Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vegán étrend - társak

Kara Schmidt
Létrehozva: 2013. október 10. 09:04

Sziasztok!

 

Vegán* étrendre szeretnék áttérni (egészségügyi okokból), de vannak küzdelmeim, úgyhogy azon felbuzdulva, hogy itt szoktam látni topikokat, amiben társakat kerestek fogyókúrához, bármilyen diétához, én sem haboztam és itt vagyok.

 

Keresek olyan fórumozókat, akik már vegán étrenden élnek vagy csak tervezik, hogy áttérnek, hogy támogassuk egymást, hogy változatosan és finomakat együnk.

 

Ha lenne kedved csatlakozni és együtt változtatni az étrenden, segíteni, támogatni egymást, akkor ez a topik neked való!

 

 

*a vegán étrend húsmentes, tejtermék- és tojásmentes, ami hatalmas közös vonás a lúgosító diétával, úgyhogy a lúgosító diétára vágyók is jöhetnek! 

  1. 2021. május 10. 15:4430.

    Én húst nem eszem, de tejet , tojást igen.

  2. 2021. május 10. 06:2629.

    Akik kedvelik a vegán életmódot, nekik számos vegán recept található a weblapon, melyet PDF formájában is letudnak tölteni.


    A bőröd feszesítésére és a porcaid védelmére érdemes a kollagén árak összehasonlítását követően ilyen típusú termékeket is beszereznetek.


    A tengeri hal kollagén bevitele a szervezetbe is segíthet a porcaid és ízületeid védelme érdekében, csak tudnod kell, hogy hol vásárold meg az interneten.


     


     


     

  3. 2019. december 29. 20:2028.

    Még mindig vega vagyok....

    előzmény:
    Kövesdiági (27)
    2019-05-15  13:31
  4. 2019. május 15. 13:3127.

    Nincs nagy forgalom....Én még mindig nem eszem húst...


    kedvencem a gomba, most már van sőska, spenót...

    előzmény:
    Kövesdiági (26)
    2018-11-03  17:32
  5. 2018. november 3. 17:3226.

    Senkinek nincs ötlete....nekem még van - a kedvenc kajám, ha nagyon éhes vagyok a pirított savanyúkáposzta+sztrapacska! És még több étel savanyúkápősztából....babbal is....

    előzmény:
    Kövesdiági (25)
    2018-09-19  15:50
  6. 2018. szeptember 19. 15:5025.

    Rakott kel  - hús helyett szójagranulátum hagymászsíron párolva...

    előzmény:
    Kövesdiági (24)
    2018-09-12  19:30
  7. 2018. szeptember 12. 19:3024.

    Én nem csinálok túl nagy cécót az étrendből....reggelizni ritkám szoktam, legfeljebb gyümölcsöt vagy zabpelyhet joghurtban /én eszem néhány tejterméket, de tojás-húst nem/, ebéd mindenféle zöldségféléből leves , másodiknak gomba, mindenféle növényből rolád vagy fasírtszerű golyó, körettel /burgonya, rizs, bulgur,  főzelékek feltét nélkül......Vacsora kevés...gyümölcs, zöldség- saláta...és néha heti egyszer legalább hal...

  8. 2018. szeptember 12. 11:5723.

    Sziasztok!


     


    Nekem a kedvenceim: 


    reggelire: padlizsánkrém gluténmentes pirítóssal


    tízórai: gm zabkása gyümivel


    ebéd: zellerfasírt sült édesburi


    du: gyümölcs vagy avokádókrém 


    vacsi: sali


    A pékárukhoz pedig most próbáltam ki az utifűmaghéjat olvastam a lepicol oldalán hogy lehet használni arra hogy összefogja a kenyér tésztát annyira örülök neki hogy nem esik szét. Így sokkal szebbek lettek a kreálmányaim és a család is szívesebben eszi így meg. 


     

  9. 2018. Április 23. 20:2822.

    Én is vega vagyok, de magyar zöldséget -gyümölcsöt eszem leginkább.....kivéve télen a déligyümölcsöket...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (21)
    2018-01-12  17:35
  10. 2018. január 12. 17:3521.

    Azt "bírom", amikor egyeseknek már mindegy, mit eszenk, csak ne magyar alapanyag legyen - minél messzebbről hozzák, annál egészségesebbnek állítják be. Hülyeség az egész, csak a biológiai lábnyomotok lesz így óriási!

  11. 2017. szeptember 30. 09:4720.

    Az Accu-Chekkemmel tesztelem magam, mert sajnos kell, de szeretek enni.


    Lehet enni töltött káposztát is! Itt egy recept nézd meg!


    vercukormeres.hu és a recepteket keresd.

    előzmény:
    Szedna80 (19)
    2017-07-27  09:08
  12. 2017. július 27. 09:0819.

    Akkor néhány tipp tőlem is, hátha valaki ide téved:


    vaj helyett: avokádó, salátalevél, paradicsompüré, tormakrém, mustár (persze a már említett zöldségkrémek mellett), különböző chutny vagy méz. Illetve kedvenc az "erős pista" (persze nem a bolti)


    szendvics mellett/helyett: sütemények sok gyümölccsel vagy sós sütik zöldséggel


    ebédre: (grillezett, párolt zöldségek, zöldség-fasírtok, levesek, zöldség "saslikok" mellett) palacsinta (én csak víz+liszt keverem ki) sósan vagy édesen. A sósba spenót levelet szoktam sütni, rá reszelt dió. Szintén tölthető zöldég-ragukkal is. (gondolom az édes palacsintára van mindenki fejében ezer verzió :-))


    Nokedli, aminek a tésztája szintén különböző zöldekkel van vegyítve (spenót, mángold, rukkola, stb...), hozzá olivaolajon fokhagyma megpirít és beleforgat...


    Lepényeket is lehet sütni különböző meleg zöldségpürékhez vagy krémlevesekhez. (Ez utóbbiaknál jöttem ár, hogy nem kell semmilyen tejszín vagy egyéb krémesítő anyag, ha sok és jó minőségű a zöldség, teljesen jó a víz+zöldség+fűszer kombó...)


    Nyers: cukkini spagetti


    Érdemes egyébként az indiai, thai, koreai stb. konyhák táján szétnézni, rengetek a kiváló és finom recept főételnek.


    Hüvelyesekből pl.: nagyon jó dhal vagy curry készíthető, de "hagyományos" módon is finomak, pl.: csicseriborsó főzve, fűszernek chili + mentalevél és szezámmag (na ez nagyon hagyományos, gondolom...)


    Humusz szintén van sok változatban és egyszerű is.


    Édesburgonya, sütőtök variációk...


    Azt gondolom a variációk száma itt is végtelen, csak nagyon hozzászoktunk ahhoz a "túlkínálathoz", amit a boltok polcain látunk. Persze közelebbről nézve kiderül, hogy ez csak látszat, mert a 90%-a az élelmiszerként árult dolgoknak szemét. Erre húzzák rá az újabb marketing fogást, hogy ami "mentes", az ötször annyiba kerül, mint amiben "minden" van... Kicsit vicces ez is szerintem... És átverés! Anno egy nagyi által sütött karéj kenyér, és "eredj fiam/lányom, egyél hozzá meggyet"... Nem is volt annyi táplálék-allergiás gyerek/felnőtt.


    Jó egészséget mindenkinek!

  13. 2017. március 1. 07:4018.

    Tobb mint 3 eve kerdezted. Bizonyara masokban is elnek hasonlo kerdesek. Nezzunk nehany valaszt ra :)


    - reggelire vajas kenyeret szoktam enni, vaj helyett miket lehet (zöldségkrémek, boltiból van-e finom, ami nem túl drága)


    Ahogy emlitettek, te is keszithetsz kenyerre valo pastetomokat. Itt talalsz nehany otletet: http://vegalife.blog.hu/tags/m%3Akeny%C3%A9rre_val %C3%B3k


    - amikor a várost rója az ember, akkor mi az, amit gyorsan talál ebédre (mondjuk egy falafel a szószok nélkül mennyire jó ötlet?)


    Budapesten a humus bar-okat ajanlom (vegan opciok), illetve van nehany etterem is. Google keresoben biztos talalsz parat


    - milyen szendvicseket szoktatok enni, illetve napközbenre csomagolni


    Erre a valasz a fenti linken talalhato receptekbol konnyen kikovetkeztetheto. Bar en igyekszem meleg ebedet vinni magammal a munkahelyre. (Egyreszt majdnem mindenki kivancsi, mit eszik egy vegan, masreszt egeszsegesebb szamomra, ha nem szendvicseket ebedelek.)


    - napközben miket szokott enni az ember, hogy ne mindig ugyanaz legyen?


    Probalok nem nassolni, ha megis, kulonfele magvak, aszalt gyumolcs, gyumolcs.


    - honnan szerzitek az ötleteket?


    konyvekbol es netrol


    - ha a családban a többiek máshogy étkeznek, az hogyan összeegyeztethető? 


    Mindenkeppen a szeretetet kovetve, de a meg nem alkudas elvet is. :)

    előzmény:
    Kara Schmidt (2)
    2013-10-10  09:13
  14. 2015. július 18. 12:4317.

    Most már eszek mindent, igen...

    előzmény:
    fata (16)
    2015-07-18  12:14
  15. 2015. július 18. 12:1416.

    Sajnálom. :( Az én párom szerencsére nyitott az új dolgok kipróbálására. Persze a régi szokásairól nem mond le, de legalább kipróbálja az újat. A nyers vegán neki is ízlett, amúgy.


    A hentesbolt szaga, meg úgy általában a nyers hús szaga nekem is borzasztó, húsevőként.


    A vegán étrendnek számunkra igazából két akadálya van, az egyik, hogy sokszor bonyolult, főleg ha az ember nem otthon készíti a kaját, vagy pl. utazáskor. Vegán barátaink gyakorlatilag egész nap az ennivaló elkészítésével vannak elfoglalva, sokkal többet is esznek ugye, hiszen nem annyira laktató, és utazáskor legtöbbszöt bajban vannak. :( Most voltunk velük nyaralni, és iszonyatosan lecsökkenti a "hasznos" időt az evés megszervezése.


    A másik, hogy finom a téliszalámi, a házi kolbász, és a sajtokat is imádjuk. Meg még egy csomó nem vegán ételt. :) És ugye mi ehetünk vegánt is, de ők nem ehetnek mást. :)


    Húst is eszel egyébként újra, vagy "csak" vegetáriánus lettél?Mert húst enni vegán időszak után nem lehet könnyű.

    előzmény:
    FullMoon (15)
    2015-07-17  15:22
  16. 2015. július 17. 15:2215.

    Én anno elvittem a férjemet, de megkóstolni sem volt hajlandó... annál rosszabb, mint egy év teljes vegánság után besétálni egy hentesüzletbe... kevés van... konkrétan dögszagot érez az ember... ma már nem érzem... már csak "lélekben" :D vagyok vegán...

    előzmény:
    fata (14)
    2015-07-17  08:48
  17. 2015. július 17. 08:4814.

    Nemrég voltunk egy nyers vegán étteremben. Személy szerint mindenkit elküldenék egy ilyenbe, aki húst hússal eszik vagy aki piszkálja a vegánokat.


    Isteni finom volt a kaja, és én pl. nem tudtam megkülönböztetni a nem vegán húsos változattól. Mert amúgy mindent eszek, csak a barátaink miatt mentünk, de ha ilyen kaját raknának elém minden nap, simán lennék vegán. Ja, és a szalonna sem hiányozna, képzeld az is volt, persze vegán változat. :))

    előzmény:
    FullMoon (11)
    2015-05-12  20:22
  18. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 12. 20:4913.

    Hát érdekesnek érdekes... :)


    Nagyon nagy macerának tűnik (főleg az alternatív hozzávalók összeszedése)... én sajnos nagyon húsos családban élek, és mondjuk nem akarok ennyire vega lenni, de majd egyszer talán megkóstolgatom, amiket írsz... 

    előzmény:
    FullMoon (12)
    2015-05-12  20:29
  19. 2015. május 12. 20:2912.

    most látom ez egy állati régi topik, nem tudom miért dobta fel nekem az új topikok közé az nlc.. :p bocsi... hátha másnak érdekes volt :D

  20. 2015. május 12. 20:2211.

    A biomargarin egész jó és finom is szerintem.


    Készíthetsz különböző pástétomokat, krémeket, aminek az alapja lehet pl. pirított napraforgómag, ha a margarinkrém már a füleden jön ki és keverheted változatosan répával, zellerrel, lilahagymával, fokhagymával, mindenféle zöldfűszerrel, a fantáziád szab határt neki, érdemes kevés alapanyaggal kísérletezni és kialakítani a számodra tökéletes krémet, leshetsz a bioboltokban kapható pástétomok összetevői alapján... 


    Az Aldiban szokott lenni mindenféle zöldségkrém ami nem túl drága, ezekből betárazhatsz lusta napjaidra amikor nincs kedved kencéket gyártani.... :)


    Szerettem még nagyon a "kőrözött" krémet - tofu, margarin, paprika, hagyma, só, pici kurkuma és a színe is stimmel.


    Már egyre több helyen kapni a városban vegán kajákat, a falafel pl. egész jó választás :)


    A vegán étrend nagyon változatos, csak az ember hajlamos azt hinni, hogy ha nem eszik húst, tojást és tejterméket, akkor füvet kell onnantól legelnie... :) A zöldségek-gyümölcsök tárháza pedig végtelen, rengeteg gabona, hüvelyes van, amikkel teljesértékű ételeket lehet készíteni. Mondjuk egészen más kajákat mint amiket megszoktál, az szerintem csak megnehezíti az átállást amikor elkezdesz normál recepteket "vegánosítani"...


    A család nehéz kérdés, nekem itt bukott el a vegánságom 1,5 év után... nem bírtam a folyamatos cseszegetést...


    Ha nem totál húsevő a család, vagyis nem az az étel amiben van HÚS, akkor nem probléma, mert a legtöbb étel tényleg elkészíthető vegán változatban (tejfölös-joghurtos ételek pl. szójatejföllel), amikor meg hús van, mondjuk valami rántott dolog, akkor te eszel a köret mellé egy vegafasírtot (csicseriborsós alappal pl. nagyon finom). Nem lehetetlen. VAnnak gabonakolbászok is, tehát kolbászoskenyeret is lehet együtt enni, nekem egyetlen rossz élményem a szalonnasütés... :p na az fél év után is keményen hiányzott, a többiről viszonylag hamar átálltam. Talán még a sajt vonzott pár hónapig, de egy szelet sült szalonnáért ölni tudtam volna fél év után :D


    Fully Raw Christina oldalára keress rá a jutyúbon, nála is vannak jó receptek, bár ő már továbbmegy, mert nyersvegán, de remek tortarecepteket lehet találni nála 


     


    ja igen, a vegán étrend legjobb dolga a mindenféle smoothie (turmix). Az én egyik kedvencem a banán+narancs volt, de - bármilyen súlyosnak hangzik :) - a banán-spenót is nyerő volt! Gyorsan elkészül, kalóriatartalma elég magas, a banánban minden jóság bennevan amire szükséged van és még finom is.


    Mindenképp legyen az étkezésed része az olajos magvak, mogyoró, mandula, kesudió, tökmag, napraforgómag, akár a kencékbe "csalva" akár salátára szórva, vagy csak úgy magában.. :) de kellenek.


    Az eleje nehéz, de  2-3 hónap múlva érezni fogod hogy mennyivel energiadúsabb vagy, tisztább a szervezeted, szebb a bőröd, stb.!! Hajrá hajrá! 


     

    előzmény:
    Kara Schmidt (2)
    2013-10-10  09:13
  21. 2013. október 10. 19:1110.
    Ha olcsón szeretnél zöldségkrémet, akkor az a legegyszerűbb, ha magad készíted. Én mostanában zabkorpát szoktam reggelire készíteni. (kb. 3-4 perc) Nyáron jó volt a sok gyümölcs miatt. Cukrot sem tettem bele, csak a gyümölcs adta az édes ízt. Mostanában alma vagy egy banán (egy kis fahéjjal) kerül bele, de szeretem az  étcsoki ízű csokikrém vagy pár kanál cukormentes lekvár változatot is. Gyors és finom és ha a tejet kerülni szeretnéd, akkor lehet vízzel vagy akár mandula-, zab, rizsitallal készíteni.
    előzmény:
    Kara Schmidt (2)
    2013-10-10  09:13
  22. 2013. október 10. 14:559.
  23. 2013. október 10. 13:098.
    Gyakran van az nlc-n vegalife, érdemes őt megkeresned, biztosan segít. Van egy blogja is, a http://vegalife.blog.hu/   nagyon jó dolgok vannak rajta. Sok sikert és gyógyulást!
    előzmény:
    Kara Schmidt (1)
    2013-10-10  09:04
  24. 2013. október 10. 13:017.

    http://www.veganetelek.hu/receptek

    http://www.vegagy erek.hu/ 

    Itt elég jó receptek vannak. A megfelelő fehérje mennyiséget quinoával tudod a legkönnyebben biztosítani. De nagyon jó erre a kuszkusz, a bulgur is! Én csak rövid ideig csináltam, szintén egészségügyi okokból és nagyon jó hatással volt a szervezetemre. Hajrá :)

    előzmény:
    Kara Schmidt (1)
    2013-10-10  09:04

Címlap

top