Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Árammal bántanak

rozsa33
Létrehozva: 2015. augusztus 21. 14:38

Kedves Fórumozók!




Szakember segítségét kérem, mivel úgy érzem, hogy árammal bántatnak az otthonomban. Főleg a fürdőszobában és a WC-ben szoktam érezni, hogy áramütésszerű ütés ér. Ez iszonyú égésszerű fájdalmat és viszketegséget okoz. Már mind a két helyiségbe félve megyek be. 




Ezek a dolgok most történtek velem. Előzőleg a lakásban iszonyú zúgás volt, ami már elmúlt, csak néha kismértékben jelenik meg. Főleg éjszaka alvásközben jön a zúgás, ami égésszerűen marja a vállamat és a térdemet.




Főleg elektromos szakember segítségét kérném, hogy mit lehet ez ellen tenni, hova lehet fordulni.



Vagy ha már volt valakinek ilyen tapasztalata, kérem írja meg, ő mit csinált ellene.



Egy elkeseredett nyugdíjas asszony


  1. 2015. augusztus 24. 21:0814.

    Ki bánt árammal és hogyan? Írnál erről részletesebben? Nem lehet, hogy a magány, a kis nyugdíj miatti félelmek hozzák ki ezeket az érzeteket?


    Engem kísértetiesen emlékeztet egy volt kolléganőmre, akinek akkor voltak hasonló érzetei, amikor elveszítette az állását. Valószínűleg a stressz helyzet, a bizonytalanság hozta neki elő és végül egy pszichiáter segítségét kellett kérnie. Hosszú idő volt a kezelés, de már újra normális életet él.


    Szerintem minél előbb fordulj orvoshoz, ha valami hasonlóról van szó!

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  2. Torolt_felhasznalo_947313
    Torolt_felhasznalo_947313
    2015. augusztus 22. 13:5113.

    Hogy mi?


    Villamos dolgokhoz villanyszerelő kell - mégpedig nagyon gyorsan - és nem egy fórum a neten, mert innen bizony senki nem fog odarepülni rendbe tenni a dolgokat.


    A zúgás egyébként hogy tudja marni a vállat, térdet? Ezt bárki más is elmagyarázhatná, mert ezt nem tudom sehogy sem elképzelni.


    Kicsit olyan érzésem lett, hogy "hallom a színeket és látom a hangokat"...


     

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  3. 2015. augusztus 22. 12:2612.

    A helyzet roppant egyszerű. Villanyszerelővel kicseréltetni a kábeleket,ellenőriztetni az elektromos kis-és nagy gépeket. És ha ezek után is kétségeid vannak hívd a "szellemírtókat".Ez csak vicc volt:))

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  4. 2015. augusztus 22. 12:1111.

    Kedves rozsa33!


    "Ezek a dolgok most történtek velem. Előzőleg a lakásban iszonyú zúgás volt, ami már elmúlt, csak néha kismértékben jelenik meg. Főleg éjszaka alvásközben jön a zúgás, ami égésszerűen marja a vállamat és a térdemet"


     


    Az esettleírásod szerint, pszihológushoz kellene fordulnod.


    Ettől függetlenűl, érdemes egy villanyszerelővel kimérni, van-e a lakásban rossz földelés, ill. rosszúl bekötött elektromos csatlakozás.


    kb húsz éve, kissé csípet a vízcsapom. Végigmentem a házon, kiderűlt, hogy kettő emelettel lejebb a földelést a WC tartálynál a vizcsapra kötötték. Régi házakban sokszor nem a fázist szakították meg (pl villanykapcsolóknál), hanem a légvezetékeket. 


    Mindezektől függetlenűl, fáradságot, kialvatlanságot stb-it érzzékelek nálad. Orvosi, psziholológusi támogatást javaslok.

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  5. 2015. augusztus 22. 03:2710.

    Csókolom!


    Kinek áll érdekében Önt bántani?


    Miért gondolja, hogy Önt bántják?


    Milyen oka lehet rá?

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  6. 2015. augusztus 21. 20:349.

    Budapesten laksz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (7)
    2015-08-21  19:03
  7. 2015. augusztus 21. 20:328.

    A sünis történet mindent visz!


    Ami a honlapból lejön, arra azt kell mondani, csodálatos, hogy vannak ilyen fiataljai az országnak itthon!

    előzmény:
    FullMoon (6)
    2015-08-21  18:52
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. augusztus 21. 19:037.

    Kedves elkeseredett nyugdíjas asszony!


    Ki bántja , illetve ki bántatja kegyedet?


    S topikcím azt sugallja, hogy valakik direkt ezt teszik önnel.


    Ez csak véletlen elírás lehet ugye? Azt gondolom, hogy egy nyugdíjas asszonynak már  valahogy  tudnia kellene azt, hogyha baj van az áramellátásával illetve az ezzel összefüggő biztonságával, akkor  nem arról ír hogy bántják.


    Szerintem.


    Mert ilyen esetben a topiknyitás ám a legmegfelelőbb  eljárás, és nem ám egy sebes vágtatás egy villanyszerelő után.Vagy  egy jó kis ügetés az ELMŰ szakembereihez hogy iziben nézzék meg mi a gond, hanem érdeklődés az Nlc-n, hogy kiket csikizett meg még az áram...........


    Ám, lehet hogy ez a megoldás, bár kétségeim vannak.


    Ugyanis ha valóban  marná magát az a bestye áram és a térdeivel komoly lenne az viszketegség, csak eszébe jutna kegyednek egy gyors kiruccanás valamiféle szakember előkerítésére.


     

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  9. 2015. augusztus 21. 18:526.

    hogy picit konkrétabb segítséget is írjak:


    http://www.budaiezermester.hu


    náluk van mindenféle szakember, biztosan meg tudják oldani a problémát, megbízhatóak, nem kóklerek!

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  10. 2015. augusztus 21. 16:235.

    Olyan erősáramú szakembert keress, akinek van érintésvédelmi szakképzettsége is, ő korrekten ki tudja mérni, mi a probléma.

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  11. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. augusztus 21. 16:084.

    Ha nem régi szerelésű a hálózat, akkor előfordulhat, hogy valahol elkötötték a nullavezetőt. Mindenképpen sürgősen villamos felülvizsgálatot kell végeztetni.

  12. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. augusztus 21. 16:033.

    Úgy van. Elképzelhető, hogy régi óndobozos, "Bergmann-csöves" szerelésű a hálózat, amit sürgősen fel kell újítani.


    Ilyenkor a teljes csövezést kivésik a falból, müanyag csöveket, elosztódobozokat vésnek be, és ujrahuzalozzák az áramköröket. Az érintésvédelmet felülvizsgálják, nullázást vagy földelést alakítanak ki. Műszerrel bemérik az ellenállásokat. Ez bizony hatjegyű összegre jön ki, és csak villamos - és iparral rendelkező - szakember végezheti.


    Elvileg minden végzett villanyszerelő meg tudja csinálni, de számlát - és felelősséget - csak kisiparos adhat.

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38
  13. 2015. augusztus 21. 14:562.

    Feltehetőleg régi, földeletlen kábelek vannak a falban... amit újra kellene húzni. Nem olcsó mulatság, de a jelen helyzet a leírás alapján életveszélyes...


    Villanyszerelőt kell hívni!

    előzmény:
    rozsa33 (1)
    2015-08-21  14:38

Címlap

top