Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülés előtti napok

Zivatarfelhő
Létrehozva: 2015. március 18. 15:49

Sziasztok!


 


Harmadik várandósságom 40. hetében vagyok (a második természetes szülésem lesz, mert a középső császár volt).


Ez eddig a leghosszabb terhességem, és eddig egyiknél sem voltak jóslóim.


A tegnap-tegnapelőtt azonban állandó fájásokkal telt, amelyek erősödtek is, volt, amelyiknél a falat kapartam, de semmi rendszer nem volt bennük. :(


Átlagosan óránként volt 3 db, volt, hogy 10, volt, hogy 25 perc volt köztük, de volt, hogy 2 óra is. Éjjel abbamaradtak, délelőtt megint kezdődött.


Ma azonban csak 3 fájásom volt össz-vissz.


Ez a bizonytalanság, várakozás idegtépő kezd lenni.


Kíváncsi vagyok, ez kinél történt ez hasonlóan, és hogy végül a fájások kezdetétől számítva melyik napon szült? :)


Remélhetem, hogy ez a sok itthoni fájás tágít és gyorsan megszületik majd a babám?


 


Z. 

  1. 2015. március 21. 00:297.

    Áhh...még semmi.5.napja vannak fájások, és egyre ritkábbak.Tényleg idegesítő :-( Ma CTG, UH, flow, minden rendben volt...39+6 vagyok..

    előzmény:
    évi* (6)
    2015-03-19  06:37
  2. 2015. március 19. 06:376.

    Szia,


    Lehet, hogy már okafogyott a kérdés, és már rég babázol, de azért leírom:


    A 3. fiammal vasárnap kezdett fájdogálni a hasam, és különböző intenzitással fájdogált, és szerdán lett belőle baba. Borzasztó idegesítő volt, hogy fáj-fáj és még mindig semmi, és még mindig semmi....Végén már az igazi (de még nem olyan erős) fájásokat sem hittem el. :-)

    előzmény:
    Zivatarfelhő (1)
    2015-03-18  15:49
  3. 2015. március 18. 21:425.

    Azért Tündérpillának van egy kis igazsága... A kislányommal 37 hetesen éjjel mentünk be a kórházba, úgy, hogy nem voltak rendszeres fájásaim, csak úgy fájt. Reggel hatkor már véreztem, nyolckor elfolyt a magzatvíz, kettőre meglett a baba.

    előzmény:
    Zivatarfelhő (4)
    2015-03-18  19:19
  4. 2015. március 18. 19:194.

    Tündérpilla, mindig elmondják, hogy kórházba csak rendszeres fájásokkal menjen az ember, és ha azok már kb. 5 percesek.


    Ma így voltak fájások: 10:08, 10:24, 11:00, 11:55. Aztán 6-kor volt egy db.


    Azóta egy sem volt, újra tudok jönni-menni, mintha mi se történt volna.


    Fura.


    A babám meg aktívabb, mint az elmúlt napokban bármikor, talán túl jól érzi magát odabent! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (3)
    2015-03-18  19:04
  5. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2015. március 18. 19:043.


    Én a helyedben már régen a kórházban lennék... legalábbis egy ellenőrzés erejéig, már csak a baba biztonsága miatt.


    Bár nem vagyok egy gyakorlott szülő nő, csak egy császárom volt.

    előzmény:
    Zivatarfelhő (1)
    2015-03-18  15:49
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. március 18. 17:412.

    Minden rendben lesz, meglátod.


    Drukkolok neked.

    előzmény:
    Zivatarfelhő (1)
    2015-03-18  15:49

Címlap

top