Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülinapi torta hogyan

angyalka007
Létrehozva: 2014. Április 5. 20:44

A Kisfiam most lesz egy éves, és szeretnék neki sütni tortát, a gond hogy nem nagyon tudok sütni.

gondoltam veszek egy nagy téglalap alakú formát, ebben sütnék piskótát, ez megy. Azt nem tudom hogy melyik a jobb a fondant bevonat vagy a marcipán, és melyik a könnyebb egy kezdőnek.

 

Vennék rá marcipán figurákat, bár most láttam már műanyag is van, egész jól néz ki.

 

Ha van valakinek jó torta receptje, krémmel együtt, azt megköszönném, és hogy hogyan lehet szépen díszíteni.

  1. 2014. Április 9. 09:2428.
    Én csak akkor használtam ilyen marcipánt, mikor egyszer fekete leplet kellett készítenem a tortára, és nem kaptam fekete festéket a fondant hoz, az alap ekkor is fondant volt, csak egy kevés volt benne a marcipán, de számomra sokkal nehezebben volt nyújtható meg formázható is, mint a fondant.
    előzmény:
    dunakanyar (27)
    2014-04-09  06:07
  2. 2014. Április 9. 06:0727.
    Nem tudom milyen marcipánra gondolsz, én arra a marcipánmasszára gondoltam, amit készen megveszel az üzletben, nyújtófával kinyújtod, rárakod a tortára, és kész.  
    előzmény:
    Gitta2 (26)
    2014-04-08  21:16
  3. 2014. Április 8. 21:1626.
    A marcipánnal sokkal nehezebb dolgozni, mint a fondant -tal
    előzmény:
    dunakanyar (20)
    2014-04-06  09:25
  4. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. Április 8. 20:4825.
    Gratulálok! érdemes volt benéznem! nagyon ötletes a farakás azokból az akármikből!!!!! ügyes vagy!
    előzmény:
    szőlő (11)
    2014-04-05  22:01
  5. 2014. Április 6. 11:2624.
    Ha így nem lesz meg,írd be a google-be: teller-cake. Remélem megtalálod!
    előzmény:
    Banánka (23)
    2014-04-06  11:24
  6. 2014. Április 6. 11:2423.

    Szia!

    Egy ismerősöm nagyon szép tortákat süt,jól magyarázva a fázisokat. Nála van fondant recept is.  www.teller-cake.hu. Nézd meg! Remélem tudtam segíteni!

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  7. 2014. Április 6. 10:5822.
    Az én fiam tegnap volt egy éves, ma lesz megünnepelve barackos joghurttortája lesz.:-) Finom, egyszerü és még sütni sem kellett.:-)
  8. 2014. Április 6. 09:3121.

    Szia!

     

    Gyakorlott sütő vagyok, de  a fondant vagy marcipánbevonat nagyon nehéz, nekem sosem biztos, hogy sikerül. A fondantot el se kezdem magyarázni, mert az tényleg bonyolult, a marcipánbevonatot én úgy szoktam, hogy veszek egy marcipántömböt, porcukrozott deszkán elkezdem kör alakra nyújtani, majd ha elég nagy, ráborítom a kész, töltött tortára, alul kicsit "betűröm", és levágom a felesleget, amiből dekoráció készülhet. De ez tényleg macerás, és nem tuti, hogy szép lesz. Sőt.

     

    Én antirónia receptjét ajánlom, három piskótalapból, amiből az egyik lehet kakaós. Megkened a lapokat a krémmel, majd a külsejét is bevonod, és csokis perccel/macsaknyelvvel/rolóval kirakod a tetejét. Ezt nem lehet elrontani és szép.

     

     

     Hoztam még egy receptet, ez kezdőknek is nagyon könnyű, elronthatatlan, és a tetejét ugyanúgy tudod dekorálni, mint bármi mást.

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  9. 2014. Április 6. 09:2520.
    Szerintem  ha ennyire kezdő vagy, feledkezz el a fondantról egy időre. Én sütiket már évek óta sütögetek, a tortával most kezdtem próbálkozni, még a krém állagán  is javítani kell, stb., fontandttal még egyelőre nem mernék próbálkozni. Ha mindenáron valami szines bevonatra vágysz a csokimáz helyett, ott van a marcipán. Aztán majd ha belejöttél a sütögetésbe, jöhet a fondant.
    előzmény:
    angyalka007 (16)
    2014-04-05  22:41
  10. 2014. Április 6. 00:4519.

    szia, ha csak egy eves a babad vegyel neki egy pici kis tortat. mi anno a lanyomnal ,es  az unokanal oda raktuk ele, gyertya fujas ugye kozosen volt es hagytuk hogy egyen  belole.  egyedul. utanna kis szelet vaghatsz a kis baratainak ha vannak,  de mi felnottek csak orultunk a baby szulinapjanak es abbul a tortabul nem lehet enni mer minden ki volt kenve vele. 

    isteni idoszak  volt. 

     

     HAPPY BIRTHDAY   a babydnek. 

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  11. 2014. Április 5. 23:0518.
    Hú, ez nálunk nagyon időszerű lenne, Thomas-őrület van éppen. Receptet is tudnál hozzá mellékelni?
    előzmény:
    szőlő (11)
    2014-04-05  22:01
  12. 2014. Április 5. 23:0017.
    De aranyos! :D és az asztalterítő is jó! :)
    előzmény:
    szőlő (15)
    2014-04-05  22:40
  13. 2014. Április 5. 22:4116.

    hát igen ahogy utána olvastam, tényleg nem egyszerű, de muszáj megtanulnom, nálunk sok a születésnap és névnap.

    Most lesz áprilisban egy dupla szülinap, jön a húsvét, úgyhogy lesz mire gyakorolnom. tehát aki készített már házilag fondantot, és olyan vajkrémet ami nem gej, kérem írja le nekem hogyan csinálta.

    Köszönöm.

  14. 2014. Április 5. 22:4015.
    Volt egy Hello Kitty-s próbálkozásom is, de abból sajnos Sziamiaú lett:DDDDD
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  15. 2014. Április 5. 22:3614.
    Tálaláskor a tölcsérben is volt még smarties....ja és annyi tölcsért kell még tartalékolni, amennyi gyerek lesz, mert mindenkinek az kellett:)))
    előzmény:
    Dnanga (13)
    2014-04-05  22:10
  16. 2014. Április 5. 22:1013.
    Hű ez nagyon aranyos! Jövőre megcsinálom a fiú unokámnak.Mindenesetre egyszerűbb mint a Barbi torta.
    előzmény:
    szőlő (11)
    2014-04-05  22:01
  17. 2014. Április 5. 22:0812.
    előzmény:
    szőlő (11)
    2014-04-05  22:01
  18. 2014. Április 5. 22:0111.

    MIért szegitek egyből kedvét szegény topikindítónak?

     

    1 évesnek szerintem egyáltalán nincs szükség 8000 Ft-os rendelt tortára, nagy részét amúgyis a vendégek eszik meg.

    Szerintem sem kell egyből marcipánnal kezdni, vannak egyszerűbb torták.

     

    AZ én egyik vonattortám......(tudom, hogy nem egy cukrászálom, de a gyerek el volt ájulva).

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  19. 2014. Április 5. 21:5310.

    Szia!

     

    Én a lányom első tortáját kizárólag neki csináltam olyan alapanyagoktól, amit megehet és persze szeret.

    Volt egy kicsi, mély műanyag tálam, amit kibéleltem folpack-al, a tálat kiraktam babapiskótával, bele pedig túróból, cukorból és talán tejfölből (már 4 éve volt, nem nagyon emlékszem pontosan) kevert krémet raktam, a tetejét is kiraktam babapiskótával és beraktam a hűtőbe egy éjszakára.

    Másnap kiborítottam egy műanyag tányérra neki, rá a gyertya és elé raktam.  

    A két kis kezével tört magának utat benne, de ízlett neki és végül is ez volt a lényeg, hisz az ő szülinapja volt.

    Nekünk felnőtteknek meg volt külön torta.

    Itt a kép is róla. 

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  20. 2014. Április 5. 21:219.
    hoztam nehany otletet de bizony nem keves kezugyesseg gyakorlat kell/lene hozza.
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2014-04-05  20:44
  21. 2014. Április 5. 21:208.

    Ezeket te csinálod...?

     

     

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2014-04-05  21:19
  22. 2014. Április 5. 21:197.
    Nem nem nalunk remek figuralis tortaformak vannak es a gyerekenek abbol keszulnek a tortak
    előzmény:
    antironia (6)
    2014-04-05  21:04
  23. 2014. Április 5. 21:046.

    Ja, és szerintem ne szögletes formát vegyél....

     

    Nálunk a születésnapi torta csakis kerek lehet. :) 

    Szögletes lehet bármilyen sütemény, a torta az kerek. 

     

     

     

     

    előzmény:
    antironia (5)
    2014-04-05  21:02
  24. 2014. Április 5. 21:025.

     Íme egy pofonegyszerű, de nagyon finom tortakrém:

     

     Hozzávalók:

    2 tábla keserűcsoki (a' 100 g)  (min. 50-60% kakaótartalmú!, semmiesetre se bevonócsoki!!!)

    2 tábla tejcsoki
    fél liter tejszin


    Felforrositjuk a tejszint, es feloldjuk benne a csokikat. Felforraljuk, majd jól kihűtjük, akár egy éjszakán át is, és aztán elektromos habverővel felverjük.
    Nagyon finom, könnyű tortakrém lesz belole.Könnyű vele dolgozni.

     

    A piskótát háromba vágod, megtöltöd, és a külsejét is bevonod ezzel a krémmel. 

     

     

Címlap

top