Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Második gyerek vagy munka?

kviki1976
Létrehozva: 2016. március 6. 14:08

Sziasztok,


Azok jelentkezését, véleményét várom, akik mostanában vagy a közelmúltban kerültek olyan helyzetbe, hogy meg kellett hozniuk a döntést, hogy merre tovább, hogyan tovább: második (sokadik) gyerek szülés, és emiatt esetleg elveszíti a munkáját, vagy a munka.


Én most vagyok abban a helyzetben, hogy lejár a gyes, eddig volt "helyettesem", és mennem kellene vissza dolgozni. Viszont szeretnénk második babát is, ami nagyon nem akar összejönni (már 40 múltam), járunk kezelésre, de így is idő, míg siker lehet belőle.


Szóval ha visszamegyek, de közben mégis sikerülne, akkor tutira elbúcsúzhatnék az állásomtól, amit szerettem...és hát valljuk be gyerekkel (gyerekekkel) nem könnyű új állást találni. Vagy mondjam meg most az elején, hogy tudjon róla a főnök, hogy mi a helyzet és nem lesz váratlan, ha a bűvös első 3 hónap után bejelentem a sikert (merthát reménykedem a sikerben).


Volt valaki ilyen helyzetben? Kiáncsi lennék, hogy a főnök hogy reagált....

  1. 2016. Április 24. 23:48627.

    Nekem azert tetszett  ez a tortenet,mert regen jatszodott,es mikor a bank embere mondta,hogy mi minden lehetett volna magabol,ha tudott volna irni,es olvasni,es valaszolta,hogy a regi minkaja lett volna.


    En nem mondom,hogy akinek lehetosege es kedve van,az ne tanuljon,de aki igazi tehetseg meg most is jobban ervesenyul a kitartassal stb...Bill Gates sose vegezte el a college-t....

    előzmény:
    nemérdekel (625)
    2016-04-24  12:13
  2. 2016. Április 24. 18:37626.

    Hú Réka, minden tiszteletem a tied, amilyen kitartó vagy és állod a sarat. Én már rég feladtam.

    előzmény:
    Lillaréka (623)
    2016-04-16  13:22
  3. 2016. Április 24. 12:13625.

    2013-as statisztika szerint   a felsőfokú végzettség ma már kevésbé véd  a munkanélküliség ellen,mint 2006-ban

    előzmény:
    kekelefant (624)
    2016-04-17  00:14
  4. 2016. Április 17. 00:14624.

    Eszembe jutott egy francia novella:


    M  Bernard sekrestyes a szent anna templomban.Egyik nap behivja a pap,es mondja,en hallottam nem tud irni olvasni?


    MBernard,igaz.A Pap: akkor mehet nem dolgozhat itt tobbet.A sekrestyes setalgat,es gondolkodik mit csinaljon most,szeretne ragyujtani,de sehol nem lat trafikot[akkor meg csak a trafik arulhatottt,meg szalankent is]Kerdez mindenkit,hat kiderul,nagyon messze van a trafik,erre gondol egyett,ossze szedi a sporolt penzet[szerenyen elt]es berel egy helyseget,hozat finom cigarettakat ,szivart.Remekul megy az uzlet,tobb boltot nyit mas varosban is,milliomos lesz.Egyik nap a bankigazgato kerdezi:MBernard itt a sok penz a kontojan ,csak all ,be kellenne fektetni,o mondja : rendben , a bankigazgato keri,irja ala,mire mondja :nem tudok irni,olvasni.A bankigazgato:hogy hogy,maga brillians uzletember?Mi lett volna magabol ,ha tudna irni,mondja MBernard:sekrestes a Szent Anna templonban.........


    Aki felismeri a novellat ,mar olvasta regebben.....


     

    előzmény:
    Lillaréka (623)
    2016-04-16  13:22
  5. 2016. Április 16. 13:22623.

    A kormánynak fontos  a szakképzés, ezért véreztette ki azokat a cégeket, akik  a szakmák gyakorlati oktatásával foglalkoztak. 

    előzmény:
    nemérdekel (622)
    2016-04-16  13:17
  6. 2016. Április 16. 13:17622.

     


    Fantasztikus Honvédkórház: Bp-en a csókosoknak


    Ettől még  Mezőtúron nincsen lehúzó a wc-ben


     


    http://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/mar-nem-csak-a-dipl omasoknak-all-a-vilag-1337820


     


    Már nemcsak a diplomásoknak áll a világ

    előzmény:
    kekelefant (621)
    2016-04-16  00:54
  7. 2016. Április 16. 00:54621.

    Koszi,eszmeletlen!!!!!!!!

    előzmény:
    Lillaréka (620)
    2016-04-14  22:13
  8. 2016. Április 14. 22:13620.
  9. 2016. Április 13. 23:42619.

    Amen....

    előzmény:
    Ardian05 (615)
    2016-04-13  05:51
  10. 2016. Április 13. 09:17618.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (604)
    2016-04-12  17:58
  11. 2016. Április 13. 09:17617.

    Én meg olyat nem igazán ismerek, ahol ingyenes. Ellenben tudok olyat, ahol még parkoló sincs, nem még ingyenes.

    előzmény:
    Lillaréka (603)
    2016-04-12  17:35
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 13. 08:05616.

    2015ben amcsiban 33tonna/ hektár volt a kukoricatermés


    magyarban 5,7 tonna


    még ezen a területen se mindegy milyen képzettségi szint


     

    előzmény:
    Ardian05 (615)
    2016-04-13  05:51
  13. 2016. Április 13. 05:51615.

    :D :D :D


    Én vagyok kis naív, aki ezzel a szektorral foglalkozik 20 éve, üzemeket látogatok, részt veszek a szabályozásban, együttműködök az ellenőrző szakemberekkel, akik megosztják velünk a tapasztalataikat, vagy az, aki rémhírkeltő propagandafilmekből tájékozódik...


    :D :D :D


    Ez a nap vicce, komolyan!

    előzmény:
    kekelefant (613)
    2016-04-12  22:14
  14. 2016. Április 12. 22:18614.

    Kar faradni,az ervek,hogy a robot minden munkat megcsinal,igen de a szellemi munkat megjobban foja tudni...a sok diplomaval ki lehet a lakast tapetazni,mert masra nem lesz jo.


    Na aztan jonnek a holographok,ugy partnerra sem lesz szukseg,mar ma is van aki szerelmes az okostelefonjaba......


     


     

    előzmény:
    nemérdekel (612)
    2016-04-12  21:16
  15. 2016. Április 12. 22:14613.

    En nem azt irtam ,hogy elmegyek az oldalrol,csak a veled valora nem valaszolok,mert nincs ertelme.Csak meg ezt....


    Na megegyszer,akarmit is tuntetnek fel,te mindent elhiszel?Igen szintetikus,nem szoja es  nem  mas organikus alappal keszult.......ugyanugy a vaj ami tehenet nem latott.Kedvencunk volt a bambi ital valaha,ami narancslenek volt alzazva es katranyranybol keszult...Te kis naiv,te azt hiszed mindent elarulnak neked?Ha olvasni akarok konyvtarba megyek.....


    Ha ertesz a mezogazdasaghoz[ahogy mondtad] akkor tudnod kellene,hogy a 90-es evek kozepen az ugy nevezetett farnken-gyumolcsok voltak divatban[frankestein utan]A paradicsomot kereszteztek a lapos hallal[flounder],mert ugy jobban elall,sok peksutemeny be volt oltva tengeri herkenytyukkel,es sokan sulyos allergiat kaptak,mert ettek egy szendvicset.Ezt elso kezbol tudom,mert a ferjem is koztuk volt,es nem volt kiirva semmi  csak az aminek kellett volna....


    A legijesztobb a Soylen green  cimu film amiben a vegen sok minden kiderul ...es mar nem vagyunk messze ettol az idotol.Ha a kinaiak mergezik egymast,hogy lehet hogy annyian vannak,a szuletes szabalyozas mellett?


    Kivanom ,hogy probalj egy kicsit a korodhoz kepesen viselkedni.....mi elhiszunk mindent ,mert elvtars mondta,ra is irta,hat muszaly hogy igaz legyen,itt tartasz meg mindig...kulonben nem vagyok a kedvesed,ertjuk???????Van nevem.

    előzmény:
    Ardian05 (588)
    2016-04-12  06:31
  16. 2016. Április 12. 21:16612.

    Ez egy szemléletbeli kérdés


    Nem az van,hogy a szülő kitalál valamit a gyereknek és akkor azt kell csinálnod,hanem a gyerek képességeit, szorgalmát figyelembe kell venni


    Hiába mondom,hogy az építészmérnök milyen jó diploma,ha a gyerek nem tud rajzolni és rühelli a matekot.


    És hiába mondod azt,hogy tanítónőségből nem leszel gyerekem milliomos,ha a gyereknek ahhoz van kedve,tehetsége(elenegdő pontja)


    Ó,igen az átképzett orosztanárok,legendásak,akik 1-2 leckével jártak csak a nebulók előtt.


    Tehát az orosztanárság is arra példa,hogy diplomával sem mehet biztosra az ember.


    És akkor ott van az,amit mondtam,hogy hiába szereztél diplomát,ha nem vagy benne a szakmában folyamatosan,olyan mintha nem is lenne.


    Akkor már többet ér az,aki folyamatosan dolgozik egy szakmában.

    előzmény:
    Lillaréka (610)
    2016-04-12  20:02
  17. 2016. Április 12. 20:36611.

    http://agriapark.hu/parkolas.php


     


    Agriapark Eger  első óra ingyenes, továbbiak 250  ft.


    Mozizás esetén 3 óra ingyenes.De ha csak vásárolni mész,akkor 1 óra és az,ha sok mindent akarsz elintézni,akkor kevés.


    És Eger egy vidéki város,habár megyeszékhely.De nem a legnagyobbak közül való.

    előzmény:
    nemérdekel (608)
    2016-04-12  19:56
  18. 2016. Április 12. 20:02610.

    még mindig nem mondtad milyen szakma az amit  a gyerekeid kezébe adnál.....

    előzmény:
    nemérdekel (608)
    2016-04-12  19:56
  19. 2016. Április 12. 20:01609.

    és mit csinált???


     


    az én volt orosztanárom ma már pl németet tanit.. 


    mivel egy nyelvet már megtanult,  utána már nem volt annyira nehéz még kettőt megtanulni...angolt is


     

    előzmény:
    nemérdekel (608)
    2016-04-12  19:56
  20. 2016. Április 12. 19:56608.

    A nyolcvanas években jártam fősulira és amikor vegyes koliban laktam ,volt egy szobatársam, orosz szakos és azt mondta,ha neki tuti élete végig állása lesz,mert  sosem ér véget a szocializmus és orosztanárok mindig dögivel kellenek.


    Aztán mire végzett ,pont jött a rendszerváltás.


     

    előzmény:
    Lillaréka (585)
    2016-04-11  17:03
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 18:41607.

    néha hasznos a vidék

    előzmény:
    Lillaréka (605)
    2016-04-12  18:09
  22. 2016. Április 12. 18:29606.

    Én meg jártam olyanban,ahol nem ingyenes, vagy csak az első óra ingyenes.

    előzmény:
    Lillaréka (603)
    2016-04-12  17:35
  23. 2016. Április 12. 18:09605.

    Győrben ingyenes. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (604)
    2016-04-12  17:58
  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 17:58604.
    előzmény:
    Lillaréka (603)
    2016-04-12  17:35

Címlap

top