön Nkőrösre!
Kedves Kataera!
Nagyon sokat járok országszerte különböző előadásokat tartani, mondjuk az önbizalomhiány, gyávaság és félelem összefüggéseiről.Azt tapasztalom, hogy mostanában az emberek, tehát nők és férfiak egyaránt elkezdtek egyre jobban érdeklődni az iránt, hogyan élhetnek sokkal szebb és kiegyensúlyozottabb életet. Az a művelődési ház kíváncsi és sokszor bajba jutott emberek tömegével volt tele, akik megakadtak a fejlődésük egy adott szintjén.
KEdves kisasszony, ne felejtse el azt, hogy megtartani sokkal nehezebb, mint elérni valamit.
Sokat foglalkozom az elhizás lelki hátterével, örülnék, ha irna erről néhány gondolatot. Közeli barátom fogyott pár év alatt majd hatvan kg-ot, de egy éve stagnál, s még sokat kell leadni, de valahogy képtelen átlendülni ismét, tartja a súlyát, kutatjuk, hogy, mi is lehetne a megoldás, vannak belendülések, de csak 1-2 hétre. Sajnos genetikailag nagyon hizékony, az egész család kövér, hiába élnek egymástól nagyon távol, vagyis hiába vannak teljesen eltérő étkezési szokásaik.
A fogyás téma nagyon nehéz, mivel itt nem olyan szenvedélyről beszélhetünk, mint az alkoholnál, cigarettánál, drog-nál, itt az illető minden nap szembesül a kisértés tárgyával, s minden nap meg kell vivnia önmagával, nem lehet teljes önmegtartóztatás. Ezért speciális szabályokat kéne alkalmazni. Egy létfenntartó ösztönt kell kordában tartani. Ő nem eszik édességet, kenyeret, stb. magas GI értékű szénhidrátokat, zsiradékot, csakis egészséges ételeket, de abból sokat. Ez itt a baj. Mindig éhes. Mit lehet ezzel vajon tenni? Salátából is képes rengeteget....
Kérem tanácsát, véleményét.
Üdvözlettel: egy másik doktor, aki nem orvos......
Tisztelt Doktor Úr!
Kérem szépen írjon véleményt!
Gyászolok, néhány hónapja elvesztettem az anyukámat. Rohadtul fáj. Ott voltam amikor meghalt, éreztem, hogy elmegy. Soha még ilyen érzelmeket nem éreztem. Olyan volt utána, mintha elment volna az összes fizikai erőm, meg voltam ilyedve, hogy soha többé nem leszek képes még egy pohár vizet sem önállóan inni. Ez elmúlt. Már fizikailag rendben vagyok. Elveszett a biztonságérzetem. Régóta beteg volt, mégis olyan biztonságot adott, hogy van. Most meg csak keresem, biztosan magamban kéne... Nehéz... Helyre szeretném tenni magamban ezeket az érzelmeket. Segítene?
Köszönettel
Kedves Iringa!
A szülők meghalásával nagyon sokszor sanszot kapunk arra, hogy felnőjünk, vagyis elkezdjünk felelősséget vállalni a tetteinkért és az érzéseinkért egyaránt.
Azok a gyerekek szülei, akik sokkal többet tettek meg, mint amennyit kellett volna, elfelejtik azt, hogy milyen teher fog így hirtelen a gyerekekikre szakadni, amikor ők márt nem lesznek?
A pokolba vezető út a jóindulattal van kikövezve. Továbbá, amit a szülő megold, ez soha nem lesz a gyerek sikerélménye.
A szülő halála esetén a lefgfontosabb a búcsú bekövetkezte.
Ezt ajánlanám Önnek. Ha már szóban nem tette meg, akkor miért nem ír neki egy olyan búcsúlevelet, amiben minden olyat leírna, ami nem hangzott el?
Köszönöm a válaszát, és mindenben egyet értek Önnel.
Már volt nem rég egy ilyen őszinte beszélgetésem a férjemmel, amikor megígérte, hogy változtat azon, ahogy a fiúkkal viselkedik (ha hazaér fáradtan idegesítik a fiúk, és legtöbbször hangos szóval, vagy kiabálással reagál), de eddig még nem történt meg a változás. Azon változtatni nem tud, hogy időben hazaérjen, mert lényegében a munkaideje a nap 24 órájára szól.
Még azt szeretném kérdezni, hogy amikor ilyen düh jön rám, akkor attól tartok, hogy kárt teszek valamelyik fiamban, az is erre vezethető vissza, vagy ez már tényleg nagyon kóros? Néha meg tudnám őket folytani (de szó szerint, de mindig időben észbekapok), de ennek ellenére mindenre képes vagyok értük. Miért van ez a kettősség?
Köszönettel:
Edit
Ön hogyan éri el ezt,hogy pl. drogos emberből kihozza a jót, a sikert ?
Kedves Tünde94!
Tudja kisasszony, nem én mentem meg a drogosokat, sem az alkoholistákat, sem a depressziósokat, a gyógyszerfüggőket stb., hanem mindenki csak önmagát ránthatja ki a poklából. Én valójában tanácsokat adok, hogy a kimászási idő, hogyan legyen a lehetőségek szerint a legrövidebb. Talpra lehet állni, akár 20 év alatt is. Csak általában 70 évet élünk. Nem véletlenül született az meg, hogy ne pocsékoljuk egymás idejét.
A pszichiáter és pszichológus az valójában egy eszköz a talpraállást illetően, amelyet az adott ember használ, majd letesz.
Kedves Doktor úr!
Önnek van példaképe? Van akire felnéz, akit elismer?
Nem okozott gondot a lelkében, hogy egy ismeretlen orvosból hirtelen népszerű, keresett doki lett?
Hallottam egy riportban, hogy igen elfoglalt és egy magánklinikán rendel. Ez azt is jelenti, hogy "hétköznapi" /nem fizetős/ betegeket már nem is gyógyít?
Mi volt a legnagyobb sikere és kudarca eddigi pályafutása során?
A magánélete tudom, hogy tabu, ezért nem is kérdezek róla
Köszönöm válaszát! További jó munkát kívánok!
Üdvözlettel: Zita
Kedves Zita!
Példaképeim mindazok az emberek, akik merik a saját életüket a saját kezükbe venni. De azok is a példaképeim, akik ezt nem teszik, mivel tőlük is nagyon sokat tanulok, hogy mire vigyázzak én.
Nagyon fontos az, hogyha valaki sikereket ér el, ezt is megfelelően tudja kezelni. Tudom azt, hogy minden csoda három napig tart, de azt is tudom, hogy a mai napot illetően egy a célom, este nyugodt lelkiismerettel tudjak belenézni a saját szemembe. Ez csak akkor következhet be, ha a mai napba beleteszek mindent, amit tudok.
Ma 13 óráig tudok csak válaszolni, mivel már tizedik éve minden héten szerdán egy állami szakrendelő intézetbe megyek rendelni, ahol feltehetően kevés idő alatt sok emberrel fogok beszélgetni, akik úgy érzik, hogy gödörben vannak.
Egyszer volt egy ismert pszichoanalitikus, Ferenczynek hívták, és ő azt mondta: "Valaki a pszichoterápiáért nem fizet, az nem is lesz hatékony."
Tudomásom szerint, jobban becsüljük azt, amiért fizetünk.
Örülök, hogy más is hozzászól a témához.Nem sértődőm meg mert úgy gondolom, hogy a kritika is építő lehet és én szívesen tanulok akár a saját hibámból is. Az az igazság, hogy biztos vagyok én is abba, hogy valamit elrontottam nagyon. Egyébként ha nincs kiborulva a leányzó, akkor oltári jól elbeszélgetünk akár éjszakába nyúlóan is. Jól esik neki ha vacsorával várom és utána órákig beszélgetünk. Bármi problémája van tanácsot kér, de ha kiborul akkor nem bírunk vele. Egyébként a tanárai tisztelet tudónak és kedvesnek tartják, ezen kívül jó tanuló. Én pont azért szolgálom ki ennyire mert tudom, hogy nagyon nehéz a suli, és mert én nem tudtam tanulni, így úgy gondoltam, hogy számára bíztosítom a nyugodt hátteret a tanuláshoz. Egyébként nem hazudozik (régebben megpróbálta) ma már bátran mindent elmesél. Tudtam az első éjszakájától kezdve minden fontosabb történésről, és mindig megköszöntem, hogy ha őszinte volt. Mai napig azt mondja, ha beszélgetünk, hogy neki csodás gyerek kora volt, és tudja , hogy király lányként kezeltük.Éppen ezért fájnak annyira ezek a düh kitőrései.Én is kíváncsian várom a doktor úr levelét. Majd megírom mit írt. Köszönöm, hogy írtál. Zsuzsi
Kedves Doktor Úr!
A sok apró problémám mellett leginkább a dühkitöréeim jelentik a legnagyobb gondot. Van egy lassan 4 éves és egy 21 hónapos kisfiam. Szinte egyedül nevelem őket, mivel a férjem nagyon sokat dolgozik, így alig van itthon. Ha itthon van, akkor sem foglalkozik annyit velük, amennyit én szeretnék. Úgy érzem, akkor kicsit fellélegezhetnék, még úgy is, hogy itthon maradok, de nem. A fiúk nagyon anyásak, valószínüleg emiatt is. Néha annyira utálom ezt a helyzetet, hogy az egyetlen válaszreakcióm a düh, ami nagy erővel tör rám. Ez persze nagyon sokszor a fiúk előtt tör ki, és általában az ő elevenségük, csínyük miatt történik. Így ők úgy érezhetik, hogy rájuk vagyuk dühös, de az alapvető probléma mégsem az. Én nem szeretném, ha ők így nőnének fel! Próbálom visszatartani, de sokszor nem megy. Számomra a legjobban az esik, ha valamit földhöz vághatok, még ha el is törik, de ez is csak korlátoz. Én felismerem a problémámat és a korlátaimat (valamennyit tanultam pszichológiát), de nem áll módomban szakemberhez fordulni. Van-e valami "öngyógyító" módszer, amivel ki lehetne keveredni ebből sz ördögi körből?
Köszönettel és tisztelettel:
Edit
Kedves Edit!
Nagyon sok ember, ha tehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát, ahelyett hogy kimondaná azt, hogy ő a hunyó, a másikat okolja önmaga helyett. Mivel ez könnyebb megoldásnak látszik, mint kimondani azt: miért hagyom, hogy a férjem semmibe vegyen engem. Jelen esetben az indulata az valójában önmagának szól, amiért hagyja, hogy önmaga szemében csak egy szolga legyen.
Megoldás, egy őszinte beszélgetés a férjével. Én ezt úgy tenném "szívem, nagyon szeretlek téged, de ezért , hogy én így élek, és hagyom magamat abban, hogy te ne vegyél részt a gyerekek nevelésében ezért én vagyok a felelős. Mivel én dobom fel a labdákat, amelyeket te leütsz. Ezért úgy döntöttem, hogy ebben..., ebben... nem hagyom magam. Hogy te miben fogsz változtatni, ezt neked kell, hogy eldöntsd, ha már a gyermekeinket mindketten vállaltuk."
Az őszinte kérdésfelvetés általában őszinte választ eredményez. Kivéve, ha nem. Az is egy válasz. Nagyon fontos, hogy a lehetséges döntéseimet időhatárhoz kössem. Arra gondolok, ha megkértem a másikat, hogy változzon, ő mégsem teszi ezt meg, akkor én még meddig fogok nyelni, és ezek után mit fogok lépni.
Nagyon fontos, hogy ezekben a kérdésekben soha ne indulatból döntsön. Indulatból történő kimondott lehetséges következményeket az emberek soha nem szokták betartani.
Kedves Doktor Úr!
Azt hiszem mindegyik könyvét elolvastam,nagyon tetszettek,tanultam belőlük!A legjobb pedig a "A NŐ" !Gratulálok az eddigi sikereihez,és további jó munkát kívánok.....
Ja,és nem utolsó sorban, Ön nagyon jó pasi!
Tisztelt Csernus doktor!
Csodálattal figyelem munkásságát, és igyekszem tanulni belőle. Ráléptem az önismeret útjára és mások lelkivilágát is előszeretettel kutatom. Friss,boldog kapcsolatban élek, párommal kölcsönösen megtaláltuk egymásban az igazit. Viszont van egy fucsa szokása, aminek szerintem valami mély oka van. Nagyon sokszor grimaszolgat úgy, hogy a mimikája teljesen egy kisbabáéra emlékeztet (tágra nyitott szemek, csücsörítget, még hangokat is ad hozzá
és közben kérdezi, hogy aranyos-e. Ilyenkor tényleg aranyos és vicces, de szerintem ez nem teljesen normális, és a múltra, az anyjára való kapcsolatára vezethető vissza. Kíváncsi vagyok a véleményére, sokat segítene a párom kiismerésében.
Köszönöm válaszát, további sok sikert kívánok!
Veronika
Szép napot, Doktor Úr!
Érdekelne, előfordul-e, hogy az ismert módszere helyett másikat választ egy-egy beteg kezelésénél? Felméri-e, hogy kinél melyik megoldás a leghatékonyabb, vagy úgy gondolja, hogy mindenkinél a ráébresztős-ledorongolós kezelés az egyetlen üdvözítő? Ha valakinél nem válik be, mi a következő lépés?
Köszönettel,
Démétér
Szép napot Önnek is!
Az a helyzet, hogy ez egyértelmű; egyáltalán nem vagyok vadállat, hanem nagyon gyorsan fel tudom mérni, azt hogy ki, milyen indittatással közeledik. Nagyon sokszor őszinte egyenes kérdéseket kapok, ilyenkor miért szívóskodjak? Nem érzem a másikban azt,, hogy ő le akarna győzni. Az emberek egy adott része verbálisan le akar győzni, miközben én őt soha nem láttam és nem bántottam.
Ha valaki felismeri a könyvemben azt, hogy párkapcsolatában ő egy kapcarongy, azért miért én vagyok a felelős? Nem ő hagyja magát?
Kedves Doktor Úr!
Igazából egy olyan kérdésem lenne, hogy elméletileg magatartásproblémát állapítottak meg nálam, és kaptam egy Ripedon nevezetű gyógyszert. Azt szeretném megkérdezni, hogy a mellékhatások között felsorolt különböző tünetek között a kognitív funkciókat mennyire befolyásolja ez az antipszichotikum. Olyan írásokat olvastam a gyógyszerről, hogy nehézdrognak minősíthető és az agy idegpályáit blokkolja, valamint a motorikus működésre is negatív hatással van. Tehát csak azt szeretném megtudni, hogy a memóriára, koncentrációra, tudatzavarként megjelölt mellékhatás milyen mérvű lehet, gondolom a gyógyszer hosszútávú szedésével erősödik. De a tanulást illetően rendkívül nagy mértékű romlást fogok megtapasztalni Ön szerint? Illetve még néhány szóval esetleg ismertetné a gyógyszer mellékhatásait?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel:
Anita
Kedves Doki !
Csak a tv-ben láttam néhány adást, amikor a betegekkel beszélget. Eleinte rémisztő volt számomra a módszere.
Miért kell ilyen drasztikusan a "lelkükre beszélni" ? Nem sérülnek ezáltal, hatásos a gyógyulásuk szempontjából ?
Napjainkban praktizál még ?
Üdvözlettel:
baba
Kedves baba!
Nagyon érdekes az, hogy manapság a módszeremet illetően azt mondják az emberek, hogy én drasztikusan őszinte vagyok. Véleményem szerint az őszinteség az csak egyféle lehet. Mégpedig tiszta. A tisztaság kimondása adott helyzetben nagyon fáj. Az az ember, akivel sokszor leülök beszélgetni, nem hajlandó megmutatni az igazi arcát, hanem különböző álcákat használ. Nem lehet úgy továbblépni, ha nincsen megfogalmazva az ő valódi arca. Adott helyzetben használom a diótörést. A diót hogy lehet kocogtatva feltörni?
Tisztelt Doktor Úr!
Honnan tudhatja egy ember, hogy pszichiáterre van szüksége? Melyik az a pont, amikor már nem tudja maga megoldani a problémáit? El tudom ezt én dönteni vagy inkább csak a külső szemlélő? Nem magamért kérdezem, azt hiszem elég jól tudom kezelni az életemet, inkább csak kiváncsiságból. Van olyan ember a családomban, aki azt hiszem segítségre szorulna, de ezt soha, semmilyen körülmények között nem vállalná fel. Ez egyedi eset, vagy a beteg általában nem érzi magát betegnek? Hogyan lehet egy olyan emberen segíteni, aki ezt nem akarja? Van valami módszer arra, hogy felismertessük vele azt, hogy segítségre van szüksége? Félek, hogy ha nem sikerül kirángatni ebből az évek óta tartó állapotból (önsajnálat, betegségének elhanyagolása, nekem már úgysincs miért élnem) valóban belehal.
Üdvözlettel: urino
Onnan tudhatja, ha érzi, hogy a belső elégedetlensége egyre inkább fokozódik, egyre kevesebbet tud oldottan mosolyogni, folyamatosan károg, keresi a kifogásokat, ő soha nem hibás é a környezete elkezdi rosszul érezni magát a társaságában.
Azon az emberen, aki nem érzi, hogy bajban lenne, de ott van, azon úgy lehet segíteni, hogy nem segítek rajta. Vagyis, tiszteletben tartom azt, hogy ő nem akar változtatni, de eldöntöm, hogy meddig hagyom magam, hogy szívja a véremet és ezt el is mondom neki. Majd, amit kimondtam neki őszintén, azt betartom. Mivel mindenki önmagának felel elsősorban.
Nekem semmi lelki problémám nincs, remélem nem is lesz az életben, vagyis inkább úgy mondanám, hogy jól veszem az akadályokat.
És Boldog Vagyok!
Csak annyit szeretnék írni, hogy ismeretlenül is NAGYON tisztelem Önt, minden könyvét olvastam, karácsonyra könyörögtem ki az új könyvét! Nagyon fogok örülni, ha megkapom, de akkor - mondtam is a páromnak- szenteste már ne számítson rám
Egyébként most olvasom harmadszorra a "Bevállalom" önéletrajzi könyvét, hogy mi érint meg annyira benne ne kérdezze. A fényképei kiesve, a számomra fontos részek aláhúzva, nagy igazságok vannak benne. Mindig hurcolom magammal. Köszönöm, hogy van a világon!!!!
További szép napot kívánok Önnek és sok boldogságot, egészséget a Családjának!
Tisztelettel: Jencsik Hanna
(2x másoltam be, mert izgulok, hogy nem olvassa el... )
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szeretnék Önnel beszélni, kérem írja meg, hogy mi módon és hol lenne ez lehetséges.
Köszönettel és üdvözlettel:
Nagy Péterné
olga52@freemail.hu
Örülök, hogy legalább neten találkozhatunk.
Kérdésem a következő lenne:
Most ért véget egy 4 éves kapcsolatom. A pasim össze-vissza csalt és ivott is és az önbizalmam teljesen aláásta. Úgy érzem, hogy tönkretett valahol. Nagy szenvedélyes szerelem volt, de lehet, hogy csak a részemről, mert a pasi 2 évvel fiatalabb volt és lehet, hogy csak azt nézte, hogy nálam nem kellett albérleti díjat fizetnie...végül kidobtam. Másodjára. Úgy érzem, hogy sikerrel. Vajon összefügg azzal, hogy apám elhagyott és nem láttam úgy 6 éves koromtól 21 éves koromig, hogy nem találom életem párját?????? Miért nem bízok magamban???? A listán, ami a nőiességet ha egy 3ast adnék magamnak és igen, zavar az öregedés...mi lesz így velem? A munkám sem élvezem, mert igazából énekelni szeretnék, de nem akarok olyan lenni, mint az anyám, mégis követem a mintát. Én nem akarok egyedülálló anyuka lenni egy kamasz gyerekkel, szegényen, pedig úgy néz ki, követem a mintát. Ki akarok törni a sablonokból. Én nem az anyám lánya akarok lenni, hanem önmagam!! Segítsen! Mi lehet az út ehhez????
Tisztelen Önt, sőt, mint férfi is tetszik!
Köszönöm: Klára
. Miért van az, hogy adott helyzetben az első megérzésünkre nem hallgatunk? Aki ilyenkor ezt teszi, az ne csodálkozzon azon, hogy kihasználják.
2. A talpraállás nem azzal kezdődik, hogy munkahelyet váltok, hanem belsőrendcsinálás az első lépés. A rendcsinálás első lépése mindig az, hogy az önbecsapásaimat és ezek következményeit megbocsájtom saját magamnak. Ha nem haragszom magamra, akkor fokozatosan el is kezdem szeretni magamat.
3. Nagyon fontos annak a felismerése, ha egyedül nem megy, akkor tudjak segítséget kérni, ahogy nem tudott az apám és az anyám.
Kedves Fórumozók!
Sziasztok! Várom kérdéseiteket!
Csernus Imre
Ui.: legnagyobb sajnálatotokra nem fogok tudni minden kérdésetekre válaszolni, de igyekezni fogok!
Üdvözlöm Doktor Úr!
Még rengeteg kérdés eszembe jutott, kiválasztottam a legfontosabbat.
Hogyan kell jól foglalkozni, törődni egy kamasz gyerekkel?
A sémákat tudom, sokat kell vele beszélgetni, /de vannak időszakok, amikor a kamasznak nincs kedve beszélgetni/ figyelni kell rá. De meddig mehetek bele a magánéletébe? Mikor van az a pont, amikor hagyni kell, hogy tapasztaljon és esetleg a saját kárán jöjjön rá dolgokra és viselje a következményeket?
Vagyis meddig "fogjam" a kezét, meddig álljon a háta mögött az óvó anya?
Köszönöm a válaszát!
Szép napot!
Zita
Ön az egyike ezeknek a csodálatos embereknek. Gratulálok! (Ez elsősorban az addiktológusként végzett munkájára értendő, de a könyv is jó
En ezt meg sem mertem kerdezni
De egy "Ember" c. konyv szerintem is nagyon hasznos lenne, azt is sokaknak tanulni kellene. Gondolok itt a "miert leptek at folottem ezren a metron mikor a foldon fekudtem betegen", vagy akar a "hol van manapsag a becsulet", "hova tuntek a normalis emberi ertekek", stb. temakkal nyitott topicok szazaira...
Erdekes modon nagyon sokaig mereven tartottam a velemenyem, miszerint en elsosorban Ember akarok lenni, csak aztan no, magyar, vagy akarmi. Talan a neveltetesem miatt, nem tudom. Dr. Csernus konyvenek olvasasa kozben jutottam el odaig, hogy basszus, lehet, hogy nem jo a sorrend? Egyebnkent a sorrend ugyanugy maradt, csak arrol nem szabad megfeledkeznem, hogy no (is) vagyok.
Szeretném megkérdezni, hogy a szenvedélybeteg gyógyításánál egy szociális munkás, vagy mentálhigiénés szakmával rendelkező családtag tud-e hatásosan segíteni, vagy ezt bízza inkább független szakemberre? Mennyire szerencsés elengedni egy alkoholista élettárs, férj, vagy feleség kezét krízis közeli helyzetben? Tényleg egyedül kell megharcolnia ezt a harcát? Nem cserbenhagyás kilépni az életéből?
Tudom, az alkoholizmus betegség, de magam is ismerek olyanokat akik több éve, évtizede szarazon élnek. Mit tanácsolna a szennvedélybeteg hozzátartozóinak, meddig tartsanak ki szerettük mellett?
Valahol olvastam: aki legalább fél évet él egy alkoholista mellett az maga is megbetegszik. Ön szerint ez igaz?
Kedves Csernus doktor?
Ön szerint meddig van remény? Vannak reménytelen esetek? Egy nő nemű lény nővé tud válni önerőből? Mondjuk 20 felett ez még lehetséges?
Egyébként már amiket a könnyvel kapcs-ban nyilatkozott, nagyon elgondolkodtatóak. Jó,hogy így időnként felrázza az embereket.
Üdv.: ms
Szép Napot!
Zsuzsihoz szeretnék szólni akinek a 17 éves lányával van problémája.......
27 éves vagyok...8 hónapos a kisfiam, anyukám 9 éve meghalt. És pont így viselkedett velem mint (ha szabad letegezlek Zsuzsi)mint te a lányoddal. Nincs jogom bírálni a nevelési elveidet...de mindannyian valamit nagyon elrontottatok...belőlem is pont ezt hozta ki az "ágyba viszem a reggelit"...másik oldalon pedig egyáltalán nem volt következetes.....később próbálta helyre hozni azt amit az alapoknál elrontott. Ez persze már 10 éves kor fölött nem nagyon ment! És igen,csak saját magának köszönheti hogy így viselkedtem vele...pedig ő is jó ember volt,mindig mindenkin segített,önzetlenül helytállt minden szituációban...CSAK SAJÁT MAGÁÉRT képtelen volt ezt megtenni......remélem a doktor úr tud tanácsot adni hogy hogy lehetne nálatok kijavítani a hibát...nagyon kíváncsi vagyok rá....és mérlegelem majd...hg gyerek fejjel mit reagáltam volna rá.
sok sikert!
TFA
Tisztelt Csernus Doktor!
Három kérdésem van Önhöz. Miért döntött úgy, hogy pszichiáter lesz? Ön szerint mitől FÉRFI egy férfi? És úgy általában jól érzi magát a bőrében?
Köszönettel, Nature
Jó napot mindenkinek
Doktor úr szeretném megkérdezni Öntől , hogy a
: A FÉRFI című könyvét mikor írja meg ?
üdv. Tünde
Tisztelt Csernus doktor!
Csodálattal figyelem munkásságát, és igyekszem tanulni belőle. Ráléptem az önismeret útjára és mások lelkivilágát is előszeretettel kutatom. Friss,boldog kapcsolatban élek, párommal kölcsönösen megtaláltuk egymásban az igazit. Viszont van egy fucsa szokása, aminek szerintem valami mély oka van. Nagyon sokszor grimaszolgat úgy, hogy a mimikája teljesen egy kisbabáéra emlékeztet (tágra nyitott szemek, csücsörítget, még hangokat is ad hozzá
és közben kérdezi, hogy aranyos-e. Ilyenkor tényleg aranyos és vicces, de szerintem ez nem teljesen normális, és a múltra, az anyjára való kapcsolatára vezethető vissza. Kíváncsi vagyok a véleményére, sokat segítene a párom kiismerésében.
Köszönöm válaszát, további sok sikert kívánok!
Veronika
Mi a véleménye a "Feldmár módszer"-ről, illetve Feldmár András viszonyáról a drogokkal?
Tisztelt Doktor Úr!
Most olvasom legújabb könyvét, "A nő"-t. Gratulálok hozzá, nagyon tetszik! Minden nőnek el kellene olvasnia, szerintem. Komoly kritikákat fogalmaz meg rólunk nőkről, és sajnos nagy igazságok vannak benne... Elgondolkodtató. Szinte teljes mértékben egyetértek a leírtakkal.
Csütörtökön, Szombathelyen, személyesen is meghallgatom Önt. :-)