Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyári pancsolás a strandon

Yoyo14
Létrehozva: 2016. május 18. 17:40

Nyáron meddig,hány éves koráig lehet egy gyereket pucéran hagyni strandon? ez a 2 kislány nem nagyok már hozzá?

  1. 2016. május 21. 18:3019.

    Hát 6-7 évesen tényleg nagyok hozzá. Én csodálom, hogy nem tiltakoztak. Annyi idős korban már nem feltétlenül érzik jól magukat a gyerekek meztelenül. 


    Az meg, hogy facebookra kiteszi, no comment..... Pici baba meztelen fotóját sem tenném ki. Basszus....


     


     

    előzmény:
    Yoyo14 (17)
    2016-05-20  16:54
  2. 2016. május 21. 11:5218.

    Szerintem 2-3 éves korig.


    Kis napfürdő jót tesz az egyébként pelenkával fedett részre, meg a gyerekek szeretnek is pucéron lenni, a strandon senkit se zavar. Előfordul, hogy pisil-kakil - hát istenem, kutyáknak szabad? Fel kell takarítani.


    Kislányra viszont kell egy kis bugyi, ha a homokban ücsörög.

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40
  3. 2016. május 20. 16:5417.

    Egyik ismerősöm osztott meg egy képet a facebookon a 2 lányáról,strandon készült és hát csupaszok voltak,és télleg azért nem kicsik 6-7 évesek,írtam is neki hogy jobb ha le veszi a képet,ki tudja kinek a kezébe juthat a kép.. és fel tettem a kérdést hogy mégis kinek mennyi idős korig fér bele a gyereknek a fürdőruha nélküliség,ennyi idős korba azért nem kéne már nyilvánosan fürdő ruha nélkül szaladgálni,játszani stb.

  4. Torolt_felhasznalo_194589
    Torolt_felhasznalo_194589
    2016. május 20. 09:0016.

    Szerintem ez a kérdés azért fura, mert nem derült ki, milyen kislányokról beszél a topikgazda. Látott valahol egy képet a facebookon?

    előzmény:
    Capuccino (8)
    2016-05-19  15:00
  5. Torolt_felhasznalo_194589
    Torolt_felhasznalo_194589
    2016. május 20. 08:3815.

    "Meg ujabb nevet is vett fel, hogy nyugodtan trecselhessen meztelen kisgyerekrol."


     


    Lám, lám...valaki kitalál egy ilyen marhaságot...attól még nem lesz igaz. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (12)
    2016-05-20  00:06
  6. Torolt_felhasznalo_194589
    Torolt_felhasznalo_194589
    2016. május 20. 08:2614.

    Az nem lehet, hogy mindketten tévedtek? :)

    előzmény:
    Dáridóri (13)
    2016-05-20  00:14
  7. 2016. május 20. 00:1413.

    Ez mindenkinek nyilvánvaló. Én abban reménykedek, hogy ez nem egy pedofil, sokkal inkább egy olyan, akinek a pedofilok eszmecserére privát írnak, ez itten meg összefogdossa azokat.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (12)
    2016-05-20  00:06
  8. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. május 20. 00:0612.

    Na latod.


    Modjuk Bela rogton tanacsol is.


    Meg ujabb nevet is vett fel, hogy nyugodtan trecselhessen meztelen kisgyerekrol.


     

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40
  9. Torolt_felhasznalo_194589
    Torolt_felhasznalo_194589
    2016. május 19. 19:0011.

    Sok gyereket láttam már pucéron a strandon, a 90-es évek közepe táján volt a legtöbb, de most sem ritka.

    előzmény:
    Capuccino (8)
    2016-05-19  15:00
  10. Torolt_felhasznalo_194589
    Torolt_felhasznalo_194589
    2016. május 19. 18:4310.

    Erre egyszerű a válasz: ameddig jól érzi magát pucéron.

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40
  11. 2016. május 19. 17:429.

     


     Ezen most könnyesre röhögtem magam. "Mint a fuvarosló"


    (ha látom, biztos nem nevetek, de ez a hasonlat nagyon találó)

    előzmény:
    eda-1952 (5)
    2016-05-18  20:52
  12. 2016. május 19. 15:008.

    szerintem fura, hogy ez kérdés... Nekem mesélték annó szüleink, hogy mi nem voltunk pucéran strandon. Saját kertben pucérkodhatsz, strandon baba se. Nagyanyám mesélte, hogy anyám se volt a strandon sose az, pedig ő is volt babának is már.. Ugyanez a gond.. ha nem szobatiszta akkor odaengedi a többi ember orra alá?? ha meg már szobatiszta, akkor meg nem csecsemő, és egyszerűen a gyerek is egy bugyit nehogy már ne húzzon fel.

  13. 2016. május 18. 23:247.

    Szerintem is semeddig. Amíg nem szobatiszta, addig pelus/úszópelus, utána pedig fürdőnadrág/fürdőruha. Én sem hagytam pucéron a fiamat nyilvános helyen soha. Otthon, vagy nagymamánál a kertben, medencében lehet, de máshol nem.

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40
  14. 2016. május 18. 21:376.

    A tengeres dolgot még azért éreztem határesetnek, mert oda a halak is belekakálnak :-), de jogos, nem szeretnék a parton sem belelépni, és bármilyen édike is anyucinak, végignézni sem szeretném a szalámis szendvicsem mellé...

    előzmény:
    eda-1952 (5)
    2016-05-18  20:52
  15. 2016. május 18. 20:525.

    Na,eszembe hoztad..((( Nemcsak a strandot, a tengerpartot is végigpotyogtatja az egyébként még nem szobatiszta kicsi.Láttuk. Komolyan, mint a fuvarosló, ahogy ment, úgy potyogtak a kakidarabok. A közvetlen vízparton, ahol mindenki sétált. Mi meg dermedten néztük, persze más is, de mi különösen, merthogy magyarok voltak, szemre egy normális, fiatal pár.


    Egyébként igazad van, még 3-4 évesnél is. A 6 és 7 év meg teljesen képtelenség...

    előzmény:
    évi* (4)
    2016-05-18  20:15
  16. 2016. május 18. 20:154.

    Szerintem semeddig. Ha nem szobatiszta, akkor végigpotyogtatja a standot? Guszta...


    Ha meg szobatiszta, akkor meg már nem csecsemő.


    Talán a piciket, és talán tengerparton...


    7 éves a másodikos fiam. Semmi pénzért nem kóvályogna a strandon a kukiját lengetve.

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40
  17. 2016. május 18. 19:543.

    Igen jobb is hogy le maradt,ilyet azért közszemlére még se kéne ki tenni,amúgy az egyik 6 a másik meg 7 éves,és hát igen fürdőruha nélkül voltak,ezért is kérdezem hogy nem túl idősek már hozzá? 

    előzmény:
    eda-1952 (2)
    2016-05-18  19:28
  18. 2016. május 18. 19:282.

    Hálistennek, ha képet akartál csatolni, az lemaradt. Hány évesek?

    előzmény:
    Yoyo14 (1)
    2016-05-18  17:40

Címlap

top