Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elvesztettem a kisbabámat
Torolt_felhasznalo_736777
Létrehozva: 2003. január 4. 20:54
Augusztusban 24 hét 3 napra megszületett a kisfiam, 17 napot élt. Nem kaptam magyarázatot arra, hogy miért történt mindez és nem is tudom túltenni magam a történteken. Szeretnék, ha hasonló cipőben járók-de bárki más is- hozzászólna a témához. Talán könnyebb lenne együtt.
Sziasztok! 19 éves fiatal lány vagyok, inzulinrezisztenciába szenvedek, és
Szeptember 20.-án megtudtam azt a csodálatos dolgot, hogy kisbabát várunk párommal, nagyon nagy volt az öröm! El is mentünk orvoshoz, aztán akkor a vérzésem szerint 7-8 hetes lehettem, de a petezsákom üres volt! 2 hét múlva visszamentem, és volt a picikémnek szívhangja már! Nagyon örültünk neki! 7 hetes voltam akkor. Voltak pecsételő vérzéseim, de azt mondta az orvosom az a méhszájsebemtől is lehet. Nagyon figyeltem magamra, minden rendbe volt a 12 hétig, mikor mentem UH-ra, azt mondták gond van a picinél, nem volt látható az alsó végtagjai közül az egyik, és kevés volt a magzat vízem, és a pici 3 héttel kisebb volt, mint amennyinek kellett volna lennie!Nagyon megijedtem, a genetikus azt mondta, hogy 2 hét múlva legyen egy Uh-ra még! Az a 2 hét borzalmas volt! Amikor vissza mentem, bíztam és reménykedtem,hogy minden rendbe van a mi kis drágánkkal! De sajnos nem így lett, egyáltalán nem volt már magzat vízem,és mindenféle rendellenesség volt a picinknél. A genetikus azt mondta mindenképpen meg kell szakítani a terhességet, mert az én egészségem van veszélybe! Így másnap be kellett feküdnöm a kórházba! Nagyon féltem ettől az egésztől, azt hittem hogy elaltatnak, és nem érzek majd semmi fájdalmat, de sajnos nem így lett. Vetélő indukciót indítottak meg nálam, másnap levittek a szülőszobára, és ott 3 órán keresztül vajúdtam! Borzasztó volt! Nem tudtam semmire gondolni csak a fájdalomra! A fájdalom: ami nem örömmel végződik... Ezután próbáltam nagyon erős lenni, és arra gondolni, hogy ő már jó helyen van!Nagyon nagy dühöt érzek legbelül, és haragszok az egész világra, hogy pont az én babámnál történt ez! Semmilyen káros szenvedélyem nincs, nem kávézok, nem cigizek, nem energia italozok, nem alkoholizálok, és még is az én Picimnél????!!Mért pont?!! A nappalok még nem is voltak annyira szörnyűek, amikor eljött az este, törtek rám a gondolatok, érzések! Egyszerűen próbálom túl tenni magam rajta, de nem megy:( Amikor alszok, arra kelek fel,hogy sírok! Tudom még fiatal vagyok, és hogy még lehet kisbabám, de nekem Ő KELL!!! 2 hónap múlva vissza kell mennem az eredményért,hogy miért alakult ez így, és igazából rettegek tőle, mert igazából mire az ember már úgy érzi, hogy túl tette magát, nem az hogy elfelejti, mert ezt SOHA nem lehet elfelejteni, de túl tenni igen, addigra megint jön egy csapás, ami vissza rántja az embert, ebbe a mélységes fájdalomba! Igazából ezt azért írom le ide, mert meg könnyebülést érzek, és szeretnék beszélgetni, olyan anyukákkal, akiknek hasonló a sorsuk! Köszönöm hogy meghallgattatok!
Sziasztok!
Singer Magdolna, az Asszonyok álmában síró babák és az Áldatlan állapot c. könyvek szerzője gyászfeldolgozó csoportot indít:
Babaelvesztés gyászát feldolgozó csoport indul 2008. december 10-én. A csoport olyan hely, ahol nyíltan beszélhetsz az érzéseidről, gondolataidról, hiszen a sorstársak között megértésre és elfogadásra találsz. Képzett gyásztanácsadóként a beszélgetéseknek olykor irányt adok, amellyel segítséget nyújtok többek közt a harag, a bűntudat, vagy a megkönnyebbülés érzéseinek megértésében, és az önelfogadásban, segítek felfedezni a belső erőtartalékokat, valamint felmutatok különböző megküzdési lehetőségeket. Olyan nők jelentkezését várom, akik vetélés, halvaszülés, szülés utáni halál következtében veszítették el babájukat, vagy beteg magzatuktól váltak meg. Ismerkedhetsz velem a www.singer.hu honlapon. Jelentkezni lehet telefonon: Singer Magdolna 309 525 700, vagy levélben: magdolna@singer.hu">magdolna@singer.hu
Szia Bea,
köszönöm, hogy írtál.
Én is éppen március 17-én szültem.
Azóta mondhatom, hogy már sikerült összeszedni magam. Ebben egy egyhónapos távoli utazás is nagyon sokat segített, illetve én is a sportot javaslom mindenkinek. Nem is kifejezetten a plussz 2-3 kg miatt kezdtem el, hanem mert hihetetlen pozitív érzéseket kelt bennem. Futni járok rendszeresen, hetente 2-3x. Nekem ez a gyógyír most. Ráadásul a 3 kiló simán lement 1 hónap alatt. Lassan lecserélhetem a ruhatáramat eggyel kisebb méretre... :)
Visszamentem én is dolgozni, és biztos a napi rutin is segítetett. Na, meg első körben a férjem, akivel az egészet szinte szorosan összekapaszkodva csináltuk végig.
Szerintem fontos a "sirdogálás". Én úgy gondolom, hogy sajnos ezeket végig kell csinálni ahhoz, hogy az ember mindig kicsit előrébb tudjon menni.
Én is pozítívan tekintek a jövőbe és most én is azt gondolom, hogy nincs bennem félelem a következő babára gondolva. Aztán persze nem tudom milyen lesz akkor, amikor már lehet próbálkozni (még egyelőre nem szabad elvileg), de majd meglátjuk. Sose adom fel, hogy egyszer legyen 2 (3?) jó fej gyerkőcöm.
Sok erőt neked és minden sorstársnak!
K.
Sziasztok!
Kedves Csibek!
Köszönöm, hogy írtál, én is elolvastam a tiédet és örülök, hogy egyformán érzünk. Sajnos, muszáj erősnek lennünk. Remélem, hogy nálatok egyébként minden rendben van.
Kisvakond!
Nem szabad állandóan sírdogálni, mert ha te nem vagy erős és boldog, és persze egészséges, akkor céljaidat nem fogod tudni elérni. Én azzal próbálom magam vigasztalni, hogy a sors biztosan megmentette őt és így minket is egy még nagyobb fájdalomtól, ill. szenvedéstől. Ja, és gondolj arra is, hogy a miénktől rosszabb és szomorúbb esetet is hallani, nem egyet! Ezúton fejezem ki együttérzésemet ezeknek a szülőknek!!!
Ha akartok privát "tanácskozni", örömmel állok elébe. Én a munkát és a sportot tudom javasolni leginkább, mint általános gondűzők. Persze, mindenknek van saját módszere is
Remélem, sorstársaim, hogy mihamarabb beszámolhatunk egymásnak egy kistesóról, addig is puszillak titeket és jó egészséget kívánok!
Kedves Bea!
Én Kisvakonddal együtt áprilisra vártam a babámat, de sajnos sokkal korábban, a 21. héten, még decemberben megszületett. 1 órát élt, az okokra nem derült fény.
Elolvastam a történetedet, meg az összes hozzászólásodat a HELLP-es topikban, és csak annyit szeretnék írni, hogy örülök, hogy ennyire jól tudod kontrolálni az érzéseidet. Én is ilyen vagyok, azt nem kell mondani sajnos itt senkinek, hogy milyen érzés egy kisbabát elveszíteni, mert a fájdalom szerintem mindenkinek ugyanaz, de sajnos nem mindenki tudja ilyen jól feldolgozni - bár rossz ez a szó.
Szóval örülök, hogy más is van, aki már igenis egy kistesóra gondol, és a jövőre, miközben persze nem felejt, és a kis angyalkája vele van mindig.
Ölellek,
csibek
Sziasztok, szia Kisvakond!
Én Márc. 17-én szültem 37/38. hétre a kisfiamat, aki csak 3 napig élt. A terhességem tökéletes volt, egészen e tragikus végig. A "Hellp szindróma" című fórumon, a 280. hozzászólóként olvashatjátok a szomorú történetemet.
Kisvakond, mi sorstársak vagyunk, habár nekem ő volt az első babám. Amit leírtál, azt 100%-ig átérzem és átéltük a férjemmel, családommal stb.
Én már május óta dolgozom, de a mai napig nincs olyan óra, hogy ne gondolnék a kisbabánkra, viszont leköt a munka. Ahogy azonban leteszem a tollat, az első gondolatom ez és már napi programmá vált, hogy munkába jövet-menet ezen jár az eszem. Ahogy pedig meglátom a játszótéren a sok kismamát-babát, összeszorul a szívem, mert előttem van a mi gyönyörű kisfiunk, akinek nem adatott meg, hogy velünk lehessen.
A családom nélkül sokkal nehezebb lenne. Nagyon szeretnénk minél előbb kistesót, most ez a fő cél, de azért az nagyon megnyugtat, hogy a férjem velem van!!! Nélküle most biztos csak vegetálnék.
Biztosak vagyunk benne, hogy lesz még babánk, félelem - bár lenne rá ok - nincs bennem. Ez éltessen titeket is, hisz ez az egyetlen módja a családalapításnak.
A kis angyalkánkat pedig örökbe a szívünkbe zárjuk és nem engedem, hogy az emléke halványuljon, hiszen Ő a Mi gyermekünk!!!
Egy új jövevény nem pótolja az angyalkát, s hogy a fájdalmat feledteti-e, (még) nem tudom... A férjemmel való összetartásunk és szeretetünk könnyít a fájdalmon, és ez nem közhely!!! Ja, és nem szabad magadba zárkózni, beszéljetek róla!
Erőt és egészséget mindenkinek!
Üdv, Bea.
Sziasztok Lanyok!
Reg jartam erre...meg az oldal arculata is megvaltozott azota.
Sajnos most nincs idom visszaolvasni, de azt latom, hogy ujra tobben lettunk
Petimama irta, hogy ide kevesebben jarnak, mert van az agyalokszulei oldal. Nekem rengeteget segitettek ott a Lanyok es ma mar elmondhatom, hogy hihetetlenul sok ertekes embert ismertem meg es igaz baratsagokat kotottem. Nelkuluk nem hiszem, hogy sikerult volna igy eljutnom ide ahol most tartok. A fajdalom persze ugyanugy megvan, de idovel mar csakis a mienk.
Senki mas nem erthet meg ugy minket mint azok akik hasonlokat eltek at. Ha mar ez lett a kozos sorsunk
Az ujaknak uzenem, hogy megha most nem is latjatok ertelmet a kicsikeitek nelkuli eletnek higgyetek el van! Es a kistesokert erdemes kuzdenunk es felkelnunk nap mint nap!
Ha lesz idom visszaolvaslak Benneteket.
Adri(Toth Almos anyukaja, www.angyalokszulei.hu)
Drága Petimama!
köszönöm!
szidike
Drága Szidike!
Szomorúan olvastam, hogy mi történt veletek.
Sajnos tényleg a másik (többi) gyerek nem pótolja soha azt, akit elvesztettünk. Idővel megtanulunk együttélni ezzel a veszteséggel, a többi gyerekünk enyhíti, ill. miattuk méginkább muszáj élnünk, de én azt szoktam mondani, hogy egyedül a halálunk pillanata lesz tényleg könnyebb, mert tudjuk, hogy minket vár az angyalgyerekünk. Addig meg meg kell próbálnunk úgy élni, hogy méltók lehessünk hozzá(juk).
Sok erőt neked, téged is várunk a www.angyalokszulei.hu oldalon, ha gondolod, hogy csatlakozol.
Puszi: Petimama
Drága Kisvakond!
most találtam ezt a topikot és rögtön a Te hozzászólássodat találtam meg... sírtam, nagyon keservesen :(
nehéz ilyenkor bármilyen tanácsot adni és nem is akarok, de előtte elmesélem az én történetemet:
2006. augusztusábana görögországi nyarlásból már négyen érkeztünk haza :) a férjem és az ikrecskéink a pocakomban. Mikor kiderült, hogy babát várok, hatalmas volt az öröm az egész családban, amikor a 10. hét körül kiderült, hogy 2 babát hordok a szívem alatt, hát azt a mérhetetlen boldogságot el sem lehet mondani. Ha lehet ilyet mondani, megduplázódott, sőt ezerszeresére nőtt a boldogság. Teltek a hetek, minden eredményem szuper volt, még a dokim is meglepődött rajta, hogy milyen jó a vérképem, stb,
Az áldott állapt szó szerint áldott volt, hisz még enyhe rosszulléteim sem voltak, így nyugodtan bejártam dolgozni. A doki azt mondta, a 20.-ik hétig dolgozhatok, ha jól érzem magam... mivel teljesen jól voltam még a karácsonyt megvártam, nem akartam "cserben hagyni a kollégáimat". Január 2-án begörcsölt a vesém, úgy, hogy sem állni, sem ülni, sem feküdni, semmit sem tudtam kezdeni magammal olyan fájdalmam volt. Rögtön kórházba kerültem, ahonnan 1 hét elteltével, egy pénteki napon haza is engedtek. Mindent rendben találtak és én is ismét jól éreztem magam. 3 nappal később, vasárnap többször is olyan érzésem volt, mintha bepisiltem volna, kierült, hogy a magzatvíz... Rögtön rohantunmk vissza a kórházba, épp a dokimat is ott találtuk, aki megállapította, hogy megrepedt a magzatburok (a vesegyulladás következménye volt, hogy a babák védelme érdekében egyre több magzatvíz termelődött, amit a magzatburok már nem bírt éa megrepedt). Némi reménnyel kecsegtetett, hogy "felül" volt a repedés és állítólag minimális esély volt rá, hogy letapad, ezért vártunk még 3 napot...
2007 január 16-án a dokim már korán reggel bennt volt nálam. Sajnos reggelre már nem találták a kicsik szívhangját sem, így rögtön a szülőszobába vittek...
Mivel a 21. héten jártunk, ezért közölték, hogy meg kell őket szülnöm... rendesen jöttek az 5 perces fájások... hát, nekem folyamatos fájdalmam volt... a lelkemben. Miután felébredtem a szülés utáni altatásból, azt az érzést nem kívánom senkinek. A férjem rögtön bejött hozzám, még a szülőszobára és hosszú-hosszú percekig némán, egymást szorítva zokogtunk. Miután hazaengedtek, sokáig még megszólalni sem volt lelkierőm... Fogalmam sem volt, hogy lehetne azt a mérhetetlen fájdalmat és ürességet enyhíteni. Persze jött mindenki a jótanácsokkal, meg hogy majd egy másik baba feledteti velem a történteket. hülyeség! Elfelejteni nem lehet, maximum enyhíteni egy ekkora fájdalmat...
Tudom, hogy a Te fájdalmadat sem enyhítheti semmi és senki, de hidd el, idővel könnyebb lesz.
Nekem az a gondolat segített, hogy tudom, egyszer, ha majd mi is elmúlunk, találkozhatunk a mi kis Angyalkáinkkal :)
Puszi
2 nagyalka anyukája
Köszönöm nektek. Ma történt 2 hete pont. Tegnap még azt hittem, az első sokkos 2 héten túl vagyok, és egy hajszállal most könnyebb lesz. De ma rájöttem, hogy ez nem így van. Sőt, ahogy "tisztul" az agyam és kezdem felfogni, hogy mi történt, lehet, hogy még rosszabb is.
Olvasom most már az angyalok szülei oldalt is.
Kedves Kisvakond!
Szomorúan olvasom, h. mi történt Veletek. :(
Erre nem igazán lehet mit reagálni, együttérzésem és úgy gondolom én is, mint sokan, hogy hagyjál időt a gyászra, sírjál, amennyit csak jólesik, ki kell ezt adnod magadból. Ez egy örök fájdalom, meg kell tanulni együtt élni ezzel, de őszintén kívánom, hogy szülessen egy egészséges (vagy akár több) gyönyörű kisbabátok és éljetek nagy-nagy boldogságban!
A temetéssel kapcsolatban nem tudom mi a jobb, nekem 7,5 hósan halt meg a kisfiam és nekem egy óriási menedék a temető a mai napig, pedig április 24én már 4 éve lesz, hogy elvesztettük Őt. :(
Sok erőt kívánok Neked, felépülést és minél előbb egy gyönyörű tündérkét!!!
Az angyalokszülein pedig várunk sok szeretettel, bár nem öröm, hogy most már sajnos Te is közénk tartozol, de ott nagyon sokat segítünk egymásnak. Velem kapcsolatban már egy olyan történet is olvasható, amely azt igazolja, hogy a mi kicsikéink ott fent őrzik, védik az ittmaradottakat.
Puszillak, ölellek, Nesó
Kisvakond,
Én is ide jöttem először az áprilisi topicból, aztán kiderült, hogy az itt "lakóknak" van egy külön honlapjuk, fórummal, és oda jár inkább mindenki. Gyere Te is, ott mindenki megért mindenkit, és mindenki próbál segíteni. www.angyalokszulei.hu
Puszi, csibek
szia Kisvakond!
Tényleg kevesen járnak erre, a legtöbben átmentek a www.angyalokszulei.hu oldalra. Ott kifejezetten az "angyalanyák " leveleznek. Vannak köztük olyanok többen is, akik hasonlóan veszítették el a babájukat. Gyere oda közénk, talán picit segít. Bár az elején igazán nincs mit tenni, valahogy túléli az ember, mert muszáj. Aztán megtanulunk együtt élni ezzel a fájdalommal, ami életünk végéig elkísér valamilyen formában. A legnagyobb segítség talán az, hogy olyanokkal beszélhetsz a fájdalmadról, akik átélték ugyanezt, és látod, hogy ők is túlélték, és fel tudtak állni innen.
Ami az eltemetést illeti, nekem a temetés sokat segített, de a mi kisfiunk 3 évesen ment el. Én a te helyedben elvinném a hamvakat, de ebben nektek kell döntenetek.
Láttad szülés után a babátokat? El tudtatok búcsúzni tőle? Ha nehéz is, de a búcsú segíthet is.
Sok-sok erőt nektek, szeretettel:
Petimama
Kisvakond, borzalmas, ami veled/-tek történt. Belegondolni se merek, mi lett volna, ha nálunk történik ilyen. Az ember nem is gondol rá, amíg nem vele történik. Nekem már van egy egyévesem, nálunk más tragédia történt, amikor épp szültem. Gondolj arra, minden történik valamiért. Nem tudhatod ezt miért kaptadk, de fel kell állni és továbbmenni, még ha borzasztó nehéz is. Aztán az élet kárpótol majd, biztosan jön az a harmadik, ami végre tényleg minden téren rendben lesz, megszületik élve! De most még sírni kell, kiadni a fájdalmat, mert ezt könnyek nélkül nem lehet végigcsinálni. Kilenc hónapig ott volt a pocidban, élt, és egészséges volt. Ez egy szerencsétlen baleset, ahogy történt! Véletlenül rátekeredett és ... . Megjegyzem: nekem császárral született a kisfiam, mert nem akart lemenni, bár elkezdtem picit tágulni, de nagyon minimálisan. Az orvosok nem tudták, miért nem megy le a feje teljesen. De nem vártak, kimondták a végítéletet, amit nagyon nem akartam: császárral születik. Akkor tudtam meg, amikor megszületett, miért nem ment le a feje kellőképpen, holott már 33 héttől befordult, ahogy kell: a köldökzsinór a nyakán volt, visszatartotta. Én annak köszönhetem, hogy megmaradt, hogy jó kezekben voltam. Volt egy tragédia, aminek hatására feleződött a magzatvizem, de nem akartam aznap szülni, könyörögtem, helyreállt később a szint. Vártunk pár napot és amikor már a szívhang kicsit hirtelen magas, vagy hirtelen alacsony/lassú volt, akkor kezdték el monitorozni, kórházba küldtek. Ez a szokásos heti nst-n derült ki. Monitorozás alatt néha kihagyott a szívhang. Másnap a doki nem várt tovább, szerencsére. Mert két ekkora tragédiát nehezen viseltem volna, ugyanis akkor halt meg anyukám. Tudom, nem vígasztalnak a soraim, mert senki nem érzi át igazán a másik fájdalmát, hisz nem neki veszteség. De együttérez vele. A kisruhákat ne hagyd szem előtt, szekrénybe velük, most lelkileg nem tenne jót a látvány. De kívánom, hogy mielőbb kezedben tarthasd azt a kis életet, amit most elvett tőled a sors. Megszenvedtél érte! Van ismerősöm ,akinek ugyanígy volt az első babája, azóta 7 gyereke van. A másik, amit most olvastam: Az Usa-beli magyar anyukák topicján ma történt ugyanilyen tragédia. Sőt, ott még köldökzsinór sem volt a nyakán. Csak tegnap reggel nem mozgott, Azonnal megnézték, megállapították: halott a baba. Máig váratták,ma beindították neki a szülést. Ott fekszik apja-anyja a halott babája mellett. Kegyetlen olykor a sors.
Sokat olvastam egy időben a http://www.angyalokszulei.hu/ oldalt. Megrendített. Talán lelkileg segít.
Leiw, ha nem lett volna ez a baba egészséges, akkor még talán könnyebb lenne elviselni a fájdalmat. De ép, egészséges, ez egy baleset, hogy a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Ezért sokkal nehezebb elfogadni a veszteséget.
Kisvakond, nagyon sok erőt kívánok nektek, hogy minél előbb feldolgozzátok és újra belevágjatok a babavállalásba!
Lányok,
van még itt valaki?? Látom, hogy március elejei az utolsó hosszászólás.
Sose gondoltam volna h egyszer én is ide fogok írni, eddig boldogan irogattam időnként a 2008. áprilisi babás fórumba.
Ezen a héten hétfőn mentem a rutin CTG-re ahol nagyon nehézkesen találtak szívhangot, aztán vmit találtak de az utólag valószínű, az enyém lehetett. A rossz eredmény után jött az UH ahol nem láttak szívhangot. A 36. héten voltunk, előző héten még minden rendben volt, a doki hallotta a kis szivét.
Anno az első két hónap nem indult simán mert volt egy kis vérezgetés de utána minden, minden eredményem ideális volt, az AFP, a vércukor szint, a bakterológiai tenyésztés. És ezek után a 9. hónapban rátekeredik a köldökzsinór a babára, végzetesen.
Jött a szörnyűség, hogy meg kellett szülnöm hüvelyi úton, a tudattal, hogy egy halott babát szülök.
Most pedig itt ülök és csak nézek ki a fejemből hogy már megint mire akart tanítani a sors. Pont egy évvel ezelőtt volt az előző vetélésem utáni műtét, akkor 8 hetesen halt meg a babám.
Az elképzelt jövőkép szertefoszlott, a berendezett babaszoba, a rózsaszín kis ruhácskák kimosva, kivasalva itt állnak glédában, csak épp ő nincs sehol és a párommal csak bolyongunk a lakásban ketten, nagyon magányosan.
Úgy érzem, ezt senki más nem érti igazán, mint aki már sajnos szintén átélt hasonlót, ezért írok, hátha van aki már valamelyeset túljutott a nehezén, ha ilyen lehetséges és tud valami segítséget, támpontot, hogy hogyan lehet túlélni. A nyugtatótabletta hatása se tart örökre, sajnos...
Közben meg látom, hogy megy tovább a korábbi fórumom élete, boldogan tervezgetik a baba érkezését és ha most egy héttel visszapörgetnénk az időt, még én is odaírnék és nem ide.
Nem tudom elképzelni, hogy lehet innen felállni és viszakapcsolódni az életbe. Azt se tudom, mit csináljunk a babával, hagyjuk a kórházban vagy kérjük el a hamvakat és szórjuk szét mi, de lehet, ezzel még nagyobb fájdalmat okozunk magunkat.
Segítsetek légyszi.
2.20 dkg-al született Andriska...amikor elment a magzatvízem RÁ!!!egy hét múlva!!engedélyezte csak A FOGADOTT!!!ORVOSOMNAK az oszt.vezető "főorvos"a császárt!!EGY HÉTIG VÍZ NÉLKÜL VOLT A BABA!!!VÉRMÉRGEZÉSÜNK LETT!!!3 napig "élhetett"szegényke!!12 év múlva beleroppantam!!Egy féle antidepresszáns kellett szednem,mire gyógyultnak nyílvánítottak két év múlva meseszép Orsikánk:15 évesen.....:"....."a topikjaimból mindent megtudhattok...
Ma csináltam két topikot,az egyikben az ilyen,mint a te topikod ami abba maradt azok gazdáit várom.....
MÉg egyszer köszönök mindent.
judit
Hát ez nagyon nagyon osszetett dolog.
Nagyon sok empátia, turelem és alázat kell hozzá.
Én a nagyon beteg hét hónapos Mátémat veszítettem el, és nem nagyon szeretek találkozni a sógornoimmel, akikbol az egyiknek kisbabája van, a másik meg babát vár. Oszinten - látni se szeretem oket, mert sokszor duhitenek a problémáik. De vannak, akiknek ez nem okoz ilyen gondot.
Amit én elvártam - és nem nagyon kaptam meg barátnoktol, eléggé magamra is maradtam ilyen téren - az az volt, hogy tudjam, bármikor nyithatok én feléjuk. Hogy ott vannak. Hogy nem kerulnek ki, finoman erdeklodnek, de nem eroltetik, ha nem akarom. De ne bizd teljesen rá, hogy o jelentkezzen nálad. Valahogy nagyon finoman add tudtára, hogy ha o hallani se akar rólad, Te ott vagy és mindig ott vagy, hogy segíts.
Soha ne becsuld le a gondjait, még ha neked ostobaságnak tunne is.
Ne mondd meg neki, mit érezzen, mit ne érezzen, mit szabad és mit nem.
Ha bármit kérdez, OSZINTEN válaszolj! A hamisság, tapintatos oszintétlenség nagyon árt.
Hallgasd meg és hagyd annyit beszélni, amennyit akar. Nekem ott romlott meg a kapcsolatom a sogornoimmel, hogy amig a Máté élt is, én mindig nagyon nyiltan beszéltem bajokrol és sokszor mondtam, hogy meg fog halni. Nem tudták elviselni: ne mondj ilyent, minden jó lesz és sokszor elterelték a szót.
MA már nem beszélek veluk a Mátérol szinte egyáltalán és nem nagyon érdekel, ok mit csinálnak vagy nem csinálnak a gyerekukkel. Magával a babával nincs gondom, de nagyon kerestem benne a Mátét és csalódott voltam, amikor nem találtam. Eldajkálom, ha kell, tudok vele kedves lenni, de általában nem eroltetem.
És ami nagyon fontos - ha beszél veled, próbálj teljesen felé fordulni - maximálisan csak o legyen és semmi más.
Én nagyon igénylem a kényeztetést, hogy figyeljenek rám és ne féljenek tolem - de nagyon-nagyon magamra vagyik hagyva. Félnek kérdezni, normálisan beszélni.
Ne eroltesd magad rá, de ne hagyd egyedul.
És gyere az angyalokszulei.hu ra, ott találsz cikkeket és tanácsokat is.
Sok-sok turelmet és erot Neked s foleg a barátnodnek
Szeretettel
Marcia
Nem tartozom közétek, de megis kerem a segitsegeteket. Egeszseges terhessegem 25. heteben vagyok, raadasul egy 19 honapos, egeszseges kislany anyukaja. Soha, egyetlen percre sem jutott eszembe, hogy vagy a kislanyommal, vagy a pocakomban elo babaval barmi baj tortenhet. Hala Istennek, eddig nem is tortent. Van azonban egy nagyon kozeli baratnom, az egyik a legkedvesebbek kozul, akivel majdnem egy napra vartuk a babankat. En a masodikat, amely teljesen spontan kopogtatott, ok az elsot hosszu evek sikertelen probalkozasai utan. Mult heten meghalt a kisbabajuk, pontosan nem is tudom hogyan, miert (nem volt problemamentes a terhessege, az elejetol bizonytalan volt, hogy megmarad-e, de mostanra pont kezdtek megnyugtatni, hogy ugy nez ki nme lesz semmi baj). Csak egy szukszavu e-mailt kaptam, azota nem tudtam veluk beszelni, tehat nem ismerem a reszleteket, de talan nem is az a fontos.
Az a kerdesem, hogyan tudnek nekik segiteni. Varva vart baba volt, en magam, innen a szerencsesek oldalarol barmennyire probalom nem is tudom elkepzelni, milyen elveszteni egy gyermeket, hogy hogyan lehet tulelni, hogyan lehet meggyogyitani a lelket. De van egy gyerekem, es tudom mit veszitettek el. Sokan ovnak, hogy az en egeszegesen fejlodo kisbabamat veszelybe sodrom, ha tul sokat foglalkozom ezzel, de en nem ettol felek, eleg eros vagyok es el tudom valasztania kettot. Azt viszont nem tudom, milyen hatassal van rajuk, ha joszandekuan is, de segiteni probalok nekik. Egeszseges gyerekem van, valoszinuleg a masodik babammal sem lesz semmi gond, de pont ugyanolyan idos lesz, mint az o elvesztett kislanyuk, az en hasam tovabb gombolyodik, naluk meg, mivel csaszarral vettek el a babat, meg ha lelkileg menne is, egy ideig biztos nem eshet ujbol teherbe, nem is beszelve arrol, ez a terhesseg is milyen nehezen jott nekik ossze.
Nagyon faj ertuk a szivem, de nem akarom oket meg nagyobb fajdalomba taszitani, hogy lassak az en boldog anyasagom. Ti ateltetek. Mi ilyenkor a legnagyobb segitseg?
judit
Nagyon sajnálom Szabit itt is. Az angyalokszülei-n már olvastam a történetét.
A sírja csodaszép, de bárcsak ne lenne.
Gondolom milyen fájdalmas lehetett a szülinapja, hogy Ő már nincs ott Veletek, sajnálom.
sok puszi és egy óriási ölelés, Nesó
Sziasztok!
Kicsi Szabikámnak hétfőn,21.-én lett volna a 4.-születésnapja...
Nem bírtam ki,hogy ne legyen tortája,ha csak egy szelet is,de volt.És nem éghetett rajta 4-szál gyertya,de egy égett.És minden évben ugyanúgy fog égni Neki gyertya a tortáján...
Nagyon rossz volt,hogy játékok,kisautók,legók helyett csak virágot és valami kicsi tárgya vehettünk neki a sírjára.
Találtunk egy gyönyörű angyalkát aki ezentúl a mi Kicsi Angyalkánk álmára vigyáz minden éjjel...
Bár csak még mindig én vigyazhatnék rá...
Millió puszi és sok-sok kitartás mindenkinek...
Kedves Marcia, én is csak azt tudom írni, hogy nagyszerű, csodálatosan erős anya vagy, bár sokkal többen tudnánk olyan bölcsen dönteni, mint Te.
Azt hiszem hálás lehetsz annak a doktornak is, aki segített ilyen emberségesen elrendezni Máté dolgát.
Szívből kívánom Neked, hogy legyen sok örömöd a kistestvérekben, akiket Máté küld majd Nektek! Jó helyük lesz!
Drága Marcia,
Én is csak azt tudnám írni, amit a többiek... vigasz nincsen, de jól döntöttél, hiszen a mosolyán is ez látszik, hogy mennyire örült a veletek töltött időnek! Nagyon édes kicsi fiú, büszkék lehettek rá!!!!
Én azt vettem észre, hogy az idő nem segít, de az igen, hogy megtanultam pozitívan gondolni a kisfiamra, és nem a rossz "miértek" irányába elmenni, mert az felőröl, és nem ezt akarná Ádámkám sem. Így hát nem engetem el, hiszem, hogy mindig itt van velünk, hiszen minden gondolatomban, szívverésemben jelen van, és így most már akkor sincs bűntudatom, amikor a 1,5 éves bátyával játszom és nevetésen kapom magam. Ilyenkor inkább felnézek, és összenevetünk vele is.
Drága Marcia!
Szomorúan és sírva olvasom soraidat, de teljesen megértem, hogy miért akartad megtartani a babádat és hazavinni, vele lenni, ölelni és szeretni Őt. A fotókon tündéri, gyönyörű kicsi fiú és borzasztóan fáj, hogy Neked is el kellett veszítened a kicsi fiad. Ahogy írod vigasz erre nincs, az idő majd picit segít, de örökké fájni fog. Az én kis Marcim is 7 hósan hagyott itt minket, nagyon beteg volt élete első hónapjában, nem lehettünk benne biztosak, hogy egészséges lesz-e, de mi is csak abban voltunk biztosak a férjemmel, hogy mi Marcit hazavisszük és szeretjük Őt, amíg csak lehet. Olyan nagyon szépen fogalmaztad meg, hogy boldog vagy, hogy Téged választott édesanyjának, tényleg örülnünk kell, hogy ezeknek a csöppöknek mi lehettünk az anyukájuk, nekünk adták azt a sok örömöt rövidke életük alatt.
Szeretettel ölellek, vigasztallak, puszillak, nagyon sok erőt Neked/Nektek!
Nesó
Nagyon edes baba Mate, en megertem miert dontottel ugy ahogy.
Nagyon jo Anyukaja voltal(vagy) ebben biztos vagyok! Sajnalom, hogy mindig azokkal tortennek ilyesmik akik tenyleg megerdemelnek es teljes szivukbol szeretnek a Kicsikejuket...
Becsullek a kitartasodert, hogy mindezt kepzest voltal vegigcsinalni!
Remelem az Uj Ev Nektek is hoz majd boldogsagot, Mateval orokke a szivetekben!
Szeretettel Olellek, Adri
Marcia vagyok, 26 éves, Szlovákiából.
Mi a hét hónapos Máté babánkat vesztettuk el.
Torténetunk a terhességem 16. hetében kezdodott, amikor vérvizsgálatból 1:13-as "esélye" lett a kisbabámnak Down kórra. Amniocentézis, eredmény karácsony után - down kóros kisfiú. Szívultrahangon nagyon súlyos szívhibát diagnosztizáltak neki: jobb kamra nincs kifejlodve, AVSDC, kozos billentyu... A babára súlyos paliatív mutétek - nem meggyógyító, csak állapotjavító - várnak. Nagyon-nagyon nehéz dontési folyamat után megtartottuk ot. Nem bántam meg.
Máté a 36. hétben, 1980g-mal szuletett április 24-én. Szuletés után derult ki, hogy nincs végbelecskéje sem, másnap mutotték és kivezették a belecskéjét a hasfalára. 1 hónapot voltunk kórházban, 3 hétig szondával etették, aztán megtanult uvegbol szopizni.
Még amikor vártam ot, felvettem a kapcsolatot egy gyerek hoszpiccal, akik rengeteget segítettek. Ez egy mozgó hoszpic, akikhez nem bevinni kell a gyerekeket, hanem ok jonnek ki hetente-kéthetente, ill. szukség szerint.
Amikor Máté megszuletett és a mi tényleg világszinvonalú kardiológusaink megvizsgálták, a foorvos - nagyon sokat tett konkrétan értem, nagyon hálás vagyok neki - elmondta nekem, két utunk van - hazavinni a babát és élvezni, amíg van, vagy a szenvedés útja: mutétek korbe-korbe - azzal, hogy a végeredmény ugyanaz: Máté el fog menni elobb vagy utobb, sot az sem biztos, hogy mutétekkel hosszabb lesz az élete, de biztosan tobbet fog szenvedni.
Dontottem: hazamentunk. A hoszpicunk gondoskodott rólunk, kaptunk muszeret, gyógyszereket minden lehetséges helyzetre.
3x kerultunk kórházba: szeptemberben echora hoszpitalizációval, októberben dehidratációval infúziókra és
november elején, szintén dehidratáció, kezdodo fertozés
Ezt már nem bírta a kicsi szervezete
November 10-én hajnalban elment angyalkának.
Amit még el kell mondanom róla:
Nem bánom, még ha felelotlennek tunik is, hogy megtartottam.
Boldog volt velem. A legszebb, legkedvesebb baba volt, annyi rettenetes betegsége ellenére egészséges, gyonyoru fiúcska volt, még a down se volt rajta látható és most nem túlzok.
Sokat nevetett, szeretett velem énekelni, szeretett szeretve lenni, babusgatva lenni, lovacskázni.
Boldog volt, pedig nem volt szenvedés nélkul az élete.
Boldog vagyok és nagyon hálás, hogy engem választott anyjának.
Koszonom neki a hét hónapot, a sok szeretetet és derut.
Nagyon-nagyon hiányzik.
Próbálom elfogadni, hogy jobb neki is meg nekem is így.
Koszonom, hogy meghallgattatok.
Isten áldjon és vigasztaljon meg fájdalmatokban, amire nincs igazi vigasz.
Szeretettel
Marcia
Edina, sajnos én is tudom hogy érzed magad... nekem december 15-én született meg gyönyörű, erős, de nagyon pici fiam, Ádám. 21 hét és 4 nap után, 28 centi és 448 gram. Egy órát élt. A terhességem végig panaszmentes volt, még csak nem is émelyegtem. Szülés előtt 5 nappal híg lett a folyásom, amiről nem tudták megállapítani, hogy van-e benne magzatvíz. Az viszont kiderült, hogy kinyílt a méhszáj és már a burok is lóg belőle. Innentől kezdve már nem bíztattak semmivel. Befektettek, másnapra a fertőzés is elkezdődött és két nappal később spontán megindult a szülés. Sajnos csak úgy mint neked, nekem sem voltak fájásaim előtte, ami jelezte volna a méhszáj kinyílását.
Okot egyelőre én sem tudok, és nem is bíztatnak, hogy meg fogjuk tudni.
Nekünk a második kisfiúnk volt Ádám, és én sem érzem olyan könnyűnek, bár az igaz, hogy sokat bohóckodik nekünk Bence, segít elterelni a figyelmünket, nem hagy sokat szomorkodni. Az éjszakák viszont nagyon nehezek.
Fogadd őszinte részvétemet!
A hideg még mindig futkos a hátamon, mióta olvastam a történetedet!!! Erre nincsenek szavak...
Nagyon sajnálom!!!
Sok-sok erőt kívánok neked és a családodnak a történtek feldolgozásához!
Üdv,
Judit
Megmondom őszíntén nem is tudom mit írjak...egyáltalán mit lehet erre írni.Csak azt,hogy együtt érzek veled,és remélem sikerül átvészelned ezt a nagy fájdalmat (bár tudom,hogy foggalmam sincs mit érezhetsz) .
Próbálj a másik 2 gyerkőcben vigaszt találni,és majd az ídő talán segít és majd egyszer túlleszel ezen a hatalmas fájdalmon.
Üdv,és millió puszi:Edina
Sziasztok!
Sajnos ugy hozta az elet, hogy en is csatlakozok hozzatok.
Akoskank a 25.heten szuletett, es csak 5napig elt. Sajnos a terhessegem vegig nem volt sima, zokkenomentes, tele volt buktatokkal, de az utolso3het panaszmentes volt, mar ugy orultem, erre november 24-en megindult a szules. Sajnos fajasaim csak akkor lettek, amikor mar keso volt, megrepedt a burok, folyt a viz. Mire a korhazba ertunk mar a szulocsatornaban volt, nem volt visszaut. Sajnos ket csaszar utan huvelyi szules lett a vege. Komplikacio adodott, nem is kicsi, marmint velem. Akoska felsirt, es ot el is vittek, en elajultam. Sajnos szerintunk nem volt megfelelo felkeszules a szuloszoban, es en kiverzett, sokkos allapotba kerultem. Eletveszelyben voltam, de szerencsere a mutetnek koszonhetoen megoldodott a helyzet. Hegszetvalasom volt, es emiatt kb2liter vert vesztettem. Szegeny ferjem, majd megbolondult a varakozasban. Meg anyavert sem tudtak vinni Akoskanak a mentovel, csak jo par oraval kesobb. Valoszinu fertozes inditotta meg a szulest, de lehet, hogy lepenylevallas, de szerintem ezt nem fogjuk megtudni.
Akoska egeszseges volt, halal okanak az agyverzest jeloltek meg, annak pedig okakent a koraszulest. Meg ketszer meglatogathattam, majd a harmadik nap jott a telefon
November 29-en halt meg. Azota meg nem telt el sok ido, de en borzasztoan erzem magam. Akoska a harmadik kisfiunk volt, mindenki azt mondja, hogy igy konnnyebb, de en ezt nem erzem annak. Tartom magam a fiuk miatt, de nem egyszeru....
Jo, hogy leirhattam..
Edina
Nem tudom szoktátok-e olvasni a Nők lapja c. újságot, de ha igen, gondolom az Ikres történeteket is nyomonkövettétek. A ma megjelent újságban benne van a mi történetünk is, mert 3héttel ezelőtt úgy döntöttem, hogy én is hozzászólok a témához, ha már sajnos érintett vagyok a dologban.
Ha gondoljátok olvassátok el!
Üdv Mindenkinek!
Judit
Hú de ritkán van itt valaki...
Ami persze jó...
http://www.gr atefulness.org/candles/candles.cfm?l=eng
Itt barki gyujthat gyertat a Szeretteiert...
Csajok, merre vagytok mostanaban?
Az angyalokszulein olvastam ezt a felhivast: www.october15th.com/waveoflight.htm
Ma van a Kicsikeiket elvesztettek Vilag Napja. Este 7-kor minimum 1 orara gyujtsatok egy gyertyat az osszes kis Angyalkanak!
Szerintem nagyon szep kezdemenyezes!Es nagyon szomoru is...