Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ázsia, thai, kínai ételek

calcifer
Létrehozva: 2010. március 16. 17:05

Helló mindenki!

 

Érdelkődöm, hogy van-e esetleg, aki ismeri az ázsiai konyhát és tudna segíteni!

A párom és én is imádjuk az ázsiai érteleket, és szeretném végre otthon is elkészíteni egyik-másikat.

Szeretném tudni, hogyan készítik és miből pl. a szecsuáni csirkét, mert próbáltam már az uncle ben's-es változatot, de az meg sem közelíti azt, amit az étteremben adnak. Vagy hogyan készül a pirított tészta, az illatos csirke...stb.

Ha valaki tudnak nekem segíteni ebben, azt nagyon mehköszönném!

 

Üdv!

  1. 2016. szeptember 1. 15:3319.

    Szia! ha a kínaira ráuntatok, ajánlom a koreai konyhát. A KBS Koreai Főzőshow Magyarországi elődöntőjét közvetítették élőben és azóta is fent van az egész youtube-on, abból is lehet jó ötleteket meríteni. Étvágygerjesztő videó


    https://www.youtube.com/watch?v=pJhfwIeGthU

  2. 2010. március 22. 20:2018.

    Balzsamecet, méz, keményítő és szójaszósz gomba bambusz , hagyma. A többi friss zöldség és csirkemell. Ezekkel a leggyorsabb és nekem ez ízlik a legjobban.

    A sült tojásos rizs újhagymával is nagyon finom és egyszerű. Maradék rizsből is célszerű megcsinálni.

    A férjem imádja (ezt is :-))) )

    előzmény:
    veronikabator (17)
    2010-03-22  20:14
  3. 2010. március 22. 20:1417.

    Kinai ételekhez a burgonyakeményítőt vagy a kukoricakeményítőt használják. Ezzel sűrítik a mártásokat és a husikat kis víz és keményítő keverékében forgatják meg és sütik meg.

     

    Illatos csirke esetén keményítőt tojásfehérjével kis borssal kevernek össze és utánna sütik meg forró olajban.

    Mellé: mártogatós szószt adnak: 2dl kecup, zúzott fokhagyma balzsamecet, szójaszósz és kis méz.

    Ma nálunk ez volt előételnek, és sült zöldséges tészta.

     

    Tésztát spagettit vagy üvegtésztát (tescó) megfőzöl, üvegtésztát csak forró vizben kell kb.5 percig áztatni és kész.

     

    Zsülienre vágod a répát, káposztát és hagymát. Forró olajban wokban vagy serpenyőben hirtelen megsütöd. Nem kell, hogy puha legyen!sőt ropogjon. Csíkokra vágott gombát ( én konzervet használtam) dobsz bele majd a végén újhagyma zöldjét összevágva rádobod. Szójaszósz és balzsamecet ízlés szerint és rádobod a kifőtt tésztát. Átforgatod a serpenyőben és már tálalhatod is.Gyors, olcsó és igazán ízletes.

     

    A nagy gyermekemnek is vittem és a szüleimet is megleptem vele.

    Nagyon örültek neki. Jó étvágyat hozzá.

    U.i. kinai füszerkeveréket is tehetsz rá úgy mégfinomabb.

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  4. 2010. március 22. 19:1116.

    Szia

    Elkérhetem a szecsuáni csirke receptjét?

    Előre is köszönöm!!!

    előzmény:
    calcifer (15)
    2010-03-22  09:12
  5. 2010. március 22. 09:1215.

    Köszönöm az ötleteket!

    Már egy szecsuáni csirkén túl is vagyok, egész jó lett, de azt a sűrű szószt, amiben vannak, még mindig hiányolom...de nem adom fel :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_305593
    Torolt_felhasznalo_305593
    2010. március 16. 20:1914.

    Szia. Én is imádom ezeket:) És szoktam is próbálkozni. most is lapul egy adag rizstészat a konyhaszekrényben, amihez zöldségeket szoktam wokban sütni. A pirított tészta még nem sikerült tökéletesre, de ez talán csak azon múlt eddig, hogy nem megfelelő szójaszószt hazsnáltam. Érdemes a Tesco-ban válogatni az ázsiai ételes polcról, és kísérletezni velük.

     

    És érdemes kipróbálni a kotányi wok fűszerkeveréket és a curry fűszerkeveréket. Pirítok vékonyra szeletelt répát, káposztát, cukkinit, szójababszírát, gombát, bambuszt (konzerv), és a végén szórok rá egy csomót a wok fűszerből. Nagyon fincsi lesz.  

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  7. 2010. március 16. 20:1313.
    Nem találom rajta a magyar recepteket. :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. március 16. 20:0112.

    http://www.vahrehvah.com/popvideo.php?recipe_id=3589

     

    ezt nézd meg!, én már  kipróbáltam néhány receptjét és isteniek!

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  9. 2010. március 16. 19:4611.

    Egyébként kínai házhozszállítást nem tudtok?

    Csak a netpincéren találok, de az nem jó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. március 16. 19:2510.

    Sziasztok!

     

    Én a gasztrostúdió.hu -ról másoltam ki sok receptet.

    Finomak, csak nem lehet belőle keveset csinálni !

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  11. 2010. március 16. 19:169.
    Nagyon köszi, mindenképp benézel oda!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598102 (8)
    2010-03-16  18:46
  12. Torolt_felhasznalo_598102
    Torolt_felhasznalo_598102
    2010. március 16. 18:468.

    Szia!

    Van itt a  forumon egy "Ázsiai feleségek klubja"nevű topic.A topic indító nagyon kedves,van is már a topicon pár recepet,kérdezd meg Őt is.

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  13. 2010. március 16. 18:367.

    Jaj de megkívántam a zöldséges fasírtot és a sült tésztát.

    Köszi

     

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  14. 2010. március 16. 18:206.

    Sajnos főzési tanácsokat nem tudok adni.... :( de muszááj volt kiadnom magamból mikor megláttam ezt a topikot, hogy imáddomIMÁÁDDDDOOOM :) énisénisénis egyszerűen megbolondítanak a csípős, savanykás, erősen fűszerezett ételek

    Hát csak ennyit akartam, köszönöm, hogy elmondhattam ;)

    jah és az üveges szószok amiket említettél, szerintem közelse hasonlítanak az eredetikhez, persze az itthoni éttermeké sem, de azért az közelebb van--> kínai kaja, tai kaja rendelés foreevör ;)

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  15. Torolt_felhasznalo_165785
    Torolt_felhasznalo_165785
    2010. március 16. 18:115.
    Az azsiai konyha titkai.... Kokusztej, curry puder, masala puder, ginger...(gyomber)  es rengeteg erdekes zoldek, salatak levelek.   Egyebkent rengeteg kemikaliat is hasznalnak, az illatok, es izek eleresehez, amivel javaslom, hogy vigyazz.
    előzmény:
    calcifer (4)
    2010-03-16  17:29
  16. 2010. március 16. 17:294.
    Köszönöm, már nézem is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. március 16. 17:263.

    Tanusítom én is a nosalty recepteket, tényleg olyan (sztem az enyém már jobb is), nagyon bejön és eddig osztatlan sikert aratott vendgeknek, családnak egyaránt!!!

    Csak ajánlani tudom! ;-)

    előzmény:
    calcifer (1)
    2010-03-16  17:05
  18. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. március 16. 17:142.

    Na még egyszer némileg megnyirbálva:

     

    nosalty.hu/konyha/tavol-keleti

     

     

    www. kell elé de nem enged belinkelni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-03-16  17:13

Címlap

top