Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babát tervezünk

Doddi
Létrehozva: 2016. szeptember 2. 09:48

Sziasztok!


Rengeteg hasonló témájú topic-ot találni már az interneten, viszont sok esetben a felhasználók lassan eltűntek, vagy a topic-ok átalakultak a gyermekáldás bekövetkeztével.


Izgatottan várok minden kedves érdeklődőt, hogy tapasztalatokat, érzéseket oszthassunk meg egymással, a gyermekáldás bekövetkezte előtti állapotokról, vagy pediglen a terhesség kezdeti szakaszáról.


Írjátok meg, hogy ki hol tart a babaprojekt kapcsán és milyen tapasztalatai vannak, gondolok itt az ajánlott terhesvitaminokra, orvosi javaslatokra stb. 

  1. 2017. Április 6. 18:32100.

    Nekünk novemberben 2 mensit mondott, azt ki is vártuk, nem vizsgálta a dolgot, azt mondta, hogy majd a 2.után, de szerinte esélytelen volt, hogy ez lesz....utrót én is szedtem, bár egy vérvételt sem kért, legalább nálad tudják az okát, engem nem vizsgáltak.


    Nálam az elsőnél a mellfeszülés nagyon korán megvolt, de aztán elmúlt, akkor már nem élt a baba :( !


    Most a másodiknál nagyon erős hányásom volt, ami elmúlt...itt már sejtettem, hogy baj van, 8.on már nem hánytam és akkor halhatott meg a baba !


    Elég vegyesek az érzéseim, hogy akarom-e még ezt újra....


     

    előzmény:
    Szilvi1982 (99)
    2017-04-06  08:44
  2. 2017. Április 6. 08:4499.

    Nálunk is azt mondta a doki a 6 hetes kontrollon, hogy júliusig tuti nem próbálkozhatunk, mert a progeszteron szintemet fel kell tornázni és addig ne is próbálkozzun kamíg ő azt ne mmondja h mehet. Uh most progeszteron pórlás van júnisig, akkor megnézik a progeszteron szintemet és ha okés elég magas és stabil akkor lehet nekikezdeni, de akkor is az első 3 hónap tuti ultorgestan kúp lesz h nehogy gond legyen.


    Nekem se volt egyébként a vetélés előtt barnázás csak előtte napon. Nem voltam rosszul, nem vottl semmi tünete a terhességemnek se.


    Bízom benne hogy a következőnél se lesznek tünetek:)


    Én jól votlam már másnap csak görcsölgettem, meg feszült a hasam pár napig de aztán az is hamer elmúlt.


     


    Kitartás minden rendben lesz. Teljesen természetes lesz hogy aggódni fogsz amikor újra összejön.


     


     


     


     

    előzmény:
    Babaváró2017 (98)
    2017-04-05  14:28
  3. 2017. Április 5. 14:2898.

    Szia!


    Köszönöm, többször elolvastam a célokkal teli hozzászólásod, próbálok hasonlóképp gondolkodni.


    Genetikai és egyéb kivizsgálások lesznek, a kontrollon megmondják, hogy mikor lehet próbálkozni, de kora őszig nem is szeretnék...akkor már kiélvezzük a nyarat, stressz és félelem nélkül, sok volt fél év alatt ez a rettegés az orvostól, a 2 műtét...nyugodt terhességem ezek után biztosan nem lesz, örök félelem és aggódás lesz.


    Ami érdekes, hogy mindkétszer elsőre összejött a baba, és egyik elhalásnál sem volt az égvilágon semmi tünetem, még egy csepp barnázás sem ...teljesen érthetetlen....


    Egyébként most jobban fáj ott lent, mint 5 hónapja, alig bírok ülni is.


    Köszönöm a bíztatásod!

    előzmény:
    Szilvi1982 (97)
    2017-04-05  12:39
  4. 2017. Április 5. 12:3997.

    Szia !


     


    Nagyon sajnálom.


     


    Vigyázz magadra, beszlgessetek sokat és pihenj és sírj amikor cska kell. Jót fog tenni.


     


    Idő kell a feldolgozásáshoz.


     


    Sok erőt nektek.


     


    Emő


     


     

    előzmény:
    Babaváró2017 (96)
    2017-04-04  12:15
  5. 2017. Április 4. 12:1596.

    Sziasztok!


    Nekem ismét missed ab, 10.hét, 7.en minden rendben volt...valószínűleg a 8.hét közepén halhatott meg, a méretei alapján. Most fekszem a kórházban.


    Mostanában meg sem szeretnék próbálni...


    5 hónapja volt ugyanez 


     

    előzmény:
    Szilvi1982 (93)
    2017-03-09  09:25
  6. 2017. Április 4. 02:3695.

    Nekünk is halvány csík volt, aztán ebből lett a lányunk :) Sok sikert kívánok!

    előzmény:
    Doddi (94)
    2017-03-17  09:12
  7. 2017. március 17. 09:1294.

    Szia! :)


    Mi a helyzet a tesztelés óta?


    Ugye azt szokták mondani hogy a halvány csík is csík, nagyon kíváncsi vagyok. :)

    előzmény:
    Vabe (92)
    2017-03-08  13:31
  8. 2017. március 9. 09:2593.

    Sziasztok!


     


    Örülök nektek, és h mindnekivel minden rendben van.


    írtad, hogy "Csak nyugodtan, lazán töltsétek ezt az időszakot" ebbő laz lett hogy elkezdtük a költözés projektet. elvileg május elején költözés egy 1+2 fél szobás lakásba amiben már lesz hely bőven egy lurkónak.


    Illetve úgy döntöttünk, hogy ha már kaptunk még időt akkor kihasználjuk és május végén esküvőt tartunk. Nem nagy dínom dánom, cska polgári meg egy kis vendégség (nem vacsora)


    Uh azért van mst tennivaló, mert anyum költözi ka mostani lakásba az övét eladtuk uh lesz bőven pakolás.


    most megyek vissza a 6 hetes vetélés utáni kontrollra kíváncsi vagyok miket monda doki. Abban uyge megegyeztünk már akkor hogy 3 hónap pihi mindneképp aztán majd sokmindent eldönt a progeszteronszintem.


     


    Nálatok mi a helyzet?


     


     

    előzmény:
    Babaváró2017 (87)
    2017-02-17  23:28
  9. 2017. március 8. 13:3192.

    A kép persze lemaradt...

  10. 2017. március 8. 13:2191.

    Sziasztok!  


     


    Teljesen tanácstalan vagyok!  Harmadik napja késik. Ugyan volt már máskor is ilyen, de most furán is érzem magam. Egy éve próbálkozunk, de eddig még semmi. Ráadásul IR-es is vagyok. Ma reggel csináltam egy tesztet. Nem vagyok benne biztos, hogy 10 percen belül néztem e meg. Telefonáltam, és olyan 3-5 percig biztos negatív volt. Utána, mikor letettem a telefont felkaltam hogy kidobjam és akkor ezt láttam. 


     


    Szerintetek? 

  11. 2017. március 8. 12:1790.

    Szia!


    Na szuper! :) Akkor nem sok lesz a babóink között, én szeptember 18.-ra vagyok kiírva. :)


    Holnap megyünk a 12. hetes uh-ra, és igen, már hallottuk a pici szívverését is a 8 hetes uh-n.


    Megvan mindene, szépen fejlődik, az eleviten kívül nem is kötelező mást szednem, amit szoktam esetleg az a magnézium, ha feszül a hasam és még folsav. :)


    Remélem hogy a manócska neme is kiderül holnap. :))


    Jó egészséget nektek! :)

    előzmény:
    Babaváró2017 (89)
    2017-02-27  22:14
  12. 2017. február 27. 22:1489.

    Túl az első vizsgálaton, 5 hetes, jó helyen van, méret megfelelő :) !


    Kaptam Utrogestant, napi 3x1-et kell szednem.


    Október végi lesz :) !


    Melyik nap mentek ultrahangra? Most már a szívverését is hallani fogjátok :) !

    előzmény:
    Doddi (88)
    2017-02-18  14:57
  13. 2017. február 18. 14:5788.

    De szuper! 😊 


    Nekem is lettek pattanásaim ráadásul, olyan helyeken ahol eddig sose volt, a vállamon és a hátamon is, de barátnőm is tiszta patti leginkább az arcán és ő már középidőben van. 😊


    Szeptemberi babánk lesz. 😊


    Jövőhéten megyünk a következő uh-ra és a magándokihoz is. 😊

    előzmény:
    Babaváró2017 (87)
    2017-02-17  23:28
  14. 2017. február 17. 23:2887.

    Sziasztok!


    Ez volt az első zöld utas hónapunk, lenne pár nap a mensiig, de vettem szuper érzékeny teszteket, pozitív lett, kettőt is csináltam!


    Az örömöm annyira nem felhőtlen, mint az elsőnél, rengeteget fogok izgulni és aggódni.


    Doddi, nekem az elsőnél hatalmasak lettek a melleim, már a nem várt mensi előtt. Most nagyon gyenge hányingerem volt pár napig reggelente, de már nincs.


    Viszont rengeteg pattanásom lett, ez okozta a legnagyobb gyanút, mert az elsőnél is kijöttek :) .


    Mire várható a babád?


    Szilvi, igen, már ennyivel előrébb jártok, hogy sikerül, és ilyen eset után könnyebben összejön a baba, emlékszik a szervezeted. Csak nyugodtan, lazán töltsétek ezt az időszakot !

  15. 2017. február 15. 20:3986.

    Szia


     


    Köszi a bíztató szavakat. Hál istennek egész jól viseltük. Nekem az sokat segített, hogy tudom, hogy a progeszteron szintem volt a ludas, és hogy azon tudunk majd változtatni és akkor nem lesz gond.


    A 3 hónap az biztos amit várnunk kell, de majd meglátjuk hogy mit mond a doki az első mensi után a kontrollon, hogy vajon mennyi idő kell h feltornázzuk a progeszteron szintet, Mert most már a terhesség elején is alacsony volt. Azt mondta a doki h ahhoz elég h megfoganjon, de mire elkezdtem volna szedni a closty-t addigra már megfogant.


    Szóval meglátjuk mennyi az annyi, de nem adtuk fel és nem is fogjuk, hiszen tudjuk hogy képesek vagyunk rá. :)


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Babaváró2017 (84)
    2017-02-02  19:15
  16. 2017. február 14. 19:5585.

    A menstruációm elmaradása előtt tényleg semmilyen tünetet nem tapasztaltam, sőtt a nem várt esedékességének napja utŕn 1 héttel sem, nem is gyanakodtam babára. 😊


    Mivel nem voltak tünetek nőgyógyászati problémára gyanakodtam, mivel az utolsó menstruációm is több mint 40 napra jött meg. Úgy voltam vele, hogy felkeresem a nődokit, vizsgáljanak ki. Tudtam hogy az első kérdése az lett volna hogy csináltam e terhességi tesztet, így csináltam is egyet és pozitív lett.


    Azóta sincsenek kellemetlen terhességi tüneteim, nincs hányinger, sem reggeli rosszullét, amiből tudom hogy tényleg babát várok az a melleim érzékenysége, drasztikus növekedése, és hogy nem tudom begombolni a nadrágom. 🙂 Ami még feltűnt, hogy van hogy nagyon éhesnek érzem magam de 3 falatot bírok enni, de ez is változó. 😊


    Pont, ma mondtam a páromnak, hogy nem is érzem várandósnak magam. 😃 Remélem ilyen jó baba lesz végig. 😊

    előzmény:
    Babaváró2017 (84)
    2017-02-02  19:15
  17. 2017. február 2. 19:1584.

    Szia!


    Sajnos rengetegen éltük ezt át! Én már úgy látom, hogy hiába is nézünk vissza, előre megyünk, nem szabad rágódni!


    Engem is a 11.héten műtöttek, akkor volt a missed ab-om...most meg már próbálkozunk, talán sikerül megint elsőre, hamarosan kiderül! Gyorsan elmegy ez az idő, nektek mennyit kell várnotok?


    Kitartás!!


     


    Doddi, majd mesélj ! Tünetek? 

    előzmény:
    Szilvi1982 (81)
    2017-01-30  11:25
  18. 2017. január 30. 20:1483.

    Ohhh 😟


    Ne szomorkodj, legközelebb biztos minden rendben lesz. 😊


    Barátnőm azt mondta neki ne jósolgassak előre semmit, mert amit mondok 99%-ban úgy is lesz. 😀 Megkaptam, hogy egy boszi vagyok, de abból is a jobbik fajta. 😀


     

    előzmény:
    Szilvi1982 (81)
    2017-01-30  11:25
  19. 2017. január 30. 20:0582.

    Szia!


    Minden rendben, jó helyen van a picurka.


    Hasi uh-t csinált még csak, petezsák volt látható, akkor azt mondta, hogy 5-6 hetes lehetek. 😊


    Azóta eltelt 1 hét, minden rendben, ma kezdtem érezni, hogy feszül, húzódik a hasam mintha izomlázam lenne, de utánna olvastam, hogy teljesen normális, nyúlnak a méh tartó szalagok. 😊


    Jövőhéten kell vissza mennem, de már ahhoz a doktornőhöz akihez körzet szerint tartozni fogok és akkor már okosabbak leszünk. 😊

    előzmény:
    Babaváró2017 (79)
    2017-01-26  21:52
  20. 2017. január 30. 11:2581.

    Sziasztok!


     


    Bocs, hogy nem írtam mostanában, kicsit sűrű volt az elmúlt időszak.


    Devember 13-án egy  pozitív terheségi tesztet produkáltam. A dokim javaslatára Ultrogestant szedtem az alacsony progesteron miatt, de figyelmeztetett, hogy előfordulhat így is hogy nem lesz elég a szint és az 5-9-hét között el veszítjük őt.


    Nem is nagyon mertem beleélni magam, de ahogy közeledett a 12. hét egyre jobban bíztam benne, hogy minden rendben lesz. Kértük az időpontokat telt múlt az idő. Múlt hét hétfőn barnázni keztem, a dokimat telefonon megkerestem azt javasolta pihenjek és ha mensinél erősebb vérzés is jelentkezik menjek a Sotéra. Hát másnap reggel enyhe vérzés is volt így úgy dönöttünk hogy menjünk be nézzék meg inkább. Amíg bent vártunk az uh-ra (bocs a szavakért) ömleni kezdett belőlem a vér. Pár óra múlva műtéti úton befejezték a megkezdődött vetélést. Sajnos elvesztettük a mi kincsünket, de tudjuk az okát és ez megnyugat minket. PErsze így is nagyon nehéz mindkettőnknek, de bizakodunk és próbálunk optimisták lenni.

    előzmény:
    Babaváró2017 (80)
    2017-01-26  21:53
  21. 2017. január 26. 21:5380.

    Szia! 


    Veletek mi újság? 

    előzmény:
    Szilvi1982 (75)
    2016-12-16  10:12
  22. 2017. január 26. 21:5279.

    Mi volt? Hogy vagytok?

    előzmény:
    Doddi (78)
    2017-01-22  20:19
  23. 2017. január 22. 20:1978.

    Szia! 😊


    Nagyon Szépen Köszönöm!


    Holnap megyünk az első vizsgálatra, nagyon várjuk. 😌


    Igen, szedek terhes vitamint, Elevitet. Nekem a gyógyszerész ajánlotta, összehasonlítás alapján, a legfontosabb nyom elemek szerint és már a boldogság előtt is szedtem. 😊

    előzmény:
    Babaváró2017 (77)
    2017-01-21  00:25
  24. 2017. január 21. 00:2577.

    Sziasztok!


    Kicsit lemaradtam, sok volt a tennivaló!


    Babás 2017-et mindenkinek !


    Nagyon gratulálok, Doddi!! Mikor mész az első vizsgálatra? Terhesvitamint szedsz? 


    Szilvi, nálatok mi a helyzet?


    Nekem most jött meg másodszorra, aztán lehet próbálkozni remélem megint egyből összejön, mint augusztusban...kíváncsi leszek. Nekem egyből orvoshoz kell mennem, sárgatest hormont fogok kapni.

  25. 2017. január 16. 09:2776.

    Sziasztok!


    Hétvégén pozitív lett a teszt. :)


    Múlt hónapban teljesen felborult a ciklusom több mint 40 napra jött meg a 30-31 helyett, így 4 nap késés után sem gondoltam arra h itt most baba lesz a dologban.


    Mivel a héten fel akartam keresni a nőgyógyászomat, hogy kivizsgáljanak és az első kérdése az lett volna h csináltam e tesztet megcsináltam és jól kivehető pozitív.


    Nagyon meglepődtem.


     

Címlap

top