Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elmennétek így?

FB#1031323386918961
Létrehozva: 2016. október 3. 14:56

Anyósomék házassági évfordulójáról van szó. 


Előzmény : férjem külföldön dolgozik, ritkán van itthon. Most épp itthon van három hetet. 


Anyósom 46. szülinapja egy hónapja volt. Mivel férjem még nem utalt nekünk pénzt, ami volt az meg elment váratlan kiadásra, az anyjának egy sálat és egy doboz bonbont vettem csak. Gondoltam majd kap még hozzá valamit, de aztán így maradt a dolog. 


Kislányom hó végén volt 3 éves. Biciklit kért, amit anyós már jó ideje bevállalt, mondván hogy úgysem tud srmmi értelmeset venni. Így mi nem vettünk biciklit, ellenben a kislányomnak folyamatosan volt mondva hogy megkapja a szülinapjára. Erre amikor ünnepeltünk bicikli sehol és kapott helyette egy tábla csokit meg egy plüss figurás kulcstartót. Mondván, hogy váratlan kiadás volt, ne haragudjunk. (Szó szerint amit én is mondtam) Nyilván a gyerek csalódott volt. Férjem számon kérte hogy miért nem szólt ha nem volt pénze mert akkor megvettük volna mi. Erre kibökte hogy " A feleséged is azzal tisztelt meg hogy adott egy kalap szart ". Szerintem gusztustalan, hogy a gyereken áll bosszút az én figyelmetlenségem miatt. 


Jövő héten lenne a házassági évfordulójuk. Szívem szerint el sem mennék. Ajándékot pláne nem vinnék. Férjem szerint abból harag lenne, mert nagy családi esemény lesz. (Képmutató bánya, mindenki tudja hogy halott a házasságuk )

  1. 2016. október 14. 23:23730.

    Honnan tudnad milyen embernek lenni,amikor te mondtad,hogy patkany vagy,na tessek besugokam vagdosni......

    előzmény:
    Nikita 666 (717)
    2016-10-14  20:26
  2. 2016. október 14. 23:12729.

    Minden hova belekotyog,kulonben szegeny mint a templom egere,es amellett besugo!

    előzmény:
    Jucigirl (725)
    2016-10-14  20:57
  3. 2016. október 14. 22:58728.

    Az iro az internet bohoca.kulonben neked

    előzmény:
    Jucigirl (723)
    2016-10-14  20:50
  4. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. október 14. 21:12727.

    előzmény:
    Jucigirl (724)
    2016-10-14  20:56
  5. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. október 14. 21:04726.

    Én kívánhatok neked rosszat,  mert én nem vagyok szent. És nem tisztelem az embereket csak úgy. És baromira nem érdekel a karma. 


    Amúgy velem nem történt semmi rossz, engem valószínűleg jobban szerettek gyerekként és igazabb barátaim vannak most is.


    En sajnos hallottam olyan anyákról akik nem tisztelték a gyerekeiket. Előtte nem is mertem gondolni, h ilyen létezik. 

    előzmény:
    Nikita 666 (717)
    2016-10-14  20:26
  6. 2016. október 14. 20:57725.

    Ez bonyolultabb annál hogy nevetni lehetne rajta. 

    előzmény:
    Nikita 666 (722)
    2016-10-14  20:47
  7. 2016. október 14. 20:56724.

    De hiányoztál már 😀😀😀😀 Internet félóra van az OPNI-ban? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (721)
    2016-10-14  20:42
  8. 2016. október 14. 20:50723.

    Hát megmondom őszintén nem tudom mit mondjak. Itt mindenki azt ír amit akar. Aztán vagy igaz vagy sem. Amit te írsz, nekem hihetetlen. Attól még értékes lehet a véleményed, mert vélemény az is. Csak mivel olyan mintha szándékosan a kedélyeket akarnád borzolni, amit véleményként írsz is lehet kitalált. Idegtépően szélsőséges. Ráadásul előnyben is vagy, mert én most jöttem, te viszont rengeteg mindent írtál már itt, amit én nem fogok visszaolvasni. Így elég homályos képem van rólad. (A többiekről is, szóval ez nem csak neked szól )


    Mert ugye én is írhatnám, hogy most megyek, mert a férjemmel ma Katalinnál és Vilmosnál vacsorázunk, a hétvégét meg a Karib -tengeren töltjük a nyaralónkban. De ugye én túl sok mindent kiadtam már magamról, hogy ilyenekkel előrukkolhatnék. 

    előzmény:
    Nikita 666 (720)
    2016-10-14  20:37
  9. 2016. október 14. 20:47722.

    Nem, nincs fórumunk. Teljesen zárt kör, és most már inkább a gyerekeim élvezik a kiváltságokat, engem hidegen hagy.


    Persze hogy megválogatom kivel állok szóba, ez azért talán feltűnt. Habár te új vagy itt. Neked úgy tűnt, hogy engem érdekel, itt ki kedvel és ki nem?


    Óh nem, nem én hergelem az embereket. Ők hergelik saját magukat. Egy szóval sem említettem hogy szent vagyok, és engem szeretni kell. Dehogy kell.


    Most viszont lelépek, mert engem már vár valaki.


    De ha itt a fórumozóknak jobban tetszik ez az elképzelés, akkor meghagyom őket a hitükben: megfutamodok.


    Hát, jó éjt.


    A találkozó nem sült el rosszul, csak rosszul értelmezted. Balfék környezetben törvényszerű, hogy kínos események történnek. Ha nem lennél túlérzékeny, végignevetted volna az egészet, és tojsz a fejükre.


     

    előzmény:
    Jucigirl (719)
    2016-10-14  20:36
  10. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. október 14. 20:42721.

    Apósom most nagyon szemét módon becsapta szerencsétlent.


     


    Na, basszus!!!!!!!!!!


    Hát ez az áldott jó ember is  szemétséget követett el???!!!!!!!!!!!


     


    A nemjóját neki!

    előzmény:
    Jucigirl (709)
    2016-10-14  19:45
  11. 2016. október 14. 20:37720.

    Túlozhatnék, de minek? Kinek? Miért? Sőt, ha leírnék néhány részletet, a fejedre csapnál, hogy minden a magyarok szeme előtt zajlik.


    Tudom hogy valószínűtlen. Az első sokk engem kábé 19 éve ért, én is azt mondtam hogy ilyen nem létezhet. Azóta már megszoktam. A gyerekeimnek pedig tök természetes. Egyébként amikor kint éltünk, nálunk is volt fegyver a lakásban. Pisztoly is. És még csak engedély sem kellett hozzá. Itt most nincs, de nem is kell. 

    előzmény:
    Jucigirl (715)
    2016-10-14  20:17
  12. 2016. október 14. 20:36719.

    Mert gondolom megvan az a fórum (sajnos nem tudok konkrétumot, mert én nem mozgok olyan körökben ) ahol a te köreid társalognak. Hiszen pont te mondtad, hogy megválogatod kikkel állsz szóba. Erre itt társalogsz olyanokkal, akiket nem kedvelsz, akik nem kedvelnek. Ráadásul akikkel képtelenek vagytok megérteni egymást. Mintha szándékosan hergelni jönnél az embereket. 

    előzmény:
    Nikita 666 (718)
    2016-10-14  20:29
  13. 2016. október 14. 20:29718.

    Miért ne járnék ide? Ugyan már, ne nevettes! Ugyanúgy van "fészem" és skype-om, mint bárki másnak. Sőt. Én is büdöset szarok, ugyanúgy mint bárki más.


    Hihetetlen!

    előzmény:
    Jucigirl (714)
    2016-10-14  20:10
  14. 2016. október 14. 20:26717.

    Hát akkor beszéljünk kicsit arról, hogy mit is jelent embernek lenni.


    Gondolom azt, amikor egy esetleges verést képzelsz el egy idegen gyereknél, és azon felháborodsz. És ugyanezzel az emberséggel kívánsz ténylegesen rosszat valakinek.


    Nos, miféle emberséget emlegetsz? És megjegyzem, itt én még nem is kívántam, és nem is fogok senkinek semmi rosszat. Ebben a topicban viszont már bőven ecseteltétek, hogy mi lenne ha velem történne... nem is tudom, de mintha ebben a topicban nem velem történtek volna rémségek, hanem másokkal. - Nem az én lelki nyugalmam ingott meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (710)
    2016-10-14  19:46
  15. 2016. október 14. 20:18716.

    De meg kell hagyni, a szerepet nagyon jól hozod, szóval azért gratula. Ha troll vagy, akkor büszke lehetsz magadra, mert annak zseniális!

    előzmény:
    Jucigirl (715)
    2016-10-14  20:17
  16. 2016. október 14. 20:17715.

    Egyébként nem megbántani akartalak. Még az is lehet, hogy van alapja annak, amit írsz csak túlzol. Vagy nincs alapja, de te azt hiszed, hogy van. Így ebben a formában nekem hihetetlen, amit írsz, ahogy írsz, ahol írsz.

    Ez így annyira hangsúlyos karikatúrája egy bizonyos embertípusnak, hogy teljesen valószerűtlen. Bocs.

    előzmény:
    Nikita 666 (711)
    2016-10-14  20:01
  17. 2016. október 14. 20:10714.

    Értem, persze úgy könnyű szarni a pórnépre, ha te a felső tízezerhez tartozol. (Na persze, és pont itt baszod a rezet a nlcafén. Abszolút hiteles. Nem ilyen körökben mozogsz, de azért ide jársz a pórnéppel társalogni)

    előzmény:
    Nikita 666 (711)
    2016-10-14  20:01
  18. 2016. október 14. 20:09713.

    Bármit kíván az ember, az előbb utóbb a természet törvénye alapján a saját fejére hull vissza.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (707)
    2016-10-14  19:23
  19. 2016. október 14. 20:06712.

    A születés csodáját, az élet értelmét miért az én hozzászólásomhoz képest értékeled?


    Az anya akkor is anya, ha szadista állat, csak éppen elmebeteg anya.


    A DNS-em nem halmazati tényező, hogy csak azokat védhetem, szerethetem, akik a körön belül vannak.

    előzmény:
    Jucigirl (705)
    2016-10-14  18:49
  20. 2016. október 14. 20:01711.

    Egy szóval nem mondtam hogy ne lennék érzéketlen. De nem vagyok lelketlen.


    Nézd, te most egy jóval átlag feletti értelmi, és bőven átlag alatti érzelmi intelligenciával próbálsz vitába szállni. Semmi esély arra, hogy meggyőzz.


    A gyerekeim miért ne imádkozhatnának? Ha figyelmesen olvastál volna, akkor nem siklasz el afelett hogy az is oda volt írva, két út közül választhattak.


    Dehogy segítenél a lányomnak, semmi szüksége nem lenne rá. Számomra és számára NINCS ilyen szituáció. Ami viszont van: olyan autókkal hurcolásszák, amelynek a rendszáma nem hétköznapi. Ahová egyetemre járt, ott az egyik barátja hozatta mindig haza, akinek viszont két (!) személyi testőre volt, fegyverviselési engedéllyel.


    Más körökben élünk. Van ami az én számomra abszurd, van ami nektek, ennyi.


     


     

    előzmény:
    Jucigirl (704)
    2016-10-14  18:21
  21. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. október 14. 19:46710.

    Persze,persze. Csak nhaagyin utálom, ha valaki szentet játszik.


    Mert nem vagyunk szentek és tökre nem is kell annak lennünk. 


    Kifizetődőbb ha csak emberek maradunk.

    előzmény:
    Jucigirl (708)
    2016-10-14  19:31
  22. 2016. október 14. 19:45709.

    Na megvolt az évforduló. Fantasztikus volt, ahogy azt számítani lehetett.


    Az elején minden jól indult, noha érezhető volt, hogy anyósom és apósom közt van némi feszültség. Ezt férjem annak tudta be, hogy az apja nem szereti az ilyen felhajtásokat. Sógornőm mindenki nagy örömére elhozta a vőlegényét, egy szülész-nőgyógyász rezidenst. Anyósomnak nem titkoltan a szíve csücske. De egyébként a többiek is kedvelik.


    A tőlünk kapott telefonnak nagyon örült, azonnal ki is próbálta mit tud a készülék. Após a vőjelölttel csacsogott sógornőm a lányommal játszott. Teljes volt az idill.


    Ez egészen az ebédig el is tartott, amikor is szóba került hogy én milyen rosszul nevelem a lányom, és hogyan kéne jól. Ebből parázsvita keveredett, amit a férjem zárt rövidre. A jó hangulat elköszönőben volt, noha voltak kísérletek egy kellemes társalgás beindítására. Nem igazán jutottunk tovább az időjárásnál, meg hogy ez milyen hatással van az utóbbi hetek poloska inváziójára. A fagyos levegőben férjem leendő sógorához intézett "a következő gyereket már nálad szüljük" megjegyzése csak hab volt a tortán. Amikor a srácnak el kellett mennie, anyósom lelkesedése utat tört magának a lánya felé a "mikor házasodtok már össze" kezdetű frázis formájában. Sógornőmről tudni kell, hogy jelenlegi állaspontja az, hogy nem akar férjhez menni. Úgyhogy a torta előtt átestünk a második "ne szólj bele" vitán is. 


    Aztán jött a torta, ami baromi finom volt. Igaz, csoki torta, amit apósom nem szeret, de ez részlet kérdés. Eredeti terv szerint én csináltam volna gesztenye tortát, de anyósom szólt hogy nem kell, mert a régi esküvői tortájukhoz hasonlót csináltat. Hát mondom, nekem csak jobb így. Anyósom zseniális ötlete az volt, hogy együtt vágják fel a tortát apósommal mint annak idején az esküvőjükön. Apósom egy jól hallható ciccentéssel jelezte, hogy neki ez már eléggé túltolása lenne a színházasdinak, így anyósom egyedül vágta fel. 


    Ezután szabad foglalkozás volt. Férjem és apósom valami sportcsatornát néztek, én meg anyósom kérésére a konyhában segédkeztem. Ez addig működött is, amíg anyósom ki nem posztolt valami nyálas szöveget facebookra a házassági évfordulójuk kapcsán és apósomat fel nem hívta egy ismerőse, hogy gratuláljon. Mert ezek után apósomnak kicsit paprikás lett a kedve és elvonult a társaságtól. Anyósom utánament, aminek egy hangosabb vita lett a vége. Miközben mi lent eléggé kellemetlenül éreztük magunkat és megbeszéltük a férjemmel, hogy a gyerek kimerültségére hivatkozva elköszönünk, amint lehet, addig fent zajlott az élet. Mi ezután el is mentünk, sógornőm meg ott maradt hátha az este folyamán kellene még villámhárító. 


    Anyósom este felhívott minket, hogy elnézést kérjen, mert a férje a munkahelyi gondok miatt feszült mostanában. Őszintén mondom, engem is meglepett, de most nagyon sajnáltam anyósomat. Apósom most nagyon szemét módon becsapta szerencsétlent.


    Reméljük jövőre jobb lesz a helyzet.

    előzmény:
    Jucigirl (706)
    2016-10-14  18:52
  23. 2016. október 14. 19:31708.

    Jajj ne! Ilyet ne kívánj senkinek! Soha egy nővel sem lenne szabad ilyesminek történnie.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (707)
    2016-10-14  19:23
  24. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. október 14. 19:23707.

    Tudod, az úrinő...Ami oly sokszor kijön belőle, ha valaki neki nem tetszőt ír. 


    De tudod mit? Azt kívánom, hogy azt a nagyon jól nevelt kislányát valaki jól elkapják fényes nappal és verjék/erőszakolják meg.

    előzmény:
    Jucigirl (705)
    2016-10-14  18:49

Címlap

top