Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Idős szülő

libelula
Létrehozva: 2017. január 16. 07:00

Édesanyám 3 hónapja halt meg. Apukám egyedül maradt, aki Parkinson kóros. Egyelőre nem fogad el semmilyen külső segítséget. Én meg már nagyon elfáradtam. Egyik munkám el is veszítettem, mert nem tudtam helytállni. Otthon még el van egyedül, de minden nap rá kell nézni. Ellenőrizni kell a gyógyszereit stb. Kimenni egyedül már nem nagyon tud. Összekever dolgokat stb. Kimerültem. Idős otthonról hallani sem akar, pedig lenne rá lehetőség, ráadásul jó otthonra. Nyugdíjas klubba se akar lemenni (pedig szomszéd ház). Van valakinek bármilyen ötlete, minden tanácsot meghallgatok. Köszönöm

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:3410.

    van megoldása, leírta


    pedig lenne rá lehetőség, ráadásul jó otthonra.

    előzmény:
    eda-1952 (9)
    2017-01-19  15:25
  2. 2017. január 19. 15:259.

    Nekem is forgott a gyomrom, hidd el...((( És voltak rosszabb esetek is. De ha az ember egyedül van és senki nem jön segíteni, megcsinálja. Ezekbe a dolgokba bele lehet öregedni---kívül és belül is. Az injekciózás sem esik jól. Meg... meg sok minden.


    A topikindító bajban van, mert éppen most csökkentették le azt a kevés segítséget is, ami volt (bár az az 1- vagy akár 3-4 óra is kevés ebben a helyzetben)... és ha nem engedheti meg magának egy24 órában otthonmaradjon, abból baj lesz.

    előzmény:
    Amarynda (7)
    2017-01-18  06:17
  3. 2017. január 18. 15:188.

    Mert sajnos nagyon undorodós vagyok,nem tehetek róla...amikor néha a kutyám behány attól is rosszul vagyok,és az udvaron a kakit is úgy szedem össze utána hogy két kislapáttal...

    előzmény:
    eda-1952 (6)
    2017-01-17  17:17
  4. 2017. január 18. 06:177.

    en pl. nem tudnek senkit pelenkazni mert osszehanynam magam az undortol. a sajat gyerekem is amikor nagyon kakis volt  a szagatol felfordult a gyomrom, plane hogy akkor meg nem volt eldobhato pelenka.


    nem mindenki gyomra birja az ilyet.

    előzmény:
    eda-1952 (6)
    2017-01-17  17:17
  5. 2017. január 17. 17:176.

    Csak kíváncsiságból: miért nem tudtad pelenkázni? Egyébként ha ennyi idősen kórházba kerülnek, mindnek romlik az állapota, ahogy írod...((( Mert pelenkát tesznek fel vagy még katétert is és szedálják őket, úgy kevesebb "baj" van velük.

    előzmény:
    rockcica (2)
    2017-01-16  10:28
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 16. 20:185.

    az anyám ápolója is 2kiló bennlakással


    de ehhez is nem tudom milyen ember kell, mert én 5millióért se vállalnék gondozást


    neked más mert együtt laktatok


    de én egyedül élek 30 éve


     

    előzmény:
    rockcica (4)
    2017-01-16  18:43
  7. 2017. január 16. 18:434.

    Így igaz,nagyon rossz volt amikor már nem élt velünk, hiányzott.és ugye itthon pocsék az egészségügy ami jobb egy kicsit megfizethetetle

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (3)
    2017-01-16  11:31
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 16. 11:313.

    az anyámhoz is kell ápoló


    de agyilag ezt felfogja, szóval nem ágál ellene a pénzügyi meg egyéb dolgatit nekem kellett felvállalnom, mert még egészséges korában is az apám csinálta, nem ő


    emigrációs okok miatt magamhoz nem vihetem


    de ahogy átnéztem a magyar lehetőségeket más nincs, ha az idős nem tud rendesen gondolkodni, gyámság alá kell venni és helyette kell dönteni


    még akkor is ha nem igazán akarjuk

  9. 2017. január 16. 10:282.

    Szia!


    Megértem az aggodalmadat, tényleg nagyon nehéz így. Nekem a Nagyikám 89 éves koráig otthon volt velünk, de már vele is nagyon nehéz volt..Nem nagyon lehetett egyedül hagyni, lett egy övsömöre amivel kórházba került, ott szépen még jobban tönkrevágták..Addig egyedül  tudott menni a wc re (pedig vak volt, de otthon ugye ismerte a járást) de a kórházba ráadták a pelenkát, és onnantól kezdve már pelenkázni kellet volna, amit ugye mi nem tudtunk, és csak az lett a végén, hogy otthonba kellett mennie, nagy nehezen elfogadta.előbb utóbb a te apukád is biztos rájön, de hosszú idő..Kitartást Neked

Címlap

top