Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hogy hozzam szóba?
Létrehozva: 2015. július 11. 13:01
Sziasztok!
Van egy tündéri keresztlányom (bátyám kislánya) , tényleg egy csoda, szép, okos, viszont azt tapasztalom, hogy nagyon önző, akaratos.
Lassan három éves lesz és ha valami nem úgy van, ahogy Ő akarja képes elvetni magát a földön, és üvölt, mintha ölnék.
Hétvégente egy napot nálunk tölt, beleértve az éjszakát is. Nincs is vele semmi gond, eljátszik a gyerekeimmel, fürdenek együtt, fekszenek együtt, játszanak együtt.
Ma pl. rajzoltak, Ő magához vette az összes színesceruzát és nem adott belőle senkinek. "Enyém mind!" És hiába kérték szépen a gyerekeim egyet sem adott belőle nekik. Tegnap ugyanezt eljátszotta az építőkockákkal, pedig abból aztán van vagy ezer darab. Ha az egyik gyerek a kezébe vett egyet máris hisztizni kezdett, kikapta a kezéből, volt, hogy meg is ütötte.
A kérdésem az, ezt hogyan mondhatnám el az anyukának, anélkül, hogy megbántanám? Mert valljuk be, senki sem szeret rosszat hallani a gyerekéről. Én meg nem akarom megbántani.
Itt kezeltem a helyzetet, nem engedtem neki, hagytam, hogy üvöltsön, elvettem az összes színesceruzát tőle, majd szétosztottuk igazságosan. Akkor is hisztizett, akkor is üvöltött, mert mind kellett volna neki, de nem engedtem. A gyerekeim odaadták volna az összeset, de azt sem engedtem. Imádom a kislányt, de megértem, hogy miért nem szeretik a bölcsiben.
Hogy kezdjek bele ezt megbeszélni az anyukájával, hogy ne bántsam meg?
Ja, igaz, a TESTI FENYÍTÉS hangzott el. Bocsáss meg...
Most akkor érdekel, hogy én hogy oldom meg, vagy felvázolsz a nevemben valamit, aztán kiröhögöd?
Tévedsz. Vannak bizonyos gyerekek akiknél bizonyos szituációkban semmi más nem használ csak az ha meglegyinted. Senki nem használta a verés szót (csak te).
Verés meg pofon/kézrepacsi/seggrepacsi (gyerek korától függöen) közt van különbség.
Te mit csinálnál a fentebb emlitett kiscsajjal? Leállnál szépen nyájas hangon megkérni hogy ossza meg a játékokat ami amúgy sem az övé? Röhej. Akkor kérlelheted éveken át. Látok néhány szülöt ezt tenni, semmi tekintélyük nincs. A kölykeik simán átgázolnak rajtuk.
Sehogy! Semmi közöd hozzá.Nem kell vigyázni rá és nem lesz baj sem.
Érted?
Hát tényleg úgy néz ki, hogy nem fogja, ha már gyerekként is verőemberekkel hozza össze a "jó" isten.... -_-
Nem vagyok gyerekverés párti, de lezavartam volna egy jó nagy maflást a kiscsajnak, majd pedig a szüleinek is.
Amúgy meg majd rájön később, hogy nem lehet minden az övé. Te megkímélheted a pofonoktól, lehet sajnálgatni, kímélgetni. Az élet nem fogja.
Pontosítanom kellett volna: a gyerekverő tanártól féltek, nem tisztelték. Ez mezei hatalommal való visszaélés. Persze, legalább kuss volt. Aha, hát én a kutyámat se kussoltatom. Főleg nem erőszakkal.
Az a gyerek amelyiket veréssel idomítanak, az szépen bevési, hogy ő is veréssel/erőszakkal akarja elérni bármit az életben. Non-sense.
A verő tanár meg szimplán buta és lusta és alkalmatlan.
Az a tanár amelyik nem vert és mégis tisztelték, azt a mai napig úgy hívják, hogy ppedagógus.
De akkor is rend/csend volt az osztályban. Ez a lényeg. Hogy zavartalanul le tudtál adni egy órai anyagot anélkül hogy pár hülyegyerek szétzilálta volna az óra rendjét.
Egyébként meg nincs igazad, kétlem hogy egy országnyi gyerek félt volna a tanáraitól. Kérdezd meg az idösebb generációt, rengetegen szerették a tanáraikat. És sokan abszolúte nem féltek a tanáraiktól, de mindemellett eszükbe sem jutott hogy az iskolában randalírozzanak vagy visszapofázzanak a tanárnak.
Egyébként meg van annak haszna ha a diák fél a tanártól mert akkor legalább kussba van meg készül az órára.
Mint gyerek nem tudsz úgy felnöni hogy soha ne félj senkitöl és semmitöl. Ez a szülök illúziója, rettenthetetlen gyerekeket szeretnének nevelni. A gyerekek sokmindentöl/mindenkitöl félnek.
lehet csak te nem tudod felfogni
annyit verték a fejed, hogy jókislány legyél
félelem =/= tisztelet. akkoriban a gyerekek féltek a tanáraiktól, tartottak tőlük, nem tisztelték őket. csak ezt a két fogalmat a tanárok összekeverték. mert utóbbi jobban hangzott.
"Autónak meg ha akarnék se tudnék válaszolni, olyan homályos zagyvaságot kent fel ide. Részeg volt mikor odapötyögte?"
csak zümmög a légy
Akkor az hogy lehet hogy régen a felnöttek (a tanárok is) fel voltak hatalmazva arra hogy testi fenyítést alkalmazzanak HA SEMMI MÁS NEM HASZNÁL, mégis a gyerekek sokkal tisztelettudóbbak voltak mint a maiak akiket soha, semmilyen körülmények közt nem szabad még meglegyinteni sem?
A testi fenyítés teljes kiiktatásával fordított arányban megemelkedett a hülyegyerekek száma.
Autónak meg ha akarnék se tudnék válaszolni, olyan homályos zagyvaságot kent fel ide. Részeg volt mikor odapötyögte?
TÉVEDSZ
azért meg együgyű hülye felnőtt neveli a gyerekek legnagyobb hányadát
az alanyijogon járó szaporodástól nem lesz esze a szülőknek gyereket nevelni
nevelhetsz te saját gyereket 10is analfabétán
de gatyát nem varhatsz gyárban, ha nem tanultad 8+3
inkább az ilyen mentalitású "szülők" gyerekeiből lesznek olyanok, akiket vázoltál.
szerinted azzal mit üzensz a gyereknek, ha hisztire felpofozod vagy leversz neki egy lángost? segítek: azt, hogy mindig az erősebbnek van igaza.
nem azt mondom, hogy a hisztit nem kell kezelni. de nem veréssel!
agyam elhajítom, de komolyan.
És még csodálkoztok hogy a mai generáció miért ennyire elfajzott. Ezért. Mert a sok hülyegyerekhez soha egy újjal sem érnek hozzá. Söt, naponta látom hogy mikor a hisztis rongy legjobban veri magát meg rugdal, az anyja megöleli. Ezzel azt "üzeni" neki hogy ha hisztizik akkor meg lesz érte jutalmazva öleléssel. Agyam eldobom!
Pedagógusok ezreinek az idegei mennek tönkre attól hogy tömegével ömlesztik az ilyen kis idiótákat az iskolákba, akikböl pofátlan tiszteletlen kamaszok lesznek mert soha a testi fenyítést meg még csak hirböl sem hallották. Manapság tanárok tömegével utálják a munkájukat a vadbarmok miatt, ami régen nemigen volt jellemzö. Ha régen tanárnak tanultál, többnyire arról a pályáról is mentél nyugdíjba. Ma? Szerintem minimum az 1/3-uk menekülne valami másik szakmába mert nem bírja tovább.
Aztán lesz képetek majd más topikokban szidni a mai gyerekeket hahaha!
Ezt elbuktaztad. Maradjunk annyiban, amiben eddig is voltunk, hogy semmi kozunk egymashoz. Remelem, van annyi intelligenciad, hogy felfogod, hogy nem szolsz tobbe hozzam. Minek? Vagy kotozkodni meg gyalazkodni jarsz ide? tedd masra a lottodat, nyerni fogsz, mert "sokan imadnak teged".
Így lett volna ötösöm a lottón, ahogy tudtam, hogy megint átjön a "lényeg". :D
1. Azt mondtad, soha nem szolsz az ekezet nelkuli irasokhoz.
2. Arrogans stilusod nem ujdonsag "pegadogus"???letedre.
3. Jo neked, reg lehettel ujszulott.
:(
Oké ez mind igaz, de egy hisztis gyerek társaságában (föleg ha nem az enyém a kölök) nagyon nehéz ilyen józanul és megfontoltam viselkedni (legalábbis nekem).
ez a mondat se nagy jellemet mutat
barom gyereknek meg a szüleinek kell szólni, vigyék a picsába ha nem nevelték meg
A sajátját se igazán kéne... gyerekbántalmazás a javából, maradandó agykárosodást vagy halált is okozhat a megrázás... nagyon durva. És ilyen képzeli magát felnőttnek... akinek ennyi a módszere egy szőnyegcirkálóval szemben, hogy megrázza? Jóságos isten, mindig meglep az emberi butaság ilyen mértéke.
"majd jól megrázom a kis nemnormálist vagy rámordulok egyet"
:-O
na tudod kit rázogatsz te! nem más gyerekét, az is ziher.
"Jól megrázom a kis nemnormálist????" Ugye nem várod, hogy erre még reagáljak is.
Megint megjöttek az agysebészek. Olyanokat keversz ide, aminek még véletlenül sincs köze a topik eredeti kérdéséhez, az irigységhez és az önzetlenséghez (miért is csodálkozom persze ezen), ráadásul szerinted hol új az,hogy az a gyerek félti jobban az anyját elváláskor, aki nem bízik meg benne? A Holdra szállás már megvan? Vagy arról is most hallasz először?
Sok mindenben bizonytalan még a pszichológia, de amit felsoroltál, abban pont következetes már évtizedek óta. Még pszichológiai ismeret sem kell hozzá, elég a józan ész, hogy belássuk, megfigyeljük: az a gyerek őrjöng az anyja után egész nap, aki valahol a tudata mélyén nem bízik meg abban,hogy tényleg visszajön érte, és az viseli jobban a "lepasszolást", akiben fel sem merül ilyesmi még az agya hátsó szegletében sem.
A boltos hisztit meg végképp kár idekeverni, azt is minden normális szülő tudja, hogy egy valamit választhat a gyerek és kanna. De tök más a kétéves kori hiszti (ami az énhatárok próbálgatása) meg egy összetettebb emberi érzés, mint pl. az önzetlenség, lemondás, meghatódás stb., ami az esetek jelentős többségében három éves kor UTÁN alakul ki és várható el egy gyerektől.
Mondjuk nem reménykedem benne, hogy értelmezni fogod tudni a különbséget, amiről most beszéltem, de azért leírtam, mert ráérek.
szoval?
Pontosan. Az egyik gerek megtartja a dackorszkat es kiterjed egesz eletere, amasik meg hirbol sem ismeri a dackorszakot. Mert TUDJA, ha a boltban verne magat, akkor semmit sem kapna. Igy meg valaszthat a boltban egy azaz egy dolgot, amit beletehet a kosarba,es az az ove.
Ez megint marhasag, amit az egy gyerekre rahuznak. Egy gyermekem volt a legeslegjobbszivu az ovodaban is es az iskolaban is, az ovono meg tanitono elmondasa szerint.
Minden tetel megbukoban van. Legujabban az derult ki, hogy nem az a gyerek orjong, ha ott hagyjajk az ovodaban, akinek hianyzik az anyja, amelyik meg nem, azt nem erdekelne az anyja. Eppen forditva. Az a kisgyerek, aki TUDJA, hogy erte jon az anyja, az legfeljebb kicsit pityereg, de nem orjong. Amelyik meg igen,az nem egeszen biztos abban, hogy erte jonnek=azaz az anyja szereteteben. Nahat.
Oké ez mind igaz, de egy hisztis gyerek társaságában (föleg ha nem az enyém a kölök) nagyon nehéz ilyen józanul és megfontoltam viselkedni (legalábbis nekem).
Ha a környezetemben egy kölök levágja magát a földre és elkezdi leüvölteni a tetöt a házról, vagy üti a többi gyereket vagy rugdossa a kutyát/nagymamát stb…akkor nekem nem az az elsö reakcióm hogy hmmm, nahát most leülök és segítek a kis picikének belátni a helyes viselkedés elönyeit, hanem azt hogy majd jól megrázom a kis nemnormálist vagy rámordulok egyet ha a saját anyja/apja nem hajlandó egy percen belül. Utálom a hisztis elrontott gyerekeket. Most majd biztos jön valami szentasszony aki elhord mindenféle türelmetlen lelketlen gyerekellenes vadállatnak. Majd elkezd papolni hogy jajj az csak egy gyerek és az ilyen viselkedés normális nála. Hát nem, nem az. Miért is türik egyesek birkatürelemmel egy kisgyerek zsarnokoskodását? Hát azért mert birkák.
Amúgy ha én egy kiskölyköt hisztisnek vagy elrontottnak titulálok akkor nem magamról mondok véleményt hanem a szüleiröl akik hagyták hogy idáig fajuljon a helyzet vele.
Talán mert ideillett?
Tudom, hogy egy gyerek nem szent attól, mert gyerek. Viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni - főleg nagyobb gyerek mellett vagy gyerektelenül - hogy egy egy-kétéves totyogó még más érzelmi szinten van, mint egy ovis vagy egy iskolás. A szituáció ugyan nem teljesen ugyanaz, mint amiről Vekerdy ír, a korosztály és a fő mondanivaló azonban igen. Biztos, hogy léteznek nem túl szimpatikus gyerekek is, de valahogy alapból szerintem nem úgy kéne hozzájuk állni, hogy hisztis kis dögök meg el vannak rontva meg irigyek meg stb., hanem egy pillanatra tényleg belegondolni, hogy mennyi ebből az életkori sajátosság, és hogy hogyan lehetne ezt pozitív irányba változtatni anélkül, hogy felnőtt létemre annyi telne tőlem, hogy leminősítsek egy háromévest. Az a felnőtt, aki egy ennyire pici gyereket nem nevelni tudja, hanem hisztis, irigy, manipulatív kis dögnek nevezni, az igazából - bármennyire fáj is - nem a gyerekről, hanem magáról mond véleményt. Egy felnőtt (valóban felnőtt, nem csak testileg) embernek még éreztetni kell tudni egy kisgyerekkel, hogy ő a felnőtt, kezelni kell tudni a helyzeteket, és nem leminősíteni kell, hanem segíteni neki belátni a helyes viselkedés előnyeit.
Arról nem beszélve, hogy még egy felnőttnél sem válik be az, ha mindenfélének elhordod. Max. ellenkezni kezd, visszaordít, habitusától függően otthagy a francba vagy megver. Ha viszont megmutatod neki, hogyan is csinálhatná az adott dolgot jobban, be fogja látni, hogy ezzel előrement, és még hálás is lehet. Miért lenne elintézve egy gyerekhiszti is azzal, hogy neki vagy anyukának elpanaszoljuk, hogy "Jolánka egy hisztis kis picsa, nem csodálom, hogy a bölcsiben sem szeretik." Ezzel mi megy előrébb?
A cikket tehát az empátia felkeltése, a másik (a kisgyerek) oldal megvilágítása miatt tettem be, ez a rövid válaszom.
Ezt most miért raktad ide?
Tudom, itt most nem a saját játékáról van szó, azt viszont ebben az esetben sem szabad elfelejteni, hogy még egy három év alatti gyerekről beszélünk. Meg lehet neki tanítani szabályokat, határokat lehet és kell is felállítani, de semmiképp nem szabad nyomatékosítani benne, hogy önző lenne vagy irigy azért, mert még nem fejlődött ki benne az önzetlenség képessége. Az már egy sokkal bonyolultabb, összetettebb, magasabb szinten álló képessége az embernek, mint ami az első három év ösztönéletében ki tudna alakulni, tehát semmiképpen nem kellene leírni a gyereket azért, ha még nem tud osztozni. Rögzíteni benne ezt pedig szintén nem szabad. ("te ilyen vagy, irigy, rossz stb. - mert ezzel valóban állandósíthatjuk is ezt a rossz viselkedésformát)
https://www.facebook.com/vekerdy/photos/a.154191028114406. 1073741828.153817901485052/184425465090962/
"Ha egy két-három éves gyerek nem tűri, hogy bárki hozzányúljon akár ahhoz a játékához is, amivel éppen nem játszik, ez nem azt jelzi előre, hogy irigy, gonosz, egoista, másokat letaposó kis szörnyeteg lesz belőle, hanem teljesen normálisan, az életkorának - a most kialakuló énhatárok védelmének - megfelelően viselkedik. De hogy lesz így belőle önzetlen felnőtt? – kérdi az aggódó szülő. Ettől még nyugodtan lehet, ugyanis ez nem a jellemének a megnyilvánulása, hanem ebben az életkorban az a normális, hogy nem adja oda, ami az övé. (Ebből természetesen nem következik, hogy ha egy hasonló korú gyerek szívesen odaadja a játékát a másiknak, akkor ő 'abnormális'.) Ha egy gyereket korán megsértek –mondhatom: traumatizálok – azzal, hogy a viselkedése nem más, mint az ő gonosz, irigy alaptermészetének a megnyilvánulása, azzal beledöngölöm a pillanatnyi állapotába, és attól kezdve ezzel fogja azonosítani magát, holott ez valójában nem tartozik a személyiségéhez! Ha kimarad az életéből ez a normális fejlődési fázis, mert kihagyatják vele a szülei, akkor később próbálja bepótolni azzal, hogy mindent magának akar, és esetleg tényleg irigy lesz. Tehát a szülőnek fontos tudnia, hogy két-három éves korban nem volna szabad emiatt üldözni, szidni, büntetni a gyereket, és képmutató, hazug altruizmusra kényszeríteni őt. Jósolható, hogy felnőttkorában éppen akkor lesz nagyobb valószínűséggel önzetlen emberré, ha élete első éveiben megfelelően megerősödhetett énérzésében. Arról nem is beszélve, hogy a gyereknek joga van ekkor is és később is eldönteni, hogy odaadja-e a vödrét valakinek, vagy sem. Miért, mi bárkinek odaadjuk az autónkat? Szerintem alaposan meggondoljuk, hogy ki viheti el. Miért ne gondolhatná meg ő is?" Vekerdy Tamás: Jól szeretni
Hogy kezdjek bele ezt megbeszélni az anyukájával, hogy ne bántsam meg?
sehogy ha egy idióta
A kérdésem az, ezt hogyan mondhatnám el az anyukának, anélkül, hogy megbántanám? Mert valljuk be, senki sem szeret rosszat hallani a gyerekéről. Én meg nem akarom megbántani.
Ha valakinek a jelleme alkalmatlan az értelmes kommunikációra, azzal úgy se megy
Lehet hogy nem szabad arra kényszeríteni a gyereket hogy MINDÍG MINDENÉT ossza meg másokkal, de van egy bizonyos határ. Már apró korban meg kell neki mutatni hogy bizonyos dolgokat megosztunk azokkal akiket szeretünk. És ezt NEM magyarázni kell neki hanem megmutatni, mert a kisgyerek föleg a tettekböl tanul meg abból amit lát, mintsem abból amit hall. Majom látja, majom leutánozza.
Nem kell semmit megbeszélni az anyukával mert ha nem veszi észre az ilyen viselkedést, és öt nem zavarja, akkor halára fog sértödni ha az önzö kiskölykét kritizálod.
Ha a kiscsaj nálatok van akkor korától függetlenül igenis úgy kell viselkednie ahogy azt te megszabod, mert nem otthon van. Ez jó is neki, mert hadd szokja meg hogy a külvilág nem olyan elnézö mint anyuci/apuci, tanuljon meg viselkedni.
Aki megpróbálja beetetni veled ezt a "dackorszak" baromságot, arra ne hallgass. Rengeteg családban ahol kisgyerekek vannak, hírböl sem ismerik a dackorszak fogalmát mert a gyerekeket pici koruk óta konzekvensen nevelik, csírájában folytják el a hisztit, és jó példát mutatnak nekik.
Nem dackorszakos a kiscsaj csak el van rontva.
Folytatom, akit untat, ugorgyon. :)
Hogy mondd meg anyukájának? Ha szeretnéd elmondani, akkor tényszerűen. Mellékesen elmeséled, hogy ez is történt. Egykés szülőként én kifejezetten szeretem, ha máshonnan visszajelzéseket kapok, hogyan viselkedik a gyerekem kortárs társaságban. Ha ugyanis valamit meg kell vele értetnem, csak ez alapján fogom tudni megbeszélni vele, nem sértődnék rajta meg. Tényleg ne minősítsd a gyereket, csak említsd meg a történetet, ha szeretnéd.
Azt pedig már leírták, és tényleg így van: ahány ház, annyi szokás, és minden gyerek alkalmazkodik ahhoz, hogy hol mit lehet. Ha esetleg a szülei nem nevelnék következetesen ezt a kislányt, attól még, ha nálatok van, te megteheted, és alkalmazkodni is fog, hidd el. Ahol pl. a nagyihoz jár el a gyerek, ott is világosan érzik, hogy a nagyinál pl. lehet az ágyban enni, sőt reggel odahozza nagyi tálcán a lekváros kenyeret, otthon meg ki kell menni az étkezőasztalhoz. Nem keveri össze, nem okoz neki gondot a kétféle szabályrendszer, ha az azon belül viszont következetes.
A hároméves kor pont az a határ, ameddig egy kisgyerek élete - természetszerűleg - énközpontú, önző. A három év alatti gyerek még a világ közepének hiszi magát, minden őérte történik. Jó példát olvastam erre régen egy pszichológiakönyvben: a hároméves még meg van róla győződve, hogy a vonatot nem fogják lekésni, hiszen az az ő kedvéért megy most Budapestre, hiszen oda indultak kirándulni az anyukájával. A vonat majd akkor fog elindulni, ha ők felszálltak rá. Az ő világképében ő még nem része, apró mozgatórugója a világnak, hanem a célja. Minden őérte történik.
Aztán hároméves kor körül a gyerek rájön, hogy ez nem teljesen így van, hogy a színes ceruzákat sem azért teremtette az isten, hogy ő (és csak ő) rajzolhasson velük, és fokozatosan kialakul az egészséges személyisége, levetkőzi magáról az életkori önzést. (A baj akkor van, ha valakinél ez megmarad akár felnőtt korára is...)
Akinek vannak testvérei, jár kortárs közegbe, nyilván hamarabb megkapja a pofonjait, hamarabb tanul alkalmazkodni, a gyerekek is jól nevelgetik ebben egymást, néha a felnőtteknek nem is kell beleszólni ezekbe a dolgokba, egyszerűen le tudják ezt ők rendezni egymás között is, sőt, ezt is meg kell tanulniuk, hogy ne a felnőtt tekintélyétől várják mindig a megoldásokat (főleg nem az ilyen egymás közötti játék szituációjában).
Nevelni persze kell, figyelni, segítséget nyújtani, de talán egy ilyen színes ceruzás szituáció még az, amibe én felnőttként nem avatkoznék bele, vagy csak ha már eldurvulna a szituáció köztük. De szerintem egy ilyen helyzet mindenkinek tanulás: a másik gyerekeknek is, akik meg a saját érdekeikért kiállni tanulnak meg ilyen alkalmakkor, és nem a felnőtt igazságosztását várják ehelyett. Kíváncsi lettem volna, hogyan oldották volna meg maguk között ezt, ha te nem osztod szét a ceruzákat.
Bocsi, ha hosszú leszek, de van még egy nagyon fontos dolog: a gyerekek két-hároméves korban még irigyek is. Vekerdy írta, és nagyon megfogott engem, mert nagyon igaz: amelyik gyereket nem hagyják irigynek lenni piciként, főleg a saját dolgaira, hanem rábeszélik: Józsika, hát milyen dolog ez, add oda a homokozólapátot Janikának, ha kéri, ne legyél irigy stb., annak később nehezebb lesz önzetlennek és adakozóbbnak lenni, vagyis pont fordított hatást érnek el ezzel. A gyerek még úgy érzi, ez az ÖVÉ, saját kis "önimádó", énközpontú világának része a tárgya, és nem a felnőtt értelemben vett irigység, ha ragaszkodik hozzá, az ő érzelmi szintjén még joga van a tárgyához, birtokolnia kell, és majd magától fog kialakulni a személyiségében az, hogy már önzetlenül le tudjon mondani róla.
Folyt. köv. :D
A gyerekek képesek arra, hogy alkalmazkodjanak az adott helyhez, helyzethez, személyhez. Tudomásul veszik, hogy egyik helyen szabad másik helyen nem szabad ugyanaz a dolog. Keresztlányod is megtanulja - ha még lesz nálatok -, hogy te nem ugyanazt engeded, mint a szülei.
Annyit esetleg elmondhatsz teljesen tárgyilagosan, hogy mi történt. Csakis a tényeket. Ne kommentáld, hogy ez nálatok nem szokás meg hogy milyen viselkedés ez, meg hogy ezért nem szeretik a bölcsiben a kicsit. Valószínű ők is tudják. Ha pedig egyedüli gyerek, akkor nem is nagyon van csodálkozni való ezen. Mármint hogy mindent magának akar. Nem tanult meg még osztozni. Szép lassan majd kialakul - addig hidd el a gyereknek is lesznek nagyon rossz napjai. De ha tényleg okos, akkor meg fogja tanulni.