Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Félek egyedül babámmal?

Bo3
Bo3
Létrehozva: 2017. november 11. 08:55

Félek egyedül lenni a babámmal? Mióta egyedül vagyok vele itthon szorongó érzésem van. Mit csináljak, hogy elmúljon?


Babám most 2 hónapos. Nekem olyan problémám van, hogy mióta megszületett a kisbabám nem voltunk egyedül, egy hetet anyukám volt velünk, egy hetet párom anyukája egy hónapot pedig a párom volt itthon, mert itt kint van olyan lehetőség, hogy az apuka ki tud venni egy hónapot a szülés után. Utána egy hetet voltunk otthon családnál. És miután visszament hirtelen dolgozni a párom és rámtört egy szorongás, gombóc a torkomban, alig bírok enni, hasmenés is rámtört, mintha izgulnék, nem tudom. Egy hete tart ez. Nem tudom amiatt lehet-e, mert félek egyedül lenni a babámmal, mert megszoktam, hogy mindig volt itt velünk valaki?! Szeretnék megint felhőtlenül boldog lenni vele!! Remélem nem kezdődő depressziós tünet ez.. vagy most kezd tudatosulni, hogy anyuka lettem, most hogy kettesben lettünk? 


Volt valaki hasonló cipőben? Ti nektek hogyan alalkult? Mit tegyek, hogy elmúljon ez a szorongó érzés? Nagyon rossz..

  1. 2017. november 11. 17:436.

    Elkepzelheto, hogy csak annyi all az egesz mogott, amit irsz, most vagytok eloszor egyedul a babaval. Foleg, hogy kf-on elsz. Ez szerintem onmagaban is nehezito korulmeny, probaltam, bar nem picibabaval (attol tuti besokaltam volna).


    De sajnos a masik is benne van a kepben, amit emlitettel, ez a fajta szorongas (testi tunetekkel megspekelve) lehet a gyermekagyi v szules utani depresszio esetleges elso jele. Ez sem ritka dolog, nem vagy egyedul vele, es lehet segiteni rajta.


    Jar hozzad vedono? En mindenkepp megemlitenem neki.

  2. 2017. november 11. 16:295.

    Szerintem érthető, hogy bepánikoltál kissé, de nyugi, minden rendben lesz. :)


    Engedd meg magadnak ezt a kis izgulást is, elvégre sokminden miatt izgul az ember, pont a gyerekvállalás lenne a kivétel? De ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad, helyette örülj a babádnak, és ahogy a többiek írták, keress társaságot! A baba-mama klubok is nagyon jól tudják oldani az ilyen kétségbeejtő érzéseket!


    Ne felejtsd el azt sem, hogy bár a babád körül forog minden, de azért van egy férjed is - a stressz energiákat inkább egy jó vacsiba öld bele, és hagyd, hogy ő is résztvegyen a gyereknevelésben már a kezdetektől, pl. esti fürdetés, vagy egy kis séta, amíg te regenerálódsz, ilyesmik...

  3. 2017. november 11. 16:234.

    Javaslatom: nézd a dolgok jó oldalát!


    1. Jó távol élsz minden rokontól. Ez önmagában is szerencse, hidd el. :)


    2. Kellően értelmes vagy ahhoz, hogy szavakba öntsd a problémádat. Innentől már karnyújtásnyira van, hogy a megoldást is megtaláld személyre szabottan, mint a saját magad pszichológusa. 


    Én a helyedben ugrándoznék, hogy végre mindenki elhúzott, megölelgetném a babám, beraknám a kedvenc zenémet, és élvezném a világ legszebb hónapjait, amikor a kis szuszogó csomag csakis az enyém! :) Nyilván persze nem vagyok a helyedben, ezért a legfőbb tanácsom az, hogy találd meg a saját helyzetedben a számodra legjobb lehetőséget, és merd kiélvezni! :) Tíz év múlva zsaroláshoz kell folyamodnod, hogy megpuszilhasd... most még kénytelen hagyni magát... :D 

  4. 2017. november 11. 14:493.

    Mióta tart? Első gyerekemnél éreztem hasonlót. Anyukám volt itt nagyjából egy hónapig. Amikor elment haza, kissé bepánikoltam, hogy most mi lesz. Nem lesz senki állandóan mellettünk és mi van, ha vészhelyzet alakul ki? Vagy ki segít tanáccsal? Aztrán eltelt pár nap és...nem történt semmi szörnyűség. 


    Egyébként jó amit mkár fentebb írtak, ha nincs úgy kisbabás barátnőd, akkor próbálj meg ismerkedni. 

  5. 2017. november 11. 09:082.

    Hol laktok? Ha nem valami tanyán, mindenkitől távol, akkor próbálj meg kapcsolatot teremteni más kisbabás szülőkkel. Pl. séta közben nyugodtan odamehetsz egy másik babakocsishoz. Remek "közös témátok" lévén könnyen indul a beszélgetés, még akkor is, ha általában nem vagy egy haverkodós típus. A hétköznapi dolgokhoz, az otthoni napirend kialakításához is kaphatsz ötleteket, kiderül, hogy más hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel.

Címlap

top