Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jó étterem 13.ker.

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2015. október 4. 20:13

 


Tudnátok-e javasolni a 13. ker-ben (vagy esetleg a 4.-ben) olyan éttermet, ahol december közepén egy 9-10 fős társaság be tudna ülni egy néhány órára ebédelni-vacsorázni? Szempont lenne, hogy legyen egy olyan rész, szekció, ahol picit el lehet szeparálódni, pl. box, vagy egy hosszabb asztal. Nem a legdrágább éttermet keresem, mondjuk úgy, inkább közép árkategóriásat, és előny lenne, ha engednének behozni 2-3 db tortát is, cukrászdából. Esketés utáni családi vacsoráról lenne szó (du. 4-től olyan 6 óráig, nagyon max fél 7-ig tartana a dolog.) Még annyit kérdeznék, hogy esetleg ismeri valaki a Fanyűvő éttermet?(Dózsa Gy. úti metró megállónál található). Köszönöm a segítséget, javaslatot, véleményt. K.

  1. 2015. október 6. 09:4419.

    Hurrá:)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (18)
    2015-10-06  09:20
  2. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 6. 09:2018.

    Tényleg, köszi, sikerült!!

    előzmény:
    Eperke2222 (17)
    2015-10-06  08:20
  3. 2015. október 6. 08:2017.

    Ha nem a megnyitásra hanem a mentésre kattintasz, utána megnyílik, én is küszködtem vele...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (16)
    2015-10-06  07:42
  4. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 6. 07:4216.

    Köszi, de ezt nem nagyon lehet áttekinteni. Nem tudom sem az étlapot, sem az itallapot megnyitni.:-(

    előzmény:
    peszike (15)
    2015-10-05  23:37
  5. 2015. október 5. 23:3715.

    ez vicc, a linkillesztés nem a legtökéletesebb.


    Marsall-étterem: http://www.marsall-etterem.hu/


     

    előzmény:
    peszike (14)
    2015-10-05  23:36
  6. 2015. október 5. 23:3614.

    Én megnézném a Marshall-éttermet is. Van egy kis különterme, mi tavasszal 10-12-es voltunk ott és klasszul elfértünk :)


    A tortát nem tudom, hogy engedik-e.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-10-04  20:13
  7. Torolt_felhasznalo_888009
    Torolt_felhasznalo_888009
    2015. október 5. 20:0013.

    Hűha, hát erre sajnos nem emlékeztem, bocsánat.


    Mondjuk télen kevés a motoros, de az tény, hogy a pizza nem lagzi-étel...

    előzmény:
    norszamami (10)
    2015-10-05  18:45
  8. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 5. 19:5912.

     


    A Frangepán utcai református templomban lesz, decemberben, a pontos dátumot ha nem baj, itt nem írom ki a publikban. 


    Pffú, már annyira sokat írtatok, azt se tudom, hogy melyikkel kezdjük a nézelődést. Eddig csak egyben voltunk, a Fanyűvőkben, én rögtön mondtam a páromnak, hogy nekem akár megfelelne, de azért még megnézünk egyet-kettőt. 


    Ui.: Jól emlékszem, Te írtad pár héttel ezelőtt egy másik topikomban azt az újpesti virágboltot? Azt mondtam, hogy megnéztük, beszéltünk az eladóval, és tőle fogjuk rendelni a csokrot?:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (9)
    2015-10-05  16:22
  9. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 5. 19:3911.

    Igen, ehhez az alkalomhoz ennél elegánsabb étterem kene.


    Nekem még a Capri ugrott be a Fóti úton ill. a Vakvarjú Újlipótvárosi étterme vagy esetleg a Kakas vendéglő a Reitter F. utcán.


    (nekem pár honapja nagyon pozitiv mglepetés volt a Kakukk étterem, Újpesten, Nádor u-ban, ott még hangulatos különterem is van)

    előzmény:
    norszamami (10)
    2015-10-05  18:45
  10. 2015. október 5. 18:4510.

    Már megbocsáss, de lehet, hogy nagyon jól érezted magad az Andrettibe a barátnőddel. Mi is sokszor leugrunk a férjemmel és a fiukkal oda. De ott csak pizzát és fagyit lehet enni... Különterme meg nincs... Szerinte esküvő után nem a legalkalmasabb.


    Ja és rendszeresen tartanak ott motoros találkozókat :)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_888009 (4)
    2015-10-05  08:24
  11. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 5. 16:229.

    Amúgy hol lesz esküvő? És mikor?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (8)
    2015-10-05  13:49
  12. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 5. 13:498.

    Köszönöm mindenkinek, aki írt, most nem vagyunk Pesten, de a héten még mindenképp el fogunk menni mindegyik étterembe, és utána megírom a döntésemet. Szép napot kívánok! Kémikus.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-10-04  20:13
  13. 2015. október 5. 13:227.

    Szia, szintén Dózsa Gy úti megállónál a Dráva utcában van a Marsall étterem, mi nagyon finomat ettünk ott. Boxok vannak egyébként, közepes társaság le tud ülni egyben, közepes árkategória. Tortáról nem tudok nyilatkozni, arról őket kell megkérdezni, biztos meg lehet beszélni...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-10-04  20:13
  14. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 5. 12:546.

    Ahogy előttem írta Sakura nick, én a helydben inkább 2 vagy 3 minitortát vinnék. Azok tökre ünnepiek, mégis csak 3-4 szelet jön ki belőle. Amúgy meg az ilyen nagyobb vacsik után a legtöbb felnőtt ember 1 szelet süteményt tud megenni, több nem fér bele. Meg hozzáteszem, piázáshoz nem is hiányzik az édesség, max télleg az az egy kis szelet.


    Szóval ne parázz ezen, legyen inkább egy-két csiniminitorta, az jobban is illik a minimálesküvőhöz.(mert gondolj bele: tökkis esküvőt csináltok, aztán a végén beállítasz 2db 15 személyes tortával...brrrr...nem, nem, siccc!!!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (3)
    2015-10-04  22:26
  15. Torolt_felhasznalo_888009
    Torolt_felhasznalo_888009
    2015. október 5. 08:285.

    Ilyen a bejárati rész.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_888009 (4)
    2015-10-05  08:24
  16. Torolt_felhasznalo_888009
    Torolt_felhasznalo_888009
    2015. október 5. 08:244.

    Szia! nem tudom, pontosan hol lesz az esküvőtök, mi esik közel, és igazából csak egyszer ültem be ebbe az étterembe egy barátnőmmel csevegni, de nekem tetszett. Inkább bulis hangulata van, kicsit amerikás fílingje... a Váci út és a József Attila utca sarkán (a Szabadság térnél), Andretti a neve. Elég nagy a belső tér, szóval biztosan lesz hely számotokra!


    Én amúgy lehet, hogy két kis tortát vinnék, vannak ilyen egész picik is, de ha megmaradna, talán az sem baj, becsomagoltatni is lehet szerintem, mindenkinek hazulra. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-10-04  20:13
  17. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 4. 22:263.

     


    Köszi, eddig egyetlen étteremben jártunk szétnézni, a Fanyűvőben. 


    Igazad van, 10 főnek minek 3 torta, párom jót nevetett ezen az előbb. :-)) Te 1, vagy 2 tortát vinnél be ennyi embernek? Az 1-et kis választéknak, kevésnek találom, a 2 viszont nem tudom, elfogy-e majd.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (2)
    2015-10-04  22:16
  18. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 4. 22:162.

    Épp a Fanyűvőt akartam irni. Nagyon hangulatos hely, én csak ajánlani tudom. És különterme is van.


    Azt viszont elárulod nekem, h 10 főnek, minek 2-3 torta?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-10-04  20:13

Címlap

top