Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kenyérsütés probléma

Iza104
Létrehozva: 2008. november 25. 11:31

Sziasztok!

 

Boldog tulajdonosa lettem egy kenyérsütő gépnek. A gondom csak az, hogy eddig még egyszer sem sikerült vele igazán jó kenyeret csinálnom (4x próbáltam) A receptek szerinti mennyiséget rakom bele, mégis a kenyerem mindig nagyon tömött, morzsalékos lesz. Én pedig könnyű, foszlós tésztájút szeretnék. Mit csinálok rosszul? 

  1. 2014. március 29. 21:2447.

    Sziasztok!

     

    Ha használtatok már kenyérsütő gépet (vagy van a családban), akkor kérlek, töltsétek ki ezt a kenyérsütő gépekkel kapcsolatos kérdőívet! Maximum 10-15 perc a kitöltése, de nekem nagyon sokat segítenétek vele a szakdolgozatomhoz. :)

    Előre is köszönöm!

     

    http://appi.bme.hu/survey/index.php/184276/ lang-hu 

  2. 2014. február 10. 12:2046.

    szép jo napot tulipánfa..elolvastam a kenyérrecepted  .hát oszintén furcsálom.biztos finom de én nem kenyérnek nevezném.cukor?olaj? ez már fehéráru a kenyér legyen kovászos so lisz kovász krumpli még magok johetnek bele ez az igazi.cukortol is morzsálodhat olajtol biztos a sok élesztotol is.nekem a végzetségem pék a szakmám 25 éve pék szerintem a jo pap is holtáig tanul de van kis tapasztalatom .további szép napot

     

    előzmény:
    tulipanfa (41)
    2008-11-26  12:17
  3. 2008. november 27. 21:4445.

    Bocs, tegnap nem jártam erre. Szóval, a római tálas recept:

    50 dkg finomliszt, 30 dkg rétesliszt, 20 dkg héjában főtt krumpli áttörve, 2 csapott teáskanál só, 2,5 dkg élesztővel érlelt kovász. Szoktam 1-1 e.kanál len-, szezám-, és napraforgómagot is belerakni.

    Előző este összekeverem az élesztőt 2 dl langyos vízzel és annyi liszttel, hogy tejföl sűrűségű legyen. (viszonylag nagy edény kell neki, mert jól megkel, de aztán össze is esik, ez nem baj.) Egy éjszakán át (6-8 óra)hagyom pihenni. Elég rondán néz ki, de nem kell megijedni, ez adja a kalácstól eltérő igazi kenyérízt. Reggel az egészet összedagasztom annyi langyos vízzel, hogy rugalmas, de inkább kicsit kemény tészta legyen, mert a krumplitól lágyulni fog. Duplájára kelesztem, újra átdagasztom, megint kelesztem, megint átdagasztom (össz. 3x). Ekkor cipót formálok belőle, berakom a kivajazott, előzőleg 10-15 percre hideg vízbe áztatott római tálba, három vágás a tetejére, vízzel megkenem, és utoljára megkelesztem. Rá a tál tetejét, és be a hideg sütőbe. Nekem gagyi gázsütőm van. Teljes lángon indítok 10-15 percig, aztán kis lángon (kb.150fok) 40-45 perc, és a végén fedő nélkül pár perc, hogy piruljon a teteje.

    A család ezt a fajtát szerette legjobban, de vegyes kenyereket is sütöttem, csak azok sűrűbbek lettek. Egy hétvégén érdemes kipróbálni.  Sok sikert!

    előzmény:
    kivi39 (37)
    2008-11-26  11:38
  4. 2008. november 26. 15:1244.
    Akkor csak gyógyulgass, mert valamiért én a képeket nem látom, munkahelyről írok, szerintem itt ezek le vannak tiltva vagy mifene, majd csak holnap 8 előtt tudom megnézni, úgyhogy ráér, nehogy a lelkemen száradjon az egészséged !
    előzmény:
    Tsancsa (40)
    2008-11-26  11:48
  5. 2008. november 26. 12:2243.
    Nem értem én sem ,hogy miért nem jelenik meg amikor az elküldés előtt itt van.Majd később megpróbálom.
    előzmény:
    tulipanfa (42)
    2008-11-26  12:21
  6. 2008. november 26. 12:2142.
    Talán sikerül......
    előzmény:
    tulipanfa (41)
    2008-11-26  12:17
  7. 2008. november 26. 12:1741.

    Sziasztok!A kenyérnél is elmondható,hogy ahány ház annyi szokás.Elolvastam jó pár kenyérsütéses receptet,különböző kipróbált oldalakat,kevés sikerrel.1 éve van meg a gép,először ott ment végig minden,ez után már csak a dagasztást és a kelsztést csinálta a gép,a többi a gázsütőben folytatódott.Aztán jött a nyár,kihagyás és amikor most ősszel ismét elkezdtem volna,semmi sem sikerült.Nem adtam fel,most már ismét jó a kenyerem és jénaiban sütöm.Próbálkoztam különböző itt leírt receptekkel,nekem nem váltak be.Vagy nagyon morzsálódott a kenyér,vagy sűrű volt.Végül is a mostani sima-rétes-teljes kiőrlésű liszt keveréke és csak friss élesztővel készítem,tejjel és vizzel.A kovászos és kefíres sem izlett nekünk.

    Az enyém:3o dkg sima liszt ,2o dkg réstesliszt ,10 dkg teljes kiőrlésű roszliszt,1 ek olaj,2,5dl tej,o,7 dl víz ezek langyosan,1,25 dkg élesztő,nagy mérő só,fél mérő cukor,1 ek ecet.A sorrendre felhívták a figyelmem a topiktársak és ezt be is tartom!

    1 ek olaj,a tej-viz keveréke,ecet,só,liszt, a tetejére elmorzsálva a nem hideg élesztő és erre a cukor.Vigyázni kell,hogy az élesztő ne érintkezzen a vízzel.A víz mennyiségét mindig ellenőrizni kell,a tésztát kell figyelni amikor dagaszt a gép és ez alapján,hogy esetleg szükséges -e még hozzá liszt vagy folyadék.A tészta tetejét megnyomni,hogy mennyire lágy v.kemény a tészta.

    Hibák lehetnek a túl sok folyadékot élesztőt tartalmazó kenyér sütés közben hamar visszaesik!Nagyobb olajtól morzsálódik!Nem egyszerű ez ahogy az elején elképzeltem én is.Ha jó kenyeret akar az ember oda kell figyelni.Amikor megkelt akkor kiborítom lisztezett deszkára, átgyúrom,formázom,mehet a vajazott lisztezett jénaiba,spriccelem langyos vízzel és rá a jénai teteje.Ezt E.M oldalán olvastam és így csinálom.Duplájára kelesztem,bevágom zsilettel,spriccelem ismét és mehet sülni.A gázsütőbe én kis lábasban teszek vizet ,hideg sütőbe rakom kis lángon és ezen nem sokat változtatok,kb.4o perc a sütés.Mivel a jénaim teteje nem magas ,így túl púposra nem megy föl,de nagyon finom az íze.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. november 26. 11:4840.
    Hát bocsi, úgy látom az nlc-ördöge megint unatkozik, aztán velünk szórakozik .... nem baj elmentett fotók, az edényeket meg lefotózom Neked és később újra megpróbálom .... bár feküdnöm kéne, elütött a baci, átmentem ugató kutyába ... azért idelopakodok :o)) psssszt! el ne árulj!
    előzmény:
    irága (35)
    2008-11-26  10:06
  9. 2008. november 26. 11:4639.

    A fenébe!!!!!!! hova lettek a fotók???????

    na még egyszer megpróbálom Firefox-ról!

    Naaaa! most is látom, itt nekem megjelenik, remélem az elküldés után most látható is lesz!

    előzmény:
    irága (35)
    2008-11-26  10:06
  10. 2008. november 26. 11:4438.

    Szia!

    Hát most megfogtál, sajna nem tudok mit mondani, ugyanis nekem egy régi gáztűzhelyem van, amolyan hagyományos.

    Azt tudom még esetleg -de félre ne érts!-, hogy az előmelegített sütőbe ha beteszed a szépen megkelt kenyeret, utána ugye nem nyitod ki megnézni menetközben .... ezt csak azért kérdezem, mert én jártam úgy kukoricakenyérrel.

    Megkukkantottam, először csináltam ... meseszép aranysárga teli a forma ..... dagadtam a büszkeségtől ... egészen addig, amíg késznek nyilvánítva a sütési idő után ki nem vettem .... képzeld el, hogy olyan lapos és kemény lett, hogy igen jól nevelt kutyánk is hetekig rágcsálta odakint :o))

     

     

    Azt tudom csak mondani és csak azért, mert '97 óta sütögettem kézzel a kenyereket amíg a szívem bírta a dagasztást, aztán lett az első (Bosch?) sütőgépem, ami annyira szuper volt, hogy kilós kenyeret és mindenféle tésztát abban készítettem elő ... aztán tettem át sütőbe ... nos a lényeg, hogy az agyagtáltól, a jénain át a Remoska-aluminium edényéig mindenfélében próbálkoztam ... képzeld még anyám régi alu.ételhordójának az edénykéiben is :o))

    de nekem igazi szép, magas és frankón lyukos belsejűnek csak ebben a fém kenyérformában sikerült ...

    Kenyérből egy sajtosat tudok mutatni képen, az említett kenyérsűtő-formát mindjárt lefotózom Neked is megmutatom. Bár ezt itt Pécelen még egy olyan vándorárustól vettem a piacon, azóta sem találok ilyet sehol, de hátha ....

     

     

     

     

    Mindjárt jövök:

    Ancsa

     

    előzmény:
    irága (35)
    2008-11-26  10:06
  11. 2008. november 26. 11:3837.
    Hogyan süttöttél római tálban? Nekem sose sikerült. Légyszi, írd le a receptet!!!
    előzmény:
    moleni (32)
    2008-11-25  20:49
  12. 2008. november 26. 11:2536.
    Köszönöm, kipróbálom!
    előzmény:
    hexilein72 (29)
    2008-11-25  17:32
  13. 2008. november 26. 10:0635.

    Hát ez az, hogy szinte szó szerint így csinálom én is, még liszteket is olyat használok, mint Ti. A gondom az,hogy a formában (Lidliben vettem egy teflonos, állítható nagyságú kenyérsütő forma) nagyon szépen meg kel, a magassága túlér a forma szélén, de amikor berakom a sütőbe, pár per alatt összeesik kb. 1/3-ával. Azon gondolkodtam, hogy a sütési technikámmal van valami ban. Légkeveréses villanysütőm van, ezt felmelegítem 200 fokra, berakom a kenyeret, és kb 10-15 perc múlva mérsékelem a hőfokot kb 160-170 fokra. Így olvastam. És ez az ami nem jön be. Arra gondoltam, hogy akkor inkább kenyérsütővel csinálom, bár annak a formája kevésbé kezelhető nekem, mint a sütőben sülteknek, de éppen tegnap jártam ugyanígy a kenyérsütővel is. A második kelesztés végére nagyon szép magas volt a kenyér, elérte a forma tetejét. Aztán amikor sütés után kivettem, alig ért a forma feléig. Nem mondom nagyon finom lett a kenyér, bár kicsit tömör, de azzal nekem semmi gondom, csak esztétikailag szeretném, ha kicsit szebbek lennének. Érdekes, hogy a sütőben sült egyéb péksütiknek, zsömle, kifli, csigák semmi bajuk nincsen, azok úgy sülnek meg, ahogy  nagykönyvben meg van írva. Ezért aztán teljesen tanácstalan vagyok.

     

    És akkor még nem beszéltem a sütőzacskóban való sütés katasztrófáiról, mert az aztán kész csőd. Ovális jénaiba teszem, már nekem ott nem olyan magas, mint amit mások írnak, és a képeiken van, aztán mikor megsül, akor meg egy lapos lepény, amiből aztán szép szeletet nem lehet csinálni, bár ízre finom.

    Hát igazából ez legyen az életemben a legnagyobb probléma, de azért olyan jó lenne, ha néha olyan lenne amilyen másoknak a képein.

    előzmény:
    Tsancsa (30)
    2008-11-25  18:58
  14. Torolt_felhasznalo_272064
    Torolt_felhasznalo_272064
    2008. november 25. 22:0034.
    Ha kevesebbet tettem bele, hiába kelt meg szépen (mindig majd kimászott a sütőből), mire megsült, beesett a közepe. Ntudom, miért pont a margarintól nem esik be, de mióta ennyit teszek bele, nem esik össze.
    előzmény:
    kivi39 (26)
    2008-11-25  14:31
  15. Torolt_felhasznalo_272064
    Torolt_felhasznalo_272064
    2008. november 25. 21:5733.
    Hidd el, hogy elég a csipet. A krumplit pedig lereszeled, úgyhogy teljesen összekeveredik a többi cuccal és együtt sülnek :)
    előzmény:
    bigacsiga2 (28)
    2008-11-25  16:06
  16. 2008. november 25. 20:4932.

    Én is vettem egy kenyérsütőt, de nem vagyok még benne nagyon gyakorlott. Azelőtt sütőben sütöttem, római tálban, saját készítésű kovásszal. Na az szuper volt, csak elég időigényes. Valahogy az illata is sokkal jobb volt, mint a gépi kenyéré.

    Most azért igyekszem okulni a többiek ötleteiből, mert mégiscsak egyszerűbb mindent bedobálni a gépbe, aztán hajrá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_875833 (7)
    2008-11-25  11:44
  17. 2008. november 25. 20:2031.

    Bocsi! kb. 30 perce próbálom a bemásolt receptet elküldeni, de már mindent lerövidítve, meghúzva a szavakat .... csak azt írja, hogy "... nem lehet több 4000 karakternél.."

     

    Holnap unokázok, de azért este megpróbálom újra! 

    Elnézést, ne haragudj!

    Ancsa

    előzmény:
    irága (25)
    2008-11-25  13:51
  18. 2008. november 25. 18:5830.

    Szia!

    Hát titkos receptem nincsen, de szívesen elmondom hogy én hogy csinálom.

    Amikor kiveszem a gépből, akkor átdagasztom és hagyom egy kicsit kelni. Annyi ideig, amíg a kenyérsűtő formát kikenem margarinnal. Aztán szépen beleteszem és én ott olyan dupla átlósan -X- bevágom, és félreteszem a formában még egy kicsit kelni.

    Azt tudom még, hogy nekem az a változat jött be családon belül, hogy háromféle lisztből -tönköly, rétes és sima- csinálom, mindig teszek bele két közepes főtt krumplit és a krumpli főzőlevével dagasztom. Aminek nem hiszem, hogy köze van a fizimiskájához, viszont az ízéhez sok, az az, hogy a len-, szezámmagot és a napraforgómagot mielőtt beledolgozom a tésztába, picit átpirítom ... sokkal jobb, finomabb, érezhetőbbek lesznek az ízei.

    A kenyér-fűszerkeveréket ismered? még az is segít a "bolti" ízét, de a házi látványát még finomabbá varázsolni.




    Természetesen ehhez -nyugdíjas vagyok- jól jön a szabadság, nem vagyok időhöz kötve, tehát amíg kel a tészta hátul már a formában, addig pontosan megfő az ebéd .... amit sajnos a dolgozók nemigazán tudnak esetleg megtenni. Tehát nem vagyok én csodasűtő-tudós, csak egyszerűen megtudom tenni, hogy nem szorít az idő.

     

     

     

    Egyébként minben sütöd? én végigpróbáltam mindenféle-fajta edényt, tálat, tepsit .... de a legjobban a már írt hosszúkás, fémformában sikerül.

     

     

     

    Írj, szívesen mondom amit tudok:

    Ancsa

    előzmény:
    irága (25)
    2008-11-25  13:51
  19. 2008. november 25. 17:3229.

    Itt a kovaszos rozskenyer!

     

    1 csesze (csesze=2,5 deci) teljes kiörlesü liszt (lehet sima finomliszt is)

    2 csesze rozsliszt

    1 TK elesztöpor

    1/2 TK cukor 

    1/2 csomag (8gr) kovaszpor (DM-ben vettem, nemtom, otthon is van-e a DM-ben, ha nincs, akkor bioboltban biztosan van)

    2 csapott TK so

    1,5 csesze viz (ha TK lisztböl csinalod, akkor egy picivel több viz kell bele)

    Magok izles szerint.

    Az összes hozzavalot be a gepbe, dagasztatni nem kell, csak összeallitani (10-15 perc), aztan a gepet kikapcsolni egy fel napra, napra, vagy egy ejszakara a gepben allni hagyni. Majd a sütes programon 1 orat sütni (en mindig a legmagasabb barnulasi fokon szoktam). 

    előzmény:
    kivi39 (8)
    2008-11-25  11:46
  20. 2008. november 25. 16:0628.

    És a só? Egy csipet?

     

    Nagyon sótlan lehet az egész.

     

    ( fél kiló liszthez 10 g só kell, a csipet meg 1 g sincs.) 

     

    És a krumpli? Nyersen? Meg tud az főni benne?

    előzmény:
    kivi39 (26)
    2008-11-25  14:31
  21. 2008. november 25. 15:4127.

    Én sokszor sütök teljes kiörlésű lisztből, azt is 1-es fokozaton (fehér programon) szoktam. Ha csak abból csinálom, akkor elég lapos nehéz és sűrű kenyér lesz belőle, így keverni szoktam sokmagvas rozsos kenyérliszttel.

    30 dkg rozsos sokmagvas liszt, 20 deka teljeskiörlésű búzaliszt és 10 deka teljes kiörlésű tönköly búzaliszthez adok 2 deci joghurtot, 2 deka margarint, 1 kk cukrot, másfél kk sót, késhegynyi aszkorbinsavat (vagy 1 kanál ecetet), negy friss élesztőt. Csipogásnál szórok bele jó sok magot. (tökmag, napraforgó, szezám)

     

     

    előzmény:
    Iza104 (20)
    2008-11-25  12:10
  22. 2008. november 25. 14:3126.
    Biztos, hogy 10-15 dkg és nem 1-1,5 dkg margarin? Valahogy nagyon soknak tartom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_272064 (24)
    2008-11-25  13:19
  23. 2008. november 25. 13:5125.
    Na akkor én tőled kérdeznék valamit, hátha tudsz nekem valami okosságot a gondomra. Szóval 5 éve van kenyérsütőm, hetente többször használom, nagyon szépen megkel, megsül ahogy kell: De! Amikor sütőben akarom sütni, akkor az istennek sem sikerül. Dagaszt, keleszt, gyönyörű mikor kiveszem, megformázom, kelesztem, még addig is szép, bár nem kel akkorára, mint a gépben, de mivel általában többféle lisztből csinálom, soha nem csak fehérből,  ezért ez normális szerintem. De amit berakom a sütőbe összeesik. Nem nagyon, meg finom is, meg is esszük, de soha nem lesz olyan, mint amiket különböző fórumokon, meg weblapokon mutatnak a többiek. És nem tudom az okát. Gőzös sütőben sütöm, előmelegítettben, de akkor sem sikerült. VAlami tanács, vagy fifika??? nagyon megköszönném, mert úúúútálom, ha nem sikerül valami.
    előzmény:
    Tsancsa (9)
    2008-11-25  11:46
  24. Torolt_felhasznalo_272064
    Torolt_felhasznalo_272064
    2008. november 25. 13:1924.

    Szia!

     

    ami nekem nagyon bevált recept:

     

    3dl langyos víz

    csipet só

    picit több cukor

    10-15dkg margarin

    egy nyers krumpli sajtreszelőn belereszelve

    1/2 kg liszt

    1/4 élesztő

     

     

    jó étvágyat hozzá, ha kipróbálod :D

     

     

     

    előzmény:
    Iza104 (1)
    2008-11-25  11:31

Címlap

top