Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Waldorf - kütyük

Babyface83
Létrehozva: 2016. Április 4. 11:12

Sziasztok!


Úgy tudom vannak itt néhányan, akik ilyen-olyan módon érintettek a Waldorf oktatásban, talán el tudjátok mondani a tapasztalataitokat ebben az ügyben.


Mindig is szerettem volna, ha a kisfiam Waldorf suliba járhatna majd (még odébb lesz, 4 éves), sok minden szimpatikus az oktatási módszerükben. Főleg az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy ez lesz számára a legmegfelelőbb közeg, de nem csak azért, mert annyira szimpi a Waldorf, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy a mostani állami oktatási rendszernél bármi csak jobb lehet... Ráadásul most adódott egy lehetőség, úgy néz ki, hogy a városunkban fog indulni egy ilyen suli. De ha mégsem, akkor terveink szerint hordani fogjuk a legközelebbibe, még ha mindennapos utazással is jár.


Az egyik dolog, ami kevésbé tetszik, az a megrögzött kütyüellenesség. Egy Waldorfos szülő elmondása alapján az ő osztályukban például hoztak egy olyan szabályt, hogy a gyerekek nem kerülhetnek számítógép, tablet, telefon, tv stb közelébe még otthon sem(!), tehát a szülők sem nyúlhatnak a telefonjukhoz a gyerek előtt. Én ezzel nagyon nem értek egyet, azt gondolom, hogy tetszik vagy sem, a modern technika nem az ördögtől való, hozzátartozik az életünkhöz, mértékkel és ésszel használva jó dolog és a hasznunkra van, és nem jó, de sokszor nem is lehetséges a gyereket teljesen elzárni előle. Ne értsetek félre, én sem támogatom, hogy a gyerek egész nap kütyüt nyomkodjon, vagy hogy órákat tv-zzen, de nem gondolom, hogy bármilyen hátrány érné, ha mondjuk videotelefonál a messze élő nagyszülőkkel, vagy látja az apját dolgozni a laptopján. Amúgy nálunk konkrétan megoldhatatlan is lenne, hogy a gyerek ne lásson semmiféle kütyüt, a férjemmel mindketten informatikusok vagyunk, és itthonról dolgozunk.


A kérdésem az lenne, hogy nektek mi a tapasztalatok a kütyüfóbiát illetően az ilyen sulikban/oviban? Jellemzően mennyire veszik komolyan ezt a dolgot, és mennyire rugalmasak? Elképzelhető, hogy ha ennek az iránynak mi ellenállunk, akkor emiatt a fiam hátrányba kerül, másképp állnak majd hozzá a suliban?

  1. 2016. Április 24. 16:05378.

    Hat, ez a valasz mar kapasbol rosszul indul, sem W-os diak, sem W-ban vegzett felnott nem vagyok, nem mellekesen, mi soha nem talalkoztunk. Keversz vkivel? (De vegul is akkor igazam van: egyetlen ilyen embert sem ismersz, enelkul formaltad a velemenyedet.)


    A tobbi pedig pontosan az a kategoria, amit irtam: bongeszgetes, copy-paste, es eloiteleteken alapulo, igazi tapasztalatokat nelkulozo hoborges... No comment. Vagyis talan egy, megint csak az erto olvasas hianya: en nem hirdetek semmit, VALOS tapasztalatokat osztok meg ERTELMES kerdesekre. Tetszelegni sem szoktam, hogy mindenre van valaszom.


    Lezarhatjuk itt? En nagyon ugy erzem, kar ezert a feszengesert, amit eloadsz. A W. iskolak mukodnek, sot szaporodnak, jok a hosszutavu eredmenyeik is, de akik elegedetlenek vele, szabadon valaszthatnak, tesznek-e a jobbitasaert vagy elhagyjak. Akarmennyit izzadsz is, ezen nem valtoztatsz, max nevetsegesse teszed magad. De ha neked megeri...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (377)
    2016-04-24  08:30
  2. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 24. 08:30377.

     


    368 : Cathleen  egyetlen kerdese:


     


    vajon hany W-os diakkal vagy W-ban vegzett felnottel talalkoztal szemelyes ismeretsegi szinten, mely alapjan a rendkivul lesajnalo es negativ velemenyedet formaltad a Waldorf-osokrol?)


     


     Igen, ismerek. Pl Teged.
    S Rajtad kivuli forrasaim :


     


    Steiner eloadasai.


     


    Novalis , szellemtudomanyi es antropozofiai folyoirat


     


    Szabad gondolat , antropozofiai es szocialis elet folyoirata


     


    Waldorf kerettan


     


    Waldorf iskolak honlapja


     


    Mamami forum


     


    Babanet forum


     


    Noklapja forum


     


    Ezekbol tajekozodom.
    Gondolom Te is szeded valahonnan az ismereteidet, nem szulettel veluk…
    Vagy pedig Te mindent "ugy hiszel el"  hogy az altalad "tudott" cuccokat Neked "meseltek" : valakik. Akiknek hiszel.
    Nekem nem hiszel , amikor meselek.
    De akkor a masiknak miert hiszel?
    Nem tudom rajossz-e , hogy mit akarok itt mondani ?
    En mindent a FORRASBOL tudok : akik kitalaltak ezt a tragikomikus valamit, azok  irasba fektettek a tanaikat, a celbol, hogy ezeket igy hirdessek s nepszerusithessek .
    Ha nem lenne olvasojuk, akkor ez a mese mar halott lenne.
    Valahanyszor azt mondod, hogy hulye es szuklatokoru vagyok, a MESTEREIDBE rugsz.
    Azt vedd eszre, hogy kivulallo az tud objektiven nezni valamit , belulrol meselo az mar elkotelezett, beszervezett, szubjektiv .
    A belterjes waldorfi nem a valosagot latja/hirdeti.
     Amit Te hirdetsz, az csak a nagyon hamis , gyakorlatban ma elo valtozata annak , amit en idezek a cucc feltalaloitol , MINDIG belinkelve a forrast

    Osszevetve fejemben forrasaimat es a waldorfon beluli szulok  iskolaelmenyeit/bizonygatasait/anekdotait , vilagos , hogy komolyan nem neztek utana , mi is a Waldorf , ki Steiner , mi a szellemtan.
    Meg a hivatalos Waldorf kerettantervvel sincsenek tisztaban ezek az egyszeru , iskola-sopressel/-festessel/ , babakeszitessel es unnepszervezessel , kirandulassal elfoglalt szulok.
    ///Ezert fog sikerulni  Veluk megepittetni a Mo-i antropozofus templomot, solymar dicsosegere, 700 millioert.
    ???70 szazalekos allami tamogatassal... Ez egy Steinert pofaba kopo dolog: szabad iskolat akart - na nem a gyerekek szabadsagara gondolt: kifejezetten allami tamogatas nelkuli onallosagot kovetelt : azt,  hogy az allam ne tudjon semmi modon beleszolni a waldorf suliba, amit O elkepzelt…///
    Es Te sem vagy jol tajekozott, kulonben nem gyalaznad Steinert, a Mesteredet, akinek a szavait a legtobbszor szorol-szora idezem.
    Es pl, ha naprakesz/tajekozott  lennel , akkor nem irnal olyan hozzaszolast /angolul!!!/ hogy az antropozofia nincs jelen waldorf iskolaban…stb


    Ez a valaszom egyetlen feltett kerdesedre.

    Es itt vannak az en megvalaszolatlan kerdeseim : legyszives nekiallni a valaszolasnak.
    150...Azt tudod, hogy a karma utan futasba es a lelekvandorlasba teszed a gyerek labat?
    331 ... Mit gondolsz a "solymar dicsosegerol "?


    500 millios kunyizas - Solymar persze nem Solymar varost jelent, hanem a Waldorf magyarorszagi fellegvarat ?


    Szerinted indokolt-e , hogy ekkora osszeget "osszedobjon egy  szulogarda ? ez Neked normalis ?
    335...Amikor valakivel valami tortenik es fizeteskeptelen lesz , akkor mi van ?
    348...azt hiszed hogy en vagyok a rossz oldalon es a 7 milliard ember ?
    353... Itt arrol van szo, hogy hiaba lesz orvos belole, ha azt hiszi, hogy volt ATLANTISZ es hogy az "orosz" es a "amerikai" periodus utan a Fold megsemmisul es ujraszuletik, es akkor ujra szabad szellemek leszunk, rohadt szar allatian alantas fizikai  test nelkul ...Erted , mi a problema?


    362 ...Elmondanad, mi a "preparatum" ?


    365…..mit valaszolhat egy szulo, ha a gyerek azt mondja , hogy a tehen szarva es a patai azert "zartak" , mert azokkal tartja a testeben az energiakat ?


    369….Azt teszed be nekem angolul, hogy antropozofia nincs jelen a waldorf tanitasban... Miert?
     


     


    MINDEN artatlan baranyt fiadzonak  JOGA VAN annak nagykorusagaig akarmire , meg SZELLEMTANRA is , vagy kardnyelesre , fenyevesre OKTATTATNI A GYEREKET , DE belekezdeskor ne legyen a szulo felrevezetve .
    LEGYEN VILAGOS AZ , HOGY MI A Waldorf szellemiseg.
    Ez az , amit itt Te evek ota homalyositasz.
    Innet ered az EN ,  szerintedi ,  nagyon negativ, waldorfrol alkotott velemenyem. /gyp-sekkel figyelemremelto eredmenyeket ernek el/

    Batornak kell lenni , Caithleen : beirni az igazsagot . Persze ha tudod.
    Le kell irni az elegetett  pocok szaporodasi energiajanak negativjat , a tehen szarvat, az emberbol leszarmazo allatokat ,  a szellemtant . Az egitestekrol visszajott alsorendubb rasszokat  , az angyalokat, archangyalokat stb es a kovetkezo , 6.korszakban/epochaban valo szellemme visszavalast , s a lelekvandorlast. Meg azt, hogy a jovo megtestesuleskor csak ERKOLCSTANROL lesz szo es a ma nem mosolygok, masoknak "banatot" okozo gonoszok  kulon egitestre lesznek szamuzve 
    Ha igaz a dolog, akkor menni fog.
    Ha nem igaz, akkor hazudozas .


     


     


     

    előzmény:
    Caithleen (376)
    2016-04-23  13:25
  3. 2016. Április 23. 13:25376.

    Ahhoz kepest, hogy nem erdekel, es az en maganugyem, te vagy az, aki most is a ferjemnek "uzenget" vagy a gyerekemet citalja kulonbozo topikokba evek ota...


    Temarol elmondtam, amit gondolok, es az osszes relevans kerdesre is valaszoltam. A te zagyvasagokkal teli monologodhoz ertelmes ember nem csatlakozik, ...eleg kontraproduktiv, amint eszrevehetted. En egy kerdest probaltam feltenni neked, de mar akkor is inkabb koltoi volt, mert a valaszt boritekolni lehet: semmilyen valos, kezzelfoghato tapasztalatod nincsen a W-rol, max internet bongeszgetes es copy-paste szinten vagy (erto olvasas melle is kerdojelet tennek),... nos nem kell csodalkozni, hogy ilyen is a fogadtatasa, ertekelese.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (374)
    2016-04-21  23:10
  4. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 23:18375.

    Ajandek kedves Caithleen uranak: biodinamikus homeopata pocokirto


    Az elégetett pocokgereznához éppen a Skorpióban álló Vénusz idején juthatunk hozzá. Amit itt a tűz megsemmisített, abban a pocok szaporodási erejének negatívja marad meg mint erő. Ha Önök az így kapott szert szerteszórják a földeken - ha egy tájon nehéz volna hozzájutni, akkor homeopatikusan is csinálhatják, nem kell mindjárt egy levesestányérnyi belőle -, és ha azt valóban a Vénusz- Skorpió teljes együttállásakor vezették át a tűzön, olyan eszközük lesz, mely által a pockok elkerülik az így kezelt területet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (373)
    2016-04-21  23:09
  5. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 23:10374.

    NEM ERDEKEL. Maganugyed.
    Temarol valami erdembenit?

    előzmény:
    Caithleen (372)
    2016-04-21  23:07
  6. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 23:09373.

    Es egy picit a preparatumokrol, amit a kismanok tanulnak biologiabol:Steiner, GA 327, 6.eloadas


    Vegyünk trágyát (ürüléket), ahogyan azt megszerezhetjük, s tömjük bele egy tehénszarvba, majd tegyük a földbe, úgy háromnegyed-másfél méter mélyre, ha nem túl agyagos vagy homokos az alsó talajréteg. Kiválaszthatunk valami jó talajt, amely nem túl homokos. Látják, azáltal, hogy a tehénszarvat a maga trágyatartalmával együtt beástuk a földbe, konzerváltuk azokat az erőket, melyeket a szarv magába a tehénbe szokott árasztani, asztralitást adó és elevenítő, visszasugárzó erőket. Mivel a tehénszarvat minden oldalról körülveszi a föld, minden sugár a szarv üregébe sugárzik be, s ennek éterizáló és asztralizáló jellege van. A tehénszarv teljes tartalmát, egész télen át, mikor is a föld a legelevenebb, éltetni fogja mindaz az erő, amit a környező földből magához vonz. Bensőleg télen a legelevenebb a föld. Ebben a trágyában az egész elevenség konzerválódik, s a trágyázó erő, melyet a szarv tartalmából kapunk, rendkívül koncentrált és éltető lesz.


    Itt pedig az eloadas utani eloadason /allandoan eloadott/ kerdeseket lehetett feltenni biodinamikabol a mesternek . Steiner , GA 327, 7.eloadas



    Felhasználhatjuk-e többször a szarvakat, vagy mindig új, frissen vágott állatról kell vegyük?



    Ezt nem próbáltuk ki. Annak alapján, amit ilyen dolgokról tudni lehet, azt gondolom, hogy háromszor-négyszer is használhatók egymás után, de azután már nem lesznek egészen hatékonyak. Az is lehet, hogy ha három-négy év használat után a szarvakat az istállóban tárolják, akkor még egy évig használhatók lesznek. Arról fogalmam sincs, hogy egy gazdaságban hány tehénszarv áll rendelkezésre, és hogy vajon takarékoskodni kell-e velük. Erről a kérdésről most nem tudok dönteni.



    Honnét lehet a szarvakat beszerezni? Kelet- vagy közép-európai tájról származzanak?



    Egészen mindegy, hogy a szarvat honnan vesszük, csak ne a dögtemetőből. Lehetőleg frissek legyenek. Bár furcsán hangzik, mégis említésre méltó, hogy az élet a Föld nyugati félgömbjén egészen más, mint a keleti félgömbön: Afrika, Ázsia, Európa élete valami mást jelent, mint az amerikai élet. Talán az amerikai állat szarvát másképpen kell hatékonnyá tenni. Talán sűrűbb trágyát kell használni, jobban be kell sűríteni, összetömöríteni. Legjobb, ha az adott környékről való szarvakat használunk. Mérhetetlen nagy a rokonság egy adott tájból származó szarv erői és a tájban működő egyéb erők között, s a messziről hozott szarvak erői a helyi földerőkkel ellenkezhetnek. De tekintettel kell lennünk arra is, hogy gyakran nem saját tájunk tehenei adják a szarvakat. Ha a tehén 3-4 évig egy meghatározott környéken él és legel, akkor már ahhoz a tájhoz tartozik - ha - csak nem nyugati marha.



    Milyen öreg lehet a szarv? Öreg vagy fiatal állatról kell-e vennünk?



    Azt vélem, hogy a dolog mibenléte szerint - de mindezt még ki kell kísérletezni - a közepes életkorú állat szarva lesz a legjobb.



    Milyen nagy legyen a szarv?




    [Steiner doktor a táblára rajzolja a nagyságot, egy 30-40 cm hosszú szarvat.] Az allgaui marha szokásos szarvnagyságára gondoltunk.



    Vajon nem lesz-e lényeges, hogy a szarvat hízóökörről, hímnemű vagy nőnemű állatról vesszük-e?



    Igen nagy a valószínűsége annak, hogy a dolog hízóökörnél egyáltalában nem, bikánál viszonylag gyengén hat. Ezért beszéltem mindig tehénszarvról. A tehén - nőnemű állat! Tehát nőnemű állatra gondoltam.

  7. 2016. Április 21. 23:07372.

    Hat, ize, en egy szoval sem emlitettem a sajat diplomaimat itt, nem tudom, te mit olvastal.


    Hogy a tobbit sem fogtad fol (ugy tunik), nem tehetek rola, ... no comment, ... elbeszelunk egymas mellett, bocs, tenyleg nem latom ertelmet. En egyetlen kerdest tettem fol neked osszesen (368. vege), ami egyebkent tenyleg relevans lenne, alatamaszthatna a velemenyedet, valasz nem jott, hat ennyit a kiteresrol:-X


    Kellemes estet, jo ejszakat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (369)
    2016-04-21  22:36
  8. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 22:59371.

    Es ez hogy tetszett a szeleslatokörü uradnak? Ez is Steiner es szellemtan es biodinamika : GA 327 , 6.eloadas


    Gondolkoztak-e már azon, hogy miért van a teheneknek szarva? Vagy más állatoknak agancsa? Ez egy rendkívül fontos kérdés, s a tudomány válasza szokás szerint rendkívül külsődleges és egyoldalú. Feleljünk hát a kérdésre: miért van a teheneknek szarva? Látják, mondtuk, hogy az organikusnak, az elevennek nem mindig csak kifelé irányuló erőáramlásai vannak, előfordul, hogy befelé irányuló erőáramlások is vannak benne. Képzeljenek el egy ilyen, némileg ormótlan formájú organikus rendszert, amelyben kifelé és befelé irányuló erőáramok vannak. A dolog legyen meglehetősen szabálytalan, egy göröngyszerű, alaktalan organikus élőlény. Ha csak ennyiből állna a dolog, igen különös megjelenésű teheneink volnának. Olyanok lennének, mint embrionális fejlődésük első stádiumában: göröngyszerű képződmények, kis lábkezdeményekkel. Ilyenek maradnának és igen groteszk képet mutatnának. De hát a tehén nem ilyen berendezésű, a tehénnek van szarva is és van patája is. Mi is történik ott, ahol a szarv, a pata női? Olyan hely képződik, mely az áramlásokat különös erővel küldi befelé. Itt a szervezet a külvilág felé egészen különös erővel lezárul. Nem csak a bőrön vagy a szőrzeten át történő kommunikáció zárul le, hanem a kifelé áramlás kapui is teljesen zártak, így függ össze a szarvképződés az állat egész alakjával. A szarv- és pataképződés összefüggésben van az állat egész alkotottságával.


    Egészen más a helyzet az agancsképződésnél. Az agancs nem azért fejlődik, hogy az áramlásokat visszavezesse a szervezetbe, hanem éppen azért, hogy bizonyos áramlásokat egy darabon kifelé vezessen, szelepeket adjon, amelyeken át bizonyos áramlások - nem kell, hogy ezek folyékonyak vagy légneműek legyenek, lehetnek az agancsba helyezett erőáramok is - kisülhessenek, leadhassák feszültségüket. A szarvas azért szép, mert környezetével erőteljes kommunikációban él; felveszi mindazt, ami az idegekben és az érzékekben szervesen hat. A szarvas idegessé válik. Bizonyos vonatkozásban minden agancsos állatot halk idegesség jár át, s ez már a szemükön is látható.


    A tehénnek szarva van, hogy ezzel az asztrálisan és éterien alakító erőket beküldje önmagába. Ezeknek az erőknek el kell jutniuk az emésztőrendszerbe, ahol épp a szarvakból és patákból érkező sugárzásokból sok munka keletkezik.

    előzmény:
    Caithleen (367)
    2016-04-21  20:28
  9. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 22:52370.

    Egyebkent oszinten nem ertem ezt a hiszteriat a biodinamikus gazdalkodassal kapcsolatban. Ha tajekozodsz a temaban, eleg nyilvanvalo, hogy a biodinamikus termekek egyre keresettebbek es nepszerubbek a vilagban pont a plusz miatt, amit hoznak. Egyaltalan nem korlatozodnak a W. iskolak kerteszeteire.
     Nalunk pl. a ferjem erdeklodik kerteszkedes iranyaban (hobbi szinten) es amit a biodinamikarol olvasott, volt annyira meggyozo szamara, hogy


     


    Van errol is anyagom : a biogazdalkodas=vegyszer nelkuli , foldet kimelo es szerves tragyaval gazdalkodas igen , az erzodik a termeken . A biodinamika nem mas , mint ugyanaz a kozonseges biogazdalkodas , csak szellemtannal keverve.
    Perszen hogy vizsgalva lett : megis , mit gondolsz?
    Ha igaz lenne amit biodinamikusek hantaznak, a 30 szazalekkal tobb termes , hogy a csudaban lenne kihagyva: normaliseknal 7 milliard ehes szajat kell betomni...csak nem gondolod, hogy nem neztek utana...

    Es mi tetszett az uradnak /O a rozsakeresztes , ugye?/ a biodinamikaban?
    Beteszek nehany cuccot : Steiner epp kitalalja a biodinamikat , GA 327 , 12. eloadas


    Gondolják csak el kérem, ha az ember egy meglehetősen fiatal pockot megfog, azt meg is nyúzhatja, és így megkaphatja a pocok gereznáját. Arról van szó, hogy ezt a bőrt - több egérféle is előfordulhat, de ha kísérletezni akarunk, minden esetre mezei pocok kell legyen -, tehát ezt a gereznát akkor kell megszerezni, mikor a Vénusz a Skorpió jegyében áll. Látják, ezek a régi fickók a maguk ösztönös tudományával nem is voltak olyan buták. Ha a növényekről áttérünk az állatokra, éppen az állatövhöz érkezünk. Nem volt értelmetlenség, hogy az állatövet éppen állat-övnek nevezték. Ha a növényvilágban akarunk elérni valamit, megállhatunk a bolygórendszernél. Az állatoknál ez már nem megy. Ott már olyan képzetekre van szükség, amely tekintetbe veszi a körben lévő állócsillagokat, éppen azokat, melyek az állatövben vannak.


     


    Nos, a növények szaporodásához szinte teljesen elegendő a Hold hatása. Az állatvilágban azonban a Hold hatását a Vénusznak kell alátámasztania. Sőt, az állatvilágban nem is kell annyira figyelembe venni a holdhatást, mert azt az állatvilág konzerválja, s mivel önmagában hordja a telehold erejét, attól időszak szerint függetlenné válik. De a többi planetáris erővel nem így áll a helyzet.


     


    Arról van szó, hogy egy meghatározott dolgot végezzünk el a pocok gereznájával. Mikor a Vénusz a Skorpió jegyében áll, ezt a gereznát égessük el, és az égés során keletkező hamut, minden részt, ami kiválik, gyűjtsünk össze. Nem lesz sok, de elegendő lesz annyi, amennyit néhány állatból meg tudunk szerezni. Az elégetett pocokgereznához éppen a Skorpióban álló Vénusz idején juthatunk hozzá. Amit itt a tűz megsemmisített, abban a pocok szaporodási erejének negatívja marad meg mint erő. Ha Önök az így kapott szert szerteszórják a földeken - ha egy tájon nehéz volna hozzájutni, akkor homeopatikusan is csinálhatják, nem kell mindjárt egy levesestányérnyi belőle -, és ha azt valóban a Vénusz- Skorpió teljes együttállásakor vezették át a tűzön, olyan eszközük lesz, mely által a pockok elkerülik az így kezelt területet. Szemtelen állatok ezek, s így megint csak előjönnek, ha úgy szórjuk ki a szert, hogy a közelben kezeletlen terület van. Oda megint befészkelik magukat. A hatás ugyan messzire kisugárzik, mégis megtörténhet, hogy a dolgot nem lehet teljesen végrehajtani. De egészen biztos, hogy radikális lesz a hatás, ha minden szomszéd ugyanezt teszi. Azt hiszem, hogy az ilyesmi örömöt okozhat. Ilyen módon oly ízletessé tehető a mezőgazdálkodás, mint-a jól fűszerezett étel.


     

    előzmény:
    Caithleen (367)
    2016-04-21  20:28
  10. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 22:36369.

    A ket hozzaszolasod megint kiteres es szalmabab erveles , semmi olyanrol nem kezdtem beszelgetest, amit megemlitesz.
    A ferjed, es az ezerszer zsebedbol kirangatott  diplomaid sem igen erdekelnek : nem tartoznak ram, maganugyed.
    En Neked mikor tartam fel a diplomamat ?  Nem ide tartozik. Ennyi.

    Waldorf es a tanitoknak kotelezo tananyag , a steineri szellemtan  erdekel , az a szellemtan, ami alapjan "kepesitve" tanitjak a rajuk bizott gyerekeket : ez erdekel  en errol beszelek.
    De ! Talaltam vegre egy pici mondatocskat, ahol a szellemtanrol is beszelsz.


    Idezet Caithleentol:
     Azt kell megertened szerintem, hogy ezek az alternativ megkozelitesek nem helyettesitik a raciot, hanem, kiegeszitik, gazdagitjak. Teljesen normalisan megfernek egymas mellett egy nyitott es szeleslatokoru embernel.


     


    Nem helyettesitik a raciot?
    Kisgyereknel ? Amikor a legeslegfogekonyabbak ?

    Amikor a racio azt mondja, hogy legkozelebbi osunk a majom ... akkor mi is helyettesiti a szellemtanban ?

    "Szeleslatokoru" ember nem teszi ki  a gyereke elmejet  olyan okkult marhasagnak , szellemeltannak, amivel bemeselik neki es elhitetik vele, hogy Atlantiszbol szarmazunk , hogy egitestekrol jon a lelkunk , hogy a tehen szarva az egy "antenna" ami a kozmosz energiajat bevonzza, hogy a kulonbozo hold es csillagallaskor osszeszedett , elegetett s szetszort pocok,burgonyabogar, leveltetu stb  hamva  tavoltartja a pocokot, a leveltetut , a burgonyabogarat ... 
    Es megint elfelejted, hogy 7 milliard ember van most a Foldon es ebbol 200 000 , a Foldon az , akit a szulei beraktak okkult holisztikus  janicsarkepzobe..
    Nem ezek a szerencsetlenek nevezhetok szeleslatokoruknek es a 7 milliard tobbit beszukult latokoru hulyenek....



    Azt teszed be nekem angolul, hogy antropozofia nincs jelen a waldorf tanitasban... Miert?


     

    előzmény:
    Caithleen (367)
    2016-04-21  20:28
  11. 2016. Április 21. 20:38368.
    Na igy tenyleg nehez beszelgetni, mint parszor mar kiderult.
    En kezdtem el cse'pelni az altalad mondott dolgokat? Mikor a PISA-t hoztam egyetlen peldanak, rogton ugrottal az abszolut nem megalapozott kritikaval, ezt tettem helyre a valaszban. (Te idezted a wiki vonatkozo reszet, nem is ertem, honnan jon, hogy szo sincs rola az altalad mondottakban.)
     
    Vicces, hogy a topik cimere hivatkozol, nem tudom ki borogatta tele az oldalakat a sok keretlen zagyvasaggal... En tenyleg probalok a konkret kerdesekre valaszolni, azokra is, amelyek tovabbagaztak az alaptemabol. De abban nem szeretnek tetszelegni, hogy mindenre van ralatasom vagy szemelyes tapasztalatom. 
    (Amiket itt a vegen felvetettel, szerintem mar targyaltuk ebben a topikban, ill. korabban is. Egyebkent sem kerdesek reszedrol, hanem szilard allitasok, velemenyek. Minek ragjuk tovabb?Egyetlen dolog erdekes lehet, bar a reputaciodat sajnos elegge alaastad a hsz-aiddal mar: vajon hany W-os diakkal vagy W-ban vegzett felnottel talalkoztal szemelyes ismeretsegi szinten, mely alapjan a rendkivul lesajnalo es negativ velemenyedet formaltad a Waldorf-osokrol?)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (363)
    2016-04-21  08:20
  12. 2016. Április 21. 20:28367.
     Biodinamikus gazdalkodas: mivel ez is, ugyanugy mint a Waldorf pedagogia RS antropozofiajan alapszik, termeszetes, hogy megtalalhato a kerteszet oran az alkalmazasokban, nemigazan ugy, ahogy itt karikirozod, hanem hasonloan a kurrikulum mas teruleteihez. (A Montessori iskolak pedagogiai hattere Dr Maria Montessori filozofiaja, a Rogers-e Carl Rogers pszichologiajan alapszik, ez tukrozodik az alkalmazasokban stb stb, szoval nem teljesen vilagos, mit kersz szamon a W-nal.)
     Egyebkent oszinten nem ertem ezt a hiszteriat a biodinamikus gazdalkodassal kapcsolatban. Ha tajekozodsz a temaban, eleg nyilvanvalo, hogy a biodinamikus termekek egyre keresettebbek es nepszerubbek a vilagban pont a plusz miatt, amit hoznak. Egyaltalan nem korlatozodnak a W. iskolak kerteszeteire.
     Nalunk pl. a ferjem erdeklodik kerteszkedes iranyaban (hobbi szinten) es amit a biodinamikarol olvasott, volt annyira meggyozo szamara, hogy probalja alkalmazni az amugy is vegyszermentes bio-kertunkben. Na most o ugye termeszettudomanyos vegzettsegu, nemzetkozileg elismert (tobb orszagban szerzett) szakmai kvalifikaciokkal, nem az agymosott vagy airy-fairy kategoria.
     Azt kell megertened szerintem, hogy ezek az alternativ megkozelitesek nem helyettesitik a raciot, hanem, kiegeszitik, gazdagitjak. Teljesen normalisan megfernek egymas mellett egy nyitott es szeleslatokoru embernel.
     Jomagam tenyleg csak arrol probalok nyilatkozni, amire van valamelyes ralatasom, igy melysegeben ehhez a temahoz -ha szeretnel gyakorlatiasabb tapasztalatokrol hallani- inkabb ajanlom a multkor emlitett film vonatkozo reszet. Eleg behatoan foglalkozik vele olyanokon keresztul, akik ebben dolgoznak, kedvenc reszem pl. a San Francisco kornyeki csodalatos biodinamikus szoleszet-boraszat eleterol, munkajarol szolo. 

     

  13. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 08:36366.

    ? - Hol hallottad ezt a marhasagot gyerekem?
    - Kerteszoran


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (365)
    2016-04-21  08:34
  14. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 08:34365.

    Es mit valaszolhat egy szulo, ha a gyerek azt mondja , hogy a tehen szarva es a patai azert "zartak" , mert azokkal tartja a testeben az energiakat ?

  15. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 08:32364.

    Persze , hogy sokoldalu. Pl neki koszonheto a biodinamika.... a preparatumkeszites...

    Pl ez is Tole van:
    Steiner állítása szerint a téli időszakban (január közepétől február közepéig) az ember a gondolatainak puszta erejével is meg tudja fékezni a birtokát fenyegető veszélyeket. (Most tegye fel a kezét, akinek bármi kórságot elkapott a szőlője a tél közepén!)
    Egyik fejtegetését a könyv melléklete bontja ki: az ökrök nem esznek húst. Ha elkezdenének húst enni, nem tudnának mit kezdeni a nagyon hosszú bélrendszerükkel, és az az erő, amivel a fűből húst állítanának elő, tétlenül várakozna. A lebontott húsból az ökör húgysavat szintetizálna, ami megtámadná az agyát és az ökör megtébolyodna. Ha egy egész csorda ökröt kezdenénk el galambbal etetni, akkor az egész csorda megőrülne - hiába szelíd állat a galamb.


    //Nicholas Joly: Az ég és föld szülte bor//


    itt a "bio"-borrol van szo

    előzmény:
    Caithleen (350)
    2016-04-20  12:00
  16. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 08:20363.

    Ez az a hires  szalmabab erveles , amit itt csinalsz.
    Fogsz valamit , ami nagyon is igaz , a PISA valoban letezik , de amirol szo sincs az altalam mondott dolgokban es elkezded csepelni.
    A topik temaja az , hogy  bizonyos dolgok nem tetszenek a topikinditonak , pl a jatekok, szamitogepek tilalma stb. Ebbol indult a beszelgetes , ugye?
    En sehol nem mondom, hogy nem tudnak irni-olvasni a waldorfos gyerekek.



    Azt mondom, hogy ezoteriaval es okkult tudomanyokkal, "titkokkal" vannak felnevelve ezek a gyerekek .
    Arrol szolok, hogy ez a waldorfos szellemiseg nem "szabadsag" , hanem engedelmeskedes.
    A csaladok eletet is formalja , beleszol a legintimebb maganugyeikbe is.
    Szoval ha errol beszelnenk , legyszives.


     


    http://waldorf.hu/sites/default/files/downloads/waldorf- kerettanterv.pdf


    ----------------------------->

    előzmény:
    Caithleen (361)
    2016-04-20  17:27
  17. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 21. 08:07362.

    Propaganda?


    Dehogy, rengeteg angolszasz vilagban vegzett felmeres, kutatas es elemzes is mellekelheto lenne, akkor se lenne propaganda, max tajekoztatas, amit a ki-ki maga ertekelhet, neki valo-e vagy sem.


    Amit te csinalsz,az viszont az un. hate-campaign, viszont nem vagy egyedul, hanem egy jelenseg resze, irnak itt rolad:-)


    Anthroposophy as such, as the philosophical basis for Waldorf education, is not taught in a theoretical sense, nor as a subject, at the overwhelming majority of Waldorf schools world wide.


    In spite of this, some people have developed more or less intense, long term negative reaction for different reasons, at times in an obsessive direction. Such people have reacted by cultivating and publishing not only different forms of criticism but also a number of myths about Waldorf education, anthroposophy and Rudolf Steiner as the founder of both Waldorf education and anthroposophy.


     


     

    idézet:
    Caithleen (358)
    2016-04-20 14:52:07

    Ezt inkabb magyarul kellene betenned: itt az van irva, hogy a gyakorlatban az antropozofia nincs jelen a waldorf iskolakban.
    Talan Angliaban.
    Magyarorszagon jelen van. Pl kecskemeti waldorfban a biogazdalkodasrol talalhato ez : http://www.kecskemetiwaldorf.hu/doc/biodinamika0_0.pdf


    s utana a gyakorlatban a waldorfos gyerekekkel : preparatumkeszites.
    Elmondanad, mi a "preparatum" ?
    Legyszives

    előzmény:
    Caithleen (358)
    2016-04-20  14:52
  18. 2016. Április 20. 17:27361.

    Ez speciel megint a sajat csapdad, hiszen ezt a tesztet konkretan mindenutt a 15 evesekkel vegeztetik el. Az idezett resz nem a szovegertesrol szolt, hanem a termeszettudomanyokrol, a felvetett problema megerteserol, a problemamegoldasrol, stb.


    Ja, es nemcsak ott jelent meg, hanem mas egyeb helyeken is. Ha jol tudom, teljes terjedelmeben csak nemetul, a PISA dokumentumok kozott. Az meg nyilvan nem furcsa, hogy egy mainstream osszehasonlito felmeres eredmenyet az erintett felek megjelentetik a sajat oldalaikon is. Nem ok csinaltak, nem is ok rendeltek, de reszesei voltak.


    A szamokrol pedig: ahogyan tobbszor is jelezted, aranyat tekintve keves ilyen iskola, kisszamu tanuloi letszam van, tehat reprezentativ kutatas eseten is alacsony szamokrol beszelhetunk csak.


    Nem tudom, honnan vetted, hogy a W. iskolak elit-iskolak. Deklaraltan NEM szelektiv a W., kulonosen nem intellektualis kepessegek teren, tehat teljesen jogosan merik a tobbi iskolaban, oktatasi intezmenyben is hasznalt felmeresi eszkozokkel.


    Az epochakrol meg egy szot, mert jo sok badarsagot osszehordtal ezzel kapcsolatban is: konkretan a W. kurrikulumban az epocha a tombositest jelenti. Hogy nem 45 perces orakra tagoltan, hanem hetekre tombositve, tantargyi blokkokban tanulnak egy-egy temat, es ilyenkor a tobbi tantargy is a fotanitas blokkjat szolgalja, tamasztja ala, ahogyan a reneszansznal bovebben is kifejtettem.


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (355)
    2016-04-20  13:26
  19. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. Április 20. 16:45360.

    Borzalmasan buta és szűk látókörű vagy a témához.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (348)
    2016-04-20  11:20
  20. 2016. Április 20. 14:56359.

    En sem orulnek neki, ha velunk tortent volna.


    A kommunikacio meg valoban az egyik alapkove kell(ene) legyen a szulo es nevelesi-oktatasi intezmeny kapcsolatanak. Nalam ez az egyik prioritas. Vmelyik nap beugrottam a gyerekem volt sulijaba, komolyan, mintha el sem jottunk volna tavaly osszel. Tobben megallitottak, kerdeztek a fiamrol, beszelgettem szulotarsakkal, tanarokkal, jo elmeny volt.

    előzmény:
    Babyface83 (356)
    2016-04-20  13:35
  21. 2016. Április 20. 14:52358.

    Propaganda?


    Dehogy, rengeteg angolszasz vilagban vegzett felmeres, kutatas es elemzes is mellekelheto lenne, akkor se lenne propaganda, max tajekoztatas, amit a ki-ki maga ertekelhet, neki valo-e vagy sem.


    Amit te csinalsz,az viszont az un. hate-campaign, viszont nem vagy egyedul, hanem egy jelenseg resze, irnak itt rolad:-)


    Anthroposophy as such, as the philosophical basis for Waldorf education, is not taught in a theoretical sense, nor as a subject, at the overwhelming majority of Waldorf schools world wide.


    In spite of this, some people have developed more or less intense, long term negative reaction for different reasons, at times in an obsessive direction. Such people have reacted by cultivating and publishing not only different forms of criticism but also a number of myths about Waldorf education, anthroposophy and Rudolf Steiner as the founder of both Waldorf education and anthroposophy.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (353)
    2016-04-20  12:58
  22. 2016. Április 20. 14:43357.

    En nem mondtam, hogy konkretan nekem szolt, de mivel eleg sokat irtam ide ebben a temaban, pusztan reagaltam, hogy nekem konkretan tenyleg fontos, ezert hemzsegtem itt ennyit. Hogy ez mitol en-kozpontu, az nem teljesen vilagos, meg a tamado hangnem sem, mert az enyem szerintem nem volt szamonkero vagy vadlo.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (352)
    2016-04-20  12:54
  23. 2016. Április 20. 13:35356.

    Más téma, picit off is. Ma az oviban megcsípte fiamat egy méhecske. Nem nagy dolog, nem először történt vele ilyen, ő sem dramatizálta túl, az öltözőben kért rá egy puszit és ennyi. De senki nem szólt nekem erről, a gyerektől tudom csak. Azt se tudom kiszedték-e a fullánkot, úgy látom nincs benne. Szerintetek okés az, hogy óvónéni kilöki az ajtón a gyereket, odaköszön egyet, és meg sem említi, hogy mi történt? Én reagálom túl? Lehet, hogy igen, csak annyira hiányolom a kommunikációt az ilyen napi dolgokról. Pont tegnap volt szülői is, ott is csak nyomatták a száraz, általános rizsát, fizesd be ezt meg azt, hozzál virágot a ballagásra, ne etesd a gyereket az öltözőben stb stb, de semmi hasznos infó a gyerekekről, az oviról, és főleg semmi párbeszéd a szülőkkel...

  24. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. Április 20. 13:26355.

    amikor ez a felmeres az ausztriai sulikban tortent , akkor 13 waldorf suliban 2200 tanulo lett vizsgalva....


     


    illetve nem: ennyi volt az osszes waldorfos tanulo Ausztriaban , ovival , altalanos sulival egyutt  es ezekbol csak a 15 evesek vegeztek el a PISA felmerest/tesztet


    Meg jo, hogy 15 eves korukra tudnak szoveget ertelmezni - azt mar Maugli is tudta, pedig farkasok neveletek....


    Itt a szoveged


    Good PISA results for the Austrian Waldorf pupils


    www.scuolawaldorfsagrado.it/.../Ecswe-European-Co...


    Traduire cette page

    scientists of the Pisa Centre Austria and the Austrian ... Very significant results in science, where the Austrian Waldorf pupils are clearly above the Austrian average. The Waldorf pupils also fare the best in understanding the questions raised by science and the ability to solve scientific problems. They were also above the ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (354)
    2016-04-20  13:14

Címlap

top