Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyu üres kalácsát keresem

akdeniz
Létrehozva: 2020. május 11. 16:34

Sziasztok.


Segítséget szeretnék kérni. 


Anyu gyakran sütött üres kalács néven egy süteményt. Csak arra emlékszem, hogy sok margarin volt benne és a tésztát feltekerés után sokszor megcsavarta, úgy tette tepsibe. 


Sülés után ropogós lett a teteje, foszlós a belseje, nem szeleteltük, hanem téptük és olyan édes volt, hogy minden nélkül ettük teával, tejjel, kakaóval.


Anyukám hat éve meghalt, egyetlen olyan rokonom sem él, aki tudná a receptet. 


Zia

  1. 2020. május 27. 11:3854.

    Szia.


    Hétvégén sütöm meg.


    A kicsapódást nem tudom, miért van, még nem jártam így. Viszont sütés közben az üreskalácsból is folyik ki a margarinos-cukros töltelék, ez pont ettől lesz finom ragacsos, alul ropogós.


    Ha megsütöttem, megírom.... 

    előzmény:
    cinkefogó (53)
    2020-05-27  08:44
  2. 2020. május 27. 08:4453.

    Szia,


    jó, hogy visszajeleztél.


    Nagy lelkesen megsütöttem az ostoros kalácsot, ami nagyjából hasonló.


    A tapasztalat - ha még nem késő - : a margarint nem tudtam kikeverni a cukorral, kicsapódott belőle a víz, aztán a kalácsból még ráadásul kifolyt a töltelék is , szóval nem lett egy sikertörténet. Nem vagyok kezdő, valamit biztos elrontottam, ha neked sikerült, kérlek oszd meg a titkot.

    előzmény:
    akdeniz (52)
    2020-05-26  16:12
  3. 2020. május 26. 16:1252.

    Üdv Mindenkinek! 


    Megvan a recept😃


    Hozzávalók 


    1 kg liszt


    5 dkg élesztő


    pici só


    4 tojás sárgája


    6 kanál cukor 


    kb 0.5 liter tej


    Töltelék 


    1 margarin


    7 kanál porcukor


    1 cs vaníliás cukor 


    Kevés tejjel, kis cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Fánkszerű tészta legyen. Kb 2 órát kelni hagyjuk. 


    A töltelékhez valókat jól kikeverjük. 


    Ha megkelt a tészta, kinyújtjuk, rákenjük a tölteléket és feltekerjük. Ezután tepsibe tesszük és többször megcsavarjuk, azután sütjük. A tetejét nem kell kenni. 


     


    Ilyen egyszerű


     


     

  4. 2020. május 20. 08:4351.

    Pont a tied szimpatikus. Milyen lett a végeredmény ? A látvány nagyon csábító.


    Tetszik még Mozdonj receptje is. Előbb-utóbb kipróbálom azt is.


     

    előzmény:
    vorii (50)
    2020-05-19  22:09
  5. 2020. május 19. 22:0950.


    Melyiket??? 


    Részemről 1 már megvolt! 

    előzmény:
    cinkefogó (49)
    2020-05-19  14:53
  6. 2020. május 19. 14:5349.

    Valaki süsse már meg ! Mert ha nem, ..........................kénytelen leszek én kipróbálni.

  7. 2020. május 18. 20:0048.

    Most olvasgattam vissza - ez meg nagyon hasonlít a magyar ostoroskalácshoz...


    https://receptneked.hu/nagyi-receptjei/kalacsok/ostoros- retes-2/


    Mi van, ha ugyanezt nem csokisan (kakaósan), hanem cukros-vajasan készítjük? Talán az olyan lehet, mint amit akdeniz keres... 

    előzmény:
    akdeniz (30)
    2020-05-12  06:24
  8. 2020. május 15. 19:3347.

    Épp ilyent sütöttem kétszer egymás után! 


    Most a somlóin filózom, régen nem csináltam már. 

    előzmény:
    Sheriff-2 (44)
    2020-05-13  21:08
  9. 2020. május 14. 15:0446.

    Juhhhhúúúú - ha összedolgozunk...   Köszi!

    előzmény:
    Sheriff-2 (44)
    2020-05-13  21:08
  10. 2020. május 14. 06:2245.

    Így megvan😊


    Köszönöm szépen mindenkinek a sok segítséget, szerintem egy lépés választ el a céltól, a SÜTÉS😃


    Minden sütit meg fogok sütni, amit ajánlottatok és mindegyiket úgy nyomtatom ki, hogy arról nevezem el, amelyikőtöktől kaptam😍

    előzmény:
    Sheriff-2 (44)
    2020-05-13  21:08
  11. 2020. május 13. 21:0844.

    Nekem megnyílik, ezért megpróbálom én belinkelni.


    Csiga rétes, Darázsfészek | HMárta receptje - Cookpad receptek


     


     

    előzmény:
    vorii (43)
    2020-05-13  19:15
  12. 2020. május 13. 19:1543.

    Nagyon sajnálom, nem tudom, miért nem nyílik meg - ÚJRA próbálom...


    https://cookpad.com/hu/receptek/12052593-csiga-retes-darazsfeszek?via=search&search_term=dar%C3%A1zsf%C3%A9szek


     


    Egyébként egy sima (na jó, kis mazsolával) ma megsütöttem... Nini... 


    Legközelebb megpróbálom  kalácsnak készíteni

  13. 2020. május 12. 18:2242.

    Azta... Nem csodálom ha falod😃

    előzmény:
    Mozdonj (41)
    2020-05-12  18:10
  14. 2020. május 12. 18:1041.

    Hat akkor a recept : csinalsz egy kis kenyertesztat : keleszted , mint a kenyeret.
    Amit itt latsz , ahhoz 250 gr liszt kell... utana keszitsed ugy , ahogy a video mutatja... a hajas-leveles tesztat verte igy a nagymamam anno ...


    Nem kotelezo ilyen slamposan kerek formaba rakni : vaghatsz szalagokat es befonhatod ugy , ahogy az emlekeidben el . Sutes 45 perc , 175 fokon .


    Elarulom , hogy nem lehet leallni az evesevel.. e miatt en itt breton foldon , porciot veszek es csak egyet esetenkent

    előzmény:
    akdeniz (40)
    2020-05-12  17:38
  15. 2020. május 12. 17:3840.

    😊


    Bretagne mámora: kouign amann - offforever.blog.hu


    Ez  nagyon úgy néz ki... 

    előzmény:
    Mozdonj (33)
    2020-05-12  10:33
  16. 2020. május 12. 17:2539.

    Nem tudom megnyitni... 

    előzmény:
    vorii (37)
    2020-05-12  16:29
  17. 2020. május 12. 17:2138.

    Már senki nem él az idősebb rokonok közül, én se mai csirke vagyok. 

    előzmény:
    Nikita 666 (35)
    2020-05-12  16:15
  18. 2020. május 12. 16:2937.

    Szia! Nagyon szeretem a kelttésztákat, gyakran sütök... Elgondolkodtam - Nem lehet, hogy ez lenne kalácsnak sodorva?


     


    https://cookpad.com/hu/receptek/12052593-csiga-retes-darazsfeszek?via=search&search_term=dar%C3%A1zsf%C3%A9szek


    Foszlós is, ropogós is, jó vajas is 

  19. 2020. május 12. 16:1936.

    Szinte ugyanez a recept van nekem is, kétszer csináltam meg a múlt héten egymás után. 


    Bőven megtöltöttem fahéjjal, és apritott dióval. 

    előzmény:
    Cirke (31)
    2020-05-12  09:01
  20. 2020. május 12. 16:1535.

    Mondom hogy csiga lesz! 


    Lehet csak édesanyád hivta üres kalácsnak, de egyébként csiga. Elvileg a briós is hasonló, ha jól csinálják. 


    Külföldi rokon, anyukád unokatestvére, valaki esetleg akinél lehet a recept úgy, hogy nem is gondolnád? Szomszédasszony?

    előzmény:
    akdeniz (28)
    2020-05-12  06:09
  21. 2020. május 12. 16:1134.

    Nem, nem Kispest, abszolute Buda. 

    előzmény:
    akdeniz (23)
    2020-05-11  19:28
  22. 2020. május 12. 10:3333.

    Keresgélek folyamatosan.. Kinézetre és elkészítésre eddig legjobban a Bakba nevű húsvéti kalácsra hasonlít..  


    Amire emlékszem még, hogy anyuénak ragacsos volt a belseje a cukros margarintól, szinte "szálasan" lehetett tépni. 

    idézet:
    akdeniz (29)
    2020-05-12 06:16:53

    Ismerek egy olyan dolgot , ami cukortol ragacsos es szalas is  es sok vajjal/margarinnal  keszul...


    Ha felismered a kepen , akkor leforditom a receptet

    előzmény:
    akdeniz (29)
    2020-05-12  06:16
  23. 2020. május 12. 09:4432.

    Köszönöm szépen, hétvégén kipróbálom! 

    előzmény:
    Cirke (31)
    2020-05-12  09:01
  24. 2020. május 12. 09:0131.

    Anyum szó szerint ezt a receptet diktálta.


     


    Ha jobbat nem találsz, szerintem próbáld ki, isteni finom :)


     


    https://receptneked.hu/nagyi-receptjei/vajas-csiga/

Címlap

top